Kísértetiesen szellemes

Sziasztok, 

Ezúttal a horror témába nyúlok bele és egy olyan történetet hozok, ahol nem a megszokott ember a főszereplő hanem maga a kísérletet. Én még egyszer sem gondolkodtam a kísértet fejével, mindig csak a rettegő, halálra vált emberével.

A haragvó a megveszettnél is rosszabb *

Az ablak elé tolt hintaszékben ülök, és figyelem a félhomályban úszó utcát átszelő utolsó lovaskocsikat. A macska köveken zötykölődő erős hangjuk felhallatszanak a második emeletre is. Összerázkódóm ettől a hangtól, ahogy bevillan annak az éjszakának az emléke, amikor két férfi betört ebbe a lakásba, hogy kifosszák. Én ebben a szobában voltam. Egyedül... Megrázom a fejem, hogy szabadulni tudjak a nyomasztó emléktől. A közelegő felhőket kezdem el inkább nagy figyelemmel tanulmányozni. Az egymás hegyén hátán épült házak fölött rojtos szélű, fekete felhők gyülekeznek az éjszakai égbolton, erős vihart ígérve.A távoli utcáktól kiindulva sorra kapcsolódnak is fel a gázlámpák, amiknek a fényében még azt is látni, ahogy a szél felkapja az elhajított szemetet és a lehullott faágakat, majd tova kergeti a kacskaringós utcákon. Az eltűnő leveleket látva a nyakamhoz kapom a kezem. Bár én is el tudtam volna tűnni mielőtt megtalálnak az ágy alatti rejtekemen. Zokogásban török ki, ahogy az emlékek újból felvillannak: a padlón fenyegetően kopogó sáros csizma, a sebes, koszos kéz, ami a hajamnál fogva ráncigál ki az ágy alól, a kétségbe esett sikoltozásom, az ütésétől a szemembe hasító fájdalom, aztán a nyakam köré tekeredő szíj...

Halkan nyitódik a szoba ajtaja, amivel vékony éles fény tör be a sötét szobába. Hunyorogva oda fordítom a fejem.A kicsi bútorokkal berendezett szobába egy karcsú, magas nő lép be, aggódó tekintete egyből a sarokban álló kiságyra tapad. Felemeli hosszú, buggyos szoknyáját, hogy lábujj hegyen oda osonjon a csecsemőhöz.Meglököm magam a hintaszékben, amitől éles csikorgó hang töri meg a csendet. A nő keze mozdulatlanná válik a kis rácsokon. Behunyja a szemét, s egy hatalmasat nyel. Erősebben tolom el magam a földről, mire a nő összeszedi a bátorságát ahhoz, hogy felém fordítsa a fejét. Tágra nyílt szemeiben a rettegés villámként szikrázik, szája tátva, vállait pedig szemmel láthatóan rázza a félelem. A sötét ellenére is látom, hogy a himbálózó széket bámulva egyre jobban elfehéredik. Mire újból felcsikorog a szék a fapadlón, felkiált, s felkapva gyermekét kimenekül a szobából. Letörlöm a könnyeimet, és nevetve vissza fordulok az ablakhoz. Nem engedem, hogy a saját lakásomból kitúrjanak. Ki van zárva! Azok után, hogy elvettek tőlem mindent -a pénzemet, a leendő gyermekemet és az életemet- nem engedek ennek a beképzelt családnak, aki azt hiszi csak úgy beköltözhet ide.

A résnyire nyitva hagyott ajtón gyerek sírással vegyes pánikszerű neszezés hallatszik fel. Morgó férfi hangot követően be csapódik az ajtó, s gyermekével a kezében a nő megjelenik az ablak alatt majd elrohan a szemközti házak irányába. A férfi viszont nincsen velük. A felismerésre felállok, és az ajtó mellé sétálok. Jól hallani, ahogy óvatosan lép a fa lépcsőkre, és próbálja vissza tartani a légzését. Jó pár nyikorgás és recsegés után lassan kinyílik a szoba ajtaja. Ő nem lép be rajta, csak maga elé emeli a lámpát, hogy annak fényénél be lessen az ajtón. Látom határozott, borostás arcát, amin egy csepp félelem sem látszik, a bozontos szemöldökét, amit mogorván összeráncol miközben szögletes állkapcsa erősen megfeszül. Nem fog megijeszteni a komor ábrázatával, morgolódok magamban,  ha volt olyan ostoba, hogy felmerészkedett ide, hát most pórul jár.

Erősen koncentrálva szilárddá változtatom a megszáradt vértől és tövig betört körmöktől csúf kezeimet, hogy bevágjam az ajtót az orra előtt. Hosszú percekig csend ülepszik a szobára, így hallani lehet, ahogy a kövér esőcseppek egyre sűrűbben koppannak a fakeretes ablakokon. A férfi  egyszer csak berúgja az ajtót, s ordítva belép a szobába. Felemeli a magasba a lámpást, így látom az elszánt arcán végig húzódó mély ráncokat, az őszes hajszálakat a feje tetején és a szakállában. Látom a bütykös, sebes kezét és a fűrész portól mocskos ingét. 

- Mit akarsz itt? – vakkantja miközben a szobát pásztázza.

- Betolakodó. – suttogom  fenyegetve rekedt, érdes hangon. A férfi megfordul, én viszont a háta mögé lépek, hogy a fülébe suttogva ismételjem meg újból a szót. Kirázza a hideg, s egy pillanatra a lélegzete is eláll.

- Hagyj békén minket.  – riogat vicsorogva. – Nem hagyom, hogy a családomat bántsd.

Felnevetek. Bátran használja ezeket a nevetséges szavakat. Nem tud olyat mondani, amivel távozásra tudna bírni. Felrúgom a mellettünk lévő baba ágyat, amitől a benne fekvő játékok és a takaró szerte szét gurul, a vékony farácsok pedig eltörnek. Szemvillanás alatt megpördül a tengelye körül, s ugrásra készen bámul a sarokba. Előkap a farzsebéből egy üvegcsét, hogy aztán a parafa dugójától megszabadítva szét fröcskölje a szobában. A hűvös levegőt egyből beszennyezi szentelt víz fanyar bűze.

Hasonló szaga volt annak az átkozott férfinak is...Hisztérikusan felsikoltok mielőtt a férfinak rontanék. Felszisszenni sincs ideje, olyan gyorsan és akkora erővel ütközök neki. Kiáltásra nyitja a száját, ám előbb zúg a földre hangosan puffanva, minthogy egy hang is elhagyná a cserepes száját. Egy pillanatig haver csak a földön, de aztán vérző fejét fogva négykézlábra tornássza magát miközben a lámpát keresi a kezével. A lámpa azonban jóval mögötte hever a földön, zavarosan pislákoló lánggal. A férfi pánikszerűen a zsebébe nyúl, s továbbra is kába fejjel, vakon a levegőbe locsolja a maradék szentelt vizet.

Elhajolok, de még így is eltalál a nagy része. Szinte azonnal éles, maró fájdalom hasít a mellkasomba, a nyakamba és az arcom egyik felébe. Felhörgök az elviselhetetlen fájdalomtól. Kapkodva elkezdem letörölni magamról, de ahogy mellkasomra nézek újabb sikoly hagyja el a számat. A bőröm láthatóvá vált akár egy felhólyagosodott szürke fénykép. Rémültem a faszekrény üvegébe nézek, ami komoran tükrözi vissza a nyakamon körbe szaladó vastag véraláfutást, a felhasadt számat és a monoklis szemem... A férfi most először kiált fel elborzadva, de ahogy felé fordulok, az ismét mogorva arcot magára öltve bámul vissza rám, s aztán valaminek a kántálásába kezd. Zavarodottan bámulom, ahogy megveti a lábait majd előhalássza inge alól a rózsafüzért, nem törődve a halántékából kifolyó vérrel, ami már ellepte a nyakát és a kikeményített gallérját.

- Távozz tőlem, bármi is vagy,tisztátalan lélek,minden sátáni hatalom,minden pokoli támadó és minden gonosz légió,szekta,gyülekezet.... Így átkozott sárkány és ti ördögi légiók megparancsolom,hogy hagyjátok abba az emberi lények becsapását és ne ömlesszétek rájuk az örök kárhozat mérgét. Tünj el Sátán,ravaszság és minden csalás mestere,ellensége az emberi üdvözülésnek.Törj meg Isten mindenható keze alatt,remegj és menekülj amikor segítségül hívom e Szent és Rettenetes nevet,amitől még a pokol is megremeg.Az ördög csapdáiból ments meg uram őt,és add hogy békében és szabadságban szolgálhasson téged. Kérünk téged hallgass meg minket. " Exorciziamus- részlet" 

A szavak méregként hagyják el a férfi száját, amiktől olyan bizsergés lepi el a testem, mintha ki akarná szívni belőlem az életet. Hátrébb lépek, de úgy zuhanok a földre, mintha egy darab rongybaba volnék. Nyüszítve megpróbálok újból és újból felállni, de minduntalan összeesek.

- Távozz tőlem, bármi is vagy, tisztátalan lélek... – hadarja előröl, amitől a lábaim ólom súllyal kezdenek a padló kemény, szálkás deszkái közé süllyedni.

- Mi...?– ijedten kapkodom a fejem a lábam és a szoba között. - Ez...ez hogy lehet?

- ...Az ördög csapdáiból ments meg uram őt, és add hogy békében és szabadságban szolgálhasson téged. Kérünk téged hallgass meg minket.– folytatja határozottan.Vicsorogva a keresztet a magasba emelő, egyre lendületesebben kántáló férfira nézek.

- Te kis... - szakít félbe az ablakokat feltépő hideg szél, ami olyan erővel tör be a helyiségbe, hogy a függönyök a magasba lendülnek. - Most már elég legyen ebből. – szegezem a férfira újból a tekintetem, aki hatalmasat nyelve néz az ablakokról vissza rám. Egy kicsit topog egy helyben félelmében, ám ekkor megakad a szemem a mögötte  heverő kiságy széttört rácsain. Mindegyik egy-egy tőrként ácsorog a foglalatában alig pár centire tőle. Elégedetten kifújom a levegőt mielőtt erősen koncentrálva oldalra biccentem a fejem. A faléc lustán megmoccan, de ki nem szabadul.

- A szentségit. – szorítom össze a szemem, és próbálom kizárni az egyre hangosabb imát a fejemből. Erőt veszek magamon, és újból próbálkozom. A léc ezúttal puska golyó gyorsasággal a férfi kulcscsontjába fúródik. A rémülettel vegyes pániktól elakad a szava. Csak megmarkolja a vállát, nyomni kezdi a sebet, s hátrál pár lépést.

A pillanatnyi csendet kihasználva oda botladozom hozzá. A férfi rémültem hátra hőköl tejesen megfeledkezve a mély sebről. Torkon ragadom úgy nyomom a falhoz. Hideg ujjaim szilárd vége szinte átérik a forró, vértől ragacsos nyakát. Elkerekedett szemekkel kap a kezem után, de úgy siklik át az ökle a csuklómon mintha csak sűrű ködbe markolna bele. A félelem szikraként cikázik elkerekedett szemeiben. Most először látszik rajta, hogy halálra rémült. Ahogy egyre jobban tátog fulladozva úgy egyre hevesebben kezd rúgkapálni a levegőben. Felborítja a mellette álló alacsony könyves polcot, szerte szét rúgja a játék kockákat a földön. Aztán széttörik valami a háta mögött. Éppen a másik kezemmel is rászorítanék a nyakára, amikor lángra lobban a virágmintás tapéta.

- Ne... – lököm félre a férfit, aki a földön elterülve görcsös köhögésben tör ki. Riadtan a rongyos hálóruhámért nyúlok, hogy legyezni tudjam valamivel, de semmi hatása. Átrohanok a szobán, és az ajtó felé nyöszörögve kúszó férfin, hogy felmarkoljam a szoba másik sarkában heverő pokrócot, de mire vissza fordulok a szoba majdnem teljes egésze már lángokban áll.

- NE! – sikoltok fel újra meg újra. Csak kapkodom a fejem, és érzem, hogy a szobával együtt én is elpusztulok.

Share: