Áldott nyári eső - Háromszáz szavas kihívás

 Sziasztok, 

Biztosra veszem, hogy a forró, száraz nyári napokon mindenkinek eszébe jutott, hogy milyen jó lenne ha végre esne az eső. Tudom, nem a sivatagban élünk és nem kell elbagatelizálni, de amikor már kanyulnak a virágok levelei, kiég a fű, és megrepedezik a föld, mégis csak kirohannánk az esőre és öröm táncot lejtenénk.



Perzselő sivatagról álmodom. Próbálok sétálni a forró homokban, de a melegtől felhólyagosodott lábam egyre jobban elsüllyed benne. Nincs erőm kihúzni. Összerogyok. A kezeimet megégeti a forró homok. Felkiáltok, de a kicserepesedett szám egyből felszakad. Épp csak letörlöm a kiserkenő, sűrű vért, amikor vakuk villannak fel körülöttem. Előbb egy nagy, aztán sok kicsi egymás után. Hunyorgok, de egy erős hűvös fuvallat mindent elsöpör. Nagy levegőt veszek, bármennyire is égeti a kiszikkadt tüdőmet.
      A saját zihálásomra ébredek fel. A fullasztó nyári melegben alig kapok levegőt. Az órámra nézek. A mutatók alig vánszorogtak tovább tíz percet. Felsóhajtok aztán kiszabadítom a lábam a rátapadt takaró huzattól. Anélkül, hogy villanyt kapcsolnék az ágyam mellé készített félig üres vizes palackért nyúlok. Langyos a vize és a buborék is kiment már belőle.  Majdnem az egészet megiszom, mire képes vagyok letenni a palackot. Már épp vissza feküdnék a verejtéktől nyirkos ágyba, amikor egy távoli, halk dörgés üti meg a fülem.  A nyitott ablakok felé fordulok izgatottan.
A nehéz sötétítő függönyök előbb csak megremegnek, aztán vadul táncolni kezdenek a sötét üvegtáblák előtt, ahogy a hűvösebb, friss levegő betódul a fülledt szobába.

       Kiugrok az ágyból, fel téptem az ajtót, és még mielőtt át rohannék a lakáson, meghallom az eső cseppek kopogását a tetőn. Mire kiérek az utcára az eső úgy szakad mintha dézsából öntenék. Letépem magamról a trikót és széttárva kajaimat kisétálok a szabad ég alá. A kövér eső cseppek vadul landolnak a  verejtéktől sós arcomon, a csupasz vállaimon és mellkasomon, szinte azonnal eláztatva a bokszer alsómat. Felnevetek. Egyszerre csiklandoz és hűsít. Lerúgom a papucsot a lábamról aztán bele sétálok az úton egyre jobban hömpölygő vízbe. Élesen villámlik aztán a közelben dörgés hallatszik. A környék kutyái felvonyítanak majd szűkölve el is hallgatnak mígnem csak én vagyok és a tetőn, az autókon, a kint hagyott nyugágyakon és játékokon kopogó eső marad. 



Ha nem is álltál ki az esőre, de volt már olyan meleged, hogy le rúgtad a cipőidet és mezítláb sétáltál végig a vizes úton? 

Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Tartalomjegyzék

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései