2017. július 31., hétfő

Könyv Klub - Három

Sziasztok,



A Könyv Klub ehavi, közösen megszavazott könyve A rengeteg volt. Mielőtt a kezembe vettem volna, már több pozitiv véleményt is olvastam róla az interneten, úgyhogy nagyon vártam, hogy sorra kerüljön, és szerencsére nem is csalódtam benne.
Ha kiváncsi vagy az előző könyvre, akkor itt és itt, illetve itt megtalálsz hozzá mindent. :)

Naomi Novik: A rengeteg 


Fülszöveg:

Agneska egy kicsit ügyetlen, de annál céltudatosabb fiatal lány, aki egy kis faluban él. Mindennapjait azonban beárnyékolja a közeli Rengeteg állandó fenyegetése. Hogy a nép biztonságban legyen egy szigorú és távolságtartó varázsló oltalmazza őket, aminek viszont meg van az ára: minden évtizedben elvisz egy lányt, aki többet nem tér vissza. Ez esetben ez a lány pedig Agneska.
A toronyban azonban kemény tanulás vár rá, ugyanis a lány boszorkány és a Sárkány kitanítja őt, illetve az évek során eddig felhozott lányokat. Agneska azonban ezzel mélyen  a sűrűjébe kerül az eseményeknek.
Vélemény:
SPILER veszély!


Tetszett az egész világa, a hangulata és a karakterek is. Egytől egyik mindet megkedveltem.
Izgalmas volt a cselekménye, főleg azoknál a részeknél, amikor az erdőbe mentek be vagy amikor a toronynál csatáztak a herceggel.
Azt leszámítva, hogy kicsit klisé a béna, de annál magabiztosabb és a mogorva és rideg karakter párosítás, tetszett, hogy Agnesna innovativ, hogy olyan varázslatokat használ, ami másnak eddig nem jutott eszébe, hogy bátor és szembe mer szállni az erdővel is. A Sárkány is valamilyen szinten szimpatikus volt, mert hiába volt érzéketlen tuskó, a végére azért csak megpuhítja Agneska őt, ami szerintem aranyos.

Szerintem, ami tényleg kerekké tette a történetet az volt egyrészt, hogy az erdő sem hagyta magát, hogy "taktikázott" és terjeszkedett, és nem csak a levegőbe beszéltek róla a karakterek

Mésrészt pedig a lezárással mindenre választ kapunk, amik közül semmit nem hiányoltam,  sőt Agneska ismét bizonyította a vakmerőségét és az igazát, amivel legyőzte az erdőt.

Összességében: A történet egy kerek egész, izgalmas sztori volt, aminek a hangulatát is nagyon szerettem.



Következik: Lucy Keating - Álomgyár


Szeretettel:
Brukú


2017. július 25., kedd

Acrobanelo Blogger kihívás - Kettő

Sziasztok, 


Biztosan voltál már úgy, hogy egy karakteredre azt gondoltad, bárcsak igazi lenne, mert olyan bele való vagy éppen olyan szívdöglesztő. No de mi van azokkal a karakterekkel, akik a rosszak táborát, azon belül is azokét erősítik, akiket "megöltél" a történetben? 
Az én választottam a Kísértetiesen szellemes regény főszereplője, aki rajtam kéri számon a történteket.




Zöld: A nagy találkozás
Ki az, akit valószínűleg bosszúból megölnének a szereplői ha esetleg találkoznának vele? Hát igen...fogadjunk, hogy kb. mindegyikőnket, ugyanis valljuk be, sokszor nem épp a legjobb sorsot szánjuk nekik, meghalnak, kinyírjuk a szerelmüket, esetleg úgy alakítjuk a szálakat, hogy a lehető legrosszabb legyen nekik csak, hogy egy kis izgalmat vigyünk a történetbe. És mi lenne akkor ha találkoznának veled, a megalkotójukkal és jól megmondhatnák neked a magukét? Írd le, hogy te, hogy képzeled el ezt a találkozást!






          A jéghideg mojito utolsó cseppjeit hangos szürcsöléssel szívom fel az üveg pohár aljáról amikor az egyik krimi sorozat is éppen véget ér a tévében. Kényelmesen kinyújtózom aztán a kanapé puha párnái közül elő kotrom a távirányítót és kapcsolgatni kezdek vele. Koktélt még csak csak csinálok, de egy újabb, izgalmas filmet már nem biztos, hogy találok.
A hatodik reklám után azonban elfogy a türelmem és már kapcsolnám is ki a készüléket, amikor hatalmas puffanást követően feldől valami a konyhában. Felsikkantok és megugrok félelmemben. Felkapok két díszpárnát mellőlem, magamhoz szorítva felállok a kanapéról és szembe fordulok a konyhával.
- Mi az isten.... - motyogom az orrom alatt majd teszek egy lépést előre. Semmi nem történik, a szék mozdulatlanul hever a padlón. Kifújom a benn tartott levegőt .- Lefogadom, hogy a szomszéd dagadt macskája az. Állandóan beszökik a házba, sokszor észre sem veszem csak amikor zörögni vagy nyávogni kezd. - Megkönnyebbülten hümmögök egyet miközben leeresztem a párnákat. Épp fordulnék is vissza, amikor egy testetlen fejjel találom szembe magam.
Az arc egy sovány nőére hasonlít, aki fénytelen, mélyen ülő szemeivel mogorván bámul rám. A haja ápolatlanul tapad a beesett arcára, felhasadt ajkaira és a sebes nyakára. Nem foglalkozik vele, csak megrázza magát, amitől szürkés bőre elkezd gomolyogni, mint a palackba zárt füst és lassan lecsurogva elkezdi felvenni a nő vékony, nyurga alakját, a szakadt hálóingjét, munkától kérges kezeit és meztelen lábait, amik alig érintik a földet.
        Közelebb lép, végig mér aztán szólal csak meg:
- Miért hagytad, hogy betolakodók lepjék el a házam? -  vádol meg egyből. Hangja rekedtes suttogás, ami először az erős, zúgó szelet juttatja eszembe.
​Riadtan rázni kezdem a fejem miközben ​hátrébb tolom magam egészen a plazma tévéig.
- Elfoglalták a házamat - feszül meg az állkapcsa, ahogy elismétli. - Felgyújtották. Az egészet! - felmordul, mire megremegnek az ablakok. Sikítva behúzom a nyakam és a fejem fölé emelem a kezeimet. Szorosan behunyom a szemem. Nem válaszolok, képtelen vagyok akár egy hangot is kiadni, amitől hosszúra nyúlnak a gondterhes percek. A szívem a maximumon pörög és azzal fenyeget, hogy kikészül, a fogaim pedig össze-össze koccannak a félelemtől. Ekkor azonban egy halk suhogás kíséretében megcsap a dermesztő hideg.

         Minden erőmet össze szedve felnézek a karjaim takarásából. A szellem az ablakban áll, és kifelé bámul. Nem mozdul, csak bánatosan felsóhajt, miközben az egész nyakát átszelő, durva sérülést fogja. A hálóingje fel-fellebben, mint ahogy a földet nyalogató függönyök is. Az ablak azonban csukva van.
Ezt látva viszont az a lehetetlen érzésem támad, hogy ismerem őt valahonnan. A sebei, a régi módi hálóingje, a házgyújtogatás és az ablakon merengve kibámulás... Mint a villámcsapás, olyan hirtelen kapok észhez: ez az én történetem. Jó egy évvel ezelőtt írtam egy regényt, ahol a szellemmel szembe száll a beköltözött család ura és valósággal megküzdenek egymással. A ház a végén felgyullad, a család kimenekül, a szellem viszont bennég.
- De az hogy lehet, hogy most itt áll előttem, a valóságban? - lassan felállok. A félelem szinte azonnal alábbhagy, és helyébe a kíváncsiság és a döbbenet lép.
- Figyelj, Rosemary, - kezdem bizonytalanul, mert még mindig hihetetlen, hogy ez történik. - az a család él és virul, nagyobb szükségük van a házra, mint...
- Mint nekem? - fordul meg hirtelen, amitől úgy fellebbennek a függönyök, hogy azt hiszem karnisostól kiszakadnak a falból. - Kinek a pártján állsz Te?
- Mindkettőtökén és egyikőtökén sem. - válaszolok megtalálva a hangom. -  Ez különben sem erről szól...
- Hát akkor miről? - vég közbe indulatosan. - Én úgy is halott vagyok, nekem már úgyis mindegy, vagy mi? - fújtat, mint egy megvadult bika, amitől a mellettem lévő dohányzó asztal üvege és a rajta tanyázó üvegpohár felrobbannak. Összerezzenek, de nem sikoltok fel. Már nem ijeszt meg.
- Neked tovább kell lépned, hogy más helyet kapjon. Mint egy körforgás. - világosítom fel, amitől úgy megrökönyödik, hogy eltátja a sebes száját. Úgy tűnik nem erre a válaszra számított. Járkálni kezd. Ám ahelyett, hogy megkerülné a tárgyakat, átgázol rajtuk.
- Semmim sincs, nem érted? Csak az a ház volt, tele emlékekkel, ami most egy nagy halom hamu.... - hirtelen elhallgat, abba hagyja a heves magyarázkodást majd egy pillanat alatt előttem terem. Elgondolkodva az állára teszi a kezét, úgy néz a szemembe. -  Ha képes vagy elvenni, akkor képes vagy adni is. - gonosz mosolyra húzza a száját. Kérdőn a magasba emelem a szemöldököm, és igyekszem nem foglalkozni a penész és dohszagával, amit áraszt magából. -  A leendő gyermekemet akarom!
- Nem vagyok isten. - jelentem ki meglepődve, hogy ilyen az eszébe jut egyáltalán.
- Mégis te teremtettél! Hatalmadban áll akkor ez is. - erősködik továbbra is.
-  Nem érnél el vele semmit, mert a gyermeked is megölte volna az a rabló. - karba fonom a kezem aztán hátra lépek, jelezve, hogy a vitát lezártnak tekintem.

       Rosemary erre tehetetlenül felsikolt. Az áram ingadozni kezd a házban, az ablakok és ajtók kivágódnak, a könyvek és az apró emlék tárgyak a magasba repülnek majd nagy csattanással a  földre zuhannak. Ismét felsikolt aztán vérben forgó szemekkel felém lendül, és mielőtt eltűnnek a falon keresztül, durván fellök.



Kellemes estét kíván:
Brukú

2017. július 20., csütörtök

Acrobanelo Blogger kihívás - Egy



 Sziasztok,

Pár hete találtam rá erre a kihívásra ITT, ami már az első sorok elolvasása után nagyon megtetszett. Nem csak azért, mert egy újabb challenge hanem, mert ki tudom próbálni magam az írás terén. Elő veszel egy régi regényt és újra írod vagy mondjuk megpróbálsz olyan műfajt, amire eddig még csak rá sem néztél. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de szerintem fontos, hogy próbálgassunk magunkat ezen a téren is. Ki tudja, lehet a végén rájössz, hogy a párbeszédek megírása nem is olyan ördöngösség vagy megtetszik egy másik műfaj is.



1.  Piros: Múltból a jövőbe
Keresd meg a legelső írásodat (ha még megvan, ha nem találod akkor a legrégebbit amire rábukkansz) és írd újra. Szerintem ez egy tök izgalmas dolog. Kezembe temetett arccal röhögök magamban amikor előveszem a kilencévesen írt első kis valamimet, vagy éppen az első "könyvemet", ami pontosan 72 oldalas lett. Tegyetek ti is így, és ha nem is az egészet, de egy kis részletet írjatok át úgy ahogy most írnátok le, a különbség ordító lesz és hihetetlen vicces.

Ezt a regényemet a fiók legaljáról túrtam elő ugyanis ezt kb négy éve írtam. Emlékszem, mennyit dolgoztam rajta, hogy mennyit töröltem vissza és téptem a hajam, hogy nem találom a megfelelő szavakat. Most vissza olvasva azonban nevetek, hiába tudom, hogy mit akartam leírni, hogy mik voltak az elképzelések, de azt is látom, hogy mit nem sikerült jól kivitelezni. Érdekes, nem?


Sosem gondolta volna, hogy ilyen megnyugtató lehet a talpa alól feltörő kavicsok ütemes csikorgása és a tüdejét megtöltő hűvös szélelegye. Ella mindig is hanyagolta a kocogást egészen az elmúlt pár hétig. Megkellet próbálnia elterelni a gondolatait a szakításról másrészt pedig mindig is szeretett volna elmenni a lakásához közeli parkba. Többé kevésbé használt is a módszer.
A park annak ellenére, hogy a zsúfolt város közepén áll, hatalmas. Színei az ősz beálltával pedig lélegzetelállítóak voltak. Mintha egy hatalmas színpalettába sétálna bele a lány, ahol a zöld frissességét egyre jobban elnyomja a fekete és az aranysárga ridegsége. A harmóniát a fehér kavicsos utak hálózata sem töri meg,amik a sűrű gyepet élesen szétosztják kisebb-nagyobb szeletekre. Szegélyeik mentén a fák szabályos sorban követik egymást felfogva a forgalom zaját. Ritkuló lombozatuk azonban egyre kevésbé karol össze így egyre nagyobb teret hagynak a lomha napsugaraknak. Igaz, már csak langyosan melegítenek, de kellemes érzetet nyújtanak a hűvös időben.
 A járda most éles kanyart vesz és elvezeti a lányt egy csoport régi pad felé, ahol már csak a száraz levelek heverésznek. Mögöttük a keskeny út kiszélesedik majd két irányban halad tovább. Megszokásból jobbra fordul. A kanyar ezek után enyhébb lejtőben folytatódik egészen egy kör alakú virágágyásig, amiben a rózsák megkurtított szárai állnak csak árván az üres lugas mellett. Széles ívben megkerülve újból hosszú egyenes szakasz következik. Itt a ritkás bokrok és fák helyett vastag sövény áll markáns falat képezve közte és a park további részei között. Eddig még nem is vette észre Ella, hogy mennyire el van szigetelve ez a darab .A másik utat fogom választani holnap- határozza el magát. Minden erejével próbája kerülni az ilyen lelombozó érzést ami után a magány és a keserűség egyből elkezdi hatalmába keríteni. Nehéz küzdeni ellene főleg ha ott van még a bűntudat is ami a csúnya veszekedésük miatt van. Nem ő okozta, hiszen Ő mondta le a jegyét arról a hajós nyaralásról, amit a barátaival szervezett neki. Ezért féltékenykedni és kínos helyzetbe hozni mások előtt végképp felesleges volt. És most minden veszni látszik....
A merengésből a zsebében lévő kulcsok csörgése hozza vissza a jelenbe. Bánatos sóhajt vesz s ezzel gyorsabb tempóra vált. Előbb elakarja érni a park méretes szökőkútját, csakhogy ekkor erős lökés éri őt hátulról és elterül a földön keményen beütve a fejét a járdaszegélybe. Ügyetlenül próbálja felhorzsolt kezeivel védelmezni magát küzdve a kábulattal és a homályos látással. Ekkor meglátja a fényben megcsillanó hatalmas kést és a mögötte megbúvó túlságosan is ismerős szempár sziluettjét. Majd hirtelen minden megszűnik egy éles szúró fájdalommal.

 Átírás után:

      Ritmusos csörgésbe kezd a kulcscsomóm a bő nadrágom zsebében, ahogy lelassítok a város egyetlen parkja szélét jelző kiszáradt, gömb alakú szökőkútjánál, hogy ismét megérintsem mielőtt megkezdenék egy újabb közepes tempójú kört lefutni.
      A hűvös őszi levegő most kezdi csak igazán csípni a kimelegedett arcomat és a ziháló mellkasom. Elkanyarodom az egyik keskenyebb mellék ösvényre, így kikerülök az aranysárga és réz vörös színekben pompázó hatalmas tölgy fák takarásából a még melegen sütő napra. Egy pillanatra felé fordítom a fejem, hogy kiélvezzem az utolsó nyári sugarakat, csakhogy egy éles fájdalom kíséretében kattogni kezd a bokám. Ökölbe szorítom a kezem, ahogy ismét eszembe jut Earl, aki arra a kijelentésre, hogy szakítok vele, dühödten lelökött a lépcsőről. Megköszörülöm a torkom és inkább felgyorsítom a tempót, jócskán lehagyva egy kisebb csoport fiatalabb fiúkból álló kocogó csoportot, ezzel is elterelve a figyelmemet a feltörni akaró könnyektől.
- Vége van, Ella - nyugtatgatom magam - nem kell többé elviselni Earl erőszakosságát és iszákosságát. Nincs több fenyegetés és bántalmazás. - Bólintok, miközben jó párszor elismételem magamban, hogy elhiggyem, tényleg a múlté.
      Pár méter után ismét elérem a szökőkutat, megérintem majd bele kezdek még egy kör lefutásába. A nap lassan már a horizontot nyaldossa, a fénye álmosan kúszik be a színes levelek között és festi meg a még mindig zöldellő pázsitot a talpam alatt. A parkon túli forgalom mostanra már teljesen megszűnt, a nyugodtan sétáló emberek zöme pedig haza tért már. Csupán egy-egy késői kutya sétáltató maradt még itt rajtam kívül. Lassítok a tempón és  kocogásra váltok, hogy meg tudjak törölni a verejtékező homlokomat és a nyakamat. Ekkor azonban oldalról valaki nekem ront, és durván a földre teper. Egy pillanatra kiszorul minden levegő a tüdőmből és  egy pillanatra megbénít a fájdalom. A maszkos férfi tétovázás nélkül feltérdel bekényszerítve magát a lábaim közé. Felsikoltok és pánikszerűen rúgkapálni kezdek. Az idegen erre kétszer is pofon vág. Mind a kétszer ugyanúgy, amitől zúgni kezd a fülem. Megdermedek. Csak egy embert ismerek, aki képes így felpofozni mást bármilyen okból. Minden erőmet össze szedve hátrébb tolom magam a földön csakhogy a férfi elő rántja a kését.
       - Ne, Earl! - sikítom halálra rémülten, mire félbe szakít.
- Nem élhetsz nélkülem. Az enyém vagy, Elly. - vicsorogja féltékenyen, aztán lesújt a keze, belém fagyasztva a következő sikolyt.


Ti csináltatok e hasonlót vagy elő vettétek -e a legelső regényeket? Miket tapasztaltatok? Mennyire vagy most, ma, ügyesebb és gyakorlottabb, mint akkor, amikor azt megírtad?



Kellemes napot mindenkinek:
Brukú