A Duskfalli gyilkosság - El a múlt elől

Sziasztok, 

Ezennek elérkezett a mini krimi sorozatunk harmadik része is. Annak ellenére, hogy nem sikerült olyan gyorsan megírni, mint az jó lett volna, úgy gondolom ez a rész is elhozza a már megszokott lendületet és fordulatokat, sőt ezúttal több karakterrel.

 Az előző rész tartalmából: Jaxon és Oron nyomozók egy bolti gyilkosság kapcsán nyomoznak, ami során kiderül, hogy olyan emberek is vannak, akik képesek egészen csekély dolgokért is ölni. A kacifántos nyomozás után, egy veszélyes lezárás következett, amiben Oron eltöri a térdét, Jaxont megkéselik.

 A mostani rész tartalmából: Jaxon egyedül maradva optimistán áll a dolgokhoz, ám ez azonnal megváltozik, ahogy kettejük munkája a nyakába szakad miközben elrabolják, az előző részből megismert, Pheobe-t. A nyomozást megkezdve azonban rá kell jönnie kedvenc nyomozónknak, hogy a nő sok titkot rejteget, amitől a nyomozás csak bonyolódik.

A város éjfélhez közeledve elcsendesedett már: az autók nem járnak, hogy zajt csapjanak, az emberek nyugovóra tértek, az üzletek elsötétültek, és már csak az utca lámpák sárgás fényei villódznak körülöttünk.

Egész hangulatos, gondolom miközben átölelem Herleen vállát, aki erre közelebb bújik hozzám. A vacsora habár nem volt laktató kellemesen telt, senki nem zavart meg minket, és végre valahára tisztáztuk a félre értéseket.

-   Lenne egy ötletem, hogyan fejezzük be ezt az estét – súgja játékosan a fülembe Harleen, miközben az ajkai hozzá érnek a fülcimpámhoz.

-   Itt és most? – kacsintok rá, mire beszívja az alsó ajkát és ártatlanul megvonja a vállát. Megállok, elkapom a derekát, közel húzom magamhoz és megcsókolom. Még érzem a vörösbor édes ízét az ajkain, amitől még inkább fel felforr a vérem. Felmordulok és megmarkolom a fenekét, ám ekkor egy női sikoly hasít bele az éjszakába. Harleen megdermed, én egyből óvón magam mögé terelem őt és az utcát pásztázom. Elsőre senkit nem látok, se egy árnyék se egy mozgás. Hirtelen megüti a fülem egy magas sarkú cipő kopogása. Gyors és sietős. Az irányába fordítom a fejem. Először fel sem tűnik a sok árnyéktól, amit a magas házak vetnek a járdára, de aztán észreveszem a női alakot is. Hátra-hátra néz a válla felet futás közben, a táskáját vadul lóbálja mintha azzal akarná elijeszteni azt, ami követi. Amint egyre közelebb ér, meglátom ki az.

-   Miss Bleeze? – kérdem döbbenten, miközben elindulok felé.

-   Nyomozó! – kiáltja zihálva és felszaporázza a lépteit. Útközben találkozunk, ő szinte beleesik a karjaimba. – Valaki követ – mutogat a háta mögé, de senki nincs ott.

-   Nem látja? – kiált rám és őrjöngve megrángatja a zakómat. Továbbra sem látok senkit.

-   Menjünk be a kapitányságra. Közel van ide. – jelentem ki aztán Harleenra nézek, aki döbbenten figyeli az eseményeket

Harleen készségesen nyitja és csukja az ajtókat, míg felmegyünk az emeletre az irodába. Egyből felkapcsolja a villanyokat és behúzza a redőnyöket, majd a szekrényhez lép, hogy töltsön egy pohár vizet a nőnek. Addig én kihúzom a székemet és karon fogva leültetem Pheobe-t. A nő úgy kapaszkodik belém, mintha süllyedő hajón lennénk, kezei remegnek, arca falfehér és a haja olyan mint egy szénaboglya.

-   Szóval kire gyanakszik? – teszem fel a kérdést, miközben Harleen mellém lép és erőteljesen Pheobe kezébe nyomja a poharat. A víz kilöttyen a másik ruhájára, mire az felszisszen. Harleenra meredek, mire ő ártatlanul pislog rám majd szorosan mögém lép.

-   Fogalmam sincs, elég sok pasinak keresztbe tettem. – mondja  Pheobe, és ezúttal őszintének tűnik, de aztán átnéz a vállam felett és megcsillan valami a szemeiben. Hátra fordulok, így láthatom, hogy Harleen karba tett kézzel mustrálja őt.

-   Volt olyan, aki ennél is többet akart? – faggatom tovább, miközben megforgatom a szemem, de egyik nő sem veszi a lapot.

-   Naná hogy volt – vigyorodik el kajánul, elfeledve az előbbi pánikot. Harleen erre kétkedve fújtat egyet a hátam mögött.

-   Nem, Pheope, nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy erőszakos volt, nyomult...stb. – köszörülöm meg a torkom. Talán még sem volt jó ötlet a két nőt egy helyre vinni...

-   Nem volt ilyen, persze volt akinek nem tetszett, hogy lekoptattam vagy nemet mondtam...

-   Ennél azért konkrétabb kell... – jelentem ki, mire a nő ártatlanul bólint, aztán lehúzza a zakómat a szék támlájáról és magára teríti. Herleen erre karon ragad és kivonszol az irodából. 

-   Nem látod, hogy csak rád akar akaszkodni? Csak megjátssza magát – suttogja hangosan Harleen.

-   Miből gondolod?

-   Mit? Hogy rád hajtott vagy hogy megjátssza magát? – mered rám mérgesen és karba fonja a kezét.- Melyik pasas kattanna be, hogy nemet mondott neki?

-   Azt mondta, hogy sokakat faképnél hagyott... – mondom tényszerűen, de félbe szakít.

-   És? Mégis hol kellett faképnél hagynia? Az oltárnál? – tárja szét a karjait miközben vág egy arcot. Ám ezzel mond valamit.

-   Egy zseni vagy – puszilom meg a homlokát, de Harleen csak értetlenül pislog rám

-   Volt olyan, akit a legkínosabb helyzetben hagyott ott? Lánykérés? Oltár?...stb – kérdezem visszatérve az irodába, mire Pheobe tátott szájjal bámul rám.

-   Sosem hagyom addig fajulni a dolgokat – percekig nem válaszol, csak hümmög és gondolkodik, miközben az arcán többször is átsuhan valami felismerés.

-   Akkor mégis ki vette üldözőbe? A szomszéd asszony? – kérdezi gúnyosan Harleen, mire mindketten rámeredünk. Pheobe sértetten fújtat egyet, én pedig a meglepetéstől nem jutok szóhoz. Mindig is tudtam, hogy szeret ironizálni, de a hangsúlya ezúttal teljesen új a számomra.

-   Amíg  még egyszer elgondolkodik a férfiakon, addig szerzek magának valami ágyat vagy pokrócot. – köszörülöm meg a torkom, aztán inkább körbe nézek az alvásra egyáltalán nem alkalmas irodában – Haza nem mehet, se a boltjába, úgyhogy itt marad.

-   És ki fog vigyázni rám? – teszi fel a kérdést, de kihallani a hátsószándékot belőle.

-   Nem elég ennyi tizedes? – bukik ki Harleenból és a nyitott ajtó felé mutat, aminek a túlsó felén ott vannak az éjszakás rendőrök.

-   Wellert! – kiáltom el magam, ugyanis ez adott egy ötletet. A férfi perceken belül megjelenik az ajtóban. Habár fáradt, karikásak a szemei és az egyenruhája is gyűrött kissé, kihúzza magát és felszegi a fejét.

-   Lenne olyan kedves és elszállásolná Miss Bleezet a lakásán erre az éjszakára? A hölgyet valaki zaklatja, és egyenlőre nem tudjuk hová elhelyezni. – vázolom fel röviden a helyzetet, mire Stephen szemei elkerekednek és leesik az álla. Pheobe úgy tűnik tényleg jó benyomással van a férfiakra. Bájosan int a tizedesnek, aki enyhén elpirul.

-   Uram – bólint, de alig találja meg a saját hangját, aztán bátortalanul odasétál a nőhöz, óvatosan felsegíti, majd elindulnak kifelé.

-   Azért hívjon fel, amikor haza értek. – kiáltok még utánuk. Szeretnék biztosra menni, míg nem tudjuk, hogy valós e a fenyegetés.

-   Bocsánat, hogy így alakult az este – fordulok Harleenhoz amint kettesben maradtunk. Odalépek hozzá és megfogom a derekát.

-   Legalább jóllaktam – szólal meg kis hatásszünet után, majd kiölti a nyelvét. Én mosolyogva meg megdöntöm és úgy csókolom meg.

-   Gyere, haza viszlek – súgom a fülébe, mire Harleen felkuncog.

A lakásomba érve, Harleen a hűtőhöz indul, kivesz belőle egy üveg vörösbort, és önt belőle két pohárba, én megszabadulok a nyakkendőmtől és zakómtól. Leülök a konyha asztalhoz aztán koccintunk.

-   Sokszor van dolgod ilyen nőkkel? – teszi fel a kérdést, ami valószínűleg egész eddig piszkálta a csőrét

-   Igen, ezért is akartam nyomozó lenni. Imádom ha epekednek értem. – válaszolom viccesen, mire Herleen fülig vörösen oldalba bök.

Jax

-   Mi lesz most Miss Pukkanccsal? – kérdezi, mire kiszalad belőlem a nevetés

-   Holnap ismét kikérdezzük, körbe szimatolunk a háza és a boltja környékén, aztán szerintem ennyiben meg is áll a dolog – válaszolom, miután kitöröltem a szememből a könnyeket.

-   Nem hiszel neki? – kérdezi ironikusan, és látom rajta, hogy ő nincs meggyőződve. Bár mérget vennék rá, hogy csak azért, mert nem szimpatizálnak egymással.

-   Elég rémültnek tűnt, de mivel most jelentette először, és nem történt sem betörés, sem testi sértés, nagyon nem tudunk mit tenni. – magyarázom két korty bor között. Még sem vagyok nyugodt. Valami nem stimmel. A zsebórámért nyúlok és megnézem mennyi idő telt el. - Már kellett volna telefonálniuk.

-   Biztos Stephenre is rámozdult az a nő – kacsint Harleen, de mivel nem válaszolok lehervad a mosolya.

-   Stephen pedáns ember, Harly. Mindig mindent pontosan betart. – világosítom fel mielőtt felveszem a telefont és tárcsáztatom Stephent. A telefon azonban csak kicseng és cseng, hosszú percekig.

-   A szentségit – káromkodok, aztán lecsapom a telefont, felkapom a zakóm és elviharzok.  

∞∞∞

Stephen házához érve azonban megfagy az ereimben a vér: a fekete Ford automobilja a ház oldalába van csapódva, a motorháztetejét mélyen felszántotta a ház kemény fala, a szélvédője és az ajtók összetörve, mint ahogy a csomagtartó is. Mintha hátulról jöttek volna neki.

         – Wellert! – kiáltom el magam, de nem jön válasz. Sem a sötét házból, sem sehonnan. A csend szíven üt. Megszédülök, és rám tör a légszomj. A térdeimre támaszkodom és kapkodva a levegőt igyekszem megnyugodni. Hosszú percekig hörögve zihálok, mire lassan elkezd a pánik lelohadni. Felállok és minden erőmet összeszedve a széttört kocsihoz fordulok. Gondolkozz, parancsolok magamra, semmilyen más nyomom nincs csak az autó. 

A csomagtartó az első, amit megnézek. Ha hátulról mentek bele, akkor kell lennie a másik autó festékéről valamennyi maradványnak. Zsákutca. A másik autó is ezek szerint fekete vagy sötét színű lehet. Felmordulok, de aztán a földre szegezem a szemem, hátha vannak lábnyomok. A letaposott fűben azonban alig látni valamit. Először észre sem veszek semmit, csak amikor leguggolok és egészen közelről kezdek el nézelődni: keréknyomok. Mélyen a fűben vannak és nem is mélyek, de ott vannak. És a kerék nyomok különböznek a Fordétól. Felpattanok, kapkodva előveszem a noteszem a kabátom zsebéből,  készítek egy rajzot a nyomról és lemérem a méreteket.

Sietősen a kocsimba szállok és vissza indulok az kapitányságra. A sötét, néma házak előtt elhaladva azonban rájövök, hogy hajnal van. Semmi nincs nyitva, és senki nincs ébren. Tehetetlenül beleütök a kormányba, aztán elkanyarodok a házamhoz vezető útra. 

Mivel Harleen is alszik már rég, csendesen leülök a kanapéra. Összekulcsolom az ujjaimat és idegesen malmozni kezdek. Percekig ülök így, de képtelen vagyok nem gondolni Stephenre és Pheobere. Mi lett volna ha komolyan veszem a nőt? Ha a kapitányságon marad? Ha én maradtam volna vele...? Megdörgölöm az arcom. Legszívesebben felhívnám Oront és azonnal neki állnék a keresésnek. Biztos, hogy benne lenne, még kútba is ugrana ha arról lenne szó. Elmosolyodom, de aztán eszembe jut, hogy most ez volna a legutolsó, amit csinálna a törött térde miatt. Hátra dőlök a kanapén és a plafont bámulom. Talán nekem is meg kéne próbálni pihenni kicsit. Hosszú nap lesz. De képtelen vagyok elaludni. El-elbóbiskolok, de azonnal felriadok minden apró reccsenésre, zajra.

Öt órakkor feladom: kimegyek a konyhába, öntök két pohárba kávét. Az egyiket hidegen, cukor nélkül felhajtom, a másik mellé hagyok egy üzenetet, hogy Harleen megtalálja ha felkel. Aztán indulok a kapitányságra.

∞∞∞

Amint belépek az ajtón, Jonas Lenvillet keresem meg. Ő az egyetlen a szolgálatban, aki nincs szoros barátságban Stephennel. Nem akarom ugyanis, hogy érzelmileg megterhelő legyen neki az ügy, sem azt, hogy befolyásolja a nyomozást.

A nálam fiatalabb, és vékonyabb férfit a rendezetlen asztalánál találom meg. Épp az egyenruháját gombolja be, miközben igyekszik palástolni az ásítást. Mozdulatai így is feltűnően lassúak, elcsigázottak és a keskeny arcában  ülő szemei félig lehunyva, mint aki még alszik. Göndör fekete haja hátra van nyalva, amitől kiálló fülei és a halántékán lévő heg, most először tűnnek fel.

-   Kérem, nézzen utána Pheobe Bleezenek – jelentem ki, mire ő bólint és teljes nyugalomban tovább gombolkozik. - A nő lakásánál találkozunk egy óra múlva. – nyomatékosítom, Jonas pedig végre veszi az üzenetet, felpattan aztán felkapva a cuccait kisiet az ajtón, én pedig elindulok a ruhabolthoz.

Pheobe Bleeze boltja ugyanolyan rendezett és takaros, mint amikor legutóbb jártam itt. A kicsi, de takaros szalonban most is szezon szerint vannak csoportosítva a ruhák a fogasokon és a polcokon, mint ahogy a táskák és kalapok is. A magas polcok tetején próba babák sorakoznak, vélhetően a legdrágább ruhákkal felöltöztetve. Most azonban nem érezni a nő erős, gyümölcsös illatát, nem égnek a virág mintás lámpák sem és nem páváskodik senki a tükrök előtt.

Becsukom magam mögött az ajtót, aztán a pulthoz megyek. 

A fából faragott fényesre lakkozott pulton halomban állnak a kiakasztásra váró ruhák és az egymásra dobált papírok. Egyből a papírok átnézésével kezdem, de azok csak jegyzetek és szabásminták. Kihúzom a fiókot, kiveszem a vaskos könyvet belőle és átlapozom. Költségvetés, költségvetés hátán. Visszateszek mindent a helyére, aztán felmarkolom a ruhakupacot, hogy megnézzem ott is a fiókokat, ám ahogy felemelem a ruhákat leesik a földre valami. Egy összegyűrt levél az. Felveszem és kisimítom. A papír vékony és enyhe bergamott illatot áraszt, a kézírás csúnya, macskakaparás, aminek minden betűjét belenyomták a papírba, mintha mérges volna a feladója. A tartalma ezt azonnal meg is erősíti:

Biztos, hogy megkaptad az előző levelemet és ajándékomat – láttam, amikor elolvastad-, de akkor miért nem válaszolsz? Rosszul esik, kicsi Pheobe. Nagyon rosszul, pedig én, de most ennek véget vetek.

Találkozunk nem sokára.

Nincs aláírás. Sem pedig boríték. Ezek szerint a feladó gondolt rá, hogy anonim maradjon miközben az üzenete célba érjen. Vagy többször is zaklatott már másokat korábban vagy csak Pehopbere telepedett rá és azt is régebb óta.

Elteszem a levelet, aztán sietve elindulok Pheobe lakására.

∞∞∞

Pheobe lakása nincs olyan messze a boltjától. Egy négy szintes lakás harmadik emeletén helyezkedik el, szemben egy bárral, aminek a neon színű cégére még fényes nappal is bevilágítja az egész folyosót.

Több percbe is bele telik mire az igazolványom kártyájával feltudom törli a bejárati ajtó zárját. Az ajtó kissé nyikorogva megadja magát és kinyílik. Az alja lelóg a taposóra így amint belököm megakad. Beszuszakolom magam a résen. A lakás lila és sötét barna színekben pompázik, amit a fényes sötétítő függönyök és az inda mintás szőnyegek igyekeznek ellensúlyozni. A nappali kevés bútorral berendezett, nem túl tágas helyiség. Csupán egy alacsony könyves polc ácsorog a bőr kanapé és a fotel között, míg a dohányzó asztal kissé távolabb roskadozik a ráhalmozott újságoktól. Oda sétálok és megnézem, mit keresett annyira az újságokban. Kivétel nélkül mind a lakáshirdetéseknél van nyitva, a legközelebbiek mellett pedig egy-egy szónyi jegyzet, gyöngybetűkkel. 

Áttúrom a kanapét, a könyveket, ellenőrzöm az asztal alját is, de semmit nem találok. 

Megfordulok, hogy átmenjek a konyhába, amikor megérkezik Jonas is.

-   A fürdőszoba és a háló a tiéd. – adom ki a parancsot, mielőtt megkerülöm az étkezőasztalt. Jonas bólint és kevésbé magabiztosan elindul a dolgára. 

A konyha tágasabb, mint a nappali, fából faragott bútorai szintén barnák, szekrényei mind üvegezettek, így látni a barna poharakat és tányérokat. A mosogatóban egy tányér van a reggeli pirítós maradékkal és egy üres teás csészével. A pulton egy kosár citrom és egy félig üres kekszes doboz hevernek.

Áttúrom a kukát is, amit a csap alatti szekrényben találok meg. A szemetes tele van zacskókkal és ételmaradékokkal, de találok egy bontatlan dísz tea dobozt és egy összegyűrt levelet. Kihúzom a levelet és széthajtogatom a pulton. Beitta a kuka tartalmát vagyis régóta lehet ott, de a megmaradt kézírást lehet azonosítani. Ugyanaz, aki az üzletben lévőt is írta. 

Elteszem ezt is, aztán indulok megnézni Jonest. A hálószobában a ruhák ki vannak akasztva a ruhásszekrény ajtajára, szét vannak szórva a baldachinos ágyon és a magas sarkúk is össze vissza hevernek a sötét szőnyegen. Mintha csak most készülődne munkába indulni a tulajodonosa. Kitárva az ajtót meglátom Jonast is, aki épp az ajtó mögé kikészített, még üres bőröndöket vizslatja. Amikor azonban meglát megijed és hátrálni kezd, mintha rajta kaptam volna valamin. Azonnal neki ütközik a pipere asztalnak és feldönti a rajta lévő ékszeres dobozokat és parfümöket.

Megköszörülöm a torkom, mire a tizedes zavarában elkezdi visszadobálni a dobozba a nyakláncokat és a karkötőket. 

-   Bocsánat – dadogja idegesen

-   Inkább hagyja abba – mondom megkímélve mindkettőnket a kínos szituációtól, de ekkor megpillantok egy hosszú ezüst láncról lógó, szétnyílt medált. – Ne mozduljon. – szólok rá, Jonas pedig mozdulatlanná dermed. Azonnal kikapom a kezéből az ékszert és szétnyitom az ovális medált. A képen egy közös fotó látható Pheoberől és egy ismeretlen nőről.

-   Szóval, mit is találtál Pheobe-ről? – tudakolom, hátha az egyik információ ehhez a képhez köthető.

-   A szomszédos városban született és nőtt fel, egy húga van, aki még a városban él a férjével – olvassa fel a jegyzeteit, ahogy kapkodva kihalászta a nadrágzsebéből a noteszt – Alig pár éve költözött ide és nyitotta meg a boltját, nincs priusza, nem tud vezetni és egyedülálló. Összegyűjtöttem a lakcímeket is – folytatja, aztán kitépi a teleírt papírlapot és átadja nekem.

-   Köszönöm. – elveszem és felé fordítom a nőről a képet – Ő ki? A húga?

-   Nem. A testvére elég sokban hasonlít az eltűnt nőre – válaszolja, miközben hunyorogva vizsgálja a fotót.

-   Megkérdezzük a szülőket akkor. Úgyis velük kezdünk – jelentem ki és máris a bejárati ajtó felé veszem az irányt.

∞∞∞

A két órás autó alatt végig csendben ülünk. Jonas az ablakon bámul ki és nézi, ahogy a magas épületek átalakulnak lapos, kétszintes családi házakká, az udvarok meghíznak és a padka mellett sorakozó autók megritkulnak.

Alina és Tomas Bleeze háza egy zsákutcában található, világos kerítése úgy ragyog, mint a hozzá passzoló fehér falak. A járda egyik oldalán vörös rózsák sorakoznak, másikon sűrű, élénk zöld gyep virít.

Megmarkolom a kopogtatót és határozottan bekopogok vele.

-   Igen? – nyitja ki az ajtót egy modell alkatú, keblekkel jócskán megáldott nő, akinek a vörös haja újságokba illő loknikba van sütve, fekete-fehér csíkos ruhája pedig olyan elegáns, mintha most indulna egy bálba. Le sem lehetne tagadni a hasonlóságot közte és a lánya között.

-   Szeretnénk pár szót feltenni Pheobe-ről... – jelentem ki, mire Alina Bleeze elsápad, és az ajtófélfa felé kap, mielőtt megrogyna a térde. Ösztönösen utána kapok és a karjánál fogva megtartom. Jonas meg sem mozdul, lefagy döbbenetében.

-   Nem, nem, nem, az nem lehet... – motyogja teljes letargiában az asszony – az én kicsikém nem hallgatott meg.

-   Semmi ilyenről nincs szó, hölgyem – mondom megnyugtatásképp, de cseppet nem használ.

-   Akkor? – kérdezi immáron keményebb hangon. Belemarkol a zakómba és közel húz magához. – Akkor?

-   Zaklatja valaki és ennek szeretnénk utána járni – hazudom, mire a nő megkönnyebbülten kifújja a levegőt és elenged. – Szóval mikor beszéltek utoljára?

-   Amikor elköltözött, azóta születésnapkor küld csak valami apróságot. – válaszolja, miközben neki veti a hátát az ajtófélfának és egy kicsit meglegyezgeti magát a kezével.

-   És azóta miért nem beszéltek? – lepődök meg. Az előbb úgy tűnt, hogy őszintén megrázza a lehetséges halál hír.

-   Tudja, mindig is lázadó típus volt. A saját feje után ment főleg ha valami nem úgy jött össze. Akkor aztán felfújta a dolgokat rendesen – fejti ki egy keserédes vigyorral az arcán – Szerintem megint ilyenről lehet szó. Majd vissza jön ha lenyugszik.

-   Tud valamit a férfi ügyeiről? – térek rá a lényegre, mert nem hiszem, hogy csak valami piti hiszti miatt van az egész ügy. Főleg ha többször is volt már ilyen kirohanásokra példa.

Misis Bleeze a kérdésemre teljesen meglepődik és szóhoz sem jut, ám a férje átveszi a szót.

-   Pánik szerűen elkezdett randizni, mint akinek elment az esze – biccent Mister Bleeze köszönésképp, miközben megáll az ajtóban a felesége mellett. Magas, karcsú férfi, kerek szemüveggel horgas orrán, és őszes borostával szögletes állán. Egy számmal nagyobb a bőrkabátja, így szélesebbnek tűnik, mint valójában.

-   De nem volt mindig ilyen, Tomas – találja meg a hangját ismét Alina, majd a férjéhez fordul. - Azóta ilyen, hogy szakítottak Zekével, nem?

-   Ki ez a Zeke? – kérdezem, mivel sanszos, hogy ő a gyanúsított. Szakítottak, ő nem tudott tovább lépni, a nő igen és kész a baj.

-   Ő volt a nagy Ő, Nyomozó. Pheobe fülig oda volt érte – magyarázza el készségesen Misses Bleeze – Aztán Zeke le-lemondta a randikat és szinte azonnal szakítottak is. Mondanom sem kell, hogy Pheobe teljesen összetört. – fejezi be a történetet mellkasára téve a kezét, mintha szíven ütötte volna.

-   A pasasról ez mégsem mondható el... – jegyzi meg gúnyosan Tomas, mire Aline mérgesen oldalba böki. – Most miért, Szívem? Egy évvel később már a húgával, Zonával, járt.

-   Tomas.... -  figyelmezteti azonnal az asszony rászegezve a csontos ujját és csípőre téve a kezét, hiába alacsonyabb két fejjel a férjénél.

-   De hát igazam van. – fonja karba a kezeit a férfi majd átnéz a nő feje felett, jelezve, hogy lezárta a vitát.

Az állam a megdöbbenéstől le esik: nem hogy az elméletem nem helytálló, de még kínos is a válasz. Jonas pedig kínjában megköszörüli a torkát és inkább a falon kezd el bámulni valamit.

-   Tudják, hogy ő ki? – kapom elő az amulettet, megtörve a kínos csendet.

-   Laura Stockes, a barátnője – azonosítja be Tomas a fényképen látható nőt.

-   Régen legalábbis nagyon jó barátok voltak – javítja ki Pheobe anyja a férfit. – Sokat veszekedtek amiatt, hogy folyamatosan pasizott Pheobe, őt meg ugye elhanyagolta.

-   Akkor ők sem tartják a kapcsolatot, gondolom – vonom le a következtetést. Előveszem a noteszem és leírom a barátnő nevét és az amulett szót mellé.

-   Nem tudom. Egy ilyen erős barátság csak nem tűnik el ilyen könnyen – gondolkodik hangosan az anyja, én pedig remélem, hogy igaza van és végre felpörög a nyomozás.

-   A címét ha elkérhetném... – nyújtom át a noteszem és a tollat, ők meg leírják, amit tudnom kell.

-   Még jelentkezünk – biccentek köszönés kép, míg Jonas elköszön és elindulunk.

∞∞∞

Útban Pheobe húga felé, Jonas meglepetésemre megszólal.

-   Miért hazudott az eltűnt nőről? – kérdezi meg nagy nehezen, miután többször is  bizonytalanul kinyitotta majd becsukta a száját.

-   Kegyes hazugság. Így is majdnem elájult, amikor meglátott minket. Ha elmondom, hogy elrabolták a lányát, talán még szívrohamot is kap. – magyarázom részletesen, mire Jonas felvont szemöldökkel megvakarja a halántékát. Aztán elmélyedve a gondolataiban kibámul az ablakon.

A húg egy egyszerű házban lakik, aminek az ablakaiban fehér muskátlik virágoznak. Az udvar nagy, de a keréknyomokban kikopott a fű és csak a száraz föld látszik. A fehér léckerítés ajtaja nyitva van, amit a nyári szél vidáman csapkod, amit a feljárón álló két ugyanolyan fekete autó bámul.

Beengedem magunkat az amúgy is nyitott kapun, aztán hosszan megnyomom a csengőt. Percekig várunk, mire kattan a zár és nyílik az ajtó.

-   ’napot az uraknak – motyogja a magas, nyakigláb férfi, miután nagyot szív a cigarettájából és karikákat fúj a sűrű füstjéből. Fehér-szürke csíkos inge félig ki van gombolva,
  így látni engedi a csupasz, nap barnított mellkasát. Szürke hózentrógere hanyagul a derekán lóg, míg a fekete nadrágja szára fel van tűrve és kilátszik a csillogó cipőbe bújtatott meztelen lába. Pilsogok párat, hogy feldolgozzam a látottakat.

-   Zona Bleezet keressük – jelentem ki, mire Zeke Gridley végig mér minket, majd hátra kiált a válla felett és már indul is vissza a házba újabb füstöt pöfékelve a levegőbe.

-   Tessék... – jelenik meg Zona is az ajtóban, bár cseppet sem tűnik boldognak. Magas és sovány testalkatú, akár az apja, ám feketére festett haja, a fekete keretes szemüvege és a kitetovált karjai egyáltalán nem adnak neki barátságos külsőt.

-   Pheoberől akarok kérdezni... – mondom, mire az épp távozó Zeke megáll és visszafordul.

-   Jajj, csak nem bajba került? – gúnyolódik tettetett aggodalommal Zona, miközben bosszúsan karba fonja a kezeit. Jonassal döbbenten összenézünk. Nem erre a fogadtatásra számítottunk a szülei után.

-   Tudna nekem részletesen beszélni a férfi ügyeiről? – teszem fel a kérdést, bár ezek után nem vagyok biztos benne, hogy akar e segíteni egyáltalán.

-   Hát persze, mi másról? – fröcsögi gyűlölködve.

-   Nincsenek talán jóban? – csúszik ki a számon, bár egyáltalán nem ezért vagyunk itt, de ha megkérdem, hátha olyan empatikusnak tűnök, hogy utána könnyebben megnyílik.

-   Nem, nem vagyunk. Egy szó nélkül lelépett a francba, de előtte még összeszedte az összes pasit a környéken – válaszolja emelt hangon, miközben a kezét olyan lendülettel emeli a levegőbe, hogy majdnem eltalálja az ajtó félfát. Úgy tűnik, azért ő is hasonlít valamennyire az anyjára, nem csak Pheobe.

-   Tud olyat, aki rámenősebb volt vagy túlzottan is nyomult? – teszem fel a kérdést, lenyelve az előbbi kitörését. Azt már tudtuk, hogy mit csinált Pheobe, de nem jutottunk konkrét tényekhez.

-   Pfff, de hogy tudom, atyaég. – tiltakozik fennhangon – Nem tartottam számon.

-   Jó, akkor úgy kérdezem: volt e olyan, aki ide jött, a szülői házhoz, és követelőzött vagy válaszokat akart?

-   Olyanok voltak, igen – válaszolja egy pillanatnyi gondolkodás után, aztán kiveszi a csendesen az eseményeket figyelő Zeke kezéből a cigarettát és mélyet szív belőle.

-   És? – kérdezem, mielőtt figyelmeztetésképp megköszörülném a torkom.

-   Jah, vagy apa elhajtotta el azokat a pancsereket vagy Pheobe kidobált pár könyvet az ablakon, hogy elűzze őket – közli a tényeket, miközben az arcomba fújja a füstöt. – Akar még valamit?

-   Akarok, ami azt illeti – válaszolom most már egyre kevesebb türelemmel. Kitépem a kezéből a cigit és a bejárati ajtó melletti bokorba hajítom. – Miért kezdett el pasizni hirtelen? És miért költözött el csak úgy?

-   Pillanatnyi csend áll be közöttünk. Még Jonas sem mer megmoccanni mellettem.

-   Gyerünk, a válaszokat akarom hallani. – szólok rá erőteljes hangon, mire Zona egy picit megugrik ijedtében.

-   Gondolom bizonyítani akart valamit ezzel magának. – tér ki a válasz elől, de ahogy összenéznek Zekével, mindent elárulnak. Sejtik, hogy mit okoztak Pheobenek azzal, hogy ők hirtelen összejöttek. – Az, hogy miért költözött el, valószínűleg egy újabb hisztije lehet. Általában ezt csinálja ha nem jön össze neki valami.

-   Jó, és most írja össze azoknak a férfiaknak a neveit, akik ide jöttek balhézni - oda adom neki a névjegykártyámat, de Zone úgy bámul a kártyámra mintha mérgező lenne.

-   Pheobe bajban van? – teszi fel a kérdést ezúttal Zeke, aki egészen eddig szótlanul hallgatott. Arcán most először a szórakozottság helyett az aggodalom ül ki.

-   Igen, uram – válaszolom, aztán hagyok egy kis hatásszünetet – Ezért is kérem a segítségüket – biccentek a névjegykártyámra

-   Igen, persze – válaszolja Zeke és elveszi tőlem a papírt.

Egészen addig az ajtóban állnak, míg ki nem kanyarodunk az útra és el nem hajtunk a házuktól.

-   Szerintem tudja Misis Bleeze, hogy amiatt lehetett ez a randizási görcse a nővérének, mert elszerette a férfit tőle – jegyzi meg mellékesen Jonas, miközben rátérünk Pheobe barátnőjéhez vezető útra. Meglepődöm, hogy amilyen csendes, olyan jól vág az esze.

-   Remek szemed van. Nekem is feltűnt a reakciója. Most már biztos, hogy az egyik randija volt, akit faképnél hagyott – vonom le a következtetést.

-   Úgy tűnik, de eddig semmivel nem vagyunk közelebb, ha jól gondolom, és szerintem Misis Bleeze nem is fog segíteni ebben. Olyan ridegen beszélt a testvéréről. – gondolkodik hangosan csücsörített szájjal vissza gondolva a történtekre.

-   Ellenben Zekével. Szerintem azért ment el a városból Pheobe, hogy ne is lássa őket ketten. – folytatom a gondolatmenetet

-   De akkor meg minek randizott gőzerőkkel? Szerintem inkább elmenekült valaki más elől. Lehet az elől, aki most elrabolta. – jelenti ki sejtelmes hangon Jones, bár nekem már túlzásnak tűnik.

∞∞∞

Megérkezünk végre a barátnőhöz is. A ház garázsa azonban autó műhely. Kicsi, zajos és túlzsúfolt. A garázs ajta nyitva áll, így azon kopogok be.  A hegesztés villódzása abba marad, majd valami leesik a földre.

-   Mi van már megint? – szentségel egy mély, női hang, amitől Jonas egy kicsit összerezzen mellettem.

-   Laura Stockes? – kérdem, mire felbukkan egy fiús kinézetű, alacsony nő. Egy fekete trikó és a térdben olaj foltos farmer van rajta. Kezei könyékig mocskosak, mint ahogy a smink nélküli arca is.

-   Mit akarnak? – kérdezi mérgesen, miközben fúj egyet, hogy a szőke frufruja eltűnjön a szeméből.

-   Pheobe Bleezeről tennék fel pár kérdést – mondom, mire a nőnek elfehéredik az arca döbbenetében. Egy kis ideig minket bámul, hátha csak viccelünk, aztán a földre csapja a koszos rongyot.

-   Rohadt életbe – bele túr a hajába, amivel újabb kosz csíkot ken a bőrére. – Jó, és én mégis hogyan tudok segíteni?

-   Beszéljen a pasikról, akikkel randizott és most csak azok érdekelnek, akik agresszívek voltak. – térek azonnal a lényegre. Bízom benne, hogy mivel a barátnője, többet tud, mint a többiek.

-   Hát, többen voltak, akik ide jöttek ordibálni, megdobálni a házat, vagy követelőzni, de voltak olyanok, akik összeverekedtek miatta. – vakarja meg elgondolkodva a tarkóját. – De arról nem tudnék, hogy megverték e, már ha erre akart célozni – magyarázkodik, mivel csak nézzük őt csendesen. – Tudják, eléggé eltávolodtunk egymástól ezek miatt. Én próbáltam észhez téríteni, de csak veszekedés lett a vége.

-   Azt azért csak tudja, hogy volt e olyan, hogy az oltárnál hagyott faképnél valakit, vagy kínos helyzetbe hozza mások előtt leánykérésnél...stb. – pontosítok hátha ezzel jutunk valamire.

-   Nem hinném, hogy hagyta volna odáig fajulni a dolgokat. Ő nem az a fajta nő. – cáfolja meg az ötletemet. Ezzel viszont körülbelül mindenki gyanúsított, már ha ki tudjuk deríteni a neveket.

-   Írjon össze egy listát a nevekkel, akik eszébe jutnak, kérem, és hívjon fel – odanyújtom a névjegykártyát, ő pedig úgy veszi el, mintha valami ereklye volna és a mellkasához szorítja, majd bólint.

∞∞∞

Visszaérve az irodába Jonast is hívom magammal, aki habár meglepődik, szó nélkül követ. Ám még mielőtt elindulnánk a lépcsőn felfelé megállít az egyik tizedes.

-   Uram... ennek nem fog örülni – makogja pánikszerűen az alacsony, pocakos férfi, akinek a ráncos homlokát azonnal kiveri a veríték. Remegő, tömzsi kezekkel átnyúltja a papírt, aztán sarkon fordul és pánik szerűen elmenekül.  

-   Mi baja van Muggeridenek? – kérdezem, Jonas pedig megvonja a vállát, ám ahogy kinyitom a levelet meghűl bennem a vér. Az ismerős kézírás egyenesen nekem szól. A sorokat nem tartja, a betűk kajlák és a legvégén vér folt éktelenkedik.

Jaxon Nyomozó,

Már mindenki összegyűlt, hogy tanúja legyen a nagy eseménynek.

Siessen.

-   Uram? Mister Payne! Vegyen már levegőt! – rázza meg a vállam Jonas, amivel magához térít a sokkból. Rábámulok, mire Jonas riadtan elkapja rólam a kezeit és védekezőn maga elé emeli.

-   Nézz utána ennek a levélnek: hol lehet kapni, kik vettek eddig belőle. Aztán menj a közeli postákhoz és kérdezz rá, emlékeznek e a levél feladójára. – nyomom a kezébe a papírt, nem foglalkozva a riadt arcával, aztán elsietek az irodámba.

Magamra csukom az ajtót és neki dőlök. Hányingerem van. A pánik és a bűntudat egyszerre akarnak széttépni. Én kevertem bele ebbe Stephent. Most miattam sérült vagy ne adj Isten, halott. A térdemre támaszkodok és úgy veszek pár mély levegőt, míg a hányinger csillapodik kissé. Aztán erőt veszek magamon és leülök a helyemre. A szék hangosan nyikorog, ami eddig fel sem tűnt: így hogy sem Oron, sem Stephen nincs itt, hatalmas a csend.

A telefonért nyúlok, hogy tárcsázzam Harleent. Valakivel beszélnem kell. De amint a kagylóra teszem a kezem, az hangosan megcsörren. Felkiáltok ijedtemben, leverve az asztal szélére kihúzott, elhanyagolt mappákat, amik az egyéb ügyekkel foglalkozik.

-   Payne – vakkantom bele, miután kapkodva felveszem a kagylót.

- Itt Laura Stockes – szól bele a kagylóba Pheobe barátnője – Van pár nevem, akik érdekelhetnék magát.

-   Hallgatom – válaszolom és máris készítem a noteszem, hogy leírjam a soron következő neveket.

Átszaladok az Irattárba, hogy azonnal lenyomozhassam mindegyik férfit. Sietve lököm be a vaskos bejárati ajtót és haladok végig a hosszú, csendes folyosón. Egyenesen a már megszokott polcokhoz megyek, kikerülve az asztaloknál az iratokat bújó tizedeseket és leveszem az összes dokumentumot, ami ahhoz kell, hogy megtudjam a lakcíműket és hogy volt e priusza bármelyiknek. Ám ahogy végig érek a címek feljegyzésével, keserűen döbbenek rá, hogy egyik férfinek sincs priusza, de még feljelentve sem voltak soha. Fáradtan kifújom a levegőt és megdörgölöm az orrnyergem. Nem éppen úgy alakul, ahogy reméltem. De hátha a kihallgatás nyomra vezet, becsukom a noteszem és az iratokat, aztán vissza megyek a kapitányságra Jonasért.

∞∞∞

Gideon Midgeley tartózkodik legközelebb a Kapitánysághoz, így vele kezdünk. A lakása egy több emeletes ház legfelső részén van. Már a tágas és modern folyosó is úszik a beáramló fénytől, amit visszavernek a tapétán lévő aranyozott virágminták. Nem nyűgöz le a látvány, ezért egyből  bekopogok a fehér ajtón.

-   Egy pillanat – kiabál ki a tulajdonos, aztán hosszú percek telnek el, mire kinyitja

az ajtót. Gideon alacsony férfi, peckes tartással, felszegett állal és komor ábrázattal. Épp a szürke nyakkendőjét köti, ami láthatólag tükör nélkül is megy neki. Élére vasalt világoskék inge, a nyakkendőhöz passzoló szürke nadrág és az olajjal gondosan belőtt sötétbarna haj fontos ember látszatát tükrözi, aki nem mellesleg épp készülődik valahová.

-   Emlékszik Ön egy bizonyos Pheobe Bleeze-re? – teszem a kérdést, mire Gedeon felvonja ritkás szemöldökét, aztán elhúzva a száját értetlenül rám néz.

-   Hogy kive? – kérdezi erőteljes raccsolással, érthetetlenül elnyomva az r betűt.

-   Rá – előhúzom a medált és megmutatom a képet, Mr Midgeley pedig elveszi és alaposan tanulmányozza.

-   Ah, igen, így máv tudom – válaszolja miközben az érzelmek egész skálája vonul át az arcán

-   Milyen kapcsolatuk volt? – teszem fel a kérdést továbbra is a reakcióit figyelve.

-   Az elején egész mozgalmas: el mentünk gövkovcsolyázni, autósmoziba, és hasonlók. – válaszolja egy erőtlen mosollyal az arcán. - Aztán amikov kezdett komollyá válni a kapcsolatunk, akkov csak úgy faképnél hagyott. Ott hagyott az éttevemben, az elővendelt kajákkal, meg ajándékkal. – hervad le az a kis mosoly is, majd megfeszülnek a rágóizmai a feltörő kellemetlen emléktől.

-   Maga ezt annyiban hagyta? – kérdezem kissé lágyabb hangszínben, hogy tapintatosnak tűnjek.

-   Dehogyis, megalázó volt. Még aznap éjjel elmentem hozzájuk, az összes vohadt kajával, ami a nyakamba szakadt, de tevmészetesen nem voltak otthon. Úgyhogy dühömben megdobáltam a házukat a főzelékekkel. Aztán megjelent az a fiús lány, az a szőke, és elég csúnyán elzavavt a francba.

-   Laruára gondol, a barátnőjére. – javítom ki miközben megpróbálok nem nevetni ezen.

-   Hát, asszonyt én még nem láttam így kiabálni, sem ekkovát ütni. – vallja be elismerően.

-   Találkoztak azóta?

-   Nem, szevencséve. És nem is akarok. – mondja, de semmi jót nem ígér a hangsúlya.

-   Még jelentkezni fogok. – jelentem ki, Gideon pedig egy kurta biccentéssel becsukja az ajtót.

Gyalog megyek a következő lakáshoz, mert csak két utcányira van innen, másrészt pedig áttudom futni az eddig történteket. Ám ahogy elhagyom a közeli, apró, de annál zsúfoltabb újságosbódét, valaki kilép az árnyékából és követni kezd.

Az adrenalin azonnal robban az ereimben, amitől legszívesebben azonnal futásnak erednék. De sokan vannak az utcán. Túl nagy feltűnést keltenék és az aki követ biztosan kereket old. Ehelyett inkább felgyorsítom kicsit a lépteimet és átsétálok az úton. Az újság mögé bújó alak követ. Ezek szerint komolyan gondolja. Taktikát kell váltanom. Bevetem magam egy kisebb csoport fiatal gyerek közé, hogy valamennyire takarásban legyek, így el fogok tudni rejtőzni. Néhány méter után már azt is tudom, hová: a dohány bolt melletti kis utcába. Ahogy takarásba kerülök, a rücskös házfalnak lapulok és várok. Alig néhány perc telik csak el, és az ismeretlen elhalad a mellék utca mellett. El előttem. Azonnal kinyúlok és berántom az árnyékba.

-   Ne bántson – vonyít fel a férfi ismerős hangon. Reszkető kezekkel összehajtja az újságot, így meglátom a belőtt hajat, és a frissen borotvált arcot.

-   Mit csinál maga itt? – szegem Zekének a kérdést.

-   Csak.... Csak beszélni akarok a balhés fazonokkal – magyarázza behúzott nyakkal, felemelt kezekkel.

-   Azt mondtam, hogy hívjanak fel ha tudnak neveket – tépem ki a kezéből az újságot, mire ő felsikkant félelmében. – Nem azt, hogy kezdjen önálló akcióba.

-   De én segíteni akarok Pheonein – jelenti ki kissé még remegő hangon, de a szemeiben látszik az aggodalom. Ugyanúgy, mint amikor először beszéltünk.

-   Jól van. Segíthet a kikérdezésekkel, de ne csináljon baromságot – fektetem le a szabályokat, mire ő bólint.

∞∞∞

Második férfit Nimrod Maitlandnak hívják. Egy kis bolt fölötti garzonban él. Takaros, kissé ódivatú ház, ami már a keskeny és sötét lépcsőházban is megmutatkozik. Az ajtaja kopott, szám nincs rajta és a kilincse is fényesre van kopva. Határozottan bekopogok. Zeke nagy levegőt vesz és megigazgatja a gallérját, mintha csak szerepelni készülne a televízióban. Megforgatom a szemem. Ekkor kinyílik az ajtó és megjelenik egy nálam két fejjel magasabb férfi. Szürke svájcisapkája mélyen a fejében van húzva, amitől árnyék vetül az amúgy barnásabb bőrére és a sűrű, fekete szakállára. Amikor meglát minket karba teszi a kezeit, amitől a sötét kék inge megfeszül a vaskos karjain.

Zeke nagyot nyel ijedtében, és nem csak nekem tűnik fel, hanem Mister Matilandnek is. Ellenségesen rászegezi Zekére a szemeit és egyenesen neki címezi a kérdését.

-   Mit akarnak?

-   Én... egy nőt kesergünk... – dadogja teljesen halálra váltan. Valóban elég félelmetes ez az ember, de láttam rosszabbat már nála. Egy fél lépést előre lépek, hogy takarjam

Zekét és átveszem a szót.

-   Emlékszik még egy bizonyos Pheobe Bleezere? – kérdezem, bár ez a férfi teljes ellentéte az előtte lévőnek. Mégis milyen ízlésre vall ez?

Mister Matiland arca a nő nevére megkeményedik, az egyik szeme alja összerándul, aztán beleöklözik az ajtó félfába, hogy a vakolat megreped a falon. Összerezzenek, Zeke felsikkant és olyan erővel kapaszkodik bele a zakómba, hogy recsegve elszakad.

-   Az a hülye picsa – sziszegi gyűlölködve – Egy vagyont fizettem ki egy hosszú, romantikus hétvégére vele, messze innét, vidéken, erre ő cseszett eljönni.

-   És mi történt miután felkereste a nőt? – kérdezem, mert biztos vagyok benne, hogy ezt nem hagyta annyiban.

-   Egy másik fazon is volt ott náluk. Ott lébecolt annak a nőszemélynek az ablaka alatt. Nekem meg ugye nem kellett kérdeznem, miért is. – maga elé emeli a kezét aztán ökölbe szorítja. Az ujjai végig ropognak. – Jó kis verekedés volt. Nem adta magát könnyen a másik.

-   Találkoztak azóta? – teszem fel a kérdést, bár most kivételesen tartok a választól. Ha találkoztak, akkor Pheobe nem úszta meg szárazon.

-   Nem. – jön az egyszerű, de határozott válasz.

-   Köszönjük a segítségét – köszönök el, aztán meglököm a vállammal a még mindig rémült Zekét, hogy induljunk. Nem kell kétszer kérnem, sarkon fordul és kimenekül a házból.

Amint kilépünk az utcára Zeke felsóhajt aztán a térdeire támaszkodva vesz jó néhány mély levegőt.  Megállok mellette és megvárom, míg összeszedi magát.

-   Ez... ez egy verő legény. – lihegi még mindig a járdát bámulva – Hol találkoztak egyáltalán?

-   Engem inkább az foglalkoztat, hogy volt mersze egy ilyen férfit átverni. – mondom

-   Maga szerint ezt az alak lehetett?

-   Meglehet, hogy képes volna gyilkolni, Mr Gridley. – vallom be őszintén - De maga szerint otthon ücsörögne, miközben elrabolt egy nőt?

-   Nem. – válaszolja miközben összeszedve magát kiegyenesedik és lerázza magát, mint akit kirázott a hideg. A kocsi felé mutatok, ő pedig bólint, hogy indulhatunk.

∞∞∞

A következő gyanúsított a város távolabbik részében él. Gus Winthrop a lakóházak dzsungelében lakik. A sok szinte egyforma háztömbök miatt nehezen találjuk meg az övét. A lakása a második emeleten van, szemben egy, a korláthoz láncolt biciklivel és egy félig kiszáradt pálmával.

Bekopogok, Zeke pedig az előző esetből tanulva hátrébb lép az ajtóból, hogy kar távolságon kívül legyen.

Percek telnek el, mire résnyire kinyílik az ajtó. Egy kicsit idősebb, őszülő borostával fedett karakteres arc jelenik meg a keskeny késben. Haja kócos, szürke szemei kissé vörösek és mintha piros lenne az arca. Köntös és pizsama van rajta, a kezében pedig egy csésze. Nem szól semmit csak végig néz rajtunk kerek szemövege mögül.

Zeke amint meglátja, hogy csak egy beteg férfi és nem egy gyilkos állat, azonnal előveszi a formáját.

-   Egy közös ismerősünkről akarunk beszélni – közelebb lép kicsit aztán az ajtófélfának támaszkodik, mintha csak baráti csevej lenne. Gus értetlenül ránk néz, aztán a kilincsért nyúl, hogy ránk csukja az ajtót, de Zeke olyan gyorsan nyúl ki és akasztja meg az ajtót, hogy Gus neki ütközik és leönti magát teával.  Zeke eltátja a száját, Gus azonban olyan mérges tekintettel néz fel rá, mint akit mentem megfojt.

-   Mr Winthrop, egy eltűnt nő miatt vagyunk itt. A neve Pheobe Bleeze. – vágok gyorsan közbe, amivel sikerül magamra vonni a figyelmét. Az arca azonnal megváltozik: mérgesből meglepődötté aztán döbbentté.

-   Tudjuk, hogy randiztak pár éve, ezért az a kérdésem, hogy miért és hogyan szakítottak.– folytatom, mivel csak bámul rám miközben úgy megkapaszkodik az ajtó kilincsébe mintha mentőöv lenne. Zekére nézek, aki óvatosan hátrébb lép majd zsebre vágja a kezeit. Elgondolkodva összehúzza a szemöldökét aztán elcsigázva leteszi a már üres csészét valahová az ajtó mellé, amit mi nem látunk aztán a köntöse zsebébe teszi a kezét.

-   Többször is randiztunk, nagyon kellemes társaság volt, de aztán nem jött el a piknikre a parkba, sőt napokig nem is láttam. Újabb randit kértem tőle, amin összevesztünk. Nyilvános helyen mindezt – fejezi be egy bánatos sóhajjal a részletes történetet.

-   Találkoztak az eset óta?- teszem fel a kérdést

-   Nem, pedig kerestem. – mondja halkan – Telefonon, a barátnőinél, és a szüleinél is. Aztán végül az apja árulta el, hogy elköltözött.

-   És nem...? – szól közbe Zeke, de félbe szakítom

-   Köszönjük a közreműködését – zárom le a beszélgetést, miközben oldalba bököm Zekét hogy induljon. Gus azonban még mindig az ajtóban ácsorog.

-   Miért nem kérdezhettem meg, hogy utána jött e idáig? – kérdezi azonnal Zeke, amint kiérünk az utcára.

-   Amint látta, itt lakik, ugyanebben a városban, mint az előző két férfi is. – magyarázom neki fáradtan, miközben elindulok a szomszédos háztömbhöz, ahol az utolsó gyanúsított lakik.

-   De hát akkor ennek a kihallgatásnak mi értelme van? – jön utánam Zeke és lép be a szinte ugyanolyan lépcsőházba, az ugyanolyan barna ajtók közül rögtön az elsőig.

-   Így megtudjuk, hogy kinek mekkora balhéja volt és látjuk, hogy hazudnak e – hadarom gyorsan, miközben bekopogok.

-   Jó és én mit csináltam rosszul? – faggat tovább beállva én és az ajtó közé. Arca komoly, és tényleg érdekli a kérdés. Kifújom a levegőt megadva ezzel magam.

-   Tárgyilagosnak és távolságtartónak kell lenni, nem közvetlennek és barátságosnak – mondom el a véleményem, Zeke pedig buzgón bólogat, magába szívva az információkat, majd kihúzza magát és megigazítja a zavaróan nyitott ingét és bekopog az ajtón. Azonban továbbra sincs válasz. Előveszem a noteszem, aztán írok egy x-et, majd sarkon fordulok és vissza indulok az automobilhoz.

-   Most akkor ennyi? – lohol utánam Zeke. Úgy tűnik ő még csinálná a kihallgatásokat.

-   Igen, egyenlőre. Most pedig haza viszem, mert van más dolgom is, ami nem tűr halasztást. – válaszolom, mert rá ment az egész nap az utazásra és kihallgatásra. Még kajálni sem tudtam rendesen, és Harleennal sem váltottam egy szót sem tegnap este óta.

-   Jó, de bármi van szóljon, és segítek- jelenti ki Zeke továbbra is teljesen bele élve magát a nyomozásba.

-   Hát persze – válaszolom, de egyáltalán nem gondolom komolyan. Inkább kinyitom a kocsi ajtaját, aztán indítom a motort és már itt sem vagyunk.

∞∞∞

Este érek haza. Lerúgom a cipőm, ledobom a fotelre a kabátom és máris a telefonhoz nyúlok, hogy tárcsázzam Harleent.

-   Tessék – veszi fel pár csengés után. A hangja lágy és édes, mint mindig. Akkor még nem aludt.

-   Szia Herly – köszönök és máris nyugodtabbnak érzem magam.

-   Jaxon? Hm, nem is tudom mikor beszéltem utoljára ilyen nevű férfival – jegyzi meg, és én azonnal értem a célzást.

-   Akkor ideje felfrissíteni. Tudok néhány módszer rá – válaszolom incselkedve, mire Harleen felkacag. Elterülök a kanapén és a fejemet az erkély ajtó felé fordítom, hogy lássan a csillagos ég egy szeletét. – Mesélj, milyen napod volt?

-   Lássuk csak, Gevene ma lázasan jött be dolgozni, aztán elaludt az írógépe fölött. Fanny pedig magára borította a főnök kávéját, aki tajtékzott.... – kezdi én pedig vigyorogva hallgatom egész addig, míg el nem alszok.

∞∞∞

Következő reggel arra ébredek, hogy a telefon kagyló nyomja az oldalamat. Ugyanabban a pózban vagyok, amiben tegnap leültem a kanapéra. Megfürdök és útban a Kapitányság felé reggelizek meg. Épp csak belépek a ajtón meg is állít az egyik fiatal, alig hat hónapja nálunk dolgozó tizedes.

-   Uram, jelentették kora reggel, hogy Isaac Atya nem tartotta meg a tegnapi misét a városi katolikus templomban – jelenti ki hátra tett kezekkel és kihúzott vállakkal, mintha feleletet mondana. Vörös haja csak úgy virít a reggeli napfényben, mint ahogy a dús bajsza is turcsi orra alatt.

-   Oké – hagyom annyiban és már indulnék is az irodámba, amikor folytatja:

-   De uram, nem hanyagolhatja el ezt az ügyet is...

-   Már épp megkérdezném, hogy miről beszél, amikor eszembe jut az a kupac papír a piti ügyekkel az asztalom szélén, amit félre kotortam.

-   Akkor menjen ki a helyszínre, kérdezze ki az embereket és mindent írjon fel. Aztán jelentsen nekem. – utasítom, ő döbbenten pislog rám, aztán sarkon fordul és kevés lelkesedéssel elindul kifelé az utcára.

-   Én Jonas asztalához lépek, ami a bejárattól nem messze van, egy oszlop mellett. A tizedes épp egy jókora pohár vizet dönt magában, de amikor meglát majdnem félre nyeli.

-   Ha abba hagyta a fuldoklást, várom az irodámban – mondom neki aztán magára hagyom, hogy össze tudja szedni magát.

Az irodába belépve töltök magamnak egy pohár vizet, majd azt asztalhoz lépek, ahová eddig a bizonyítékokat tettem. Most teljes a káosz, úgyhogy elkezdem elrendezni a fényképeket, a feljegyzéseket és a medált is. Ekkor lép be idegesen Jonas az irodába és csukja be maga mögött az ajtót, de nem lép beljebb.

-   Foglaljuk össze, mit tudtunk meg eddig és hol tart jelenleg az ügy – világosítom fel, mire megkönnyebbülten kifújja a levegőt és közelebb merészkedik az asztalhoz.

-   Három napja rabolták el Miss Bleezet, akiről mint kiderült új életet kezdeni költözött ide. – kezdi Jones a noteszébe kapaszkodva az összefoglalót.

-   Úgy van. – helyeselek és az asztalon lévő papírokra bámulok – Zűrös élete volt, miután a húga elszerette tőle a Nagy Őt, Zeke Girdleyt, és feltehetőleg ezért költözött el hazulról egy szó nélkül.

-   De találtunk a nő üzletében és lakásában zaklató levelet – folytatja Jones, lázasan lapozgatva a jegyzeteit, mint egy diák, akit hirtelen felszólítanak, hogy olvassa vissza az eddigi esszéjét.

-   Igen, ezért mentünk és hallgattuk ki azokat a férfiakat, akik nem tudnák elfogadni a szakításukat és/vagy balhéztak is. – felegyenesedek, megvakarom a tarkóm mielőtt Jonasra nézek, aki erre hatalmasat nyel. – Mit tudtál meg a kihallgatások során?

-   Öm, mindegyik férfit felültette és le is koptatta az elrabolt nő. Volt, aki az éjszaka közepén „adott szerenádot”, volt aki Tomas Bleezel szólalkozott durván össze.

-   Igen, az én részemről is voltak hasonló balhék. – kérem el Jonastól a jegyzeteit és az asztalra dobom, az enyémek mellé, amitől a fenyegető levelek kissé megrezzennek. -  Mi van a levelek azonosításával?

-   Hát, a papírt több boltban is lehet kapni ebben és a szomszéd városban, ahol Miss Bleeze lakott, de senki nem emlékezett sem az illatos papírra sem arra aki feladta, és mivel nem volt rajta bélyeg sem feladó, arra jutottam, hogy személyesen vitte ki a boltba és a lakásra a levelet a zaklató. – hadarja idegesen.

-   Akkor régebb óta követhette és figyelhette Pheobet. Akkor azt kell megnézni, hogy kik azok, akik ugyanabból a városból jöttek ide, és Pheobe költözésének időpontjához közel. – adom ki a következő teendőket a tizedesnek.  

-   Uram – bólint Jonas, miután felírta a teendőket. Kihúzza magát, aztán ki siet az irodából.

Lerogyok a székembe és hátra dőlök benne, hogy a csupasz plafont lássam. Vajon melyikük lehet a tettes? Melyik nem adta fel olyan könnyen? Mit nem veszek észre?, kezdek lassú kört leírni a székkel, és elkezdtem a lehetséges gyanúsítottakat ismét átgondolni.

Ekkor kopogtatás nélkül benyitnak az ajtón. A zöldfülű tizedes az, aki zihál a sietéstől, egyenruhája felső gombja ki van gombolva és a haja is zilált.

-   Uram, a papot két napja nem látta senki: sem a lakásán, sem a templomban vagy annak a környékén. - kezdi teljes beleéléssel, mint aki élete legnagyobb kalandjában vett nem rég részt. - Állítólag sosem hagyott ki még egy misét sem az évek alatt, még akkor sem, amikor megfázás gyötörte. A hívők azonban láttak egy nagyobb furgont a templom közelében a napokban....

-   Egy furgont? – kérdezek vissza azonnal, aztán meg sem várva a választ kapkodva az asztal felé fordulok és vadul kutakodni kezdek a papírok között. – Stephen házánál is voltak kerék nyomok. – hadarom, mire a tizedes lelkesen közelebb lép hozzám és átnéz a vállam felett. - Ugye vett mintát vagy csinált fotót? – nézek fel rá, a tizedes pedig önelégülten elvigyorodik, lapoz párat a noteszében, majd fel mutat egy oldalt, ahol nem csak egy rajz van, de pontos méretek is. Szinte kitépem a kezéből a noteszt. Az asztalra teszem, mellé pedig a saját jegyzetemet. Egyeznek.

-   Járőrözés lesz, tizedes – jelentem ki izgatottan, miközben máris elkezdem a csapatokat összeírni és a területeket felosztani. – Mindenki a nagyobb furgonokat keressen. Bármilyeneket.

∞∞∞

Levettem a zakómat és a nyakkendőmet, hogy ne keltsek feltűnést, miközben lassú léptekkel a kapitányságtól nyugatra lévő utcákat járom. Általában itt mindig nagy a nyüzsgés a bárok és a különböző üzletek miatt, ám ma a meleg napos idő miatt szinte mozdulni se lehet.

Ennek ellenére is igyekszem mindent szemmel tartani: a fagyiért sorban álló gyerekeket, a járdán jövő-menő nőket, egy újságot olvasó férfit, aki nem törődve azzal, hogy mindenkinek útban van és kerülgetik, benézek a mellék utcákba is, aztán sorra veszem az egyik bár asztalainál ücsörgőket, ahogy esznek, italoznak. Olyan nyugodtak és élettel teliek. Nem is sejtik, hogy valaki eltűnt, akiről jóformán azt sem tudjuk, hogy él e még.

Ekkor az egyik nő magára önt valamit és kiáltva felpattan a székéből. Mindenki rá figyel, ahogy legyezni kezdi a barna foltot, ami csúnyán szétterült a combjain. Megállok. Tényleg forró lehetett az a tea. És ekkor villámcsapásként ér a gondolat: a fekete tea alapanyaga a bergamott. Ez az illat volt a fenyegető leveleket, olyan tea volt Pheobe kukájában és ilyen teát ivott Gus Winthrop is. Sarkon fordulok és vissza szaladni kezdek. Az Irattárig meg sem állok.

Úgy rontok be vaskos faajtaján és trappolok végig a csendes helyiségen, míg el nem érem az iratokat és asztalomat. De hiába lapozom fel egyik dokumentumot a másik után, semmit nem találok erről a Gusról. Teljesen ledöbbenek, szinte mozdulni sem tudok,  és az idő is megállni látszik. Az egyetlen nyom egy álnév. Egy álnév. Mérgemben ököllel ráverek az asztalra. A puffanás nagyot szól a tömény csendben, amit egy figyelmeztető pisszegés követ. Otthagyok csapot-papot és visszarohanok a kapitányságra Jonasért és egy automobilért.

∞∞∞

Gus lakásnál senki nem nyit ajtót, hiába dörömbölök. Hátra lépek és egy határozott mozdulattal belerúgok a kilincs alatti részbe. Az ajtó kivágódik és neki csapódik a falnak, leverve valamit. Jonas felszisszen döbbenetében és nem követ azonnal a lakás belsejébe.

Egyből a konyha fogad, és hiába vannak ormótlan nagy bútorok és viaszos vászon abrosz, rend és tisztaság van: se mosatlan, se morzsa, se egy a szék háttámlájára terített ruha semmi. Ám ahogy megfordulok meg hűl bennem a vér: a nappaliban arrébb vannak tolva a szekrények és le vannak véve a képek, hogy legyen helye a Pheoberől készült fotóknak, a feljegyzéseknek, mikor hol volt és mit csinált, honnan hová költözött és hol nyitott boltot.

Jonas felnyög a látványtól, miután beljebb merészkedett. Lassan körbe néz aztán vissza a bejárati ajtóra.

-   Uram, a lakás csak a bejárati ajtóból tűnik rendezettnek. – jegyzi meg továbbra is a látvány hatása alatt, és pedig egyet értek vele. Ezért nem tűnt fel semmi, amikor először itt jártunk.

Közelebb sétálok a gyűjteményhez. Részletes, már már mániákus. Ekkor veszem észre a kanapén lévő távcsövet és újságpapírt. Félre söpröm a távcsövet az újságról, hogy lássam, hol van nyitva. A lakáshirdetéseknél. Megvakarom a tarkóm. Mégis honnan tudott arról, hogy Pheobe máris költözne tovább? Ekkor veszem észre az oldal margójára írt gyöngybetűket. Ez Pheobe újsága.

-   Most már biztos, hogy a férfi megszállottja Miss Bleezenek. – vonja le a következtetést a tizedes, de mintha maga sem hinne a saját szemének.

-   Igen. Egyértelmű, hogy nála nem állt meg a dolog ott, hogy beszélt az apjával a szakítás után. – leteszem az újságot és a dohányzó asztalt kezdem átnézni. A papírok és feljegyzések alatt találok egy szárított rózsát is, amit lepréseltek és keretbe foglaltak, és egy félbe tépett fotót egy étteremről, ami előtt Pheobe áll csak. A fény felé fordítom a fotót, de sajnos csak az épület sarka látszik, sem a cégér, sem a neve semmi más. Elteszem a noteszembe, hogy utána tudjunk járni.

-   Te találsz bármit arról, hová vihette Pheobet? – kérdezem Jonest, aki megingatja a fejét miközben a két kezét a hóna alá csúsztatja, mintha saját magát karolná át.

-   Akkor irány az Kapitányság, és nézzünk utána ennek az étteremnek. Már ha ennyiből lehet.

∞∞∞

Amikor belépünk a bejárati ajtón, Harleen már ott áll, kezében egy szatyor elcsomagolt kajával. Jonas bólint, és már menne is, de még kiadom neki a feladatot.

Felérve az irodába egyből töltök Oron italából mindkettőnknek, aztán leülünk az asztalhoz. Én azonnal felhajtom a töményet, míg Harleen kicsomagolja a főtt ételt. A grillezett húsnak ínycsiklandozó illata van, mint a héjában sült krumplinak és a szósznak is, de most nem fut össze a nyál a számban. Sőt, inkább hányingerem támad.

-   Jaxon – szól rám határozottan Harleen, ám ahogy meglátja az elcsigázottságomat, lágyabb hangon folytatja – Ennyire aggaszt az ügy?

-   Igen – vallom be nehezen – Stephen miattam van bajban.

Herleen egy rövid ideig tanulmányoz, aztán feláll, mögém áll és rátéve a tenyerét a hátamra lassú köröket kezd leírni. Az érintése gyengéd, meleg és rendkívül megnyugtató.

-   Nem kényszerítetted rá. Nemet is mondhatott volna. – vigasztal, ami jól is esik, de nem ismeri Stephent.

-   Pont ez az: Wellert mindig lelkes bármit is kell csinálni. Egyszer sem láttam még fintorogni vagy az orra alatt motyogni. – fejtem ki, mire Harleen kicsit gyorsabban kezd el simogatni, hátha azzal eredményesebb a nyugtatgatása.

-   Stephen rendőr, biztosan tud vigyázni magára. – mondja egy kis szünet után– Főleg ha tényleg be akar vágódni annak a nőnek. – felmordulok, mert szerintem nem volt vicces – Most mi van? Még a vak is látta, hogy csorgatta rá a nyálát. – átölel hátulról, aztán lassan megcsókolja a nyakam. Forróak és puhák az ajkai, aminek az érintésétől azonnal bizseregni kezd a bőröm. Hátra hajtom a fejem, utat adva neki, Harleen pedig tovább csókolgat, miközben elkezdi az ingem gombjait sorra kigombolni. Felsóhajtok. Egy pillanatra elfeledteti velem az egész ügyet, a nyomást és a kétségeket, amik gyötörnek.

-   Érkezett infó a furgonról... – ront be kopogás és minden figyelmeztetés nélkül Zeke, aki amint meglátja, mit csinálunk elnémul, de aztán tapsol párat és legyez a levegőbe, mintha el akarna hessegetni minket. – Szóval, mint mondtam: a két város határában látták utoljára tegnap a furgont. 

Összenézünk Harleennal, kipirult kis arcára a bosszúság vet árnyékot, de kivételesen nem szól, csak felegyenesedik és hátrébb lép. Bocsánatkérőn elhúzom a szám, aztán kapkodva kihúzom az asztalom fiókját, hogy elővegyem a város térképét. Kiterítem a két város határánál, aztán várakozón Zekére bámulok, aki rámutat a térkép egy pontjára.

-   Van tippje, azon a környéken hová vihette? – kérdem, mert Zeke nem messze tőle lakott régebben.

-   Lakókocsi park van meg kemping hely, csendes rész – gondolkodik hangosan vakarászva a csupasz állát.

-   Van olyan hely ahová nem üdülni mennek az emberek? - figyelmeztetem, miközben csettintek párat, hogy ne kalandozzon el a figyelme.

-   Szántóföldek, egy gyár azt hiszem, aztán megint lakóházak – vonja meg a vállát

-   Gyár?

-   Dobozos üdítő vagy valamihez van köze, de úgy tudom, hogy működik még – szabadkozik, mintha megvádoltam volna bármivel is.

-   Akkor két csoportra válunk: egyik megy a lakókocsi parkot átfésülni, az én csapatom meg a gyárba. – jelentem ki és máris veszem a kabátomat. Homlokon csókolom Harleent, Zekét pedig haza küldöm.

∞∞∞

A gyár romos, évek óta elhagyatott, kétszintes épülete előtt vagyunk és két csoportra vállva megkezdjük a behatolást. Az egyik csapat, habár csak két tizedesből áll, megkerüli a futónövényektől és falfirkáktól csúf épületet, míg én és két másik tizedes a betonból kinőtt bokrok és cserjék között szlalomozva vesszük célba a főbejáratot.

A vas ajtó masszív és úgy tűnik megette a rozsda a nagy részét, a kilincse letört és a zsanérokat is megpróbálták már felfeszegetni. Óvatosan belököm, az pedig halkan kinyílik. Kifújom az eddig visszafojtott levegőt, aztán átlépem a küszöböt.

Az ajtó mögött azonban csak a sötétség bujkál, ahová a bedeszkázott ablakokon keresztül alig jut be némi fény. Hunyorgok, hogy a szemem megszokja a hirtelen sötétet. Kell pár perc mire körvonalazódik előttem egy széles folyosó, ami mintha hosszan elnyúlna a lábunk előtt. Hatalmasat nyelek a keserű felismeréstől: ha az egész gyár ilyen kísértet járta hely, akkor veszett ügy az egész. Nem hogy megtalálni nem fogjuk őket, de még az is kétséges, hogy itt vannak e egyáltalán.

Ekkor azonban egy férfi fájdalom ittas nyögése hallatszik valahonnan távolról, majd hal el a néma falak között.

Mindenki megdermed és azt figyeli, honnan jöhetett a hang.

-   Egyenesen előre – suttogom hegyezve a fülemet. A szívem a torkomba ugrik és azt kiáltja indulj, indulj, indulj. Nagy levegőt veszek és óvatos léptekkel elindulok. Rengeteg a törmelék és az üvegszilánk, amiknek a sziluettjük csupán halvány derengés az adrenaliltól egyre csak remegő lábam alatt. Hosszú percekbe telik, mire elérünk a végéig, ahonnan mintha fény szűrődne ki.

Egy kétszárnyas ajtó zárja a folyosót, aminek betört ablakain keresztül tud áthatolni a fény. Veszek egy mély lélegzetet aztán belesek, miközben igyekszem felkészülni a legrosszabbakra: a csarnok hatalmas és üres. Nincsenek már gépek, sem pedig bútorok, csak a katonás sorban ácsorgó oszlopok, amik között valaha rengeteg ember dolgozott.

Lábujjhegyre állok, így látom a félig leszakadt plafont is, amin keresztül lomhán csöpög be a víz és koppan nagyot az alatta összegyűlt pocsolyában.

Ekkor azonban valami megmozdul az oldalt összehordott szemét és törmelék halmok között. Megdermedek. Az elrabolt pap az, akinek fel van hasadva a szája és tele van zúzódással a csontos arca. Félve figyel valakit, akit takar az egyik oszlop. Át lépek a másik ajtóhoz, így azonnal meglátom mellette, a székhez kötözött, fehér ruhába öltöztetett Pheobet is, és Gust, aki velük szemben áll, őrizve őket, mintha csak el tudnának szökni. Épp felnéz, mintha keresne valakit, amikor összeakad a tekintetünk.

-   Nocsak, ki van itt. – kiáltja miközben elégedetten elmosolyodik. A mosolya azonban tébolyult és rémisztő, egyáltalán nem hasonlít arra az emberre, kivel beszéltünk. – Majdnem lemaradt a lényegről.

Némán káromkodok, aztán felemelt kezekkel elő lépek a fedezékemből. Az ajtót nem tárom szélesre, de erősen berúgom, hogy a mögötte ácsorgó tizedeseknek hátrébb kelljen lépniük, remélve, hogy ezzel eltűnnek a szemek elől.

-   Mit művel?

-   Végre megkapom azt, aki az enyém, nem egyértelmű? – ragadja meg Pheobe állát, hogy felfelé emelje majd megcsókolja a bekötött száját.

-   Nem. Csak azt látom, hogy embereket rabolt el – világosítom fel, mire dühösen rám mered.

-   Rossz válasz – mondja vicsorogva, aztán elővesz egy távirányítót és megnyomja rajta az egyik gombot, amitől kerregve-kattogva beindul valami. Láncok csörrennek meg, megcsikordul valami, aztán egyszer csak előbukkan a mögöttünk lévő oszlop mögül a csörlőről lelógó Stephen. Eszméletlen, kezei-lábai összekötve, combja vérzik, arca feldagadt a veréstől. Megfagy az ereimben a vér és kiszorul a tüdőmből minden levegő. Ekkor Gus győzelemittas nevetése hasít bele a halálos csendbe, ahogy elégedetten bámul rám. Erőnek erejével elszakítom a tekintetem Wellertről és a férfira nézek. Az azonban ismét megnyomja a gombot, a csörlő pedig szó nélkül tovább emelkedik. Gus komótosan a tizedeshez sétál, aztán elengedi a gombot, megragadja a férfi vérző combját és lök rajta egy negyed fordulatot, hogy a leomlott szakadék fölé kerüljön.

-   Akkor mi a jó válasz? – préselem ki magamból a kérdést, de a hangom rekedt a félelemtől.

-   Hogy hiba volt szakítanunk. – sétál vissza a két túsz elé, mint egy vadállat, aki épp becserkészi az áldozatát. – Ott hagyott az étterem közepén – mutat Pheobre, aki összerezzen és sírni kezd – Esélyt sem hagytál megpróbálni, és mindezek után mással kellett, hogy lássalak. – ordítja hirtelen az utolsó szavakat aztán felpofozza a nőt.

-   Ez nem megoldás, fiam – tiltakozik a halálra sápadt pap, aki mocorogni kezd a székben, de túl erősen van lekötve.

-   És most térjünk végre a lényegre – hagyja figyelmen kívül a papot, akinek hirtelen megragadja a haját és úgy fordítja a férfi arcát, hogy az rá nézzen. A pap vicsorog fájdalmában. – Most mondjuk ki az igent.

-   Ha kényszeríti maga szerint igent fog mondani? – próbálkozok tovább, ám ekkor megpillantom a másik csapat egy tagját a csarnok másik oldalán, az őrjöngő Gus azonban háttal van neki. Talán ez az esélyünk, hogy némi előnyhöz jussunk.  

-   Kénytelen lesz, különben a barátja bánja – mutat Stephenre és lejjebb engedi a kötelet. Felkiáltok, Pheobe felsikolt, a pap pedig megpróbálja fellökni, de a férfi visszakézből akkora ütést mér rá, hogy hanyatt esik, és elveszti az eszméletét.

-   És az a véres levél? Mit ártott magának Stephen? – kérdezősködöm tovább, miközben közelebb sétálok hozzá, hogy magamra vonjam a figyelmét. Gus felém fordul, szemei véreresek és vicsorít, miközben a kezét rázza, amin felhasadt a bőr a durva ütéstől.

-   Csak a móka kedvéért – válaszolja aztán megvonj a vállát, nekem pedig minden erőmet össze kell szednem, hogy csak rá figyeljek, hogy még véletlenül se nézzek a háta mögé, de ekkor elakad a lélegzetem: a fekete ruhás tizedes már olyan közel jött, hogy kitudom venni a magas, nyurga testalkatát és a belőtt haját. Zeke az. Elakad a lélegzetem. És ezt Gus azonnal észre veszi.

-   Mentsd Stephent- kiáltom Zekének, mire a Zaklató felé fordul. Ezután egyszerre történik minden: 

Zeke Stephen köteléért ugrik, hogy visszahúzza, Pheobe felsikolt, én rávetem magam Gusra. Hatalmasat esünk és ütközünk neki a kemény, poros földnek. Gus azonnal reagál és lerúg magáról, hogy utána négykézláb mászni kezdjen. Utána kapok. Épp sikerül megmarkolnom a nadrágja szélét. Teljes erővel visszarántom. Gus elterül a földön, de nem adja magát könnyen. Máris a hátára fordulna, csakhogy én bele térdelek a derekába és a földre szegezem. Gus felordít, és olyan heves rúgkapálásba kezd, hogy alig bírom a földön tartani. Ekkor egy határozott jobb egyenessel kiütöm. Azonnal elveszti az eszét és elernyed a teste.

Megtámaszkodok a térdeimen, hogy kifújjam magam. Ekkor hangos trappolás kíséretében megérkezik az erősítés is. Felállok és feléjük fordulok, aztán egy kar lendítéssel kiadom nekik, hogy foglalkozzanak Pheobe-vel, a pappal és  a zaklatóval, én pedig oda szaladok Stephenhez. Zeke már rendben levette a csörlőről és a földre fektette. A tizedes rossz állapotban van és még mindig eszméletlen, de él és lélegzik.

-   Vigyük kórházba – jelentem ki, aztán ketten felvesszük a tizedest és elhagyjuk az épületet.

∞∞∞

A kórház előtti kopott padon ücsörgök. A nap ide tűz, így máris gyöngyözik a homlokom a melegtől. Felveszek egy kavicsot a földről és az ujjaim közt kezdet pörgetni. A papot agyrázkódással megfigyelés alatt tartják, Stephent azonban megműtötték, sínbe tették a kificamodott vállát és összevarrták a sebeit. Hetekig nem fog kijönni innen.

Ekkor jelenik meg Pheobe, aki pár zúzódással és egy összevarrt sebbel a homlokán megúszta. Arca azonban falfehér, sminkje teljesen szétkenődött a sírástól, a haja pedig portól csatakos. Nem köszön, csak leül mellém a padra. 

Hosszú percekig csendben ülünk, Pheobe a távoli tájat bámulja, én pedig a kezemben lévő kavicsot.

-   Tudja, én csak elakartam menekülni a múltam elől. – szólal meg halk, színtelen hangon.
-  Nem akartam látni Zekét és a húgomat együtt. Sem a szüleimet, akik annyira naivak, hogy semmit nem vesznek észre... –  folytatja, aztán szaggatottan felsóhajt - Amióta itt vagyok és azt csinálom, amit szeretek eszemben sincs senkit az ujjam köré csavarni. Nem randiztam, nem foglalkoztam a férfiakkal. Csak élveztem a lakásom nyugalmát és a varrást. Mintha újjá születtem volna.

Kíváncsian felé fordulok, de ő nem néz rám. Ez a kijelentés viszont megmagyarázza, miért költözött el otthonról egy szó nélkül, és miért nem tartja a családjával, sőt senkivel a kapcsolatot.

-   De úgy tűnik, teljesen nem lehet elmenekülni... – vonja le a következtetést szomorúan.

-   Ameddig nem békél meg a saját múltjával, addig biztosan nem – nyögöm ki rekedt, fáradt hangon, hiába vagyok tisztában azzal, hogy ez a legidétlenebb tanács, amit valaha adtam.

Pheobe erre megpaskolja a térdem, aztán feláll és elmegy. Egy fél órával később rohanva érkezik meg Harleen. Amikor meglát, a nyakamba veti magát és úgy szorít mintha el akarnék tűnni. Elmosolyodom és viszonozom a szorítását. Jó érzés, hogy valaki aggódik értem és vár rám. 



Hamarosan jövök a negyedik résszel. Ám addigis ha lemaradtál vagy újra olvasnád az előző részeket látogass el ide vagy emide.

Üdv:

Share: