Ma egy kicsit más jellegű regénnyel készültem. Egyrészt azért, mert nem a már megszokott horror/thriller műfajt képviseli, hanem a humort és a vígjátékot, másrészt pedig ez egy kisebb sorozat, max két évados. Szeretem a sorozatokat, mindig szórakoztatnak és kikapcsolnak legyen az akció, krimi vagy vígjáték, ezért is gondoltam arra, hogy bele vágok. Remélem Nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem. :D
Kellemes olvasást!
Az ajtó
nyikorgás nélkül nyílik ki, és fedi fel az új, üres lakást, ami a három szobával
és a tágas, egybenyitott étkező-konyha-nappalival kétszer akkora, mint az előző
lakásunk volt. A falak makulátlanul fehérek, a francia ablakok szinte kivétel
nélkül a plafonig nyújtózak, ahol az álmennyezetbe spotlámpák százai vannak
süllyesztve. A beáramló napfénytől és a lámpák sárgás színétől a keményfa padló
úgy csillog, mintha tükörből volna.
- Eszméletlenek a szüleink. – perdülök meg vigyorogva a tengelyem körül
széttárt karokkal a konyha leendő helyén.– Honnan jutott ilyesmi eszükbe
nászajándéknak?
- Mert annyira kinőttük már azt a
lakást, hogy egy fogpiszkálót nem tudtál le dobni a földre?– kérdez vissza
irónikusan miközben leteszi a kezeiben tartott nehéz dobozt a nappaliba, a
többi mellé, majd leporolva a koszt a barna pulóveréről, elkezdi a derekát dörzsölgetni.
- Itt biztosan nem fog anyukád megbotlani semmiben, és nem töri el a bokáját.
- Az biztos. Tengernyi a helyünk.
– kuncogok izgatottan majd pár szökkenéssel átszelem a közöttünk lévő távot és
a nyakába ugrok. Dan jó két fejjel magasabb nálam, amolyan kosaras alkat, így
jól el kell rugaszkodnom. Ő könnyű szerrel felkap, hogy aztán szorosan magához
ölelhessen.
- Gyere, - bontakozik ki az karjaimból
percekkel később – legalább a hálószobába valókat cipeljükfel még ma. – csap a fenekemre, mire én gyendégen
meghúzom az egy hetes borostáját.
Mire
besötétedik a dobozok és zsákok nagy része kacskaringós folyosókat alkotva
sorakozik a lakásban. Helyére került a hűtő, a francia ágy, néhány fürdőszobai
kellék és a kézi poggyászból tiszta ruhák. Meg sem ágyazunk rendesen, úgy
dőlünk be az ágyba és zuhanunk mély álomba.
Az óra lágy,
dallamos hangja hat órakkor ébreszt. Dan gyűrötten, ásítozva kiszáll az ágyból
majd a hajópadlón csattogó mezitlábbal elindul a konyhát alkotó doboz- rengeteg
felé megkeresni a kávé főzőt és a hozzá tartozó elemeket. A hangos zörgésre én
is felkelek, magamra rántom a fehér köntösöm, és hogy ne látszódjon mennyire
kócos a hosszú hajam, felhúzom a nyuszi füles kapucniját, úgy indulok az ajtóba
dobott újságokért.
A fekete-fehér csempékkel díszített egyenes
folyósón teljes csend honol. A legtöbb ajtó előtt már nincsen gazdátlan újság,
és kellemes rántotta illat lengi be a helyet. Nagyot szippantok a finom
illatból aztán lehajolok a meglepően vastag csomagért. Épp elkezdem
kicsomagolni, amikor kivágódik a szomszéd lakás ajtaja, amiben egy alacsony,
pocakos, tömzsi férfi jelenik meg. Középkorúra saccolnám, de a pár hetes
borostája, a kopaszodó fejét csomókban eltakaró haja miatt ennél többnek tűnik.
Egy kifakult kék köntös van rajta, egy vastag téli zokni – nyáron – és egy
egyszerű fekete papucs.
- Helló, az új szomszéd vagyok,
Megan.... - kezdem a bemutatkozást vidáman, de ahogy a férfi lehajol az
újságokért, teste minden apró porcikája kivillan a köntöse alól.
- Fúj... – takarom el a szemeimet
undorodva. – Nem tudtam, hogy még mindig érik a füge.
- Kész van a kávé... – érkezik
meg a férjem, és ekkor ő is meglátja. – Jesszusom, a vadállatokat nem kéne
szabadon engedni! -szól rá a
szomszédra, aki megvonja a vállát aztán ránk csapja az ajtót.
- Eh... – sarkon fordulok, és
egyből az üres konyhapulton heverő mobilomért indulok.
- Mi csinálsz? – hallom Dan
hangját.
- Lemondom az újság igénylést! –
és már tárcsázok is.
- Nem túlzás ez egy kicsit, Maggie
drágám? – hallom az értetlen hangját a hátam mögül mielőtt kicsengne a vonal.
...
Besötétedett már mire a lépcsőház
ajtajában állok és a liftre várok. Fáradtan neki támaszkodom a hűvös falnak és
csendesen szenvedve várom, hogy megérkezzen a lift. Hosszú percekkel később egy
halk csilingelés kíséretében meg is érkezik. Bevánszorgok és megnyomom a
negyedik emel gombját. A lift meglepően tágas és újszerű, ráadásul a rengeteg
apró lámpától világosnak is hat, amit addig a pillanatig tartok fantasztikusnak,
míg meg nem látom magam a tükörben. Egy fáradt nő képe pislog onnan rám, akinek
zöld szemei alatt halvány karikák lapulnak, sápadt, keskeny arcát bekeretezik a
kontyból kicsúszott mogyoróbarna tincsek és akinek tintafoltok a bal kézfeje.
Vágok egy grimaszt, amikor lágyan megáll a lift és kinyitódik az ajtaja.
Amint kiszállok a könyök9mmel
felkapcsolom a villanyt, aminek a gombja éjjel nappal zölden világít. A várt
fényáradat helyett azonban kettő félhold alakú lámpa kel csak életre hosszas
villódzás után. Halvány derengő fényük nem képes elűzni a teljes sötétséget,
így a félhomályba vesznek a vörös muskátlik és a lila fogföldi ibolyák, az
egyforma műanyag ajtókat téglalap alakú árnyékok fedik és a fekete-fehér
csempék is előbb tűnnek egy négyzethálós útvesztőnek, mint barátságos
taposóknak.
- Ez most komoly? - sóhajtom,
megdörgölöm a szemeimet aztán ásítozva elindulok a lakásunk felé.
Lomhalépteimet tompa koppanások követik, amik már-már hangosnak tűnnek a síri
csendben. Igyekszem minden egyensúly érzékemet össze szedni és lábujj hegyen
járni, ami többé-kevésbé sikerül is, amikor meghallok egy éles ajtó nyikorgást.
Felkapom a fejem és felkészülve a gyerek sírásra és mérges szülőkre körbe
nézek. Senkit nem látok. Értetlenkedve
megvakarom a fejem, leveszem a cipőimet aztán tovább sietek. Perceket alatt
elérem a negyvenkilences számú ajtót. A vállamról levéve a vászon táskát
elkezdek benne kotorászni az apró kulcsok után, de hiába voltak az előbb még a
kezembe, azokat egyáltalán nem találom meg. Hogy én mennyire utálom ezt a
táskát, szitkozódom magamban, amikor halk, egyenletes szuszogás üti meg a
fülem. Megdermedek a mozdulatban, aztán
szép lassan, lélegzet visszafogva felegyenesedek. A szívem egyből a torkomban
zakatol, a kezeim remegni kezdenek , és olyan éber lettem, mint még soha.
Elszámolok tízig, aztán minden erőmet össze szedve hátra fordulok: a szomszéd ajtaja
résnyire nyitva áll, a tévé kékes fénye pedig egy hosszú vékony csíkban hasít a
félhomályban úszó folyósóra.
- Mi a.... - motyogom csodálkozva aztán
úgy döntök, hogy az egyszerűbbik utat választom: sietősen bekopogok. Dan
lépteinek zaja sokára szűrödnek át a fehér ajtón, amitől csak még jobban rám
tör a pánik. Az eddigiek alapján egy
cseppet nem bízom Fügében, sőt most még az is megfordult a fejemben, hogy
titkon pszichopata gyilkos. Végig fut a hideg a hátamon és újból, jóval
erősebben dörömbölök az ajtón.
- Gyerünk már! - topogok idegesen
miközben igyekszem lassítani a lélegzetemet és nem törődni azzal, hogy valaki
figyel. A zár egy örökké valóság után végre kinyílik én pedig úgy rontok be,
mintha katonai képzésen lennék. Ahogy azonban becsapom az ajtót, megpillantom
Fügét, aki pislogás nélkül bámul rám a folyosó közepéről.
- Ez meg mi volt? – kérdezi Dan
álomtól fátyolos szemekkel.
- A szomszéd.... – lihegem
riadtan. – Figyelt... Mint valami horrorfilmben.
- A fügés? – kérdez vissza
ásítozva. – Lehet csak a gyógyszerei gurultak el, aztán azt kereste.
- Nem vagy vicces. Félelmetes
volt! – masszírozom meg a halántékomat fáradtan majd mind a négy zárat bezárom a
biztonság kedvéért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése