Negynevháromnapos kihívás - Hét



Sziasztok,

Ez a bejegyzés egy karikatúra saját magamról. A feladat ugyanis az, hogy írjak le egy olyan párbeszédet, ami köztem és egy háztartási tárgy között zajlana. Nos, szeretek takarítani és rendben tudni mindent. Viszont nem fajult még el odáig, hogy rigolya legyen. Nem harapom le senki fejét azért ha mondjuk nem egymás mellé teszti a cipőjét, amikor belép a házba.


A mosógép lelkesen zörögve indul be, a homokszínű és citromsárga színekben pompázó fürdőszoba sarkában, a bambuszhatású szekrénnyel és a beépített zuhanyzóval szemben. Elégedetten összecsapom a kezeimet, aztán elindulok a porszívóért.

A spájz, kis mérete ellenére színültig tele van befőttekkel, zöldségekkel és konzervekkel, mind a maga helyén a polcok plafonig érő soraiban. Behajtom az ajtót, hogy hozzá férjek a mögötte álló porszívóhoz, csakhogy  az nincs a helyén.

Hümmögve megfordulok, majd átmegyek a konyhába, hátha ott van, bár nem szokásom szerteszét hagyni semmit. Megnézem a fehér, csillogó fényű konyhabútorok mellett, a középen álló munkasziget körül, de még a világos szürke étkező asztal alatt is. Sehol nem találom.

Utolsó tippként bemegyek a nappaliba. A helyiség tágas és világos a hatalmas ablakoktól, a krém színű, modern bútoroktól, és az üveg dohányzó asztal alatt elterülő hófehér, bolyhos szőnyegtől. Megállok a közepén és körbe nézek, de itt sem találom meg. Hová tűnhet el egy vékony porszívó?! Tanácstalanul megvakarom a fejem.
 
Aztán már épp fordulnék vissza, csakhogy a szemem sarkából megpillantom a meggypiros színét a kanapé mögött.
- Te meg hogy kerülsz ide? – teszem fel a kérdést meglepetésemben mielőtt nyúlnék érte, és elkezdeném kihúzni a szűkös helyről.
-  Muszáj? – kérdez vissza elnyújtott, vékony hangon, mire ijedtemben eldobom.
-  Au! Óvatosabb is lehetnél. – Bújik elő sértődötten a rejtekéből az álló, akkumulátoros porszívó.
-  De megijesztettél... - akadok el, ahogy hangosan is kimondva rájövök, miket beszélek éppen.
-  Nem is csak erre értem – mondja duzzogva, de látva, hogy csak tátogok keresve a szavakat, ezért kifejti - állandóan nyüstölsz: szedd össze a port a szekrények tetején és mögött, a morzsákat a kanapéról, a mocskot a lábtörlőről..., – sorolja panaszosan – és még az üveg szilánkokat is nekem kellett összeszednem, miután leesett a pultról a lekváros üveg.
Eltátom a számat  a hallottaktól, de ezt sem hagyja szótlanul:
-   Jah, sejtettem, hogy fel sem tűnik neked, mennyit takarítasz. – Fújtat egyet, amitől egy maroknyi por a levegőbe száll belőle. - Igazán leállhatnál ezzel...
Az utolsó mondata azonban már nem jut el hozzám, ahogy elvonja a figyelmem a fotel karfájára csillogva lehulló kis adag por. Amint az utolsó porszem is rátelepedett a karfára, találom csak meg a hangom.
-  Hát, nem is dísznek vettelek -  jelentem ki, miközben automatikusan nyúlnék a porszívóért, de most először észre veszem magam. A takaríthatnékom tényleg rigolyává nőtte ki magát? Áh, hülyeség. Különben is egy porszívóval beszélgetek... – győzködöm magam.
-  A partvist az bezzeg igen. – replikálja és sértődötten az ablak felé fordul, így csak a piros hátát és a puha markolatát látom.
-  Akkor mégsem nyüstöllek annyit – mutatok idézőjelet a levegőben, igyekezve megütve az ő vékony, nyervogó hangját – ha van időd azzal foglalkozni, melyik takarító eszközt mennyit használom.
-  Van időm képzeld, - fordul meg hirtelen, amitől a függöny megrezdül - ugyanis totál elkoptak a kerekeim, és a porzsákom is kezd kibolyhosodni, míg a partvisnak még csak kuszán sem állnak a sörtéi.
Felvont szemöldökkel a konyha pult mellett, a sarokban érintetlenül álló partvisra pillantok.
- Szeretek alapos lenni – védekezek, de ahogy végig nézek a lakáson, már én is látom, hogy mekkora tisztaság van, amit én kosznak tekintek. - Jó... mit akarsz? – kényszerítem ki magamból ezt a rövid kérdést, hiába tiltakozik minden porcikám ellene.
-  Hajlandó vagyok lemondani a porcicák kergetéséről, és minden mocskos, éles dologról – csap le azonnal az alkudozás lehetőségére.
-  Szőnyegek és az ülőgarnitúra maradnak – jelentem ki, ugyanis ebből nem engedek. Partvissal nem lehet elég alaposan kitisztítani ezeket.
-  A porcicákat, meg a lábtörlőt nem akarom. – mutat az előszobában lévő tengerészkék lábtörlőre, ami körül ott sorakoznak a cipők és a bakancsok.
-  Azok mehetnek– válaszolom kis gondolkodás után – A mocskos dolgokat meg meglátjuk – folytatom az alkudozást, kis kaput hagyva magamnak.
A porszívó erre egy pillanatra bekapcsolja magát, így olyan hangot hallat, mintha morogna. Karba teszem a kezem, hogy ennél lejjebb nem fogok menni, mire nagy nehezen rábólint.


Szerintetek van e egészséges határ ha tisztaságról vagy takarításról beszélünk?

Üdv, 


Share:

4 megjegyzés:

  1. Szerintem ez egyénfüggő, mert van, aki a legnagyobb porban is jól érzi magát, van aki meg egy porszemtől világgá tudna rohanni :D Én mondjuk a porszívót kerülöm, ha tudom, mert azonnal megfájdul a fejem a hangjától, de a mosogatóban nagyon tud zavarni, ha halomban áll a mosatlan :D Kinek mi.

    Niki

    VálaszTörlés
  2. Helló Niki,

    Köszönöm a kommented.

    Igen, igen, most így belegondolva, nekem is van ismerősőm, aki képes kupiban és mocsokban lenni... de szerintem ez meg a másik véglet. Az sem jó ha nagy a kosz, az egészségre nézve, de az sem jó, annyira steril minden. Node hol az a határ? XD

    Hm, milyen érdekes, én meg a mosatlan edényeket tudom "elnézni" - mondjuk csak egy darabig. De ami az abszolút halálom amikor a szennyest itt-ott teszik le a házban kicsi kupacokban...

    Üdv
    Brukú



    VálaszTörlés
  3. Ahoy! :D
    De jó volt ezt olvasni. XD Megjelent előttem anyukám is, amikor fiatalabb volt, minden egyes nap felporszívózott. Milyen veszekedés zajlott volna le közte és szegény porszívó között. :DD
    Én törölgetni nem szeretek, de sajnos nem bújhatok ki alóla. :D

    Moro~

    VálaszTörlés
  4. Drágám, mivel konkrétan el tudlak képzelni egy ilyen szituban, pukkadozok a röhögéstől. :D
    Szerintem te nagyon tüchtig vagy, normális határon belül ;)
    Pussz :)

    VálaszTörlés

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései