- Jó reggelt! – köszön Dan feleségének, aki már sietősen eszik a konyhában. A kerek asztalnál ül, és épp egy szalvétát egyensúlyoz a fehér blúza előtt, hogy a virsliről le ne csöppenjen a ketchup rá. Ahhoz képest, hogy csak negyed órája kelt fel, az asztal rendesen megvan terítve bagettel, egy tucat virslivel, meg persze kávéval is.
- Mi ez a zaj?
– tűnik fel neki a szaladgálás és rohangálás keltette lüktető dübörgés a
szomszédból.
- Egy ideje már ezt csinálja... –
csóválja meg a fejét tehetetlenül a felesége.
- Milyen napod lesz? – tereli a
szót Dan inkább, le ül vele szemben és neki lát a reggelinek.
- Ahhoz képest, hogy péntek van,
nem lesz benn a főnök, úgyhogy a nyakamba varrt olyan feladatokat... – kezdi
idegesen, de vékony kis hangja egyre jobban elhalkul, ahogy az eszméletlen
dübörgésből hirtelen kínkeserves sikítás lesz, olyan, amikor tele szívja az
ember a tüdejét és addig sikít ameddig szusszal bírja. Dan fancsali arccal abba
hagyja a lelkes rágást. Akarva akaratlanul eszébe jutnak a tegnap esti hangok.
Azok a hangok, amik tónusra igen is emlékeztetnek egy malacéra, hiába kétségbe
esett ezúttal a sikítás. El sem tudja képzelni, hogy min mehet keresztül az a
szerencsétlen állat: előbb az előző este, most meg ez...
- Mi az? – kérdezi Megan, aki
figyelmen kívül hagyja a számára semmit nem jelentő hangokat. Dan megrázza a
fejét, hogy nem érdekes, de eltolja magától a tányért. - Nem ízlik? Pedig te
mondtad, hogy cseréljük le a pulykát malacra.
- Igen, csak... – kezdi
megnyugtatni a feleségét, csakhogy a kétségbe esett kaparászás és vonyítás
félelmetes elegye félbe szakítja. Összerázkódik aztán igyekszik letuszkolni az
utolsó falat virslit a torkán. A csésze kávéért nyúl, amit cukor és tejszín
nélkül hajt fel abban bízva, hogy az erős, keserű íze elűzi a rémes
gondolatokat a fejéből. Végül nincs rá szüksége, mert minden zaj, minden
neszezés egyetlen kétségbe esett sikollyal abba marad.
- Mennem kell.... – szalad ki
teljes pánikban a lakásból egyenesen a friss, meleg levegőbe.
...
Még üres a
lakás, amikor Dan haza ér. Direkt el jött előbb a munkából, hogy legyen ideje
megbeszélni a dolgot Fügével. Szögre akasztja a fekete zakóját és a laptop
táskáját, aztán indulna is a szomszédhoz. Már a kilincsen a keze, amikor hangos
zene zengi be az egész emeletet. Egy magas női hang a legújabb slágerekkel
énekelni kezd, amit egy mikrofon éles zúgása követ.
- Csak
karaoke-t ne! - könyörög suttogva Dan az ajtó félfának, de a férfi be
csatlakozik a refrénbe egy olyan hangszínnel, ami egy mutáló tinédzser és egy
artikulálatlan szarvas bőgés keverékéhez hasonlít, mint egy normális férfi
énekhangra. - Francba... - indul el
bosszankodva a szomszédba. Udvariasan bekopog, megigazgatja az ingét aztán vár.
És vár és vár, a zene pedig tovább dübörög. Mikor már azt hiszi, hogy nem fog
ajtót nyitni senki, a ricsaj abba marad, aztán nehézkesen kattan egy nagyot a
zár, kinyílik az ajtó. A küszöbön megjelenik az alacsony, erősen kopaszodó
férfi, a fenekét vakargatva. Egy arany színben csillogó születésnapi csákón és
egy kibolyhosodott rövid nadrágon kívül nincs rajta más, így jól látni a kerek,
pufók hasát és a rettenetesen szőrös mellkasát. A lakás mögötte pedig egyenlő
egy disznó óllal: a fehérre festett, kopár nappaliban az ezer éves dohányzó
asztal fel van borítva, a körülötte lévő, kék takaróval letakart kanapén
szanaszét hevernek az újságok, borítékok, meg jó néhány gyors éttermi zacskó. A
zafír kék sötétítő függöny a háttérben félig le van szakadva és el is van
tépve, a sarokban a fal pedig be van rúgva egy helyen. Malacnak nyoma sincs.
- Dan vagyok,
az új szomszéd – kezdi, ahogy sikerül szóhoz jutnia a sokktól. Kezet azonban
nem nyújt, bármennyire is illetlen. Füge szó nélkül végig méri, de nem szól,
csak hümmögve várja a továbbiakat. - A holnapi napon több ember is jön hozzánk,
hogy megnézzék az új lakást – mutat a háta mögé – egyrészt ezért szólok,
másrészt pedig azért, mert nem szeretnénk ha szombaton a fura viselkedéséből
gond lenne.
- Kinek mi a fura. Én teljesen
jól vagyok. – válaszolja kurtán, egy
szuszra.
- Akkor érthetőbben fogalmazok. –
hajol óvatosan közelebb, hogy a kezébe nyomjon egy pár bankjegyet. – Szeretném,
ha holnap este a lehető legcsendesebb lenne.
A szomszédnak elkerekednek gomb
szemei, de aztán mogorván rá csapja az ajtót Danre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése