Hogyan kezdődne egy posztapokaliptikus történet?

Kategória: Egypercesek

Hangosan zihálva teszem meg a rádió állomás utolsó lépcső fokait. Amint felérek neki dőlök a piros-fehér sávos korlátnak, hogy kifújjam magam. A szél itt fenn erősen fúj, szét zilálja az összefont hajamat, és a széthúzott bőrkabátomat is csattogva dobálja a levegőbe. Össze húzom a kabátot aztán ellököm magam a korláttól, hogy aztán egészen a torony széléig kisétáljak.

A város magas házai most egészen apró, színes gyufás skatuják, amik szabályos vonalakban követik egymást. Közöttük a forgalmas utcák pedig hajszál vékony csíkban kanyarognak, hátukon a siető autók lámpáinak cikázó fényeivel. Lenyűgözve hümmögök. Sosem gondoltam volna, hogy a forgalomtól és emberektől zsúfolt város szép is lehet. És nyugodt. Főleg nyugodt. Senki nem lát és nem is tudja, hol vagyok. Egy kicsit most bánom, hogy még sosem szakítottam időt arra, hogy feljöjjek ide, hogy megszabaduljak egy rövid időre a számlák és táblázatok kusza halmazától, a folyton csengő telefontól és a munkahely-az iskola-és azt otthon közötti rohanás végtelenített körforgásától. Mikor is voltam utoljára egyedül? - kérdezem magamtól egy hatalmas sóhaj kíséretében.

Kiülök a szélére, kilógatom a lábam és előhalászom farmer zsebemből a majdnem üres cigis dobozt. Az erős szél miatt többször kell próbálkoznom, mire meggyullad az öngyújtó, de kitartó vagyok. Az égő végű szálat beszorítom a vörösre festett ajtaim közé. Mélyen bele szívok, így az ismerős kesernyés íz megtölti a számat és a tüdőmet. Lassan fújom ki a szürke füstöt így az lomhán karikát formál, amit aztán a szél gyorsan szerteszét fúj. Elkezdem lóbálni a lábam miközben újból mélyet szívok, s a nem messze tőlem felbukkanó sas madarat bámulom. Robosztus termete ellenére könnyedén lavírozik az erős légáramlatok között miközben fejével a tájat pásztázza szüntelen. Anélkül, hogy hosszú szárnyait megmozdítaná tovább siklik, majd fehér végű farktollait megmozdítva irányt vált, s úgy eltűnik, mintha itt sem lett volna. Elnyomom a csikket, bele ékelem a korlát egyik repedésébe, s hátra dőlök.

A gomokfelhők a kék égen őrültek módjára szaladnak tova miközben hol el takarják a délutáni napot, hol teret hagynak neki. Tarkóm alá teszem a kezemet, hogy még kénylmesebb legyen a kemény fémen, amikor a távolban egy helikopter húz el sebesen. Sötét kék felületén csak úgy csillog a nap fénye, hangja idáig is tisztán elhallatszik. Szinte naponta látni rendőrségi helikoptereket átrepülni az égen. Sokszor gyakorlatoznak vagy ellenőrzik a várost. Megrándítom a válam, majd a másik kezem is a tarkóm alá teszem. Behunyom a szemem és igyekszem kiélvezni a nyugalmat, amikor egy sziréna halk visszhangja zengi be a csendet, amit aztán egyre több és több követ. Felpattannak a szemeim és, ahogy felülök egyből megfagy ereimben a vér.

A horizonton vékony füst száll fel, ami köré gyűlnek a kéken és pirosan villódzó fények.

- Az iskola... – pattanok fel hirtelen, amint leesik hová is tart a hatóság. Kapkodva elkezdek lemászni a magas toronyból. A felfelé jövet jó tíz percig tartott, ezért megpróbálom kettesével szedni a fokokat. Ekkor újabb helikopterek súgnak el az égen hangos robajjal.

Te hogyan képzeled el?

Share:

Tovább olvasom

Catalina Sanchez - Gondolatok

Sziasztok,

A mostani bejegyzéssel nem csak egy tehetséges írót, illetve bloggert ismerünk meg, de jó tanácsokat is kapunk tőle az írás terén.

Üdvözöllek, Catalina Sanchez. Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.

Őszintén bevallva, nem is tudom, hogy most mit is kellene erre írnom. Elég régóta blogolok már ahhoz, hogy legyen valami frappáns begyakorolt szövegem erre a kérdésre, de soha sem voltam jó ebben. Ráadásul most sok minden kérdőjeleződött meg pár magánéleti probléma miatt, így inkább hagyatkoznék a tényekre, amit talán sokan nem tudnak rólam. 24 éves múltam és 8 éve írom a történeteimet. Sokat nem egyszer újra kezdtem, azonban azért akad olyan is, amit sikerült befejeznem. Jelenleg még Pesten élek és immár egy egyetem (bár mindenki megkérdőjelezi az suli előre lépését, mert minőségileg, hát nem azon a szinten van…) végzős hallgatója vagyok, igaz egy félévet biztos csúszni fogok a drága lehetetlen rendszernek köszönhetően. Aztán pedig ki tudja, hogy mi lesz velem, sose láttam előre a sorsom, csak megéltem mindent.

Az oldal kellemes, meleg hangulatú, áttekinthető, ahol mindent első kézre megtalálni. Nem voltam másképp a frappáns elnevezésű tartalomjegyzék azaz a Gondolattérkép megtalálásánál.

Örülök, hogy tetszik a blog, bár még mindig igazán kezdeti formában található meg. Nem is tudom, hogy hányadik próbálkozásom a személyes jellegű oldalak terén, mivel nem egy elődje van még meg a profilomon. Próbálok egyedi lenne, így a menüt se ennek akartam elnevezni, emiatt jött a Gondolattérkép, aminek szerintem mindenki tudja a lényegét.

Az egyszerű, de újszerű elvén működik látszatra, és lehet emaitt tűnik késznek az oldal, és nem kezdetlegesnek.

Az újszerűség fonalát tovább víve, felbukkan az Előkészületben és Folyamatban almenü. Még egyenlőre nincs elérhető tartalom ugyan, de azért megkérdezhetem, hogy mik várhatóak? Mik vannak készülőben?

Ha nem lennék lusta és a szakmai gyakorlatom se szívta volna le minden energiámat, akkor már ezek a menük is élnének. Az előkészületben menübe nagyon csekély számú történetet tudnék felsorakoztatni, mivel a folyamatban lévő történetekkel akarok foglalkozni, ráadásul van néhány olyan is, amit azért nem akarok megosztani, mert szeretném, ha titok lenne a megjelenéséig. Így belegondolva, valószínűleg át fogom dolgozni ezt a menüt, mert egy picit már sántít az egész. Jelenleg két futó történetem van, az Esőcseppek 2. része, illetve a Kívánságok éjszakája, amit sajnos már elég rég frissítettem. Igyekszem visszarázódni a mindennapos írásba, viszont ez egy kicsit döcögősen megy még.

Ehhez pedig egyértelműen kapcsolódik a Befejezett almenü, aminek a kialakítását személy szerint nagyon ötletesnek találok. Mesélj egy kicsit erről a megoldásról, és az elkészült alkotásokról. Honnan jött az alap ötlet? Mi inspirált?

Az itt található kódokat használom a többi blogomon is a szereplők leírásánál, illetve a fejezeteknél. Hely takarékos megoldás, ráadásul így rendezettebb az egész, mivel azonos méretű szövegdobozokat lehet látni, ez pedig nekem nagyon fontos. Nem mániákusan, de szeretem, ha rend van körülöttem, nagyok az elvárásaim a saját dolgaimmal kapcsolatban, így akár órákat is el tudok vesztegetni, hogy millire pontosan úgy nézzen ki minden, ahogyan én azt elképzeltem.

Egy novelláról, illetve egy két részes kisregény első része található itt. Mindkettő fanfiction és az én számomra mindkettő nagyon kedves. A novella egy boldog szakaszt ír le, míg a kisregény az elvállás nehézségeit mutatja be. Jelenleg az utóbbi ál közelebb hozzám, ráadásul ennek írom a folytatását is. Őszintén bevallva nem nagyon emlékszem, hogyan jött az alapja, de a legtöbb történetemnél így vagyok, mert ahogy kipattan valami a fejemből, máris rengeteg ötletem van hozzá, ebből kifolyólag, hamar elfelejtődik az a szikra, amiből létrejön az egész.

És mi a helyzet az ajádékozással?  Ugyanis ajándékba adtál vagyis készítettél  egy novellát, ami - mint a többi - igazán jól sikerült. Ilyen kezdeményezéssel vagy gesztussal nemigen találkoztam még. Mi húzódik ennek a hátterében? Hogy történt az egész?

Először is köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszett a no

vella. Karácsonyra készült ajándékba, akkor még viszonylag elég kevés focis blogger volt. Dora kezdeményezése volt az egész, én csak csatlakoztam az egészhez. Amolyan sulis, sapkából név kihúzós, ajándékozós volt az egész. Kaptál egy nevet, felsorolva, hogy kivel olvasna szívesen novellát és ennek a személynek kellett írni. Nagyon egyszerű dolgom volt, mert pont azt a focistát kaptam meg, akivel annak idején kitaláltam az egész jelenet sorozatot, mivel ez egy fel nem használt ötlet volt. Szívesen ajándékoztam, mivel reméltem, hogy tetszeni fog az ajándékozottamnak, ráadásul meg is írhattam és nem merült a feledés homályába. Még ma is mosolyogva olvasom vissza és rögtön magam előtt látom az egészet.

Már a bemutatkozásnál olvasható, hogy több típusú alkotást is publikálsz, mint a rövid szösszenetek, novellák és kisregények. Mesélj egy kicsit ezekről. Hogy hogy több fajtában is alkotsz? Azért is kérdezem, mert általában csak egy típust járnak körül az írók.

Amikor elkezdtem írni, minden gondolatomat, ötletemet egy regénybe akartam belezsúfolni és mondanom sem kell, hogy kész katasztrófa volt az egész. Kezdő írói hiba, de én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ne ragadjon le egy típusnál. Bátran próbálkozzon mással is, mert vannak olyan történetek, amelyek több tíz fejezetben tudnak csak kibontakozni és akadnak olyanok is, aminek elég egy lélegzetvételnyi idő is, nem kell tovább nyújtani. A szösszenetekre pedig csak azt szoktam mondani, hogy amikor ezeket leírom, megragadt annyira az adott jelent, hogy muszáj volt megírnom, akár előre, akár csak úgy. Csak gondolj bele, milyen rossz, amikor kitalálsz valami nagyszerűt, de az sehová sem illik. Én ezért írom meg, még ha pár bekezdésnél nem is lesz több, viszont a lelkemnek jólesik, hogy nem fog elveszni se a jelenet, se az az érzés, ami miatt megalkottam.

Ismerős mindkét érzéss: ha nem illik sehova az újsdonsült ötlet, és az a kellemes elégedettség, hogy nem hagyom elveszni azt a bizonyos pillanatot. A tanácsod pedig nagyon jó. Azért is értek veled egyet, mert nálam is van, hogy csak egy szösszenetre kap el az ihlet de van, hogy több oldalon keresztül.

Hamár a többrétűségnél tartunk: hogyan kezdődött az írás?

Elég régen volt már, 2008-ban kezdtem el írni. Emlékszem akkor lett otthon normális netünk, már nem a tárcsázós modemünk volt, így szabadon böngészhettem. Rengeteg anime ihletésű sztorit olvastam és egyre jobban azt éreztem, hogy ilyet én is akarok írni. Tudom, hogy elég gyerekes gondolat volt, de így kezdődött el minden és igaz, hogy azokhoz képest már fényéveket javultam, azonban örülök, hogy neki kezdtem, mert nagyon jó kifejezési forma. Nagyon sokat álmodozom és így egy részüktől úgymond „megszabadulhatok”, pluszban folyton pörög az agyam, emiatt fontos, hogy jó részét ki tudom írni magamból, máskülönben már valószínűleg megőrültem volna.

Szerinted hogyan érdemes kezdeni egy regényt/novellát? Egyből a lecsóba vagy pont fordítva?

Kezdtem már el történetet így is és úgy is. Ez magától a sztoritól is függ, mert valamelyik igényli, hogy egyből a közepén kezdjük, akcióval, míg van olyan, aminek pont az tesz jót, ha szép lassan bontakozik ki.

Na és a befejezés? Happy end vagy szomorú vég?

Erre is csak az tudom mondani, mint az előbb is. Mindkettőt írtam már, bár ha szomorú véget írok, akkor tudom, hogy rengeteg mindenkit meg fogok lepni, mert minden olvasó reménykedik abban, hogy a vége úgyis happy end lesz. Persze aztán ők is írják, hogy érthető ez a befejezés, de akkor is szerették volna, ha a főszereplők kibékülnek. Pont az Őszi zivatar fülszövegében írtam ezt: Mert néha egy kapcsolat nem happy enddel végződik… Ez ott szerepel a leírásban, ennek ellenére a befejező rész után sokan várták azt, hogy mégis boldog vég lesz. Az utóbbi időben pedig nagyon figyelek arra, hogy ne írjak klissés történeteket, korábban nagyon hagytam, hogy befolyásoljanak a hozzászólások, amiket még mindig megfontolok, azonban inkább a gondolataimra hagyatkozok és mindent többször átrágok, hogy biztos így kell ennek lenni-e?

Mesélj egy kicsit az írói névről. Honnan jött az ötlete? Miért lehet fontos az író számára? Mire kell figyelni ha választani akar magadák egyet?

Nekem nagyon tetszik a Catalina név. Régen volt tervben egy barátnőmmel egy közös történet és annak a karakteremnek találtam ki ezt a nevet. Aztán ebből nem meglepő módon nem lett semmi, viszont épp akkor voltam túl egy kisebb mélyponton, így amikor visszatértem, szerettem volna tiszta lappal indítani. Új név, új blog. A Sánchez pedig csak úgy jött hozzá, hogy igazán spanyolos hangzás legyen.

Kifejezetten szabályt nem tudnék mondani a választásra, mert van, aki jobban preferálja az igazi nevét, amit fel is vállal, de van olyan, akinek kell az a névtelenség, az az ismeretlenség, titokzatosság, amit egy írói álnév tud adni. Én sokáig a saját nevemmel írtam, sose szégyelltem, hogy írok, viszont szeretem azt az érzést, amit a Catalina Sánchez név nyújt. Nem xy vagyok, aki itt meg itt lakik, hanem Catalina, aki imádja a focis történeteket, meg a spanyolokat.

Ennél szebben nem is lehetne megfogalmazni az álnév nyújtotta kellemes érzést, ami nem csak biztonságot, de szabadságot is ad :)

Mindenképpen érdemes ellátogatni Catalinához, és átböngészni az oldalát ITT, ITT, ITT!

Minden jót kívánok Neked és minden olvasónak. Örülök, hogy benéztetek hozzánk.

Brukú

Share:

Tovább olvasom

Vic - Purple Killer

Szeretettel köszöntök mindenkit a Talking Blogsban.

A mai bejegyzés számomra kedves, mert egyrést a krimit és a horrort ötvözi, másrészt pedig egy igen izgalmas blogot és bloggert ismerhetünk meg. Ő pedig nem más, mint Vic és a Purple Killer.

Üdvözlet mindenkinek, aki az interjúmra tévedt! Vic vagyok egy hónap múlva tizenöt éves, introvertált gimnazista, nagy álmokkal. Mióta az eszemet tudom, érdekel az irodalom, a versek és novellák világa. Még járni sem tudtam, de kívülről szavaltam az Altatót, József Attila tollából, aki nem mellesleg a kedvenc költőm. 2015 eleje óta lelkes k-popper vagyok, de Ázsia kultúrája, művészete, filmjei 2013 óta mozgatnak. Animációs filmeken nőttem fel, és a mai napig ez a kedvenc filmműfajom. Talán ezért is vagyok itt. :)

Mesélnél az oldal kialakulásáról? Mert ugye a jól ismert PC játék, a Five Nights at Freddy’s témában jeleskedik. Személy szerint szeretem azt a játékot– már amennyire egy horrort lehet szeretni-, ezért is örültem, amikor rá találtam a blogodra.

De hogy hogy ezt a témát választottad?

Az oldalam kialakulása egy vicces történet. 2015 áprilisában mutatták meg a Five Nights at Freddy’s játékot, amitől eleinte féltem. Ám a kételyek elszálltak, több végigjátszást néztem meg, végül pedig kikötöttem a játék háttértörténeténél. Innen adódott az ötlet, hogy megírjam a saját történetemet. A horrort nem szeretem, ugyanis nagyon félős vagyok, a Titanictól is hetekig rémálmokkal küszködtem, pedig nem horrorfilm. Ezért is lepődtem meg, hogy pont a krimi-horror témánál ragadtam meg.

Érdekes kettős, mondjuk a már feltett fejezeteket végig olvasva egyáltalán nem az jön le, hogy félős lennél :D

Muszáj egyből megkérjelek, mondj pár szót a regényről. Már három részét közzé tetted, és a harmadik része egyszerűen letehetetlen.

A regény fő központja Vincent, és az ő élete. A játék köztudott gyilkosának életútját követheti végig az olvasó, hogyan válik azzá, aki, mi vezérli a gyilkosságra, és hogyan kutatja fel rég elveszett családját. A történetet színesíti a többi biztonsági őr, esetleg mellékszálként az ő történetük, kapcsolataik, emellett egy szerelmi szálat is tervezek, de ez maradjon titok. Köszönöm, aranyos vagy, hogy így gondolod. Aggódtam, hogy a harmadik fejezet borzalmasan unalmas lett, ez ad egy kis löketet, hogy többet alkalmazzam a körülírást, leírást, helyszínábrázolást. :)

Nem, nem lett unalmas, mindent megtudtunk, amit kellett, és ezzel egyben fel is csigáztad az érdeklődést a folytatás iránt. Az meg mégjobb, hogy tervezel bele picit többet is.

Mióta foglalkozol egyébként az írással?

Mint említettem, egészen kiskorom óta írok kisebb történeteket. A versírás nem az én asztalom sajnos, viszont amióta megtanultam írni és olvasni, írok. Amióta iskolába járok, a nyelvtan és az irodalom a kedvenc tárgyaim, a fogalmazás pedig külön kedvencem volt. Fanfiction-íróként 2013-ban próbáltam először ki magamat, és megmaradtam ennél a „hivatásnál”.

Vannak bevált szokásaid? Vázlatolás és megtervezés, vagy csakúgy spontán ami jön, reggel vagy inkább a késői órákban szeretsz alkotni...stb?

Mindig más. Van, amikor fél kilenckor jön rám az ihlet, és este tizenegyig verem a billentyűzetet. A történet váza viszont a fejemben mindig megvan, tudom, hogy mire szeretnék kilyukadni. Úgy szeretek alkotni, hogy senki sem lát, a bétázást sem szeretem, tudom, hogy belenéznek, és azt mutatják, tetszik nekik, amit kiadtam a kezemből, de mindig van ellenvetésük.

 Vannak e esetleg tanácsaid a többi író számára? Amolyan Do’s and Dont’s ? :D

Merjenek olyan fandomokban alkotni, amik nem népszerűek. Ne írjanak kényszeresen az 5SOS és 1D világában, csak mert azok a kelendőek; tegyenek úgy, mint például én. Az első fanfiction blogom is az Így neveld a sárkányodat fandomjában volt megtalálható, emellett írtam már a Star Wars és Undertale fandomban is, írtam Attack on Titan novellát, de bandák és dalok alapján készült ficeket is kiadtam a kezemből – papír alapon, ezeket még nem tettem közzé.

 A blogot rajzok és gif-ek teszik még látványosabbá. Te készítetted őket?

Mint írtam, a prológus melletti rajzot én készítettem, egy Rebornica-remake-ként. Igyekszem többet alkotni, de jelenleg k-pop chibikkel foglalatoskodom. A gifeket mind Rebornica és DFox készítették, ők híres Tumblr művészek, ők FNaF témában alkotnak, így külön örültem, hogy rájuk – és a rajzaikra – találtam.

Akkor ezeket a neveket érdemes megjegyezni, ha valaki ezt a témát favorizálja.

A karakterek viszont nem csak a Főoldalon tűnnek fel, hanem külön a Karakterek almenüben is, egy helyen. Miért fontos, így külön ki tenni a karakterek ismertetőjét?

Talán azért, hogy az olvasónak ne kelljen azért elolvasni egy fejezetet, hogy egy infót megtudjon az adott szereplőről. Valamint itt olyan információkat is közlök, amik nem feltétlenül fonódnak egyelőre a történetbe.

Mi a helyzet a kritikákkal? Egyrészt azért, mert aki ír azt mindig érik jó és rossz kiritikák, másrészt pedig a Tőletek kaptam menüben blog kritikákat is közzé tettél. Honnan jött az ötlet –vagy bátorság -, hogy ennyiszer pályáztasd az oldalad?

Mint mindenkié: szeretném látni, hogyan vélekedik a művemről egy kívülálló. Egy olyan ember nézőpontjából szeretném hallani/látni az adott produktumról, aki nem tudja, hogyan és miként keletkezett, mi a háttértörténet a szavak mögött, mi ad ihletet, és mi az, amit javítok.

Rengeteg a pozitiv visszajelzés, ami igazán figyelemre méltó, de hogyan reagálsz a negatív kritikákra, ha netalántán becsúszik egy-egy?

Régen borzalmasan kezeltem a kritikákat. Nem csak magamon, hanem másokon is levezettem, ha negatív véleményt, visszajelzést kaptam. A kemény kioktatás arról, hogy ne vegyem fel a rosszat erősített, így már jobban kezelem az ilyen helyzeteket. Senki sem tökéletes, mindenki hibázik, és mindenki másban látja a hibát. Valakinek nem okoz problémát egy kifejezés, más viszont beleköt. Mindenkinek más a véleménye, és a véleménynyilvánítást csak építő, segítő jelleggel teszi – ez lebeg a szemem előtt. Mindig kilométeres választ írok az illetőknek, amit általában örömmel vesznek. Ebben kiértékelem a véleményüket, pár háttér információt osztok meg az adott témáról, és megpróbálom megbeszélni. Természetesen 100 százalékig figyelve és megtartva az ő álláspontját.

Amint látom ennyiben nem áll meg a lendület, mert a Jelentkezéseim menüben több blog verseny is olvasható, amikben indultál. Ezeknek az eredményét lehet esetleg olvasni az előbb említett menüpontban?

A versenyek eredménye az „Amit tőletek kaptam” menüpontban található. Alul okleveleket osztok meg, amiket kaptam, emellett ha nem járt oklevél, de kaptam valamilyen minősítést, azt szöveges formában osztom meg.

És végül a kiváncsiságomnak eleget téve: Mikor várható a történet folytatása? :)

A következőkben igyekszem jönni a folytatással. Lehet, hogy csak októberre érkezik a történet következő morzsája, mivel megígértem, hogy ebben a hónapban lezárom az első fanficemet, a 35. fejezet befejezése a korszak vége is. Ezután már tudok fókuszálni a most futó történetemre. Örülök, hogy várod a folytatást~. :)

Örülök, hogy sort kerítettünk erre a remek kis beszélgetésre.

Ha pedig valaki kedvet kapott egy izgalmas, és hátborzongató történethez, ne habozzon IDE,IDE, IDE kattintatni, és feliratkozni Vichez.

Szeretettel:

Brukú

Share:

Tovább olvasom

Hajni - HDawn stories

Sziasztok,

A Talking Blogs vendégeként fogadjátok szeretettel Hanjit, aki pikánsabbnál pikánsabb történeteket oszt meg, a már kinézetre is megkapó HDawn stories oldalán. Lássuk, ki is leledzik a remek kis történeket mögött?

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, nagyon örültem neki, megtisztelő :). Magamról… 25 éves vagyok, két éve Luxembourgban élek a párommal, és a francia nyelvtanulással bajlódom. Az igazi keresztnevem Hajni, innen jött a blog neve is (Dawn angolul hajnalt jelent). Van két csodaszép, hosszúszőrű tengerimalacom. Tavaly októberben kezdtem a blogolást, és tulajdonképpen azóta írok folyamatosan.

A blog erős színekkel és a látványos fejléccel rendelkezik, amik magával ragadják az ember tekintetét. Hogy hogy nem a szokványos világos és légies színeket választottad?

A blog maga sem szokványos. :) Szeretem az egyediséget, és az volt a cél, hogy már a kinézetben is visszatükröződjenek a történetek mondanivalói. Végül is egy erősen felnőtt tartalmú oldalról beszélünk, amihez szerintem tökéletesen passzol a vörös szín.

Ez mellett, amit egyből kiszúrtam az az oldalsáv tetején látható, Előolvasók. Ez mit takar? Hasonló a jelentése, mint a Bétának?

Igen, tulajdonképpen ugyanaz a kettő, de valahogy a béta nekem annyira furcsán hangzik, a másik szebb kifejezés :D

Amire ugyancsak felfigyeltem az  az, hogy a történethez kapcsolódó zenéket össze gyűjtötted egy helyre. És, aminek még ennél is jobban örültem, az pedig maguk a zenék. Szeretem a feltüntetett számok többségét, és naná, hogy lejátszottam párszor egynehányat. :D Node, honnan jött az ötlet, hogy így külön össze gyűjtöd?

Először csak belinkelgettem őket az adott részekhez, a megfelelő helyre, de amikor már sok összegyűlt, úgy döntöttem, jó lenne egy külön menüpontot is csinálni nekik. Sokszor hallgatok zenét, miközben írok, motivál, és segít a megfelelő hangulatba kerülni. Zeneiskolába jártam, apum szólógitáros egy bandában, barátom is gitározik, barátnőm hegedül egy szimfonikus zenekarban, szóval ha akartam volna, sem kerülhettem el a zene szeretetét. Egyébként az ízlésem nagyon változatos ezen a téren, de a szimfonikus rock/metál mindig is a szívem csücske marad. És már a One Direction is. :D Szóval tényleg jöhet minden, ami jó, műfajtól függetlenül.

Az oldalon kettő teljes történetet lehet olvasni, amit, hogy őszinte legyek elég nehéz „letenni” . Ezek a Szilánkok Trilógia és a Csillagszámláló, amiknek a fülszövege egy –egy kép kíséretében is olvasható. Mesélj róluk. Mi volt a kiinduló ötlet? Mi inspirált írás közben? Miért pont ez a műfaj...stb?

Bocsánat, ez lesz az a rész, amit képtelen vagyok két mondattal letudni, szóval kicsit hosszú lesz :). Ha tényleg az elején kezdjük, el kell mondjam, szerencsére egy nagyon nyílt látókörű édesanya nevelt fel. Talán ez az egyik oka, hogy sosem riasztott vissza a melegség témája.

A Vörös szilánkokat annak hatására kezdtem el írni, hogy abban az időszakban elég sok meleg filmet láttam, és valahogy kedvet kaptam hozzá, hogy bemutassam az én kitalált történetemet arról, hogy két fiú/férfi is lehet szerelmes egymásba, és egyáltalán nem bűnös dolog az, ami kettejük között történhet. Első körben kaptam miatta kemény kritikákat  - a sok szex, és az, hogy két azonos neműről írok; ez volt általában a negatív vélemények forrása (ráadásul, ez a kettő együtt tényleg kicsapta néhány embernél a biztosítékot :D) –, de mára már beláttam, hogy egyszerűen vannak olyanok, akik ezt sosem fogják elfogadni, akiknek ez túl sok, és nem kell erőltetni. Pedig mindkét téma hozzátartozik az élethez. Aztán elkezdtem hasonló blogokat keresni, és így találtam rá Becca történeteire, amiknek azóta is függője vagyok :). Később folytatódott a Szilánkok, már hetero vonalon, azonban Larryék világa közben alaposan beszippantott. Erről nem akarok sokat beszélni, de minimum két barátsággal kevesebb lennék, ha nem így történt volna :).

A Csillagszámlálóról pedig… egyik nap, ébredés után feküdtem az ágyban, és a semmiből beugrottak bizonyos jelenetek, amik később helyet is kaptak a sztoriban. Aztán eszembe jutott, hogy milyen menő és izgi lehet, ha valaki hullámvasutakat tervez, és csiribú-csiribá, máris megvolt a fejemben a történet vezérfonala. Szinte transzban leültem a laptopomhoz, és írtam. Depressziós voltam, mikor a kis Harryt bezárták az erdőben, és Lou-val együtt izgultam, mikor felültek a Csillagszámlálóra. :)

Érdekes, hogy olyan apróság, mint egy film például, mennyire tud hatni az emberre főleg, ha az illető író. Emlékszem az én esetemben az Ideglelés Csernobilban c. film volt. Mind a kettő témát (horror és posztapokaliptikus) kedvelem, de a filmet  viszont szerintem nem sikerült jól megcsinálni. Úgyhogy leültem és elkezdtem írni az első fanfic-ot és egyben az első horrort :D

Visszatérve, ha már készen van a regény, nem mindegy hogyan vezetjük be, illetve zárjuk le. A Csillagszámlálót –példának okáért- prológus vezeti be és epilógust zárja le, amik jól passzolnak a történethez. Szerinted mikor érdemes használni? Mire kell figyelni ha megírod ezeket?

A Csillagszámlálónál adott volt, hogy a múltban történtek - amelyek az egész jelent befolyásolják – kerüljenek a prológusban, mintegy felvezetésként. Az epilógusban pedig a két főszereplő eltemeti a múltat - mind képletes, mind való értelemben -, tehát ez a jövőjük felvezetése is. A kérdésedre inkább úgy válaszolok, hogy az én véleményem szerint mikor jó egy prológus: akkor, ha előrevetíti picit a történetet, és bedob a mély vízbe. A rohanó világunkban a legtöbb olvasó már az első lapokon eldönti, hogy érdemes-e az adott sztorira fordítania a drága szabadidejéből. Ez így van rendjén, az íróknak pedig alkalmazkodniuk kell ehhez. A jó epilógus pedig lezárja a szálakat (vagy éppen újakat nyit), a jövőre koncentrál, mert mindenki kíváncsi arra, hogy vajon mi lesz a szereplőkkel azután, hogy elolvasták az utolsó lapokat.

Az előző kérdést folytatva:  vannak bevált írói szokásaid? Előre megírt vázlatok vagy csak elnagyolt gondolatokkal fogsz neki? Van e kedvenc helyed az íráshoz? Be tervezed e előre, hogy a héten kb mennyit fogsz írni...stb?

Már említettem, hogy írás közben sokszor hallgatok zenét, ezt nevezhetjük egy írói szokásnak. Nem szoktam vázlatot írni, általában a fejemben van meg a történet nagy vonalakban, és hogy a hiányzó részeket hogyan töltöm ki, azt a szereplők alakítják, néha nincs is beleszólásom a dolgokba :D Nincs kedvenc helyem az íráshoz, de jó, ha van egy kényelmes hely, egy pohár kávé tejszínhabbal, és máris könnyebben elkalandozom a kreált kis világomban. Tavaly október óta hozom hetente, olykor hetente kétszer a részeket – úgyhogy be kellett tervezni, mennyit írok –, de most egy kicsit lazábbra vettem, mert időközben több történethez is elkezdtem előolvasni, javítani. De nem feledkeztem meg az olvasóimról, hamarosan visszatérek a részekkel, mert az írás a lételemem, az olvasóimat pedig imádom a kedves – olykor talán kicsit túlzó – kommentjeikkel együtt. :)

Tetszik a fogalmazásmódod:  választékos, gyakorlott, és cseppet sem egyhangú. Azt mondják, ha valaki sokat olvas, annak a fogalmazásán és a beszédén is meglátszik. Ez (a sok olvasás) rád is igaz? Ha igen, milyen témakörök érdekelnek leginkább?

Örülök, hogy így gondolod. :) Abszolút igaz rám, hogy sokat olvasok. Már gyermekkorom óta (és emiatt megint anyunak kell hálálkodnom). Először elragadott a Harry Potter láz, majd jöttek az egyéb fantasy, vámpíros sztorik, de azt hiszem, J. R. Ward Fekete tőr testvérisége óta olvasok romantikus, erotikus történeteket. Nagy hatással volt rám Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozata, azt kell mondjam, ő a példaképem, ha írásról van szó. Akik szeretik a tabuktól mentes, vicces, ugyanakkor komoly, erotikus sztorikat, azoknak csak ajánlani tudom :).

És végül hadd kérdezzem meg, vannak tervben újabb történetek?

Persze, azok mindig vannak, aztán majd kiderül, melyikből mi lesz :).

Az biztos, hogy jövök még hozzád, mert kíváncsi vagyok a többi történetre is. Akinek szintén felcsigázta Hajni tehetsége az érdeklősédét ITT, ITT, ITT elérhető!

További szép napot Mindenkinek:

Brukú

Share:

Tovább olvasom

Láthatatlan betolakodó

Kategória: Egypercesek 

A lovak patái hangosan cuppognak a kavicsos sárban, ahogy Nelli és Kyle kényelmes tempóban ügetnek. Hűvös, ködös idő miatt, több réteg ruhát kellett páncéljuk alá felvenniük, sőt lovaikat is le kellett takarni pokróccal, ami csak mégjobban lassítja őket az erdő átfésülésében. Már a harmadik napot töltik az erdőben anélkül, hogy rá bukkantak volnak a két suhanc tolvajra, akik meglopták a királyt a születésnapjára rendezett mulatságon. Halál jár a a korona ékszerek ellopása és a legnemesebb lovak istállójának felgyújtása miatt. Senki sem tudja, hogyan sikerülhetett nekik a szigorú katonai részvétel mellett ezt megtenniük, bár ahogy reményvesztetten kutatják őket, anélkül, hogy akár egyetlen nyomot is találtak volna utánuk, egyre bizonyosabbá válik, hogy nem egy egyszerű tolvajokról van szó. Egyikük sem mondta még ki ezt hangosan, mégis köztük lebeg.

Az erdőt viszonylag kopár, egyenes törzsű fák alkotják, amik között könnyedén átlátni  tiszta időben. Egyetlen domb, se hasadék sem pedig víz nincsen erre, ennek ellenére viszont hatalmas területen nyújtózik el a város mögött.

- Nem értem, miért nem megyünk végre vissza – szól elnyűtt hangon Kyle, aki a kantár szárát csavargatja unalmában. Robosztus, magas termete lágyan ring a feldíszített nyeregben, ami pont olyan pompásan fest, mint a selymes szőrű, mogyoróbarna színű lova. Sötét vörös haját fejére nyomta a sisakja, amit most hóna alatt szorongat, barna szemei alatt lila karikák terülnek el a kimerültségtől. – Csak vaddisznó és szarvas nyomokat találtunk eddig, hacsak nem változtak át valamelyik állattá, akkor nincs mit keresgéni.

- Fiatal kölyköket keresünk, annyi az egész, hogy fürgék és ügyesek. Nincs itt szó semmilyen varázslatról vagy megtévesztésről. – válaszol Nelli, de hangjában a kétség apró csírája cseng. Megfáradtan kifújja a levegőt, majd megdörzsöli a fáradtságtól égő szemeit. – Menjük még pár métert aztán vissza fordulunk.

Újból csendbe burkolóznak, amikor a messzeségben lassan kirajzolódni látsznak egy ház romjai. Percek alatt átszelik a távot. Leugranak a lóról majd kivont karddal körbe néznek. A mohás leveles maradványoknak a nagy része már nem áll, töredékek, alapok és egy tömör falszakasz maradt csak meg, amik a pusztulás ellenére is jól látható négyzetet alkotnak. A sárban gyermek lábnyomok látszanak, de az nem, honnan jöttek vagy merre mentek tovább. Nelli Klyra néz, hogy fejével biccentsen neki. A fiú bólint majd a ház körül kezd el körül nézni, míg társa óvatos léptekkel belép a romok közé. Semmi különöset nem talál, egyetlen egy sarkot leszámítva.

A legtávolabbi zugban egy kupac gyertya van bele szurkálva a földbe, körülötte őszülő hajszálak és gombostűk hevernek. Erősebben markolja a kard markoltát. Sosem látott még ilyet, mégis feláll tőle az összes szőr a tarkóján, és rossz előérzet kezdi hatalmába keríteni. Lenéz a lábnyomokra, amik ezen a helyen a legsűrűbbek. Össze vissza kanyarognak, és elsőre úgy tűnik sehova nem vezetnek. Ahogy leguggol, hogy közelebbről is megvizsgálja a szeme sarkából sárgáscsillogást vesz észre. El sem kell fordítania a fejét ahhoz, hogy tudja a királyi észkerek azok. Feláll, vissza csúsztatja a tokjába kardját, s csak ezután szeli át pár lépéssel a kevéske távot. Épphogy csak lehoj, és felmarkolja az aranyozott, drága kövekkel kirakott gömböt, az úgy megégeti a tenyerét, hogy majdnem eldobja.

- Hogy az a.... – kezdene bele a szentségelésbe, de hirtelen felbukkanó társa félbe szakítja.

- Mondtam, hogy boszorkák. – hallatszik Kyle döbbent hangja a háta mögül. Nelli megfordul, így láthatja a fiú elkerekedett szemét, tátott száját, és egyre sápadtabb arcát. – Vudu. –motyogja a földön heverő tárgyakra meredve.

- Tessék? – értetlenkedik Nelli miközben igyekszik bele tömködni tarisznyájába a meglelt ékszekeret.

- Ezek megkarják babonázni a ... – hadoválja egyre rémültebben. – a... a királyt.

- TESSÉK? – kérdezi még értetlenebbül Nelli, aki már nyúlna is Kyle felé, hogy megrázza a vállait, de az kitér a mozdulata elől.

- Szólnunk kell neki. – ezzel egy szó nélkül sarkon fordul, felpattan a lovára, s vágtázni kezd. Nelli zavartan bámulja a kapkodva rohanó lovat és lovasát. Alig hall a füleinek. Hogy  lehetséges ez? Mégis kik ezek a suhancok? Sietősen felül a fekete szörű lovára majd társa után vágtat.

Napnyugtára érik el a vízzel körbe vett, robosztus várkaput. A híd le van engedve szerencsére, így csak a rácsok állnak az útjukba. Lassítanak, hogy mire oda érnek, felhúzzák azt. A száraz, poros földön könnyen átvágtatnak a kopár udvaron, s a macskaköves kis téren mire az istállókhoz érnek. Sok katona és alattvaló felfigyel rájuk, van aki kitér az útból, de vannak akik össze súgnak. A vastag faajtókkal felszerelt istállóknál egy-egy inas szorgoskodik a lovak és a legégett pajta körül. Alig, hogy megérkeznek, leugranak a lóról, és máris nyújtják az egyik fiatal, koszos arcú inasnak a kantárokat.

            - Mi az ott a kezeden? – kérdezi rémülten elcsukló hagon Kyle, s hátrál egy lépést. Nelli a kezére pillant: sérült csuklóján egy kék paca terebélyeskedik, ami enyhén fluoreszkál. Közelebb húzza a szeméhez, hogy jobban megnézze, mire a folt hullámzásba kezd, mint a tenger vihar idején. Felkiált. Pánikszerűen eldezni bele törölni a nadrágjába. Először csak egyszer, aztán mégegyszer s számtalanszor ismétli a mozdulatot miután látja, hogy semmi haszna. Újból bele kezd a mozdulatba, amikor a fájdalom villámcsapásként hasít a kezébe. A paca nőni kezd, s úgy szűrkálja a kezét, hogy attól fél leszakad. Ijedten felnéz Kylera, aki a szájára tett kézzel bámul rá vissza.

- Hol a francba szedted ezt össze,Nelli? – motyogja reszkető ujjai közül, s tesz még jó pár lépést hátra felé.

- Nem... Nem tudom. Eddig észre sem vettem, hogy rajtam van.  – hebegi miközben messzire tartja magától a kezét.

        - Azonnal menjünk a királyhoz. – próbálja határozottan kijelenteni, de a félelem kihallatszik hangjából. – Ha az a hely ezt tette veled, akkor a mindenki más élete is veszélyben van!

Share:

Tovább olvasom

Szatti - Breath.Dream.Love.Live

Sziasztok,

A Talking Blogs mai műsorában egy kivételes vendéget köszönthetünk, akiről a legtöbben már akkor tudják, hogy ki is Ő, hacsak annyit mondok: Penna.

Szeretettel üdvözöllek, Szatti. Ma egy kicsit személyesebb fordulatot veszünk, ugyanis a Breath.Dream.Love.Live blogról lesz szó, amit a Pennát a kézben oldal mellett működtetsz.

Hogy hogy nyitottál egy új blogot?

Ha általánosan nézem a dolgot, szerintem legtöbben a Pennát a kézbe oldalamról ismernek, de mellette mindig is volt egy magánjellegű oldalam, ahol a saját novelláimat, verseimet, elmélkedéseimet osztottam meg. Talán, még hamarabb is létezett, mint a Penna, csak kevésbé került előtérbe vagy pontosabban, mindig is többet törődtem a kimondottan írással foglalkozó blogommal, mint ezzel. Így a kérdésedre válaszolva, nem nyitottam új blogot, hiszen már egy évek óta létezőről van szó, de egy idő után úgy éreztem, hogy már nem érzem benne jól magam. Változtam én is, az érdeklődésem és az ízlésem egyaránt, s az ezt megelőző hangulat, valamint stílus már nem igazán személyesített meg engem, vagy azt az írói világot, amit megteremteni szerettem volna. 

A változtatás gondolatát sok minden adta, de leginkább az, hogy a magánéletemben nagy fordulatok következtek, amelyek már nem tudtak illeszkedni a blog tartalmához, hangulatához és emiatt éreztem úgy, hogy a blogomnak is meg kell újúlnia, új külsőt kell felöltenie, ahogyan nekem is változnom kellett sok dologban az elmúlt egy év során. Egy kis vérfrissítésre volt szükség, amelyben én is tevékenyebb tudok lenni, és ahová szívesebben térek vissza, újra és újra.

És mi alapján válaszottad ki a blog design-t? Ez egy igen letisztult, minimalista stílus, ami majdhogynem az ellentéte a Pennát a kézben oldal külsejének.

Bár a Pennát a kézbe oldalt is nagyon szeretem megjelenést tekintve, ennek a blogomnak a színvilága sokkal inkább közel áll hozzám. A jelenlegi megjelenést megelőzően volt még egy-két variáció, viszont  már a nagy átalakulás előtt tudtam, hogy körülbelül mit akarok és mit szeretnék kihozni látványban. Fehérséget, egyszerűséget, ami egyrészt megnyugtató is számomra, másrészt ezernyi módon lehet variálni az aktuális kedvemnek vagy ízlésemnek megfelelően. 

Az oldalon nem csak novellák, de versek is olvashatóak. Hogy hogy versek is vannak a közzétett alkotások között? Blogokon előbb előfordul regény, fan-fic vagy könyv kritika. Nálad ráadásul novellák mellett szerepelnek a versek. Azért ez elég figyelemre méltó, főleg ha már csak azt nézzük, hogy a versek tömörebbek, és ugye ott vannak a rímek is.

Volt egy időszakom, körülbelül egy-két évvel ezelőtt, amikor kimondottan érdekeltek a versek, és sokat olvasgattam mások alkotásait. Aztán én is rímelni kezdtem, bár annyira nem tekintek egyik versemre sem versként, mert némelyik eléggé sántít, ha a rímelést nézzük. Szóval nem igazán szabályosak, ha szigorúan nézzük. Figyeltem rá, hogy legyenek összecsengések és ne hasonlítsanak prózára, így valamennyire versnek tekinthetőek a novellák és egyéb írások között. Mindegyik alkotás egy-egy pillanatnyi érzést vagy gondolatot fogalmaz meg, s szinte mindegyik valakihez íródott. Valakinek a hatására vagy valamilyen történés következményének a megörökítéseként. Így mindegyik egy-egy emlékkép nekem... kicsit rímesen-versesen, olykor rövidebb vagy hosszabb terjedelemben.

Én is próbálkoztam, illetve ezzel kezdtem még anno az írást, de viszonylag hamar átalakultak a rímek és a térjedelem is, és lett belőle regény. Pedig Szabó Lőrinctől elkezdve Illyés Gyulán át rengeteg verset olvastam.

Az oldalon, ami nagyon megtetszett és szinte egyből fel is tűnt, az a menüsor elemeinek ötletes elnevezése. Mesélj egy kicsit az Alteregó almenüről. Magát a mögöttes tartalmat, illetve az értelmezését már az elején kifejted ugyan, de honnan jött az elnevezése? Mi adta a bejegyzések alapját? Nekem egy teljesen új kategóriának tűnik, mert kicsit a regény és kicsit a napló bejegyzések határán mozog a stílusa. :)

Az Alteregó megnevezés leginkább onnan jött, hogy mindenkinek van egy énje, amelyről ő (jobbik esetben) tud, viszont rejteget és egy másik énje, amelyet nap mint nap lát a világ. Az előbbi Ént szeretjük titokban tartani, nem megmutatni a külvilágnak, és sokszor ez az Én teljesen ellentétes érzésekkel, továbbá gondolatokkal bír, mint amelyiket a körülöttünk lévők látnak. Az Alteregóval egy olyan naplósorozatot szerettem volna indítani, amely egy másik Ént formál meg. Egy másik életet, egy tőlem eltérő érzésvilágot. Egyrészt kitalált, nem valóságos, másrészt kicsit az én emlékeimen, élményeimen alapul, amelyeket ebben a naplósorozatban szerettem volna kibeszélni magamból.

Vannak olyan rajzok és/vagy fotók, amik a sajátjaid és ki tetted az oldalra?

Régebben közzétettem néhányat, de amennyire gyakran kerülnek fel bejegyzések az oldalra, nem tudnék ilyen gyorsasággal újabb és újabb, saját alkotást közzétenni illusztrációként. Ahhoz több idő és több inspiráció kellene... biztosan lesz majd rá példa, amikor saját festményt vagy fotót teszek közzé, viszont addig is marad jóbarátom, a Pinterest. :)

Sok oldalon látni, hogy megpályáztatják a blogjukat vagy kritikát kérnek, viszont itt ezzel nem találkozni. Te is tervezel ilyet a közel jövőben vagy egyáltalán nem?

Őszintén, nem hiszem. Mások blogját szívesen véleményezem, ha kérik és igyekszem segíteni, valamint tanácsot adni, ha igénylik, de a saját blogommal nem tervezek ilyet. Igazából, nem is gondolkodtam még rajta, hogy én kérjek véleményt mástól. A Pennát a kézbe miatt megszoktam, hogy idézőjelesen én szolgálok ki másokat, én teljesítek kéréseket, így nem is igazán gondolkodok el rajta, hogy én is kérhetnék ilyen segítséget vagy én is tehetnék fel kérdést. Talán majd egyszer.

Igen, ezért is érdekes a kérdés, mert általában Te készítesz kritikákat. :)

A blogot decemberben nyitottad meg, és máris populáris. Mitől lesz olvasottabb egy blog? A kiválasztott színeken múlik? A nyelvezeten? Talán a kiegészítésektől, mint mondjuk a képek?

Az első kérdésben kicsit kitértem erre, miszerint a blog sokkal régebb óta létezik, mint a Pennát a kézbe. Az átalakítás valóban decemberben történt, és emiatt tűnhet úgy, látszólag rövid időn belül megnőtt az olvasótábora, de a blog nem decemberben alakult meg. Hogy többen is olvasnak, leginkább a Pennának köszönhető, ahol már sokan ismernek és így gondolom, kíváncsian néznek át ide is, hogy olvasgassanak. Viszont, egy blog olvasottsága általánosan nézve, sok- sok minden múlik és szerintem pontokba szedett szabályokat nem is nagyon lehet lefektetni, mert mindegyik blogra más és más érvényes. Ha egy oldal sikeres, az köszönhető kicsit a szerencsének, a jó reklámnak (linkcseréknek), a blogtársak véleményének, más bloggerekkel tartott ismeretségnek, hogy mennyire vagyunk jelen más oldalakon, és mindemellett nagyon fontos, hogy ha egy olvasó betéved hozzánk, mit lát elsőként. Milyen vélemény alakul ki benne az első másodpercekben. Milyen a színvilág, a hangulat, hogyan tálaljuk az oldalunk tartalmát, a bejegyzéseket és az írásokat, s csak ezután következik a beleolvasás. Abban a néhány másodpercben el tud dőlni, hogy marad-e az olvasó vagy tovább kattint és még nem is esett szó az írások tartalmáról, hogy mégis milyen jellegű írásokról van szó. A leírtak megelőznek mindent. 

Igen, nagyon sokat számítanak a képek, a színvilág, hiszen ezek azok, amelyek elsőre megfogják az olvasót. Nagyon sokat jelent egy hangzatos cím, vagy egy látványos borítókép. Ha ezeket jól eltalálja az ember, akkor a néhány másodperces látogatás percekké nőhet, vagy akár rendszeres visszalátogatás is lehet az eredménye.

Hogy egy kicsit bele ássuk magunkat a mögöttes tartalmakba, hadd kérdezzem meg, hogy  melyek azoka témakörök, akik a kézen fekvők, amelyikekben könnyen alkotsz? Fantasy, thriller...stb. Csak ezeben alkotsz vagy igyekszel a többiben is kipróbálni magad tapasztalatszerzés szempontjából?

Vannak olyan műfajok, amelyekben nem igazán vagyok jó vagy úgy érzem, nem tudnék jót alkotni. Ilyen például a horror vagy a krimi, talán még a thriller is. Ezek szerintem a nehezebb kategóriájú stílusok, amelyekkel én még nem próbálkoznék. Talán majd később, vagy megmaradok annál, hogy csak olvasom őket. A fantasy-t szeretem, ebben alkottam is már egy-két történetet, amelyeket szerettek az olvasók. Szerintem ezzel bárki próbálkozhat, kezdő és haladó egyaránt. Én leginkább a valóságos történeteket szeretem. Amelyek megtörténhetnek bárkivel. Egy időben csak a fantasy témák jöhettek nálam számításba írás terén, de idővel átértékelődött bennem ez a dolog és néhány éve jobb szeretek ilyen írásokkal előrukkolni, amelyek mellőznek minden misztikumot vagy fantázialényt. Valóságos az élet is, így jobb szeretem a történeteim témáját is a realitás talaján mozgatni.

És ha valaki, író, fejlődni akar, mit tanácsolsz neki? Hogyan kezdjen neki? Hogyan gyakoroljon? Mert hát, mondhatni elengedhetetlen a gyakorlás.

Először is, találjon egy olyan témát, amely érdekli és amiben alkotni szeretne. Ne legyen mögötte semmilyen szándék, miszerint a fejlődés miatt választotta ezt a stílust vagy műfajt, továbbá célja se legyen mindazzal, amit megírni szeretne. Tehát ne valakinek/valakiknek írjon, hanem önmagának. Saját maga szórakoztatására, legyen szó novelláról, vagy regényről. A lényeg, hogy szeretettel és elhatározással dolgozzon a munkáján, amikor ideje engedi és ez utóbbi szerintem nagyon fontos. Másodszor, az írás nem kötelező dolog és nem is lehet kötelezni arra, hogy működjön bennünk. Az ihlet jön és megy, megtartani pedig nem egyszerű dolog. Viszont, ha van kellő kitartása az embernek, akkor szép sikereket lehet elérni... és mindezt még mindig csak önmagának, olvasók és külső szemlélők nélkül. Ez a harmadik. Ha valaki szeret önmagának írni, akkor később másoknak is sokkal könnyebb lesz, de fordítva nem működik. Abból csak egy kötelező, elvárás jellegű dolog bontakozik ki, amely inkább már feladat, mintsem hobbi szintű tevékenység. Egy író önmagának feleljen meg elsősorban, és ne az olvasóinak.

Végezetül, mik a soron következő tervek a közel jövőre a bloggal?

Egyelőre még, én sem tudom. Szeptember, tehát ismét dolgozok és megint lesz egy csomó teendőm, amikre a nyáron volt időm, de az elkövetkezendő hónapokban már nem. Nem tudom, mennyi időm lesz az írásra, így a blogomra sem, de igyekszem valamilyen formában rendszeresen jelen lenni és nem magára hagyni az oldalt. Lesznek majd új novellák, talán versek is, de bejegyzések mindenképp.

Köszönöm, hogy itt voltál, Szatti. Jó volt egy kicsit megismerni az írói énedet is. És mivel nekem tetszettek a blogon közzé tett alkotások, biztosan ellátogatok még hozzád ITT,ITT, ITT.

A legjobbakat kívánom Neked:

Brukú

Share:

Tovább olvasom

Csak tömören

Az esőerdő sűrű, növényekből összeálló kuszasága hirtelen tisztul ki, és fogy el a lábam alól a talaj egyszerre. Megcsúszik a lábam a nagy lendületben így hadonászva-sikoltozva nyúlok a legközelebbi növényért, hogy megkapaszkodjak benne. Szerencsére egy vaskos indát sikerült megmarkolnom, ami annyira stabilan tart, hogy – legyőzve a kezdeti sokkot – feltudom húzni magam a leheletnyi kis szirtre. Szorosan behunyom a szemem, és megpróbálok levegőhöz jutni, megnyugtatni a rohanástól zakatoló szívemet és megmasszírozni égő lábaimat... Ekkor meghallom az erdőben feldörrenő puskák hangját, és az egyre közelebbről jövő káromkodások, meg az összetörő ágak reccsenésének fenyegető elegyét. Pánikszerűen kapkodom a fejemet, merre tudnék eloldalazni, de minduntalan ugyan arra a szörnyű megoldásra jutok. Lefelé. Kell lennie más megoldásnak. Ez túl magasan van. – töprengek pánikolva. Újabb puska dördül, ezúttal alig pár méterre tőlem. Félve lepillantok a mélybe.

A több tíz méter mély szakadék alatt egy zafír kék színű, kristály tiszta tó terül el, aminek ugyanilyen futó növényekkel benőtt erdő szegélyezi a partját. Hátrébb lépek egy lépést miközben a vállamra akasztott bőrtáskáért nyúlok ellenőrzés képen.

Csatt....

Felsikoltok, ahogy egy golyó a mögöttem lévő fába fúródik.

- Nem menekülhet el. – ordítja minden egyes szót rosszul kiejtve egy férfi hang. Nem kell több, hogy megkockáztassam ezt a nagy magasságot. Elrugaszkodom.

        Ajkamba harapok olyan gyorsan szippant magába a mélység. Épphogy csak össze tudom szorítani a lábaimat, máris keményen a vízbe csapódok. Az egész testem fájdalmasan bele remeg. Mintha csak betonra ugrottam volna. Mélyen fúródok bele a jéghideg vízbe, amitől hevesebben kell kapálóznom a felszínre jutáshoz. Abban a pillanatban, hogy felérek, és levegőhöz jutok, több tucat golyó csapódik körülöttem a vízbe. Erőnek erejével vissza fojtom a feltörni akaró sikolyt, és ráveszem magam, hogy  nagy levegőt vegyek, Még mielőtt lebuknék, megpillantok a víz zavaros tükrében egy egész csapat fekete bőrű, kopott olajzöld egyenruhába öltözött fegyveres gerillát. Mélyen a víz alá merülök, és sebesen úszni kezdek reménykedve abban, hogy nagy kaliberű töltényeik vannak, amik nagy méretük miatt nem fúródnak mélyen a vízbe. Újabb adag golyó csapódik a vízbe, de szerencsére alig pár centire hatolnak csak be. Megkönnyebbülve rá kapcsolok a tempóra miközben az ellopott táskára és annak drága tartalmára gondolok.

Share:

Tovább olvasom

Ha macska volnék

Kicsit megmozdulok a fotelben, mert elfeküdtem a lábam. Éppen betűz a nyári nap, amitől kellemesen meleg a bundám.

- Istenem, elfogok késni. – hallatszik Emma kétségbe esett hangja, amit eszeveszett zörgés követ. Kinyitom félig a szemem. Molett alkata ide-oda cikázik a fürdőszoba és a hálószoba között, miközben telefonál és szőke hosszú haját fonja be. Behunyom a szemem. Már vagy ezerszer láttam őt így kapkodni, hogy mit csinál folyton, ami amiatt elkésik, nem tudom, de abba hagyhatná, mert nem tudok nyugodtan aludni. - morgólódok. Jó pár perccel később halkul a neszezés zaja majd valaki megsimogat. Emma az, teljesen felöltözve, menet készre. Világos ruhát vett fel, piros magassarkúval, és a haja is rendezetten áll. Motyog valamit teli szájjal majd elszelel.

Ismét csend telepszik a házra, viszont én már nem tudok vissza aludni. Morcosan felkelek majd nyújtózok egy hatalmasat. Akkor van 6 óránk egyedül, nyújtózkodom elégedetten, lássuk csak ma mihez kezdjünk. Ásítozva körbe nézek a fehér bútorokkal berendezett, világos nappalin, a sötét fabútorokkal tele zsúfolt konyhán és a tágas erkélyen. Enni kéne  valamit. - határozom el magam aztán hangtalnul elsétálok a kétajtós hűtőig, ami mellett az ezüst szinű tálam ácsorog. Vidáman oda sasszézok, az azonban teljesen üres.  Hogy Emmának folyton sietnie kell... - morogva leülök elé.

Halk csiripelés üti meg a fülem. Körbe nézek, de elsőre semmit látok. A hang a nappaiból jön, úgyhogy arra indulok el. Amikor beérek meglátom az erkély ablakban énekelő rigót. A fotel fedezékébe osonok, s a földre hasalva figyelem onnan. Fényes fekete tollai alatt egészen kövér test lapul meg, amitől biztosan nehézkesen repül. Kivárom azt a pillanatot, amikor a szárnya alatt is megtisztogatja magát. Egy könnyed ugrással felugrok az ablak párkányra és villogó szemekkel bámulni kezdem.

         A rigó annyira tollászkodik, hogy észre sem először. Aztán, ahogy felkapja fejét, és meglát megdermed. Apró kis szemeiben a rettegés szinte azonnal szikrákat szór, és szemmel láthatóan pislogni is alig mer.  Persze tudom, hogy üveg van közöttünk, de azért mindkét mancsommal nagyot dobbantok az üvegen, amitől a madár rémülten csivitelve elreppen. Elégedetten megvakarom a fülem tövét, és máris indulok a hálószobába. Hamár nincs itt senki, igazán nem baj ha bele fekszek a francia ágyba. 

        Alig pár métert teszek meg, hangos kattanással kinyílik a bejárati ajtó, és felbukkan Emma egyik barátnőjével. A lány karcsú és magas, ráadásul fekete szoknyát és blúzt visel. Kicsit félelmetesnek tűnik. Bemenekülök a legközelebbi fotel mögé, hogy onnan figyeljem, de aztán gyorsan rájövök, hogy nem jelent veszélyt... Max az igen erős gyümölcsös illata. Beülnek a konyhába, amit evőeszköz zörgés és hűtő ajtó nyikorgás követ... HŰTŐ.- és máris úton vagyok feléjük. 

          Előadom az ártatlan kis cicát egy félénk nyervogással és hatalmasra nyitott szemekkel, hátha kitudok kunyerálni egy kis kaját. Azonban annyit érek el vele, hogy az idegen lány felkarol és az ölébe tesz. Hátra sunyom a füleimet és meredten figyelem mire készül. Remélem észre veszi, hogy nincs kedvem hozzá.... aztán elkezdi vakargatni a fülem tövét, ami igazáság szerint nem is olyan rossz. Emma bekapcsolja a kávé főzőt, ami hangos sziszegéssel kel életre. A levegőbe azonnal a kávé fanyar és kesernyés illata terjend. Ha a szaga ilyen, milyen az íze? - trüsszentek egyet, mire mindkét lány felnevet. Aztán folytatják a szinte folyamatos beszélgetést. Egy idő után a nyakamat is elkezdi simogatni aztán, ahogy rátalál a kék nyakörve, alatta is megvakargatja. Istenem, hogy mennyire viszket! - kezdek hangosan dorombolni, hogy ne hagyja abba, de egyáltalán nem figyel rám, csak beszél és beszél. Annyira belemerül, hogy nem csak levegőt nem vesz, de az ujjai miatt nyakamra feszül az öv, ami azonnal fojtogatni kezd. 

                    Fuldokolva morogni kezdek, de meg sem hallotta... Pánikolva rácsapok a kezére, mire hirtelen meglazul az öv, és újra kapok levegőt. Zihálva leugrok az öléből. Meg van őrülve ez a nő?- fújtatok látványosan. Megérzem a gyümölcsös illatot a bundámom, ezért kényszeres mosakodásba kezdek, nem törődve a zihálással. 

             Miután végeztem kiszemelem magamnak a lila bolyhos mamuszát. Morogva rávetem magam és veszetten tépni kezdem. A lány felkacag, de továbbra is hagyja magát. Elengedem, hogy körbe sétáljam majd felborzolom a bundámat a hátamon és a farkamon mielőtt újból ráugranék. Egy alapos rágás és karmolás után viszont elszaladok.

Vissza sem nézek úgy sétálok át a nappaliba. Remélem most egy időre békén hagynak. Könnyű szerrel felugrok az egyik könyves polc tetejére, hogy aztán két virágcserép mögé elbújva pihenjek.

Share:

Tovább olvasom

Vivien - BuliVivien

Üdv úrja a Talking Blogsban. 

A mai vengédünk a bulivivien.blogspot.com oldal működtetője, Vivien, akinek, mint az hamarosan kiderül, egész komoly tervei vannak a jövőre nézve.

De mindenek előtt kezdjük a legelején.

Buli Vivi vagyok, három hónap híján 18 éves, és másokkal ellentétben egyáltalán nem várom a szülinapom. Harry Potter és kakaófüggő vagyok, hobbim a rajzolás és a tánc. Szeretek olvasni, és persze írni. Írással úgy hét éve foglalkozom, és nagy álmom, hogy egy nap kiadják a könyveim. Példaképem (nyilvánvalóan) J.K. Rowling. Szeretek sorozatot és filmeket nézni. Jackie Chan fan vagyok, imádom a filmjeit!

   

Hogy hogy bele kezdtél a blogolásba? „Miért ne?” alapon vagy valaki hatására esetleg?

Egy barátom ajánlotta az ötletet, bár őszintén szólva én nem voltam oda érte. Akkor már volt facebookos oldalam, és feleslegesnek tartottam. De aztán persze rábeszéltek, és most már nem bánom, hogy van.

Az oldal feltűnő, megkapóak a színek és a fejlécet kitöltő képek is vonzzák a szemet. Te magad csináltad a borítót?

Nem, nem én csináltam, egy ismerősömet kértem meg rá, mert én nem értek hozzá. Az alapötlet és a színek az én ötletem volt, de a kivitelezés már teljes egészében a dizájneremé.

A profilodban írtad, hogy írtál 5 könyet, amikből hármat már fel is tettél az oldalra. Ezek szerint már régóta foglalkozol az írással?

Igen, elég régóta, egészen pontosan 2009 óta. Előtte csak 5-6 oldalas meséket írtam, de azokat anyukám megtalálta, elkezdte olvasni, ezért kidobtam őket. (Nem akartam, hogy bárki is tudja, miket írok.) Most már sajnálom, kíváncsi lennék, milyenre sikerültek.

Nekem nem volt szívem kidobni a legelső próbálkozásokat, maik napig megvannak egy füzetben, de amikor vissza olvasom, akkor egy kicsit félig nevetek, félig sírok, mert kezdetleges és kissé ügyetlen. :’)

Milyen vissza jelzések érkeznek (a regényekről) a blogon keresztül? Láttam még szavazó felület is elérhető, ami szerintem ötletes.

Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést, ugyanis nagyon büszke vagyok rá, hogy szinte csak pozitív visszajelzéseket kapok. Nem emlékszem olyan olvasóra, aki azt írta volna, hogy az írásaim rosszak, olvashatatlanok, vagy élvezhetetlenek. Néha a bejegyzések alatt lévő rovatba egy-egy ember rányom a „nem tetszik” rublikára. Ezenkívül a szavazófelületen kaptam eddig összesen két negatív véleményt, de mivel ott nem tudják kifejteni bővebben, így nem derült fény arra, mi alapján hozták sikerült ezt elérnem.

Mint írtam, nagyon büszke vagyok rá, hogy szinte sosem kapok negatív véleményt. De ennek ellenére néha jól jönne néhány negatív jellegű építő kritika, hogy tudjam, min lenne érdemes változtatnom, elvégre, mint mindenki más, én is elfogult vagyok a saját könyveimmel kapcsolatban, nem veszem észre a hibákat, amit egy külső szemlélő igen.

Jól látom, a könyvek borítóképeit is közzé tetted?

Igen, igen. A képek még régebben készültek, és mind a hármat más csinálta, mivel én nem értek a borítótervezéshez. De nagyon elégedett vagyok velük, valószínűleg ezek lesznek a végleges borítók.

Mesélj egy kicsit a könyvekről. Hogy jött az a gondolat, hogy megírod őket? Mi inspirált? Voltak esetleg előre elkészített vázlatok?

A Sötétség rabjai volt az első könyvem, amit még egy nyári napon kezdtem el írni, mert unatkoztam. Semmiféle vázlatom nem volt hozzá, mikor neki álltam, egyedül az alaptörténet a fejemben. Később persze leírtam, mi lesz a cselekmény váza, de nem terveztem meg előre minden másodpercet.

Írás közben az inspirált, hogy mennyire szerettem volna már tudni a történet végét. Megírni egy könyvet nagyobb élvezet, mint olvasni, mert sokszor még nekem is új, hogy mi fog kisülni belőle. Sok féle befejezést el tudtam képzelni neki, de azt nem, ami végül kikerekedett belőle. Ez persze azért történt, mert nem terveztem előre, és néha csak leírtam, ami hirtelen eszembe jutott. De az a befejezés, amit a Sötétség rabjai végül kapott, ezerszer jobb lett, mint amit eredetileg terveztem.

A Beléd temetkezve volt a következő, aminek alapja az egyik olyan mesém, amit kidobtam, mert anyukám elolvasta. Kicsit szerettem volna kilépni a fantasyből, és „pihenni” egyet, így láttam neki ennek. Nos, be kell valljam, ez a történet nem tartozik a kedvenceim közé, mivel rájöttem, hogy én a fantasy világában vagyok otthon. Ettől függetlenül viszont ezt is ugyanolyan erőbedobással írtam, és az olvasóim is ugyanúgy szerették, mint a többit. Az egyik fő inspiráció minden könyvemnél, hogy egy nap majd szeretném kiadva, könyv formájában látni őket. Csak ez lebeg a szemem előtt, így ha lassan is, de előbb-utóbb mindegyik elkészül majd.

A Hellfire – A Pokol városa volt a harmadik, és egyben a kedvencem. A keletkezése a többitől eltérően egyedi: ugyanis elsős gimis évemben jött az ihlet, méghozzá egy végtelenül unalmas matekórán. Tudni kell rólam, hogy utálom a matekot, nem is vagyok jó belőle, így nem csoda, hogy teljesen máshol járt az eszem az órán. Még mindig van a füzetemből kitépett mateklap is, amire az első jegyzeteket írtam fel.

A Hellfireben már nincs annyi romantika, mint az előző kettőben, sokkal több viszont a cselekmény, és az izgalom, s ezzel nem csak nekem, de az olvasóimnak is ez a kedvence. A Hellfirenek elég összetett, és kusza cselekménye van, ezért több hónapot töltöttem vázlatok írásával, de nem bántam meg, hisz így sokkal könnyebb is volt írni, és nincsenek benne logikai buktatók sem.

Ha ezekből a remek történetekből indulnuk ki, akkor a többi sem lesz csalódás.

A másik könyvek is hasonló témát járnak körül?

Ha a „hasonló témák” alatt a természetfelettit (fantasyt) érted, akkor a válaszom, igen. Ez a hozzám legközelebb álló műfaj.

Mikor teszed fel őket is, ha felteszed?

Az ötből egy a Sötétség rabjainak az elődje, így az nem kerül fel, de a másikra még van esély. Hogy mikor, azt nem tudom, mert egyenlőre a Hellfire-re koncentrálok.

A következő kérdés szinte magátó adódó: tervezel kiadni könyvet?

Igen, tervezem, méghozzá legelőször a Hellfiret, mert azzal állok a legjobban, és az nőtt jobban a szívemhez.

A könyv kiadás elég nagy dolog, meg kell hagyni, de jó hallani a pozitiv és egyben ígéretes vissza jelzéseket, illetve látni az elszántságodat.

Mindenképp nézzetek be hozzá ITT,ITT, ITT.

Sok sikert kívánok: 

Brukú

Share:

Tovább olvasom