2017. augusztus 31., csütörtök

Mini Könyv Klub - Négy

Sziasztok, 

Elérkezett a Klub utolsó könyve. Kicsit sajnálom, mert izgalmas volt részt venni, benne lenni egy olyan közösségben, ahol egyáltalán nem fura, sőt normális ha valaki csak úgy falja a könyveket. Viszont a jó hír, hogy lesz még Klub, amiről ITT és ITT tudtok tájékozódni.

Az utolsó könyvet magunk választhattuk. Az én választásom pedig: Lucy Keating: Dreamalogy - Álomgyár volt.


Fülszöveg: 

Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi.
Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője, ezért az ismerkedés egyáltalán nem  megy zökkenő mentesen.
Amikor aztán kiderül, hogy
Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni, veszélyeztetve ezzel mindkettejüket. Elhatározzák, hogy kiderítik a rejtélyes közös látomásaik okait és hogy véget vessenek ennek.
De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság?

Vélemény:
Egyszerű, de annál aranyosabb a történet, vékony cukormázzal bevonva. Imádtam, mert az alap története egyszerre volt romantikus és hatalmas ötlet. Ki ne álmodozott volna egy álompasiról/lányról? :)
Alice álmodott, egészen kicsi kora óta, így nem csoda, hogy fülig bele zúgott, és az sem fura, hogy a környezetéből mindenki csak legyintett, hogy ugyan-ez-csak-egy-álom. Egészen addig a pillanatig, míg az új iskolájában össze nem fut Maxxel. Annak ellenére, hogy a fiú az elején kiábrándítóan távolságtartó volt, a szívemhez nőtt, mint ahogy Alice is. Aranyosak voltak még úgyis, hogy bizonyos dolgokról nem éppen azonos volt a véleményük. 

Végig érdekelt, hogy mi lesz velük, hogy merre tartanak miután kiderült, hogy közös álmaik vannak. Ezzel ugye elindulnak egy hosszú útra, szó szerint is, hogy kiderítsék a miérteket. Bennem végig az motoszkált, hogy én mit tennék a helyükben? Hogy a végére járnék mindennek és ezzel megkockáztassam, hogy véget érjenek az álmok, vagy inkább maradnék ebben a tökéletes álom világban?
És ezen ők is átrágják magukat.
A lezárása ennek megfelelően volt egyszerre drámai és romantikus is, ami szerintem pont kellett is bele.


Összességében:
Egy könnyed, nyári olvasmány, amit annak ellenére, hogy egy szuszra ki lehet olvasni, magával ragadja az olvasót.

Szeretettel:
Brukú 

2017. augusztus 24., csütörtök

Salera Matthews - Így írok én

Sziasztok,
A mai bejegyzés egy tehetséges, lelkes és ambiciózus íróról szól, aki nem csak hogy egy izgalmas történetet írt és publikált a blogján, hanem egyenesen a könyv kiadás felé menetel. Ő pedig nem más, mint Salera Metthows, az Így írok én blog működtetője is egyben.

Helló Lera, örülök, hogy elfogadtad a meghívást.
Mi ugyan egy ideje már tartjuk a kapcsolat, mégis kérnék tőled egy rövid bemutatkozást.

Hello, a nevem Salera Matthews, vagy ahogy az olvasóim hívnak: Léra. 1992. április 30-án születtem, Győrbe ahol a mai napig élek és írok. 14 évesen kezdtem írni, először csak úgy, aztán kialakult bennem egy gondolat, hogy ezt akarom csinálni. Így gyakorlatilag tizenegy éve ez a hobbim, a mániám és a kikapcsolódásom, a könyvek mellett :)

Már ki is tértünk a következő kérdésre: Mit jelent számodra az írás? Hobbi? Kedvtelés? Hivatás?

Számomra mind a három. A középiskolától kezdve újságírást tanultam és az egyetemen is kommunikáció szakra jártam. Dolgoztam már magazinoknál, hetilapoknál, de regényírás az a mindenem. Hobbiként indult és sosem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, mert bár még nem vagyok kiadott szerző, jó érzéssel tölt el, ha látom, amit megalkottam, és leírtam. Épp ezért gyűjtöm a noteszeket és füzeteket is. Megmosolyogtat, ha látom, hány kis könyvet teleírtam már, akár ötletekkel, akár cikkekkel. Lassan egy új könyvespolcot kell néznem nekik.
 
Igen, emlékszem, hogy beszéltük, mennyi különleges borítású füzeted van. Egy komoly gyűjtemény már.
Akkor az egyik ilyen szépségben született meg a Remény Fénye is? :D Mesélj egy kicsit róla, honnan jött az ötlete?

A legeslegelső történetem.
Anno, mikor írni kezdtem, ennek a sztorinak az alapjai jutottak eszembe. Igaz, tíz év alatt sokat változott. Levetkőzve azt a tulajdonságát, hogy csak egy fanfic legyen. Az eredetiségre törekedtem, amiben a kritizálóim is sokat segítettek. Mert bizony már a kezdetek kezdetén kaptam hideget-meleget a történetre. Nagyon sokan azt mondták gagyi, volt aki indokolatlanul elküldött a francba, mondván ez értelmetlen katyvasz.Amikor pedig azt mondtam, hogy a nagy költők és írok is elkezdték valahol, hozzám vágták, hogy ugye még véletlenül sem hasonlítom magam hozzájuk? De az idő előrehaladtával megtanultam kiszűrni a személyeskedő, vacakoló kommenteket és a lényegre összpontosítani. Jól emlékszem arra a folyamatra, ahogy megszületett bennem a regény. Mikor először írtam, nagyon sok elemet vettem át azokból a történetekből, amik ihletet adtak. De a lényeg ma sem változott.

Adva van egy fiú, egy herceg, aki kezdetben semmit sem tud családja titkairól, nem képes uralni az erőt, amivel született. Ez volt az alap és ezt egészítettem ki a már megalkotott világok kombinációjával. Persze, azóta sok minden megváltozott, de a főszereplőm, a távoli bolygó, a fiú barátai, mind-mind megmaradtak, csak az évek alatt színesebbé, árnyaltabbá váltak. A történet ezzel szemben kicsit sötétebb lett.
A Remény Fénye Caleb kalandjainak kezdete, bár a történetnek vannak utó-és előzménytörténetei is, számomra ez a sorozat a legkedvesebb.

Neem, nem szabad, hogy letörjék az ember lelkesedését a kritikák, bár a negatív krititát is lehet építőjellegűen tálalni! Örülök, hogy a tovább dolgoztál a történeten, mert izgalmas lett. No, de honnan jött a helyszín? Mert ugye a Szaturnuszon játszódik. 

Ennek több oka is van. Az egyik, hogy ez a kedvenc bolygóm. Rengeteg képet, dokumentumfilmet láttam róla és a szerintem a Naprendszer egyik ékköve. A másik, hogy anno, az a szereplő, akiről Calebet mintáztam, ennek a bolygónak volt a védelmezője, későbbi uralkodója. Így arra gondoltam, ide helyezem a cselekmény színhelyét. Hisz' egy ismeretlen világ, egy olyan környezetben, amit ismerünk.

 Ez az utolsó mondat akár még mottónak is elmenne :D Hamár az ismeretlen szóbakerült, beszéljünk egy kicsit a titkokról: Nicolas, a nevelő apja Calebnek, elég hosszú ideig nem mondta el neki az igazságot a fiú családjáról, származásáról..stb. Mi lett volna, ha már egészen kicsi korában beavatja a fiút? Megváltoztatta volna Caleb személyiségét? Másképp alakultak volna a dolgok? Mennyivel lett volna veszélyesebb az élete? 

Erre a regényben épp Caleb tér ki.
Salinaének mesél arról, hogy bizonyos szemszögből örül, hogy Nicolas nem avatta be a titokba. Véleménye szerint azért, mert akkor egy öntelt, gonosz és nagyképű hólyag lett vona, aki csak kihasználja a rangját és henceg azzal, hogy ő lesz Domenico ura. Nicolas egyik legnyomósabb indoka az volt, hogy normális életet akart biztosítani neki, ami inkább csak hátráltatta és egy idő után túlzásba is vitte, mert ez által egy olyan steril,elszigetelt világba nevelte fel Calebet, hogy nem fogja fel azt, ami a lázadóknál vár rá.

Tudja, hogy létezik a lázadás, hogy az országot egy zsarnok uralja, de ezt csak hírből ismeri és nem tudja, hogy a lázadók őt keresik. Mivel négy éves volt az ostrom idején, nincsenek nagyon emlékei, sem a szüleiről, sem a családja többi tagjáról, így nem érzi a súlyát annak, ha elveszít valakit. De ez a regény végén megváltozik.

Egyik döntés sem túl jó, és lám itt is az oka, hogy miért. Elég nagy dilemma, nem? Te mit csináltál volna Nicolas helyében?
Sokszor nevezik egyébként Calebet Kishercegnek,
mert kicsi korában rengetegszer olvasták fel neki ezt  a mesét. Miért pont ez a mese? Kapcsolódik személyes élmény hozzá?

Cal becenevének több jelentése is van, az egyik épp az, amit te is említettél.
A másik, hogy mikor megszületett igencsak aprócska, gyenge volt, hiszen korábban született, ezért mindenki aggódott érte. Féltek, hogy nem marad életben. És ott van az is, hogy ugye az édesapja a nagyhercegi címet viselte, így a barátai viccesnek tartották, hogy a fia a kisherceg. Ez egy szójáték.

Ami a könyvet illeti.
Úgy vélem, az egy olyan történet, amit felnőttként kell elolvasni, hogy megértsd. De bizonyos elemei az én sztorimban si megvannak. Például, a Kisherceg hosszú időn át csak várt, míg végül a róka odament hozzá és együtt játszhattak Caleb és Linae kapcsolata is ilyen. Sokáig tartott, míg megismerték egymást, de végül elválaszthatatlanok lettek.
Vagy ott a rózsa.

Egy nap, a Kisherceg rengeteg rózsát lát és azt hiszi, csak egy közönséges rózsája van. Erre a róka azt mondja, hogy nem, mert ő a te rózsád, és attól különleges, hogy időt áldoztál rá.  A Remény Fényében van egy rész, ahol Eric- Caleb egyik barátja - épp ennek az ellenkezőjét vágja a fejéhez. Vagyis azt, hogy Linae csak egy lány a sok közül, miért olyan különleges? Caleb válasza erre az, hogy azért, mert tizenöt éve kiismerte Salinaét, és ő az Linaéje. Senki sem szólítja így a lányt.  De még rengeteg kapcsolatot tudnék felsorolni a sztorival kapcsolatban. 

Személyes történetem talán az, hogy még az egyetemen folyosóján olvastam a könyvet, amit észrevett egy szaktársam, mire azt mondta: Ez egy rossz könyv, a rózsa egy szemét dög benne. Mire én azt feleltem neki: Akkor te nem értetted meg a történet lényegét. Mert a rózsa csak olyan, mint minden ember. Azt akarja, hogy figyeljenek rá, hogy legyen valakije.

Bevallom őszintén, anno nekem is többször át kellett olvasnom, hogy fel fogjam a mondanivalóját. :)

Ami nagy fordulat volt számomra, hogy kiderül, hogy a legjobb barátja azaz szerelme Salinae, Gregor király lánya. Volt e célja a lánynak ezzel? Főleg ha azt nézzük, mennyire megbízott benne Caleb és habozás nélkül megosztotta vele minden titkát a fiú, mint pl. azt is, hogy ő a jogos örökös. Miért titkolta ilyen sokáig? Talán azért, mert tudta, hogy ezzel ellenséggé válnak? Te az ő helyében mit tettél volna? Az eszedre vagy inkább a szívedre hallgatsz?

Linae már akkor is ismerte Calebet, mikor a fiú megszületett, hisz ott volt, amikor a herceget bemutatták az udvarnak. Akkor találkoztak először és ő azóta szereti. Az ok, amiért titkolta a származását, épp az, amit mondtál. Mert félt, hogy elveszíti az egyetlen embert, aki fontos neki, hiszen ők kicsi koruk óta nagyon szerették egymást, menedéket láttak a másik kisgyerekben. Sok kalandot éltek át, és az ő esetükben a szerelem nem olyan, hogy meglátlak és puff, képes lennék meghalni érted. Évek alatt, szép lassan alakult ki. Ami a titok elfedését illeti a részemről, azt hiszem ugyanezt tettem volna, mert így megóvhattam azt, akit szeretek.

Én teljesen abban voltam, hogy ez egy csapda, hogy a lánynak hátsó szándékai vannak, tekintve a származását, mondjuk emiatt nem tudtam sokáig, hogy megbízható e vagy sem. Viszont annál inkább örültem, hogy tévedtem és egyásmra találtak.
A kalanduk azért mégsem ilyen gyaloggalopp, ugyanis Cal börtönbe kerül a városban. Gregor király fia rájön arra, hogy ki Caleb és, hogy a városban van. A király azonban megfenyegeti a fiút, hogy adja fel a lázadókat. A fiú elutasítja a királyt, így hosszú időre magára marad a rácsok társaságában. A királynő siet a megmentésére, aki kimenti és védelme alá helyezi. Mi lett volna, ha a királynénak nem sikerül kihoznia a fiút. Mi lett volna ha büntetést kap a királyné, mivel ellenszegült a király parancsának? Nicolas-ék ki tudták volna hozni? 

Ez egy szükséges lecke volt a számára.
Egyrészt, megtudta milyen az az ember, aki megölte a szeretteit, és hogy ő miképp bánik Salinaével. Valamint ugye így találkozhatott az édesanyjával, akit tizenöt éve nem láthatott, és mindenki árulónak tartja.
Azt gondolom, hogy ha a lázadók nem is, Linae biztosan kiszabadította volna, mert előbb, vagy utóbb Gregor megölte volna, mert fenyegetést jelent a trónjára.

Az biztos, hogy sokat köszönhet az anyjának a fiú, hiába akkor találkoztak először hosszú évekkel később.
Beszéljünk egy kicsit a karakterekről: ugye több mindenki szóba került már, köztük az utálatos Gregor király és annak kevésbé szimpatikus fia is. Mi a bevált technikád erre?


Nincs bevált technikám.

Sokszor egy-egy jelenet írása közben ugrik be a szereplő. Van, hogy zenét hallgatok, és akkor filmszerűen látom magam előtt az eseményeket, de néha egy-egy színészről ugrik be. Azonban élő, akár általam ismert személyt sosem használok fel.

Kezdőként meggyűlt a bajom ezzel meggyűlt a bajom, mert az akiről mintáztam a karaktert elolvasta és megsértődött rám, mert előfordult, hogy görbe tükröt tartottam elé a viselkedését illetően. Ezt is nem írok így, sőt nem javaslom senkinek.

Ami talán a legfurcsább, hogy minden szereplőmben ott él egy kicsi belőlem. A külsejük, egy rossz szokás, vagy épp a megítélésük, ez mind belőlem fakad. Azt szoktam mondogatni, ha meg akarjátok kapni a személyiségemet, akkor nézzétek meg Linaét és Calebet, mert ők ketten kapták belőlem a legtöbbet.

Ez szerintem természetes. Egyrészt azért, mert szívvel lélekkel alkotsz másrészt meg a regény írása alatt majdhogynem velük élsz, kelsz, fekszel. Szerintem, aki ír, az biztosan tud egy-egy karaktert mutatni/mondani, amibe saját magát is bele rejtette :D

Az írásnak melyik részét szereted egyébként a legjobban? Bele kezdeni, tájat létre hozni, párbeszédet írni...stb.

Számomra az ötletelési fázis a legjobb, amikor jön az ötlet és én addig agyalok, dobálom be a hozzávalókat, míg jó nem lesz. Szereplők, helyszínek, bonyodalmak, ez mind csak úgy jön.

Emellett imádom a regényhez illő kutatómunkát, amikor teszem azt, arról olvasok, milyen volt a gyereknevelés a középkorban, vagy, hogy a boszorkányok milyen érzéseket társítottak egy-egy színhez.

Egy dolgot utálok: Ágyjelenetet írni!


A kutató munkákat én is csípem. Rengeteg mindent megtudhat az ember, és tájékozott is lesz. Nálam pl volt már rá példa, hogy ennek köszönhetően hozzá tudtam szólni olyan témához, amihez amúgy nem szoktam.

A blogodon még nem láttam kihívásokat, tag-eket és nem is kértél kritikát sem, mint ahogy sok másik blgokon látni. Hogy hogy? Mi az oka ennek?

Egyszerű, nem szeretem őket.

Túlságosan gyakoriak lettek és legtöbbször azért csinálja az író, mert arra sokan keresnek és van olvasottsága. Persze, ez az én véleményem.
Ha valaki meg akarja csinálni, szíve joga, a saját blogját mindenki úgy teszi egyedivé, ahogy akarja

Igen, igen, az nekem is feltűnt, hogy mennyire populáris lett. Mondjuk én ez előtt is meg most is azért vágok bele, hogy próbálgassam magam, mert majd egyszer én is szeretnék könyvet kiadni. Viszont Te ebben az ügyben igen is komoly lépéseket tettél. Írtad az egyik fejezet végén, hogy segítsünk fejezetet kiválasztani, amit be tudsz küldeni kiadónak. Sikerült végül is? Hol tart a dolog? 

Igen, az a célom, hogy egy nap kiadathassam, amit írok, bár erre nagyon kicsi az esély.
Úgy gondolom, hogy akkor van értelme kiadatni egy könyvet, ha van aki olvassa, mert anélkül, a magánkiadás egy csapda. Legalábbis én még nem találkoztam olyan íróval, akinek tényleg bejött ez a verzió. Ennek a lényege gyakorlatilag az, hogy ha nem reklámozod a könyved, nem igazán jut el az olvasókhoz.
Amit említettél az egyik hazai kiadó versenye volt. Végül nem küldtem be semmit, mert nem volt hozzá bátorságom. Talán ez a legnagyobb baj velem. Hogy nem hiszem el, hogy sikerülhet, hogy egy nap kiadhatják.

Óh, ebbe a csapdába ne ess. Ha Te úgy érzed, hogy jó lett a regény, elégedett vagy vele, sőt az interneten is többen olvassák, akkor meg kell lépni. Mit veszíthetsz vele?
Mondani könnyű, tudom. Mondom én, aki a nyár elején napokig nem aludt azért, hogy be küldje e egy hivatalos írói pályázatra a munkáját vagy sem. :D De beküldtem a végén.

Mesélj egy kicsit a terveidről. Mik vannak a lista élén? Regényírás, blogolás, könyv kiadás...stb? 

 
Nos, rengeteg ötletem van, naponta jut eszembe akár egy kisregény, akár egy regény, vagy legalább egy szereplő. A napjaim legtöbbje úgy néz ki, hogy reggeli közben körmölök, ebédidőbe körmölök, nyolc óra munka után sicc haza, ahol végre van időm foglalkozni arra, hogy begépeljem, szerkesszem az aznapi anyagom.
Szeretném befejezni a Remény Fényének szerkesztését, közben írom az Időtlen Kötelék második részét, és persze folyamatosan írom a blogbejegyzéseket is, amiket ha nem is mindig teszem fel a blogra.

A könyvkiadásra pedig, egyszer visszatérünk :)


Lera, egy élmény volt! Remélem, minden tervedet sikerül megvalósítani és várom, hogy mikor tudunk a könyv kiadásodról beszléni megint :D
Addig is az újabb és újabb fejezetekből ITT és ITT tudtok mazsolázgatni.

Szeretettel:
Brukú

U.i.: Betennék egy rövid chat beszélgetést, amin még mindig jókat nevetek: