Mini Könyv Klub 7 - Kettő

Sziasztok,

A Klub előző és egyben első hónapja izgalmasan zárult. Habár vegyesek voltak a vélemények A vámpírok múzsája című könyvvel kapcsolatban, remek élmény volt mindent kivesézni, megvitatni a többi taggal. Ezt itt és itt el is tudod olvasni, illetve magáról a kritikáról itt, meg itt találsz bejegyzést.

A soron következő​ pedig Lev Grossmann - A varázslók c. könyve volt. 
És, hogy miről is szólt:


Fülszöveg:

Quentin egy szánalmas és silány életet élő fiatal, aki sehol nem találja a helyét, mígnem bekerül egy elit varázsló iskolába. Az új helyzet meváltoztatja őt, szerez barátokat és a tanulmányait is sikeresen teszi le. Egy idő után azonban csalódottnak érzi magát, hogy az iskola es a varzázsvilág nem hozza el neki azt a kalanot, amire mindig is vágyott: eljuni Filloryba. Egy nap, miután már sikeresen elvégeték az  iskolát és  diplomásan tengetik az életüket a nagy városban lévő lakásban, azonban olyat fedeznek fel, mint senki más.


Vélemény:
SPOILER!!!!

    Tetszett, hogy olyan világot teremtett meg, ami kicsit realisztikus beütésű, hogy kemény és fáradtságos munkával jár az, hogy valaki varázslóvá válljon. Ez a kemény világ viszont valósággal megmenti Quentint a savanyú és depressziós hétköznapjaiból, sőt a nyámnyila kisfiúból, érett és motivált embert farag.
     Lev azonban arra is kitér, hogy mi lesz a szereplőkkel miután megszerzik a végzettséget, ami azért tetszett, mert a legtöbb ilyen témájú könyv, amit olvastan, nem hozza szóba ezt. Érdekes és egyben meglepő volt olvasni, hogy szinte semmi nem korlátozza le őket, hogy tényleg azt csinálnak, amit akarnak. Az pedig, hogy Penny beállít az egyik varázs gommbal és lehetőségük nyílik belépni Fillory-ba, ötletes húzás, és egyszersmind gyökeresen megváltoztatja a szereplők életét. Jó volt olvasni, hogy a könyvek megelevenednek és a szereplők is a részesei lehetnek. Viszont azzal, hogy a narrációt E.sz/3. sz.ben írta meg, úgy mintha Quentin esténként leülne mellém és elmesélné az egészet, szerintem elrontotta ennek a tényleges varázsát, mert csinált egy távolságot a karakterek és az olvasó között, ez esetben köztem. Nem nőtt senki a szívemhez és nem is utáltam meg senkit, pedig aztán mindenkinek erős motivációi voltak. Sőt az sem javított a helyzeten, hogy rengeteg a fölösleges párbeszéd, és akadnak részletekbe menő leírások is, amiket simán kihagytam volna.
       A történet végével pedig mindenre választ kapunk. Habár volt benne egy-egy csattanó, és logikus is volt, mégsem érzem elegendőnek. Az egész olyannak tűnt, mintha csak az időjárásról beszélnének és nem arról, hogy ki milyen világuralomra akar törni vagy hogy ki kivel veszi fel a harcot.

Folytatása lesz-e? Lesz, ugyanis Q hiába akar normális életet élni ezek után, nem megy neki, és visszatér az áhított Fillory-ba.


Összességében: 

Az alap ötletet díjazom, tetszett az elképzelés, és a megteremtett világ, de lehetett volna prögősebb lefolyású.
Röpke megjegyzés: Olvasás közben engem a Harry Potterre és a Narnia Krónikáira emlékeztetett. HP a varázsló sakk miatt, Narnia pedig a világok közötti mozgásban és csatározásban.

Következik: Naomi Novik -  A rengeteg

Szeretettel:
Brukú

Share:

Láttál - e már valaha... ?

Sziasztok, 

Ez a regény egy Egypercesnek indult, azaz olyan rövid lélegzetvételű sztorinak, aminek nem valószínű, hogy készül folytatása, csak megírtam, ahogy a "csövön kifért".  Viszont, meglepődve olvastam, hogy szeretnétek folytatást neki, én pedig bele kezdtem, amit cseppet sem bántam meg, sőt kár lett volna nem folytatni.





"A függőség vágy, ami ha egyszer fellobban, lehetetlen csillapítani. Még ha tápláljuk is, az éhség megmarad."



          Épp csak a felszínre tornászom magam, amikor egy újabb áramlat a mélybe taszít, majd neki sodor a kerekre kopott szikláknak. Minden erőmmel a túlélésre fókuszálok, de a sodrás a legtöbb helyen hihetetlenül erős, ráadásul a víz hőmérséklete alig lehet pár fok. Kalimpálva a víz felszínre keveredek, ahol igyekszem elkapni a folyó fölé behajló fák ágait, de vagy letörnek vagy nincsenek elég alacsonyan. Most már megállás nélkül szentségelek, ami kicsit oldja az egyre nagyobb pánikot. Mindenkinek sikerült a hídként szolgáló farönkön át sétálnia, kivéve nekem...  Erre most egy hatalmas nemzeti park folyójában sodródok az isten tudja merre. Újból elhagyja kéklő számat egy-egy illetlen szó, miközben kitörlöm a szememből az arcomba fröccsenő vizet és ezzel együtt félre tűröm a hajam is. Rémületemre újabb sziklák tűnnek fel a tajtékos hullámok között, ezért pánikszerűen magam elé húzom a térdeimet, mintha csak a víz tetejére akarnék felfeküdni, így ugyanis a lábammal – ha szerencsém van – hárítani tudom a becsapódást. Az első pár sziklától sikerül is ellöknöm magam, de aztán a kezdeti sikert gyorsan elfojtja a nálam sokkal magasabbra törő, fehéren habzó hullámok örvénye. Újból és újból a víz alá kerülök, ezúttal viszont a felszínre jutás is nehezebb. Akárhányszor levegőt sikerül vennem annyiszor nyelek le egy nagyobb korty vizet. Vissza tartva a köhögést újból felszín alá kerülök, csakhogy ezúttal egy fekete árnyékkal találom szembe magam. Sikítok, amitől a türelmetlenül köröző árnyék messzebbre úszik, én pedig majdnem megfulladok a tüdőmből kiáramló összes levegő miatt. Ész nélkül, ahogy csak bírok a felszínre kecmereg, s már-már azon gondolkodok, hogy úszni kezdek a sodrással. Ekkor azonban egy jókora hullám neki vág a legközelebbi sziklának, amitől hosszú percekre elhomályosodik minden.

            Halk, tiszta ének kúszik bele a kábulattól tompa agyamba, ami aztán magához térit szép lassan: előbb a víz lágy, ringató sodrását érzem, aztán a sekély vízben ragadt törmelékeket és kavicsokat, amik kivétel nélkül bele mélyednek a hátamba és az elgémberedett lábaimba. Teljesen magamhoz térek. Egyből az oldalamra dőlök, hogy ki tudjam köhögni a tüdőmből az összes vizet, csakhogy a művelet csúfos kudarcba fullad, amint meglátok egy lányt mellettem. Zöldes szőkés hosszú haja vizesen tapad sebesen liftező mellkasára, hínárból készült felsőjére és vékony arcára, ami korántsem hasonlít teljesen az emberekéhez: orra és fülei szinte teljesen a fejéhez tapadtak és a szája is előbb hasonlít egy bálna lamellás szájához, mint női ajkakra. Hófehér bőrét helyenként pikkelyek borítják, amik a vékony csípőjétől lefelé teljes uszonyban végződnek. Hosszú farok úszója zöldes-lilás árnyalatban pompázik, ahogy a sekély vizet - a homokban támaszkodó karjai mellett – lassan felém legyezi. 
             Oldalra döntött fejjel, kíváncsian megnéz magának, miközben kicsit közelebb hajol. Nem merek megmozdulni. Nem tudom azért, mert félek, hogy megölhet vagy csak a meglepetéstől, hogy megmentett. A szívem ismét maximumon dobol a még mindig ziháló mellkasomban, én pedig kényszerítem magam, hogy rá nézzek és ne hanyatt homlok elmeneküljek. Egyenesen engem bámul zafírkék emberi szemeivel.
- Köszönöm, hogy.... – súgom rekedten, mire riadtan hátrébb húzódik, biztonságos távolságba. Lassan fel emelem a kezeimet – mintha pisztoly fognának rám – jelezve, hogy én sem akarom bántani, de ekkor a háttérből trappolás és kiáltozás töri meg a törékeny csendet. Hátra fordulok és meglátom a fák közül előre nyomuló barátaim sziluettjét. Ne... – kapom riadtan a víz felé a fejem, de a különös teremtményt már nem találom ott. Bele bokszolok a durva homokba aztán morogva feltápászkodom.
...
Az ébresztő óra éppen újból elkezdi a hegedű lágy dallamát lejátszani, mire sikerül végre kinyitni a fáradtságtól nehéz szemeimet. A félhomályban úszó plafont bámulom hosszasan, laposakat pislogva, mire teljesen magamhoz térek. A dallam lejár, mire minden erőmet össze szedve képes vagyok az oldalamra fordulni és kinyomni az órát. A mozdulattól azonban egyből megérzem az izomláz tompa fájdalmát végig söpörni a karomon és az oldalamon. Felnyögök és vissza fekszem. Jesszusom, szuszogok bágyadtan, tegnap este is ennyire fájt mindenem? Elfordítom a fejem, így rá látok a szoba egyik sarkát elfoglaló gardróbra, a szét szórt ruháimra, a túra táskára és bakancsokra. Ezek szerint igen, vonom le a következtetést aztán igyekszem feleleveníteni a tegnapi nap hátra lévő részét. A szúrós pokrócon kívül, amit a  idős túra vezető fickó rám tekert, a munkatársak megkönnyebbült arcára, a parkból való sietős távozásra és a kocsiba ülésre emlékszem csak halványan. Csüggedten megrázom a fejem. Ekkor azonban megjelenik Emma az ajtóban, kezében két bögre kávéval. Kellemes látványt nyújt így félmeztelenül, ugyanis a tinta kék blúza már rajta van, viszont a szoknya még nem. Az ilyen és ehhez hasonló reggeleken adok hálát azért, hogy már otthonosan érzi magát nálam és többször láthatom meztelenül, pedig még össze sem költöztünk.
- Gondoltam, jól esik egy kis koffein. - oda sétál hozzám, átnyújtja a bögrét aztán le ül az ágy szélére. Feltornázom magam félig ülő testhelyzetbe, össze szorított fogakkal, hogy előtte ne nyögjek fel. De hiába próbálok fapofát vágni, Emma mindent tudó, smaragd zöld szemei megállás nélkül fürkésznek. - Kérhettél volna szabit mára. - tanácsolja végül mielőtt bele kortyol a kávéba, amit szeretek nézni, mert mindig megszimatolja a kávét fújás előtt, aztán meg aprókat kortyolgat belőle, mintha szakét innánk.
- Nem lehet, - nyögöm a fáradtságtól kábán - ma lesz egy értekezlet, amin áll vagy bukik az elő léptetésem - mohón bele kortyolok a kávéba nem törődve azzal, hogy milyen forró. Emma szólásra nyitja a száját, de aztán be is csukja, helyette arcon csókol és elindul a hálóból nyíló fürdőszobába befejezni a reggeli készülődést.
- Lemondjam Jason-ékkel való ebédet? - áll meg a fürdőszoba ajtóban miközben fésülködni kezd.
- Nem, nem kell. - válaszolom könnyed hangot megütve, ami többé kevésbé sikerül is. Emma már egy ideje igyekezett össze szervezni négyünket, és több hónap után sikerült csak. Nem akarok ünneprontó lenni. Felhajtom a maradék kávét, aztán érzékeny búcsút véve az ágytól elindulok össze készülődni én is.


....


           Amint belépek a második emeleti folyosóra az iroda ismerős, már megszokott légköre fogad. Vissza fogott beszélgetések járják be a fehér és krém színű falak közé bezárt részleget, amibe elvegyül a nyomtató berregése, a billentyűzetek és egerek kattogása, illetve a kávé főző kotyogós hangja. Csukott szemmel is eltalálnék a szürke paravánokkal és asztalokkal szegélyezett egyenes folyosón, kikerülve az alacsony, de annál szélesebb Fikuszokat, amiket sosem szerettem, de legalább nem pusztulnak ki ebben a mesterséges környezetben. Mégis úgy érzem, hogy semmi keresni valóm nincsen itt, hogy megint a négy fal között vagyok miközben valahol máshol kellene lennem. Megrázom a fejem, hogy kitisztuljon, aztán elindulok az egyik ablak melletti asztalhoz.
          Még az előtt, hogy belépnék a kis fakkomba, látom a mappáktól nehéz asztalomra ki készített fatörzs tortát egy kis üzenettel. Ledobom a táskám a székre aztán elolvasom a szöveget: homo- labilis. A kézírás enyhén balra dől, és aprók, szinte már össze nyomottak a betűk. Ez nem lehet másé, mint Ryané. Felnézek, mire a pavilonok mögül engem bámuló fejek azonnal lebuknak, amit halk, vissza fogott kuncogás követ. Gondolhattam volna, megforgatom a szemem miközben lerogyok a puha székre, hogy bele kezdjek a munkába.
           Táblázatok és diagramok végeláthatatlan sorai szinte magával sodornak, olyannyira, hogy észre sem veszem, hogy a nap fele eltelt. Megdörgölöm a szemeimet aztán ásítozva nyomtatni kezdek a következő napi zárásokra. Miközben a nyomtató ritmusosan zümmög, hátra dőlök és kibámulok az ablakon, pihenve kicsit. Végig nézek a felhőkarcolók üvegezett testén megcsillanó napsugarakon és a bárány felhőkön, a kisebb emeletes házakon és a közöttük magasodó tölgy és platán fákon. Milyen csenevész és sovány mindegyik. Biztosan nem lesznek olyan vaskosak és hatalmasak, mint a nemzeti parkban lévők, kalandoznak el egyből a gondolataim. Mégis hogy tudtam le esni olyan vastag fatörzsről? kérdezem magamtól, de aztán egyből kiráz a hideg, ahogy eszembe jut a jéghideg víz is. Rosszabb is lehetett volna. Mi lett volna ha az a lény nincs ott? Vagy ha megöl? Vajon tudja bárki is, hogy mi lehetett az...?
           Megijedek, ahogy megszólal telefon éles pityegése, és vissza ránt a jelenbe.
- Corners Edge-i étterem tíz perc múlva? - kérdezi Emma röviden.
- Jövök. - válaszolom a szokásos tömörséggel. Felállok, és már indulnék is, amikor észre veszem, hogy a nyomtató begyűrte a papírt, ezért nem nyomtatta ki a teljes dokumentumot. Fújtatok egyet miközben rávágok a fehér masinára és ott hagyom, nem törődve a szomszéd asztalnál megrökönyödve engem bámuló fiatal lánnyal, Bertával.
           Az újonnan nyílt éttermet, a becsődülő érdeklődők ellenére is belengi a 60-as évek régi, retró hangulata. Vissza köszönnek a piros, magasított támlás bőr székek, a tölgyfa asztalok, a fekete és fehér csempék, és a bár üveg polcai mögött látható tégla fal is. Mindezt pedig a legmodernebb bútorokkal és rozsdamentes acél berendezésekkel szerelték fel. Jason szinte egyből kiszúr minket az egyik ablak melletti asztal mögül. Feláll és két karjával integetni kezd. Előre indulok, hogy utat törve a vendégek és a csinos, piros egyenruhában sertepertélő felszolgálók között.
           - Még jó, hogy mindig korábban érkezel a találkozókra. - öleli meg Emma őt üdvözlés éppen. Jason jóval idősebbnek látszik, mint emlékeztem rá, bár lehet, hogy a többnapos borostája, a rombusz mintás pulóvere és a kis pocakja miatt van így.
- Most az egyszer még kapóra is jött. - néz körbe a zömében idősebb korosztályból álló tömegen. - Óh, már jön is a pincérnő. Rendeltem kaját mindenkinek. - vonja meg a vállát bocsánatkérően.
- Örülök, hogy egyáltalán sikerült összehozni a találkozót. - folytatja izgatottam a barátnőm, mintha teljesen természetes lenne ez a gesztus Jasontől.
- Ne is mondd, ez a vizsga időszak egy agyrém. - forgatja meg a szemeit - Hogy mindig variálni kell valamit a tanári karnak.
- Akkor tényleg igaz, hogy töri professzornak álltál. - bizonyosodok meg, miközben kedvesen megsimogatom ebbe asztalon nyugvó apró kezét. Pletyka szinten hallottunk ezt azt a világhálón, de ismerve Jason önfejűségét és makacsságát, elég hihetetlennek tűnt.
- Úgy van. - dől hátra elégedetten, feltéve az egyik könyökét a szék háttámlájára.
- Csak meglepő. Tisztán emlékszem rá, hogy utáltad anno a tantárgyat és a tanítást is. - kortyol bele az asztalra előre kikészített kávéba Emma aztán felém fordulva folytatja: - Középiskolában korrepetálták a rossz jegyei miatt.
           Ekkor jelenik meg egy fiatal, alacsony felszolgáló kezében a három tele pakolt tányérral zsonglőrködve. Kedves mosollyal pufók arcán gyorsan megterít, kiosztja az ételeket majd jó étvágyat kívánva a dolgára megy.
- De hát az eszed az megvan hozzá - mondom, miközben a jókora adag steaket és sült krumplit nézegetem. A kedvenc életem, amit bárhol bármikor meg tudnék enni, most azonban egyáltalán nem kívánom sőt, ami azt illetni ellenék egy vajas pirítóssal is.
- Most is megvan, - vigyorog féloldalasan a saját poénján - és akkor is meg volt. Pont ezért idegesített az, ahogy az a srác mennyire idétlenül magyarázta el az anyagot, hosszú heteken át. -  Magyarázza ahogy elkezdi felszeletelni a baconnel becsomagolt csirke combokat. - Úgyhogy elhatároztam, hogy én majd megmutatom neki, sőt az egész világnak, hogy ezt lehet ennél jobban és egyszerűbben is csinálni. -  folytatja teli szájjal, mi pedig össze pillantunk Emmával. - Aztán ez annyira a rögeszmémmé vált, hogy itt kötöttem ki. Kellett hozzá jó pár év mondjuk.
- Szívatsz... - csúszik ki a számon, mire Emma oldalba bök a könyökével.
- Nem, dehogyis. - hajol közelebb hozzánk az asztalon keresztül - Ez olyan, mint a... - elhallgat, ahogy keresi a szavakat - a függőség. Megtalál, aztán nem enged el, te pedig csak hajkurászod, mert létezni sem tudsz nélküle. Én kitaláltam, és megakartam valósítani, bármi áron.
           A szavai először túlzásnak tűnnek, de aztán rájövök, hogy van valami abban, amit mond. Vajon, bármi függővé tehet? Olyan annyira elgondolkodok ezen, hogy szinte alig figyelek a további beszélgetésre és már csak azt veszem észre, hogy készülődünk és indulunk vissza dolgozni.

....


           Fejfájásra és szédülésre kelek. Mintha migrén gyötörne, amire eddig nem volt példa. Bele kapaszkodom az ágy fa támlájába és felhúzva magam kikászálódok az ágyból. Talán a tegnapi étteremben ehettem össze valamit, vagy hideg ront jöhet. Kinézek a hatalmas ablakon, de kristály tiszta az idő. Megdörgöm a halántékom, és egyenesen a fürdőszobába megyek, hogy igyak egy pohár vizet és össze készülődjek.
           A forgalmas úton sincs könnyebb helyzetem: nehezen tudok koncentrálni a vezetésre, a házak és magas épületek, de még a mellettem elhaladó autók is össze-össze mosódnak előttem, amitől sokszor csak mozgó színfoltokat látok, ráadásul az iroda épülethez vezető kereszteződésben a rossz irányba fordulok, így rá térek a tenger partra vezető sztrádára. Óriásit kerülök, míg vissza nem keveredek a helyes útra és leparkolok a munkahelyem tágas, kitérkövezett parkolójába.
           Besietek az asztalomhoz miközben a mobilomat nyomkodom elterelve a figyelmemet a kíváncsi és kérdő tekintetekről. Egy órát késtem, és ez nem jellemző rám, de ezt anélkül is tudom, hogy mindenki megvetne a tekintetével. Azonnal fejest ugrok a munkába, ami ideig óráig megy csak, ugyanis a táblázatok és diagramok egyre inkább vonalak és körök végeláthatatlan masszává olvadnak a szemem előtt. A teljes káosztól egy e-mail ment meg. A feladója Ryan, a tárgy pedig "A legjobb csapatépítő tréning a világon". Az üzenet szövege: A nagy, legendás pillanatodról nincs kép, amit bánok is, de találd ki, ki ment a mérges szömörcés bokrok közé? Emily.

           Egy tucat képet küldött át: szalonna sütés és sörözés a kövekkel precízen kirakott sütőknél és fa asztaloknál, az összes nő láncot alkotva körbe fog egy hatalmas platán fát,  Ryan, ahogy selfizik egy kövér pókkal, ami Dalma kövérkés hátán napozik, aztán a következő kép, amikor ezt a pufók nő észre veszi és sikítozni kezd fellökve a nevető Ryant. Következik Emily, akinek a bájos arcát eltorzítja a pánik és a rettegés, ahogy maga elé tartott kezekkel fedezi fel a viszkető, vörös foltokat a karján. Ezek után pedig következnek a csoport képek: egy a nemzeti park faragott, díszes kapujában, egy tucat evés közben, számos kép készült még a fenyőfák fölé törő mohás szikla fal előtt, amin látszanak a rétegek és vetődések, egy a folyó mellett félig kidőlt fa alatt, egy a folyó fölött átívelő, széles hídon. Megállok a tovább lapozásban, ahogy a szemem elé tárul a víz. Mentem kihúzom magam, közelebb hajolok a monitorhoz és újból, immáron feltüzelve a lehetőségtől, hogy újból láthatom azt a lényt, átnézem az összes képet, de ezúttal csak a háttérre vagyok kíváncsi. De azt a valamit, sehol nem találom.
           - Hé, Charles - dugja be az erőteljesen kopaszodó fejét Phil hozzám - Rose-nak kellene egy kis segítség....
- Nem érek rá! - szakítom félbe indulatosan miközben rá csapok az asztalra. Mit kell zavarni? Egész eddig senki nem jött erre...
- Jesszusom, mi van veled? - hadarja megbotránkozva, aztán egy másodperc alatt eltűnik a közelemből. 
Vissza fordulok a monitorhoz és megnyitom a keresőt, rákeresve a mítoszok és legendákra. Elszánt keresésbe kezdek, aminek az eredménye számos sorozat, könyv, blog számtalan meghamisított kép és videó, és a már megszokott témák ecsetelgetése, mint a Bermuda háromszög, Atlantisz, Minotaurus, Hercules...stb. Hátra dőlök, lassan kifújva a levegőt, ez túl sok, ahhoz hogy bármit is találjak.
           - Megkaptad a képeket, Charles? - lép be hozzá lendületesen Ryan, aki aztán szokásához híven fel ül az asztalomra.
Már éppen el zavarnám, amikor megelőz:
- Az ókori görög mitológia mióta tartozik a negyed éves kimutatásokhoz? - bámulja érdeklődve a számítógépet.
- Nem tartozik - kapkodva kikapcsolom a monitort - csak valami olvasni valóra vágytam.
- Görög mitológia? - hangsúlyozza ki a szavakat külön-külön - Mi van veled, haver? A törit középiskola óta kerülöd.
-  Voltál már úgy, - percekkel később válaszolok csak - hogy a megszállottja lettél valaminek, egy ismeretlen dolognak, amit ésszel is nehéz felfogni?
           - Nem, - válaszol miközben engem figyel, tanulmányoz - nem hinném. De... nem is értelek: amióta vissza jöttünk fáradtnak és kimerülnek tűnsz, meg sokszor nem is ide figyelsz.... erre most meg ez a kérdés... Menj haza, nem volt jó ötlet rögtön kezdeni! - vállba vereget aztán elmegy. Sokáig nézek utána. Igaza van, ismerem be keserű szájízzel, valami tényleg nem stimmel.


Folytatása következik...


Szeretettel:
Brukú



Share:

Nyári Book Tag


Sziasztok,

Pár nappal ezelőtt Zsazsi meglepett egy Nyári Book Tag kihívással, amire gondolkodás nélkül igent mondtam - főleg, mert jó kérdésekből gyúrták össze a tag-et. Egy-kettőn elkellett gondolkodnom azért, de viszonylag gyorsan ki tudtam dolgozni és hozni a blogra. Remélem találtok kedvetekre való könyvet a felsoroltakból. Én többet kétszer is elolvastam közülük. :)
1. Milyen könyvet olvastál, amely nyáron játszódik?
Hmmm, lássuk csak.... Vivian Holloway - Tolvaj becsület sorozata.

2. Melyik könyvbéli helyszínre mennél el szívesen nyaralni a nyáron?
Idriszbe. Szívesen megnézném a tájat, a tavat, az üvegtornyokat és sétálnék a macska köves utcákon.

3. Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?
Kerstin Gier  - Időtlen szerelem sorozatát. Tetszett benne, hogy időt utaznak és több kort is meglátogatnak a történet során, ami amúgy nagyon is izgalmas.

4. Melyik könyvbéli karakterrel / karakterekkel töltenél el szívesen egy estét nyári tábortűznél?
Gideon - Időtlen szerelem c. könyvből. Kicsit romantikus alkat, de okos és határozott is. Nem mellesleg meg igazán vonzó.

5. Ajánlj egy könyvet erre a nyárra!
Vándorsólyom Kisasszony különleges gyermekei sorozat. Izgalmas története van főleg ha valaki szereti a különleges erővel bíró embereket/lényeket és a  régi Londont. (mivel book tag-ről van szó, ezért halkan megjegyzem, hogy a nemrégiben elkészült film sem lett olyan rossz. Szerintem jól meg lett csinálva és Eva Green is remekül eljátszotta a szerepét).

6. Mi az első dolog, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szóról?
Bodzás limonádé, vízpart és hintaágy.

7. Melyik könyvet / könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron?
Cassandra Clare - Éjfélkisasszony és Mary E Pearson- Az árulás szíve sorozat.
Mindegyik várakozik már egy ideje a "polcomon", de annyira furdal a kíváncsiság, hogy tovább nem akarom  (vagy nem tudom?) halasztani. Az Éjfélkisasszonyt azért, mert a Csontváros sorozathoz van köze, és mert eddig csak pozitív véleményeket olvastam róla. Az árulás szíve sorozatot pedig múlt nyáron kaparintottam meg, és letehetetlen olvasmánynak bizonyult, ami tele van csavarral. Azóta is jár az agyam azon, hogy mi lesz a folytatásban. :)

8. A forrás megjelölésével hívj meg három embert ennek a tagnek a kitöltésére!
A forrásom, Zsazsogó Nyáplic, akinek köszönöm a tag-et.   

Akikre pedig én gondoltam:



Ezer meg egy puszi:
Brukú



Share:

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései