Még az Óperenciás-tengeren is túl TAG

Sziasztok, 

Ma egy újabb TAG-at hozok Nektek a Kacatos dobozból. Már az első TAG is nagyon tetszett, mert izgalmas és egyedi volt, és a jelenlegiben sem csalódtam. Ezúttal az író stílusa kerül reflektorfénybe, hogy ő milyen területen mozog jól, milyen szokásai és irói technikái vannak.

Lia, köszönöm mégegyszer ezt a remek kihívást. :)

Szabályok:
  1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
  2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Kacatos dobozra, innen el tudják vinni a dolgokat.)
  3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
  4. Válaszolj a kérdésekre!
  5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! ;)
  6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
  7. Értesítsd őket a jelölésről!
Kérdések:
+1 Bármit kérdezhetsz, ami a történetekben szereplő helyszínekhez, világokhoz kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Valós, alternatív földi vagy kitalált világban alkotsz-e legszívesebben Miért? Mit szeretsz benne?
Valós és alternativ világban dolgozom inkább. Ez érdekel leginkább, és mozgok benne könnyebben. Próbálkoztam egyébként teljes világ kidolgozásával, de az a rengeteg részlet és logikai buktató teljesen beszippantottak...

Szoktál-e írás előtt vagy alatt kutatómunkát / világépítést végezni?
Igen, utána szoktam nézni az adott témának.

Miért igen, miért nem? És ha igen, hogyan? Van bevált módszered? 
Internetet szoktam elővenni és több forrást is megnézni. De volt olyan is, hogy az adott témában könyvet/blogot olvastam el.
Szerintem azzal, hogy utána néz valaki a háttérnek sokkal hitelesebbé válik a regény is, főleg ha az történelmi témát dolgoz fel.

Mennyire törekszel valósághűségre, ill. hihetőségre?
Teljes mértékben törekszek rá.
Ez olyan, mintha Jenga-nánk, aminek ugye az alját rendesen, stabilan meg kell építeni. A hihetőség/ valósághűség is ugyanilyen. Ha nincs akkor oda a történet.

Szerinted hogy lehet ezt elérni?
Logikus és érthető legyen a cselekmény, legyenek a karakterek "élők", akiknek van céljuk, és nem csak azért csinálnak botrányt, hogy történjék végre valami. És szerintem az is számit, hogy egységes és jól kidolgozott -e a világ, ahol játszódik a történet.

A történeteid többsége egy vagy több helyszínen ill. világban játszódik?
Általában több helyszínen játszódnak. Szeretem ha változatos a cselekmény ilyen szempontból is, ráadásul így jobban be tudom mutatni az adott világot is.

Íróként hogy állsz a tájleírásokhoz, helyszínbemutatásokhoz?
Lényegesnek tartom, mert érdekesebbé teszi a regényt, másrészt magát a hangulatot is nagyban befolyásolja. Hisz' hogy nénzne ki egy romantikus történet egy sötét, esőtől nyírkos sikátorban?
Még akkor is szánok rá időt, amikor pl épületben vagyunk vagy valamilyen zárt térben, mert mint a valóságban, azon a helyszínen kívül is van világ. Meg persze nem érezzük magunkat bezárva sem.
Tervezésnél egyébként a cselekmény után a táj a második, amire koncentrálni szoktam - bármennyire is írom át párszor míg teljesen befejezem a regényt. Hogy miért fontos ez? Talán azért, mert az egész történet hangulatát is befolyásolja.
Mit gondolsz arról, hogy van, aki szerint azért írnak olyan sokan fantasyt, mert az könnyű zsáner, hiszen ott „bármi megtörténhet”?
Hogy könnyű e fantasyt írni? Azért itt is vannak "szabályok", nem csak úgy belecsapunk a közepébe, mondván hogy bármi megtörténthet.
De, így jobban bele gondolva,  kicsit talán könnyebb mint sci-fit vagy krimit írni.

Van-e valami érdekességed a világokról, helyszínekről, amit elmesélnél? 
Hogy érdekesség e vagy sem, vannak olyan helyszínek, amik gyerekkoromból, szülővárosomból vannak. Van, ami csak "díszlet" a háttérben, de van, ahol tényleges helyszín.

Ezúttal külön nem jelölök ki senkit. Akinek megtetszett a TAG, az nyugodtan vigye és ossza meg bátran.


Szép napot:

Share:

Bárcsak ismernélek

Sziasztok,



Ez a regény egy olyan kisfiúról szól, aki a nagymamájánál lakik, mert az apja nem tudja eltartani. A nagymamának azonban rajta kívül még három unokája van, akik nyáron oda költöznek hozzá, hogy segítsenek a gazdasággal. Idilli kép.... lenne, de nem az. És minden egyes nappal Martin egyre inkább elkeseredik....

A feladat az volt, hogy előbb két oldalban, ami nekem kicsit több lett, majd fél oldalban végül pedig csak három mondatban kell leírni a történetet. Ennél a pontnál voltam úgy, hogy elgondolkodtam, a feladat ezen része vagy inkább a tartalma volt nehezebb. Részben azért, mert van személyes vonatkozása is, részben pedig azért, mert a végére már sajnáltam szegény főhősünket.



Szorosan a meleg házfalnak lapulva osonok a veranda és a főbejárat felé. Habár a vörös téglás farmház csendes, senki nem zajong vagy kiáltozik, de még a kerti gépek sem zúgnak a távolban, mégis idegesen lépek ki a ház takarásából, és közelítem meg a verandát.
Direkt tovább maradtál a suliban, hogy húzd az időt, nyugtatom magam, mindenki a kertben van már...

Ekkor azonban Ben előugrik a korlátokra terített színes pokrócok mögül, és kövér lábait megvetve a padlón dobálni kezd rohadt paradicsomokkal. Szerencsére nincs rajta a tinta kék szemüvege a kerek fején, ezért nem hogy nem talál el, még azt is alig veszi észre, hogy felrohanok mellette a lépcsőn és besietek a házba.

Mérgelődve azon, hogy a hétvégére ő is itt lesz Doris öreganyánknál, célba veszem a kicsi, lambériás előszobából nyíló lépcsősort és kettesével véve a fokokat sietek fel rajta. Feléig sem jutok el azonban, amikor megreccsen mögöttem a hajópadló. Megdermedek.
-                  Hoppá, nézd már, a kis csavargónk haza tért. – Töri meg a csendet Ray pösze hangja. Doris  legidősebb unokája, aki tavasztól őszig lakik itt, az öccsével Bobbyval együtt. Felé pillantok a vállal felem. Épp a kék munkás ingét gombolja össze, vékony, langaléta testén, miközben arcára kiül az a gyűlölet, amit az első pillanattól kezdve váltok ki belőle. Nem válaszolok, csak lassan lépek még egy fokot felfelé.
-                  Csak nem büntit kaptál? – kérdezi érdeklődve Bobby, ahogy ő is feltűnik. Fel sem néz, annyira lefoglalja  a munkáskesztyűivel való babrálás. Ugyanolyan barna rövidre vágott haja és kerek szemei vannak, mint a bátyjának. Annyi a különbség közöttük, hogy jóval alacsonyabb, és csak akkor nagy a szája ha a testvére is itt van.
-                  Lehet, hogy kiloptam az egyik gyerek táskájából a tízóraiját – szólok vissza, átgondolva a szellemnek-tettetem-magam taktikát, hátha a túlerő ellen ez hatásos lesz.
- Ugyan, nézz már magadra: annyira elvagy anyátlanodva, hogy a ruhád is mocskos. – köpi oda Ray, túllőve ezzel a célon. Bobby megdöbbenve néz fel a kesztyűiről, miközben én fájdalmasan felnyögök. 
Hogy mered..., szorul ökölbe a kezem, ahogy a gyerekkoromban meghalt anyámat veszi elő. Megvetem a lábam a lépcsőfokon, de még mielőtt rávetném magam, megjelenik az ajtóban Doris öreganyánk. 

Széles csípőjét és keskeny vállait kötény takarja, aminek a zsebeiben ott vannak a kerti szerszámok. Ősz, kusza fonatba fogott haja szerteszét áll, amiben akad pár zöldséglevél is, de még ez sem takarja el megnyúlt, hosszú fülcimpáit.
-                  Mi a fészkes fenéért kell másodszor is feljönnöm szólni, hogy jöjjetek végre? - Beesett halvány kék szemei csak úgy szórják a szikrát. – Martin, – sziszegi rám mélyen ráncolt, színtelen ajkai közül – képtelen vagy átöltözni vagy mi van? - lendül hosszú, csontos keze, amit fenyegetően meglóbál a levegőben.
 – A KERTBE! - ordít a másik két fiúra hirtelen, miután nem mozdul senki a parancsára.  Mindenki egy pillanat alatt szétszéled, én meg felrohanok a szobámba.

A tetőtéri szoba kicsi, egyik fala ferdén kapaszkodik a tetőre, mintha csak egy sátor oldala lenne. Nincs sok bútor benne, csak a kényelmes rácsos fej-és lábtámlás ágy az ablak mellett, a két ajtós, kissé kopott szekrény, és a sarokba betolva egy fiókos asztal a hozzá tartozó székkel. Amitől mégis zsúfoltnak tűnik az a derékig érő lambéria és az apró virágmintás tapéta. 

Sietve leveszem az iskolai egyenruhát – fehér ing és fekete nadrág -, felveszem a koszos farmert és a szürke inget, majd benyúlok a szekrény zoknis fiókjába és addig matatok benne míg a gondosan elrejtett fagyantát meg nem találom. A tenyereim ugyanis napok óta hólyagosak a sok kerti munkától, hiába van kesztyűm nekem is. Nagyjából bekenem vele a kezeim, aztán sietek ki a kertbe.

A verandáról lelépve alig pár métert kell csak sétálni hogy elérjem az első ágyásokat, amit egyre több és több követ egészen a horizontig, ahol hatalmas búzatábla terebélyesedik.
Már mindenki a feladatát végzi: Ben gazol, Ray és Bobby egy másik ágyásban kapál, míg Dorris kicsit messzebb a locsoló csöveket fekteti le. Meglátja, hogy megérkeztem, csettint párat, majd a kezével a kapára, a káposztákra és krumplikra mutat. Elhúzom a szám, de nekiállok a feladatoknak.

Órákkal később már a krumplis ágyás felénél járok. A kezeim sajognak és nem tudok másra gondolni csak egy pohár hideg vízre.
-                  Ha már késni mer Doris feladati elől, legalább siethetne. -  súgja oda félhangosan Ben Bobbynak. Eddig fel sem tűnt, hogy nem beszélgettek, sőt hozzám sem szóltak.
-                  Rossz a technikád is. – kiáltja Bobby félig szekálásnak szánva, félig jó tanácsnak. – Erősebben húzd azt a kapát, mert lemegy a nap mire végzel.
-                  Mert addig nem kapunk kaját míg nincs befejezve? – hebegi Ben döbbenten. Én pedig gyorsabb tempóra váltok, és reménykedek benne, hogy ezzel minden piszkálódást letudok. Tévedtem.

Ben pár lépéssel mögöttem terem és, mint Doris szokta, a nyakamba liheg, hogy siettessen. Összeszorítom a fogaimat és arrébb lépek, de erre ő megragadja a könyökömet és megráncigál. Ahogy megérzem az erős ujjait belemélyedni a húsomban, a türelmem megszűnik létezni.
-                  ELÉG! – kiáltom hirtelen, ezúttal nem csak neki szól, mindenkinek, hogy nem fair mindenért engem okolni. Ben annyira meglepődik, hogy hátra hőköl, amire rásegít az is, hogy kirántom a kezemet a szorításából. Beesik az ágyásba, és két - három tő krumplit tönkre vág.
Doris, habár jóval messzebb van tőlünk, felkapja a kiáltásra a fejét. Amint meglátja, mi történt úgy bemérgesedik, hogy hallani ahogy a sarkait a földbe vájva elindul felénk.
-                  Hogy lehettek ennyire ökrök? - ordítja torkaszastából, miközben megindul felénk. Olyan hevesen vagdossa a sarkait a földbe, hogy dübörög minden lépte. – Kifizettetem veletek a kárt. – folytatja fröcsögő nyállal, mi pedig földbe gyökerezett lábbal állunk és nézzük, ahogy egyre közeledik.
Aztán egyszer csak a fejemnek repül az egyik faklumpája. Felnyögni sincs időm, mert ahogy előttünk terem, a másikkal kezd el verni. Esélyem sincs ellene, sem pedig a fejembe hasító éles fájdalom ellen. Aztán már csak arra emlékszem, hogy futok és visszanézek a többiekre, akikkel folytatja.

Hirtelen a ház szűkös, poros régi bútorokkal és fűrészporos zsákokkal telezsúfolt padlásán találom magam. Ráfekszek a már gondosan összehúzott zsákokra, hogy a tető gerendáin lévő repedéseket kezdjem el számolgatni. Miután végeztem, rituálisan előveszek egy, a zsákok közé elrejtett fényképet: kopott, gyűrött a hajtogatások mentén, de látni a magas, szikár testalkatú férfit, oldalra fésült kicsit hosszúra hagyott hajjal, frissen borotválkozva, élére vasalt ruhával. Épp egy régi furgon mellett áll mosolyogva, mintha az övé lenne.
-                  Szia Apa. – Köszönök, de elhallgatok, mert nem tudom hol kezdjem. Mindenről beszámolnék neki, amik csak történtek velem mostanában... ekkor lecsurog a vér a halántékomról.
-                  Doris volt... – mondom panaszosan, mintha csak személyesen lenne itt – Ben miatt. Mindig piszkálnak, és kiközösítenek, mert anya meghalt és te messze jársz. Doris meg mindenkit semmibe vesz, csak a kertje fontos neki.... de nem vert még meg. – Teljesen elfekszek a zsákokon, aztán magzatpózba gömbölyödök. –  Nem akarok itt lenni. Nem tudom, milyen a normális, de ez biztos, nem az... – Megcsuklik a hangom, ahogy a fájdalom eddig elnyomott gombóca fojtogatni kezd – Bárcsak ismernélek. Bár tudnám, hogy merre vagy. Akkor ott lehetnék veled, és nyugalom lenne... – sírva fakadok, miközben magamhoz szorítom a képet. Addig kapaszkodok belé kétségbe esetten, míg nyugtalan álomba nem merülök.
...
Alan a fáradtságtól nyögve csapja bele a megviselt fejszéjét a fenyőfa vastag törzsébe, amiből épp csak egy kisebb darab szakad le. Megáll, hogy kihúzza meggörbült hátát, és megtörölje verejtékes ráncos homlokát és beesett arcát. miközben  körülötte a munka egy percre sem áll meg körülötte: többen vágják gőzerőkkel a fákat, míg mások leágazzák vagy elhordják azokat a fatelep közepére.
Ismét felveszi a fejszét és sajgó vállakkal folytatja a munkát. a fejsze azonban azzal a lendülettel, ahogy belevágódik a lyukba, és mély, kongó zajt hallatva teljesen beleszorul.
Mi a ....?, lép hátrébb ijedten, aztán körbe néz, de senki nem figyel rá. Ekkor viszont rátör a csuklás, hogy szinte bele sajdul a mellkasa.
-                  Martin! – ledobja a földre a fejszét, és elindul kifelé a fatelepről.
-                  Hé, Al, húzz vissza dolgozni. – kiált oda valaki neki a háta mögül, de nem áll meg, ezért a kapuban elé áll a telep tulajdonosa.
-                  Mit képzelsz, mit csinálsz? – magas, testes pasas, csupa szőr arccal és karokkal – Ha nem mész vissza, levonom a hiányt a béredből és nem érdekel hogy fizeted ki a szállásod vagy a szerencsétlen  kölyködnek jut e belőle bármi.
-                  Bajban van, Jeff... – lép előre pár lépést, hogy kikerülje, de a férfi durván megállítja.
-                  Leszarom, Alan, a légből kapott gondjaidat. Vagy visszamész gályázni, vagy ki vagy rúgva.
Alan erre behúz neki, aztán elköti az egyik lovat, amik a kapunál lévő karámban ácsorognak, és teljes vágtába kényszeríti az állatot, hogy a több száz kilométerre lévő farm házhoz jusson.


FÉL OLDAL   

Doris türelmetlenül csettintget a kapa, a káposzták és a krumplik felé, mivel tovább maradtam az iskolában, hogy minél később érjek haza. a munkát úgyis meg kell csinálnom, így legalább egy-két órával kevesebbet kell kibírnom vele és a másik három unokájával, akik az első pillanattól fogva állandóan piszkálnak és kiközösítenek. Most, hogy mindenki a dolgát végzi a farmház hatalmas terciáját elfoglaló zöldségeságyások között, csend van.
- Te mertél volna késni Doris feladatai elől? - súgja Ben félhangosan a mellette álló Bobbynak.
- Nem én. – válaszolja - Legalább a technikádon javítanál, lemegy a nap mire végzel-  kiáltja oda nekem.
 - Miért addig nem kapunk vacsorát? - hüledezik, aztán felszívja magát és oda áll mögém, hogy sürgessen. Nem szólok, erre megragadja a könyököm és rángatni kezd. Ezzel viszont nálam elpattan valami.
- Elég! - ordítok rá hirtelen, miután kirántom a kezem a szorításból. Ben annyira hátra hőköl a meglepéstől, hogy a krumplik közé esik.

Doris felfigyel és tajtékozva felénk siet. Ordít, mielőtt verni kezdene minket a faklumpájával. Aztán már csak arra emlékszem, hogy rohanok, egyenesen a ház padlására, ahova az utóbbi időben elég sűrűn elbújok, és apám gyűrött fényképét szorongatom.
- Doris elvert minket. – Suttogom erőtlenül, miközben letörlöm a homlokomról a vért – Állandóan megy a szívatás, és mindig én húzom a rövidet... – elcsuklik a hangom – Bárcsak ismernélek. Akkor tudnám, merre jársz és ott lehetnék veled. -  görcsösen feltörik belőlem a sírás
 ...
Alan épp egy vaskos fenyőfát vág ki a hideg északi sziklás hegyek egyik fatelepén. Koszos, vastag kabát takarja görbült hátát, kötött fűrészporos sapka a ráncos, beesett arcát. Épp ismét vele vág a fatörzsébe, amikor a fejszéje mély, kongó hangot hallatva bele szorul a fába. Tanácstalanul körbenéz, amikor csuklani kezd sürgetően és fájdalmasan.
-                  Martin! – eldobja a fejszét, aztán elindul kifelé a fatelepről. Többen utána kiáltanak, hogy folytassa a munkát, de nem hallgat rájuk. Egészen a kapuig jut, ahol a tulajdonos az útját állja.
-                  Mit képzelsz, mit csinálsz? – foglalja el a magas testes férfi a teljes kaput.
-                  Bajban van, Jeff... – kezdi, de a férfi durván közbe vág.
-                  Leszarom a légből kapott gondjaidat. – sziszegi fenyegetően, mire Alan behúz neki aztán elköti az egyik lovat és elvágtázik.


HÁROM MONDAT

A gyerek jajveszékelő sírását mindegyik szülő meghallja. legyenek bármennyire messze egymástól. Legyen bármekkora baj.



 Szeretettel:



Share:

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései