2016. október 31., hétfő

A nevem Jack, és ez az én történetem

Október egyik szokatlanul ködös és hűvös estéjén Jack bortól mámorosan cammog a farmja végében ácsorgó faházába. A hold teljes pompájában virít a felhős égen, így lámpás nélkül is látja, merre botorkál a földre hullott falevelek között. Közel, s távol senki nincs a közelükben, ezért hangos éneklésbe kezd.
- Megjöttem. – ordítja félig dúdolva, amint megérkezik majd bevágja a tölgyfa ajtót maga mögött. A házban majdnem teljes a sötétség, egyedül a vacsora édes illata és a konyhából kiszűrődő halvány fény jelzi, hogy felesége merre jár. Jack leveti magáról a bőrkabátját és vastag bakancsát mielőtt elindulna. A vaskos szekrényekbe és a vályogfalba kapaszkodva átszeli a pici, sötét előszobát és belöki a lengő ajtót. A félhomályba burkolózott konyhában alig egy-két faragott szekrény, meg egyetlen apró asztal van csak, amik között Andrea rutinosan mozog. Vékony magas termetén szürke, földig érő szoknya van, szőke hosszú haja arany zuhatagként terül szét keskeny vállain. Jack felmordul ezt látván és mint a cápa célba veszi a háttal álló nőt.
- Ha főzöl miért nem vagy képes összefogni a loboncodat, asszony? – kiáltja. Andrea felsikolt ijedtében és mielőtt megfordulna felkapja a deszkán heverő kést.
- Megint... megint ittál? – kérdezi reszkető hangon. Arca falfehér, hangosan kapkodja a levegőt és tágra nyílt szemeiben szikrázik a félelem. Jack végig méri, könnyű szerrel kiveri a kezéből a kést majd földre taszítja a sikoltó nőt. - Kérlek ne bánts. – könyörög szépséges arca elé kapva a kezeit mire a férfi hátra hajtva fejét felnevet aztán ráönti a forró vízzel teli lábost.
- Az ördög vigye el a lelked, Jack.  – kiáltja zokogva majd elszalad, hogy bezárkózzon az egyik szobába. Válaszul a férfi bont egy újabb üveg bort és leveti magát az egyik székre.
Jack az asztalra dőlve tér magához kótyagos fejjel. Hosszú percekig csak nézi a délutáni nap narancsos fényét, ahogy az aprócska ablakon keresztül megvilágítja a tűzhely kihűlt parazsát, a koszos földön heverő edényt és az üres polcokat. Felpattan, amitől a szék hangosan csattanva eldől. Egyenesen az előszobába rohan, de az apró szőrmekabát helyett csak üres fogast és egy félig teletömött bőröndöt talál.
- Hogy merészeli az az ostoba liba. – Felhördül, dühében kiborítja majd messzire hajítja a bőröndöt. – Csak jöjjön vissza... - néz a szétszórt ruhákra majd karba tett kézzel leül az ajtóval szembe.
A lemenő napot már rég elkergette az őszi éjszaka dermesztő sötétsége, mire Jack fáradtan megtámasztja fejét egyik kezével, hogy behunyva égő szemeit aludjon egy keveset. Az álmokat azonban egyből elűzi a feltámadó szél egyre erősebb süvítése, ahogy beszökik az ablakok rései között. Felkapja a fejét és dermedten figyelni kezdi a ropogás és susogás alkotta hátborzongató zajokat. Mocorogni kezd ültében miközben lassan körbe néz. A félhomályos szobában a tűz fényével konokul játszva mozgó árnyékokat fest a a bútorokra, a szőnyegre, de még a falra is. Vaskos sziluettjüket a plafonig nyújtja, hogy aztán Jack fölé magasodva úgy zárják körbe, akár a börtön rácsai.
- Mióta ilyen nyomasztó ez a ház? -  teszi fel a kérdést magának kicsire összegömbölyödve miközben ujjaival sebes ütemet diktál a kemény karfán. - Sosem voltam itt még egyedül. – kap riadtan észhez. Mit csinál ha esetleg  történik valami? Vagy ha valaki a sarokban gubbaszt? Vagy... vagy az ágy alatt? És ő nem veszi észre. – Kapkodja a fejét az árnyékok felé majd újból az ajtóra néz, de Andrea most nincs sehol. A kutya ebben a pillanatban jelenik meg mellette, ami hozzá simul egyik lábához. Jack ültében felugrik és maga alá húzza lábait. Dough a fotel közepéig ér, így kövérkés pofáját a karfára támasztja, hogy barna gomb szemeivel a gazdáját vizslassa. Jack nagyokat pislogva nyugtátta téves riadalmát, kénytelen-kelletlen elmosolyodik majd megpakolja a kandallót mielőtt kinézne az ablakon Andreát keresve.
A hűvös szél az összes fát és bokrot haragosan tépázza a hold halvány fényében, miközben felkavarja a földre hullott rengeteg levelet, hogy aztán a messzi sötétségbe hajítsa. Közelebb hajol, hátha a tornácon ücsörög a felesége, de csak a kialudt viharlámpásokat látja himbálózni az oszlopokon. Behunyja a szemét, homlokát neki támasztja a hideg üvegnek. Bánatában lassan kifújja a levegőt, így az üvegen fehér pára folt jelenik meg. Amikor percekkel később lassan kinyitja szemeit megfagy ereiben a vér: a múló párafolton keresztül két haragos szempár mered rá, ami a következő percben eltűnik az éjszakában. Jack felkiált, és úgy  berántja a kopottas függönyöket, hogy majdnem leszakadnak.

- Mi a franc...? – zihálja rémülten, de benne szakad a szó, ahogy egy éles csikorgás végig szántja az ajtó külső felét. Lélegzet visszafojtva megfordul. A vaskos faajtó nagyot reccsen fájdalmában, ahogy megpróbálnak bejutni a kilincset rángatva. Jack pánikolva körbe pillant a szobán kiutat keresve magának, amikor kivágódik az ajtó és nagy erővel a falnak csapódik. Gondolkodás nélkül a legközelebbi szekrénybe menekül. A ruhák közé préseli magát miközben reszkető kezét a szájára szorítja, nehogy felsikítson és elárulja magát. Az apró kulcs lyukba fúrja a tekintetét, hogy egyenesen az ajtóra tudjon nézni. A lyuk azonban elég szűk ahhoz, hogy csak részleteiben lássa a homályos szobát, a fotel mellől szűkölő kutyát és az üresen álló ajtót. Még jobban meglapul a fogasok és cipők között le sem véve a szemét a szoba apró részleteiről. Feszült csend telepszik rájuk, amitől kirázza a hideg és égnek áll az összes szőr a hátán. Mégis mi folyik itt? Úgy dönt, hogy tovább figyel és kivár. Először egy percet. Hármat. Ötöt. Reszkető ujjai vége elfehéredtek és lábai is zsibbadnak. Tíz perc. Még mindig nem történik semmi. Óvatosan kifújja az eddig benn tartott levegőt majd lassan kimászik aztán a piszka vasért oson. A kutya továbbra is az ajtót figyeli vicsorogva, loboncos farka a föld irányába lóg, ezüstös szőre kicsit megborzolt.
- Andrea...? – hívja bátortalanul a feleségét.
- Kint vagyok, Jack. Az előbb láttam itt valakit. – hallatszik vékony félénk hangja az udvar felől.
- És ehhez rám kell törni az ajtót?- kiabálja egyre bátrabban majd felkarolja a legközelebbi lámpást és kilép a tornácra. Az éjszaka ugyan olyan csípős és zord, mint előző este, amitől kirázza a hideg. Feljebb húzza kockás inge gallérját mielőtt egészen a lépcsők tetejéig sétálna. Ekkor észre veszi a kútnál mocorgó vékony árnyákot. - Válaszolj ha kérdezlek, asszony! – türelmetlen hangjában immáron nyoma sincs a félelemnek. Elindulna lefelé a lépcsőn ám megállítja az érkező válasz.
- Mert különben mi lesz? – az ismerős hang gyorsan formálódik át reszelős suttogássá, ami olyan, akár az üveget karcoló száraz faág.
- Te nem Andrea vagy. – állapítja meg gyanakodva  – Akkor meg ki az ördög?
- Ha tudod a választ, miért kérdezed? – reccsen rá a különös hang. Ahogy a hozzá tartozó árnyék hirtelen megfordul a hold tökéletes fényében felvillan csontos arccsontján és kiugró orrán vékonyan megfeszülő hófehér bőre, fekete feneketlen szemei, amiben minden remény elveszni látszik, szürke égnek álló haja, ami a felfelé szálló füsthöz hasonlít. Csontos, hosszú ujjaival, ódivatú, helyenként szakadt ingét markolja, míg másik keze abban a régi nadrág zsebében nyugszik, ami alól paták lógnak ki és tapossák szét a hosszúra nyúló tökök indáit.
- Dough... – észre sem veszi, hogy a kutya nevét suttogja kétségbe esetten. A kutya másodpercek alatt az Ördög előtt terem, és morogva a kútnak szorítja.
- Azért jöttem, ami az enyém, Jack. – sziszegi fogai közül, ahogy az állat nyakörvén himbálózó feszületet figyeli gyűlölködve.
- Az ördög vigye el a lelked Jack. – ugrik be neki Andrea fohászkodó hangja. Hitetlenkedve rázni kezdi a fejét miközben próbálja a torkában felgyülemlő keserű gombócot lenyelni. Ne, ne, ne. Hogy történhetett ilyesmi? Most mégis mit csináljak? Oda hajítja a kezében szorongatott lámpást, ami darabjai törve szétterül a földön és lángoszlopot alkotva csapdába ejti az Ördögöt a kút, meg a kutya között. Az Ördög kellemetlenül felszisszen, össze szorított fogakkal körbe néz az egyre nagyobbra törő lángokon. Haragos arcán megfeszülnek a vékony rágóizmok, összevonja szénfekete szemöldökét, ahogy a félelemtől reszkető férfira néz ismét.
       - Alkut ajánlok. – kezdi megfontoltan miközben a megperzselődött ingujjáról lepöcköli a pernyét. - Ha vissza hívod a korcs kutyádat, akkor nem viszem el a lelked a Pokolra.
Jack hosszú percekig csak áll meredten maga elé bámulva, amikor füttyent egyet és a kutya vonakodva vissza sétál hozzá.  Az Ördög könnyedén kilép a tűz gyűrűből majd Jack felé indul.
- Hé, azt mondtad nem viszed el a lelkem. – tiltakozik felemelt kezekkel, s egészen az ajtófélfáig hátrál.
- Meglehet, de az alkuval már a Pokolnak sem kellesz. – gúnyolódik diadalittasan. Megáll a tornác szélénél, felemeli egyik csontos kezét mire csettintésére egy méreg zöld színű füst csóva pattan elő.
- Sem? Mi—mi-miről beszélsz? –  dadogja pánikszerűen miközben a füst kobra szerű táncát figyeli.
- Azt hitted a Mennyország befogadja a hitvány lelked azok után, amiket tettél? – torok hangon felnevet, de a következő percben újból komor arccal mered a férfire. Meglendíti a kezét, így a füst Jack mellkasába csapódik. A halálra vált férfi a tátongó lyukhoz kapja a kezét, de még mielőtt szólni tudna holtan elterül a nyirkos fapadlón. A füst nehézkesen felszáll, egy átlátszó csepp alakú formát húzva magával. Lebeg egy darabig a merev test fölött majd az Ördög legyintésére a tökök irányába száll, hogy körözve fölöttük kiválasszon egyet majd bele kényszerítse a lelket.

...

Andrea bekötött kezével olyan óvatosan kinyitja ki a hátsó ajtót, amennyire csak tudja. Körül néz s csak aztán lép be a sötét és hideg házba. Csend van, nem hallani a férjem horkolását sem pedig a kandalló tüzének ropogását. Lábujjhegyen az előszobába kikészített bőröndért megy, csakhogy az ajtó nyitva áll, a ruhái pedig szerte szét vannak szórva. Elkapja a pánik. Jack most utána ment volna? Nyúl az ajtóért, hogy becsukja, nehogy meglássa, hogy haza ért már, amikor apró mozgásra lesz figyelmes a kútnál.
- Ahhoz túl pici, hogy ember és túl halk, ahhoz, hogy Ő legyen az. Talán biztonságos megnézni. –elmélkedik az környezetét  le ellenőrizve. Ahogy a tökök felé biceg ismét megmozdul valami a földön. Lehajol mikor odaér így az apró fényben meglát egy sikoltó arcot az egyik jókora tök sárgás felületén. Először ötletes gyerek csínynek hiszi, de ahogy egyre alaposabban szemügyre veszi letörik a mosolya. Az arc ugyan olyan lelketlen és faragatlan, mint amilyen Jack maga.
    - Véletlen lenne...? – hümmög még mindig a tököt bámulva. Feljebb emeli a gyertyát, hogy a másik oldalát is megnézze, amikor az arc lassan a fény felé fordulva csodálkozóvá majd haragossá válik. – Ő átkozta volna meg? – szája elé kapja a kezét, amikor megböki a megszáradt vértől kemény kötés az arcát. Egy szó nélkül fel áll, otthagyja a gyertyát a földön majd elindul össze szedni a ruháit.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, mintha már valahol olvastam volna valami ilyesmit. :) Amúgy annyira szeretem az ilyen ünnepekhez kötődő történeteket.

    VálaszTörlés
  2. Szia Writer Girl,

    Hogy, s mint vagy?

    Igen, igen, jól emlékszel. A tavalyi Penna Gyakorlati feladatok kapcsán volt publikálva. Ezt küldtem be Szattinak egy éve. Ez, mondjuk egy kicsit át van javítva.

    Nekem is nagyon tetszik, ha ünnep vagy esemény napján hasonló témában posztolnak történeteket, de akár zenéket, bakancslistát ... stb. Hangulatos nagyon főleg, hogy lassan közeledik a tél és az ünnepek :D

    Ezer meg egy puszi
    Brukú

    VálaszTörlés