2017. október 16., hétfő

Van, amikor egy telefonhívás többet ér, mint a pénz

Sziasztok, 

Ezt a háromszozas kihívást egy film rövid jelenete ihlette, amiben egy nyolcéves forma kisfiú ment az öregekotthonába a  nagypapájához látogatóba. A nagypapa örült neki, bármennyire is volt szenilis és beteges, és ez fogott megigazán a dologban.




Választott hét: 37. Jól vagyunk

A poros könyvekkel, családi képekkel és régi, tömzsi fabútorokkal tele zsúfolt nappali túlsó sarkában felharsan a telefon krákogó hangja. Hosszú percek telnek el a fájó lábaim és a derekam miatt mire feltornázom magam a kemény karosszékből és oda csoszogok.

- Hogy vagytok ma, Anyuka? Kell segíteni valamiben? - szólal meg egyből Howard a vonal másik oldalán, ahogy felveszem a kopott kagylót. A munkagépek éles háttérzaja mellett alig hallom a rekedtes, halk és meggyötört hangját. Elszorul a szívem. Még le sem telt abban a kocsmában a napja, már a gyárban gürcöl. Nem tudom, a lakáshitelből ki fog e egyáltalán valaha is kászálódni. Tönkre fogja tenni magát, és a gyerekek még csak segíteni sem tudnak neki, mert annyira picik. Bár elfogadta volna azt a kevés kis pénzt, amit az ápolónőre fizettünk ki sóhajtok, főleg, hogy az az átkozott nőszemély nem is jár rendszeresen. Példát vehetne Howardról, ő még akkor is ránk telefonál, ha nincs sok ideje.

Szólásra nyitom a számat épp, amikor Apus felnyög. Előrébb hajolok, hogy belássak a nappaliból nyíló apró hálószobára: a férjem a párnákkal és vastag takarókkal megrakott franciaágyról próbál meg feltápászkodni, hogy ő is a telefonhoz jusson. Többszöri próbálkozásra sem sikerül neki, hiába támaszkodik a járókeretre vagy kapaszkodik meg az ágy mellett lévő testes faszekrény szélébe. Fújtat egyet aztán bosszúsan leveri az egyik párnát a földre. Fél éve még oda tudtam volna totyogni hozzá, hogy felsegítsem, de mára már annyira elhatalmasodott a görcs és a fájdalom az izületeimben, hogy a telefont is reszketve markolászom. Becsukom a számat, neki dőlök a barna és bézs csíkos tapétával kidíszített falank, és kényszerítem magam, hogy kicsússzon a számon a panaszáradat és megint segítséget kérjek tőle.
- Jól vagyunk, - próbálok normális hangnemet megütni, de még a fülemnek is feltűnik, hogy hazudok. Legalább Hawardnak emiatt ne fájjon a feje - ne aggódj. 


Ti is voltatok már úgy, hogy valamilyen apróság ezerszer többet ért bárminél?

Üdv, 
Brukú

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése