2016. július 21., csütörtök

Kísértetiesen szellemes I. rész


Választott kategória: Kísértetiesen szellemes
   
A haragvó a megveszettnél is rosszabb *

Az ablak elé tolt hintaszékben ülök, és figyelem a félhomályban úszó utcát átszelő utolsó lovaskocsikat. A macska köveken zötykölődő erős hangjuk felhallatszanak a második emeletre is. Összerázkódóm ettől a hangtól, ahogy bevillan annak az éjszakának az emléke, amikor két férfi betört ebbe a lakásba, hogy kifosszák. Én ebben a szobában voltam. Egyedül... Megrázom a fejem, hogy szabadulni tudjak a nyomasztó emléktől. A közelegő felhőket kezdem el inkább nagy figyelemmel tanulmányozni. Az egymás hegyén hátán épült házak fölött rojtos szélű, fekete felhők gyülekeznek az éjszakai égbolton, erős vihart ígérve.A távoli utcáktól kiindulva sorra kapcsolódnak is fel a gázlámpák, amiknek a fényében még azt is látni, ahogy a szél felkapja az elhajított szemetet és a lehullott faágakat, majd tova kergeti a kacskaringós utcákon. Az eltűnő leveleket látva a nyakamhoz kapom a kezem. Bár én is el tudtam volna tűnni mielőtt megtalálnak az ágy alatti rejtekemen. Zokogásban török ki, ahogy az emlékek újból felvillannak: a padlón fenyegetően kopogó sáros csizma, a sebes, koszos kéz, ami a hajamnál fogva ráncigál ki az ágy alól, a kétségbe esett sikoltozásom, az ütésétől a szemembe hasító fájdalom, aztán a nyakam köré tekeredő szíj...
Halkan nyitódik a szoba ajtaja, amivel vékony éles fény tör be a sötét szobába. Hunyorogva oda fordítom a fejem.A kicsi bútorokkal berendezett szobába egy karcsú, magas nő lép be, aggódó tekintete egyből a sarokban álló kiságyra tapad. Felemeli hosszú, buggyos szoknyáját, hogy lábujj hegyen oda osonjon a csecsemőhöz.Meglököm magam a hintaszékben, amitől éles csikorgó hang töri meg a csendet. A nő keze mozdulatlanná válik a kis rácsokon. Behunyja a szemét, s egy hatalmasat nyel. Erősebben tolom el magam a földről, mire a nő összeszedi a bátorságát ahhoz, hogy felém fordítsa a fejét. Tágra nyílt szemeiben a rettegés villámként szikrázik, szája tátva, vállait pedig szemmel láthatóan rázza a félelem. A sötét ellenére is látom, hogy a himbálózó széket bámulva egyre jobban elfehéredik. Mire újból felcsikorog a szék a fapadlón, felkiált, s felkapva gyermekét kimenekül a szobából. Letörlöm a könnyeimet, és nevetve vissza fordulok az ablakhoz. Nem engedem, hogy a saját lakásomból kitúrjanak. Ki van zárva! Azok után, hogy elvettek tőlem mindent -a pénzemet, a leendő gyermekemet és az életemet- nem engedek ennek a beképzelt családnak, aki azt hiszi csak úgy beköltözhet ide.

A résnyire nyitva hagyott ajtón gyerek sírással vegyes pánikszerű neszezés hallatszik fel. Morgó férfi hangot követően be csapódik az ajtó, s gyermekével a kezében a nő megjelenik az ablak alatt majd elrohan a szemközti házak irányába. A férfi viszont nincsen velük. A felismerésre felállok, és az ajtó mellé sétálok. Jól hallani, ahogy óvatosan lép a fa lépcsőkre, és próbálja vissza tartani a légzését. Jó pár nyikorgás és recsegés után lassan kinyílik a szoba ajtaja. Ő nem lép be rajta, csak maga elé emeli a lámpát, hogy annak fényénél be lessen az ajtón. Látom határozott, borostás arcát, amin egy csepp félelem sem látszik, a bozontos szemöldökét, amit mogorván összeráncol miközben szögletes állkapcsa erősen megfeszül. Nem fog megijeszteni a komor ábrázatával, morgolódok magamban,  ha volt olyan ostoba, hogy felmerészkedett ide, hát most pórul jár.

Erősen koncentrálva szilárddá változtatom a megszáradt vértől és tövig betört körmöktől csúf kezeimet, hogy bevágjam az ajtót az orra előtt. Hosszú percekig csend ülepszik a szobára, így hallani lehet, ahogy a kövér esőcseppek egyre sűrűbben koppannak a fakeretes ablakokon. A férfi  egyszer csak berúgja az ajtót, s ordítva belép a szobába. Felemeli a magasba a lámpást, így látom az elszánt arcán végig húzódó mély ráncokat, az őszes hajszálakat a feje tetején és a szakállában. Látom a bütykös, sebes kezét és a fűrész portól mocskos ingét. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése