Csak tömören

Az esőerdő sűrű, növényekből összeálló kuszasága hirtelen tisztul ki, és fogy el a lábam alól a talaj egyszerre. Megcsúszik a lábam a nagy lendületben így hadonászva-sikoltozva nyúlok a legközelebbi növényért, hogy megkapaszkodjak benne. Szerencsére egy vaskos indát sikerült megmarkolnom, ami annyira stabilan tart, hogy – legyőzve a kezdeti sokkot – feltudom húzni magam a leheletnyi kis szirtre. Szorosan behunyom a szemem, és megpróbálok levegőhöz jutni, megnyugtatni a rohanástól zakatoló szívemet és megmasszírozni égő lábaimat... Ekkor meghallom az erdőben feldörrenő puskák hangját, és az egyre közelebbről jövő káromkodások, meg az összetörő ágak reccsenésének fenyegető elegyét. Pánikszerűen kapkodom a fejemet, merre tudnék eloldalazni, de minduntalan ugyan arra a szörnyű megoldásra jutok. Lefelé. Kell lennie más megoldásnak. Ez túl magasan van. – töprengek pánikolva. Újabb puska dördül, ezúttal alig pár méterre tőlem. Félve lepillantok a mélybe.
A több tíz méter mély szakadék alatt egy zafír kék színű, kristály tiszta tó terül el, aminek ugyanilyen futó növényekkel benőtt erdő szegélyezi a partját. Hátrébb lépek egy lépést miközben a vállamra akasztott bőrtáskáért nyúlok ellenőrzés képen.
Csatt....
Felsikoltok, ahogy egy golyó a mögöttem lévő fába fúródik.
- Nem menekülhet el. – ordítja minden egyes szót rosszul kiejtve egy férfi hang. Nem kell több, hogy megkockáztassam ezt a nagy magasságot. Elrugaszkodom.

        Ajkamba harapok olyan gyorsan szippant magába a mélység. Épphogy csak össze tudom szorítani a lábaimat, máris keményen a vízbe csapódok. Az egész testem fájdalmasan bele remeg. Mintha csak betonra ugrottam volna. Mélyen fúródok bele a jéghideg vízbe, amitől hevesebben kell kapálóznom a felszínre jutáshoz. Abban a pillanatban, hogy felérek, és levegőhöz jutok, több tucat golyó csapódik körülöttem a vízbe. Erőnek erejével vissza fojtom a feltörni akaró sikolyt, és ráveszem magam, hogy  nagy levegőt vegyek, Még mielőtt lebuknék, megpillantok a víz zavaros tükrében egy egész csapat fekete bőrű, kopott olajzöld egyenruhába öltözött fegyveres gerillát. Mélyen a víz alá merülök, és sebesen úszni kezdek reménykedve abban, hogy nagy kaliberű töltényeik vannak, amik nagy méretük miatt nem fúródnak mélyen a vízbe. Újabb adag golyó csapódik a vízbe, de szerencsére alig pár centire hatolnak csak be. Megkönnyebbülve rá kapcsolok a tempóra miközben az ellopott táskára és annak drága tartalmára gondolok.


Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Tartalomjegyzék

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései