2016. szeptember 3., szombat

Rigó Eszter - Coffee and Cakes

Sziasztok,

A Talking Blogs újabb vendégeként köszönthetjük Esztert, aki a Coffe & Cakes blogjával elhozza nekünk a fan finction világának egy szeletkéjét.

Hol is kezdhetném? Gondolom itt a személyes dolgok az érdekesek. Sajnos nincs semmi olyan extrás, 15 éves vagyok, logikusan Magyarországon élek (várost, ha nem baj, nem mondok) és van egy hörcsögöm. Az írás mellett rajzolok és táncolok is. 2012 óta blogolok, a jelenlegi blogom, a Coffee & Cakes pontosan egy éve nyílt, 2015 augusztusában. Az első blogom két saját karakter katasztorfális románcát tárgyalta. Rémálmaim vannak, ha arra gondolok, hogy milyen mondatokat írtam én le. Egyáltalán ki volt az a búsfranc, aki egy tizenkét éves „kislányt” publikálás elé enged? Azért mára asszem sokat fejlődtem. És ez a blog pedig a slash, és femslash (fanfiction/saját karakteres) történeteimnek lett elsősorban kitalálva. Ugyanis a 2014-15-ös évet a süllyesztőben töltöttem, javarészt csak az asztalfióknak írtam. Közben elkezdtem érdeklődni komolyabban a slash iránt, egyre jobban beleástam magam, és végül itt kötöttem ki. Még ha nem baj, megemlítem amatőr photoshop-tehetségem, amivel ezen „csodálatos” hátteret, fejlécet, illetve borítókat készítem. Egyszer eskü szentélyt állítok a picmonkey-nak. 

És hogy hogy bele vágtál a blogolásba?

2012 végén egy barátnőm jóvoltából indult el egy blogom (ő is ír jelenleg, ám éppen egy szerverváltáson esett át). Ő segített anno összehozni az elsőt, még a múltszázadbeli blogger.hu-n. Ezt az oldalt mára szerintem egyáltalán nem is ismerik, hiszen már akkor sem volt túl népszerű. De gyakorlásnak egy rettenetes történettel megfelelő volt. Akkor belekóstoltam az internetes írás világába, és bele is szerettem. Az eredeti célom pedig már hat éves korom óta az, hogy íróvá váljak. Emellett ki is tartok, viszont még szeretnék publikálni, visszajelzéseket kapni, és természetesen némi ismertséget szerezni ezekben a körökben, mielőtt valami hosszú távú dologba vágnék bele.
A másik ok pedig az, hogy slash-t (na meg femslash-t) írni a mai világban más felületre nem nagyon lehet. Főleg nem annak a korosztálynak, akiknek az én történeteim szólnának, hiszen ebben az országban a melegek egy elég kerülendő téma, így szerintem ezek a történetek, ha nem is a kiadó cenzúrája (mert hát vannak erről szóló könyvek, ha nem is olyan sok), de a szülők „cenzúrája” miatt nem nagyon kaphatnának teret.
Harmadrészről pedig úgy tartom, hogy a blogok manapság sokra vihetik és meglehetősen fontosak. Hiszen ezekben a körökben vannak valószínűleg a jövő, akár jelentős, híres írói.

Miért pont Coffee and Cakes a blog neve?

Ha szétnézünk az oldalon, és jobban megnézzük a dátumokat, látható, hogy az itteni első történetem a Hot Coffee & Chocolate Cakes című slash kisregény, ami hat rövidke(?) fejezetből áll, és a középpontban egy fiú van, aki elveszíti utolsó rokonát, a kishúgát. Emiatt szinte depresszió-szerű állapotba kerül, amelyből a vele szemben lakó pszichológus szomszédja segíti ki. Vele később egymásba szeretnek (ez amolyan spoiler, de ha már az elején neoncsöves betűkkel villog a SLASH/YAOI felirat, nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a két srác viszonya benne). Nos, én erre a történetemre meglehetősen büszke vagyok, rengeteg munkám van benne, majdnem fél évig írtam, és halálosan hozzám nőttek a karakterei (néha még mindig velük álmodok; ez mással nincs így). Így a történet iránti szeretetemből és tiszteletemből adódóan kapta a blog annak rövidített címét (azért valljuk be, a Hot Coffee & Chocolate Cakes egy elég hosszú és megjegyezhetetlen név).
A másik pedig, hogy ezek a történetek, amiket olvashattok, tartalmuk és hosszúságuk alapján a „reggeli mellé való desszert” kategóriájába sorolhatók. Tehát egy kávé mellett, reggeli gondolatébresztésnek pont megfelelnek. Azért valljuk be nem olyan bődületesen nagy társadalmi, politikai, szociológiai és egyéb csodálatos szakszavakkal jellemezhető kategóriába tartoznak.

Ötletes gondolat. :)

Hogyan jött az írás gondolata? Mi volt az első novella, amit leírál? A blog előtt megosztottad esetleg másokkal is?

Maga a gondolat, hogy én írni szeretnék, mint már említettem, egész kicsi korom óta velem van, konkrétan azóta, amióta megtanultam írni (mármint betűket). És a történetek meg egyre csak gyűlnek a fejemben.
Az első novellám pedig egy rettenetesen elcseszett PWP (cselekmény nélküli pornó) fanfiction volt Eren és Rivaille párosával (Attack on Titan c. anime). Ez olyan bő két-három éve történt. Akkoriban rengeteg yaoi-val (japán megnevezés a férfiak közti testi kapcsolatra) foglalkozó facebook-csoportnak voltam a tagja, ahol ez amolyan „divat” volt. Mármint a 18+-os fanfictionok írása különböző animékből. (Ezekben a csoportokban még mindig népszerű a téma, viszont lassan úgy látom, a „normális” blogvilág is kezdi átvenni ezt.) Divat volt, ki kellett próbálni. Na, el lehet képzelni, hogy az alig tizenhárom éves Esztike (fuj, rühellem ezt a becenevet) milyen minőségű korhatáros novellát írhatott.
Ezt akkor képes voltam PUBLIKÁLNI is (én marha, itt leírtam magam) ezt a sz*rt. Egy hasonló sztorikat író barátnőmmel volt közös blogunk, és oda írtuk ezeket, tönkretéve ezáltal az internet népét. Ám én két ilyen jellegű novella után kiszálltam a dologból. Itt jött egy hatalmas szünet. Látható volt, hogy lelkileg tönkretett a divatból pornóírás. Na, lássátok, itt az élő példa rá, hogy fiatalon, divatból NE ÍRJUNK PWP-T, GYEREKEK!!!
De ez egy olyan történet, amiről nem beszélünk. Nem, mert ez valahol pályafutásom szégyenfoltja.
Sokkal szívesebben említem első novellámként az Illusion-t, ami egyben életem első femslash-e (nők közti szerelem, kapcsolat, testi és lelki egyaránt) volt. Egy bűvészpárosról szól, meglehetősen lehangoló befejezéssel. Ez már a blogra készült, viszont az a barátnőm, akit még az elején említettem, aki segített nekem elindulni a blogolásban, minden egyes hozzáírt új sorról tudott. Telefonon olvasgattunk (és még ma is olvasgatunk) fel egymásnak.

Mi inspirál írás közben? Mitől szokott elkapni az a bizonyos Isteni szikra?

Ez mindig attól függ, hogy éppen mit írok. A fanfictionok alapötletét javarészt az adott könyv/film/anime/fandom, amiből írom, határozza meg. Legtöbbször amúgy (lehet, hogy furán hangzik, de) az időjárás adja meg az alaphangulatot. Ahhoz kapcsolom utána a zenét, amit meghallgatok jópárszor (kábé tízszer), mielőtt nekilátok a történetnek.
De előfordul olyan is, hogy valami elvetemült álmom hozza meg az ihletet. Ilyen esetekben többnyire reggel úgy kelek fel, hogy már egy kész, vagy félkész történet megvan a fejemben. Azt itt még elárulom, hogy nagyon ritkán álmodok úgy, hogy saját magam szerepelek benne. Többnyire háborús-romantikus sci-fikkel álmodok. Pedig se háborús, se romantikus történeteket nem szoktam olvasni/nézni, a sci-fik nagyrészétől pedig feláll a nemlétező szőr is a hátamon (kivéve, ha én írom). És még elég érdekes ezekkel az álmokkal kapcsolatban az, hogy gyakran szemszögeket váltok benne. Előfordul, hogy akár három-négy személybe is „átköltözök” egy álmom alatt. Felettébb paranormális élmény.
Most viszont dolgozok egy olyan novellán is, amit egy bizonyos fanart inspirált. (Annyit árulok el, hogy Avengers, Steve/Bucky és nagy valószínűséggel fodrászAU lesz.)

Ha valaki írással foglalkozik, akkor tudja milyen az, amikor nem bírja a regeteg ötletet elég gyorsan papírra írni, mert annyi van, viszont ennek az ellenkezőjét is ismeri, amikor az üres lappal vagy éppen a villogó kulzorral szemez bánatosan.
Mi a helyzet ha felüti a fejét az „ írói válság”, az ihlet-telenség? Van ellene gyógyszered?

Ez egy nehéz kérdés. Semmilyen bevált kezelést nem tudok, ugyanis. Asztalcsapkodás, ledobni magad a másodikról, fejbevágni magad egy jókora hólapáttal, stb. De komolyan: Ezzel mi a francot lehet csinálni?! Azon kívül, hogy veszettül lehet szenvedni, és kiélni mazochista, önkínzó gondolataidat. Tehát talán az én gyógyszerem: ENGEDD SZABADON A MAZO ÉNEDET!! De ez egy pocsék ötlet. Otthoni kipróbálásra nem javasolt, max a legnagyobb ellenségeiteken szabad vele kísérletezni (de psszt, én itt nem tanítok rosszra, nem tőlem hallotta ezt senki, oké?).
Talán a leghasználhatóbb az az, hogy rajzolok valamit, vagy sok zenét hallgatok. Vagy megnézek egy filmet, amit még sose láttam, és shippelek. Az új shipek ugyanis mindig egyenlőek az új ötletekkel.

Az oldalad javarészt a fun-fictionök köré csoportosul, ez a mozgató rugója is egyben. Miért pont ez a műfaj? Mit kell tudnunk erről a műfajról? Kimondottan anime rajongóknak szólnak, vagy mindenki a célközönség? Megosztasz néhány tanácsot azok számára, akik szintén ebben alkotnak?

A fanfiction szó eredeti jelentése rajongói fikció, történet, tehát ez a műfaj mindent magába foglal, ami egy adott film/könyv/anime/banda/akármilyen fandom rajongói által írt, kitalált történet. Tehát a célközönség leginkább mindig az, aki szintén ismeri, illetve szereti az adott eredeti történetet. És természetesen nem csak animéből vannak jelen (talán a magyar blogosok közt kevesen is vannak, akik animékből írnak ficeket), hanem bármiből. Mostanában a leggyakoribbak a bandatag/saját női karakter, folytatásos regények. Én személy szerint ezeket amolyan fél-ficnek gondolom, ugyanis itt nagyon gyakran csak az egyik fél nem az író saját fejének a szüleménye. És nekem valamiért ez a típus nem is jön be igazán (most biztos utálva leszek), de ez azért nem azt jelenti, hogy nincsenek köztük igazán szép történetek. (A nemkedvelésem meg inkább az epic zenei ízlésemből fakad, ami az indie pop és a pure punk között mozog, némi alternatív rock-kal fűszerezve. Ilyeneket viszont nálunk, az országban kvázi senki nem hallgat, fanfictionírásra meg nem is alkalmasak igazán.)
Aztán ott vannak a filmekből, illetve könyvekből készültek. Ezek leggyakrabban az eredeti történet folytatását, illetve összeillő személyek párosítását, shippelését takarják. (Ez utóbbi típusból soha nem elég nekem. :D)
Én pedig azért ezt a műfajt választottam, mert hát nofene, ki nem szeretné összehozni a két kedvenc karakterét, és ki tudja elviselni, ha az alaptörténet nem ad elég élményt a párossal kapcsolatban.
Különösebb tanácsom nem nagyon van, mert még én sem vagyok profi a műfajban. Esetleg egy-kettő. Mondjuk, hogy egy fanfiction rengeteget tud hozzáadni az alaphoz, tehát ADJUNK HOZZÁ A FANDOMHOZ (egy adott világ, környezet, amiben az eredeti történet játszódik. Tehát pl a Harry Potter fandom az az a világ, amiben a HP játszódik (Roxfort, varázslók, London, stb.); vagy a Marvel fandom a szuperképességek, a szereplők, stb.) valami újat, valami érdekeset, valami kellemeset, valami felkavarót. Gazdagítsuk, mutassuk meg azt, ami abban a röpke két órában nem került fel a filmvászonra, illetve lemaradt a könyvek lapjairól. És vigyázzunk, hogy legyünk hitelesek, soha ne ugorjunk ki az adott szereplő személyiségéből. Éljük át a helyzetét, gondolkodjunk az ő agyukkal.
Viszont a bandás ficekhez nem tudok tanácsot adni, ugyanis túl távol áll tőlem a műfaj, konkrétan semmi közöm hozzájuk, nem látok bele a részleteibe. Így nem szeretnék olyan dologban tanácsot adni, amit egyáltalán nem ismerek, mert az úgy nézne ki, mintha én akarnám megmondani egy japánnak, hogy mi a jó sushikészítés titka. Elég abszurd lenne.

Mesélj egy kicsit a díjakról is. Több is fenn van, amik részletesen is olvashatóak. Honnan jött az ötlet, hogy benevezel? Milyen tapasztalakokat gyűjtöttél? Vannak e máris további versenyek, amiken mindenképpen részt veszel?


Igazság szerint az ötlet konkrétan úgy jött, hogy először volt egy lány, aki hirdetett ilyet, hogy küldjenek neki blogokat, és a 12 legjobbnak díjat ad. Én meg úgy voltam vele, hogy „miért is ne próbáljuk meg? Olvasók mindig jól jönnek.”. És benne lettem ebben a legjobb 12-ben, így megkaptam az első díjamat. A többit pedig, vagy néhány olvasómtól, vagy ugyanilyen nevezés alapján kaptam.
Mivel ezek továbbküldés alapján működnek, és kifejezetten az olvasó-, komment-, illetve linkcsereszerzést segítik, így javarészt pozitívak. Bár mostanában eléggé leálltam velük, ugyanis időigényesek, és én nem is olvasok annyi különböző blogot, hogy megérje végigcsinálni. Tehát, amikor netán kapnék, max kiteszem, és csak szépen megköszönöm az illetőnek. Az ezredik Dorothy Award ugyanis inkább átok, mint áldás.
Más versenyekre még nem mertem nevezni, mert annyira nem tartom magam jónak, hogy egy színvonalasabb versenyre benevezzek. De szeretném mindenképp egyszer megpróbálni.

Viszont, ha több apróbb versenyre benevezel, és az ott össze gyűjtött tapasztalatokat hasznosítod akkor, szerintem, nyugodt szívvel nevezhetsz színvonalasabb versenyekre is.

Még ugyan ennél a témánál maradva, kiemelném azt az ötletet, hogy elérhetővé tetted a kritikát és a kritikát készítő oldalt azon műveknél, ahol van ugye kritika. Összességében milyenek a visszajelzések?

Igen, szerintem a kritikus munkája, még ha nem is túl pozitív, akkor is megérdemli azt a minimumot, hogy kikrediteljem a bejegyzés alá. Hiszen dolgozott vele, és elolvasta, amit írok.
A vélemények pedig eléggé vegyesek. A kommentek szinte mindig pozitívak, tipikusan feldobják a napjaimat. A kritikákkal viszont olyan szempontból más a helyzet, hogy négy kritikám készült három különböző kritikustól.
Az első vélemény Sky Jensen-től érkezett a Honest Opinions oldal jóvoltából (mára, ha jól sejtem, inaktív, vagy talán meg is szűnt ez a blog). Ő azt mondta, hogy a történet alapkoncepciója érdekes, viszont a kivitelezés katasztorfálisra sikeredett (most megy mindenki megnézni, hogy mi is ez a törénet valójában, ismerem én az internet népét). Ám a hozzá érkezett kommentek, illetve az a vélemény, amit a város irodalmi körében kaptam rá, ennek majdhogynem szöges ellentétét mondják ki. Tehát nem tudom.
A Hot Coffee & Chocolate Cakes-hez, illetve az 5 perc-hez Christine Davenport (Robin Hood fanfiction blog) készítette. Eddig talán az ő munkájával vagyok a legjobban megelégedve. Ő igazán figyelmesen végigelemezte mindkét történetet, rengeteg pozitívumot és negatívumot egyaránt kiemelt. Ő ugyanakkor inkább a pozitív vélemény oldalán volt a két sztorival kapcslatban.
A harmadikat pedig Gigi (Life Next To Us blog) készítette, aki a Nárciszcsokor című novellámat választotta (illetve találta, vagy nem tudom). Az ő véleményével annyira sok mindent sajnos nem tudtam kezdeni, ugyanis egyáltalán nem jártas a fandomban, így az abból készült egyperces novella (elmondása szerint) nem állt túl közel hozzá. Így ő csak annyit mondott, hogy nyelvtanilag érdekes volt a történet.

Végül, hadd kérdezzem meg, milyen céljaid vannak a jövőre nézve?

Hát, a legfőbb, egyelőre még nagyon távoli cél természetesen az, hogy saját történeteket adassak ki. De ez egy elég régóta meglévő, valójában hosszú éveken belül megvalósuló dolog lesz.
A jelenlegi viszont az, hogy fejlesszem a blogot, javuljon a történeteim minősége és még tovább eljussak a blogolás terén. Ebbe beletartozik minden, a versenyektől kezdve a feliratkozókon és a kommenteken át minden elképzelhető lehetőség. És természetesen az írás folytatása, bár ez alap. Úgyhogy a drága internet még szerintem egy jódarabig hallani fog rólam.

Eszter, én megköszönöm, hogy itt voltál és hogy megismerhettük az írás ezen műfaját is. Tanulságos volt mindenképpen. :D
Ha valaki fun fic-re szomjazik vagy csak szeretne a reggeli hírek helyett inkább olvasni, akkor nézzen be IDE,IDE, IDE.

Sok sikert kívánok Neked.

Brukú

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon köszönöm az interjút, igazán boldoggá tettél ezzel a lehetőséggel. Remélem, nem baj, ha én is kitettem a blogomra. *3*

    VálaszTörlés
  2. Helló Eszter,

    Nem, dehogy baj. Köszi, hogy Te is publikáltad. Örültem, hogy itt voltál, érdekes és tanulságos beszélgetés volt. :)

    Szeretettel:
    Brukú

    VálaszTörlés