Első benyomás

Sziasztok,

Mindenki tudja, hogy az első benyomás fontos, mert mindenki abból a pár percből szűr le bizonyos következtetéseket, amik nem biztos, hogy fedik a valóságot. Hiába csak az idegesség, de valószínű, hogy elbénázol valamit, leversz valamit a könyököddel vagy csak nem veszed észre a patkánál összegyűlt pocsolyát és belelépsz. Ismerős, nem?

Akkor van szerencséd, ha pont ott vannak azok az emberek, akik ezzel nem foglalkoznak. Akik csak azt látják, hogy lever a víz a kínos helyzet miatt, és együttérzőek veled. Akik azok után is szóba állnak veled, hogy bolondot csináltál magadból. Ez is ismerős, nem?

Igen, nekem is mind a kettő. Legtöbbször az szokott lenni, hogy - ha ideges vagyok- hadarok, a gyűrűmmel babrálok és le sem tudnám tagadni, hogy szét vet az ideg. És ezen egy kedvesnek szánt mosoly sem segít. Szóval én vagyok az ideges lány, aki vagy túl gyorsan beszél vagy teljesen csöndben van – és szidja magát, hogy ennél azért többre képes. Ennek köszönhetően többen is voltak – osztálytárs, munkatársak, ismerősők -, akik meglepődtek, hogy milyen jó társaság vagyok, és hogy nem ilyennek képzeltek el.

 

-       – Csöndet! – fegyelmezi az idős osztályfőnök a buzgó osztályt, tapsikolva ráncos kezeivel, és dobbantva apró lábával, ám a diákok alig veszik le a hangerőt. Mindenki a padtársával  beszél, van aki a reggelijét eszi, mások a kopott festékes ablakban ülnek és élvezik a szeptemberi hűvös levegőt. – Mondjad. – Fordul az új lány felé Kováts tanárnő bíztatóan, kedves mosollyal az arcán, mire az nagyot nyel és még inkább magához szorítja a színes vászontáskáját, és azt a pár könyvet és füzetet, amik már nem fértek bele.

-        – Zoé vagyok, most költöztünk a városba a nagyszűlőkhöz, hogy ápolni tudjuk őket. – mondja, de a hangja olyan halk, kissé remegős a feszültségtől. A lány a füle mögé tűri a copfból kikúszott tincsek egyikét, aztán idegesen a zöld tornacipőkére szegezi barna szemeit.

-           – Jó neked.

-           – Még egy lúzer...

-        – A zöld pólód nem egy pizsama? – gúnyolódnak, amit pfújjogás követ. Zoé a tanárnőre néz, hogy hadd üljön le végre, mire a tanárnő megadóan bólint. A lány össze szorítja a száját, aztán amilyen gyorsan csak tud leül a második sorban lévő üres asztalhoz. Annyira siet, hogy kicsúszik néhány füzet a kezéből és hangosan puffanva a földre esik. Zoé megijed és utána kap, így a könyökét is bevágja az asztal sarkába. Az osztály nagyrésze kineveti, ő pedig kínjában a padra mered.

-        – Hé, itt vannak a cuccaid. – Nyújta át a szomszédos padból kihajolva egy fekete ruhás, kócos barna hajú fiú a füzeteket. Kerek arcán együttérző kifejezés ül, ám ahogy megpillantja a lány füzetét felragyognak a szemei. A füzet fedele össze van firkálva együttesek és filmek neveivel. A lány ismét zavarba jön és fülig vörösödik készülve az újabb megaláztatásra, ám a fiú ehelyett kidugja a lábát a pad alól, hogy megmutassa a világos vászoncipőjére firkált néhány együttes nevét, amit a lány is felírt. Zoé ledöbben, míg a fiú boldogan elmosolyodik.

 

 

 

 

 

 

Üdv:

 

 

 

Share:

Tovább olvasom

Az én hősőm kihívás

 Sziasztok, 

Ezúttal is egy kihívással érkezek ezen a hűvös őszi napon, ami témáját tekintve szívmelengető.  Az én hősőm című kihívás, ami Nadintól származik, ugyanis arra fókuszál, kire vagyok leginkább büszkébb, kire tekintek fel, hogy érzek ezzel kapcsolatban.

Először nem tűnt nehéz feladatnak, de aztán rájöttem, hogy azért el kell gondolkodni rajta. Az én világomban semmi nem volt vagy jelenleg sem olyan egyszerű, mint másoknál. Nálam nem volt olyan egyszerű az egyszer egy, vagy simán fekete-fehér a fekete-fehér. Mindig voltak bonyodalmak. Szóval ez a kérdés sem olyan egyszerű, mint az elsőre tűnik.

 

Írj egy egypercest/novellát, vagy bármit, ami éppen az eszedbe jut arról, akire a legbüszkébb vagy az életedben. A címe teljesen rád van bízva.

Szabályzat:

1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket.

2. Említsd meg azt, akitől a kihívást elfogadtad.

3. Teljesítsd a kihívást, tartson akármennyi időn keresztül.

4. Jelölj meg te is három olyan blogger, akikről szívesen megtudnál valami különleges "titkot".

5. Végezetül pedig értesítsd őket a jelölésről.
 

 

A szombat délelőttöm azzal töltöm, hogy kipakoljam Petra lányom beépített szekrényének felső polcait, hogy a téli ruháinak legyen hely. A polcokon rengeteg olyan dolog van, amit már régen ki kellett volna dobni: stoppolásra váró zsoknik, félbe hagyott felsők, amik a gyerek megszületése óta arra várnak, hogy befejezzék az összevarrását, régi sílécek és két cipős doboznyi régi füzet. Mindent leveszek és megnézegetem, mielőtt bele tenném egy nagy méretű kukás zsákba. A cipős dobozzal kezdek és áttúrom a használt, poros füzeteket. Régi rejtvényes könyvek, néhány szuperhősös képregény és egy napló. A tengerészkék borítású, „emlékeim” feliratú napló szinte újnak tűnik, még csak megtörve sincs a fedele és a könyvelzője is az első lapnál van betűzve. Egy szó sincs beleírva, csak be van tűzve egy másik füzetből kitépett papír. Szétnyitom. Ez egy fogalmazás. Egy rövid fogalmazás csúnya, egyenetlen kézírással, és a tartalma nem haladja meg a fél oldalt. A tanár csak ennyi kommentárt fűzött hozzá: „Én még olvastam volna tovább...” Felvonom a szemöldököm. Egyáltalán nem emlékszem erre. Sem a naplóra ha már itt tartunk.

 

Cím: Az én hősőm

Az én hősőm. Példaképem. Akire felnézek. Akikre hasonlítani akarok. Hívjuk, aminek akarjuk. Nincs ilyen ember, akit ennek tartanék. Pontosabban régebben volt. Az anyám. Elvégre ő ott volt mindenhol, mindenről volt vélménye és mindig elérte, amit akart. De aztán elváltak apámmal és összeomlott. Láttam sírni, hisztériázni, magába zárkózni. Kiderült, hogy ugyanolyan sebezhető mint bárki más. Hogy ugyanolyan aljas tud lenni, mint bárki más. Aki vissza él a bizalmammal, a titkaimmal és a szavaimat fordítja ellenem. Csak mert neki rossz. Mintha Clark Kent bevallotta volna Loise Lanne-ek, hogy ő Supermen, aki erre máris megjelenteti a helyi lapban és világgá kürtöli.

Pedig mindenkinek van körülöttem egy példaképe. Még Balázsnak is, aki olyan mint egy félénk kis nyuszi, akiből úgy kell kikönyörögni minden válaszát. Imádja az apját. Tegnap is abban a pólóban volt, amit tőle kapott. Amin kettejük fényképe van, ahogy hullámvasúton ülnek.

Nevetséges. Akkor nekem miért nincs? Szóval keresni kezdtem. A barátnőim szüleiben, de nem tarthattunk annyi ottalvós péneket mint szerettük volna. A sztárokban, de azok annyira elérhetetlenek és ki tudja, mi hazúgság róluk és mi nem az. A szomszéd idős házaspárban, de ők annyira más világ, hogy alig van közös témánk. Végül egy idézetes kötetet találtam magamnak. Rengeteg van benne. Szóval mindig keresek olyat, ami pont kell az adott pillanatban. Egy tollal mindig felírom az alkaromra, mintha egy tetoválás lenne. Igen, azért fekete minden pulóverem bal ujja....

-      -  Anya, nézd, nézd, nézd, befejeztem a rajzot – szakít félbe a hat éves lányom, aki a levendula színű, baldachinos ágyán hasal, kis mesztelen lábait pedig lóbálja, hogy ugrálnak a rojtos szélű párnák körülötte. Szőkés barna haja két rövid fonatba van fogva és ugyanolyan piros gumival felkötve, mint amilyen az én hajamban is van. Kék szemei izgatottan csillognak, ahogy meglobojtatja a rajzlapot. Felállok, átlépen az összekészített téli ruhákat, és a szőnyegen szét szórt legókat,  majd oda ülök mellé, úgy hogy a hátammal eltakarjam az ablakon beömlő friss, kora nyári napot. A rajzon mi hárman vagyunk a játszótéren. Ketten bent ülünk a hajó formájú hintában, míg Apa lökdös minket. – Tetszik? Mert te vagy a kapitány. – mondja fülig érő vigyorral kerek kis arcán, aztán belenéz a kezébe úgy mintha távcsövet fogna, pont azokkal a mozdulatokkal, ahogy én is csináltam, hogy feldobjam a hintázást.

-        - Nagyon tetszik. Ki tegyük a falra a lépcsőfordulóba?

-      -  Aha – válaszolja, aztán máris húz elő egy újabb lapot és folytatja a színezést. Úgy tűnik, nem az a fontos, hogy nekem ki a példaképem. Hanem az, hogy én legyek valakinek az, fogalmazódik meg bennem az érzés, aztán felállok, fogok egy lila ceruzát és beleírom a fogalmazás végébe.

 

 

 

 Akikkel szívesen megosztom a kihívást:

zinikornis

Kykky

Henna

 

 

Üdv:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share:

Tovább olvasom

Veterán bloggerek kérdőíve

 Sziasztok, 

Réges rég volt már bármilyen TAG vagy challange az oldalon, most viszont örömmel hoztam nektek megint egy ilyesfajta bejegyzést. Most kivételesen a láttam-olvastam-vittem elvet követtem és  elhoztam Abeth oldalán lévő kihívást. Tetszettek a kérdések, hogy mennyire nosztalgikus hangulata van és hogy rádöbbentett, már én is veteránnak számítok. :)

1. Hány éve blogolsz? – Ha jól emlékszem akkor hat éve hoztam létre a blogot. Emlékszem, mennyit agyaltam rajta, hogy milyen legyen, mi legyen a név, hogy milyen színeket válasszak egyáltalán. Az is megmaradt, hogy mennyire izgultam, mikor az első bejegyzést kiposztoltam. Két bekezdés ha volt talán összesen, de nagy lépésnek éreztem.
2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban? – Igen, az utóbbi években kétszer is. Magánéleti -és egészségügyi problémák miatt volt. Fura volt a szünet. Hiányzott az írás, hogy elvonuljak az én kis világomba. Utána meg az persze, hogy vissza szokjak vagy ismét felvegyem a fonalat. Nem azt mondom, hogy könnyen ki lehet jönni  a formából, de azért megérzi az ember hogy volt egy kis pihenő. Sajnos most is van, habár igyekszem háromszázasokkal megtölteni a blogot. Illetve van már kettő regényem is, amit be kell fejezni és készre formázni. 😊
3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?
4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?
5. Változott az évek során a blogod témája? --- Mindegyik kérdésre igen a válasz. A kezdetektől megtartottam az írói álnevet és a blog nevét is. A név az teljesmértékben hozzám nőtt, viszont a blog címet egyszer már átakartam nevezni, sőt átvariálni mindent, amikor még az egyel korábbi témát húztam fel a blogra. Aztán belegondoltam az új tartalomban és majdhogynem ugyanoda lyukadtam ki. Szóval csak a kinézet változott. Aztán egy fél éves hivatalos szünet után kapta meg a jelenlegi külsejét és tartalmát az oldal. Habár még mindig látok rajta update-elni/szépíteni valókat XD Összesen amúgy háromszor váltottam témát. Mindegyik téma egyszerű, letisztult és szolid volt. Semmi extravagáns, semmi neon vagy hasonló.

6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz? – Régen nem sok plusz forrást használtam, esetleg photoshop-ot hogy saját képeket is posztolhassak. Mostanra már számos olyan weboldalt látogatok, amik tanácsokkal látnak el vagy inspirálnak vagy ingyesen hozzáférhetőek a képek.
   
7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?
8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál? - Olyan olvasókat így hirtelen nem tudnék mondani -elnézésést is kérek érte-, akik az első lépéstől kezdve jelen voltak, viszont olyanokat már igen, akik a Talking Blogs óta itt vannak az oldal rendszeres olvasói között. A talk shownak anno pedig pont az volt a lényege, hogy a bloggerek és írók jobban megismerjék egymást és egymás munkásságát. A talk show után pedig törekedtem arra, hogy ha nem is mindenkivel, de a legtöbb bloggerrel továbbra is tartsam a kapcsolatot. Többjükkel a mai napig is beszélek. 😊

9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz? – A környezetem? A valóéletben alig tudják, hogy blogok-írok. Az oka ennek az, hogy a környezetemben eléggé beskatujáztak és amikor kiderült ez a “titok”, akkor negatív véleménnyel voltak rólam és az írásaimról is. Ezért is használok írói álnevet. Így nincsenek azok az elvárások, ítélezések, amitől az embernek az életkedve is elmegy, és szabadabbnak is érzem magam.
10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás tekintetében? – Elég sok minden rám ragadt az évek alatt. Kezdetben nem tudtam pl menü sort létre hozni/udpatelni, a modulokat kezelni és nagyon rossz volt a kép válogatás is a regények mellé. Most már könnyebben nyúlok bele a szerkesztésekbe (ha valami alap dologról van szó), tudom milyen oldalakat kereshetek fel ha template kell pl és ha dekorálni akarok a különböző évszakokban, akkor arra is tudok néhány „trükköt”.

11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz? – Ha ez annak számít, akkor könyv klubban vettem egyszer régebben részt. Tetszett amúgy, érdekes könyvek voltak kiválasztva és jó volt mások kritikáit/véleményét olvasni ugyanazokról a könyvekről. Ez azóta máig megmaradt bennem, hogy ha elolvastam egy könyvet vagy láttam filmet, akkor elolvasom a kritikákat róla.
12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál? – Volt olyan írás anno igen, a Szépség és a Szörnyeteg “feldolgozása” amolyan Tim Burton stílusban. A gond az volt vele, hogy három részesre nyúlt, voltak benne logikai buktatók és ellaposodott a végére. Meg mondjuk nem bántam meg, mert sokat tanultam belől.
    
13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen? – Mivel nem régen változtattam meg a külsejét, a tartalmak elrendezését, sőt még más milyen képeket is válogatok, elég sokat elmond: kb mindent másképp csinálok mint régen.
14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed? – Duskfalli gyiklosság sorozat. Kedvelem a krimit, könyyvekben és filmvásznon is. Úgyhogy bele kezdtem a saját sorozatomba. Igazából csak pár részt tervesztem – mert még nem írtam eben a műfajban és kiakartam próbálni magam,- de mára már a következő két rész is fogalmazódik a fejemben. 😊
    
15. 
    Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban? –  Nem tudnék erre válaszálni. Hirtelen nem jut eszembe ilyen eset.
16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni? – Ez egy remek kérdés. Egy ideje úgy látom, hogy a blogolás hanyatlásnak indult, plusz ki koptak a történetes blogok is. Nekem is megfordult a fejemben egyszer-kétszer, hogy folytassam e. Nem csak a fent említett miatt, hanem az idő hiány miatt is. Ez persze nem jelentené azt, hogy az írást is abba hagynám. Arról azért nem mondok le ilyen könnyen. Azért lenne jó még tovább folytatni a blogot, mert szuperül tudom rendszerezni az írásaimat, és mert a régi blogos ismerősök is  felbukkannak időről-időre.
17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet? – Úgy érzem, hogy sikerült megosztanom minden gondolatomat, élményemet és véleményemet, amit szerettem volna, és ettől érzem igazán a magaménak a blogot. Itt vannak könnyed témák, pici humor, és a többségét tekintve komoly témák is. Pont mint amilyen én vagyok. 
    
18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod! – A blogolás egyszerre jelent szórakozást, örömöt, egy kis kaput, ami egy kis menedékre nyílik a rohanó világban, ahol nyugodtan írhatok, kikapcsolódhatok, magamban lehetnek.
    
19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből! – Elsőre az jut eszembe, hogy szívvvel lélekkel csinálom, de ki ne csinálná így? A tartalom mindenképpen. Nagyrészt a kiposztolt regények, de a csatolt képek, idézetek, zene.

 

 
Ha te is kedvet kaptál kicsit nosztalgiázni, bátran töltsd ki a kérdőívet, és oszd meg a világgal.

 

Üdv:

 

Share:

Tovább olvasom