2018. augusztus 27., hétfő

, , ,

Negyvenháromnapos kihívás - Tizedik - Egy pillatás a függöny mögé


 Sziasztok, 

A kihívás egy újabb, ám rövidebb lélegzetvételű részével készültem ma. Érdekes témát járt körül, ugyanis el kellett játszani a gondolhattal, hogy milyen lehet ha egy idegen lát vagy találkozik velem az utcán. Ezen, hogy őszinte legyek, nem gondolkodtam még el, és kicsit fura is volt a téma emiatt. Egy kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor felhívják a figyelmedet egy szokádosra/rigojádra, de azt addig észre sem veszed, míg nem szóltak.

Ti mivel kapcsolatban voltatok így, hogy addig nem is tudtad, hogy ezt csinálod, míg nem szóltak?



A nyári forróság még nem érződik korán reggel. Kellemes, kicsit hűvös az idő, de az égen egyetlen felhő sem dagonyázik, és a nap is kezdi lassan megmutatni magát a magas épületek és lakóházak között. A főutcán kevés autó közlekedik még, elhajtva a járdán fáradtan, talán még félálomban sétáló emberek mellett, és mellettem is.
Halásznadrágom zsebébe süllyesztett kézzel sétálok a széles járdán, egyenesen az egyik kereszteződés felé, amin túl már látni a pizzéria hatalmas, üveg ablakait és a még sötét neon lámpák körvonalait. Minden reggel gyalog teszem meg a négy háztömbnyi utat. A távolság nem annyira hatalmas, így még busszal is nevetséges lenne megtenni. Az elmúlt pár évben pedig egyenesen szokásommá vált, amiről egyedül télen vagyok hajlandó lemondani.
A zebrához érve azonban a lámpa élénk piros színe megfog. Megállok és körzök a fejemmel, hogy kicsit felfrissüljek.Egészen addig csinálom, míg egy idősebb nő és egy alacsonyabb lány mellém nem érkezik. A nő élénk citromsárga nyári ruhában van, fején szalma kalap, ami eltakarja az ősz haját és kerek, pufók arca nagy részét. Maga mellé állítja a piros kerekes táskáját és türelmesen nézegetni kezdi a házakat, az elhaladó autókat.
A lány is csendben van. A fején a fülhallgatót alig venni észre a rövid, világosbarna hajzuhatagától. Egy egyszerű szürke ujjatlan és egy fekete szoknya van rajta, hátán egy kis hátizsákkal.  A tömeget vizslatja a másik oldalon komor arccal, mélyen a gondolataiba süllyedve.Ezek szerint nem mindenkinek indul jól a reggel. Suhan át az agyamon, aztán hogy lefoglaljam magam míg várok, előveszem a zsebem mélyéről a telefonom. Épp csak feloldom a billentyűzetet, valaki megköszörüli a torkát mögöttem. Majd még egyszer, aztán hirtelen kirobban belőle a kacagás.

Csodálkozva felnézek: az idős hölgy ugyanolyan mozdulatlan áll továbbra is mellettem, mint eddig. Arca meg sem rezzen. A lány azonban a szája elé kapja a kezét, és igyekszik visszafogni a nevetést. Több kevesebb sikerrel. Dallamos, vidám hangja így is betölti a helységet és elűzi egy pillanatra a reggeli forgalom zaját.

Kíváncsian felé fordulok, ám ezzel teljesen meglepődöm: mintha kicserélték volna: az arca lágyabb és szelídebb, amin az elterülő, eddig rejtegetett, széles mosoly teljesen elűzte a korábbi pókerarcot.

A lány megköszörüli a torkát, hogy rendezze magát és hogy én is észre vegyemmagam. Nem is tűnt fel, hogy bámulom. Zavarában, gyorsan elő kapja a telefonját, hogy lejjebb halkítsa, így látom a rádió ikonját a kijelzőén felvillanni.

Ám még mielőtt elkezdenék azon gondolkodni, hogy mikor hallgattam rádiót utoljára, a kezem életre kell és cselekszik. Alig pár centire a vállától, a lámpa azonban zöldre vált, így a lány már ismét távolságtartó és komor, aztán apró, sietős léptekkel lelép a zebrára és bele veszik a tömegbe.

Üdv, 
Brukú
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése