2017. július 25., kedd

Acrobanelo Blogger kihívás - Kettő

Sziasztok, 


Biztosan voltál már úgy, hogy egy karakteredre azt gondoltad, bárcsak igazi lenne, mert olyan bele való vagy éppen olyan szívdöglesztő. No de mi van azokkal a karakterekkel, akik a rosszak táborát, azon belül is azokét erősítik, akiket "megöltél" a történetben? 
Az én választottam a Kísértetiesen szellemes regény főszereplője, aki rajtam kéri számon a történteket.




Zöld: A nagy találkozás
Ki az, akit valószínűleg bosszúból megölnének a szereplői ha esetleg találkoznának vele? Hát igen...fogadjunk, hogy kb. mindegyikőnket, ugyanis valljuk be, sokszor nem épp a legjobb sorsot szánjuk nekik, meghalnak, kinyírjuk a szerelmüket, esetleg úgy alakítjuk a szálakat, hogy a lehető legrosszabb legyen nekik csak, hogy egy kis izgalmat vigyünk a történetbe. És mi lenne akkor ha találkoznának veled, a megalkotójukkal és jól megmondhatnák neked a magukét? Írd le, hogy te, hogy képzeled el ezt a találkozást!






          A jéghideg mojito utolsó cseppjeit hangos szürcsöléssel szívom fel az üveg pohár aljáról amikor az egyik krimi sorozat is éppen véget ér a tévében. Kényelmesen kinyújtózom aztán a kanapé puha párnái közül elő kotrom a távirányítót és kapcsolgatni kezdek vele. Koktélt még csak csak csinálok, de egy újabb, izgalmas filmet már nem biztos, hogy találok.
A hatodik reklám után azonban elfogy a türelmem és már kapcsolnám is ki a készüléket, amikor hatalmas puffanást követően feldől valami a konyhában. Felsikkantok és megugrok félelmemben. Felkapok két díszpárnát mellőlem, magamhoz szorítva felállok a kanapéról és szembe fordulok a konyhával.
- Mi az isten.... - motyogom az orrom alatt majd teszek egy lépést előre. Semmi nem történik, a szék mozdulatlanul hever a padlón. Kifújom a benn tartott levegőt .- Lefogadom, hogy a szomszéd dagadt macskája az. Állandóan beszökik a házba, sokszor észre sem veszem csak amikor zörögni vagy nyávogni kezd. - Megkönnyebbülten hümmögök egyet miközben leeresztem a párnákat. Épp fordulnék is vissza, amikor egy testetlen fejjel találom szembe magam.
Az arc egy sovány nőére hasonlít, aki fénytelen, mélyen ülő szemeivel mogorván bámul rám. A haja ápolatlanul tapad a beesett arcára, felhasadt ajkaira és a sebes nyakára. Nem foglalkozik vele, csak megrázza magát, amitől szürkés bőre elkezd gomolyogni, mint a palackba zárt füst és lassan lecsurogva elkezdi felvenni a nő vékony, nyurga alakját, a szakadt hálóingjét, munkától kérges kezeit és meztelen lábait, amik alig érintik a földet.
        Közelebb lép, végig mér aztán szólal csak meg:
- Miért hagytad, hogy betolakodók lepjék el a házam? -  vádol meg egyből. Hangja rekedtes suttogás, ami először az erős, zúgó szelet juttatja eszembe.
​Riadtan rázni kezdem a fejem miközben ​hátrébb tolom magam egészen a plazma tévéig.
- Elfoglalták a házamat - feszül meg az állkapcsa, ahogy elismétli. - Felgyújtották. Az egészet! - felmordul, mire megremegnek az ablakok. Sikítva behúzom a nyakam és a fejem fölé emelem a kezeimet. Szorosan behunyom a szemem. Nem válaszolok, képtelen vagyok akár egy hangot is kiadni, amitől hosszúra nyúlnak a gondterhes percek. A szívem a maximumon pörög és azzal fenyeget, hogy kikészül, a fogaim pedig össze-össze koccannak a félelemtől. Ekkor azonban egy halk suhogás kíséretében megcsap a dermesztő hideg.

         Minden erőmet össze szedve felnézek a karjaim takarásából. A szellem az ablakban áll, és kifelé bámul. Nem mozdul, csak bánatosan felsóhajt, miközben az egész nyakát átszelő, durva sérülést fogja. A hálóingje fel-fellebben, mint ahogy a földet nyalogató függönyök is. Az ablak azonban csukva van.
Ezt látva viszont az a lehetetlen érzésem támad, hogy ismerem őt valahonnan. A sebei, a régi módi hálóingje, a házgyújtogatás és az ablakon merengve kibámulás... Mint a villámcsapás, olyan hirtelen kapok észhez: ez az én történetem. Jó egy évvel ezelőtt írtam egy regényt, ahol a szellemmel szembe száll a beköltözött család ura és valósággal megküzdenek egymással. A ház a végén felgyullad, a család kimenekül, a szellem viszont bennég.
- De az hogy lehet, hogy most itt áll előttem, a valóságban? - lassan felállok. A félelem szinte azonnal alábbhagy, és helyébe a kíváncsiság és a döbbenet lép.
- Figyelj, Rosemary, - kezdem bizonytalanul, mert még mindig hihetetlen, hogy ez történik. - az a család él és virul, nagyobb szükségük van a házra, mint...
- Mint nekem? - fordul meg hirtelen, amitől úgy fellebbennek a függönyök, hogy azt hiszem karnisostól kiszakadnak a falból. - Kinek a pártján állsz Te?
- Mindkettőtökén és egyikőtökén sem. - válaszolok megtalálva a hangom. -  Ez különben sem erről szól...
- Hát akkor miről? - vég közbe indulatosan. - Én úgy is halott vagyok, nekem már úgyis mindegy, vagy mi? - fújtat, mint egy megvadult bika, amitől a mellettem lévő dohányzó asztal üvege és a rajta tanyázó üvegpohár felrobbannak. Összerezzenek, de nem sikoltok fel. Már nem ijeszt meg.
- Neked tovább kell lépned, hogy más helyet kapjon. Mint egy körforgás. - világosítom fel, amitől úgy megrökönyödik, hogy eltátja a sebes száját. Úgy tűnik nem erre a válaszra számított. Járkálni kezd. Ám ahelyett, hogy megkerülné a tárgyakat, átgázol rajtuk.
- Semmim sincs, nem érted? Csak az a ház volt, tele emlékekkel, ami most egy nagy halom hamu.... - hirtelen elhallgat, abba hagyja a heves magyarázkodást majd egy pillanat alatt előttem terem. Elgondolkodva az állára teszi a kezét, úgy néz a szemembe. -  Ha képes vagy elvenni, akkor képes vagy adni is. - gonosz mosolyra húzza a száját. Kérdőn a magasba emelem a szemöldököm, és igyekszem nem foglalkozni a penész és dohszagával, amit áraszt magából. -  A leendő gyermekemet akarom!
- Nem vagyok isten. - jelentem ki meglepődve, hogy ilyen az eszébe jut egyáltalán.
- Mégis te teremtettél! Hatalmadban áll akkor ez is. - erősködik továbbra is.
-  Nem érnél el vele semmit, mert a gyermeked is megölte volna az a rabló. - karba fonom a kezem aztán hátra lépek, jelezve, hogy a vitát lezártnak tekintem.

       Rosemary erre tehetetlenül felsikolt. Az áram ingadozni kezd a házban, az ablakok és ajtók kivágódnak, a könyvek és az apró emlék tárgyak a magasba repülnek majd nagy csattanással a  földre zuhannak. Ismét felsikolt aztán vérben forgó szemekkel felém lendül, és mielőtt eltűnnek a falon keresztül, durván fellök.



Kellemes estét kíván:
Brukú

2 megjegyzés:

  1. Wow, ez a kihívás egyre jobban tetszik :D
    Ugyan nem kommenteltem (mert vonaton, mobilról olvastam az előzőt) korábban, de ott is nagyon tetszett, az átírás. Én sajna a legelső próbálkozásom megsemmisítettem, mert kellett a füzet XD Viszont a majdnem legelsővel lehet, hogy belevágok. Áh, már érzem, hogy engem Dave (a vámpír) fog kinyírni XD

    Kíváncsian várom a kihívás folytatását :)

    üdv, Zsazsi :3

    VálaszTörlés
  2. Szió Zsazsi,

    Örülök, hogy tetszik a kihívás, szerintem is nagyon izgalmas és élvezet kidolgozni a pontokat. Bár álmomban sem gondoltam volna, hogy a legelső regény is elő kerül :D De jó volt látni, hogy mekkora különbség van. Kiváncsi vagyok, hogy Nálad hogyan alakul! Úgyhogy, remélem Te is megcsinálod majd a kihívást. :)

    Szép estét :3
    B

    VálaszTörlés