Sziasztok,
Ebben a háromszázas kihívásban egy bombák és vegyi fegyverek által sújtott világot hozok el Nektek, ahol a pusztulás és az életveszély mindennapos érzése mellett újabb rémálom kerül napvilágra.
Tökéletesen
látszik a poros ablakon keresztül is, hogy a békés, gazdag lakónegyed már csak
árnyéka önmagának: a szebbnél szebb virágágyásokat kirohadt, bűzlő növények
fedik, a dús, vastag törzsű fákból száraz csonkok látszanak, a kerítések
kidőltek, a gyerek hinták és az udvarokban parkoló autók szétrohadtak. A
kétszintes, hangulatos házak többségéből nem maradt csak törmelék és romok, amik
minden egyes bombázással és bevetett vegyi fegyverrel nőnek.
Az a néhány
megmaradt ház szinte elveszik a káoszban a bedeszkázott ablakaikkal és
ajtajaikkal.
Csend van:
várakozással és félelemmel teli csend, amibe minden megmaradt ember és állat
igyekszik meghúzódni és túlélni.
- Végre
sikerült kimosni a szennyest. – jön be Patrice a lelakott, toldozott-foltozott
bútorokkal tele zsúfolt, sötét nappaliba. Az egykor telt idomú asszony
lesoványodott a háború miatt, a rongyos végű farmere és a kinyúlt ujjatlan
pólója is lóg rajta. Szemei karikásak, arca színtelen.
– Sose fogom ezt a kézzel mosást megszokni. – arrébb dob egy kibolyhosodott
díszpárnát mielőtt leülne a kanapéra. A férje azonban semmit nem szól erre,
csak ugyanolyan mozdulatlanul áll a megfakult fekete flanel ingében és az
oldalzsebes szürke nadrágjában.
- Mi az? Látsz
valamit? – vált témát azonnal. Dallamos hangja megkeményedik és aggodalmassá
válik. Nate válaszul csak vesz egy mély, sípoló lélegzetet aztán enyhén köhögve
kifújja.
- Katonák?
Újabb bomba? – kérdezi most már feszülten miközben felmarkolja a falnak
támatszott baseball ütőt és oda siet mellé.
- Nem... –
érkezik a reszketeg, erőtlen válasz. Patrice leereszti az ütőt és szembe fordul
férjével. Ekkor látja csak, hogy a magas, testes férfi görbe háttal, mereven
áll és vaskos ujjai között reszketve markolászik egy koszos papírt.
- Ez micsoda?
– szegezi neki a kérdést riadtan a felesége.
Nath hosszú percekig figyeli üveges,
fénytelen tekintettel a szürke égre kúszó vastag füst felhőket miközben a
rágóizmai össze-összeszorulnak a többnapos borostája alatt.
- Meghívás a pokolból... – suttogja nagy sokára
miközben átadja a katonai behívót szerelmének.
Üdv,
Brukú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése