2017. július 7., péntek

Láttál-e már valaha...? - Befejező rész



Sziasztok, 


Ezennel el is hoztam a regény következő és egyben befejező részét. 
Vajon Charles állapota rosszabbodik és teljesen elveszti az irányítást? Vagy épp idejében ismeri fel a veszélyt? És Emma képes-e hinni a mítoszokban? Vajon meghátrál vagy megpróbál tenni valamit, bármennyire is képtelenségnek tűnik a helyzet?

 Ami inspirált: My Jolly Salior Bold

 Megjegyzés: a következő regény felnőtt tartalmakkal bír.

 Kellemes olvasást.


          Délután már az ajtóban állok, és rúgom le a kényelmes cipőmet és akasztom hanyagul a kabátot a fogasra. Be sétálok az otthonos, hófehér bútorokkal berendezett, modern konyhába, ahonnan a makaróni fűszeres illattal terjeng. Emma meglepetten fordul felém a tálaló szekrénytől. Látom az arcán, hogy ezernyi kérdés suhan át az agyán és azt sem tudja, melyikkel kezdjen.
- Megdobnál egy erős fejfájás csillapítóval? - térek egyből a lényegre, mire Emma gyors mozdulatokkal elő kapja a kis műanyag dobozt a szekrényből hogy aztán hosszas kotorászásba kezdjen. Addig töltök magamnak egy nagy pohár vizet és a már megterített asztalra borulok. Ahogy becsukom a szemem szinte egyből körtáncot kezd járni a fejem, amitől még a gyomrom is felkavarodik. Inkább felnézek a fehér falra.
- Biztos ne adjak inkább más gyógyszert? - néz kutakodón rám, mint valami orvos.
- Jó lesz az algopirin. - válaszolom, hisz még azt sem tudom, hogy mi bajom van egyáltalán.
- Akkor vacsit sem kérsz? - kérdi csüggedten miközben oda adja a kért orvosságot. Fel nézek rá, aztán körbe a konyhán. A rendből, az elkészült kajából és át ízléses terítékből rájövök, hogy meglepetés lett volna a vacsora. Ó, a fenébe.
- Megkóstolom. - préselek ki egy erőtlen mosolyt magamból. Ahogy elkezdünk enni, olyan mélységes csend telepszik ránk, ami még egyszer sem fordult elő az elmúlt négy évben. Kínosan érzem magam, de minden erőmet leköti, hogy a torkomon letuszkolt falatok lenn is maradjanak. Emma is idegesen fészkalódik a széken, de látom rajta, hogy igyekszik valami témát keresni, hogy megtörje ezt a feszültséget.
- Azt hiszem, hogy jobb lenne egy hideg zuhany. - Nem nézek rá, csak felállok és valósággal be menekülök a fürdőszobába.
            Annyira forró vizet állítok be, amit még elbír a bőröm aztán  beállok arccal a zuhanyrózsa felé. Így legalább egy pár percig semmin nagy agyalok. A csendet azonban megtöri a kabin ajtajának halk kattanása. Aztán megérzek két aprócska hideg kezet a hátamon. Megfeszülök: az érintése irritáló és idegen, és legszívesebben már most leráznám magamról. Behunyom a szemem, és mélyet sóhajtok. Emma ezt valószínűleg jelnek veszi, mert az egyik keze megindul az ágyékom felé.
         Izgatottan felsóhajt, ahogy elkezd simogatni, markolászni miközben a másik keze átvándorol a hónom alatt célba véve a bal mellemet. Játékosan bele markol, mire élesen felnyögök: az izomláz napok óta a bordáimon és mellkasomon tanyázik, Emma hegyes körmeitől pedig elviselhetetlen kín tör rám. Hirtelen elveszi a kezét, a vállaimra teszi, hogy szembe fordítson magával és megnézze, nekem azonban nincs türelmem ahhoz, hogy megint elő jöjjön belőle a doktor: gyorsan megfordulok és hevesen csókolgatni kezdem a nyakát, az arcát aztán a vékony ajkait. Emma bele nyög a számba, mire a zuhanyzó párás oldalának nyomom őt, és felhúzom az egyik lábát a derekamra. Ezzel Emma nekem dől, a mellkasomnak nyomva a  körte formájú melleit. Bele túr a hajamba miközben kéjesen neki dörgölőzik a merev péniszemnek. Rámarkolok a kerek fenekére, megdöntöm a csípőjét és egy gyakorlott mozdulattal tövig hatolok benne. Meg sem várom Emma lágy sóhaját, amit ilyenkor szokott hallatni, ütemesen dugni kezdem. A ránk csobogó víz hol cuppogni kezd a kapkodva találkozó csípőnk között, hol szét fröccsen. Emma elfordítja rólunk a zuhanyrózsa széles fejét, megkapaszkodik az azt tartó szerkezetbe aztán meglepődötten fel néz rám. Nem érdekel a meglepődöttsége: ő szexet akart, én meg túl akarok esni rajta. Erőteljesen folytatom a durva ütemet, mire Emma nyögése apró sikkantásokká formálódik, és el nem kezdi tekerni a csípőjét a vad ütemre. Neki feszítve a hátát a hideg üvegnek egyre hangosabban kezd nyögni, mígnem minden izma meg nem feszül, és hosszasan elélvez. Vékony, csilingelő hangja betölti a kabint, rövid időre elnyomva a víz zubogó csobogását, de ezúttal nem tölt el kellemes bizsergéssel, csak egy dallamként cseng a fülemben, ami aztán elhal. Zihálva nézünk egymásra: ő a kellemes meglepetéstől, én viszont közönyösen. Elhúzódok tőle aztán kiszállok a zuhanyból.

Emma:

      Hajnal tájban Charles fogcsikorgatására és nyöszörgésére ébred. Egyből felkel, kinyúl az éjjeli lámpáért és felkapcsolja. A derengő, halvány fényben azonban nem egy rosszakat álmodó férfit lát, hanem az oldalán összegömbölyödve fekvő, reszkető beteget, aki úgy nyöszörög, mint akinek fájdalmai vannak.
- Ébredj. - Óvatosan megsimogatja a férfi csupasz vállait, mire Charles ijedten felriad. Zavartan néz körbe a szobán mielőtt a fölé hajoló nőre nézne. Gyorsan veszi a levegőt, a rágó izmai meg-megfeszülnek és tisztán kivehető a homlokát és az egész testét befedő kövér izzadtság cseppek. Egy szót sem szól, csak nehézkesen kiül az ágy szélére, morog egy-kettőt aztán kitámolyog a fürdőszobába. A víz hosszú percekig csobog, mire Charles törölgetve az arcát vissza tér. Úgy dől be az ágyba, aztán sokáig fészkelődik. A nagy neszezésben, Emma először nem is hallja meg a lágy, ismeretlen dallamot, amit a férfi dúdol.
- Mi ez a dal? - kérdezi kíváncsian a barátnője, ahogy hallgatja a lassú ütemet, ami pár szólam után megismétli önmagát. - Sosem hallottam még.
         Charles rá néz elgondolkodva, szólásra nyitja a száját, de aztán még sem válaszol. Inkább a hasára fordul és bele fúrja a fejét a párnába. Emma a döbbenettől felnyög, amit a máris szundikáló férfi aligha hall meg. Mégis mi a franc volt ez? Mered a férfi tarkójára. Miről maradtam le? Emma megfordul, és miután lekapcsolja  a villanyt magára rántja a takarót, amitől az lecsúszik kissé a földre. Nem foglalkozik vele, sokkal jobban bántja az, hogy valamit eltitkol előle. Vagy a dal volt ekkor hatással rá, vagy az, akitől hallotta, fészkalódik egy kicsit, én pedig utána járok ennek.
         Majdnem elment az egész délelőtt, mire Emma kikászálódott az ágyból. Sokáig nem tudott vissza aludni, így teljesen elúszott az idő érzéke is. Meglepetésére Charles a nappaliban ücsörög, a telefonját nyomogatva miközben a tévé egyik unalmas reality show-ja megy.
- Mindjárt itt az ebéd. - mondja Emmára pillantva, aki máris neki állna a főzésnek.
- Oké. - vallja be meglepődve, mielőtt töltene magának kávét és le ülne a kanapéra. - Jobban vagy már? - kérdezi miközben az adást el kapcsolja egy dokumentum filmre, ami legalább mindkettejüket érdekli is. Charles még csak fel sem néz a telefonjából. Emma egy elégedetlen morgással konstatálja a reakciót aztán elő kapja a telefonját, hogy bevesse az első tervét: Ryan-t.
- Szia R
- Na hali, mi a pálya?
- Nem vettél észre valami furcsát Charles-on mostanában?
- No lám, ellustult a kapitány? ;)
- Ne hülyéskedj, komolyan kérdezem!
- Jóvanna. Amióta vissza jöttünk azóta nem önmaga. Tudod, olyan nincs itt fejben, ingerült meg ilyenek.
- Akkor te is észre vetted. De nem sikerült kihúznod belőle az okát?
- Kinek nézel engem, Emma? Guadalupei Szűzanyának? Mér árulta volna el nekem? Nem én vok a csaja.
- Nekem nem mond semmit -. - "
          Ekkor csenget a futár, Charles pedig motyogva valamit az orra alatt elindul az ajtó felé. A telefonját azonban a kanapén hagyta. Emma kapva kap az alkalmon és bele néz: a keresőben az a nemzeti park van, ahol voltak. Több oldal is meg van nyitva, valamelyik az aktuális hírekről szól, valamelyik a régebbiekről, de talált olyat is, ami a természet feletti cikkeket taglalja. Chupakabrától, a Nagylábun át egészen a sellőkig. Csodálkozva bámulja a kijelzőt, amikor meghallja az ajtó csapódását. Sietve vissza teszi a készüléket a kanapéra mielőtt elindul a konyhába megteríteni.
          Charles két doboz kínai kajával és a telefonjával a kezében érkezik meg. Még ki sem pakolja a tányérra az ételt, a telefon képernyőjére tapadva folytatja az előzőleg megkezdett cikkek olvasását. Emma döbbenten bámulja, ahogy laposakat pislogva erőlteti bele a kaját a szájába, miközben lassított felvételként a telefonját nyomkodja, mintha az rejtené a rosszullétének ellenszerét.
- Mi olyan érdekes van benne, ami fontosabb, mint hogy beszélgess velem? - szegezi neki a kérdést türelmetlenül a nő.
- Most is beszélgetünk nem? - válaszolja nemtörődöm módon
- Erről beszélek. - tárja ki a karjait. -  Még csak fel sem tűnik a viselkedésed.
- Te kezdtél el kötekedni csak úgy - vág hirtelen az asztalra ököllel Charles, amitől össze koccannak az üvegpoharak.
- Csak úgy? - kiáltja Emma felháborodottan - Napok óta olyan vagy, mint egy zombi, és el sem árulod,  miért.
- Csak nem érzem magam jól, nem kell egyből túl kompenzálni. - ordítja torkaszakadtából miközben hátra lökve a széket feláll. - Meg különben is miért kéne neked mindig mindenről beszámolnom? Nem vagy az anyám. - Sarkon fordul és erőteljesen be vágva maga mögött az ajtót itt hagy csapot-papot, és egészen késő estig vissza sem jön. Másnap reggel pedig korán le is lép.


          Emma paprikás hangulatban indul munkába. Nem sikerült túl tennie magát a tegnapi veszekedésen, sőt minél többet agyal rajta, annál inkább csak idegesebb lesz. Gázt ad, nem foglalkozva a kressz szabályaival vagy a dudálásokkal. Letekeri az ablakokat, hogy a hűvös szél felborzolja a hosszú haját, kirázza egy kicsit a hideg és kitisztuljon a feje. Majdnem átszáguldja az egész fővárost, mire ismét normális tempóban halad tovább, immáron jóval nyugodtabban. Vesz egy nagy levegőt, aztán elő halássza a telefonját és tárcsázza az utolsó reményét, Jasont.
- Tessék. - motyogja nagy sokára egy rekedt, bágyadt hang.
- Nem tudsz valamit sellőkről vagy valami hasonló mitikus teremtményekről? - hadarja egyből, bár nem szokása így rátörni a másikra.
- Most? Szabin vagyok, Emma. - A nő nem válaszol. - Ugye tudod, hogy nem archeológus vagyok, hanem történelem szakos? - megnyikordul az ágy, ahogy felül benne.  - Lássuk csak....  Számos nép folklórjában fellelhetőek. Az első történet az ókori Asszír Birodalomból maradt fenn, amiben Astratum  istennő sellővé változtatta magát szégyenében, amiért megölte a szerelmét. - a kábaságtól elnyújtottan és lassan beszél -  Az ókori görögök sellői pedig a vízi nimfák közé tartoznak, ők voltak Tritón leányai. De ezt biztosan tudod, a Kishableány című meséről. A sellőket egyébként gyakran hozták kapcsolatba olyan természeti jelentségekkel, mint például az áradás és a vihar, míg más tradíciókban jótékony teremtményeknek tartották, akik megáldják az embereket vagy szerelembe esnek velük.
- Nincs közük a zenéhez?
- Öm, nos, azok már a szirének - válaszolja hosszas gondolkodás és hümmögés után. - A görög mitológia szerint ők a varázslatos hangú, de gyilkos lények, akik elcsábítják a tengerészeket, majd nagy eséllyel megölik őket. Első sorban az énekükkel ugyebár, viszont már azzal behálózzák a szerencsétlen ha csak megérintik őt. Ugyanis ezzel egyfajta mérget juttatnak az áldozatba, amitől függővé válik és előbb-utóbb vissza tér a helyszínre.
- Több alakban is ábrázolták őket, hasonlítva a sellőkhöz például, de azt hiszem pont a görögöknél voltak asszony fejű, madártestű szörnyek. -  megdörzsöli az arcát miközben ásít egy nagyot. - A leírtak alapján annyira büszkék és gőgösek voltak, hogy versenyre hívták a múzsákat, csakhogy vesztettek és büntetésül kényszerítették őket az előbb említett alakba. Viszont vissza tudják szerezni a lelküket ha feleségül veszi a szirént, belé szeret, megcsókolja...satöbbi, satöbbi.
Halk pittyegés zavarja meg őket, ahogy bejön egy újabb híva Emmának.
- Jason, le kell tennem. Hív Charles főnöke. - szakítja félbe az előadást.
- Baj van, Emy? - kérdezi gyanakodva.
- Meglehet. - bontja a vonalat még mielőtt faggatózásba kezdene a barátja.
- Itt Mr. Barnes. Elárulná, hogy hol a fenében van Charles? - követeli össze szorított fogakkal indulatosan.
- A munkahelyén, uram.
- Igazán? Akkor miért nincsen bent a tárgyaló teremben és tart előadást? - fröcsögi
- Akkor hová... - kérdezi, de ahogy kimondja össze áll a kép. - Azt hiszem tudom, hol van. - kinyomja a telefont, meg sem várva a további kiabálást, éles kanyarral megfordul és a nemzeti park felé veszi az irányt.


Charles:

       Hosszú percek óta bámulom kábultan a folyó part mohás kavicsait mosó hullámokat. Nem emlékszem rá, hogy hogyan kerültem ide. Próbálok vissza emlékezni, sorra venni az eseményeket, de minduntalan elvesztem a fonalat. Képtelen vagyok gondolkodni. Egyre csak a folyó és a lény jut eszembe, amitől elmosolyodom és azzal sem foglalkozok, hogy a végtagjaimat és az oldalamat egyre erősebben nyúzza a zsibbadás. A csendet ekkor azonban elűzi a lágy, ismerős dallam, amit napok óta nem tudok elfelejteni, mire a lábaim megfeszülnek és anélkül, hogy tudnám, mit csinálok, bele gázolok a vízbe.
       A folyó hűvösen ölel körül, rám tapasztva a farmerom. Kiráz a hideg, és lassít a mozgásban, de nem állok meg, mert ennél erősebben vonz a dallam. Pár méter után azonban a durva, kavicsos meder süllyedni kezd, amitől minden lépéssel egyre jobban elmerülök. Épp csak eléri a hasam közepét a víz, valami elúszik mellettem. Rezignáltam megállok, mire alig pár méterre tőlem előbukkan a szirén.
Először csak a fejét dugja ki az addig csendes víztükör alól, majd egészen derékig kiemelkedik. Szólnék, de eláll a szavam, ahogy a víz lecsurog a vékony, keskeny vállairól a kagylókból és díszes csigaházakból készült nyakékén, csupasz, kerek mellein, és a darázs derekán.
- Örülök, hogy eljöttél. -  mondja vékony hangon, ami leginkább a bálnák kattogó beszédére hasonlít. Közelebb úszik hozzám, oldalra dönti a csontos, porcelán fehér arcát, amin hamiskás mosoly terül el, még vonzóbbá téve őt. - Kellemes a víz, ugye? - folytatja miközben lassan megkerül, végig simítva a karomon és a hátamon. Ahogy a jéghideg ujjai a verejtékes bőrömhöz érnek, furcsa mód forró zsibbadtság önt el, a kábulat teljes lesz és elmúlik a levertség és az oldalamat gyötrő fájdalom. Megkönnyebbülten felsóhajtok, mire a lény a víz alá bukik, a hátam mögé úszik majd ismét megkerül.
       Gyengéden végig simít a mellkasomon aztán vet egy hátra szaltót. Magasra emelkedik, így a nap meleg sugarai végig siklanak meztelen felsőtestén és lilás uszonyán. Tátott szájjal bámulom őt anélkül, hogy akár pislognék is, így még az sem tudatosul bennem, hogy valaki a távolból kiabálni kezd.


Emma:

        Már a nemzeti park kopár parkolójába érkezik meg, amikor Jason újra hívja őt. Amióta csak le tette a telefont, folyamatosan hívogatja, ő viszont nem akar beszélni vele, mert fogalma sincs, hogy mit csináljon ezzel az egész helyzettel vagy hogy itt van e egyáltalán Chalres. Leállítja a motort, és kezébe kapja a műszerfalon szüntelenül daloló telefont. A csengőhang újra indul, Emma pedig idegesen megforgatja a szemeit. Ekkor akad meg a tekintete a széles, laposan kanyargó folyóban ácsorgó Charles-on. Mozdulatlan, a kezei lazán lógnak maga mellett, hagyva, hogy a hullámzó víz mozgassa. Rezignáltan beljebb sétál, aztán a folyót kezdi el lesni, mintha keresne valamit benne. 
- Mi a fene...? - pattan ki a kocsiból. Charles önszántából sose menne bele ruhástól a vízbe, mert allergiás arra, ha a farmerei vizet kapnak és ettől kissé szűkösebbek lesznek, megrázza a fejét, nem, itt valami nem stimmel, túr bele gondterhelten a hajába aztán sietősen elindul a part felé újra tárcsázva Jasont.
- Na végre... - kiabálja megtébolyultan a vonal túlsó végéről.
- Baj van, Jason.... - vág közbe pánikszerűen Emma - itt a Nemzeti Parkban. - hadarja egy szusszal majd futásnak ered. Jóformán a víz szélét sem éri el, amikor kiabálni és hadonászni kezd a kezeivel, hogy magára vonja a figyelmét, de semmi haszna. Felkap helyette egy jókora követ, hogy oda hajítsa, csakhogy a mozdulat félbe szakad, amint Emma meghallja azt a dalt, amit a barátja is dúdolt egyik este, és meglátja a szirént. A döbbenettől a kavics hatalmas koppanással a földre esik.
         Egészen eddig kételkedett az egészben, mert az ilyen teremtények csak fikciók, de most, hogy látja földbe gyökerezik a lába a döbbenettől: A szirén magabiztosan úszik az őt váró férfi felé, mint a védtelen áldozatát becserkésző cápa, s áll meg előtte alig egy méterre. Aztán pár percig nem mozdul, csak megigézve bámulja az áldozatát miközben lágyan ringatózik a folyó sodrásában. Még a zöldes árnyalatú, ormótlanul hosszú haja sem zavarja meg, ami a víz felszínén nyálkás hínárként lebeg körülötte. és tapad rá a csontos vállaira és a fedetlen melleire. Újból elkezd dúdolni. A hangja tompán cseng, amit a magas fák visszavernek, monotonná téve az amúgy egyszerű dallamot. Charles vállai erre látványosan ellazulnak, a feje pedig kissé előre bukik. A szirén elégedetten elmosolyodik miközben közelebb úszik a férfihoz. Ahogy megmozdul a hamvas szürke színű bőre lilásan meg csillan a nap erős sugaraiban, felfedve az egész testét befedő apró pikkelyeket. Lassan elkezdi megkerülni a férfit, hogy úszóhártyás, zömök ujjaival alaposan végig simítson a felső testén. Charles megkönnyebbülten felsóhajt aztán árgus szemekkel tovább figyeli a szirént, aki eltűnik a vízben, hogy kellő lendületet vegyen a látványos hátra szaltóhoz. Míg a kábult férfi mámorosan felsóhajt, ahogy feltör a lény teljes valója a víz rejtekéből és vízpermetet szórva a levegőbe bele csobban a folyóba, addig Emmára rá tör a hányinger látva, hogy ennyire a befolyása alá kerítette ez a szörnyeteg, és egyszerre fogja el a méreg és a féltékenység is, amitől letépi magáról a hosszú szoknyáját majd gondolkodás nélkül bele gázol a vízbe.
        Amint bele lép, a víz meglepetésérése elkezd látványosan vissza húzódni, mintha csak apály lenne, miközben a felszínén sötét lila színt ölt. Emma riadtan felnéz, így még időben megpillantja a rá vicsorgó szirént, aki magabiztos karmozdulatokkal mozgásra bírja a vizet, ami a magasba tör, masszív falat emelve közé és a letaglózva álló nő közé.
- CHARLES! - tör fel belőle a kétségbe esett sikoltás. Futni kezd. Többször elesik, megbotlik a meder kerek kavicsain. Ahogy elég mély vízbe ér, fejest ugrik majd úszásra vált és minden erejét bele adva tempózni kezd. Már csak alig egy méter maradt hátra, amikor a vízfal lassan elkezd forogni, és kört alkotva bezáródni. Emma rákapcsol a tempóra, aztán anélkül, hogy egy kicsit is átgondolná az esélyeit a tornádóba veti magát egy hatalmas ugrással.
        Az egyre lendületesebb sodrás először keményen ellenáll, amitől megüti a vállait, mintha csak betonra ugrott volna, aztán meglepő hirtelenséggel magába szippantja, körbe repíti néhány alkalommal, megcsavarva a végtagjait, megtépve hosszú haját, hogy aztán kiköpje magából. Egyenesen a szirén nyálkás csúszós testére, ami úgy legyeskedi körbe Charlest, mintha friss házasok lennének. A lendület akkora, hogy mind a ketten a víz alá merülnek.
       Emma lába alól a talaj kiszalad, feje tetejére fordul minden, ami miatt nem tudja fel lökni magát a felszínre. Ezt kihasználva a szirén rámarkol a lábára, és egy erős rántással még mélyebbre húzza őt. A csapdába esett nő kapálózni, vonaglani kezd, amitől rövid időn belül kifullad, és zihálni kezd még jobban rontva a helyzetén. Kényszeríti magát, hogy lenyugodjon és a lábát satuként tartó szirénre koncentráljon. Teljes erejéből rúg egyet, még egyet aztán még kettőt. A fogás egy rángással enged a szorításból, így Emma egyből kiszabadul.
       Mire a víz fölé dugja a fejét, lángol a tüdeje, csillagokat lát és az egész teste reszket az erőfeszítéstől. Mégis minden erejét össze szedve megveti a lábait a kavicsos mederben, és még épp időben emeli maga elé védelmezően a kezeit, amikor az agresszív szirén kertelés nélkül neki ront. A rémült nő arrébb ugrik, miközben elfordítva a fejét meglendíti az ökölbe szorított jobb kezét. Az ütés azonban mellé megy. A lény egy kárörvendő nevetés kíséretében megfordul és ezúttal hátulról támadja meg a félelemtől reszkető nőt. Emma ismét lendíti az öklét. A lendületes ütés azonban lecsúszik a lény nyálkás, csontos arcáról és egyenesen a kopoltyúiba csap. A szirén rángatózva felvonyít, a nyakához kap és megfeszítve a hátát vergődni kezd.
      Emma tanácstalanul hátrébb húzódik aztán sarkon fordul, és a férfihoz siet.
- Kérlek, ébredj fel. - könyörög megtapogatva meg a férfi izzadó homlokát, söpri félre gesztenye barna haját, hogy megkísérelje magához téríteni. Ő azonban nem reagál. Emma aggódva a szájára tapasztja a kezeit és erőteljesen igyekszik kitalálni valamit amikor éles ricsaj harsan fel a távolból. A zaj ritmussá formálódik, a ritmus pedig a zongora és a hegedű határozott hangjává. Felkapja a fejét és a zene irányába fordul. Klasszikus zene?- hunyorog értetlenül, JASON, kap észhez, senki mást nem ismerek, aki ennyire oda lenne a klasszikusokért. De... de miért most? - rázza meg a fejét ráhagyva a Jasonre annyira jellemző "tízperceit", amikor hirtelen felindulásból csinál valami értelmet dolgot, kapkodva újból megkísérli magához téríteni a férfit, az azonban továbbra sem reagál.
- Gyerünk már, az istenért... - üt apró, felázott kezével a férfi lassan süllyedő és emelkedő mellkasára, amikor mély kerrő-kattogó hang üti meg a fülét. A nő azonnal megperdül a tengelye körül, ám attól, amit ott lát megfagy az ereiben a vér.
          A szörnyeteg alig pár lépésnyire áll tőle: zöldes haja csapzottan borítja be a vállait, a nyakát és a félre biccentett fejét is. A szemei vérben forognak, dühösen fújtat, amitől a fejéről lecsöpögő víz szerte szét fröcsög. Mindenre elszántan felemeli az úszó hártyás kezeit, az ujjai vége felizzik, az izzás pedig végig szalad az egész testén, bele a zavarosan hullámzó vízbe, ahol négy egyforma körre válik szét. A körből aztán hirtelen négy csáphoz hasonló nyúlvány lövell fel és indulnak meg Emma és Charles felé. Emma hátrébb löki a tehetetlen férfit, ő maga pedig mindenre felkészülve össze húzza a nyakát. A fájdalom azonban elmarad. A csápok alig pár centire tőle megremegnek majd egyszer csak össze omlanak és megszűnnek. Egy percig szinte semmi nem történik, de aztán a szirén döbbenten visítozni kezd.
Újból kezdi: behunyja a szemét, megrázza a fejét, hogy a hangos zenét kiűzze a fejéből. Az ujjai halványan ismét izzani kezdenek, de szinte azonnal ki is alszik. A megrökönyödött lény füleire tapasztja az kezeit és összegörnyed.
         A zene, rakja össze a látottakat Emma, emlékszem, azt mondta Jason, hogy nagyra voltak az ének tudásukkal, viszont alul maradtak a múzsákkal folytatott versenyben. Zenével zene ellen.
Az eddig kitartóan sodródó vízfal megáll, majd erőteljes zivatarként lezúdul a magasból. A nap ismét forrón érinti az arcukat és az átázott ruhájuk és ismét a nemzeti park dús, buja folyópartján találják magukat. A szirén még utoljára rájuk vicsorít aztán szélsebesen elmenekül.
        Amint távozik, Charles nehézkesen felsóhajt Emma háta mögött, majd erőtlenül nyöszörögni kezd, ahogy kezd lassan magához térni. Emma azonnal megragadja a karját és bebújik a hóna alá, hogy támaszt nyújtson a kába barátjának majd szép lassan kivezeti a vízből és a parton várakozó Jason segítségével elindulnak a kórházba.




Kellemes hétvégét és jó nyaralást:
Brukú

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése