Laetetia

 Sziasztok, 

Biztosan voltatok már ti úgy, hogy egy apró dolog elviselhetőbbé tette a rossz napotokat, vagy teljesen feldobta a hangulatot. Mint egy mentőkötél. Naya is ugyan így van most. Telesjen elveszett és kedvetlen. Csakhogy betoppan az életébe egy apró dolog. Egy egészen icipici, ami gyökerestől megváltoztatja az életét. 

 

Naya még egy párnát nyom a fejébe, hogy ne hallja a szomszédságában lévő két luxus hotelből nonstop áradó disco zenét és ricsajt. Nincs sok haszna. Bosszúsan lerúgja magáról a takarót és a párnákat a koszos ablaknak hajítja. Az utcáról beözönlő hologramok neonfényei pedig mintha gúny űznének belőle, olyan hevesen vibrálnak és töltik meg ugrálva a kicsi lakás minden egyes szegletét és az abban halmokba dobált szennyesét és szemetét.

-       -   Dögölj meg! – Szitkozódik a torkába ültetett protézistől recsegős hangon, aztán becsukja az egyetlen ép szemét, ami állandóan ég a fáradságtól, hátha ezt a napot is át tudja aludni. Így nem kell azzal foglalkoznia, hogy már csak az a pár löncshúsos konzerve maradt, amitől már undorodik, sem azzal, hogy az életének semmi értelme. Sehová nem veszik fel dolgozni, a szülei nem támogadják és barátai sincsenek, akik kisegíthetnék.

Ekkor valami puffan a bejárati ajtóban. Nem, inkább mintha vergődne. Naya kikászálódik az ágyából és kikerülve egy nagyobb sáros foltot a kopott szőnyegén kinyitja a kék fotocellás bejárati ajtaját.

-           -   Bassza meg... – csúszik ki a száján, ahogy meglátja a küszöbén a sérült görényt. Hiányzik a hátsó mechanikus lába, vérvörösek a szemei a fájdalomtól és kilátszanak a bordái. A lány azonnal felkapja és beviszi a lakásába. Felkapja az ágy háttámlájáról a törölközőt és óvatosan bele csavarja a szenvedő állatot. Az nyüszít fájdalmában, de bele fúrja magát a rojtos anyagba. Naya gondolkodás nélkül megbontja az utolsó konzervét és egy műanyag villával etetni kezdi a görényt. A szerencsétlen állat úgy veti rá magát, hogy az evőeszközt is bekapja. – Mind a tiéd, nyugalom – csitítgatja kedvesen, miközben valami forróság terül szét a lány mellkasában, amit még sosem érzett. Egy bizsergés, egy érzés, hogy neki meg kell mentenie az állatot, életben kell tartania. És ehhez neki is élnie kell.

-           -    Most akkor ki ment meg kit? – kérdezi a habzsoló kisállattól kissé összezavarodottan.

 

 

 Üdv:

 

Share:

Puha haj

Sziasztok,

 

Ha azt mondom, hogy puha haj, mi jut róla eszedbe? Hajkondícionáló? Hajfesték? Esetleg egy jó fodrász neve?  Nekem is, csak aztán egyből azok a filmes/könyves jelenetek ugranak be, ahol a jóképű férfi szenvedélyesen megcsókolja a nőt, aki erre bele túr a férfi hajába, összekuszálva azt. Ez a röpke háromszáz szavas bejegyzés pedig pont erről szó. 

 

 

Lauren a nehéz történelem könyveit szorongatva a mellkasa előtt ácsorog az iskola bejárata előtti lépcsökön, várva a barátnőjét, aki minden reggel késve jön. Felsóhajt, félre söpri a frissen be


kreppelt fufruját a szeméből, aztán a gyülekező diákokat kezdi el vizslatni. Azonnal kiszúrja Bramet, ahogy a haverjaival beszélget és nevetgél nem messze tőle. A szokásos kopott farmere van rajta, minek már az alja kirojtosodott és az a piros, kissé feszülős pulóvere, ami tegnap este volt rajta. Lauren beharapja a száját. Istenem, az mentás illat. Ekkor Bram mintha megérezné egyenesen rá néz. Megvillannak égkék szemei, pont ugyanúgy mint mielőtt a falhoz nyomta volna  és hevesen megcsókolta őt. A lány az emlékre hatalmasat nyel és érzi, hogy a kezei megmoccannak, hogy ismét bele túrjanak abba a puha tejfölszőke hajkoronába, hogy lehúzza róla a puha pulóverét és végig tapogassa a meztelen felső testét. Bram oldalra dönti a fejét és megérinti a nyakát, ahol ő kiszíta a bőrét. Lauren egyből elpirul, annyira, hogy  hogy még a fülei is lángba borulnak, mire Bram csábítóan elmosolyodik. Mintha azt ígérné, hogy elege van a tétovázásból, hogy ez még csak a kezdet,

-          -         Mi olyan érdekes arra? – Bukkan fel Florance, mire Lauren elkapja a fejét a fiúról. A lány hátra dobja lángvörös haját, aztán lábujjhegyre áll hogy ő is lássa, mi keltette fel Lauren figyelmét.

-          -         Bram és a slepje? Mit művelt már megint? – kérdezi egy undok grimasszal a rózsaszínpozsgás arcán.

-     -         Semmit! - Vágja rá azonnal  Lauren, aztán zavarában a rózsaszín karkötőivel kezd el babrálni, mintha hirtelen kikapcsolódott volna.

-          -         Aha, múlt héten sem csinált semmit, amikor be tette a záptojást a szekrényedbe – jegyzi meg epésen.

-          -         Szeirntem csak üzenni próbált valamit... - érvel ellen Lauren, de azért felpillant a fiúra, aki továbbra is őt bámulja.

-          -         Hát persze. – horkadt fel kétkedve Florance, miközben karon ragadja és behúzza az iskolába őt.

 

 


 Üdv:


 

 

Share:

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései