2018. április 13., péntek

, ,

Negyvenháromnapos kihívás - Negyedik nap

Sziasztok, 

A kihívás ezen napja kellemes, régi emlékeket elevenített fel bennem. Amikor fiatal és zöldfülű voltam, mennyire igyekeztem összegyűteni a kis zsebpénzemet, hogy abból megvegyem az első gitárom. Akusztikus gitárt akartam, a lágyabb hangzása miatt, de konkrét elképzelésem nem volt. Nem is volt rá szükség, mert ahogy beléptem a bolta és megláttam a gitárt, egyből bele szerettem - már ha lehet ilyet mondani egy tárgyra. Imádtam a világos, homogén színét, ami mellett kirítt a vöröses színű hátulja és nyaka.  Teljesen egyszerű darab volt, ami szinte észrevehetetlen volt a többi feltűnő és csillogó hangszer mellett.

Azóta is megvan és vigyázok rá.


NEGYEDIK NAP:
Keress random egy tárgyat, és írd meg az utazását addig, míg meg nem találtad!




„Amíg az esély nem nulla, akkor úgy ítélem, még van remény.” Clélie Avit 

Ahogy Konrád befejezte mára a munkát, a nyitott fém polcokon heverve a nyakamba szakad a magány, amit a szerszámokkal és gépekkel túlzsúfolt műhely csendje teszi nyomottabbá. Sóhajtok, aztán kinézek a keskeny ablakon, amin keresztül a csillagos ég alatt sorakozó fák tetejét láthatom.
- Bár köztük lehetnék..... lassan már nem emlékszem a szél csiklandozó érintésére, sem a dús, cédrusoktól hemzsegő, dombos szülőhelyemre, ahonnan elhoztak. Csak azért, hogy hangszert csináljanak belőlem. – irigykedve fordítfordulok a polcokon lévő több tucatnyi, egymáson heverő fa alapanyra. – De nem történt semmi: Konrád elhavazódott, elfelejtett és később már csak sablonnak túrt elő. Azóta is engem használ minden újonc formájának. – dühösen meglököm az egyiket, ami megcsúszik és le esik a földre. - Miért nem vagyok jó? szegezem nekik a kérdést. - Nem vagyok elég erezett? Talán a világos színemem gyülekező számok és jegyzetek a gond? - válasz azonban most is elmarad. Keserűen veszem tudomásul és inkább elfordulok a sarok felé.

A néma órák gyorsan tova tűnnek míg a hajnal sugarai meg nem érkeznek. Nem telik sok időbe és Konrád is felbukkan a műhelyben. Alacsony, zömök teste teljesen betölti a bejáratot ahogy kitárja az ajtót, majd ahogy a villanyokat felkapcsolja már látni a szokásos élénk piros pólóját, a megviselt kedvenc farjmerját, aminek az egyik zsebéből mint általában, most is munkás kesztyűk lógnak ki. Kerek arca gyűrött még az alvástól, de a dús, egyre inkább őszülő haja és bajsza gondosan ápolva van. Ásít egy hatalmasat aztán leteszi a kezében szorongatott nagy pohár kólát a legközelebbi szerszámos szekrényére, felkapja az ott heverő noteszét, majd egyenesen felénk veszi az irányt.

Pár lépéssel átszeli a távot, aztán átlapozza a noteszét mielőtt a polcokon kezdene keresgélni. Kihúzom magam, hogy a legszebb részem látható legyen, Konrád azonban rutinosan magához vesz egy másik anyaggal egyetemben, és tétovázás nélkül az egyik munkaasztalhoz visz.

-                  Akkor talán holnap.... -  Bíztatom magam kevés sikerrel, miközben a már jól ismert erős, neonos világításba kerülök, a kemény, kopottra használt asztalon. A széles felszínét kisebb-nagyobb kupacba söpört faforgácsok foglalják el, amik között ott sorakoznak a tegnapról elő hagyott vésők, reszelők és fűrészek egész repertoárja.

Gyakorlottan hozzá rögzít a világos fához, majd egyenesen a fűrész alá tesz. A vékony fűrész lap gyorsan vág körbe, már nem csikiz, mint először, meg sem érzem jóformán. Inkább csak elkeserít, hogy másra nem vagyok jó... pedig meg sem próbálta Konrád...

-                  Mit csinálsz, Nagybátyó? – állít be kopogás nélkül Liza és a legjobb barátja Adam a műhelybe. Tavaly ilyenkor, a nyári szünet elején láttam őket utoljára. Mindig bejönnek körbe kíváncsiskodni és végig csodálni a már elkészült gitárokat. Ezúttal azonban alig ismerek rájuk: Liza magasabb lett és teltebb, a barna haja jócskán megnőtt, amit kiengedve visel, és a vastag keretes szemüvege sincs rajta. Adam két fejjel még Konrádon is túl nőtt, vékony és szikár izomzatú lett. Fogszabályzó került rá és szinte kopaszra vágatta a göndör, szőke haját.

-                  Csak egy egyszerű akusztikus gitárt egy alsós kisfiúnak. Szülinapjára lesz majd. – Tájra szét szerszámostul a kezeit, hogy szorosan magához ölelje a lányt üdvözlésképpen. Liza felnyög, aztán tettetett bosszúsággal kiszabadítja magát, hogy  leporolja a fűrész port a piros, apró pöttyös pólójáról. Miután végzett gyors pillantást vált a barátjával.
-                  Adam szeretne egy gitárt kérni tőled. – bőki ki végül egyszuszra. – A szülei kikötötték, hogy valami hobbit kell csinálnia még mielőtt megkezdenénk a nyolcaikat...
-                  De utálok kosarazni és focizni. – Veszi át a szót kihúzott háttal jelezve, hogy ezt ő is megtudja oldani. – Ezek a hangszerek mindig is tetszettek, és szeretnék egyet.
-                  Zene füleimnek. – kacsint rá mosolyogva a fiúra Konrád. – Tudjátok, hol kell szét nézni. – Biccent a fejével a háta mögött lévő polcokra, ahol a leendő hangszerek alapanyagait tárolja.
 
Konrád épp csak át tesz az asztalra, hogy levéve a méreteimet, neki álljon a hangszer oldalainak leszabásához, amikor Lizáék vissza is érnek.
-                  Mi az? – Fordul feléjük Konrád meglepetten. Rengeteg mintát halmozott fel a polcokon, amiknek az átnézéséhez kell legalább egy óra.
-                  Hol van az a régi, kopott sablon, amint általában használni szoktál? – kérdezi Adam kiváncsian továbbra is a műhely többi polcát és szekrényét pásztázva.
-                  Itt van.  - Mutat rám a forgácsok és mérőszalagok dzsungele között. -  Miért kérded, kölyök?
-                  Nekem az kell. – szögezi le határozottan a fiú.
-                  Mi? – vágjuk rá meglepetten a nagybácsival egyszerre.
-                  Bizony. – lép a fiú a munkaasztal mellé, kezébe vesz és lesöpri rólam az apróbb forgácsokat. – Szeretem ha valami régi és kopott. Mintha ezer éve élne. – Húzza végig óvatosan a kezét a megkopott, apróbb hibáktól rücskös oldalamon. – Tuti, tudna mesélni egy csomó mindent.

Konrád apró szemei megrökönyödve kitágulnak, én viszont szóhoz sem jutok. Olyan régóta vártam erre a pillanatra, hogy csak ámulok mozdulatlanul Adam csillogó szemei alatt.
-                  A ragasztó megszáradása miatt legelőbb két nap múlva lesz kész, ha tényleg biztos vagy benne. – Jelenti ki percekkel később Konrád miután túl tette magát a hallottakon. Általában a legújabb típusokat szokták választani, sőt egyre többször kérnek különleges erezetű fákat és színeket.
Adam izgatottam nyújt át a férfinak, aztán Lizával kuncogva magára hagyják Konrádot, hogy neki tudjon állni a munkának.

A férfi megvonja a vállát mielőtt átsétál velem egy másik asztalhoz. Satuba fog, aztán elgondlkodva túrkálni kezd a számos fiók egyikében, míg rá nem talál egy kisebb gyalura. Fölém magasodik, hogy határozott, de óvatos mozdulatokkal eltűntesse az évek alatt keletkezett hibákat. Hiába láttam már vagy ezerszer ezeket az ügyes mozdulatokat, most mégis idegennek tűnnek, ahogy a gyalu egyszerre csiklandozva és dörzsölve ér hozzám. 
-                  Mintha álmodnék! – dőlök hátra boldogan és hagyom, hogy Konrád a háta mögött álló, plafonig érő polcról levegyen egy nagyobb tubus lakkot és többször is végig fessen. A szaga most mintha kevésbé lenne olyan orrfacsaró és tömény, mint eddig volt, de szinte azonnal el is feledkezek róla, amint Konrád végez és a ventillátorok elé támaszt, ahol végre megnézhetem magam: a hamvas barna színt, amin sötét  erezet fut végig, kanyarogva a grafittal rám jegyzetelt számok között.

Ahogy a  ventillátorok bekapcsolnak, kiráz a hideg, mégis most érzem csak igazán azt, hogy élek, hogy eljött végre az én pillanatom, amire eddig vártam.
Megfordulok, hogy egyenletesebben érjen a hűvös, így láthatom, ahogy Konrád előkészíti és méretre vágja a hasonló hamvas színű hátlapot, az oldalakat, és a csokoládé színű nyakat majd végül  kicsomagolja az acél húrokat is.

Beesteledik mire véglegesen elkészülök Konrád kezei alatt. A férfi fáradtan ugyan, de elégedetten néz végig tetőtől talpig, miközben az összekoszolódott nadrágjába törli a kezét.  Én pedig büszkén kihúzom magam és élvezettel fürdőzöm a megérdemelt rivalda fényben.

Ti játszotok/játszottatok e már hangszeren? Miért pont arra esett a választás?

Szeretettel:
Brukú


Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése