Duskfalli gyilkosság - A Fotós és egy hulla

 Sziasztok, 

Remélem, mindenki éppségben és jól van így az új év elején.

A 2021 évet krimivel fogom kezdeni. Akik már jártak az oldalon, azok találkoztak a mini sorozattal, amit tavaly, azaz már 2019 végén, kezdtem el írni és készült el három része.

 Az eddigiek során megismerhettük Jaxont, aki fiatal energikus és sokszor éretlen, főleg a  társához, Oronhoz viszonyítva, aki mindig mindenkit gyanús szemmel figyel és többször átgondol mindent mielőtt cselekedne. A nyomozásaik azonban egyik sem sétagalopp: felbukkan Harleen, az exe, a lehetséges gyanúsítottak között,megtámadják Oront és eltörik a lábát, megfenyegetik Jaxont és majdnem megölik a jobb kezét, Wellert tizedest. 

A soron következő részben pedig össze tűzésbe kerül az egyik gyanúsítottal. Ez a nyomozás sem könnyű, hiába látszik elsőre annak: ahogy egyre több részletet tesznek össze, annál inkább bonyolódik a dolog és kiderül, hogy semmi nem az aminek látszik. Emellett pedig a magánélet is tartogat néhány meglepetést.

 


Érzem, ahogy a takaró lassan felemelkedik, beengedve egy kis hideget, és Harleen forró teste a hátamnak simul. Gyengéden megcsókolja a csupasz vállamat, miközben átkarol és cirógatni kezdi a  mellkasomat. Hümmögök egyet, hogy jelét adjam, hogy ébren vagyok, mire a simogatás abba marad, és a keze átvándorol a felkaromra, hogy onnan végig szaladjon az oldalamon egészen a csípőmig és megállapodjon a csupasz fenekemen. Felsóhajtok és kissé neki dőlök, mire Harleen átcsúsztatja a kezét az ágyékomra és megmarkol.

Azonnal kipattannak a szemeim, mire Harleen felkuncog, aztán a takaró alá bújik, befészkelve magát a lábaim közé. A forró ajkai azonnal az ágyékomat kezdik el puszilgatni. Felnyögök.

Ekkor azonban megszólal a telefon, véget vetve a hangulatnak. Harleen kidugja a fejét a paplan alól, miközben én bosszúsan morgok egyet és lelököm az éjjeli szekrényről a készüléket. Nagyot koppan a földön, és lepattan róla a kagyló, amitől azonnal meghalljuk az egyik tizedes hangját. 

-  

-          Uram. Halló? Miszter Price? Am, gyilkosság történt a Belpoint sétányon, a 4 B épületben.

-          Szombat reggel van az isten verje meg…

-          Bocs..bocsánat uram, én csak feladatot teljesítek - dadog a vonal túloldalán a férfi.

-          Tudom… -  fújtatok egy nagyot - Megyek…

 

∞∞∞

 

A helyszín egy, a város központ másik oldalán lévő lakás, amit először nehezen találok meg, mert mindenhol magasba törő emeletes házak, egy tucatnyi autó és még több ember tesz láthatatlanná. Egyedül a háztömb előtt ácsorgó rendőrök segítenek valamelyest, akik igyekeznek a lakókat és a kíváncsiskodókat megnyugtatni és kívül tartani a házból.

A második emeleti lakásba hívtak, ami az élénksárga szalaggal van lezárva, így egyből feltűnik a sötét, gyéren kivilágított, zöld fallal és fekete-fehér mozaikcsempével borított folyosón. Az ajtó nyitva áll, így csak át kell bújnom a szalag alatt és már is bent vagyok. A  lakás fel van dúlva: az ablak előtt ácsorgó tévét leborították az állványról, a fa dohányzó asztal jóval arrébb tolva, mintha neki esett volna valaki, ledöntve róla az üres piás üvegeket, az újságokat és különböző fotókat. Nem messze feltűnik egy halom újságpapír is, aminek a fele már elfogyott, de mintha a többi részét inkább szétrúgták volna. A szőnyegen pedig ott fekszik a vérbe fagyott áldozat. A férfi a hátán hever, ruhája gyűrött, egyik cipője leesett a lábáról, karjai maga mellett, borostás, holtsápadt arcában ülő szemei a semmibe merednek, felrepedt szája pedig tátva, mégis a legborzasztóbb a halántékán lévő mély, félhold alakú seb, amiből rengeteg vér ömlött ki az agyontaposott szőnyeg kemény szálai közé.


Ekkor meghallom Oron hangját. A konyhában van, ami annak ellenére, hogy érintetlen elég ócska: több bútor is meg van javítva, hol profibban, hol teljesen kontár módon, a mosogatóban hegyekben a bűzös mosatlan, fölötte az üveges szekrényekben alig pár pohár ér tányér raboskodik, viszont sok a szemét,a szétszórt szennyes.

Oron, amint meglát biccent a vele szemben ülő férfi felé, aki látszólag sokkos állapotban van: remegnek a végtagjai, sokszor megbotlik a nyelve, folyton az áldozat irányába pislog és fátyolos a szeme a sírástól. Akkor ő talált rá a hullára.

Némán megvárom míg befejezi, addig figyelem az eseményeket. A helyszínelőket, a tizedeseket, és a kórboncnok távozó sziluettjét.

Ahogy végzett a kihallgatással a társam, mellém sántikál, ügyetlenül támaszkodva a botjára, miközben elteszi a füzetét. Az arca gyűrött, még talán az ágy gyűrődése is rajta van, a nyakkendője ferdén áll, és kávé foltos az inge is jelezve, hogy őt is úgy rángatták ide.

-    -         Az áldozat Albert Maynard, harmincöt éves férfi, újságárusként dolgozik két utcával arrébb. Feltehetőleg tegnap késő délután ölték meg, 5 és 7 óra között – számol be a fejleményekről - A halál oka a halántékán lévő félhold alakú seb, ami bezúzta a koponyáját. Első ránézésre betöréses gyilkosság történt. Elvitték a karóráját és a pénztárcáját.

-        -         Akkor betörtek, de itthon találták, és ezért megölték – foglalom össze röviden  - És ő ki?

-     -          Ő pedig Orville Philomon. Az áldozat unokatestvére. Egy órája talált rá, amikor jött felvenni a kameráját és a táskáját, amit előző este itt hagyott. – Mutat a férfire és a konyha asztalon heverő holmijaira. - Elmondása szerint randizni ment, és mivel az áldozat lakása útba esett, itt pakolt le.

-       -         Ő látta utoljára és ő találta meg – vonom le a következtetést, Oron bólint. - Remek, remélem az egész ügy ilyen egyértelmű lesz – fordulok meg morogva és elindulok kikérdezni a szomszédokat.

 

∞∞∞

 

Négy lakás van egy szinten, mindegyik ajtaján más dísz vagy formájú névtábla áll.

Első szomszédban egy alacsony, idős hölgy lakik, akinek olyan hatalmas és vaskos szemüvege van, mint egy szódás üveg. Szürke, göndör haja kilóg a gondosan felrakott kendő alól, aminek a virágmintája megegyezik az avéttos ruhájával. Amikor meglát elmosolyodik és teljesen feltolja a szemüvegét, hogy jobban lásson, így összehúzza az orrát és enyhén kinyitja a száját.

-      -         Elnézést a zavarásért, csupán néhány kérdést tennék fel ha szabad – mondom magamra erőltetve egy mosolyt. A néni erre bólint párat.

-         -         Mit tud a szomszédjáról, Albert Maynardról?

-      -         Lássuk csak, mindig itt osztja ki a következő napi újságokat, amit szoktam várni a keresztrejtvény végett. -  Csücsörít egyet, ahogy lassan tovább gondolkodik – Persze akkor nem amikor átmúlatja az éjszakát, ami elő szokott fordulni. Bosszantó ha engem kérdez. Olyan fiatal még.

-         -          Itt járt az a férfi, amelyik fényképezőgépet cipel magával, Miszter Philomon?

-        -         Igen, de amúgy is sokszor megfordul itt, tetszik tudni, félig mintha itt lakna – súgja meg mint valami titkot.

-     -         Köszönöm a segítségét – köszönök el és megyek tovább. Ám mielőtt megállnék a következő szomszédnál, a harmadik ajtó sietve becsukódik a folyosó végén. Megforgatom a szemeimet, érezvén, hogy nehéz eset lesz és bekopogok a második lakóhoz.

Egy ötvenes éveiben járó férfi nyit ajtót, akinek vaskos bajusza épp olyan megdöbbentő, mint a kemény kalapja, és a peckes testtartása.

-        -         Miszter Price nyomozó vagyok. Van pár kérdésem az egyik lakóval kapcsolatban.

-      -         Miszter Maynarddal. – bólint komor arccal a férfi. –Nem fogok tudni sokat segíteni, mert csak akkor beszéltünk, amikor szóltam, hogy túl zajosak.

-         -         Ez mit jelentsen?

-       -       Sokan megfordulnak nála, mint valami átjáró ház, és emellett sokszor részegen jön ő, vagy a haverjai haza. Egyedül azért nem jelentem fel, mert az egyik valakije segített a bejárati ajtóval, amikor az beszorult és én meg kint rekedtem. - fejti ki ugyanolyan komor arccal.

-        -         Itt járt Miszter Philomon a gyilkosság előtti estén? – kérdezem miközben lefirkantom az átjáróház és a szerelés szót.

-        -         Nem volt. Nem hallottam semmit – válaszolja kis gondolkodás után.

Miután elköszöntem elindulok az utolsó szomszédhoz. Amikor bekopogok, látom a vékony fényt a kukucskálón, de nem nyílik az ajtó.

-    -         Jaxon Price nyomozó vagyok. Segítene kérem? – Erőltetek magamra lágy, kedves hangot, és szerencsémre segít is, mert a kukucskáló elsötétül, és kattan két zár. Egy fej jelenik meg az ajtóban, amit csak résnyire nyit ki. Így is látom a férfi csapzott fekete haját, az egyenetlenül lenyírt szakállát, a félre gombolt kockás ingét és a felemás zoknikat, amik a pizsama nadrág alól lógnak ki.

-       -         Tudna mondani valamit a szomszédjáról, Albert Maynardról?

-      -         Rossz arcú. Semmi rendszer nincs az életében: hol itthon van, hol nincs, hol korán kel hol nem… – Magyarázza össze szorított fogakkal miközben ide oda néz a résen át, mint aki paranoiás. – Hol van újság, hol nincs. Hol van csend hol nincs – mondja tovább aztán megrándul az egyik szeme majd csettint hármat a nyelvével. - Idén még nem volt rajta semmi új ruha, hacsak kölcsön nem kérte a másiktól. Azt a kabátot a másik hordja – folytatja és kissé elbújik az ajtó mögött, így alig látom az arcát.

-         -         Itt járt Miszter Philomon tegnap este? Tudja az a kamerás…

-        -         Igen, itt volt. – vég közbe és ismét csettint a nyelvével párat. – Mindig itt van. – aztán rám csukja az ajtót és hallom ahogy bezárja mind a hat zárat az ajtaján.

-        -         Kösz – motyogom miközben sóhajtok egyet. Sarkon fordulok, hogy benézzek a gyilkosság helyszínére, és jelezzem Oronnak, hogy az Irattárba megyek, utána nézni az áldozat hátterének és a hozzátartozóinak, illetve az ártatlannak.

 

∞∞∞

 

Az Irattár ismerős hűvössége azonnal megcsap, ahogy belépek a forró, nyári levegőről. Kigombolom a zakóm gombjait, aztán súlyos léptekkel elindulok a megszokott asztalomhoz és doh szagú mappákhoz. Csend van, mint mindig, csak a lapok sercegése hallatszik, meg a szék nyikorgása ahogy levágom magam a kényelmetlen fa székre és dolgozni kezdek. Mégis idegesít. Minden. Ezt a csendet otthon is hallgathatnám és a fotelemben ülhetnék, amiből nem megy a seggembe szálka.

Albert
Bő negyvenöt perc múlva végzek a kutatómunkával és csukom be magam mögött az Irattár vaskos, tölgyfa ajtaját, amikor meglátom Oront, felém bicegni a sétabotjával.

-       -         Mit találtál? – kérdi hangosan és megáll, hogy oda érjek mellé.

-        -         Az álodzat újságárus bódéban és hétvégenként mint újság kihordó ebben a
város részben. Az egyik helyi nyomdával, Express Daily-vel, van kapcsolatban, ahonnan hozza az újságokat. – kezdek bele,miközben elindulok a Kapitányság felé. - Nincsen feleség, sem gyerekek. Csak az a lakás, amiben megölték. Van ellenben hitel tartozása a televízióra, és egy autóra, ami a testvére férjének nevén van. És itt a lista a közeli hozzátartozókról és barátokról.  – Nyújtom át a papírdarabot, miután megkerülök három babakocsit toló nőt, akik elfoglalják a járda túlnyomó részét. Mivel forró nyári napnak nézünk ma is elébe, már most sokan sétálnak az utcán vagy éppen a dolgukat intézik, szaladgálva a boltok között. Az autók, mint általában most is mindenhol ott vannak: a járdaszegélyek mellett parkolva, a kereszteződésben dekkolva, vagy a padkára féloldalasan felállva.

-        -         Mi a házkutatás alatt találtunk nyugtákat a tévéről, italról amit előző este vett, élelmiszerekről..stb, pár szerszámot, amit biztos, hogy nem ő használt, mert egy darab bőrkeményedés sincs a kezén, és több kölcsön cuccot, mint különböző ruhadarabok, amik elütnek a hálószobában lévő gardrób tartalmával. – veszi át a szót, miközben elérjük a Kapitányság főbejáratát, amit ki is nyit előttem. – Továbbá volt ott egy régi bicikli erős csomagtartóval, és több fénykép is különböző emberekről és helyekről, illetve azt a nagy pakk széttúrt újságot, amit tegnap kellett volna kihordania. Viszont a dugi pénzét nem vitték el és az ajtón lévő betörés nyomai nem tűnnek igazinak.

-        -         Ezt hogy érted? – Megállok az irodába vezető lépcső előtt, amitől majdnem nekem jön az egyik sovány, kopaszra nyírt hajú tizedes. Kérdőm rám néz, de aztán lesüti a szemét és elsiet.

-        -         Olyannak tűnnek, mintha nem szemből akarták volna feltörni a zárat, hanem belülről.

-       -         Ennek semmi értelme… – rázom meg a fejem, aztán fordulok hogy Wellerért, a jobb kezemért, kiáltsak, de aztán szembe találom magam az üres asztalával, amin néhány magányosan heverő papírt leszámítva csak egy elszáradt virágcsokor ácsorog. Stephent néhány hete elrabolta egy Gus nevű veszélyes alak, hogy engem zsaroljon. A tizedest megverte, eltörte egynéhány bordáját, megkéselte és láncra verte. Azóta is kórházban lábadozik, megannyi műtét után. Jó ideig nem fogjuk még látni és az is csoda lesz, ha ezek után nem mond fel.

-      -         Jonas? – kiáltom el magam a másik tizedesért, aki habár mindig ideges a megfelelési kényszere miatt, éles eszű és megbízható.

-     -         Uram? - jelenik meg mellettem kifogástalan egyenruhában, frissen borotválva, illatozva a fűszeres kölniétől, amit azóta sem tudtam megszokni rajta. Csavarja az orromat, és reggeli kávéval keveredve valami egészen más, émelyítő illatot alkot. Ő mégis használja, mert a feleségétől kapta.

-      -         Nézzen utána Albert Maynard ésOrville Philomon családjának a jelenlegi ügy kapcsán, kérem. – Adom ki a feladatot, mire a tizedes lefirkantja a neveket és egy biccentés kíséretében sebtében távozik.

-      -         Addig mi pedig elmegyünk a barátokhoz – Fordulok most Oronhoz, aki egyszerre csodálkozva és gyanakodva néz rám.

-         -         Miszter Philomonnak is utána néztél?

-      -         Utána. Szerinted nem gyanús, hogy ő látta utoljára és ő is találta meg? Azon kívül pedig ketten tanúsították hogy ott járt a gyilkosság előtti estén, és hogy gyakorlatilag szabad bejárása volt az áldozathoz?

-       -         Nem korai levonni a következtetéseket még? – jegyzi meg figyelmeztetőleg.

-     -         Úgy is mindjárt kiderül, ha végzünk a kikérdezésekkel – vonom meg a vállam, jelezve, hogy hajthatatlan vagyok, mire Oron a száját nyitja aztán inkább becsukja. Végig néz rajtam, a sérüléseimen az előző ügy miatt, aztán magán és a mankóján, ami a ruhaboltos akció miatt történt, végül megdörgöli az orrnyergét, levonva valamilyen következtetést magában majd sántikálva elindul az ajtó felé.

 

∞∞∞

 

Rory Verne lakása egy bezárt bár fölött van, aminek egy apró erkélye van csak, mint ahogy a többi, négy szintnek is. Az ő erkélye, ellenben a többi, rendezett és virágokkal díszítettel, szemáttároló tele üres üvegekkel és sörös rekeszekkel.

Többszöri kopogásra nyit csak ajtót.

-      -         Mi a picsa van? – kárálja, miközben eltűri hosszú, egyenes fekete haját a borostás arcából. Vaskos szemöldöke alatt megbújó szemei mérgesen vizslatnak végig minket, hiába duzzadtak és vörösek a másnaposságtól és fáradtságtól. Karba fonja bőr karkötőkkel teleaggatott kezeit a meztelen, borotvált mellkasa előtt, nem foglalkozva azzal, hogy az alsó nadrágja szemtelenül vékony és
szinte mindent mutat.

-       -         Meghalt a haverja, az – böfögöm hasonló tapló módon, mire Oron a meglepetéstől kissé félre nyel. – Úgyhogy moderálja magát, és válaszoljon a kérdéseinkre.

-       -         Uram, Miszter Maynardot meggyilkolták tegnap késő este - veszi át a szót a mindig diplomatikus Oron, mire a férfinek leesik az álla és lecsúszik a keze a teste mellé.

-        -         Micsoda?

-       -         Betörtek hozzá, hogy kirabolják, de mivel otthon volt, megölték. – foglalja össze röviden. - Szóval tudni szeretnénk egy s mást. Elsőként, hogy milyen kapcsolatban állt az áldozattal?

-      -         A barátom volt. Nem volt rossz a kapcsolatunk, inkább afféle fiú testvér kapcsolat, jobb rosszabb pillanatokkal. Főleg azért, mert csak én maradtam vele: a szüleivel meg a testvérével már nem volt ilyen sima a viszonyuk – válaszol olyan érzelemmentesen, mintha csak az időjárásról beszélnénk.

-        -         Bővebben, kérem! – szól Oron, mutatva a levegőben, hogy fejtse ki.

-       -         Folyton veszekedtek azon, hogy nem képes rendbe tenni az életét, hogy folyton tarhál mindenkitől – fejti ki épp csak egy kicsivel részletesebben.

-      -         Tehát akkor magát nem zavarta az áldozat kéregetése. Szívesen segített neki... -  Csúszik ki gúnyosan a számon, mire a férfi kihívóan rám szegezi a szemeit, kidülleszti a mellkasát és fújtat az orrával, jelezve, hogy kész rám vetni magát.

-      -         Ha kellett akkor mentem, mint bárki más – válaszolja összeszorított fogakkal.Nekem már a számon van a reposzt, hogy akkor a szülei és a testvére miért nem beszélnek bele?, de Oron közbe lép, és ezzel mind a ketten magunkhoz térünk.

-        -         Mit csinált tegnap öt óra után egészen reggelig?

-      -         Horace-nál voltam. Előtte lévő este kint buliztunk a városban, csakhogy kurvára elkapott a nyári eső minket és ő meg megfázott. – árulja el az alibijét, elszakítva rólam a tekintetét.

-       -         Tehát a napokban nem is látta az áldozatot?

-     -         Nem – válaszolja egy enyhe váll rándítással, ami alig észre vehető. - Két napja láttam, épp a tetves tévéjét segítettem felcipelni a lakásába, amit hitelre vett.

Felírom a bulizós este mellé a hitelt is a füzetembe, amit árgus szemekkel figyel a férfi. Becsukom a füzetem anélkül, hogy egy szót is szólnék, de ez is elég ahhoz, hogy Miszter Verne máris rám figyeljen és árgus szemekkel kövesse minden mozdulatomat.

-          -         Még keresni fogjuk, uram. – jelenti ki Oron, majd kissé meglök, hogy induljak azonnal.

-         -          Szerintem hazudik – mondom ki lépve az utcára.

-        -         Ha csak azért mondod, mert legszívesebben agyonvernéd, látszólag minden ok nélkül, akkor inkább ne folytasd. – Jegyzi meg figyelmeztetőleg a társam, miközben beül a kocsiba és hangosan bevágja az ajtaját.

 

A következő ember a listán Horace Radulphus, aki egy kicsi, de annál takarosabb lakásban lakik, az áldozattól nem olyan messze. A negyedik emeletei lakás ajtaján bekopogva, szinte azonnal nyitja is. Egy uniformisba – kék ing és nadrág, barna mellénnyel és barna francia sapkával –


öltözött férfi az, hajlott háttal, enyhén beesett vállal. Arca csontos, csak a dús szakálla és az ajkakat eltakaró bajsza ad némi élt neki. Kerek, vékony keretes szemüvege mögül vet egy érdektelen pillantást ránk, mintha fel sem fogná, hogy nyomozók vagyunk.

-          -         Tessék – mondja színtelen hangon, miközben elcsigázva megtörli vizes kezeit egy textil zsebkendőbe.

-          -         Albert Maynard miatt vagyunk itt – jelentem ki és felmutatom a jelvényünket.

-      -         Mit csinált? – Biggyeszti le színtelen ajkát, mint aki már hozzá van szokva, hogy a férfi rendszeresen bajba szokott kerülni.

-        -         Sajnos semmit. Tegnap este megölték, nekünk pedig  lenne pár kérdésünk magához. – Fejtem ki, mire megáll a keze törölgetésében és csak mered maga elé.

-          -         Uram?  -kérdezem miután percekig egy szót sem szól.

-          -         Ez rettenetes. Ki tenne ilyet? – mondja suttogás szerű hangon.

-      -         Reméltük, maga tud némi információval szolgálni. – jelnetem ki, hogy haladjunk is végre. - Kezdjük azzal, hogy milyen kapcsolatot ápoltak.

-       -         Barátok voltunk. Sok mindent csináltunk együtt, de nem volt valami összeszedett ember. Emiatt meg mert közel lakom hozzá, sokszor kellett nála lennem besegíteni – válaszolja tényszerűen, amitől képtelenség eldönteni, hogy zavarta e vagy sem.

-       -         Ez mit jelentsen? Mert azt már hallottuk, hogy sokszor kért kölcsön pénzt és használtai tárgyakat. Magától nem kért?– sürgetem meg, mert kezd idegesíteni ez a tömény befásultság.

-      -         Dehogynem kért. Csak mivel sok mindent megtudok javítani, úgymond karbantartó voltam nála.– feleli színtelen hangon, ám ez megmagyarázza a javításokat meg a mindenféle színű bútorokat. Mondhatni mindenki másból élt az a fazon.

-          -         Mikor látta utoljára? – teszem fel az újabb kérdést.

-         -          Amikor felhívott hogy javítsam meg neki a csöpögő csapot. Három napja talán.

-        -         És akkor beszéltek utoljára? – szól bele Oron is, aki egész eddig csak megfigyelőként vett részt, tele írva a noteszét.

-         -         Igen. Én mentem dolgozni. Dupla műszakban. – jelenti ki teljesen lelkesedés nélkül, mint aki utálja azt, amit csinál.

-         -         És az az este, amikor Mister Verde-ve rúgtak ki a hámból? – teszi fel óvatosan a kérdést Oron.

-      -         Tegnap este volt. Nem is kellett volna elmenni, mert szar egy este volt: bőrig áztunk abban a nagy esőben és még kocsink sem volt...

-       -         És miért csak maga fázott meg? - kérdezem nem kevés gyanúval a hangomban, ugyanis a másik fazon is ott volt, de annak kutya baja. Neki viszont a sápadtságon és piros orron kívül más tünetet nem látni.

-     -         Csak meghűlés. – vonja meg a vállát, mintha nem lenne nagy dolog. – Rory egy piás alak, már tartósította magát annyi alkohollal. Sosem beteg.

-       -         Maga szerint voltak haragosai Miszter Maynardnak? – tér ki a következő kérdésére Oron, aki látszólag megelégedett a válasszal, ugyanis Miszter Verne másnapos volt.

-        -         Nem azt mondta, hogy betörés volt? – pislog párat a férfi, ami eddig a legtöbb reakció amit produkált eddig.

-          -         Ami gyilkossággal zárult.

-     -         Biztosan tartozott valakinek – mondja némi gondolkodás után, aztán észre veszi, hogy kérdőn bámuljuk így gyorsan hozzá teszi. – Ki tudja még kitől kért kölcsön.

-        -         Köszönjük, még keresni fogjuk. – jelentem ki aztán sarkon fordulok és elindulok a kijárat felé.

 

Most én ülök a volánnál, és a kocsit egyenesen a Kapitányság felé irányítom, ahová remélhetőleg Jonas is vissza tért az információkkal.

-       -         Akkor induljunk ki abból, hogy adósságot halmozott fel és az miatt törtek be hozzá. – kezd bele Oron, miközben megállunk egy lámpánál, ami elég sokáig piros.

-      -         Jó. Reméljük, hogy a szülőkkel való beszélgetés hasznos lesz és alá támaszt bármit is. A tartozás jó kiinduló pontnak tűnik, tekintve hogy a tévére és a testvére kocsiára is van hitele. – válaszolom hangosan gondolkodva.

-         -         Akkor már nem gyanakszol Miszter Philomonra? – pillant rám Oron elszakítva a tekintetét a lámpáról.

-       -         Azt nem mondtam. Nincs kizárva, hogy neki lógott valamivel vagy éppen nem fizetett neki. Láttad a kameráját? Drága cucc. – Ekkor zöldet kapunk és egyből indítom a kocsit.

 

∞∞∞

 

Épp csak kiszállunk a járműből a Kapitányság sarkánál sorakozó néhány ugyanolyan éjsötét autói mellett, összefutunk Jonassal, aki épp a biciklit támasztja neki a falnak.

-        -         Mit tudott meg? – teszem fel a kérdést, amint észre vesz minket.

-       -         Az áldozat nem tartotta a kapcsolatot a szüleivel, megunták hogy folyton csak ők járnak a másik után vagy keresik fel, míg a nővérével csak egy hónapja nem beszél. – hadarja a jegyzeteit bújva. - Azóta, hogy kölcsön adta a bátyjának a férje kocsiját, az meg összetörte és ki sem fizette. Ami a munkatársait illeti: kicsit nehéz volt, mivel újságos bódéja van meg ugye újságkihordó is, - vesz egy mély levegőt, aztán folytatja – de szokott nyári munkát kiadni tinédzsereknek, némi zsebpénzért, hogy kihordjanak helyette, illetve az egyik helyi nyomdával van kapcsolatban, akitől hozta az újságokat és szórólapokat.

-      -         Valami arról, hogy adósságai vagy jelentős tartozása lenne? – kérdezem, mivel ez a szál érdekel a leginkább.

-          -         Nem tudnak róla, a kocsis sztorit leszámítva – feleli a tizedes

-         -          Nah ez nem vitt előrébb semmivel – motyogom. – És aki rá talált a hullára, Miszter Philomon?

-        -         Am, utcai fotós, újságoknak ad el fotókat, és ebből él. – kezdi miután idegesen átlapozta a jegyzeteit és megtalálta a szükséges jegyzeteket. - Több sikeres fotója is van, számos helyre meghívták már. Ám lefelé ível a pályafutása, ezért kezdett el sztárokat fotózni és áskálni a magánéletükbe. – válaszolja katonásan, miközben egyik lábáról a másikra áll. Sosem fogom megszokni, hogy ennyire feszélyezett a jelenlétünkben. - Nincs priusza, nem keveredett különösebb botrányokba és távolságtartásai sincs. A szülei a város melletti kis faluban élnek, gyakran jár látogatóba hozzájuk. A barátairól viszont megoszlik a véleményük: az anyja rosszallja a társaságot, az apja meg megvonja a vállát mondván hogy fiatal még….

-        -         A lényeg? – vágok a szavába, mire összerezzen és kissé behúzza a nyakát.

-        -         Semmi gyanús, uram. Egy hétköznapi embernek tűnik. – mondja úgy mint aki mentegetőzni szokott. – Most… öm most akartam ellenőrizni az alibijét, a barátnőjét.

-      -         Majd mi megtesszük. Köszönjük Jonas. – búcsúzom el tőle majd elismerően megveregetem a vállát, mire a tizedes büszkén kihúzza magát.

 

∞∞∞

 

Fanny Pelhalm az egyik csendes kertvárosi házban lakik, amihez egy kicsi, de rendezett kert tartozik, tele zsúfolva színesebbnél színesebb virágokkal, amiket hemzsegnek a méhek és a lepkék. Nagy ívben kikerülöm a rajt, lelépve a fűre.

A csengő dallamos éneke épp csak befejeződik, amikor Harleen megjelenik az ajtóban.

-       -          Herleen? – kérdezzük Oronnal szinkronban.

-        -         Jaxon? – harsogja egyidőben velünk. - Mi történt? – kérdezi egyből, ahogy leesik neki, hogy nem jelent jót, hogy mi itt vagyunk. Hátra kiált a válla felett a másik nőnek.

-          -         Mit keresel itt? - kérdezem tőle mire ő megforgatja a szemeit.

-       -         Írtam neked üzenetet, hogy átjövök Fannihoz segíteni átrendezni a nappalit és a hálószobát, mivel a barátja ide fog költözni.

-        -         Papír üzenet… - dörgölöm meg a homlokomat, mivel semmilyen fecnivel nem találkoztam..  - Le kéne szoknunk erről… - kezdem, de megjelenik Miss Pelhalm és inkább abba hagyom. A nő magas, és karcsú, amit kihangsúlyoz a fehér alapon kék csíkos nyári ruhája. Kerek arca kipirosodott a pakolástól, ami eltereli a figyelmet a feltűnően nagy őzike szemeiről.Egy pillanatig azon gondolkodom, honnan ismerem, aztán az alkarján lévő égési sérülésekről rá jövök, hogy ő Harleen azon munkatársa, aki leöntötte magát forró kávéval a munkahelyén pár hónapja.

-          -         Mister Philomonról tennénk fel pár kérdést. – csapok a közepébe, mire mindkét nő elsápad.

-          -         Mi…. mi történt? – dadogja riadtan Miss Pelhalm.

-          -         Valószínűleg semmi, de szokásunk mindent körbe járni alaposan. – Harleen rám mereszti a szemeit. Ő már tudja, hogy itt valami nem stimmel. Átkarolja a barátnője vállát és megsimogatja kicsit.

-          -         Tudni szeretnénk, hogy mikor volt együtt Mister Philomon-nal.

-      -         Két napja. Két napja elhívott randizni. Este elmentünk vacsorázni az egyik közeli étterembe a Gil Grilljébe. – dadogja egyre riadtabban.

-          -         Hány órakkor volt ez?

-       -         Úristen… olyan 5 óra körül. – már küszködik a könnyekkel, én pedig megállom, hogy Oronra nézzek. Ez sajnos még nem jelenti azt, hogy ne ő tette volna. Bele férhetett az idejébe.

-       -         Mister Maynard és Mister Philomon kapcsolatáról mit tud? – teszi fel a kérdést gyorsan Oron, míg még tud válaszolnia nő.

-       -         Barátok voltak, meg azt hiszem hogy félig meddig munkatársak is. Mivel Oliver fotós azt találták ki, hogy Albert újságos standjában is árusítja majd a képeket, hogy fellendítsék egymás munkáját. – magyarázza most már sírva.

-         -         És bevált? Nem volt vitájuk emiatt? -  kérdezem, ugyanis ez új útra terelné a nyomozást.

-      -         Igen, több lett a bevétel belőle, de… de aztán összekaptak valamin. – mondja hosszas gondolkodás után. - Valami meztelen nős fotón. Olivér megesküdött rá, hogy ez egy a tuti löket, de Albert elutasította. – mondja aztán elhallgat, majd bólint magának.

-          -         Mikor is volt ez?

-       -         Hát, pár hete azt hiszem. – feleli, nekem pedig ez bőven elég, indítéknak.  - De ugye nem kerül bajba emiatt? – tör ki zokogásban, és veti magát Harleen nyakába.

-        -         Nyugodjon meg Miss Pelham…. – de erre csak még inkább rázendít. Harleen óvón átöleli, majd suttog valamit a fülébe, és becsukja az ajtót.

-          -         Vélemény? – kérdem, de hangosan megkordul a gyomrom.

-      -         A vita miatt meg volt az indítéka és ideje is a vacsora után. De továbbra sincs gyilkos fegyver. – válaszolja Oron, majd elindul a kocsi irányába. - Menjünk enni valamit. – mondja és már tudom is, hogy hová fogunk menni: oda ahol ezek ketten randiztak, hogy megtudjuk erősíteni az alibijüket.

 

∞∞∞

 

Késő délután érek haza. Lehajítom a zakómat és a cipőmet a bejárati ajtó mellé, és kilazítom a nyakkendőmet. Harleen ekkor bukkan fel a konyhapult mögül, és teszi lesz sziszegve a forró tepsi csokoládés süteményt. A haja kócos, kicsúszott a piros kendő alól, piros pozsgás arca lisztes, amiből a piros nyári ruhájára kötött ciánkék kötényére is jutott. Elmosolyodom: bámulatosan néz ki, ahogy lelkesen serénykedik, ahogy a konyhapult mögött járkál ide-oda és csattog a meztelen lába a kövön. Sosem gondoltam volna, hogy így fogom látni, régen ugyanis igyekezett minden ind
okot megfogni, hogy ne kelljen a konyhában lennie.

-       -         Remélem, hogy még mindig szereted a szuflét – mondja vigyorogva, miközben levesz a polcról két lapos tányért és tálalja az édességet. Nagyot szippantok az édes illatból, amitől azonnal összefut a nyál a számban.Beljebb lépek, lehajítva a kanapéra a nyakkendőmet. Ekkor veszem csak észre, hogy mekkora disznóólat csinált a konyhámból, amibe becsempészett egy konyhai robotgépet, néhány mérőpoharat és habverőt. Egy hete, amikor oda adtam neki a lakásom pótkulcsait nem számítottam rá, hogy ilyen hamar belakja a lakásomat

-    -         Hát persze – válaszolom, miközben mellé lépek és futólag megpuszilom a nyakát..– Mióta tudsz ilyeneket csinálni? Ezt is egy cetlin kellett volna megtalálnom?

-      -         Nem vagy vicces, Jax – ölti ki a nyelvét rám fülig vörösödve. – A cetlit meg ide tettem…. – mutat a konyha pult másik sarkára kezében a lisztes konyharuhával, dám ott nincsen semmilyen papír.

-       -         Harl, jobb volna rá sem szoknunk. – mondom neki félig tanácsként félig kijelentésként. Ha kettőből kétszer félre értést okoz, akkor ne erőltessük.  – Jobb lenne máshogy megoldali. Például az ajtóra függeszthetnénk egy kis táblát.

-     -         Jól van, Nyomozó. – egyezik bele vigyorogva, amit mostanában mindig akkor csinál, ha kezembe veszem az irányítást. Felveszi a villát a pultról, majd egy kis falat csokit tömött a szájába. Ám ezután rám pillant, majd a tányérjára és ismét rám lassan lenyelve a falatot a szájában.

-     -         Igen? – kérdezem felvont szemöldökkel, miközben igyekszem nem mosolyogni rajta. Hogy ennyire piszkálja valami a csőrét…

-       -         Fannyék nagy bajban vannak? – kérdezi óvatosan, én pedig hosszas mérlegelés után nagy vonalakban vázolom a helyzetet. Sok részletet kihagyok, mivel nem akarom bajba keverni sem őt, sem magamat, hogy beszéltem róla. Aztán megkérem, hogy holnap a munkahelyén csináljon úgy mintha mi sem történt volna és ezt mondja meg Fannynak is. Harleen lassan bólint, de az aggodalom nem múlik el a bájos arcáról. Megfogom a kezét és megsimogatom, majd előre hajolok és megcsókolom, ő pedig azonnal viszonozza.

-     -         Mi lenne ha valami másra terelnénk a gondolatainkat. – mondja témát váltva, én pedig kíváncsian figyelem,  még mindig a kezét fogva. – Mivel még mindig szombat van, és a mi hétvégénk, menjünk el az autósmoziba. Ma adnak egy új filmet.

-         -         Rendben – mondom, igyekezvén mosolyt erőltetni az arcomra. Nem sok kedvem van moziba menni, de Harleen kedvét sem akarom letörni. Még sütit is sütött. Bár így bele gondolva, lehet hogy emiatt. Betömöm az egész sütit a számba, amit tálalt nekem, majd felállok, hogy átöltözzek és indulásra készüljek.

A város egyetlen autósmozija sokat változott, mióta Harleennal az első randink egyikén eljöttünk ide: nagyobb területen terpeszkedik, ahol jóval több a parkolóhely, szélesebb a vetítővászon és két kajás standot is felállítottak rengeteg embert vonzva ide. Nagy az alapzaj, ami elkeveredik a fényszórók sárgás fényével, a sült kolbász illatával és a be-be csukódó kocsi ajtók hangos csattanásával. Mire találok szabad parkolóhelyet az egyik sor végében, a film  épp elkezdődik. Leállítom a motort, miközben Harleen izgatottan kipattan a kocsiból, hogy aztán neki támassza a hátát a meleg motorháztetőnek. Kiszállok, felkapva a gondosan elcsomagolt csokis szuflékat és két dobozos üdítőt, majd Harleen mellé állok. A fekete fehér, romantikus film azonban nem köti le a figyelmem: sokkal inkább a körülöttünk lévő emberek, hogy mit csinálnak és mit sutyorognak, hogy látok e valami gyanúsat. De aztán Harleen felkuncog a filmen és a vállamra dönti a fejét, miközben belém karol. Ekkor végre figyelek: rá, ránk, a kocsira és a film hangjaira, és végre ki tudok kapcsolni egy időre.

 

∞∞∞

 

Másnap reggel amikor a nappaliban hagyott nyakkendőmért indulok, bele botlok Harleenba, aki épp a telefonkagylót bámulja zavartan. Kezében a fekete lakkozott retikülje, amihez ugyanilyen fényes tűsarkút, feszülős farmert és fekete blúzt vett, mint aki kicsípte magát valahová.

-     -         Mit csinálsz? – kérdem, miközben felveszem a szőnyegről a nyakkendőt, és elkezdem megkötni a nyakamon.

-        -         Fanny rám csapta a telefont. – pislog a kagylóra, amit óvatosan visszatesz a helyére. – Úgy volt, hogy vásárolni megyünk pár konyhai segédeszközt, most korán reggel, de lemondta és meg sem indokolta miért.

-       -         Más dolga akadhatott. – Hagyom annyiban, mivel ez bárkivel előfordulhat, mielőtt oda lépnék a bejárat melletti ovális tükörhöz, hogy úgy kössem meg a nyakkendőt, amit elsőre nem sikerült. Ahogy a tükörbe nézek, megakad a szemem a lila folton, ami az állkasom egyik oldalát csúfítja. Még a hosszabbra hagyott borosta alatt is látszik hiába nem borotváltam le már egy hete. A szemeimen azonban csak egy napszemüveg segíteni, már ha használnék olyat, mert a jobboldalin lévő  véraláfutások továbbra is jól láthatóak. Elhúzom a szám, miközben megfogadom magamnak, hogy az ügy végével ismét kiveszek pár napot.

-       -         Nem, Jax, ez egyáltalán nem vall rá, mindig pontosan megjelenik, tartja magát a megbeszéltekhez…stb. – fordul meg és idegesen tördelni kezdi a kezeit, miközben lerogy a kanapéra és maga elé húzza az egyik díszpárnát.

Ekkor megcsörren a telefon, amit Herleen olyan gyorsan kap fel, hogy meglepődöm rajta, de aztán fancsali arccal átadja a kagylót.

-      -         Tessék – szólok bele, és máris egy rakás utasítást és információt kapok válaszul. - Értem. Mindjárt indulok. – teszem le a kagylót, majd betűröm a fehér ingemet a szürke, élére vasalt nadrágomba és bele túrok a még vizes hajamba fésülködés gyanánt. - Betörési kísérlet abban a háztömbben, ahol a gyilkosság történt - mondom az engem bámuló Harleenra, aki lebiggyeszti az ajkait. Megcsókolom a homlokát, aztán indulok a dolgomra.

 

∞∞∞

 

Rendőrséghez betelefonáló férfi, az áldozat lakása fölötti szinten lakik, ahol a betörési kísérlet történt.

-       -         Többször rányitottak a kilincsre, mintha azt próbálná, hogy nyitva van e. – Vág bele egyből az alacsony, pocakos, görbe lábú férfi, amint meglát közeledni felé. Az ajtóban áll, neki támaszkodva az ajtó félfának. – Aztán elkezdte felfeszegetni az ajtót. Ekkor kiáltottam, hogy ki az, és a kezembe vettem a baseball ütőt. – folytatja a levegőben mutogatva.

-     -         Gondolom, ekkor elszaladt… – fejezem be, mire a férfi határozottan bólint. – Köszönöm, hogy telefonált, utána nézünk.

Átsétálok a mellette lévő két lakáshoz, hátha ők is hallottak valamit, de csak az egyik mondja, hogy hozzá is beakartak nyitni. Felírom a noteszembe, hogy hányas számú lakásban volt ezl, miközben elindulok lefelé. Mikor egy szinttel lejjebb érekés vaskos léptekkel már a következő lépcsőforduló felé közelítek, valaki  megszólal a hátam mögött. Megdermedek.

-         -         A kabátos fickó. – tölti be a suttogó hang a néma folyosót, mire a falnak vetem a hátam és a noteszemet fegyverként használva magam elé tartom. Senkit nem látok a folyosón.

-       -         Ki van itt? – követelem, de csak egy halk sóhajt hallok, amit egy ajtó csukódása követ. Aztán zárak záródnak. Egy tucatnyi. Kifújom a levegőt és elteszem a noteszem. Ez a paranoiás férfi. Az aki először is betegesen viselkedett és csak suttogott. Megigazítom a zakómat, aztán sarkon fordulok és elmegyek.  Vissza felé menet, az út mentén, meglátok egy kicsi, családi éttermet, aminek hatalmas plakátján egy nagy kupac palacsinta tornyosul, amit éppen csokoládéval öntenek le. Hatalmasat nyelek. Aztán anélkül, hogy átgondolnám, már húzódok is le az étterem felé vezető mellékútra.

 

∞∞∞

 

-       -         Merre jártál? A betörésnek néztél utána? – kérdezi Oron két órával később, amikor tele hassal belépek az irodába.

-       -         Igen – válaszolom tömören, miközben leülök az asztalomhoz, ahol minden a megszokott rendszerünk szerint ki van pakolva: a jegyzetektől, a fényképeken át, minden egyes bizonyíték. - Azt mondja a férfi, akihez beakartak tőrni, hogy ő riasztotta el a betörőt. Így az semmit nem vitt el.

-     -         Érdekes, mert az áldozat is otthon volt, mégis bejutott hozzá...  – Csend támad, míg mindketten a gondolatainkba merülünk. Az asztalra könyökölök és megtámasztom a fejem. Mennyire kövessük a sorozatos betörés vonalát? És mennyire a fotók miatti vitájukat az áldozatnak és annak a fotósnak? Hajlok az utóbbira, mert annak több értelme van…. Ekkor azonban megakad a szemem egy megjegyzésekkel tele firkált jegyzetemen. Előhúzom a többi papír közül: az első alkalom bizonyítéka, hogy beszéltem azzal a paranoiás férfival. Szavak és félmondatok vannak csak rajta, illetve pár goromba megjegyzés, de azonnal feltűnik a kabát szó.

-      -         Oron, a fickó ma azt mondta, hogy a kabátos férfi. – tör ki belőlem, ahogy elkezdek hangosan gondolkodni. Oron értetlenül rám néz az üres pohara mögül.

-     -         Az a paranoiás szomszéd. – magyarázom gyorsan – Már akkor is megjegyezte, hogy
annyira igénytelen, hogy valamelyik haverja kölcsön adott neki ruhát, és most is mondta. Te pedig mintha azt mondtad volna, hogy voltak ismeretlen ruhák az áldozatnál.

-          -         Voltak igen – válaszolja lassan, ahogy felveszi a fonalat.

-        -         Nem volt köztük kabát is? Vagy olyan, ami sehogy nem illett a képbe? – kérdezem, mire Oron leteszi a poharát egy kupac kemény kötésű mappa tetejére és áttúrja a jegyzeteit, amit a ház átkutatásánál írt

-        -           Nos, voltak ingek, sapka, kötött pulóver és két kabát is. – sorolja fel hosszas keresgélés után

-       -         Volt amelyik, egyáltalán nem illett méretben az áldozatra? – dőlök előre az asztalon, mire Oron leteszi a saját jegyzeteit és egy másik, kézzel írtat vesz fel. Jonas igényes, képeslapokba illő kézírása.

-       -         A kötött pulóver és az egyik kockás kabát – válaszolja, majd elismerően bólint. Úgy tűnik Oronnak nem jutott eszébe ilyen apróságra gondolni. Ahogy nekem sem jutott volna. Hála Jonas aprólékosságáért.

-       -         A Fotós, sovány és nyeszlett, az Énekespacsirta magas, megtermett, a Savanyú pofa meg deltás hátú. – sorolom a három haverja jellemzőit. – A két ruhanemű melyikre illik rá?

-          -         Miszter Vernére – rám néz meglepetten, mivel ő sem erre tippelt volna.  - De mi oka lenne rá?

-         -         Nem tudom. Talán el akarja terelni valamiről a figyelmet? – elmélkedek, aztán eszembe jut, hogy hogyan viselkedett, és ez alapján bármit kinézek belőle.

-      -         Szerintem ne alapozzunk erre. Sehogy nem fér a képbe – jelenti ki Oron, én azonban a fiatalkori emlékeimbe süppedek. Amikor kisebb dolgokat loptam a boltból, vagy belopództunk a vidámpark területére, vagy amikor buszmegállóban aludtunk egy görbe este után.

-          Én utána nézek ennek a fazonnak. Szerintem nem lehet véletlen, hogy ezt csinálta. – mondom kitörölve a szememből a nosztalgia érzését. Oron megvonja a vállát egyértelművé téve, hogy nem ért egyet.

Felállok, hogy az Irattárba menjek, igyekezvén nem foglalkozni Oron tekintetével, ami lyukat éget a hátamba. Ebben a percben nem tudom eldönteni hogy ez idegesítőbb e, hogy nem vágja a fejemhez a véleményét, mint szokta, vagy az ha elmondja amit gondol. Ám ekkor megszólal a telefon.

-          -         Price – ugatok bele, mire Harleen csilingelő hangját hallom meg.

-      -         Jax, kimennél megnézni Fannyt? Tényleg baj lehet, mert most már a telefont sem veszi fel. Ki sem cseng... – hadarja egy levegővétellel, amit csak akkor csinál, ha tényleg aggasztja valami. Oron ekkor feláll és kimegy az irodából, de még hallom a hangját, ahogy házkutatást kér az egyik tizedestől a Fotósnál.

-          -         Később kimegyek hozzá. – ígérem, amitől Harleen kissé felsóhajt. Aztán leteszem a telefont.

 

∞∞∞

 

Kezemben a szemtanú adataival – miszerint utcai zenészből felkapaszkodott zenész – belépek az üveg ajtókon, ami fölött piros neon felirat villog, felhívva a helyre a figyelmet, ami enélkül is menne, mivel a széles ablakai koszosak, a földön szemét hever, és olaj foltos a padka mentén az út.

Belépve állott sör és szivar szag tömény elegye fogad, amit még inkább ront az a kevés lámpa, amit felkapcsoltak a bejárati ajtó két oldalán és a bárpultnál. Mint egy sötét, büdös lyuk. A kerek asztalokon még fent vannak a székek, a kopott fapadló még nyirkos a felmosástól, a színpadon – ami csupán csak pár hangszer a szemközti lambériázott falnak támasztva – pedig pár ember serénykedik.

-       -         Price nyomozó vagyok – mutatom fel a jelvényem a csaposnak, aki végig mér, miközben nyitott szájjal rág valamit. Megtermett izmos férfi, az előző napi ingében, amit a vállára vetett vizes konyharuha teljesen átáztatott. Leteszi a sörös korsót a kezéből, és a pultnak támaszkodik.

-          -         Mit tud erről a férfiről? – kérdezem felmutatva a fényképét.

-          -         Itt dolgozik, fellépéseket ad esténként. – válaszolja tömören.

-          -         Mikor volt itt utoljára?

-       -         Tegnap este. Gyász estet adott és itt volt a másik két haverja is. Abban a sarokban piáltak. -biccent a pultos a sarokban lévő asztalra.

-          -         Történt valami említésre méltó az este?

-       -         Azon kívül hogy lerészegedtek? – teszi karba a kezeit a mellkasa előtt. – Maguk alatt voltak, innen legalább is úgy tűnt, és azért piáltak annyit. Rory elhajtotta a rajongóit, amit több nő is sérelmezett, aztán valamin összeszólalkoztak az egyik haverjával , mire az kiviharzott a bárból.  Tiszta szappanopera. Eh…

-       -         Pénteken itt volt Miszter Verne? -  kérdezek rá a gyilkosság napjára, miközben felírom magamnak a hallottakat.

-        -         Nem volt itt. Egymás után két estén nem szokása zenélni – válaszolja gúnnyal a hangjában. Bármi is az oka, örülök, hogy nem csak nekem szálka a szememben.

-       -         Tudja, hogy milyen szórakozó helyekre szokott járni, ezen a báron kívül? – kérdezem óvatosan, nem akarván megtörni ezt a törékeny bizalmat közöttünk.

-      -         Tessék – firkál fel két nevet egy szalvétára aztán átnyújtja nekem. Én pedig  megköszönöm és már itt sem vagyok.

 

Az első szórakozó hely még zárva van. A másodikhoz megyek, ami kívülről egy újonnan nyílt ruhaboltnak tűnik: minden új, és fényesen csillog, az ablakoktól, az ajtón függő feliratokon át, minden. Belépve egy halk csengő szólal fel, amitől a bent lévő pultosnő és az a pár ember, aki a pultnál rántottát fogyaszt, rám néz.

Megköszörülöm a torkom, majd oda sétálok hozzájuk, kerülgetve a négy személyes asztalokat és vaskos székeket.

-      -         Jaxon Price nyomozó vagyok. Erről a férfiról érdeklődnék – csapok egyből a közepébe, miközben felmutatom a férfi fényképét, hogy mindenki lássa. Páran megrázzák a fejüket és folytatják az étkezést, míg a középkorú pultos nő, közelebb csoszog hozzám és felveszi a vastag piros keretes szemüvegét. Hagyom hadd nézze meg, majd folytatom. – Csütörtök este ő és egy másik férfi, itt jártak?

-        -         Nem voltak -  válaszolja a csapos, aztán a pultnál ülőkre néz, hogy feleljenek ők is.

-      -         Én láttam őket. – válaszolja egy farmer kabátba és farmer nadrágba öltözött, kalapos férfi. - Valakire vártak aki nem jött el. Sokáig a bejárat előtt tébláboltak.

-       -         Úgy van. Aztán összevitatkoztak miután leszakadt az ég. – folytatja a pult végében ülő dús szakállú, hátra zselézett hajú idősebb férfi.

-      -         Köszönöm, sokat segítettek – búcsúzom el egy biccentés kíséretével majd távozom. A kocsiba vissza ülve a halántékomat masszírozva hátra dőlök a bőr ülésen. Tehát ez a sztori igaz volt, de attól még nem igazolja az alibijüket a gyilkosság éjszakájára.Még is hogy lehetne ezt lenyomozni?, nyüszítek aztán előre dőlök, amitől megszólal a duda. Megriadok, de nem csak én hanem a járdán sétáló idős asszony is, aki rám kiabál valamit. Sajnos teljesen jól értem, hogy mit. Túl jól artikulál. Ez viszont adott egy ötletet: a szomszédok biztosan tudnak mondani valamit!

Miszter Verne szomszédait hamar ki tudom kérdezni, ugyanis csak kettő van. Az első egy fiatal anyuka, karcsú, csontos arcú, akinek hányás van a blúzán. Szerencsémre alá tudja támasztani, hogy itthon volt a férfi, ugyanis zenét hallgatott, ami felverte a gyereket. A másik egy idős, járókeretes hölgy, akinek csak az ajtóig való elsétálása tíz percet igényel, és még ötöt az ajtó kinyitása. Ő is megerősíti, hogy itthon volt a férfi, mivel az a szerencsétlen kisbaba miatta óbégatott.

Sarkon fordulok és menet közben jegyzetelem le a hallottakat és a lakás számokat. Aztán autóba vágom magam és Miszter Raduplhus szomszédait veszem célba. A két közvetlen szomszédhoz kopogok be itt is, akik kivétel nélkül megerősítik, hogy csak később voltak itt ketten egészen másnap reggelig. Ezt is felírom és három felkiáltó jelet vések mellé. Majd rohanvást az Irodába indulok.

 

∞∞∞

 

Úgy rontok be az irodába, kivágva az ajtót, ami hangos csattanással ütközik neki az üres fogasnak. Oron azonban fel sem néz a félig tele írt papírlapból. 

-       -         Ilyen jól ment a kihallgatás? – lihegem, miközben nyugalmat erőltetve magamra oda állok mellé, bele nézve a papírba, amit alig tudok elolvasni olyan csúnyán van írva.

-      -         Én nem a jól szót használnám, Jaxon. – köszörüli meg a torkát, ahogy magához tér. – Különösen viselkedett Misztrer Philomon: izzadt mint egy ló, idegesen járt a tekintete és dörzsölte a tenyerét folyamatosan. Plusz úgy kellett kihúzni belőle azt a párt mondatot, amit hallottam.

-          -         Vagyis?

-      -         Volt vitájuk az áldozattal az ominózus fotó miatt, de ennyi. Üzleti hullámvölgynekmondta. És azt állította, hogy azért volt szinte szabad bejárása, mert sosem zárta az ajtót, amikor otthon volt az áldozat.

-          -         Nem azt mondtad, hogy készséges a férfi?

-       -         De, eddig az volt. – dörgöli meg a homlokát fáradtan. – Rájöhetett valamire, amire nem kellett volna?

-     -         Mondanám, hogy ez fura, mert ő az első számú gyanúsítottunk viszont, ezt hallgasd – robban ki belőlem - Abban igazuk volt, hogy a másik kettő bulizni volt este és meg is áztak, viszont – veszem elő a jegyzeteimet és nyomom izgatottan Oron kezébe – egyik alibije sem pontos: otthon tartózkodott az Énekespacsirta, és csak később ment el Savanyú pofához és tartózkodtak a lakásában egészen másnapig.

-       -         Ez jó, ugyanis a kért házkutatási eredmény semmit nem ér. Csak egy csomó fotózáshoz kellő tárgyat, fotókat és polaroidokat találtak, mindenféle ruhákat (nem csak elegánsat, sportosat, hétköznapit..stb, ami a különböző helyszínekhez mint popparazi kellett), és több cuccot az áldozattól.

-       -         Tehát leszögezhetjük, hogy a Fotós tényleg ártatlan. – szinte kiáltom az izgatottságtól. Végre áttörést értünk el.

-       -         Mi lehetett az indíték annak a kettőnek? És hogy lehetne rájuk bizonyítani, hogy a helyszínen voltak? – gondolkodik hangosan Oron felállva a székéből újabb italt tölteni magának. Őt látszólag nem hozta lázba az eredmény, szokásához híven inkább csak a buktatókra koncentrál. - Még a gyilkos fegyver sincs meg.

-       -         Jonas? – kiáltok ki a nyitott ajtón, és a tizedes trappolva meg is jelenik előttem. – Nézzen utána egy bizonyos Horace Radulphusnak és erre a két címre házkutatást is kérek.

-          -         Értettem uram. – veszi el a cetliket tőlem.

-        -         Hallgassuk ki mind a két férfit. – szól Oron, ám erre Jonas kétségbe esetten megnyikkan, hogy a kettőt hogyan csinálja egyszerre?

-       -         Ennyi, Jonas, köszönöm – mondom neki segítve kicsit, aki további szó nélkül elmegy. Én pedig iszok Oron töményéből és kibontom az utolsó csomag sós mogyorót és lekvárt majd egybe öntve enni kezdem.

-       -         Undorító amit eszel. Inkább menjünk enni valami normálisat. Úgy is várnunk kell most. – jelenti ki fintorral az arcán.

-      -         Te állod – mondom neki vigyorogva, aztán kihúzom magam, hogy igazam volt ennek a szálnak a nyomozásával. Oron azonban megvonja a vállát, és saját magától eltérő módon nem folytatja.

-        -         Mégis mi van veled? – csúszik ki a számon. Már feltűnt, hogy csak árnyéka önmagának, de most már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Oron erre megáll a folyosón, de nem fordul meg, csak a hátát látom és hogy sóhajt egyet.

-     -         Nyugdíjba megyek. – válaszolja olyan sokára, hogy már azt hiszem, nem is fog megszólalni. A döbbenet olyan mértékkel súlyt le, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Meg kell támaszkodnom a falnak. – Az utolsó ügyünk ráébresztett arra, hogy kiöregedtem már. Ha fittebb l
ettem volna, elkerülhettünk volna bizonyos eseményeket – mondja halkan, mielőtt enyhén megütögetné a sérült lábát.

-       -         De… - nyögöm még mindig levegőért kapkodva.

-     -         Nincs de, Jaxon. – szögezi le egyértelművé téve a döntését. – Legközelebb talán nagyobb baj is történhet, vagy pont én sodrom magunkat bajba. Ez pedig nem az a szakma, ahol ilyet megengedhet az ember magának. – mondja komoran aztán elindul a folyosón. Én pedig percekig bámulok utána döbbenten.

 

∞∞∞

 

Miután kínos csendben megesszük a rántottáinkat és iszunk fejenként két pohár kávét,visszamegyünk az irodába, ahol már várnak az eredmények az asztalra kikészítve. Felveszem Jonas barna jegyzettömbét és hangosan olvasni kezdem.

-       -         Savanyú pofának a munkahelyén többszöri kihágása is van, amikor nem jelent meg felvenni a munkát: azaz megtankolni az autókat, autót mosni, pakolni stb, stb, stb, az indokláda pedig a magánügy volt minden esetben, és ennek tetejében nem is jött ki senkivel igazán, mert pesszimista és folyton panaszkodik valamire.

-        -         Milyen magánügy? Tudtommal nincsen feleség sem gyerek. – veti közbe Oron kigombolja a zakójának az egyetlen kopott gombját.

-     -         Van hogy szerelés miatt, , van hogy ügyintézésre hivatkozik,amit máig nem magyarázott meg. – olvasom fel a jegyzeteket.

Oron épp szólásra nyitja a száját, amikor két tizedes betoppan. Fiatalok, ropogósra vasalt egyenruhában, kivörösödött izzadt arccal és lihegve. Átnyújtanak egy mappát Oronnak, de látszik az arcukon a döbbenet, hogy nem értik, miért ugráltatjuk és siettetjük ennyit őket. Mégsem jegyzik meg, csak bólintanak és sietve eltűnnek a szemünk elől.

-      -         A házkutatási eredmények – közli Oron, aztán máris átveszi a szót – Az Énekespa… vagyis Miszter Vernénél minden féle hangszerek, üres piás üvegek, szerteszét dobott ruhák, köztük női is mindenféle méretben, kották és jegyzetek, meg egy csomó bakelit lemezek találhatóak. A férfi épp otthon volt egy nő társaságában…. – vág egy arcot, aztán átlapozza ezt a részletet és egy elég hosszú részletes listát a tárgyairól. – Miszter Rodulphus házában találtak több rendszámtáblát is, amik már lejártak és poszterek modellekről ahogy az új autómodellekkel pózolnak. Számos bútort tárol a lakásán, amiket saját maga készített, és vannak olyanok is, amik még folyamatban vannak. Ezekhez pedig megtalálták a szükséges szerszámokat is. De egyik sem a gyilkos fegyver. – csettint a nyelvével majd leteszi az asztalra a mappát és megdörgöli az arcát.

-       -         Ne tapogasson már. Egyedül is tudok járni, nem tűnt fel?! – ordítja valaki hirtelen, amit a lépcsőn való trappolás, majd egy puffanás és egy kép csörömpölő törése követ. Azonnal felpattanunk és kirohanok a folyosóra, Oront jócskán lehagyva.

-       -         Nyugodjon le, uram – válaszolja zihálva az egyik idősebb tizedes, akit neki lökött a falnak Miszter Verne, és verte le a számos fekete-fehér fotók közül az egyiket. Amikor meglát minket a tizedes kissé fellélegzik, a férfi azonban minket vesz célba a dühével.

-       -         Milyen jogon ráncigáltak ide nyomozók? – kérdezi maró gúnnyal a hangjában, aztán kiköp oldalra. A tizedes segítségére megyek és ketten betuszkoljuk a legközelebbi kihallgatóba a férfit.

-          -         Menjen, pihenjen kicsit. – mondom a tizedesnek, aki megigazgatva a kabátját elsiet.

 

Tíz perccel később megyünk be a férfihoz megkezdeni a kihallgatást. Miszter Verne azonban nem nyugodott le ennyi idő alatt: idegesen dobol az asztalon az ujjaival, zihál és úgy bámul ránk, mint egy megvadult bika.

-         -          Mi a faszért vagyok itt? Elmondtam már mindent. – követeli szinte morogva.

-       -         Információért, uram – jelenti ki határozottan és nyugodtan Oron, ezúttal figyelve arra hogy semleges legyen a hangja, hátha ezzel megnyugszik és segítőkészebb lesz, mint általában az emberek szoktak.

-          -         Mégis milyen információért? – Fonja karba a kezeit jelezve, hogy nem dől be a trükknek.

-        -         Kezdjük az alibijével: azt mondta,hogy Miszter Rudulphusnál tartózkodott az ominózus napon, mert az megfázott. – vág bele Oron, ám ahelyett, hogy leülne a férfival szemben, csupán rátámaszkodik az asztalra, a másik fölé tornyosulva. Miszter Verne gyanakvóan bámul rá egy ideig, de aztán határozottan bólint.

-          -         Milyen a kapcsolata vele tehát?

-      -         Jóban vagyunk és sok mindent csinálunk együtt, mert értelmes ember, akinek a helyén van az esze. Vannak nehéz pillanatai, mert savanyú mint az uborka és türelmetlen, de hát kinek nincsenek? – néz rám célozgatva, én pedig összeszorítom az öklöm és minden erőmmel össze kaparom, hogy uralkodjak magamon. Ezúttal még kevesebb türelmem van hozzá, mint eddig volt.

-       -         És az áldozattal? -  teszi fel azonnal a következő kérdést, hogy ne tudjon sokat gondolkodni esetleges hazugságokon.

-        -         Az áldozat hasonlóan laza volt, mint én, és tudtam inni vele az szent - válaszolja Oron arcába meredve, pislogás nélkül - És ez kárpótolta abban, hogy sokszor nekem is ki kellett húznom a szarból.

-      -         Van tippe, ki ölhette meg? – dobom be a kérdést, amitől elég sok mindent várok: egy szemrángást, olalra pillantást, bent tartott levegőt, bármit, ám a férfi csak rám szegezi a vadul villogó szemeit

-       -         Maguk engem gyanúsítanak? Azért hoztak be? – esik le neki a tantusz, miközben az asztalra csap és fenyegetően közelebb hajol hozzánk.

-          -         Nem, már van gyanúsítottunk… - kezdi Oron, továbbra is higgadtan, de közbe vág a férfi.

-       -         Akkor végeztünk – vág egy pofát és hirtelen feláll mire én reflexből egy lépést felé teszek. Ő pedig nekem esik, felborítva a széket az útjából. Neki taszít a falnak, aztán párszor bele veri a fejemet, mire én egy pontatlan ütéssel a nyakát találom el, ekkor közbe lép Oron és szinte kilök az ajtón.

Így is kihallom, ahogy megfenyegeti a férfit, hogy ilyenért le is csukathatná, úgyhogy ez volt utolsó húzása, aztán bevágva az ajtót maga mögött kijön a szobából ő is.

-     -         Tudhattam volna, hogy nem kéne egy helyen lennetek. A szentségit. – dörmögi majd mérgében a földhöz csapja a sétabotját, amit szinte azonnal meginog, és meg kell támaszkodnia a falnak. Nem nyúlok utána, mert ismerem annyira, hogy tudjam elutasít. Helyette inkább előveszem a textilzsebkendőmet, és letörlöm a fülemre folyó vért.

-       -         A másik férfi a négyesben van. – szól közbe csendesen Jonas, majd bölcsen egyből hátrál mint aki ott sem volt és nem látott semmit. Elteszem a kendőt, aztán megkerülve Oront, elindulok a kihallgatóba.

Savanyú pofacsendesen ül a székben, görbült háttal, érdektelenül bámulva minket, ahogy belépünk hozzá. Nem is látszik rajta, hogy gondolkodna, miért hoztuk be, vagy látszódna rajta bűntudat, valamilyen tettéért.

-       -         Feltennénk magának pár rutin kérdést – mondom miközben leülök vele szembe. A férfi erre bólint és vár.

-      -         Mint mondta, az áldozattal jóban voltak, és hogy sokszor kisegítette Ön és a többiek a bajból. – foglalom össze azokat a válaszokat, amiket elsőre is mondott. A férfire nézek, aki kisvártatva bólint megerősítésként. – Mindenkinek ínyére volt ez az “ugráltatás”?

-        -         Volt, hogy nem. Utóbbi időben már az sem volt szent neki ha az ember aludt volna vagy épp más dolga akadt. – feleli elhúzva a kicserepesedett száját.

-          -         Mi történt, amikor nemet mondtak?

-          -         Semmi. – mondja értetlenül felvont szemöldökkel. - Miért ez a sok kérdés? Rájöttek, ki a tettes?

-      -          Csupán több információra van szükségünk…. – kezdi Oron, de közbe vágok. Más taktika kell. Ezek ketten jóban vannak, és biztosan falaz a másiknak.

-       -         Miszter Philomon a gyanúsított, de nincs bizonyítékunk ellene  – válaszolom türelmetlenül,mire Oron vet egy futó pillantást rám. Nem foglalkozok vele.

-      -         Akkor indulok házkutatásit kérni hozzá– súgom oda neki félhangosan aztán kimegyek, a férfi kísérő szemeit magamon érezve.

Oron nem sokkal később elengedi a két férfit, és beront az irodába.

-         -          Meg sem beszéltük, hogy mi lesz a stratégia. Mi bajod van? – tajtékzik kikelve magából.

-       -         Hogy a szabadságomról rángattak ide. Két hete majdnem otthagytam a fogam… - tör ki belőlem, majd felrúgom a székemet, ami leveri a kaktuszt az alacsony ablakpárkányról. – És te is elmész… - mondanám, de inkább ráharapok az ajkamra. Tudta jól, hogy nekem lesz a legnehezebb, ezért nem szólt eddig. Ledobom a véres textil zsebkendőt, majd elindulok a bárszekrényhez hogy töltsek mind a kettőnket egy nagy adag töményet.

-       -         Most pedig az lesz, hogy figyeljük a két fickót meg a Fotós házát is. – jelentem ki lezártnak tekintve az előbbi témát.

-         -         És mégis mivel? Nagy a házak közötti távolság, Jaxon. – figyelmeztet meghúzva a pohár tartalmát.

-        -         A távcsövemmel, Oron. – válaszolom és ezzel Oronnak is össze áll a kép a fejében.

 

∞∞∞

 

Lefoglaltuk a szemközti háztömbben az egyik üres lakást, ahová bevittük a távcsövet, egy asztalt és két széket, hogy onann figyeljük a Fotós lakását. Pár hosszú napig azonban nem történik semmi: szomszédok bukkannak fel néhányszor, meg a rokonaik vagy barátaik, akik látogatóba érkeztek. Következő napon, amikor már az asztalnál ülve bóbiskolunk el Oronnal, azonban megjelenik Miszter Rudulphus.

Azonnal a felébredek és távcsőért nyúlok: a férfi óvatosan mozog a másik lakásban, egyenesen a nappaliba megy, aztán kis tanakodás után elővesz valami üvegből készült dolgota zsebéből és elrejti a kandalló párkánya alatt. Majd távozik.

-       -         Savanyú pofa az. Elrejtett valamit a kandalló alatt. – tudósítom Oronnak aki az ablakon bámul ki. - Mégis mi köze akkor a Miszter Vernének az egészhez? – kérdezem, mire Oron egy szó nélkül a telefonhoz nyúl és utasítja a tizedeseket a hallban, hogy fogják el a férfit.

Átszaladok a másik lakásába a gyilkos tárgyért, míg Oron sántikálva az autó irányába indul

A Kapitányságon azonban már kevés sikerrel járunk. A férfi egy szót sem szól, még el is fordul tőlünk amikor beszélni próbálnánk vele. Megegyezünk, hogy bent hagyjuk éjszakára.

 

∞∞∞

 

Fáradtan érek Harleenhoz. Biciklivel, mivel Oronnak kellett a kocsi. Emiatt azonban az a szál rózsa is elhervadt amire vettem Harleennak.Letámasztom a kerítéshez a biciklit és ráhúzom a riglit a kapura. Ekkor akad meg a szemem az egyik szemközti házon, ami magányosan, teljesen sötétbe burkolózva áll, bejáratában elkókadt virágokkal, amiket már benőtt a gaz. Milyen szomorú látvány, és milyen szomorú tény, hogy a tulajdonosát képes volt valaki megölni féltékenységből, villan át az agyamon az az ügy, aminek kapcsán Harleennal annyi év után ismét találkoztam. Megfordulok és halkan bemegyek a házba.

Harleen a kanapén ücsörögve olvasgat egy vaskos magazint, csupasz lábain vékony takaró, ölében az egyik rongyos díszpárna, amit még az édesanyja csinált. A mellette lévő dohányzó asztalon a vacsora maradékai hevernek egy megbontott vörös bor társaságában, míg a földön a harisnyája és a magas sarkúi fekszenek, amit úgy rúgott le magáról.

-       -         Helló, Jax – teszi le a magazint, aztán felül a kanapén hátra dobva az arcába hulló sötét hullámos haját, amit olyan ritkán hord kiengedve.Bárgyún elmosolyodom, aztán lerogyok mellé, tele töltöm a poharat borral és nagyot kortyolok belőle. - Ennyire rossz napod volt?

-       -         Az nem kifejezés… – bele túrok a hajamba, de ezzel belekapok a fejemen lévő sebbe és ismét vérezni kezd. Harleen felszisszen, de egyből felkap az asztalról egyet a sok gyűrűt, ételmaradékos szalvéta közül hogy nekem adja. Mosolygok csak rá. – Van egy új gyanúsítottunk, aki egyáltalán nem segítőkész, de egy másiknál van a gyilkos fegyvert és Oron nyugdíjba megy.

Harleen erre átnyúl a boros üvegért és csurig önti a poharamat. Aztán várakozás kép rám néz, hogy minimum a felét húzzam le. Én pedig szót fogadok. Jól esik a száraz bor fanyarsága és az alkohol forrósága, ami elég hamar mulasztani kezdi a gondjaimat.

-          -         Akkor biztosan nem mentél el Fannyhoz – jegyzi meg kiskutya szemekkel.

-          -         Jajj, Har, elfelejtettem, ne haragudj – kérek bocsánatot felé fordulva. Tényleg eszembe sem jutott.

-          -         Próbálkoztam felhívni délután is – mondja aggódóan miközben babrálni kezd a zoknija rojtjával.  – A negyedik próbálkozásra felvette, de le is rakta anélkül hogy bele szólt volna.

-          -         Ez tényleg különös már… – vallom be miközben szummázom, hogy összesen hányszor utasította el Harleent. – Délelőtt szorítok rá időt, vagy küldetek ki tizedest.

-          -         Köszönöm – mondja aztán arcon csókol.

-       -         Neked milyen napod?- húzom magamhoz, ő pedig szorosan átölel, majd bele fog a mesélésbe: kezdve azzal, hogy bele ragadt a magas sarkúja egy csatornafedélbe és eltört, folytatva azzal, hogy mezítláb milyen hideg még nyáron is a beton, hogy Fanny nem áll vele szóba, és folytatva azzal, hogy talált egy kóbor kis cicát az utcán.

-         -         Pessenger – motyogom félálomban a macska nevét, mert tudom, hogy a táskájában hozta haza és hogy a hálószobában már be is rendezkedett neki. Régen is ezt csinálta: minden állatot a szárnyai alá vett, vagy addig nem nyugodott míg a kóbor állat gazdáját meg nem találta. Harleen hümmög egyet, egyetértése jeléül. Majd elnyom minket az álom.

 

∞∞∞

 

Másnap reggel kiküldtek egy tizedest Miss Pelhalm házához, hogy nézzen körül és jelentsen bármit is lát. Aztán a kihallgatóba megyek. Meglep, hogy Oron már ilyen korán bent van, és az ablakon keresztül az ülve alvó férfit bámulja miközben egy vaskosabb mappát szorongat a hóna alatt. Egészen addig le nem veszi róla a szemét, míg mellé nem lépek. Ekkor felemeli a sétabotját és ráüt egyet a rácsos üvegre. A férfi egyből felriad álmából.

-        -         Ha már te is taktikát változtattál – jegyzi meg Oron komoran, majd megvárja, míg vissza szenderedik a másik és ismét rácsap az üvegre. Elismerően bólintok. Két-háromszor ismétli meg a műveletet Oron, majd biccent, hogy ideje bemenni hozzá.

Ahogy belépünk megállunk az asztal mellett. Egyikünk sem ül le jelezve, hogy mi dominálunk.

-        -         Elég nagy szarban van, ugye tudja? Az még hagyján, hogy az alibijükről hazudott, de az hogy elrejtse a gyilkos fegyvert egy ártatlan lakásán… - megszívom a fogam, de a férfi az asztalra szegezi a szemeit és összeszorítja a fogait, jelezve hogy nem fog beszélni.

-      -         Tehát akkor elismeri, hogy hamis az alibije? – kérdi Oron, majd az asztalra dobja a mappát, amiből kicsúszik pár tele írt papírlap. Savanyú pofának megakad rajta a szeme és úgy bámulja, mint aki szellemet látott. 

-       -         A vallomások, amik  alátámasztják ezt – teszem ki a szomszédok, a csapos és a vendégek vallomásait az orra elé. Azonnal kifut a szín az arcából, a szája enyhén elnyílik és zihálni kezd. Pont mint, akit sarokba szorítottak.

-          -         Nem mondok semmit. – fordítja el a fejét és teszi karba a kezeit.

-          -         Arra sem, hogy Miszter Verne bevallott mindent? – blöffölök, miközben az asztalra támaszkodok, hogy még inkább fölé tornyosuljak.

 Ekkor azonban hangos léptek zaja zengi be a csendes folyosót, amit ajtó nyitódás és csapódás követ.

-     -         Jaxon! – nyomja el Harleen riadt hangja a trappolást. Azonnal felpattanok a székből és kisietek a helyiségből.

-      -         Harleen mi történt? – kérdem riadtan ahogy meglátom. Nem szokott a Kapitányságra jönni, sőt még telefonálni is csak ha muszáj.

-     -         Fanny. Bementem hozzá. És ő … - dadogja összefüggéstelenül, miközben eltűr egy a kontyjából kiszabadult tincset a homlokából. Olyan zilált a külseje, mintha egész idáig rohant volna. – Megfenyegették őket… - folytatja, de aztán megpillantja a férfit a kihallgatóban és elakad a beszédben. – Orvill…. Orvill rájött, hogy ki a gyilkos, azért. – folytatja alig követhetően majd a férfira mutat. – Ő az… Ő.

A döbbenettől először nem jutok szóhoz, de aztán látva Harleen félelemtől sokkos arcát, észhez térek, majd óvatosan beterelem az irodámba és töltök neki Oron italából.

-     -         Ezt idd meg. Addigra vissza jövök. – csókolom homlokon mielőtt felkapnám a gyilkos fegyvert az asztalról és vissza mennék a kihallgatóba. Amikor belépek Oronra kérdőm rám néz, mint aki az üzeni, hagyjam a magánügyeimet otthon, ám én komor arccal a férfira pillantok és bólintok alig észre vehetően. Oron erre a magasba emeli a szemöldökeit.

-       -         Maga ráakarta kenni Orville Philomonra a gyilkosságot.– vádolom meg, mire a férfi tikkelő szemmel rám mered. – Megfenyegette a bárban, és még ezt is elrejtette a házában, hogy biztosra menjen. – Teszem gyilkos fegyvert az asztal közepére, mire a férfi vékony vonallá préseli a száját. – De maga tette. Maga verte be a férfi fejét a hamutartóval és maga hagyta elvérezni a szőnyegen. Maga roggyant elméjű, megháborodott gazember…

-     -         Nem igaz. – tör ki belőle hirtelen belém fojtva a szót. Az arcába vér szökött a méregtől, ajkai remegnek, és egyre hevesebben zihál. – Maga ezt nem érti. Nem magát használták ki minden egyes nap, és ugráltatták olyan dolgokkal, amiket meg lehetett volna előzni ha nem lett volna Albert ilyen trehány fasz. – ordítja fröcsögő nyállal. – Ő sosem tartotta be a megbeszélteket, leszart minket, de elvárta, hogy mi, hogy én ugorjak minden csettintésére. – törli meg a száját, de még nem fejezte be. Remegő kezekkel rám mutat. – Úgyhogy maga nekem csak ne mondja, hogy Rory vallomást tett.

-        -         Akkor őt is letartóztatjuk gyilkosságért – jelentem ki, mert még mindig derült ki, mi köze az egészhez. Annyi viszont már világos, hogy az áldozatra vártak a gyilkosság előtti estén, és hogy a Fotóssal akarták elvitetni a balhét ha már úgyis annyit voltak együtt.


-         -         Nem. Nem. Nem. – ordít ismét és ezúttal az asztalra csap. – Nem tehetik. Ő csak rosszkor volt rossz helyen… Csak… segíteni akart.

Hoppá, akkor ő a szemtanú volt az egészben. Tehát ezért tört be másokhoz is, hogy félre vezessen bennünket, vonom le a következtetést, majd Oronra pillantok, akinek az arcán ugyanaz a döbbenettel vegyes komorság ül.

-        -         Horace Rudulphus, hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért letartóztatom. – jelenti ki Oron, mire a férfi ismét felordít. Mi pedig kimegyünk a szobából.

Szólok Jonasnak, hogy vigyék át a fogdába, és tartóztassák le Miszter Vernét is, de hozzá minimum hárman menjenek ki. Majd ezek után átmegyünk az Irodába aminek az ajtajában áll Harleen és onnan figyeli az eseményeket.

-        -         A tizedes előtt mentél át hozzá. Ott lehetett volna Miszter Verne vagy akárki és ő megölt volna téged is.  - bukik ki belőlem, mire Harleen máris készülne a reposztra, de átölelem és megcsókolom. – Egyszerre dühítő és izgató.

-     -         Ez még mindig a Kapitányság – jegyzi meg félhangosan Oron, mire magunkhoz térünk és szét reppenünk. - Miss Perz, köszönjük a segítségét a nyomozás alatt. Nem minden nő lenne ilyen tökös.

Harleen büszkén elvigyorodik majd meghív minket egy kiadós ebédre, én pedig ezt kihasználva elhívom Jonast is, aki habár a meglepetéstől csak dadogni tudott, megérdemli a dicséretet a jó munkáért.

 

 

 

 

 Üdv:


 


 

 

Share:

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései