2016. július 21., csütörtök

Elégtétel

Választott kép: 4. kép


Halkan suhog a térdemig érő fű, ahogy ugrándozva végig szaladok a hatalmas réten. Minden édes, friss illatot és a száraz szalmára emlékeztető keserkés szagot áraszt. Leengedem a kezem, hogy bele túrjak a virágok apró, puha bimbói közé. Hasonló virágok díszelegnek a szoknyámon is, amit a nyári szél lágyan ringat a combjaim körül. Melegen tűz a nap, csiklandozva a futástól kimelegedett bőröm. Felnevetek az érzéstől. Megpillantok egy magas vakondtúrást nem messze tőlem, oda szaladok, hogy páros lábbal átugorjam. Olyan magasra szökkenek, hogy már - már azt hiszem, repülök.  Máris keresem a következőt, hogy átugorjam.

- Vanda .... – szólongatnak. – Vanda, kérlek... – a lágy hang gyorsan változik erős, kétségbe esett férfi hanggá, ami azonnal vissza ránt a valóságba. Mr. Canter kezeit mellkasa elé emelve áll velem szemben, egy szürke falhoz szorítva. Fekete öltönye félig van csak kigombolva kerek hasán, nyakkendője hanyagul lóg fehér ingnyaka körül, barna akta táskája pedig a földön hever a fekete luxus autója mellett.A parkolóban uralkodó félhomály mély árnyékokat fest aggódó arcára. A ráncok még hosszabbnak tűnnek homlokán és összevont bozontos szemöldöke körül, szemei karikásabbnak tűnnek, fogai közé beszívott ajkai szinte cirádásnak a bele mélyedő fogai miatt.- Tedd azt le. – mutat óvatosan a kezemben tarott pisztolyra. – Bármi is bánt, megtudjuk beszélni. Fiatal vagy még, nem lehet ilyen súlyos a gond...- folytatja a győzködést, miután nem felelek. Lejjebb eresztem a pisztolyt, így csillogó ezüst felülete mögött meglátom a tolószékben ernyedten lógó, sovány lábaimat. Hiába a sportosabb változatú szék, a legdivatosabb nadrág... csak azt látom, hogy milyen soványak, és hasznavehetetlenek.Miatta. Vicsorogva újból felemelem a pisztolyt, ám ezúttal a szívére célzok vele miközben próbálom kipislogni a feltörő, gyötrő emlékeket.

Felhős nyári délután a lila háromkerekű biciklimen gurulok egyik széles járdán. A madarak hangosan rikoltoznak a kanyargós utcát ellepő dús lombkoronákon. Erős szél fúj, ami bele-bele kap hosszú barna hajamba és a kormányon lógó csillogó szalagokba. Egy zöld, óriási kuka elé tekerek, ami jócskán kilóg a járdára. Nagy ívben elkezdem kikerülni, ám egy éles csattanás a földre terít. Büdös benzin szag csapódik az arcomba, amit kerekek csikorgó hangja követ. Hirtelen maradok magamra a lábaimba maró fájdalommal. Bele kapaszkodok a feldöntött kukába, hogy felálljak, de a lábaim meg sem moccannak. Felsírok...
4. Kép
- Még mindig feldönti a kukát, amikor kitolat a garázsból? – szűröm ki összeszorított fogaim közül a kérdést. Most először szólalok meg, amitől szemmel láthatóan elfehéredik. - Minek a visszapillantó tükör, huh?- ordítok rá, mire a férfi összerezzen majd addig hátrál félelmében, míg bele nem préselődik a falba.
- A felfordulás, a kiabálás... – szólal meg percekkel később. –Istenem, nem láttalak a kukától. – kezd szabadkozni, de a földet kezdi el bámulni, s ezzel elárulja, hogy nem gondolja komolyan. – Ha tudtam volna... én esküszöm... – folytatja, de ahogy kiélesítem a pisztolyt elhallgat. Szinte egyszerre kulcsolja imára ujjait és szorítja össze szemeit. Csak ront a színjátékával a helyzeten: meghúzom a ravaszt.

Egy pillanatra mintha minden lelassulna: A pisztoly dörrenése elnyújtott torz hanggá olvad, amit a szinte üres parkoló többszörösen utánozva ver vissza. A férfi, akár egy elejtett rongybaba, lerogy a földre. Fájdalmas ordítása térít magamhoz, ahogy a csípőjét szorongató kezét egyre jobban eláztatja a feltörő vére. Lenéz maga alá szorult, élettelen lábára. Eltorzult arccal ismét felkiált, ami elnyomja a közeledő cipők kopogását. Ölembe ejtem a pisztolyt, hogy mindkét kezemmel tudjam hajtani a kerekeket a kijárat felé.Kellemes borzongás fut végig rajtam. Most vagyunk kvittek. Találkozunk a rehabilitáción.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése