Szülinap szag

 Sziasztok,

A születésnap általában egy fontos nap az évben mindeki számára. Van, aki étteremben ünnepel, van aki csak egész visszafogottan, és van aki  már hónapokkal előtte megkezdi a parti szervezését. De ismerek olyat is, aki nem ünnepli meg, mert zavarja a kora

Én személy szerint nem viszem túlzásba, és megelégszem egy szűk családi körben elfogyasztott kiadós vacsorával és egy finom csokitortával. Phryne azonban a szöges ellentétem, holott a nagymamám lehetne: ő tényleg, minden egyes születésnapját megünnepli, valósággal ünnepelteti magát és a korát, hogy már a hetvenediknél tart.



 

-      Maga le akar itatni? Már így is maffiózókat látok mindehol... – Hajol közelebb kicsit becsiccsentve Amiee Phrynehoz, hogy más ne hallja őt, főleg a mellettük lévő férfiak, akik fekete öltönyben, fényes cipőben, álbajuszban és szivarral beszélgetnek a helyi általános iskola menzáján, amit Phryne bérelt ki, mint minden évben.

-       20-as évek, drágám. És te miért nem vagy beöltözve? Szólt az unokám, Pete. – kérdez vissza Phryne mielőtt újra tölti pezsgővel a másik és a saját poharát.

-        Imádom azt a fiút, de azt hittem viccelt. – Csuklik egyet a lány, aztán megigazgatja a fekete farmerébe tűrt szürke blúzát.– Amúgy honnan lenne ilyen ruhám? – mutat az ünnepeltre, aki zöld flitteres nyári ruhában van, fekete rövid parókáján pedig strucctollas fejdísz, ami remekül illik a vidám, zöld szemeihez és bordó rúzsához. Alig látszanak a mély ráncok keskeny arcán, vagy az izületes ujjai, ami irigylésre méltó.

-        Ahonnan a többieknek is – válaszolja az összeggyűlt tömeg felé fordulva: a nők és lányok parazabbnál pazarabb koktálruhákban vannak, csillogó fejdíszekkel és fekete könyékig érő kesztyűkkel, miközben a körasztaloknál vacsoráznak, vagy táncolnak a terem közepén lévő színpadon játszó jazz zenekar élő zenéjére. Remek idén is a hangulat és mindenki eljött, aki Phrynenak számít.

-            Miért van mindig ekkora partia? Még nekem sem szokott. – Kortyol egy nagyot Amiee a pezsgőből.

-      Nos, régen mindig a veszekedésről és az ehetetlen tortáról szóltak a születésnapok, holott arról kellene, hogy megünnepled az éveidet, és azt a sok mindent amit elértél. Ó és a szülinap szagról.

-        –  Miről?

-        Az elfújt gyertyák illatáról – Fejti ki ábrándozva az ünnepelt, mire Amiee továbbra is úgy mered rá mintha valami teljesen újat mondott volna neki.

-        De... már hetves éves. Nem volt még elég a buliból? – kérdezi újabb csuklás kíséretében.

-     Nem. Még élek és virulok. Szóval van mit ünnepelni. – Emelei fel poharát Phryne, Amiee pedig koccint vele.  

 

 

TITi hogyan ünneplitek a szülinapotokat? Kellőképen megünnepelve vagy csak visszafogottan?

 

Üdv:

 

 

 

j

 

 

 

 

 

 

 

Share:

Nem segít a fájdalomcsillapító

 Sziasztok,

A fájdalom az mindent jelent, csak jó dolgot nem. A fizikai fájdalomtól egészen a lelki fájdalomig azonban elég széles a skála ahhoz, hogy mindenkinek mást és mást jelentsen. Van, akinek sok kijutott belőle és vannak, akiknek kevés. Lorraine pedig nem az utóbbiba tartozik. Nem csak, hogy baleset éri, de rá is kell jönnie valamire, amit egész eddig vagy nem látott, vagy csak nem akart látni. És ezt a fájdalomcsillapítók sem szüntetik meg.

 


Lorraine az üres középiskola folyosóján szalad. Léptei hangosan csattognak a szürke kö
vön, ahogy a kapkodva tele tömött rajzmappája is csattog az oldalán. Hiába kéretszkedett el biológia óráról, késésben van a rajz óráról. Pedig minden keddenl egszívesebben bioszt tanulna, minthogy kint üljön órákig a parkban, szipogva és az allergia gyógyszerét falva, hogy lerajzoljon egy épületet vagy szökőkutat. Morogva megigazítja a vállán a mappa vékony pántját, aztán kiront a kétszárnyas ajtón az iskola udvarára. Nincs messze a park, innen is látja ahogy a fűben ücsörögnek az isklatársai és már javában dolgoznak. Kifújja a szeméből fakószőke frufruját, mielőtt megindulna az utolsó lépcsősoron, ami elválasztja a céljától. Ám félúton sem jár, amikor megcsúszik a lába és leesik a lépcsőn.

Hangosan csattan a járdán: a szemüvege eltörik, a fekete shortja alatt felhorzsolja a térdét, és beveri a kezét is. Egy pillanatig fel sem fogja mi történt, csak akkor amikor felállna a földről, de a csuklójába éles fájdalom mar. Felkiált. Aztán meglátja a törött csuklóját és elájul.

Öt órával később Lorraine az ágyában ülve a friss gipszét bámulja. Fogalma sincs mihez kezdjen. A bal kezével ugyanis semmit nem tud csinálni, még orrot fújni sem. Akkor enni? Vagy rajzolni? Felsóhajt, aztán behunyja a szemét. Inkább örülnie kéne, hogy megszabadult a rajzolástól. Utálja: miatta elkésik mindenhonnan, lemarad a kedvenc óriáiról és festékesek a ruháinak ujjai. Akkor miért érzi úgy, hogy ezzel kimarad mindenből és el lesz felejtve? Hügyeség, majd úgyis hívnak. Csak még nem érnek rá, Georga és Frannie. Ám valami mélyen megmozdul benne és szinte mellbe vágja: a felismerés, hogy nem fogják felkeresni őt. Utoljára akkor hívták őt vagy keresték fel rajz órákon kívül, amikor kellettek a drága grafitceruzák és ecsetek, amiket kedvességből vett nekik. Egy idióta vagyok, csapja homlokon magán, aztán visszanyelve a könnyeit magára húzza a takaróját. 

 

 

Üdv:

 

 

 

Share:

Első benyomás

Sziasztok,

Mindenki tudja, hogy az első benyomás fontos, mert mindenki abból a pár percből szűr le bizonyos következtetéseket, amik nem biztos, hogy fedik a valóságot. Hiába csak az idegesség, de valószínű, hogy elbénázol valamit, leversz valamit a könyököddel vagy csak nem veszed észre a patkánál összegyűlt pocsolyát és belelépsz. Ismerős, nem?

Akkor van szerencséd, ha pont ott vannak azok az emberek, akik ezzel nem foglalkoznak. Akik csak azt látják, hogy lever a víz a kínos helyzet miatt, és együttérzőek veled. Akik azok után is szóba állnak veled, hogy bolondot csináltál magadból. Ez is ismerős, nem?

Igen, nekem is mind a kettő. Legtöbbször az szokott lenni, hogy - ha ideges vagyok- hadarok, a gyűrűmmel babrálok és le sem tudnám tagadni, hogy szét vet az ideg. És ezen egy kedvesnek szánt mosoly sem segít. Szóval én vagyok az ideges lány, aki vagy túl gyorsan beszél vagy teljesen csöndben van – és szidja magát, hogy ennél azért többre képes. Ennek köszönhetően többen is voltak – osztálytárs, munkatársak, ismerősők -, akik meglepődtek, hogy milyen jó társaság vagyok, és hogy nem ilyennek képzeltek el.

 


-       Csöndet! – fegyelmezi az idős osztályfőnök a buzgó osztályt, tapsikolva ráncos kezeivel, és dobbantva apró lábával, ám a diákok alig veszik le a hangerőt. Mindenki a padtársával  beszél, van aki a reggelijét eszi, mások a kopott festékes ablakban ülnek és élvezik a szeptemberi hűvös levegőt. – Mondjad. – Fordul az új lány felé Kováts tanárnő bíztatóan, kedves mosollyal az arcán, mire az nagyot nyel és még inkább magához szorítja a színes vászontáskáját, és azt a pár könyvet és füzetet, amik már nem fértek bele.

-        Zoé vagyok, most költöztünk a városba a nagyszűlőkhöz, hogy ápolni tudjuk őket. – mondja, de a hangja olyan halk, kissé remegős a feszültségtől. A lány a füle mögé tűri a copfból kikúszott tincsek egyikét, aztán idegesen a zöld tornacipőkére szegezi barna szemeit.

-           Jó neked.

-           Még egy lúzer...

-        A zöld pólód nem egy pizsama? – gúnyolódnak, amit pfújjogás követ. Zoé a tanárnőre néz, hogy hadd üljön le végre, mire a tanárnő megadóan bólint. A lány össze szorítja a száját, aztán amilyen gyorsan csak tud leül a második sorban lévő üres asztalhoz. Annyira siet, hogy kicsúszik néhány füzet a kezéből és hangosan puffanva a földre esik. Zoé megijed és utána kap, így a könyökét is bevágja az asztal sarkába. Az osztály nagyrésze kineveti, ő pedig kínjában a padra mered.

      Hé, itt vannak a cuccai. – Nyújta át a szomszédos padból kihajolva egy fekete ruhás, kócos barna hajú fiú a füzeteket. Kerek arcán együttérző kifejezés ül, ám ahogy megpillantja a lány füzetét felragyognak a szemei. A füzet fedele össze van firkálva együttesek és filmek neveivel. A lány ismét zavarba jön és fülig vörösödik készülve az újabb megaláztatásra, ám a fiú ehelyett kidugja a lábát a pad alól, hogy megmutassa a világos vászoncipőjére firkált néhány együttes nevét, amit a lány is felírt. Zoé ledöbben, míg a fiú boldogan elmosolyodik.

 

 

 

 

 

 

Üdv:

 

 

 

Share:

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései