Sziasztok,
Remélem, mindenki éppségben és jól van így az új év elején.
A 2021 évet krimivel fogom kezdeni. Akik már jártak az oldalon, azok találkoztak a mini sorozattal, amit tavaly, azaz már 2019 végén, kezdtem el írni és készült el három része.
Az eddigiek során megismerhettük Jaxont, aki fiatal energikus és sokszor éretlen, főleg a társához, Oronhoz viszonyítva, aki mindig mindenkit gyanús szemmel figyel és többször átgondol mindent mielőtt cselekedne. A nyomozásaik azonban egyik sem sétagalopp: felbukkan Harleen, az exe, a lehetséges gyanúsítottak között,megtámadják Oront és eltörik a lábát, megfenyegetik Jaxont és majdnem megölik a jobb kezét, Wellert tizedest.
A soron következő részben pedig össze tűzésbe kerül az egyik gyanúsítottal. Ez a nyomozás sem könnyű, hiába látszik elsőre annak: ahogy egyre több részletet tesznek össze, annál inkább bonyolódik a dolog és kiderül, hogy semmi nem az aminek látszik. Emellett pedig a magánélet is tartogat néhány meglepetést.
Érzem, ahogy a takaró lassan felemelkedik,
beengedve egy kis hideget, és Harleen forró teste a hátamnak simul. Gyengéden
megcsókolja a csupasz vállamat, miközben átkarol és cirógatni kezdi a mellkasomat. Hümmögök egyet, hogy jelét
adjam, hogy ébren vagyok, mire a simogatás abba marad, és a keze átvándorol a
felkaromra, hogy onnan végig szaladjon az oldalamon egészen a csípőmig és
megállapodjon a csupasz fenekemen. Felsóhajtok és kissé neki dőlök, mire
Harleen átcsúsztatja a kezét az ágyékomra és megmarkol.
Azonnal kipattannak a szemeim, mire Harleen felkuncog,
aztán a takaró alá bújik, befészkelve magát a lábaim közé. A forró ajkai
azonnal az ágyékomat kezdik el puszilgatni. Felnyögök.
Ekkor azonban megszólal a telefon, véget vetve
a hangulatnak. Harleen kidugja a fejét a paplan alól, miközben én bosszúsan morgok egyet és lelököm az éjjeli szekrényről a készüléket. Nagyot koppan a
földön, és lepattan róla a kagyló, amitől azonnal meghalljuk az egyik tizedes
hangját.
-
-
Uram.
Halló? Miszter Price? Am, gyilkosság történt a Belpoint sétányon, a 4 B
épületben.
-
Szombat
reggel van az isten verje meg…
-
Bocs..bocsánat
uram, én csak feladatot teljesítek - dadog a vonal túloldalán a férfi.
-
Tudom…
- fújtatok egy nagyot - Megyek…
∞∞∞
A helyszín egy, a város központ másik oldalán
lévő lakás, amit először nehezen találok meg, mert mindenhol magasba törő
emeletes házak, egy tucatnyi autó és még több ember tesz láthatatlanná. Egyedül
a háztömb előtt ácsorgó rendőrök segítenek valamelyest, akik igyekeznek a
lakókat és a kíváncsiskodókat megnyugtatni és kívül tartani a házból.
A második emeleti lakásba hívtak, ami az élénksárga
szalaggal van lezárva, így egyből feltűnik a sötét, gyéren kivilágított, zöld
fallal és fekete-fehér mozaikcsempével borított folyosón. Az ajtó nyitva áll,
így csak át kell bújnom a szalag alatt és már is bent vagyok. A lakás fel van dúlva: az ablak előtt ácsorgó
tévét leborították az állványról, a fa dohányzó asztal jóval arrébb tolva,
mintha neki esett volna valaki, ledöntve róla az üres piás üvegeket, az újságokat
és különböző fotókat. Nem messze feltűnik egy halom újságpapír is, aminek a
fele már elfogyott, de mintha a többi részét inkább szétrúgták volna. A
szőnyegen pedig ott fekszik a vérbe fagyott áldozat. A férfi a hátán hever,
ruhája gyűrött, egyik cipője leesett a lábáról, karjai maga mellett, borostás,
holtsápadt arcában ülő szemei a semmibe merednek, felrepedt szája pedig tátva,
mégis a legborzasztóbb a halántékán lévő mély, félhold alakú seb, amiből
rengeteg vér ömlött ki az agyontaposott szőnyeg kemény szálai közé.
Ekkor meghallom Oron hangját. A konyhában van,
ami annak ellenére, hogy érintetlen elég ócska: több bútor is meg van javítva,
hol profibban, hol teljesen kontár módon, a mosogatóban hegyekben a bűzös
mosatlan, fölötte az üveges szekrényekben alig pár pohár ér tányér raboskodik,
viszont sok a szemét,a szétszórt szennyes.
Oron, amint meglát biccent a vele szemben ülő
férfi felé, aki látszólag sokkos állapotban van: remegnek a végtagjai, sokszor
megbotlik a nyelve, folyton az áldozat irányába pislog és fátyolos a szeme a
sírástól. Akkor ő talált rá a hullára.
Némán megvárom míg befejezi, addig figyelem az
eseményeket. A helyszínelőket, a tizedeseket, és a kórboncnok távozó
sziluettjét.
Ahogy végzett a kihallgatással a társam, mellém
sántikál, ügyetlenül támaszkodva a botjára, miközben elteszi a füzetét. Az arca gyűrött, még talán az ágy gyűrődése is rajta van, a nyakkendője ferdén áll, és
kávé foltos az inge is jelezve, hogy őt is úgy rángatták ide.
- - Az
áldozat Albert Maynard, harmincöt éves férfi,
újságárusként dolgozik két utcával arrébb.
Feltehetőleg tegnap késő délután ölték meg, 5 és 7 óra között – számol be a
fejleményekről - A halál oka a halántékán lévő félhold alakú seb, ami bezúzta a
koponyáját. Első ránézésre betöréses gyilkosság történt. Elvitték a karóráját
és a pénztárcáját.
- - Akkor
betörtek, de itthon találták, és ezért megölték – foglalom össze röviden - És ő ki?
- -
Ő
pedig Orville Philomon. Az áldozat unokatestvére. Egy órája talált rá, amikor
jött felvenni a kameráját és a táskáját, amit előző este itt hagyott. – Mutat a
férfire és a konyha asztalon heverő holmijaira. - Elmondása szerint randizni
ment, és mivel az áldozat lakása útba esett, itt pakolt le.
- - Ő
látta utoljára és ő találta meg – vonom le a következtetést, Oron bólint. - Remek,
remélem az egész ügy ilyen egyértelmű lesz – fordulok meg morogva és elindulok
kikérdezni a szomszédokat.
∞∞∞
Négy lakás van egy szinten, mindegyik ajtaján
más dísz vagy formájú névtábla áll.
Első szomszédban egy alacsony, idős hölgy
lakik, akinek olyan hatalmas és vaskos szemüvege van, mint egy szódás üveg.
Szürke, göndör haja kilóg a gondosan felrakott kendő alól, aminek a
virágmintája megegyezik az avéttos ruhájával. Amikor meglát elmosolyodik és
teljesen feltolja a szemüvegét, hogy jobban lásson, így összehúzza az orrát és
enyhén kinyitja a száját.
- - Elnézést
a zavarásért, csupán néhány kérdést tennék fel ha szabad – mondom magamra
erőltetve egy mosolyt. A néni erre bólint párat.
- - Mit
tud a szomszédjáról, Albert Maynardról?
- - Lássuk
csak, mindig itt osztja ki a következő napi újságokat, amit szoktam várni a
keresztrejtvény végett. - Csücsörít
egyet, ahogy lassan tovább gondolkodik – Persze akkor nem amikor átmúlatja az
éjszakát, ami elő szokott fordulni. Bosszantó ha engem kérdez. Olyan fiatal
még.
- -
Itt
járt az a férfi, amelyik fényképezőgépet cipel magával, Miszter Philomon?
- - Igen,
de amúgy is sokszor megfordul itt, tetszik tudni, félig mintha itt lakna –
súgja meg mint valami titkot.
- - Köszönöm
a segítségét – köszönök el és megyek tovább. Ám mielőtt megállnék a következő
szomszédnál, a harmadik ajtó sietve becsukódik a folyosó végén. Megforgatom a
szemeimet, érezvén, hogy nehéz eset lesz és bekopogok a második lakóhoz.
Egy ötvenes éveiben járó férfi nyit ajtót, akinek
vaskos bajusza épp olyan megdöbbentő, mint a kemény kalapja, és a peckes testtartása.
- - Miszter
Price nyomozó vagyok. Van pár kérdésem az egyik lakóval kapcsolatban.
- - Miszter
Maynarddal. – bólint komor arccal a férfi. –Nem fogok tudni sokat segíteni, mert
csak akkor beszéltünk, amikor szóltam, hogy túl zajosak.
- - Ez
mit jelentsen?
- - Sokan
megfordulnak nála, mint valami átjáró ház, és emellett sokszor részegen jön ő,
vagy a haverjai haza. Egyedül azért nem jelentem fel, mert az egyik valakije
segített a bejárati ajtóval, amikor az beszorult és én meg kint rekedtem. - fejti ki ugyanolyan komor arccal.
- - Itt
járt Miszter Philomon a gyilkosság előtti estén? – kérdezem miközben
lefirkantom az átjáróház és a szerelés szót.
- - Nem
volt. Nem hallottam semmit – válaszolja kis gondolkodás után.
Miután elköszöntem elindulok az utolsó
szomszédhoz. Amikor bekopogok, látom a vékony fényt a kukucskálón, de nem
nyílik az ajtó.
- - Jaxon
Price nyomozó vagyok. Segítene kérem? – Erőltetek magamra lágy, kedves hangot,
és szerencsémre segít is, mert a kukucskáló elsötétül, és kattan két zár. Egy
fej jelenik meg az ajtóban, amit csak résnyire nyit ki. Így is látom a férfi
csapzott fekete haját, az egyenetlenül lenyírt szakállát, a félre gombolt
kockás ingét és a felemás zoknikat, amik a pizsama nadrág alól lógnak ki.
- - Tudna
mondani valamit a szomszédjáról, Albert Maynardról?
- - Rossz
arcú. Semmi rendszer nincs az életében: hol itthon van, hol nincs, hol korán
kel hol nem… – Magyarázza össze szorított fogakkal miközben ide oda néz a résen
át, mint aki paranoiás. – Hol van újság, hol nincs. Hol van csend hol nincs –
mondja tovább aztán megrándul az egyik szeme majd csettint hármat a nyelvével.
- Idén még nem volt rajta semmi új ruha, hacsak kölcsön nem kérte a másiktól. Azt
a kabátot a másik hordja – folytatja és kissé elbújik az ajtó mögött, így alig
látom az arcát.
- - Itt
járt Miszter Philomon tegnap este? Tudja az a kamerás…
- - Igen,
itt volt. – vég közbe és ismét csettint a nyelvével párat. – Mindig itt van. –
aztán rám csukja az ajtót és hallom ahogy bezárja mind a hat zárat az ajtaján.
- - Kösz
– motyogom miközben sóhajtok egyet. Sarkon fordulok, hogy benézzek a gyilkosság
helyszínére, és jelezzem Oronnak, hogy az Irattárba megyek, utána nézni az
áldozat hátterének és a hozzátartozóinak, illetve az ártatlannak.
∞∞∞
Az Irattár ismerős hűvössége azonnal megcsap,
ahogy belépek a forró, nyári levegőről. Kigombolom a zakóm gombjait, aztán
súlyos léptekkel elindulok a megszokott asztalomhoz és doh szagú mappákhoz.
Csend van, mint mindig, csak a lapok sercegése hallatszik, meg a szék
nyikorgása ahogy levágom magam a kényelmetlen fa székre és dolgozni kezdek.
Mégis idegesít. Minden. Ezt a csendet otthon is hallgathatnám és a
fotelemben ülhetnék, amiből nem megy a seggembe szálka.
Bő negyvenöt perc múlva végzek a kutatómunkával
és csukom be magam mögött az Irattár vaskos, tölgyfa ajtaját, amikor meglátom
Oront, felém bicegni a sétabotjával.
- - Mit
találtál? – kérdi hangosan és megáll, hogy oda érjek mellé.
- - Az
álodzat újságárus bódéban és hétvégenként mint újság kihordó ebben a
város
részben. Az egyik helyi nyomdával, Express Daily-vel, van kapcsolatban, ahonnan
hozza az újságokat. – kezdek bele,miközben elindulok a Kapitányság felé. - Nincsen
feleség, sem gyerekek. Csak az a lakás, amiben megölték. Van ellenben hitel
tartozása a televízióra, és egy autóra, ami a testvére férjének nevén van. És
itt a lista a közeli hozzátartozókról és barátokról. – Nyújtom át a papírdarabot, miután
megkerülök három babakocsit toló nőt, akik elfoglalják a járda túlnyomó részét.
Mivel forró nyári napnak nézünk ma is elébe, már most sokan sétálnak az utcán
vagy éppen a dolgukat intézik, szaladgálva a boltok között. Az autók, mint
általában most is mindenhol ott vannak: a járdaszegélyek mellett parkolva, a
kereszteződésben dekkolva, vagy a padkára féloldalasan felállva.
- - Mi
a házkutatás alatt találtunk nyugtákat a tévéről, italról amit előző este vett,
élelmiszerekről..stb, pár szerszámot, amit biztos, hogy nem ő használt, mert
egy darab bőrkeményedés sincs a kezén, és több kölcsön cuccot, mint különböző
ruhadarabok, amik elütnek a hálószobában lévő gardrób tartalmával. – veszi át a
szót, miközben elérjük a Kapitányság főbejáratát, amit ki is nyit előttem.
– Továbbá volt ott egy régi bicikli erős csomagtartóval, és több fénykép is
különböző emberekről és helyekről, illetve azt a nagy pakk széttúrt újságot,
amit tegnap kellett volna kihordania. Viszont a dugi pénzét nem vitték el és az
ajtón lévő betörés nyomai nem tűnnek igazinak.
- - Ezt
hogy érted? – Megállok az irodába vezető lépcső előtt, amitől majdnem nekem jön
az egyik sovány, kopaszra nyírt hajú tizedes. Kérdőm rám néz, de aztán lesüti a
szemét és elsiet.
- - Olyannak
tűnnek, mintha nem szemből akarták volna feltörni a zárat, hanem belülről.
- - Ennek
semmi értelme… – rázom meg a fejem, aztán fordulok hogy Wellerért, a
jobb kezemért, kiáltsak, de aztán szembe találom magam az üres asztalával, amin
néhány magányosan heverő papírt leszámítva csak egy elszáradt virágcsokor
ácsorog. Stephent néhány hete elrabolta egy Gus nevű veszélyes alak, hogy engem
zsaroljon. A tizedest megverte, eltörte egynéhány bordáját, megkéselte és
láncra verte. Azóta is kórházban lábadozik, megannyi műtét után. Jó ideig nem
fogjuk még látni és az is csoda lesz, ha ezek után nem mond fel.
- - Jonas?
– kiáltom el magam a másik tizedesért, aki habár mindig ideges a megfelelési
kényszere miatt, éles eszű és megbízható.
- - Uram?
- jelenik meg mellettem kifogástalan egyenruhában, frissen borotválva, illatozva
a fűszeres kölniétől, amit azóta sem tudtam megszokni rajta. Csavarja az
orromat, és reggeli kávéval keveredve valami egészen más, émelyítő illatot
alkot. Ő mégis használja, mert a feleségétől kapta.
- - Nézzen
utána Albert Maynard ésOrville Philomon családjának a jelenlegi ügy kapcsán,
kérem. – Adom ki a feladatot, mire a tizedes lefirkantja a neveket és egy
biccentés kíséretében sebtében távozik.
- - Addig
mi pedig elmegyünk a barátokhoz – Fordulok most Oronhoz, aki egyszerre csodálkozva és gyanakodva néz
rám.
- - Miszter
Philomonnak is utána néztél?
- - Utána.
Szerinted nem gyanús, hogy ő látta utoljára és ő is találta meg? Azon kívül
pedig ketten tanúsították hogy ott járt a gyilkosság előtti estén, és hogy
gyakorlatilag szabad bejárása volt az áldozathoz?
- - Nem
korai levonni a következtetéseket még? – jegyzi meg figyelmeztetőleg.
- - Úgy
is mindjárt kiderül, ha végzünk a kikérdezésekkel – vonom meg a vállam,
jelezve, hogy hajthatatlan vagyok, mire Oron a száját nyitja aztán inkább becsukja. Végig néz rajtam, a
sérüléseimen az előző ügy miatt, aztán magán és a mankóján, ami a ruhaboltos
akció miatt történt, végül megdörgöli az orrnyergét, levonva valamilyen
következtetést magában majd sántikálva elindul az ajtó felé.
∞∞∞
Rory Verne lakása egy bezárt bár fölött van,
aminek egy apró erkélye van csak, mint ahogy a többi, négy szintnek is. Az ő
erkélye, ellenben a többi, rendezett és virágokkal díszítettel, szemáttároló
tele üres üvegekkel és sörös rekeszekkel.
Többszöri kopogásra nyit csak ajtót.
- - Mi
a picsa van? – kárálja, miközben eltűri hosszú, egyenes fekete haját a borostás
arcából. Vaskos szemöldöke alatt megbújó szemei mérgesen vizslatnak végig
minket, hiába duzzadtak és vörösek a másnaposságtól és fáradtságtól. Karba
fonja bőr karkötőkkel teleaggatott kezeit a meztelen, borotvált mellkasa előtt,
nem foglalkozva azzal, hogy az alsó nadrágja szemtelenül vékony és
szinte
mindent mutat.
- - Meghalt
a haverja, az – böfögöm hasonló tapló módon, mire Oron a meglepetéstől kissé
félre nyel. – Úgyhogy moderálja magát, és válaszoljon a kérdéseinkre.
- - Uram,
Miszter Maynardot meggyilkolták tegnap késő este - veszi át a szót a mindig
diplomatikus Oron, mire a férfinek leesik az álla és lecsúszik a keze a teste
mellé.
- - Micsoda?
- - Betörtek
hozzá, hogy kirabolják, de mivel otthon volt, megölték. – foglalja össze
röviden. - Szóval tudni szeretnénk egy s mást. Elsőként, hogy milyen
kapcsolatban állt az áldozattal?
- - A barátom volt. Nem volt rossz a kapcsolatunk, inkább afféle fiú testvér kapcsolat,
jobb rosszabb pillanatokkal. Főleg azért, mert csak én maradtam vele: a
szüleivel meg a testvérével már nem volt ilyen sima a viszonyuk – válaszol olyan
érzelemmentesen, mintha csak az időjárásról beszélnénk.
- - Bővebben,
kérem! – szól Oron, mutatva a levegőben, hogy fejtse ki.
- - Folyton
veszekedtek azon, hogy nem képes rendbe tenni az életét, hogy folyton tarhál
mindenkitől – fejti ki épp csak egy kicsivel részletesebben.
- - Tehát
akkor magát nem zavarta az áldozat kéregetése. Szívesen segített neki...
- Csúszik ki gúnyosan a számon, mire a
férfi kihívóan rám szegezi a szemeit, kidülleszti a mellkasát és fújtat az
orrával, jelezve, hogy kész rám vetni magát.
- - Ha
kellett akkor mentem, mint bárki más – válaszolja összeszorított
fogakkal.Nekem már a számon van a reposzt, hogy akkor a szülei és a testvére
miért nem beszélnek bele?, de Oron közbe lép, és ezzel mind a ketten
magunkhoz térünk.
- - Mit
csinált tegnap öt óra után egészen reggelig?
- - Horace-nál
voltam. Előtte lévő este kint buliztunk a városban, csakhogy kurvára elkapott a
nyári eső minket és ő meg megfázott. – árulja el az alibijét, elszakítva rólam
a tekintetét.
- - Tehát
a napokban nem is látta az áldozatot?
- - Nem
– válaszolja egy enyhe váll rándítással, ami alig észre vehető. - Két napja
láttam, épp a tetves tévéjét segítettem felcipelni a lakásába, amit hitelre
vett.
Felírom a bulizós este mellé a hitelt is a
füzetembe, amit árgus szemekkel figyel a férfi. Becsukom a füzetem anélkül,
hogy egy szót is szólnék, de ez is elég ahhoz, hogy Miszter Verne máris rám
figyeljen és árgus szemekkel kövesse minden mozdulatomat.
-
- Még
keresni fogjuk, uram. – jelenti ki Oron, majd kissé meglök, hogy induljak
azonnal.
- -
Szerintem
hazudik – mondom ki lépve az utcára.
- - Ha
csak azért mondod, mert legszívesebben agyonvernéd, látszólag minden ok nélkül,
akkor inkább ne folytasd. – Jegyzi meg figyelmeztetőleg a társam, miközben beül
a kocsiba és hangosan bevágja az ajtaját.
A következő ember a listán Horace Radulphus,
aki egy kicsi, de annál takarosabb lakásban lakik, az áldozattól nem olyan
messze. A negyedik emeletei lakás ajtaján bekopogva, szinte azonnal nyitja is.
Egy uniformisba – kék ing és nadrág, barna mellénnyel és barna francia sapkával
–
öltözött férfi az, hajlott háttal, enyhén beesett vállal. Arca csontos, csak a
dús szakálla és az ajkakat eltakaró bajsza ad némi élt neki. Kerek, vékony
keretes szemüvege mögül vet egy érdektelen pillantást ránk, mintha fel sem
fogná, hogy nyomozók vagyunk.
-
- Tessék – mondja színtelen hangon, miközben
elcsigázva megtörli vizes kezeit egy textil zsebkendőbe.
-
- Albert
Maynard miatt vagyunk itt – jelentem ki és felmutatom a jelvényünket.
- - Mit
csinált? – Biggyeszti le színtelen ajkát, mint aki már hozzá van szokva, hogy a
férfi rendszeresen bajba szokott kerülni.
- - Sajnos
semmit. Tegnap este megölték, nekünk pedig lenne pár kérdésünk magához. – Fejtem ki, mire
megáll a keze törölgetésében és csak mered maga elé.
-
- Uram? -kérdezem miután percekig egy szót sem szól.
-
- Ez
rettenetes. Ki tenne ilyet? – mondja suttogás szerű hangon.
- - Reméltük,
maga tud némi információval szolgálni. – jelnetem ki, hogy haladjunk is végre. - Kezdjük
azzal, hogy milyen kapcsolatot ápoltak.
- - Barátok
voltunk. Sok mindent csináltunk együtt, de nem volt valami összeszedett ember.
Emiatt meg mert közel lakom hozzá, sokszor kellett nála lennem besegíteni –
válaszolja tényszerűen, amitől képtelenség eldönteni, hogy zavarta e vagy sem.
- - Ez
mit jelentsen? Mert azt már hallottuk, hogy sokszor kért kölcsön pénzt és
használtai tárgyakat. Magától nem kért?– sürgetem meg, mert kezd idegesíteni ez
a tömény befásultság.
- - Dehogynem
kért. Csak mivel sok mindent megtudok javítani, úgymond karbantartó
voltam nála.– feleli színtelen hangon, ám ez megmagyarázza a javításokat meg a
mindenféle színű bútorokat. Mondhatni mindenki másból élt az a fazon.
-
- Mikor
látta utoljára? – teszem fel az újabb kérdést.
- -
Amikor
felhívott hogy javítsam meg neki a csöpögő csapot. Három napja talán.
- - És
akkor beszéltek utoljára? – szól bele Oron is, aki egész eddig csak
megfigyelőként vett részt, tele írva a noteszét.
- - Igen.
Én mentem dolgozni. Dupla műszakban. – jelenti ki teljesen lelkesedés nélkül,
mint aki utálja azt, amit csinál.
- - És
az az este, amikor Mister Verde-ve rúgtak ki a hámból? – teszi fel
óvatosan a kérdést Oron.
- - Tegnap este volt. Nem is kellett volna elmenni,
mert szar egy este volt: bőrig áztunk abban a nagy esőben és még kocsink sem
volt...
- - És miért csak maga fázott meg? - kérdezem nem
kevés gyanúval a hangomban, ugyanis a másik fazon is ott volt, de annak kutya
baja. Neki viszont a sápadtságon és piros orron kívül más tünetet nem látni.
- - Csak meghűlés. – vonja meg a vállát, mintha nem
lenne nagy dolog. – Rory egy piás alak, már tartósította magát annyi
alkohollal. Sosem beteg.
- - Maga
szerint voltak haragosai Miszter Maynardnak? – tér ki a következő kérdésére
Oron, aki látszólag megelégedett a válasszal, ugyanis Miszter Verne másnapos
volt.
- - Nem
azt mondta, hogy betörés volt? – pislog párat a férfi, ami eddig a legtöbb
reakció amit produkált eddig.
-
- Ami
gyilkossággal zárult.
- - Biztosan
tartozott valakinek – mondja némi gondolkodás után, aztán észre veszi, hogy
kérdőn bámuljuk így gyorsan hozzá teszi. – Ki tudja még kitől kért kölcsön.
- - Köszönjük,
még keresni fogjuk. – jelentem ki aztán sarkon fordulok és elindulok a kijárat
felé.
Most
én ülök a volánnál, és a kocsit egyenesen a Kapitányság felé irányítom, ahová
remélhetőleg Jonas is vissza tért az információkkal.
- - Akkor
induljunk ki abból, hogy adósságot halmozott fel és az miatt törtek be hozzá. –
kezd bele Oron, miközben megállunk egy lámpánál, ami elég sokáig piros.
- - Jó.
Reméljük, hogy a szülőkkel való beszélgetés hasznos lesz és alá támaszt bármit
is. A tartozás jó kiinduló pontnak tűnik, tekintve hogy a tévére és a testvére
kocsiára is van hitele. – válaszolom hangosan gondolkodva.
- - Akkor
már nem gyanakszol Miszter Philomonra? – pillant rám Oron elszakítva a
tekintetét a lámpáról.
- - Azt
nem mondtam. Nincs kizárva, hogy neki lógott valamivel vagy éppen nem fizetett
neki. Láttad a kameráját? Drága cucc. – Ekkor zöldet kapunk és egyből indítom a
kocsit.
∞∞∞
Épp csak kiszállunk a járműből a Kapitányság sarkánál
sorakozó néhány ugyanolyan éjsötét autói mellett, összefutunk Jonassal, aki épp
a biciklit támasztja neki a falnak.
- - Mit
tudott meg? – teszem fel a kérdést, amint észre vesz minket.
- - Az
áldozat nem tartotta a kapcsolatot a szüleivel, megunták hogy folyton csak ők
járnak a másik után vagy keresik fel, míg a nővérével csak egy hónapja nem
beszél. – hadarja a jegyzeteit bújva. - Azóta, hogy kölcsön adta a bátyjának a
férje kocsiját, az meg összetörte és ki sem fizette. Ami a munkatársait illeti:
kicsit nehéz volt, mivel újságos bódéja van meg ugye újságkihordó is, - vesz
egy mély levegőt, aztán folytatja – de szokott nyári munkát kiadni
tinédzsereknek, némi zsebpénzért, hogy kihordjanak helyette, illetve az egyik
helyi nyomdával van kapcsolatban, akitől hozta az újságokat és szórólapokat.
- - Valami
arról, hogy adósságai vagy jelentős tartozása lenne? – kérdezem, mivel ez a
szál érdekel a leginkább.
-
- Nem
tudnak róla, a kocsis sztorit leszámítva – feleli a tizedes
- -
Nah
ez nem vitt előrébb semmivel – motyogom. – És aki rá talált a hullára, Miszter
Philomon?
- - Am,
utcai fotós, újságoknak ad el fotókat, és ebből él. – kezdi miután idegesen
átlapozta a jegyzeteit és megtalálta a szükséges jegyzeteket. - Több sikeres
fotója is van, számos helyre meghívták már. Ám lefelé ível a pályafutása, ezért
kezdett el sztárokat fotózni és áskálni a magánéletükbe. – válaszolja
katonásan, miközben egyik lábáról a másikra áll. Sosem fogom megszokni, hogy
ennyire feszélyezett a jelenlétünkben. - Nincs priusza, nem keveredett
különösebb botrányokba és távolságtartásai sincs. A szülei a város melletti kis
faluban élnek, gyakran jár látogatóba hozzájuk. A barátairól viszont megoszlik
a véleményük: az anyja rosszallja a társaságot, az apja meg megvonja a vállát
mondván hogy fiatal még….
- - A
lényeg? – vágok a szavába, mire összerezzen és kissé behúzza a nyakát.
- - Semmi
gyanús, uram. Egy hétköznapi embernek tűnik. – mondja úgy mint aki mentegetőzni
szokott. – Most… öm most akartam ellenőrizni az alibijét, a barátnőjét.
- - Majd
mi megtesszük. Köszönjük Jonas. – búcsúzom el tőle majd elismerően megveregetem
a vállát, mire a tizedes büszkén kihúzza magát.
∞∞∞
Fanny Pelhalm az egyik csendes kertvárosi házban
lakik, amihez egy kicsi, de rendezett kert tartozik, tele zsúfolva
színesebbnél színesebb virágokkal, amiket hemzsegnek a méhek és a lepkék. Nagy
ívben kikerülöm a rajt, lelépve a fűre.
A csengő dallamos éneke épp csak befejeződik,
amikor Harleen megjelenik az ajtóban.
- -
Herleen?
– kérdezzük Oronnal szinkronban.
- - Jaxon?
– harsogja egyidőben velünk. - Mi történt? – kérdezi egyből, ahogy leesik neki,
hogy nem jelent jót, hogy mi itt vagyunk. Hátra kiált a válla felett a másik
nőnek.
-
- Mit
keresel itt? - kérdezem tőle mire ő megforgatja a szemeit.
- - Írtam
neked üzenetet, hogy átjövök Fannihoz segíteni átrendezni a nappalit és a
hálószobát, mivel a barátja ide fog költözni.
- - Papír
üzenet… - dörgölöm meg a homlokomat, mivel semmilyen fecnivel nem találkoztam.. - Le kéne szoknunk erről… - kezdem, de
megjelenik Miss Pelhalm és inkább abba hagyom. A nő magas, és karcsú, amit
kihangsúlyoz a fehér alapon kék csíkos nyári ruhája. Kerek arca kipirosodott a
pakolástól, ami eltereli a figyelmet a feltűnően nagy őzike szemeiről.Egy
pillanatig azon gondolkodom, honnan ismerem, aztán az alkarján lévő égési
sérülésekről rá jövök, hogy ő Harleen azon munkatársa, aki leöntötte magát
forró kávéval a munkahelyén pár hónapja.
-
- Mister
Philomonról tennénk fel pár kérdést. – csapok a közepébe, mire mindkét nő
elsápad.
-
- Mi….
mi történt? – dadogja riadtan Miss Pelhalm.
-
- Valószínűleg
semmi, de szokásunk mindent körbe járni alaposan. – Harleen rám mereszti a
szemeit. Ő már tudja, hogy itt valami nem stimmel. Átkarolja a barátnője vállát
és megsimogatja kicsit.
-
- Tudni szeretnénk, hogy mikor volt együtt Mister Philomon-nal.
- - Két
napja. Két napja elhívott randizni. Este elmentünk vacsorázni az egyik közeli
étterembe a Gil Grilljébe. – dadogja egyre riadtabban.
-
- Hány
órakkor volt ez?
- - Úristen… olyan 5 óra körül. – már küszködik a könnyekkel, én pedig megállom, hogy Oronra
nézzek. Ez sajnos még nem jelenti azt, hogy ne ő tette volna. Bele férhetett
az idejébe.
- - Mister
Maynard és Mister Philomon kapcsolatáról mit tud? – teszi fel a kérdést gyorsan
Oron, míg még tud válaszolnia nő.
- - Barátok
voltak, meg azt hiszem hogy félig meddig munkatársak is. Mivel Oliver fotós azt
találták ki, hogy Albert újságos standjában is árusítja majd a képeket, hogy
fellendítsék egymás munkáját. – magyarázza most már sírva.
- - És
bevált? Nem volt vitájuk emiatt? -
kérdezem, ugyanis ez új útra terelné a nyomozást.
- - Igen,
több lett a bevétel belőle, de… de aztán összekaptak valamin. – mondja hosszas
gondolkodás után. - Valami meztelen nős fotón. Olivér megesküdött rá, hogy ez egy a tuti löket, de Albert elutasította. – mondja aztán elhallgat, majd
bólint magának.
-
- Mikor
is volt ez?
- - Hát,
pár hete azt hiszem. – feleli, nekem pedig ez bőven elég, indítéknak. - De ugye nem kerül bajba emiatt? – tör ki
zokogásban, és veti magát Harleen nyakába.
- - Nyugodjon
meg Miss Pelham…. – de erre csak még inkább rázendít. Harleen óvón átöleli, majd
suttog valamit a fülébe, és becsukja az ajtót.
-
- Vélemény?
– kérdem, de hangosan megkordul a gyomrom.
- - A
vita miatt meg volt az indítéka és ideje is a vacsora után. De továbbra sincs
gyilkos fegyver. – válaszolja Oron, majd elindul a kocsi irányába. - Menjünk enni
valamit. – mondja és már tudom is, hogy hová fogunk menni: oda ahol ezek ketten
randiztak, hogy megtudjuk erősíteni az alibijüket.
∞∞∞
Késő délután érek haza. Lehajítom a zakómat és
a cipőmet a bejárati ajtó mellé, és kilazítom a nyakkendőmet. Harleen ekkor bukkan
fel a konyhapult mögül, és teszi lesz sziszegve a forró tepsi csokoládés
süteményt. A haja kócos, kicsúszott a piros kendő alól, piros pozsgás arca
lisztes, amiből a piros nyári ruhájára kötött ciánkék kötényére is jutott.
Elmosolyodom: bámulatosan néz ki, ahogy lelkesen serénykedik, ahogy a
konyhapult mögött járkál ide-oda és csattog a meztelen lába a kövön. Sosem
gondoltam volna, hogy így fogom látni, régen ugyanis igyekezett minden ind
okot
megfogni, hogy ne kelljen a konyhában lennie.
- - Remélem,
hogy még mindig szereted a szuflét – mondja vigyorogva, miközben levesz a
polcról két lapos tányért és tálalja az édességet. Nagyot szippantok az édes
illatból, amitől azonnal összefut a nyál a számban.Beljebb lépek, lehajítva a
kanapéra a nyakkendőmet. Ekkor veszem csak észre, hogy mekkora disznóólat
csinált a konyhámból, amibe becsempészett egy konyhai robotgépet, néhány
mérőpoharat és habverőt. Egy hete, amikor oda adtam neki a lakásom pótkulcsait
nem számítottam rá, hogy ilyen hamar belakja a lakásomat
- - Hát
persze – válaszolom, miközben mellé lépek és futólag megpuszilom a nyakát..–
Mióta tudsz ilyeneket csinálni? Ezt is egy cetlin kellett volna
megtalálnom?
- - Nem
vagy vicces, Jax – ölti ki a nyelvét rám fülig vörösödve. – A cetlit meg ide
tettem…. – mutat a konyha pult másik sarkára kezében a lisztes konyharuhával, dám
ott nincsen semmilyen papír.
- - Harl,
jobb volna rá sem szoknunk. – mondom neki félig tanácsként félig
kijelentésként. Ha kettőből kétszer félre értést okoz, akkor ne erőltessük. – Jobb lenne máshogy megoldali. Például az
ajtóra függeszthetnénk egy kis táblát.
- - Jól
van, Nyomozó. – egyezik bele vigyorogva, amit mostanában mindig akkor csinál,
ha kezembe veszem az irányítást. Felveszi a villát a pultról, majd egy kis
falat csokit tömött a szájába. Ám ezután rám pillant, majd a tányérjára és
ismét rám lassan lenyelve a falatot a szájában.
- - Igen?
– kérdezem felvont szemöldökkel, miközben igyekszem nem mosolyogni rajta. Hogy
ennyire piszkálja valami a csőrét…
- - Fannyék
nagy bajban vannak? – kérdezi óvatosan, én pedig hosszas mérlegelés után nagy
vonalakban vázolom a helyzetet. Sok részletet kihagyok, mivel nem akarom bajba
keverni sem őt, sem magamat, hogy beszéltem róla. Aztán megkérem, hogy holnap a
munkahelyén csináljon úgy mintha mi sem történt volna és ezt mondja meg
Fannynak is. Harleen lassan bólint, de az aggodalom nem múlik el a bájos
arcáról. Megfogom a kezét és megsimogatom, majd előre hajolok és megcsókolom, ő
pedig azonnal viszonozza.
- - Mi
lenne ha valami másra terelnénk a gondolatainkat. – mondja témát váltva, én
pedig kíváncsian figyelem, még mindig a
kezét fogva. – Mivel még mindig szombat van, és a mi hétvégénk, menjünk el az
autósmoziba. Ma adnak egy új filmet.
- - Rendben
– mondom, igyekezvén mosolyt erőltetni az arcomra. Nem sok kedvem van moziba
menni, de Harleen kedvét sem akarom letörni. Még sütit is sütött. Bár így bele
gondolva, lehet hogy emiatt. Betömöm az egész sütit a számba, amit tálalt nekem,
majd felállok, hogy átöltözzek és indulásra készüljek.
A város
egyetlen autósmozija sokat változott, mióta Harleennal az első randink egyikén
eljöttünk ide: nagyobb területen terpeszkedik, ahol jóval több a parkolóhely, szélesebb
a vetítővászon és két kajás standot is felállítottak rengeteg embert vonzva
ide. Nagy az alapzaj, ami elkeveredik a fényszórók sárgás fényével, a sült
kolbász illatával és a be-be csukódó kocsi ajtók hangos csattanásával. Mire
találok szabad parkolóhelyet az egyik sor végében, a film épp elkezdődik. Leállítom a motort, miközben Harleen
izgatottan kipattan a kocsiból, hogy aztán neki támassza a hátát a meleg
motorháztetőnek. Kiszállok, felkapva a gondosan elcsomagolt csokis szuflékat és
két dobozos üdítőt, majd Harleen mellé állok. A fekete fehér, romantikus film
azonban nem köti le a figyelmem: sokkal inkább a körülöttünk lévő emberek, hogy
mit csinálnak és mit sutyorognak, hogy látok e valami gyanúsat. De aztán
Harleen felkuncog a filmen és a vállamra dönti a fejét, miközben belém karol. Ekkor
végre figyelek: rá, ránk, a kocsira és a film hangjaira, és végre ki tudok
kapcsolni egy időre.
∞∞∞
Másnap reggel amikor a nappaliban hagyott
nyakkendőmért indulok, bele botlok Harleenba, aki épp a telefonkagylót bámulja
zavartan. Kezében a fekete lakkozott retikülje, amihez ugyanilyen fényes
tűsarkút, feszülős farmert és fekete blúzt vett, mint aki kicsípte magát
valahová.
- - Mit
csinálsz? – kérdem, miközben felveszem a szőnyegről a nyakkendőt, és elkezdem
megkötni a nyakamon.
- - Fanny
rám csapta a telefont. – pislog a kagylóra, amit óvatosan visszatesz a helyére.
– Úgy volt, hogy vásárolni megyünk pár konyhai segédeszközt, most korán reggel,
de lemondta és meg sem indokolta miért.
- - Más
dolga akadhatott. – Hagyom annyiban, mivel ez bárkivel előfordulhat, mielőtt
oda lépnék a bejárat melletti ovális tükörhöz, hogy úgy kössem meg a
nyakkendőt, amit elsőre nem sikerült. Ahogy a tükörbe nézek, megakad a szemem a
lila folton, ami az állkasom egyik oldalát csúfítja. Még a hosszabbra hagyott
borosta alatt is látszik hiába nem borotváltam le már egy hete. A szemeimen
azonban csak egy napszemüveg segíteni, már ha használnék olyat, mert a jobboldalin
lévő véraláfutások továbbra is jól
láthatóak. Elhúzom a szám, miközben megfogadom magamnak, hogy az ügy végével
ismét kiveszek pár napot.
- - Nem,
Jax, ez egyáltalán nem vall rá, mindig pontosan megjelenik, tartja magát a
megbeszéltekhez…stb. – fordul meg és idegesen tördelni kezdi a kezeit, miközben
lerogy a kanapéra és maga elé húzza az egyik díszpárnát.
Ekkor megcsörren a telefon, amit Herleen olyan
gyorsan kap fel, hogy meglepődöm rajta, de aztán fancsali arccal átadja a
kagylót.
- - Tessék
– szólok bele, és máris egy rakás utasítást és információt kapok válaszul. - Értem.
Mindjárt indulok. – teszem le a kagylót, majd betűröm a fehér ingemet a szürke,
élére vasalt nadrágomba és bele túrok a még vizes hajamba fésülködés gyanánt. -
Betörési kísérlet abban a háztömbben, ahol a gyilkosság történt - mondom az engem
bámuló Harleenra, aki lebiggyeszti az ajkait. Megcsókolom a homlokát, aztán
indulok a dolgomra.
∞∞∞
Rendőrséghez betelefonáló férfi, az áldozat
lakása fölötti szinten lakik, ahol a betörési kísérlet történt.
- - Többször
rányitottak a kilincsre, mintha azt próbálná, hogy nyitva van e. – Vág bele
egyből az alacsony, pocakos, görbe lábú férfi, amint meglát közeledni felé. Az
ajtóban áll, neki támaszkodva az ajtó félfának. – Aztán elkezdte felfeszegetni
az ajtót. Ekkor kiáltottam, hogy ki az, és a kezembe vettem a baseball
ütőt. – folytatja a levegőben mutogatva.
- - Gondolom,
ekkor elszaladt… – fejezem be, mire a férfi határozottan bólint. – Köszönöm,
hogy telefonált, utána nézünk.
Átsétálok
a mellette lévő két lakáshoz, hátha ők is hallottak valamit, de csak az egyik
mondja, hogy hozzá is beakartak nyitni. Felírom a noteszembe, hogy hányas számú
lakásban volt ezl, miközben elindulok lefelé. Mikor egy szinttel lejjebb érekés
vaskos léptekkel már a következő lépcsőforduló felé közelítek, valaki megszólal a hátam mögött. Megdermedek.
- - A
kabátos fickó. – tölti be a suttogó hang a néma folyosót, mire a falnak vetem a
hátam és a noteszemet fegyverként használva magam elé tartom. Senkit nem látok
a folyosón.
- - Ki
van itt? – követelem, de csak egy halk sóhajt hallok, amit egy ajtó csukódása
követ. Aztán zárak záródnak. Egy tucatnyi. Kifújom a levegőt és elteszem a
noteszem. Ez a paranoiás férfi. Az aki először is betegesen viselkedett és csak
suttogott. Megigazítom a zakómat, aztán sarkon fordulok és elmegyek. Vissza felé menet, az út mentén, meglátok egy
kicsi, családi éttermet, aminek hatalmas plakátján egy nagy kupac palacsinta
tornyosul, amit éppen csokoládéval öntenek le. Hatalmasat nyelek. Aztán
anélkül, hogy átgondolnám, már húzódok is le az étterem felé vezető mellékútra.
∞∞∞
- - Merre
jártál? A betörésnek néztél utána? – kérdezi Oron két órával később, amikor
tele hassal belépek az irodába.
- - Igen
– válaszolom tömören, miközben leülök az asztalomhoz, ahol minden a megszokott
rendszerünk szerint ki van pakolva: a jegyzetektől, a fényképeken át, minden
egyes bizonyíték. - Azt mondja a férfi, akihez beakartak tőrni, hogy ő
riasztotta el a betörőt. Így az semmit nem vitt el.
- - Érdekes,
mert az áldozat is otthon volt, mégis bejutott hozzá... – Csend támad, míg mindketten a
gondolatainkba merülünk. Az asztalra könyökölök és megtámasztom a fejem. Mennyire
kövessük a sorozatos betörés vonalát? És mennyire a fotók miatti vitájukat az
áldozatnak és annak a fotósnak? Hajlok az utóbbira, mert annak több értelme
van…. Ekkor azonban megakad a szemem egy megjegyzésekkel tele firkált
jegyzetemen. Előhúzom a többi papír közül: az első alkalom bizonyítéka, hogy
beszéltem azzal a paranoiás férfival. Szavak és félmondatok vannak csak rajta,
illetve pár goromba megjegyzés, de azonnal feltűnik a kabát szó.
- - Oron,
a fickó ma azt mondta, hogy a kabátos férfi. – tör ki belőlem, ahogy
elkezdek hangosan gondolkodni. Oron értetlenül rám néz az üres pohara mögül.
- - Az
a paranoiás szomszéd. – magyarázom gyorsan – Már akkor is megjegyezte, hogy
annyira igénytelen, hogy valamelyik haverja kölcsön adott neki ruhát, és most
is mondta. Te pedig mintha azt mondtad volna, hogy voltak ismeretlen ruhák az
áldozatnál.
-
- Voltak
igen – válaszolja lassan, ahogy felveszi a fonalat.
- - Nem
volt köztük kabát is? Vagy olyan, ami sehogy nem illett a képbe? – kérdezem,
mire Oron leteszi a poharát egy kupac kemény kötésű mappa tetejére és áttúrja a
jegyzeteit, amit a ház átkutatásánál írt
- -
Nos,
voltak ingek, sapka, kötött pulóver és két kabát is. – sorolja fel hosszas
keresgélés után
- - Volt
amelyik, egyáltalán nem illett méretben az áldozatra? – dőlök előre az
asztalon, mire Oron leteszi a saját jegyzeteit és egy másik, kézzel írtat vesz
fel. Jonas igényes, képeslapokba illő kézírása.
- - A
kötött pulóver és az egyik kockás kabát – válaszolja, majd elismerően bólint.
Úgy tűnik Oronnak nem jutott eszébe ilyen apróságra gondolni. Ahogy nekem sem
jutott volna. Hála Jonas aprólékosságáért.
- - A
Fotós, sovány és nyeszlett, az Énekespacsirta magas, megtermett, a Savanyú pofa
meg deltás hátú. – sorolom a három haverja jellemzőit. – A két ruhanemű
melyikre illik rá?
-
- Miszter
Vernére – rám néz meglepetten, mivel ő sem erre tippelt volna. - De mi oka lenne rá?
- - Nem tudom. Talán
el akarja terelni valamiről a figyelmet? – elmélkedek, aztán eszembe jut, hogy hogyan viselkedett, és ez alapján bármit kinézek belőle.
- - Szerintem
ne alapozzunk erre. Sehogy nem fér a képbe – jelenti ki Oron, én azonban a
fiatalkori emlékeimbe süppedek. Amikor kisebb dolgokat loptam a boltból, vagy
belopództunk a vidámpark területére, vagy amikor buszmegállóban aludtunk egy
görbe este után.
-
Én
utána nézek ennek a fazonnak. Szerintem nem lehet véletlen, hogy ezt csinálta.
– mondom kitörölve a szememből a nosztalgia érzését. Oron megvonja a vállát egyértelművé téve, hogy nem ért
egyet.
Felállok,
hogy az Irattárba menjek, igyekezvén nem foglalkozni Oron tekintetével, ami
lyukat éget a hátamba. Ebben a percben nem tudom eldönteni hogy ez idegesítőbb
e, hogy nem vágja a fejemhez a véleményét, mint szokta, vagy az ha elmondja
amit gondol. Ám ekkor megszólal a telefon.
-
- Price
– ugatok bele, mire Harleen csilingelő hangját hallom meg.
- - Jax,
kimennél megnézni Fannyt? Tényleg baj lehet, mert most már a telefont sem veszi
fel. Ki sem cseng... – hadarja egy levegővétellel, amit csak akkor csinál, ha
tényleg aggasztja valami. Oron ekkor feláll és kimegy az irodából, de még
hallom a hangját, ahogy házkutatást kér az egyik tizedestől a Fotósnál.
-
- Később
kimegyek hozzá. – ígérem, amitől Harleen kissé felsóhajt. Aztán leteszem a
telefont.
∞∞∞
Kezemben a szemtanú adataival – miszerint utcai
zenészből felkapaszkodott zenész – belépek az üveg ajtókon, ami fölött piros
neon felirat villog, felhívva a helyre a figyelmet, ami enélkül is menne, mivel
a széles ablakai koszosak, a földön szemét hever, és olaj foltos a padka mentén
az út.
Belépve állott sör és szivar szag tömény elegye
fogad, amit még inkább ront az a kevés lámpa, amit felkapcsoltak a bejárati ajtó
két oldalán és a bárpultnál. Mint egy sötét, büdös lyuk. A kerek asztalokon még
fent vannak a székek, a kopott fapadló még nyirkos a felmosástól, a színpadon –
ami csupán csak pár hangszer a szemközti lambériázott falnak támasztva – pedig
pár ember serénykedik.
- - Price
nyomozó vagyok – mutatom fel a jelvényem a csaposnak, aki végig mér, miközben
nyitott szájjal rág valamit. Megtermett izmos férfi, az előző napi ingében,
amit a vállára vetett vizes konyharuha teljesen átáztatott. Leteszi a sörös
korsót a kezéből, és a pultnak támaszkodik.
-
- Mit
tud erről a férfiről? – kérdezem felmutatva a fényképét.
-
- Itt
dolgozik, fellépéseket ad esténként. – válaszolja tömören.
-
- Mikor
volt itt utoljára?
- - Tegnap
este. Gyász estet adott és itt volt a másik két haverja is. Abban a sarokban
piáltak. -biccent a pultos a sarokban lévő asztalra.
-
- Történt
valami említésre méltó az este?
- - Azon
kívül hogy lerészegedtek? – teszi karba a kezeit a mellkasa előtt. – Maguk
alatt voltak, innen legalább is úgy tűnt, és azért piáltak annyit. Rory
elhajtotta a rajongóit, amit több nő is sérelmezett, aztán valamin
összeszólalkoztak az egyik haverjával , mire az kiviharzott a bárból. Tiszta szappanopera. Eh…
- - Pénteken
itt volt Miszter Verne? - kérdezek rá a
gyilkosság napjára, miközben felírom magamnak a hallottakat.
- - Nem
volt itt. Egymás után két estén nem szokása zenélni – válaszolja gúnnyal a
hangjában. Bármi is az oka, örülök, hogy nem csak nekem szálka a szememben.
- - Tudja,
hogy milyen szórakozó helyekre szokott járni, ezen a báron kívül? – kérdezem
óvatosan, nem akarván megtörni ezt a törékeny bizalmat közöttünk.
- - Tessék
– firkál fel két nevet egy szalvétára aztán átnyújtja nekem. Én pedig megköszönöm és már itt sem vagyok.
Az első szórakozó hely még zárva van. A másodikhoz megyek, ami kívülről egy újonnan
nyílt ruhaboltnak tűnik: minden új, és fényesen csillog, az ablakoktól, az
ajtón függő feliratokon át, minden. Belépve egy halk csengő szólal fel, amitől
a bent lévő pultosnő és az a pár ember, aki a pultnál rántottát fogyaszt, rám
néz.
Megköszörülöm a torkom, majd oda sétálok
hozzájuk, kerülgetve a négy személyes asztalokat és vaskos székeket.
- - Jaxon
Price nyomozó vagyok. Erről a férfiról érdeklődnék – csapok egyből a közepébe,
miközben felmutatom a férfi fényképét, hogy mindenki lássa. Páran megrázzák a
fejüket és folytatják az étkezést, míg a középkorú pultos nő, közelebb csoszog
hozzám és felveszi a vastag piros keretes szemüvegét. Hagyom hadd nézze meg,
majd folytatom. – Csütörtök este ő és egy másik férfi, itt jártak?
- - Nem
voltak - válaszolja a csapos, aztán a
pultnál ülőkre néz, hogy feleljenek ők is.
- - Én
láttam őket. – válaszolja egy farmer kabátba és farmer nadrágba öltözött,
kalapos férfi. - Valakire vártak aki nem jött el. Sokáig a bejárat előtt
tébláboltak.
- - Úgy
van. Aztán összevitatkoztak miután leszakadt az ég. – folytatja a pult végében
ülő dús szakállú, hátra zselézett hajú idősebb férfi.
- - Köszönöm,
sokat segítettek – búcsúzom el egy biccentés kíséretével majd távozom. A kocsiba
vissza ülve a halántékomat masszírozva hátra dőlök a bőr ülésen. Tehát ez a
sztori igaz volt, de attól még nem igazolja az alibijüket a gyilkosság éjszakájára.Még
is hogy lehetne ezt lenyomozni?, nyüszítek aztán előre dőlök, amitől
megszólal a duda. Megriadok, de nem csak én hanem a járdán sétáló idős asszony
is, aki rám kiabál valamit. Sajnos teljesen jól értem, hogy mit. Túl jól
artikulál. Ez viszont adott egy ötletet: a szomszédok biztosan tudnak mondani
valamit!
Miszter Verne szomszédait hamar ki tudom kérdezni, ugyanis csak kettő van. Az első egy fiatal
anyuka, karcsú, csontos arcú, akinek hányás van a blúzán. Szerencsémre alá
tudja támasztani, hogy itthon volt a férfi, ugyanis zenét hallgatott, ami
felverte a gyereket. A másik egy idős, járókeretes hölgy, akinek csak az ajtóig
való elsétálása tíz percet igényel, és még ötöt az ajtó kinyitása. Ő is
megerősíti, hogy itthon volt a férfi, mivel az a szerencsétlen kisbaba miatta óbégatott.
Sarkon
fordulok és menet közben jegyzetelem le a hallottakat és a lakás számokat.
Aztán autóba vágom magam és Miszter Raduplhus szomszédait veszem célba. A két közvetlen
szomszédhoz kopogok be itt is, akik kivétel nélkül megerősítik, hogy csak
később voltak itt ketten egészen másnap reggelig. Ezt is felírom és három
felkiáltó jelet vések mellé. Majd rohanvást az Irodába indulok.
∞∞∞
Úgy rontok be az irodába, kivágva az ajtót, ami
hangos csattanással ütközik neki az üres fogasnak. Oron azonban fel sem néz a
félig tele írt papírlapból.
- - Ilyen
jól ment a kihallgatás? – lihegem, miközben nyugalmat erőltetve magamra oda
állok mellé, bele nézve a papírba, amit alig tudok elolvasni olyan csúnyán van
írva.
- - Én
nem a jól szót használnám, Jaxon. – köszörüli meg a torkát, ahogy magához
tér. – Különösen viselkedett Misztrer Philomon: izzadt mint egy ló, idegesen
járt a tekintete és dörzsölte a tenyerét folyamatosan. Plusz úgy kellett
kihúzni belőle azt a párt mondatot, amit hallottam.
-
- Vagyis?
- - Volt
vitájuk az áldozattal az ominózus fotó miatt, de ennyi. Üzleti
hullámvölgynekmondta. És azt állította, hogy azért volt szinte szabad
bejárása, mert sosem zárta az ajtót, amikor otthon volt az áldozat.
-
- Nem
azt mondtad, hogy készséges a férfi?
- - De,
eddig az volt. – dörgöli meg a homlokát fáradtan. – Rájöhetett valamire, amire
nem kellett volna?
- - Mondanám,
hogy ez fura, mert ő az első számú gyanúsítottunk viszont, ezt hallgasd – robban
ki belőlem - Abban igazuk volt, hogy a másik kettő bulizni volt este és meg is
áztak, viszont – veszem elő a jegyzeteimet és nyomom izgatottan Oron kezébe –
egyik alibije sem pontos: otthon tartózkodott az Énekespacsirta, és csak később
ment el Savanyú pofához és tartózkodtak a lakásában egészen másnapig.
- - Ez
jó, ugyanis a kért házkutatási eredmény semmit nem ér. Csak egy csomó
fotózáshoz kellő tárgyat, fotókat és polaroidokat találtak, mindenféle ruhákat
(nem csak elegánsat, sportosat, hétköznapit..stb, ami a különböző helyszínekhez
mint popparazi kellett), és több cuccot az áldozattól.
- - Tehát leszögezhetjük, hogy a Fotós tényleg ártatlan. – szinte kiáltom az
izgatottságtól. Végre áttörést értünk el.
- - Mi lehetett az indíték annak a kettőnek? És hogy lehetne rájuk
bizonyítani, hogy a helyszínen voltak? – gondolkodik hangosan Oron felállva a
székéből újabb italt tölteni magának. Őt látszólag nem hozta lázba az eredmény,
szokásához híven inkább csak a buktatókra koncentrál. - Még a gyilkos
fegyver sincs meg.
- - Jonas?
– kiáltok ki a nyitott ajtón, és a tizedes trappolva meg is jelenik előttem. – Nézzen
utána egy bizonyos Horace Radulphusnak és erre a két címre házkutatást is
kérek.
-
- Értettem uram. – veszi el a cetliket tőlem.
- - Hallgassuk
ki mind a két férfit. – szól Oron, ám erre Jonas kétségbe esetten megnyikkan,
hogy a kettőt hogyan csinálja egyszerre?
- - Ennyi,
Jonas, köszönöm – mondom neki segítve kicsit, aki további szó nélkül elmegy.
Én pedig iszok Oron töményéből és kibontom az utolsó csomag sós mogyorót és lekvárt
majd egybe öntve enni kezdem.
- - Undorító
amit eszel. Inkább menjünk enni valami normálisat. Úgy is várnunk kell most. –
jelenti ki fintorral az arcán.
- - Te
állod – mondom neki vigyorogva, aztán kihúzom magam, hogy igazam volt ennek a
szálnak a nyomozásával. Oron
azonban megvonja a vállát, és saját magától eltérő módon nem folytatja.
- - Mégis
mi van veled? – csúszik ki a számon. Már feltűnt, hogy csak árnyéka önmagának, de
most már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Oron erre megáll a folyosón,
de nem fordul meg, csak a hátát látom és hogy sóhajt egyet.
- - Nyugdíjba
megyek. – válaszolja olyan sokára, hogy már azt hiszem, nem is fog megszólalni. A
döbbenet olyan mértékkel súlyt le, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Meg kell támaszkodnom
a falnak. – Az utolsó ügyünk ráébresztett arra, hogy kiöregedtem már. Ha
fittebb l
ettem volna, elkerülhettünk volna bizonyos eseményeket – mondja halkan,
mielőtt enyhén megütögetné a sérült lábát.
- - De…
- nyögöm még mindig levegőért kapkodva.
- - Nincs
de, Jaxon. – szögezi le egyértelművé téve a döntését. – Legközelebb
talán nagyobb baj is történhet, vagy pont én sodrom magunkat bajba. Ez pedig
nem az a szakma, ahol ilyet megengedhet az ember magának. – mondja komoran
aztán elindul a folyosón. Én pedig percekig bámulok utána döbbenten.
∞∞∞
Miután kínos csendben megesszük a rántottáinkat
és iszunk fejenként két pohár kávét,visszamegyünk az irodába, ahol már várnak
az eredmények az asztalra kikészítve. Felveszem Jonas barna jegyzettömbét és
hangosan olvasni kezdem.
- - Savanyú
pofának a munkahelyén többszöri kihágása is van, amikor nem jelent meg felvenni
a munkát: azaz megtankolni az autókat, autót mosni, pakolni stb, stb, stb, az
indokláda pedig a magánügy volt minden esetben, és ennek tetejében nem is jött
ki senkivel igazán, mert pesszimista és folyton panaszkodik valamire.
- - Milyen
magánügy? Tudtommal nincsen feleség sem gyerek. – veti közbe Oron kigombolja a
zakójának az egyetlen kopott gombját.
- - Van
hogy szerelés miatt, , van hogy ügyintézésre hivatkozik,amit máig nem
magyarázott meg. – olvasom fel a jegyzeteket.
Oron épp szólásra nyitja a száját, amikor két
tizedes betoppan. Fiatalok, ropogósra vasalt egyenruhában, kivörösödött izzadt
arccal és lihegve. Átnyújtanak egy mappát Oronnak, de látszik az arcukon a
döbbenet, hogy nem értik, miért ugráltatjuk és siettetjük ennyit őket. Mégsem
jegyzik meg, csak bólintanak és sietve eltűnnek a szemünk elől.
- - A
házkutatási eredmények – közli Oron, aztán máris átveszi a szót – Az Énekespa…
vagyis Miszter Vernénél minden féle hangszerek, üres piás üvegek, szerteszét
dobott ruhák, köztük női is mindenféle méretben, kották és jegyzetek, meg egy
csomó bakelit lemezek találhatóak. A férfi épp otthon volt egy nő társaságában….
– vág egy arcot, aztán átlapozza ezt a részletet és egy elég hosszú részletes
listát a tárgyairól. – Miszter Rodulphus házában találtak több rendszámtáblát
is, amik már lejártak és poszterek modellekről ahogy az új autómodellekkel pózolnak. Számos bútort tárol a lakásán, amiket saját maga készített, és vannak
olyanok is, amik még folyamatban vannak. Ezekhez pedig megtalálták a szükséges
szerszámokat is. De egyik sem a gyilkos fegyver. – csettint a nyelvével majd
leteszi az asztalra a mappát és megdörgöli az arcát.
- - Ne
tapogasson már. Egyedül is tudok járni, nem tűnt fel?! – ordítja valaki
hirtelen, amit a lépcsőn való trappolás, majd egy puffanás és egy kép
csörömpölő törése követ. Azonnal felpattanunk és kirohanok a folyosóra, Oront
jócskán lehagyva.
- - Nyugodjon
le, uram – válaszolja zihálva az egyik idősebb tizedes, akit neki lökött a
falnak Miszter Verne, és verte le a számos fekete-fehér fotók közül az egyiket.
Amikor meglát minket a tizedes kissé fellélegzik, a férfi azonban minket vesz
célba a dühével.
- - Milyen
jogon ráncigáltak ide nyomozók? – kérdezi maró gúnnyal a hangjában,
aztán kiköp oldalra. A tizedes segítségére megyek és ketten betuszkoljuk a
legközelebbi kihallgatóba a férfit.
- -
Menjen,
pihenjen kicsit. – mondom a tizedesnek, aki megigazgatva a kabátját elsiet.
Tíz
perccel később megyünk be a férfihoz megkezdeni a kihallgatást. Miszter Verne
azonban nem nyugodott le ennyi idő alatt: idegesen dobol az asztalon az ujjaival,
zihál és úgy bámul ránk, mint egy megvadult bika.
- -
Mi
a faszért vagyok itt? Elmondtam már mindent. – követeli szinte morogva.
- - Információért,
uram – jelenti ki határozottan és nyugodtan Oron, ezúttal figyelve arra hogy
semleges legyen a hangja, hátha ezzel megnyugszik és segítőkészebb lesz, mint
általában az emberek szoktak.
-
- Mégis
milyen információért? – Fonja karba a kezeit jelezve, hogy nem dől be a
trükknek.
- - Kezdjük
az alibijével: azt mondta,hogy Miszter Rudulphusnál tartózkodott az ominózus
napon, mert az megfázott. – vág bele Oron, ám ahelyett, hogy leülne a férfival
szemben, csupán rátámaszkodik az asztalra, a másik fölé tornyosulva. Miszter
Verne gyanakvóan bámul rá egy ideig, de aztán határozottan bólint.
-
- Milyen
a kapcsolata vele tehát?
- - Jóban
vagyunk és sok mindent csinálunk együtt, mert értelmes ember, akinek a helyén
van az esze. Vannak nehéz pillanatai, mert savanyú mint az uborka és
türelmetlen, de hát kinek nincsenek? – néz rám célozgatva, én pedig
összeszorítom az öklöm és minden erőmmel össze kaparom, hogy uralkodjak magamon.
Ezúttal még kevesebb türelmem van hozzá, mint eddig volt.
- - És
az áldozattal? - teszi fel azonnal a
következő kérdést, hogy ne tudjon sokat gondolkodni esetleges hazugságokon.
- - Az áldozat hasonlóan
laza volt, mint én, és tudtam inni vele az szent - válaszolja Oron arcába
meredve, pislogás nélkül - És ez kárpótolta abban, hogy sokszor nekem is ki kellett húznom a
szarból.
- - Van
tippe, ki ölhette meg? – dobom be a kérdést, amitől elég sok mindent várok: egy
szemrángást, olalra pillantást, bent tartott levegőt, bármit, ám a férfi csak
rám szegezi a vadul villogó szemeit
- - Maguk
engem gyanúsítanak? Azért hoztak be? – esik le neki a tantusz, miközben az
asztalra csap és fenyegetően közelebb hajol hozzánk.
-
- Nem,
már van gyanúsítottunk… - kezdi Oron, továbbra is higgadtan, de közbe vág a
férfi.
- - Akkor
végeztünk – vág egy pofát és hirtelen feláll mire én reflexből egy lépést felé
teszek. Ő pedig nekem esik, felborítva a széket az útjából. Neki taszít a
falnak, aztán párszor bele veri a fejemet, mire én egy pontatlan ütéssel a
nyakát találom el, ekkor közbe lép Oron és szinte kilök az ajtón.
Így is kihallom, ahogy megfenyegeti a férfit,
hogy ilyenért le is csukathatná, úgyhogy ez volt utolsó húzása, aztán bevágva
az ajtót maga mögött kijön a szobából ő is.
- - Tudhattam
volna, hogy nem kéne egy helyen lennetek. A szentségit. – dörmögi majd mérgében
a földhöz csapja a sétabotját, amit szinte azonnal meginog, és meg kell
támaszkodnia a falnak. Nem nyúlok utána, mert ismerem annyira, hogy tudjam
elutasít. Helyette inkább előveszem a textilzsebkendőmet, és letörlöm a fülemre
folyó vért.
- - A
másik férfi a négyesben van. – szól közbe csendesen Jonas, majd bölcsen egyből
hátrál mint aki ott sem volt és nem látott semmit. Elteszem a kendőt, aztán
megkerülve Oront, elindulok a kihallgatóba.
Savanyú
pofacsendesen ül a székben, görbült háttal, érdektelenül bámulva minket, ahogy
belépünk hozzá. Nem is látszik rajta, hogy gondolkodna, miért hoztuk be, vagy
látszódna rajta bűntudat, valamilyen tettéért.
- - Feltennénk
magának pár rutin kérdést – mondom miközben leülök vele szembe. A férfi erre
bólint és vár.
- - Mint
mondta, az áldozattal jóban voltak, és hogy sokszor kisegítette Ön és a többiek
a bajból. – foglalom össze azokat a válaszokat, amiket elsőre is mondott. A férfire nézek, aki kisvártatva bólint megerősítésként. – Mindenkinek ínyére volt
ez az “ugráltatás”?
- - Volt,
hogy nem. Utóbbi időben már az sem volt szent neki ha az ember aludt volna vagy
épp más dolga akadt. – feleli elhúzva a kicserepesedett száját.
-
- Mi
történt, amikor nemet mondtak?
-
- Semmi.
– mondja értetlenül felvont szemöldökkel. - Miért ez a sok kérdés? Rájöttek, ki
a tettes?
- -
Csupán
több információra van szükségünk…. – kezdi Oron, de közbe vágok. Más taktika
kell. Ezek ketten jóban vannak, és biztosan falaz a másiknak.
- - Miszter
Philomon a gyanúsított, de nincs bizonyítékunk ellene – válaszolom türelmetlenül,mire Oron vet egy
futó pillantást rám. Nem foglalkozok vele.
- - Akkor
indulok házkutatásit kérni hozzá– súgom oda neki félhangosan aztán kimegyek, a
férfi kísérő szemeit magamon érezve.
Oron nem sokkal később elengedi a két férfit,
és beront az irodába.
- -
Meg
sem beszéltük, hogy mi lesz a stratégia. Mi bajod van? – tajtékzik kikelve
magából.
- - Hogy
a szabadságomról rángattak ide. Két hete majdnem otthagytam a fogam… - tör ki
belőlem, majd felrúgom a székemet, ami leveri a kaktuszt az alacsony
ablakpárkányról. – És te is elmész… - mondanám, de inkább ráharapok az ajkamra.
Tudta jól, hogy nekem lesz a legnehezebb, ezért nem szólt eddig. Ledobom a
véres textil zsebkendőt, majd elindulok a bárszekrényhez hogy töltsek mind a
kettőnket egy nagy adag töményet.
- - Most
pedig az lesz, hogy figyeljük a két fickót meg a Fotós házát is. – jelentem ki
lezártnak tekintve az előbbi témát.
- - És
mégis mivel? Nagy a házak közötti távolság, Jaxon. – figyelmeztet meghúzva a
pohár tartalmát.
- - A
távcsövemmel, Oron. – válaszolom és ezzel Oronnak is össze áll a kép a fejében.
∞∞∞
Lefoglaltuk a szemközti háztömbben az egyik üres
lakást, ahová bevittük a távcsövet, egy asztalt és két széket, hogy onann
figyeljük a Fotós lakását. Pár hosszú napig azonban nem történik semmi:
szomszédok bukkannak fel néhányszor, meg a rokonaik vagy barátaik, akik
látogatóba érkeztek. Következő napon, amikor már az asztalnál ülve bóbiskolunk
el Oronnal, azonban megjelenik Miszter Rudulphus.
Azonnal a felébredek és távcsőért nyúlok: a
férfi óvatosan mozog a másik lakásban, egyenesen a nappaliba megy, aztán kis
tanakodás után elővesz valami üvegből készült dolgota zsebéből és elrejti a
kandalló párkánya alatt. Majd távozik.
- - Savanyú
pofa az. Elrejtett valamit a kandalló alatt. – tudósítom Oronnak aki az ablakon
bámul ki. - Mégis mi köze akkor a Miszter Vernének az egészhez? – kérdezem, mire
Oron egy szó nélkül a telefonhoz nyúl és utasítja a tizedeseket a hallban, hogy
fogják el a férfit.
Átszaladok a másik lakásába a gyilkos tárgyért,
míg Oron sántikálva az autó irányába indul
A Kapitányságon azonban már kevés sikerrel
járunk. A férfi egy szót sem szól, még el is fordul tőlünk amikor beszélni
próbálnánk vele. Megegyezünk, hogy bent hagyjuk éjszakára.
∞∞∞
Fáradtan érek Harleenhoz. Biciklivel, mivel
Oronnak kellett a kocsi. Emiatt azonban az a szál rózsa is elhervadt amire
vettem Harleennak.Letámasztom a kerítéshez a biciklit és ráhúzom a riglit a
kapura. Ekkor akad meg a szemem az egyik szemközti házon, ami magányosan,
teljesen sötétbe burkolózva áll, bejáratában elkókadt virágokkal, amiket már
benőtt a gaz. Milyen szomorú látvány, és milyen szomorú tény, hogy a
tulajdonosát képes volt valaki megölni féltékenységből, villan át az agyamon az
az ügy, aminek kapcsán Harleennal annyi év után ismét találkoztam. Megfordulok
és halkan bemegyek a házba.
Harleen a kanapén ücsörögve olvasgat egy vaskos
magazint, csupasz lábain vékony takaró, ölében az egyik rongyos díszpárna,
amit még az édesanyja csinált. A mellette lévő dohányzó asztalon a vacsora
maradékai hevernek egy megbontott vörös bor társaságában, míg a földön a
harisnyája és a magas sarkúi fekszenek, amit úgy rúgott le magáról.
- - Helló,
Jax – teszi le a magazint, aztán felül a kanapén hátra dobva az arcába hulló
sötét hullámos haját, amit olyan ritkán hord kiengedve.Bárgyún elmosolyodom,
aztán lerogyok mellé, tele töltöm a poharat borral és nagyot kortyolok belőle.
- Ennyire rossz napod volt?
- - Az
nem kifejezés… – bele túrok a hajamba, de ezzel belekapok a fejemen lévő sebbe
és ismét vérezni kezd. Harleen felszisszen, de egyből felkap az asztalról egyet a
sok gyűrűt, ételmaradékos szalvéta közül hogy nekem adja. Mosolygok csak rá. –
Van egy új gyanúsítottunk, aki egyáltalán nem segítőkész, de egy másiknál van a
gyilkos fegyvert és Oron nyugdíjba megy.
Harleen erre átnyúl a boros üvegért és csurig
önti a poharamat. Aztán várakozás kép rám néz, hogy minimum a felét húzzam le.
Én pedig szót fogadok. Jól esik a száraz bor fanyarsága és az alkohol
forrósága, ami elég hamar mulasztani kezdi a gondjaimat.
-
- Akkor
biztosan nem mentél el Fannyhoz – jegyzi meg kiskutya szemekkel.
-
- Jajj,
Har, elfelejtettem, ne haragudj – kérek bocsánatot felé fordulva. Tényleg
eszembe sem jutott.
-
- Próbálkoztam
felhívni délután is – mondja aggódóan miközben babrálni kezd a zoknija
rojtjával. – A negyedik próbálkozásra
felvette, de le is rakta anélkül hogy bele szólt volna.
-
- Ez
tényleg különös már… – vallom be miközben szummázom, hogy összesen hányszor
utasította el Harleent. – Délelőtt szorítok rá időt, vagy küldetek ki tizedest.
- - Köszönöm
– mondja aztán arcon csókol.
- - Neked
milyen napod?- húzom magamhoz, ő pedig szorosan átölel, majd bele fog a
mesélésbe: kezdve azzal, hogy bele ragadt a magas sarkúja egy csatornafedélbe és
eltört, folytatva azzal, hogy mezítláb milyen hideg még nyáron is a beton, hogy
Fanny nem áll vele szóba, és folytatva azzal, hogy talált egy kóbor kis cicát
az utcán.
- - Pessenger
– motyogom félálomban a macska nevét, mert tudom, hogy a táskájában hozta haza
és hogy a hálószobában már be is rendezkedett neki. Régen is ezt csinálta:
minden állatot a szárnyai alá vett, vagy addig nem nyugodott míg a kóbor állat
gazdáját meg nem találta. Harleen hümmög egyet, egyetértése jeléül. Majd elnyom
minket az álom.
∞∞∞
Másnap reggel kiküldtek egy tizedest Miss
Pelhalm házához, hogy nézzen körül és jelentsen bármit is lát. Aztán a
kihallgatóba megyek. Meglep, hogy Oron már ilyen korán bent van, és az ablakon
keresztül az ülve alvó férfit bámulja miközben egy vaskosabb mappát szorongat a
hóna alatt. Egészen addig le nem veszi róla a szemét, míg mellé nem lépek.
Ekkor felemeli a sétabotját és ráüt egyet a rácsos üvegre. A férfi egyből
felriad álmából.
- - Ha már
te is taktikát változtattál – jegyzi meg Oron komoran, majd megvárja, míg
vissza szenderedik a másik és ismét rácsap az üvegre. Elismerően bólintok.
Két-háromszor ismétli meg a műveletet Oron, majd biccent, hogy ideje bemenni
hozzá.
Ahogy belépünk megállunk az asztal mellett.
Egyikünk sem ül le jelezve, hogy mi dominálunk.
- - Elég
nagy szarban van, ugye tudja? Az még hagyján, hogy az alibijükről hazudott, de
az hogy elrejtse a gyilkos fegyvert egy ártatlan lakásán… - megszívom a fogam,
de a férfi az asztalra szegezi a szemeit és összeszorítja a fogait, jelezve
hogy nem fog beszélni.
- - Tehát
akkor elismeri, hogy hamis az alibije? – kérdi Oron, majd az asztalra dobja a
mappát, amiből kicsúszik pár tele írt papírlap. Savanyú pofának megakad rajta a
szeme és úgy bámulja, mint aki szellemet látott.
- - A
vallomások, amik alátámasztják ezt –
teszem ki a szomszédok, a csapos és a vendégek vallomásait az orra elé. Azonnal
kifut a szín az arcából, a szája enyhén elnyílik és zihálni kezd. Pont mint,
akit sarokba szorítottak.
-
- Nem
mondok semmit. – fordítja el a fejét és teszi karba a kezeit.
-
- Arra
sem, hogy Miszter Verne bevallott mindent? – blöffölök, miközben az
asztalra támaszkodok, hogy még inkább fölé tornyosuljak.
Ekkor
azonban hangos léptek zaja zengi be a csendes folyosót, amit ajtó nyitódás és
csapódás követ.
- - Jaxon!
– nyomja el Harleen riadt hangja a trappolást. Azonnal felpattanok a székből és
kisietek a helyiségből.
- - Harleen
mi történt? – kérdem riadtan ahogy meglátom. Nem szokott a Kapitányságra jönni,
sőt még telefonálni is csak ha muszáj.
- - Fanny.
Bementem hozzá. És ő … - dadogja összefüggéstelenül, miközben eltűr egy a
kontyjából kiszabadult tincset a homlokából. Olyan zilált a külseje, mintha
egész idáig rohant volna. – Megfenyegették őket… - folytatja, de aztán
megpillantja a férfit a kihallgatóban és elakad a beszédben. – Orvill…. Orvill rájött,
hogy ki a gyilkos, azért. – folytatja alig követhetően majd a férfira mutat. –
Ő az… Ő.
A döbbenettől először nem jutok szóhoz, de
aztán látva Harleen félelemtől sokkos arcát, észhez térek, majd óvatosan
beterelem az irodámba és töltök neki Oron italából.
- - Ezt
idd meg. Addigra vissza jövök. – csókolom homlokon mielőtt felkapnám a gyilkos
fegyvert az asztalról és vissza mennék a kihallgatóba. Amikor belépek Oronra
kérdőm rám néz, mint aki az üzeni, hagyjam a magánügyeimet otthon, ám én komor
arccal a férfira pillantok és bólintok alig észre vehetően. Oron erre a magasba
emeli a szemöldökeit.
- - Maga
ráakarta kenni Orville Philomonra a gyilkosságot.– vádolom meg, mire a férfi
tikkelő szemmel rám mered. – Megfenyegette a bárban, és még ezt is elrejtette a
házában, hogy biztosra menjen. – Teszem gyilkos fegyvert az asztal közepére,
mire a férfi vékony vonallá préseli a száját. – De maga tette. Maga
verte be a férfi fejét a hamutartóval és maga hagyta elvérezni a szőnyegen. Maga
roggyant elméjű, megháborodott gazember…
- - Nem
igaz. – tör ki belőle hirtelen belém fojtva a szót. Az arcába vér szökött a
méregtől, ajkai remegnek, és egyre hevesebben zihál. – Maga ezt nem érti. Nem
magát használták ki minden egyes nap, és ugráltatták olyan dolgokkal, amiket
meg lehetett volna előzni ha nem lett volna Albert ilyen trehány fasz. –
ordítja fröcsögő nyállal. – Ő sosem tartotta be a megbeszélteket, leszart
minket, de elvárta, hogy mi, hogy én ugorjak minden csettintésére. –
törli meg a száját, de még nem fejezte be. Remegő kezekkel rám mutat. – Úgyhogy
maga nekem csak ne mondja, hogy Rory vallomást tett.
- - Akkor
őt is letartóztatjuk gyilkosságért – jelentem ki, mert még mindig derült ki, mi
köze az egészhez. Annyi viszont már világos, hogy az áldozatra vártak a
gyilkosság előtti estén, és hogy a Fotóssal akarták elvitetni a balhét ha már
úgyis annyit voltak együtt.
- - Nem.
Nem. Nem. – ordít ismét és ezúttal az asztalra csap. – Nem tehetik. Ő csak
rosszkor volt rossz helyen… Csak… segíteni akart.
Hoppá, akkor ő a szemtanú volt az egészben.
Tehát ezért tört be másokhoz is, hogy félre vezessen bennünket, vonom le a következtetést, majd
Oronra pillantok, akinek az arcán ugyanaz a döbbenettel vegyes komorság ül.
- - Horace
Rudulphus, hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért letartóztatom. –
jelenti ki Oron, mire a férfi ismét felordít. Mi pedig kimegyünk a szobából.
Szólok Jonasnak, hogy vigyék át a fogdába, és
tartóztassák le Miszter Vernét is, de hozzá minimum hárman menjenek ki. Majd
ezek után átmegyünk az Irodába aminek az ajtajában áll Harleen és onnan figyeli
az eseményeket.
- - A
tizedes előtt mentél át hozzá. Ott lehetett volna Miszter Verne vagy akárki és
ő megölt volna téged is. - bukik ki
belőlem, mire Harleen máris készülne a reposztra, de átölelem és megcsókolom. –
Egyszerre dühítő és izgató.
- - Ez
még mindig a Kapitányság – jegyzi meg félhangosan Oron, mire magunkhoz térünk
és szét reppenünk. - Miss Perz, köszönjük a segítségét a nyomozás alatt. Nem
minden nő lenne ilyen tökös.
Harleen büszkén elvigyorodik majd meghív minket
egy kiadós ebédre, én pedig ezt kihasználva elhívom Jonast is, aki habár a
meglepetéstől csak dadogni tudott, megérdemli a dicséretet a jó munkáért.
Üdv: