2016. november 5., szombat

Nessa - Critiche di Nessa

Sziasztok,

A mai alkalommal a blogok véleményezésével foglalkozunk. Nem kell megijedni, hiszen pozitiv, azaz építő jellegű kritikákról van itt szó, amit Nessa, a Critiches di Nessa nevezetű blog működtetője, már-már mesterien mível, mert szívét-lelkét beleteszi minden egyes munkájába.


Sajnos sosem voltam jó a bemutatkozások írásában, ez a műfaj egyszerűen nem a specialitásom.

Az igazi nevem Laura - a Nessa becenév az, amin a legtöbb osztálytársam szólít, és egy Gyűrűk Urás tündenév-generátor kreálta még sok évvel ezelőtt, amikor nem is értettem a történetet, de a bátyám már ötvenszer megnézte a filmet. Engem igazából a nevek fogtak meg, ezért is kerestem rögtön egy névgenerátort - ennek eredménye a Nessa Lossёhelin. (És azóta már persze én is megnéztem a filmet ötvenszer, és imádom, a könyvvel együtt.)

2001. március 30-án születtem; van egy bátyám és egy félnővérem, egy apám és egy anyám, és az anyai nagyszüleimen meg három, évente max. egyszer látott unokatestvéren kívül már gyakorlatilag senkim. Egyáltalán nem szoktam várni a szülinapom, mert - egy Krisztus-mesének köszönhetően, amit gyerekkoromban olvastak fel nekem, jézusom - mániám, hogy az ember csak harminc éves koráig ember igazán, és eszerint én már túl vagyok az életem felén. Nem véletlenül ragaszkodom a Forever Younghoz.

A külsőmről legyen elég annyi, hogy nem vagyok vele megelégedve. A belsőm meg olyan, amilyen, sok konkrétat nem tudok róla mondani anélkül, hogy a teljes élettörténetemet elregélném, azt meg ugye senki nem akarja, de főleg én nem. Ha már úgyis a semmiről fecsegek, akkor leírnám: szerintem egy embert nem lehet pár sorból megismerni. Vagy ha igen, akkor én olyan pár sort nem tudok írni.
Emelt német szakra járok egy gimnáziumban már második éve, és egy őrült, az iskolában a legrosszabb átlagú, legmagasabb hiányzás-óraszámú osztály tagja vagyok, idén eddig egy óra igazolatlan hiányzással. Ezt nem tudom, miért kellett leírnom. Mindegy is. Már nyolcadik éve zongorázom, és ha nem lennék egy lusta disznó, akkor talán menne is valahogy.

Egészen pici korom óta imádok olvasni, és legalább 2009-től fogva biztosan foglalkozok írással, akkor értem ugyanis el helyezést egy iskolai meseíró versenyen. Igen, írtam előtte is, csak nem tudom, mióta. A bloggeren jelenleg működő blogjaim közül a legrégebbit 2014-ben hoztam létre, de már ezelőtt is volt több, hamar bezárt blogom, szóval lehet mondani, hogy minimum hároméves blogger vagyok.

Rólam tudni kell, hogy a zene, az írás és az olvasás jelentik a lételememet, tucatnyi sorozat és film mellett. Utálom a "kedvenc"-kérdéseket, mert nekem szinte semmiből nincs kedvencem, ugyanis sok dologból imádok egyszerre többet egyformán. Ha muszáj lenne legkedvencebb zenét mondanom, az egyértelműen a One Direction (2013. szeptember 21 óta vagyok Directioner), a kedvenc műfaj, amiben írni szeretek, az a regény (nem mintha lett volna kitartásom eddig egy regényt is végigvinni, kac-kac), a legmeghatározóbb olvasmányélményeim pedig J. R. R. Tolkien, Brandon Sanderson, Diana Gabaldon és George R. R. Martin regényei.

Ami nélkül még nem tudok meglenni, az a fordítás, konkrétabban a nyelvek: eddig minden nyelv, amivel dolgom volt, pillanatokon belül megfogott. Egyértelműen a magyar a kedvenc nyelvem, és áldom az eget, hogy magyar anyanyelvűnek születtem, ez a nyelv ugyanis egy kimeríthetetlen kincsesbánya. Angolul tizedik éve tanulok, és egy középfokú próbanyelvvizsgán tavaly már átmentem; szenvedélyem az angolról magyarra fordítás és olvasás - sok kedvenc regényemet olvastam el angolul is, mert, bár csodálom a fordítókat, van, amit egyszerűen csak az eredeti nyelv tud átadni. Fél évvel ezelőtt a barátnőm megkért, hogy fordítsam le neki a Sátáni Bibliát, aminek nincs hivatalos magyar fordítása, és a százoldalas könyvből ötven oldalt már lefordítottam. Nem mernék vele elmenni egy kiadóhoz, persze, és tudom róla, hogy nem egy Göncz Árpád kaliberű fordítás, de azért büszke vagyok rá. Második éve tanulok németet, mivel a gimnáziumban nem indult az emelt angol szak, amire eredetileg jelentkeztem, így maradt az emelt német. Ezt a nyelvet is imádom, bár nekem ezerszer nehezebb az angolnál, és rettenetesen hézagos a tudásom belőle.
Tavaly egy évig tanultam heti egyórás szakköri kereteken belül latinul, de egy francos szót se tudnék mondani a carpe diemen kívül, azt se ott tanultam meg. Idén is jártam volna, csak nem indult, mert gyakorlatilag egyedül én akartam menni. Pedig hihetetlenül érdekel a nyelv, és ha - mint fentebb is említettem - nem lennék egy utolsó lusta dög, akkor egyedül is képes lennék tanulni belőle valamennyit. Volt már rá példa; a török nyelv, amióta először volt vele dolgom (főleg a kedvenc sorozataim révén), hihetetlenül megfogott, és egy török társalgási szótáron és a wikipédián kívül más segítségem nemigen volt, mióta elkezdtem nagyon-nagyon lassan tanulni törökül. A Kuzey Güney második évadát nem szinkronizálták magyarra, így kénytelen voltam eredeti nyelven, magyar felirattal megnézni - így ragadt rám egy szerintem egész tekintélyes szókincs. (Annyira nem kell komolyan venni; tudom az ábécét és a betűk kiejtését, tudok köszönni meg pár főnevet megnevezni és kifejezést használni, de nulla a nyelvtani tudásom.) Plusz ott vannak az általam imádott török zenék, amiknek köszönhetően szintén ragadt már rám pár szó. Ezeken kívül rettenetesen érdekel a kelta, a skót, a francia (ezek az Outlander-könyvsorozatnak köszönhetően), a japán, a kínai, a horvát, az olasz, az orosz, a szlovák és a spanyol nyelv, de a lista folyamatosan bővül. És igen, engem komolyan ennyire lázba hoznak ezek.
Mániáim még a fanvideók. Valahányszor egy sorozatba vagy filmbe beleszeretek, az első dolgom, hogy a jelentősebb párocskáiról fanvideókat keressek a youtube-on. Ha már youtube: nem tudnám felsorolni, hogy milyen zenéket szeretek, ugyanis a metáltól és a dzsessztől kezdve a komolyzenén és a rockon át a popig és a rapig akármit elhallgatok a végtelenségig. És szívesen tanulnék hegedülni is. (Következetesség level 99.)
Utálom azt a kérdést, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. Amikor erre az egyik szomszéd néninek azt feleltem, hogy "boldog", akkor öt percen keresztül nevetett, hogy ilyet még sosem hallott. Pedig nekem tényleg ennyi az össz elképzelésem. Gondolnád, ha már egyszer gimnazista vagyok, biztos tanulok tovább. Fenéket. Mikor tizennégy éves koromban szembesítettek azzal, hogy döntsek az egész hátralévő életemről, megmondom őszintén, halványsárga dunsztgőzöm se volt arról, hogy velem mégis mi lesz. A gimnáziumra úgy tekintek, mint négyéves gondolkodási időre - legalább nem kellett egy szak mellett döntenem, kaptam négy évet, hogy tűnődjek, mihez kezdek magammal, ha egyszer kikerülök az életbe. De ebből a négy évből majdnem kettő már eltelt, és én még mindig ugyanolyan, ha nem még inkább tanácstalan vagyok, mint eddig. Érdekel engem rengeteg minden, nem arról van szó, csak ezek legtöbbjéből nem lehet, vagy elég nehéz megélni, és kéne melléjük valami hivatalosabb szakma. Gondoltam én az íróra, műfordítóra, meg még sok, merészebb hivatásra is, de egyik se tűnik túl valószerűnek.
Kihagytam az, itt leginkább jelentős szenvedélyemet, ami nem más, mint a kritikaírás. Szívemen viselem a blogger színvonalát, és szeretek arról álmodozni, hogy az én munkásságom ebből a szempontból számít valamit, ha nem is túl sokat. Azért igyekszem minél szakszerűbb, építőbb jellegű kritikákat publikálni, hogy a blogger egy színvonalas, a jó, tehetséges írókat előtérbe szorító közösség lehessen. Igen, idealista vagyok. Annyi könyvet elolvastam, azt hinné az ember, hogy tudok már valamit a világról, mégis megmaradtam ugyanannak a naiv, reménykedő bolondnak, mi?
Ennél mélyebben képtelen vagyok belemenni, szóval inkább ugorjunk, úgysem hiszem, hogy sokan elolvasnák ezt a betűlevest.

Jó olvasni, hogy ilyen sok minden érdekel, és hogy ilyen nyitott vagy. Talán ezért is bukkan fel az olasz nyelv a blogon? A legsűrűbben az angol fordul elő, és én, mint olvasó, kellemesen meglepődtem, mikor egy másik nyelvvel találtam szembe magam. És azt kell mondjam, hogy remekül illik az oldal stílusához. De hogyhogy erre esett a választás?

Köszönjük! Hát igen, amikor a Critiche di Nessa még csak terv formájában létezett, már akkor elkezdtem a társszerkesztőmet, Annát nyaggatni, hogy szerinte mi legyen a blog címe, mit csináljak, hogy más legyen, mint a többi, ilyesmik. Kapásból angol nevet akartam kitalálni a blognak, erre Anna rávilágított, hogy már a csapból is az angol nyelv folyik, és minden második (magyar!) blog angol címmel operál, így elvetettem az ötletet. Anna viszont a suliban olaszt is tanul, így rögtön felvetette az ötletet, hogy a blognak olasz címe legyen. Nem emlékszem már pontosan, hogy az olasz modulcímek ötlete melyikünk fejéből pattant ki, mindenesetre azonnal segítségül hívtam a google fordítót és Anna olasztudását hozzájuk. Meg, mivel amúgy is imádom a nyelveket, és az olasz egy különösen szép hangzású, nem is volt kérdés, hogy megvalósítjuk. Azóta pedig nyugodt szívvel kritizálom mindazokat, akiknek a blogja angol címet kapott.

 Vegyük egy kicsit górcső alá a kritiákat.
A feltételek a Rendelés menete menüpontban érhetőek el. No de mik alapján állítod/állítottad össze a kritikát? Mert láttam, hogy minden blognál ugyanazok a szempontok.

Az első pontrendszerem egy hosszadalmas elmélkedés eredménye, ami mostanra már teljesen más formát öltött, csiszolódott. Hogy illusztráljam: a blogon a legelső kritikámban például 72 pontot lehetett elérni, mostanra viszont 120 a max. Mielőtt egyáltalán összeállítottam a pontrendszert, körülnéztem már meglévő kritikás blogokon, hogy ki mégis miket pontoz, mi alapján állítja össze a kritikáját. Szóval igen, gyakorlatilag összelopkodtam az ötleteket, de szóról szóra ugyanezt a pontrendszert máshol eddig nem láttam, úgyhogy remélem, mégsem minősül plagizálásnak. De a kutatásom fő részét még így is az képezte, hogy alaposan megnéztem és gondolatban ízekre szedtem a blogokat, amiket ismertem - milyen elemekből tevődik össze a kinézet, mik alkotják a tartalmat, ezeket hogyan kéne pontozni, hogyan kéne aránylaniuk egymáshoz, ilyesmik. Így tevődött össze a mostanra 8 szempontot felsorakoztató, 40 pontot érő kinézet-, és a 10 szempontos, 80 pontos tartalomkritika, amit még közel sem érzek teljesnek. Biztos rengeteg szempont van még, amit nézni lehetne, ezért is változnak lassan, de biztosan a pontrendszerek. Amikor épp eszembe jut egy új szempont, azt hozzáteszem a többihez, átírom az összpontszámot, satöbbi, és a következő kritikát már az alapján írom meg.
Persze, a történetes blogokra nyilván nem ugyanaz a tartalom-pontrendszer vonatkozik, ami a blogmagazinokra vagy verses-novellás oldalakra, ezekre írtam külön pontozást, de ezeket blogja válogatja, ugyanis nincs pölö két, egyformán felépülő blogmagazin, mindenhol vannak más rovatok, szempontok, ezért inkább nem konkretizálom.

Mi volt az első kritikakérés? Izgultál vagy izgatott voltál inkább? Milyenek a visszajelzések? Mi a tapasztalat: megfogadják a tanácsokat?

Már nem tudom visszakeresni, hogy dátumra pontosan mikor érkezett az első rendelésem, de a 2015. április 16-án létrejött blogon április 23-án már meg is jelent az első kritikám, méghozzá Des Tiny One Direction, Jade és a Maffia című Zayn Malik-fanfictionjéről. Erről a kritikámról tudni kell, hogy másfél évvel ezelőtt írtam, és nem vagyok rá túl büszke, ugyanis remélem, hogy ma már nem ilyen színvonalúak a kritikáim, mint ez. Rettenetesen izgultam a rendelés miatt - elég szakszerű tudok-e lenni majd; sikerül-e úgy leírnom a negatívumokat, hogy az alany ne sértődjön meg; megfelelő-e a pontrendszerem... Ugyanakkor legalább ennyire izgatott is voltam, hiszen alig tudtam elhinni, hogy tényleg kaptam rendelést, hogy valaki valóban épp az én véleményemre kíváncsi a blogjáról, és legfőképp már alig vártam, hogy közzétehessem a kritikát, hiszen ezzel vált valóra az akkor még talán nem olyan régóta dédelgetett álmom, miszerint kritikaíró leszek, basszuskulcs, kritikákat fogok írni! Engem ez a tény akkor is lázba hozott, és most is lázba hoz, talán még inkább, mint akkor, hiszen ma már 41 feliratkozója, majdnem 16 ezer oldalmegjelenítése, 99 közzétett bejegyzése és 189 megjegyzése van a blognak, és ezek a számok talán nem számítanak túl soknak mások szemében, nekem viszont hatalmasak. Mikor létrehoztam a blogot, csak álmodni mertem arról, hogy ennek egyáltalán a felét elérhetem.
Kicsit elkanyarodtam a kérdéstől. A visszajelzések... 36 közzétett blogkritika található jelenleg a blogon, ebből körülbelül 7-8-ra semmilyen formában nem érkezett visszajelzés. De sebaj, elhivatott vagyok, a pár ezer fölöslegesen legépelt sor alap kritikaíró-csomag az én meglátásom szerint. Egyébként az, hogy nem érkezik visszajelzés, sosem jelenti azt, hogy a kritika negatív kicsengésű lett volna - előfordult már, hogy nagyon tetszett nekem egy blog, épp ezért az egekig dicsértem, és mégse reagált rá semmit az írója. Úgyhogy nem kell tőlem megijedni, nem azért nem jeleztek vissza ennyien, mert annyira lehúznék mindenkit ok nélkül.
A fennmaradó kritikákra sokféle reakció érkezett. Azt hiszem, egyetlen blogról nyilatkoztam csak annyira negatívan, hogy az írója finoman szólva sem volt túl lelkes, ezért negatívnak nevezném a visszajelzését. Félreértés ne essék, sok blogról nyilatkoztam negatív végkicsengéssel, de negatív visszajelzés csak egy esetben volt ennyire kézzelfogható. Ezen az egyen kívül marad rengeteg semlegesnek nevezhető komment - ide tartoznak azok a kritikák, amik mondjuk inkább negatívak voltak, mint pozitívak, ezért az alanyuk csak gyorsan megköszönte kommentben, hogy időt szántam rá és a blogjára; vagy, amikor semleges volt a kritika, ezért csak leírták az észrevételeiket és a köszönetnyilvánításukat.
Így maradt az a körülbelül 10 alany, aki bizonyította, hogy kritikusnak lenni érdemes hivatás, nem teljesen reménytelen dolog. Ők lelkesek voltak, égre-földre hálálkodtak, minden kritikabeli megjegyzésemre reagáltak, megmagyaráztak dolgokat, amik nekem nem voltak világosak a történetükkel kapcsolatban, egyszóval: öröm volt a soraikat olvasni.
Az pedig, hogy mennyire fogadják meg a tanácsokat, legalább ennyire változó. Vannak ugye azok, akik mintha el sem olvasták volna a kritikát, vissza se jeleztek, így náluk vagy nem történik változás, vagy záros határidőn belül azt látom, hogy bezárták a blogjukat, esetleg már időtlen idők óta nem érkezik új bejegyzés - és ez nem csupán azoknál fordul elő, akikről negatívan nyilatkoztam! A felmagasztalt kritikaalanyaim közül is nem egy ilyen volt már. Aztán jön az a kategória, aki ugyan megköszöni a kritikát, de egy szót sem fogad meg belőle: felmegyek az oldalára, és ugyanazok a helyesírási hibák kerülnek a szemem elé az újabb bejegyzéseiben, mint amiket a régebbiekből már kielemeztem; ugyanolyan igénytelen a design; ugyanolyan papírsablonként viselkednek a szereplők; ugyanúgy nincs sorkizártra állítva a szöveg... hogy csak pár példát említsek. Ez lehangoló, de segáz, mert vannak olyanok is, akiknek érdemes kritikát írni. Ők azok, akiknek ha valami rosszat szóltam a designjukról, akkor kiigazították, lecserélték azt. Akik bétát fogadnak, vagy felkérnek engem, hogy bétázzam őket, mert tényleg komolyan veszik az írást. Akik újraírják az egész blogjukat, ha úgy érzik, hogy igazam volt, amikor leszóltam dolgokat. Persze, ők vannak a legkevesebben, de értük csinálom az egészet. Na meg azért, mert nekem ez a drogom.
 Ha valaki szemfüles és végigböngészi az oldalt, talál írással kapcsolatos tanácsokat. Ennek honnan jött az ötlete? Felmerültek az olvasók között ezek a témák, vagy ahogy másokat olvasol, azok alapján állítottad össze? Tervezel még több tanácsot adni? Vannak erre már tervek, vagy majd útközben kiderül?

Aki esetleg nem találkozott még a blogommal, annak elmondanám, hogy a blogon számos soron kívüli cikket is találhat: tanácsokat a sablonosság ellen, cikkfordításokat a szakszerű írásról, satöbbi. Ezekre vonatkozik a kérdés.
Az ötlet onnan jött, hogy, mint már írtam is, szívemen viselem a mostani írópalánták fejlődését, és fontosnak tartom, hogy például a jövő év írópalántái ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket az elődeik, mielőtt olvasták volna az ezekhez hasonló cikkeket. Mind Anna, mind én elég hosszúnak nevezhető ideje foglalkozunk már írással, és van akkora pofánk, hogy a - talán létező, talán nemlétező - tapasztaltságunkat írástanácsokat osztogató cikkek keretei között is mutogassuk. Ezek segítő szándékkal íródtak, és nyilván mi sem vagyunk Tolkien-féle zsenik, de azért igyekszünk tanácsokat adni a nálunk kezdőbb íróknak.
A blog olvasói csak nagyjából mostanra jutottak el oda, hogy a blogon szinte minden bejegyzést kommentáljanak; előtte sötétben tapogatóztam azt illetően, hogy az akkor még csekély számú követőm mit szeretne látni az oldalon. Szóval nem az olvasók kérték az ilyesfajta cikkeket. Mi magunk is szerettünk volna ilyeneket megjeleníttetni a blogon, de az is közrejátszott, amikor láttunk egy-egy írással kapcsolatos cikket különböző blogmagazinokon.
Hogy konkrét példát is írjak: találkoztunk például nem egy, általunk elég szakszerűtlennek tartott, karakterépítéssel foglalkozó cikkel. Ezt olvasva azonnal elhatároztuk, mi is írunk egy ilyet, hogy "ellensúlyozzuk" az abban a cikkben elhangzott bakikat és következetlenségeket.
Rengeteg ilyen cikk ötlete van még a fejemben és a vázlatok között a blogon, úgyhogy senkinek nem kell attól tartania, hogy a Critiche di Nessa nem osztogat több írástanácsot. Csak hát rá kéne szánnom magam, hogy végre a bloggal is aktívan foglalkozzak. A már meglévő ötleteket feltétlenül meg szeretném valósítani, de ha eközben más ötlet is felmerül, nyilván azt sem hagyom veszendőbe.
Jó ötletnek tartom megosztani ezeket a technikákat, tapasztalatokat másokkal, és még jobb látni, hogy érdekel mások fejlődése is. Ez meg is látszik a már eddig publikált tanácsokon, mert egyik jobb, mint a másik. :) Bízom benne, hogy hamar jön egy újabb bejegyzés.

Az oldal még ezek után sem fogy ki az érdekességekből, ugyanis dalszövegfordításokat is lehet olvasni a blogon. Honnan jött az ötlete? Te magad készíted el, vagy külső segítséggel? Mi alapján esik a választás egy-egy dalra? Bármilyen kategóriájú szám szóba jöhet, vagy van konkrét műfaj, amit fordítasz/fordítani akarsz?
Mivel imádok fordítani és imádom a zenét, magától értetődőnek tűnt, hogy időről időre a követőimet is megörvendeztetem néhány dalszöveg fordításával. Ezeket teljes egészében én fordítom; ha elakadok, akkor a google fordítót vagy más, az adott dalról már elkészült fordításokat hívok segítségül.
Tudni kell, hogy nem nyers fordításokat jelentetek meg; a dalszövegfordításaim rímelnek is, épp ezért néha nem szó szerint ugyanazt jelentik, amit az eredeti. Mivel imádok a versírással próbálkozni, ezért szívesen szórakozok azzal, hogy az idegen nyelvű dalok szövegeiből versnek is elmenő fordításokat csinálok.
Az, hogy mi alapján döntök az adott dal lefordítása mellett, változó. A blogon a legelső dalszövegfordításom, az Outlander-intro például azért került ki a blogra, mert odáig meg vissza voltam és vagyok a sorozatért és ezért a dalért, így nem bírtam megállni, hogy a lefordítására adjam a fejem. A McLeod Lányai c. sorozat musicaljével hasonló volt a helyzet: nem tudtam vele betelni, és annyit foglalkoztam vele, hogy végül lefordítottam. A My Heart Is Like A River ugyanennek a sorozatnak az egyik betétdala. Az It's All Coming Back To Me egy Elfújta a szél-fanvideó háttérzenéjéül szolgált, így ismertem meg, és szintén nem tudtam betelni vele. Az Opa Ich Vermisse Dich-et már a nagyapám halála előtt is ismertem, de főleg azóta jelent nekem nagyon sokat, és a némettudásomnak sem ártott az, hogy utánanéztem, mit is jelent a dalszöveg. A Lost It All-t egy barátnőm ismertette meg velem a Black Veil Brides-zal együtt, és imádom. A The Last Goodbye-nak meg már korábban elkészítettem a szótagszámra is passzoló, rímelő fordítását, amikoris épp ezt a darabot zongoráztam, és a tanárnőm szerette volna énekelni, de angolul nem vállalta.
Egyszóval nem lehet előre meghatározni, hogy milyen dalok fordítása kerül ki a blogra. Az viszont biztos, hogy csak hozzám közel álló daloké. Műfajt és kategóriát nem választok, minden stílusból van, ami tetszik, és nem is ez alapján választok dalokat.

Ha már az ötletességnél tartunk, szerinted mitől lesz nézettsége egy blognak? Kialakítás? Design? Sok poszt? Tag-ek?

Ezen a kérdésen rengeteget tűnődtem már, de még mindig nem tudok egyértelmű választ adni rá. A tapasztalataim sokféleképp ellentmondanak egymásnak ezzel kapcsolatban - volt, ahol a ronda design+kevés nézettség együttest láttam, volt, ahol a kismillió bejegyzés+nagy nézettség érvényesült, de ezek fordítottjaival is találkoztam már, amikor egyszerűen nem fért a fejembe, hogy az adott blog miért népszerű annyira, amennyire. Én már nem tudok állást foglalni ebben a kérdésben.

Való-e mindenkinek a blogolás? Bárki belekezdhet, vagy van valami minimum "elvárás"? Szokták mondani, hogy "blogolni bárki tud". Mennyire értesz ezzel egyet?

Ez is egy rettentően nehéz kérdés, és véleményem szerint nincs rá sem egyértelmű, sem helytelen válasz, mert minden álláspont megérthető valamilyen szempontból. Rengetegszer kiderült már számomra - és nemcsak a kritikusi tevékenységeim kapcsán -, hogy vannak emberek, akiknek nem lenne szabad nyilvánosságra hozni a műveiket. Nem vagyok látnok, nem tudhatom, hogy a tehetség vagy a gyakorlás hiánya miatt minősíthetetlen az, amit a kedves blogger bejegyzések formájában a közönségére zúdít, ezért amikor egy írás nem jó, akkor automatikusan elkönyvelem az illetőt olyasvalakinek, akinek nem érdemes az írással próbálkoznia, pedig ez a hozzáállás egyáltalán nem minden esetben helytálló. Egy tízéves például attól még lehet tehetséges, hogy az én szememben iszonyatos az írása, nem képes egyetlen, nyelvtanilag helyes mondatot megírni, logikátlanságokat, képtelenségeket ír... Én is voltam tízéves, én is írtam tízévesen. És én mégis lehúzom az írását, esetleg eltántorítom az írástól, pedig akár a jövő nagy írója is válhatna belőle, ha sokat olvasna és gyakorolná az írást. Ez a kritikaírás árnyoldala - nem tudhatom, hogy jót teszek-e azzal, amit írok, vagy épp elrontok valami visszacsinálhatatlant.
Szóval én nem tudok határozott állást foglalni ebben, de nyilván vannak olyan emberek, akiknek nem az írás a tehetsége, más téren kellene próbálkozniuk. Nem lehet mindenki George Martin, nem is kell annak lennie. Minimum elvárás pedig mindenképp van - aki nem teljesít egy bizonyos szintet, annak a blogja el fog tűnni a süllyesztőben; bár én már ezt is megkérdőjelezem, mert nem egy példa volt arra, hogy egy minősíthetetlen blog több tucat/száz feliratkozóval és százezres nézettséggel bírt. Az sem igaz, hogy blogolni bárki tud. Van, aki nem bírja, és máshol keresi a sikert. Van, akiknek nem való a sokáig visszajelzés nélkül maradó fáradozás, nem elég kitartó. És ez nem elítélendő, teljesen jogos. A blogolás nem való mindenkinek. Milyen unalmas és visszataszítóan előnytelen is lenne, ha mindenkinek való lenne!

Ha feladhatnád a munkád azért, hogy csak a bloggal és a kritikákkal foglalkozz, megtennéd? Miért?

Ha fizetést kapnék érte, amiből meg lehet élni? Egyértelműen!
Gimnazista lévén még nincs munkám (persze, folyton bombáznak azzal, hogy nekem az iskola a munkahelyem, de bah), viszont ha lenne, és valahogy meg lehetne oldani, hogy a blogolásért pénzt kapjak, akkor habozás nélkül elvállalnám. Imádok blogolni, de ha ingyen kéne tovább csinálnom, akkor a megélhetésemet nyilván nem adnám fel érte... már csak azért sem, mert akkor előbb-utóbb kikapcsolják majd az áramot, ami lehetővé teszi a blogolásomat. :)

Nessa, egy élmény volt megismerni Téged és a blogod. Örülök, hogy itt voltál, és hogy sort kerítettünk erre a beszélgetésre. :)

Akinek szintén felkeltettük az érdeklődését, és szívesen olvasna kritikákat és tanácsokat, feltétlen látogasson el IDE IDEIDE.

Szeretettel:
Brukú

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése