A nevem Ethan Burke... Legalábbis az anyakönyvi kivonat szerint

Sziasztok,

Ethan Burke egy nagy menő, sikeres üzletember, aki már jó két évtizede gyártja a zeppelineket a világban. Amolyan nagyhatalom lett már. A gond csak az, hogy sosem látni, nem ad interjúkat és az arca helyett a cége logóját tünteti fel. És itt jön képbe Newt Steel. Őt is csak éjszaka látni, ha valaki szemfüles, ráadásul a pletykák és egyetlen egy megkopott kép alapján hasonlít is rá. Hol a bökkenő? ez az Ethan nem olyan bárány lelkű, mint hinné az ember. 

Vajon Newt-nak ez jelenti a véget vagy valami teljesen új fordulatot vesz az élete?

A magas, kövér téglaházak szorosan sorakoznak egymás után, létrehozva egy szerény, eldugott mellékutcát, ahol csak az esővíz gyülekezik a nyálkás macskaköveken és gyarapodik egyre jobban, ahogy belefolyik az összes víz az ereszekről és az apró ablakok mellett zakatoló légkondikról.

Ekkor azonban az unalmas csöpögést elűzi egy női cipő sietős kopogása, ami miután befordult a mellékutcába elhal, és helyette már csak egy érces zihálást hallok. Kissé előrébb hajolok az egyik nyálkás téglaház takarásából, hogy lássam, tényleg ő az e: a nő vékony és magas, amit csak kihangsúlyoz az elől rövid, hátul a macskaköveket súroló bíbor színű szoknyája. Buggyos ujjú, bő blúzát egy fekete fűző szorítja amúgy is vékony derekára. Ki sem fújja magát, inkább gyorsan körbe pillant, amit a vörös haját egybefogó kicsi kalap alig bír követni. Meginog, a bele tűzött tollakkal együtt. Még csak figyelemre sem méltatja, annyira meglepődik, hogy egyedül találja magát. Szájához kapja a kezét és hátrál pár lépést.

Igen, ő lesz az, nyugtázom magamban beszari természetét, aztán a levegőbe engedem a réz madaramat, és vele együtt a lábára akasztott kis bőr táskát, ami tele van azokkal a kért fotókkal, amik azt bizonyítják, hogy a barátnője szeretőt tart. Egy nőt.

A megrendelő megriad, ahogy a madárka elé repül, de aztán ahogy meglátja a kis batyut rögtön elveszi és kicseréli a saját, pénzzel teli táskájával. Amint végzett a cserével zsebre vágja a bizonyítékokat és idegesen elviharzik.

Csak ezután lépek ki az árnyékból, elteszem a pénzt, majd összecsukom a madarat, ami így egy elromlott zsebórának tűnik, ugyanis a számlapok helyére kerültek a háló szerű szárnyak, feje nincsen, lábai pedig csupán apró kampók.

Koszos arcú, serdülő fiú voltam, amikor az ősrégi, régóta elromlott órából tákoltam meg a madarat – vagyis arra a leginkább hasonlító szerkezetet-, hogy könnyebben és gyorsabban tudjak lopni az árusoktól.  Az utcán töltött évek alatt a masina egyre kifinomultabb, hatékonyabb lett, és jöttem rá arra is, hogy az a rengeteg, eddig fölöslegesnek vélt pletyka és információ, amit nap mint nap hallottam, mekkora kincset jelent. És mivel mindennek meg van az ára, kamatoztattam, véget vetve a kínzó szegénységnek.

Rituálisan a számhoz emelem, aztán visszateszem a mellényem zsebébe. Sarkon fordulok, és elsietek a következő helyszínre.

A mellékutcát követő lakónegyed olyan, mint egy labirintus: az utcák szűk és egyenetlen ösvényként bukkannak fel, majd tűnnek el ismét a házak között. A négy-és öt emeletes lakótömbök egymás hegyén állva tömörülnek látszólag szabálytalanul, mintha bármelyik is kiszorulhatna a lakónegyedből. Nincsen sem udvaruk, sem kerítésük, egyedül a trapéz alakú, apró erkélyekkel megtűzdelt tetejük nyúlik más-más magasságban a szürke, füst foltos ég felé. Mintha újabb versenybe fognának, hogy melyik éri el előbb a magasban lomhán tova kúszó zeppelinek kövér hasát. Egyedül vagyok a sötétben. Csak a kicsi, csúcsos ablakok és néhány kandeláber világít sápadtan, amiknek a fényét elnyomja a következő sarkon lévő Ethan Bruke-öt hirdető tábla. Egyik a sok közül.

A kisebb tucat fogaskerék már majdnem teljesen helyére forgatta a sávokból összeálló plakát felületét, így kivehetővé válik a már jól ismert logó: Ethan Bruke Cégének monogramjai, amik úgy hajlanak és nyúlnak, hogy kiadjanak egy testes zeppelin formát.

Körülötte több, apró lámpa sorakozik, amiknek a színe is ebben az időben vált sárgáról réz vörösre. Már nem csodálom meg a szerkezet működését, annyi helyen botlok belé a városban. Most is csak épp lassítok, de aztán ráfordulok két ház közötti egyik keskeny utcára és felszaporázom a lépteimet.

Fél óra szlalomozás és tekergés után érem el a zeppelin állomást. Szerencsére, hétköznap este ellenére is, nagy itt a tömeg, ezért elég bevárnom egy nagyobb csoport, kézi táskákat cipelő elegáns férfit és a nyomukba szegődnöm, hogy észrevétlenül bejussak.

Ahogy átlépem a kétszárnyas kaput otthagyom őket és a többi ember takarásában az egyik oszlop mögé lépek.  Az állomást több ilyen, hatalmas vas oszlop tartja össze, megfogva a tetőt, ami lankásan lejt lefelé, egészen a főbejáratig. A tető a legmagasabb pontján nyitott, hogy a zeppelinek közlekedni tudjanak.

A peronon most is két léghajó áll: az egyik, amiből egy kisebb tömeg lép ki, nagy és ormótlan, míg a mögötte álló, amit kíváncsian legyeskednek körül, kecses és kisebb  Ez a zeppelin ugyanis egy új gyártóé: Bryton Igglesteré.

Fél éve jelent meg a piacon, teljesen átértelmezve az eddig megszokott robusztus zeppelineket, amiket Ethan Burke gyárt több, mint két évtizede. Mindenkit meglepett, de egyre inkább nyitunk felé, mivel gyorsabbnak és olcsóbbnak bizonyulnak.

Állítólag komoly versengés van kialakulóban közöttük, ha helyes a pletyka, amit az egyik pókerező asztalnál hallottam pár napja, megvonom a vállam, aztán az egyik kijelzőre nézek, hogy ellenőrizzem az időt. A hatalmas kijelzőn a 9:59 épp most kezd darabokra oszlani, ahogy a kijelző mind a száz darabja megindul a szélrózsa összes irányába, és addig forog, míg ki nem adja az új időt. A tíz órát. Olyan, mintha bele fújnék a levegőben kúszó gőzbe, ami szétrebben, aztán új formát alkotva összeáll.

Késik a megrendelő, morgok magamban, de ekkor, mint egy végszóra egy férfi érkezik meg, látványosan megcsúszva a betonon. Nem esik el, csak megtámaszkodik egy pillanatra az olajfoltos nadrágba bújtatott térdein, hogy kifújja magát. Ekkor buggyan ki a felcsúszott, többzsebes mellénye  alól az izzadt dereka, amit valószínűleg észre sem vett. Feláll, zihálva körbe fordul, így megpillantom az ősz haját, az olajfoltos, szögletes arcát és a kissé már kerek hasát.

Jesszus, megforgatom a szemeimet, miközben útjára engedem a madaramat. A réz állatka észrevétlenül repül a vállára, majd ejti a férfi ujjatlan kesztyűbe préselt kezeibe a többfajta szerszámot rejtő táskát. Az öreg meglepődik, de meglátva a megrendelt csomagot, el is felejtkezik mindenről. Sárgás fogait kivillantva szélesen elmosolyodik, mond egy köszönöm-öt a tömegbe, aztán kicseréli a pénzre az árut és máris az útjára indul.

Elégedetten felsóhajtok, aztán én is fordulok és kiosonok az állomás zsúfolt területéről, hogy még időben oda érjek a ma este utolsó találkozójára.

Beleszámolva bármilyen késést és hibát, ezt a találkozót szinte egy köpésre szerveztem innen. Ahogy a közeli lakókörzethez sietek, a keskeny csúcsos házak meghíznak, és lapos tetejű négyszintes épületekké formálódnak, nyakukon tengernyi tűzlépcsővel és erkéllyel, amikről panorámás kilátás nyílik a város közepén épülő acél vasúti hídra. Nem messze innen felkapott kocsmák és kártyázó helyek vannak, amiknek a folytonos zsivaja idáig hallatszik. Kedvelem ezt a helyet, mivel szem előtt van, mégis könnyen el lehet tűnni innen szinte bármelyik irányba.

Kihasználva ezt az előnyt, felmászok az egyik tűzlépcső közepéig, majd behúzódok szorosan a fal mellé. Innen tisztán láthatom, ahogy az egyik irányból két széles hátú férfi bukkan fel. Hosszú kabátjuk a feszesen befűzött bakancsig lóg, nincs begombolva ezért jól láthatóak a combjukra és a derekukra szíjazott pisztolyok. Arcuk csupasz, mint ahogy a fejük is. Mogorvák és úgy állnak meg, hogy rajtuk keresztül még egy gőzmozdony sem tudna átmenni. A másik irányból pár perccel később egy alacsony, kissé hajlott hátú férfi közeledik. Kabátja egészen az álláig be van gombolva, amitől úgy néz ki, mint valami doktor. Kerek szemüvege keményen a szemeibe nyomva, így kissé felfelé tartja a fejét. Kezében egy kisebb táska van. Megáll, majd határozottan a két emberre néz.

-                  Mit akar? – kérdezi az egyik testes ember, aki valószínűleg az egyike Ethan emberének, akit ide kellett szerveznem, hogy találkozzon Bryton emberével. Utóbbi kérte a találkozót, üzleti célból. Én pedig hülye lennék nem kihallgatni őket. Ha ezek ketten esetleg fuzionálnak, olyan elképesztő masinákat alkothatnának, amiket ember nem látott még a Földön.

-                  Ismerős? – tér egyből a tárgyra, miután elővett a táskájából egy, még olajtól mentes, bonyolultnak tűnő alkatrészt az egyenruhás.  – Ez szabályozza a cellákba beömlő hélium mennyiségét.

A két férfi dühösen összenéz.

-                  És? – veti oda foghegyről  – Tudjuk, mi ez.

-                Ha csak azért akart találkozni velünk,hogy kioktasson, akkor kár volt a felhajtás... – böfögi oda neki a másik, csak hogy közbe vág a hajlott hátú.

-                  Hány embert fizetett le Bryton cégénél, hogy kilopja ezeket? – vádolja meg őket, miközben határozottan meglóbálja az orruk előtt az alkatrészt.

Hogy?, hajolok előrébb megrökönyödve, mint aki nagyot hall.

A két férfi erre egy szó nélkül, szinte egyszerre mozdul és kapják elő a fegyverüket, majd lövik agyon a férfit.

Teljesen ledöbbenek. De aztán beharapom a szám, hogy a szokásos káromkodást visszafogjam, és inkább lassan felállok és óvatosan elindulok felfelé, de megcsikordul a bakancsom a rácsos vason. Alig hallgató, mégis a két véreb egyből észre vesz és, mint két masina, meglódulnak felém. Futni kezdek, hármasával szedve a fokokat. Pillanatok alatt a tetőn vagyok, amik laposak és egyformák, a régi fogaskerekek és vasrudak börtönében forgó szellőztető lapátokon kívül semmi nincs itt.

Gyorsan haladok. Csakhogy a másik két férfi is, akik ebben a percben értek fel. Ketté vállnak. Én pedig nagy lendületet veszek és leugrok az előttem lévő ház erkélyére. Bukfencezve landolok. Talpra ugrok és letépem a szárítókötelet, hogy aztán azon csússzak le az útra. Épp földet érek, a két véreb már az erkélyen van. Hallom, ahogy hangosan trappolnak. Nem fordulok hátra, csak elrohanok a pár házzal arrébb lévő kocsmáig, ahol mint mindig most is sokan vannak, bent és a kinti placcon is. Átverekedem magam az egyre részegebb embereken, hogy a hátsó sikátorba menjek és elbújjak az alacsony konténerek között.

A hely szűkös, büdös és nyirkos, de ahogy egyik percről a másikra hirtelen beindul az éjszakai élet, az ételmaradékok és az üres üvegek megszaporodnak és egyre inkább elfednek a kocsma előtt gyülekező tömeg szemei elől.

Több óra is eltelik, mire úgy érzem, lekoptak azok az alakok, és eltologatva a szemetes zsákokat előbújok. Senki nem veszi észre az üvegek csörgését, ezért egy gyors mozdulattal átugrok a magas deszkakerítésen, majd mellékutcáról mellékutcára, kikerülve minden embert és állatot, kiosonok a belvárosból, célba véve a legelső vasúti hidat, ami már a határt jelenti a belváros és a szegény lakónegyed között.

A hely elhagyatott, főleg így ősz derekán, ezért befészkelem magam a híd lába és a mellette kanyargó szerény folyó közé.

Egy éjszakát és egy napot maradok itt a kényelmetlen árnyékban. A gőzmozdony fölöttem többször is elzakatol, megrángatva az egész hidat és bepöfékelve fekete füsttel a levegőt. Eltakarom a szám az ingujjammal, aztán ismét egyedül maradok. Csak én, és a szmogos égre meggyötörten felkapaszkodó nap. Megkondul a gyomrom. Előbújok, kinyújtózom, majd célba veszem a közeli piacot.

Habár épp csak hajnalodni kezdett az árusok már kibújtak a fémből tákolt bódéjukból és kipakolták minden portékájukat - a halvány színű gyümölcsöket és zöldségeket, mindenféle ruhákat, lábbeliket, és kenyereket - a fából és különféle, talált fémből tákolt sátraikban.

Az emberek pedig már most úgy hömpölyögnek a sátrak között, mint egy elszabadult vízfolyam, betérve minden kis zugba. Nagy a zsivaj, amit csak még fülfájdítóbbá tesznek a hangos alkudozások, a gyerekek visongásai és a mérlegek kattogásai.

Az egész placc mögött pedig Ethan Bruke hatalmas gyára terebélyesedik, emlékeztetőül, hogy ő adja a masinákat, amiket nap mint nap használunk. A ormótlan téglagyár vastag, magasba törő talapzata van, amin több, nagyobbnál nagyobb épület csoportosul, amiknek ezernyi ablakai alig látszanak ki a vastag kéményekből kiömlő füsttől. Több híd csatlakozik hozzá, aminek a hátán állandó a mozdonyok forgalma.

Elgondolkodva azon, hogy vajon a szabotázs miatt tovább fog e hízni a gyár, vagy épp lesz ez a végzete, beosonok a bódé-házak és a sátrak közötti folyosóra, ahol az üres kosarak és szemétkupacok rendezetlen káosza fogad, és ezen keresztülvergődve közelítem meg a kenyerest.

Az első kenyér árus egy üres nő, akin két vastag, színben eltérő kabátot visel, alacsony és vékony testén. Kifakult haját a feje tetejére tűzte, mintha valami kalap lenne. Kezei gyorsan mozognak, ahogy kiadja az árut és elveszi a pénzt. Elveszek egy jókora cipót az egyik kosárból, és megkocogtatom a vállát. Meglepetten hátra fordul, de ahogy a markába nyomom a pénzt, mélyen ráncolt arca megkeményedik és összehúzva szürke szemeit visszafordul a többi vásárlóhoz.

Azonnal beleharapok a cipóba. Sós és puha, a közepe pedig még meleg. Újabb falatot tömök a számba, mielőtt elindulnék a piac távolabbi felébe, ahol egy sovány, meg rozzant oldalú vityilló bujkál a többi között. Ez is csak egy menedék a többi, város más-más részein található lakás közül, amiket felváltva használok. kényelmetlen is és büdös is, de el kell tűnnöm az emberek szemei elől.

Ekkor azonban észre veszek egy nálam nem magasabb, de annál vékonyabb férfit, aki csak áll a hömpölygő tömeg szélén és összevont, vaskos szemöldöke mögül nézelődik. Olyan mint egy szobor: a vállai szélesek, a csípője keskeny, lábai hosszúak. Nem vagyok biztos benne, hogy vár vagy éppen keres valakit ezért összébb görnyedve fel szaporázom a lépteimet. Újabb falatot tömök az egyre csak fogyó ételből, miközben újabb és újabb sátrakat hagyok magam mögött.

Épp egy mellényeket és fűzőket áruló fiatal lány mögött haladok el, amikor egy újabb alak tűnik fel a tömeg közepén, ugyanolyan sötét szürke, rövid kabátban és szürke feszes nadrágban. Ő már biztos, hogy keres valakit, nem csak vár az asszonyára. Szúrós tekintettel végigmér mindenkit, még az épp mellette elszaladó, koszos arcú gyereket is, aztán elfordítja a fejét és folytatja a vizsgálódást. Azonnal az egyik kosarakból épített ingatag halom mögé bújok, de azonnal felém kapja a fejét. Észrevett. Pislog egyet, aztán félre tolva az útjában állókat megindul felém.

Követve a mozdulatait én is elindulok, csakhogy azonnal előttem terem teljesen elzárva az utat. Magasabb mint hittem azt elsőre, és komorabb is. Semmi érzelem, semmi reakció nem suhan át a szögletes arcán, ahogy belém mélyeszti a szemeit. Állom a nézését, leplezve a döbbenetem, hogy Ethan emberei ennyi nap után képesek még itt is megfordulni. A férfi keze lassan, alig észrevetetően a kabátja egyik zsebe felé kezd közelíteni. Esélye sincs elővenni a fegyverét, ugyanis az én kezem gyorsabban mozdul és hajítja el a maradék cipót az arca felé. A cipó csücske keményen bele csapódik a halántékba, amitől a férfi felkiált és a sebzett területhez kapja a kezeit. Ez pedig nekem épp elegendő ahhoz, hogy sarokkal belerúgjak az egyik térdébe. A rúgás azonban nem ért cél. Az alak megragadja a bokámat, hogy megpróbáljon felborítani, de erre bakként használom a kezét, lendületet veszek és vállon rúgom a másik lábammal.

Hamarabb zuhanunk a földre, mint hogy felfognám. A nyálkás macskakő durván megüti a hátam és a csípőm, de lenyelve a fájdalmat rávetem magam az éppen feltápászkodó férfire. Lovagló ülésbe küzdöm magam és olyan erősen szorítom a kezeit a mellkasához a lábaimmal, amennyire csak képes vagyok rá. Ütni kezdem. Előbb csak a jobb kezemmel, aztán már felváltva a ballal.

Ám még mielőtt bevinném az utolsó ütést, valaki agresszíven megragadja a mellényemet és behajít a cipő árus portékái közé. A cipők szerte szét repülnek, a ponyvák elszakadnak, miközben a fából készült asztal darabokra törik alattam. A hátam ívbe feszül az éles fájdalomtól és egy percre semmit látok a körülöttem lévő káoszból. Csak a dühödten ordibáló árus sípoló hangját hallom.

Egy tökéletes jobb egyenes térít magamhoz, amitől hátra bicsaklik a fejem. Felhörgök, de a következő ütést már kivédem. Megmarkolom a bozontos szemöldökű fickó csuklóját és oldalra kicsavarom. A férfi felkiált, térdre zuhan, majd próbál a másik kezével elérni. Erősebben csavarok az egyre ropogó kezén, mielőtt a combomra erősített tokból előkapom a kést. A torkához nyomom a éles pengét, amikor is mögöttem kattan valami, a fém felsikolt és máris egy fémkötél csavarodik a kezeimre és a lábaimra.

Rúgkapálni kezdek, de fölém áll a colos férfi, és vértől csatakos arccal állcsúcson rúg, amitől elsötétül a világ.

Egy csupasz falakkal körbe vett, ablaktalan szobában térek magamhoz. Zsong a fejem és képtelen vagyok mozogni. Összeszorítom a szemeimet, aztán pislogok egy sort, hogy kitisztuljon a látásom. Csak ez után veszem észre, hogy a kezeimet egy székhez kötözték, a szürke ingem vállai szét vannak szakadva a dróttól, amivel lefogtak és a fekete-szürke csíkos nadrágom is csöpög a sártól...

Érces torokköszörülés töri meg a kábult csendet: automatikusan emelem a kezem, hogy a combomnál lévő kést előrántsam, de lefognak a láncok és a kést sem találom. Felkapom a fejem. Ekkor tűnik csak fel a két férfi, akik némán figyelnek a szoba másik feléből: az egyik magas, köpcös, jó formában lévő, dús hajú, míg a másik molettebb, alacsonyabb, bajsza gondosan bezsírozva, a vége felkunkorítva, haja felnyírva oldalt. Mind a kettőn rozsda barna nadrág, barna - fekete csíkos zakóval, aminek a hátsó része hosszan lelóg a fényes bakancsukig. Combjukon és derekukon pisztoly lóg.

Rendőrök, szívom meg a fogam megrökönyödötten. Az elmúlt évtized alatt nem futottam össze eggyel sem, most meg hirtelen többen is letámadtak. Mi a picsa folyik itt...?, de bevillantnak a lopott, értékes szerszámok, amiket annak a koszos pasinak adtam el nem rég.

-                  Nem kell ekkora felhajtás pár, kisebb lopás miatt. – mondom könnyed hangon, mintha csak apróságokról lenne szó.

-                  Milyen kisebb lopás, Uram? – ugat egyből vissza a magas rendőr. Szólásra nyitom a szám, de közbevág. - Okunk van azt feltételezni, hogy Bryton Igglester gyárában szabotázs történt.

-                  És? – kérdezek vissza, miközben igyekszek faképet vágni és leplezni, hogy már tudok erről. Ekkor azonban a másik férfi nagy lendülettel az arcomba nyom egy koszos kis könyvet, amin a betűk megkopottak, a fénykép pedig félig megsemmisült. Egy anyakönyvi kivonat, rajta egy rossz állapotú kép, amin csak barna hajat, kerek szemeket és egy szögletes áll egy darabját látni.

-                  Mi köze van ennek hozzám? – A rendőr változtat a fogásán és feltűnik a személy teljes neve. Megfagy az ereimben a vér. Ez Ethan Burke anyakönyvi kivonata. Mohón végig futok a képen még egyszer, hogy minden részletét az emlékezetembe véssem... de ekkor esik csak le: azt hiszik, hogy én vagyok Ethan Burke, legalábbis ez alapján. Ezért hoztak be és nem azért, mert fültanúja voltam, ahogy kivégzik azt a pasast.

-                  Maguk megőrültek. – Rázom meg hevesen a fejem – Semmit nem bizonyít, hogy ugyanolyan szögletes az állam, meg barna a szemem. Ezt bárkire rá lehetne kenni. – Továbbra is faarccal bámulnak, ami elárulja, hogy nem hisznek nekem pedig ez az igazság. Ethant sosem látni. Nem ad interjúkat, soha nem hoz a nyilvánosságra egyetlen képet sem magáról. Jóformán semmit nem tudunk róla.

-                  Én Newt Steel vagyok... – mondom, de teljesen fölöslegesen. Fáradtan fújtatok egyet. Ez így nem lesz jó. Máshonnan kell megközelíteni a dolgot, dobolni kezdek az egyik ujjammal szálkás szék karfáján, ahogy hevesen gondolkodni kezdek. A hang szinte visszahangzik az üres szobában. Mintha egy fém tálba magasról koppanna egy-egy vízcsepp bele. A kezemre nézek: sártól mocskos, horzsolások vannak rajta, és elfehéredik a körmöm, akkora erővel koppintok oda, a láncok vörös csíkot hagytak a csuklómon....

-                  Nekem van tetoválásom a csuklyás izmomon, -  mondom egyből, ahogy eszembe jut a megoldás - Ethannek pedig nincs.

-                  Honnan tudja, hogy nincs neki? – kérdez vissza ugyanolyan mély, hadaró tónussal az alacsony fazon, mint eddig. A magasba lendülő szemöldökét leszámítva pedig semmi érzelem vagy meglepődés nem ül ki.

-                  Hír kalmár vagyok, maga fafej.  - szűröm ki összezárt fogaim közül az igazságot. A legkevésbé sem tetszik, hogy felfedem magam, de nem látok jobb kiutat és ráadásul elég súlyos váddal vádolnak. Alaptalanul. - Rajtam keresztül folyik minden pletyka, hír és szervezek találkozókat.... mindenkiről tudok mindent, így egy tetoválás nem infó az én világomban. – Most először mindketten meglepődnek. Ezek azt sem tudták, hogy létezik ilyen a városukban. Elégedetten hátra dőlök a székben.

Végre fordult a kocka. Amivel nem érem be csak úgy. Oldalra fordítom a fejem és elvigyorodom, hogy tovább hergeljem őket. A fitt pasasra nézek. Lassan végig járatom rajta a tekintetem, ami végül a kabátjára aggatott díszes, aranynak ható zsebórán időzik el picit, majd a szemébe nézek jelezve, hogy tudom, ezt a szeretője veti neki egy éve. A pasi szeme kis késés után kitágul, mint ahogy az orrlyukai is. Zavarában megköszörüli a torkát és a mögöttem lévő sarkot kezdi el bámulni.

Az alacsony pasi erre csak mered magam elé és a szemét ide-oda járatja a padlón. Látszik rajta, hogy mérges, mivel most úszott el a „a nagy hal”. De sajnos semmit nem tudok róla. Csak nemrég jött a városba egyedül, és azóta is éjjel-nappal dolgozik. Megszívom a fogam, és már épp elfordítom a fejem róla, amikor észre veszem, hogy a száját rágcsálja és enyhén megdönti a csípőjét a társa felé. Majdnem felröhögök.

-                  Erre is tudok pár, jó helyet a városban. – súgom meg neki egy kacsintással, mire rám mered, akár egy veszett bika.

-                  Tömlöcbe vele!- ordítja rákvörös fejjel, miközben a levegőben hadonászik elborult aggyal. – Aljas hazudozó.

A fickó, aki letepert a piacon, úgy lök be egy folyosó menti helységben sorakozó cellák egyikébe. Az egyetlen csupasz villanykörte és egy keskeny ablak, amiket meglepő módon betettek ide, sárgás fényben világítja meg a csupasz, egyszemélyes cellát és a koszos pokróccal letakart priccset.

Ahogy kattan a zár és a csend rám telepszik az ösztöneim riadót fújnak: körbe nézek az összes rozsdás rácson és a bonyolult záron az ajtón, benézek a priccs alá, végig tapogatom a sarkokat, miközben valami azt súgja, hogy várjak még. Itt ugyanis biztonságban vagyok egy darabig Ethan vérebei ellen.

Ám még mielőtt döntésre jutnék, meghallom a két rendőr hangját közeledni. Megállok és hallgatózni kezdek:

-                  ... és ha már hasonlít rá, csináljunk hírverést, hogy letartóztatták. - Érvel az egyik izgatott hangon.

-                  Nem. – gondolkozik hangosan a másik, amikor megérkeznek a cellám elé. - okosabban kell kihasználni a helyzetet.

-                  Semmi esélyük. Mindent az embereivel intéztet. – cáfolom meg a hallottakat, hogy az időt húzzam. Odasétálok a cella ajtóhoz, nekidöntöm a fejem a rácsoknak, míg a kezeimet kilógatom, így anélkül, hogy feltűnő lenne, végig tudom tapogatni a zárat.

-                  Talán kamerák elé kéne állítanunk, Kapitány. – Vakargatja borostás állát a fittebbik, figyelmen kívül hagyva az ellen érvemet.

-                  Vagy telenyomni a fotóit az újságokkal...

-                  És mire számít? Fogja magát a valódi Ethan és egyszer csak beállít? – kiáltom oda megint, mire idegesen kifújja a Kapitány a levegőt és kissé hátat fordít nekem. Én pedig leülök a sarokba, szembe velük és a zárral. Így egyszerre tudom mindkettőt figyelni.

-                  Fogja már be, Mr. Reed. – szól rám fennhangon.

-                  Mr. Steel. – javítom ki undok fejjel, de erre sarkon fordul és kiviharzik, a másik meg utána.

Egy percet sem várok, a zárhoz mászok, leveszem a fekete, kis karimájú bowler kalapom és előhalászom a vastag díszszalag alá rejtett zsebből a zár feltöréséhez alkalmas drótokat és pálcákat.

Addig van időm, míg rá nem jönnek, hogy a lopásaimmal zsarolni tudnak, sürgetem magam, miközben sietve bele illesztem a zárba a pálcát és a drótot és elkezdem óvatosan mozgatni őket. Amint a drót már nem kattog, a pálcát megpróbálom ellentétesen mozgatni, megkeresve azt a pontot, ahol már enged a zár nyelv. De bele törik. Az öklömbe harapok, elfojtva a káromkodás dühödt hullámát, de aztán újból megpróbálom. Hosszú perceken keresztül küzdök vele, mire sikerül feltörnöm.

Felállok és óvatosan kinyitom a cella ajtaját. Vetek egy utolsó pillantás a folyosóra, majd oda sietek az egyetlen, keskeny ablakhoz. Kinyitom a reteszét és kimászom rajta.

Ahogy magam mögött hagyom a kopár kócerájt, a vasútállomás felé veszem az irányt, hogy a hajnal első gőzmozdonyával eltűnjek a városból.

Üdv,

Share:

Tovább olvasom

Mivel telt a nyaram TAG

Sziasztok,

A nyár búcsúztatására nincs is jobb, mint elmerengni a nyári programokon. Erre pedig, ötletesen, egy TAG a legalkalmasabb, amivel a kellemes emlékeket mind sorra lehet veni és nosztalgiázni.

Nessa, köszönöm, hogy gondoltál rám. Izgalmas volt olvasni a te nyári élményeidet. :)

Hello Ada,

Hát bezony eltelt a nyár... reggel szürkület van még, mikor felkelek, és már be kell csukni éjszakára az ablakokat. Nincs vissza út, itt az ősz.

Nincs gondom az ősszel, szeretem a lombkoronák színes változatát, ahogy az elszáradt levelek recsegnek a talpam alatt és a reggeli ködöt is, amin keresztül a nap sugarai átkúsznak... de azért kell a nyár. Bármennyire is tikkasztó. Még itt is, kis hazánban.Úgyhogy ezek után már eltudom képzelni, milyen lehet nálatok, Braziliában ez az évszak. Még mindig jó döntés volt két éve kiköltözni oda?

Mindig elhatározom, hogy bakancs listát írok, de persze nem hogy nem valósul meg belőle sok minden, még a megírásához sem jutok el. XD

Idén viszont többször is voltunk a Balatonon, inmáron saját kocsival, felszereléssel, mint a kajával tele pakolt hűtő táska, matrac és pokróc. Más volt így csak kettesben lemenni és egy délelőttöt eltölteni nyugodtan, aztán meg délben, még a nagy tömeg előtt, lelépni. Nem volt sem fárasztó, meg égető, ami a napozást illeti. Nem tudom, te hogy vagy ezzel?

Jut eszembe, sikerült beszerezni azt a gumi csónakot, amiről legutóbb beszéltünk. Kényelmes, tágas és mindkettőnknek van saját evezője is hozzá. Kár, hogy kicsúsztunk a szezonból, szívesen kipróbáltam volna.

Amin viszont megfogsz lepődni, voltunk fesztiválozni is. FEZEN-re léptünk ki egyik nap, amikor több koncert is érdekelt mindket. Kisebb csoportban mentünk, amitől még jobb volt a hangulat. A koncertek szórakoztatóak és izgalmasak voltak, a kaja pedig finom volt, amit ott vettünk. Jól esett táncolni és tombolni kicsit. Rég volt már erre példa.

Új hobbit is van a láthatáron. Ez pedig a grillezés. Eddig ritkán csináltuk, de így hogy van saját ház és fedett teraszt, számát nem tudom, hányszor grilleztünk kint. Imádom, de tényleg. Felszerelésnek ugyan még hijján vagyunk, de ez egyáltalán nem jelentett akadályt, még a zöldség grillezésnél sem. Csak ajánlani tudom, remek időtöltés. Remélem, ha ismét tudunk találkozni, mi is eszünk egy jót.

És hamár kaja, akkor dicsekszem is kicsit: megtanultam tócsnit, lekváros buktát és nokedlit is csinálni. Ezek eddig csak a kívánság listámon voltak, ugyanis mindegyik a kedvencem, de még egyszersem próbálkoztam az elkészítésükkel És tudod mit? Egyik sem nehéz.

A nyár másik oldala pedig kemény munkával telt. A ház felújítás kemény dió, komolyan, de haladunk vele. Lassan, de biztosan. Rengeteg mindent megtudtunk csinálni, és már lassan a bútorok - az a pár, ami még kell- beszerzéséről is szót ejthetünk. Fura, de egyben izgalmas is. Itt fog kibukni, hogy mennyire vagyok/vagyunk lakberendezők. :D

Akinek szintén meghallgatnám a nyári élményeit:

Janet C

S.B. Hawk

Sally

Nilla

Kiváncsian várom, a Ti nyaratok hogyan telt.

Szeretettel:

Share:

Tovább olvasom

Alternatív érettségi TAG

Sziasztok

Itt van az ősz, itt van újra... no meg az iskola is. Habár régen koptattam a zöld padokat, mégis sorra jutnak eszembe a jó és a húzós emlékek. Utóbbi között van a vizsgadrukk és a lámpa láz is, amik állandóan jelen voltak a dolgozatoknál. A mai bejegyzés pedig a vizsgaidőszakot célozza meg, azon belül is az érettségit. Habár ezt a fajta alternatív érettésgit nagyobb kedvvel és örömmel csináltam végig. :D
A TAG-et Janettnek köszönöm, akihez mindig öröm bekukkantani, annyira tetszetős az oldala.

Szabályok: 

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.

- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.

- Nincs rossz válasz!

- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.

- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

Kezdődjön a tételhúzás:

RANDOM TÉNYEK

1. Melyik a kedvenc évszakod?

Az ősz a kedvencem. Nem csak azért, mert gyönyörű színekbe öltözik minden, vagy mert a reggeli ködön keresztül átsütő kora reggeli napsugarak bámulatosak, hanem mert számomra nyugodtságot ad, hogy felkészüljek lelkileg a hideg télre - amit annyira azért már nem szeretek-

2. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?

Vannak persze. Ilyen a "mi bajod van?" , a "Ne legyél már ideges.", illetve az "Így jártál". Ezek azok, amik csak olaj a tűzre. Ilyenkor van, hogy elszámolok tízik, hogy lenyugodjak.

3. Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért?

Szerintem ötletes volna ha lenne egy-egy sci-fi, krimi és romantikus témájú könyv. Vagy esetleg az összes kategóriából egy-egy, hogy mindenbe bele kóstoljanak. Magamból kiindulva az unalmas kötelezők elég hosszú ideig megutáltatták velem az olvastást, egészen addig, míg nem találtam olyan könyvet (fantasy kaland), amitől megváltozott a véleményem az olvasást illetően.

4. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej?

Ez nálam teljesen minden. Nem ront egyik változat sem a műzli élvezetén.  Főleg hogy reggelire szoktam enni, amikoris teljesen még nem ébredtem fel, csak túlélő üzemmódban vagyok.

5. Mit tudsz a legjobban főzni?Igyekszem ilyen téren újítani/fejlődni, mert azért jócskán kezdő szakács vagyok még. Pont ezen a héten például tojásos nokeli az újdonság a repertoárban. De büszkélkedhetek a brassói aprópecsnyével, töltött csirkecombokkal, lazagnával...stb.

6. Mi az MBTI-típusod? Szerinted van olyan személyiségteszt, ami kifejezőbb ennél?Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Valaki?

7. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád?

Nincs példaképem. Talán eddig nem is nagyon volt. Inkább kedvenc írót/színészt tudnék mondani, akivel meginnék egy kávét. Gondolok én Cassandra Clare-re, Kerstin Gier-re, Jennifer Lawrence-re.

8. Napfelkelte, vagy naplemente?

Egyaránt szeretem mindegyiket. A napkeltét azért,mert frissességgel tölt el, hogy új nap, új lehetőség, míg a naplemente inkább a romantikus vacsorákat és a nap végét jelentik, amikor bekuporodsz a fotelbe/kanapéra és csak olvasol/filmezel.

9. Mi a kedvenc társasjátékod?

Hogy őszinte legyen nincs ilyen, sem pedig kártya játékok.

10. Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál?

Szeretem, igen. Főleg azóta, hogy hagyománnyá vált a szilveszteri tüzijáték, amit mi csinálunk. Nem kell olyan nagy szabásúra gondolni, mint amit a nemzeti ünnepek során látni, de azért pár kisebb-nagyobb telep mindig van. A legemlékezetesebb akkor volt, amikor egy ilyen telepet egy ytongra, egy nagyobb téglára tettünk rá és onnan láttük ki. Ez egész addig bámulatos volt, míg a telep úgy nem gondolta, hogy leveti magát a tégáról és a föld felé kezdte lőni a többit. A tégla szét durrant, a aszfalt meg csak úgy szikrázott a kilőtt tüzijátékoktól. Akkor jöttem rá, hogy kifűzött bakancsban is tudok sprintelni. XD

EMLÉKEK

1. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig? Melyikhez köt a legtöbb emlék?

Az első mobil telefonom volt velem évtizedekig. Alcatel volt, nyomó gombos és már narancs sárgás világított az a pirinyó kijelzője. Csak hívni és sms-ezni tudtam vele, de akkor már ez is nagy szónak számított. Emlékszem, annyit nyomkodtam a gombjait, hogy a végén anélkül tudtam megírni a szöveget, hogy oda sem néztem.

2. Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő stb.) amihez különösen ragaszkodsz? Miért?

Nincs ilyen kiegészítő.

3. Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?

Nos, igazság szerint nem vagyok megszállottja sem a FB-nek, sem más ilyen oldalnak, úgyhogy a válasz akár fél év is lehet.

4. Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél?

Egy 1000 forintos kaparós sors jegy volt. Úgy indultam vele, hogy legalább az árát nyerjem vissza - tudva az esélyeimet. Úgyhogy annál nagyobb volt a meglepetés.

5. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod?

Jesszusom, de régen volt már. Lássuk csak, talán az, amikor egy ősemberrel kellett egy 2D-s pályán végig menni és összeszedni a rántott csirke combokat. XD. Sajnos nem emlékszem nevére.

6. Mi volt a jeled óvodában?

Szívecske. Máig rejtély, hogy miért kaptam. Talán nem jutott már más jel...? De arra tisztán emlékszem, hogy ciki volt, mert nem volt olyan menő, mint egy kerék vagy kis autó.

7. Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?

Hogy őszinte legyen sosem volt kedvenc tanárom. Nem azért, mert lázadó lettem volna vagy rossz tanuló. A tanárokkal simán megtartottam a pár lépés távolságot. De a kedvenc tantárgyam az mindig is a biológia volt.

8. Miről szólt a legérdekesebb előadás, amin valaha voltál?

Ha iskolában gondolkodunk akkor az a turizmus földrajz órák voltak. Érdekes volt nagyon, tudtam a magán életemben is használni és nem mellesleg a földrajzot is megszerettette velem.

9. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál?

A legelső könyv, amit önszántamból olvastam el az a Ludas Matyi volt. Tetszett a története, hogy hogyan jár túl Döbrögi eszén és persze az is tetszett, hogy van egy lúdja.

FANTÁZIA

1. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?

Sajnos a szabik véget értek, úgyhogy jelenleg nincsen ilyen esemény.

2. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?

Inkább hajszíneket váltogatnék a feketétől egészen a liláig. A hosszán most nem változtatnék, mert nagyon sokáig hosszú volt, hosszabb mint hátközép, pár éve viszont levágattam hosszú bubi stílusúra, amivel megvagyok elégedve.

3. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?

Ha a jelenlegi regényt vesszük, amit már lassan bejefezek, akkor az egy steampunk világban játszódik, ahol a főszereplő olyan infót hall meg, amit egyáltalán nem kellett volna. De mivel a főszereplőnk az utca gyermeke, nem kell félteni és a saját javára fordítja az életveszélyes szituációt.

Ha viszont a betervezett regényre gondolunk, akkor szeretném folytatni a Világdarabok következő fejezetét. Mondhatjuk, hogy ez a tetőpontja az egész sorozatnak, ugyanis azzal zárult a legutóbbi fejezet, hogy a két fő karakter találkozik. Izgalmas és akció dús is lesz, amit én is nagyon várok, de egyenlőre még azon morforndírozok, hogy happy end legyen-e vagy a történelmet alapul véve ne legyen boldog vég.

4. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod?

Talán hogy a testtartásom helyes legyen. Nem húzom ki magam, ami nagyon zavar és sokszor úgy nézek ki, mint valami birkózó. Szeretném, ha egyenes lenne a hátam.

5. Ha választhatnál, mennyi idős lennél most? Miért?

Szerencsére jóban vagyok a korommal. Nem szokott befolyásolni, hogy annyi vagyok, amennyi. Úgyhogy nem változtatnék ezen.

6. Ha egy durva buli után arra a tudatra ébrednél, hogy megcsaltad a barátod/barátnőd, akivel évek óta együtt vagy, viszont 100%, hogy ez csak úgy derülhet ki, ha te magad elmondod, elmondanád?

Nehéz egy kérdés ez. Lehet, hogy inkább lenyelném a bűntudatomat és elhallgatnám.... Egydarabig. Nem bírnám sokáig és színt vallanék.

7. Szerinted működhet kapcsolat szegény és gazdag családból származó fiatalok között? Tegyük fel, hogy mindketten most végeztek az egyetemmel, és mindketten most kezdtek el dolgozni, hasonló kaliberű munkát.

Ez egy nehéz kérdés. Az elején biztosan nehézségek lennének, mert egy szegény másképp ítéli meg a dolgokat, és más lehet az értékrendje is. Arról nem is beszélve, hogy mit szólnak a szülők ehhez. Szerintem sokat tanulnának egymástól minden téren, így bele gondolva, mint valami love story. Ha tényleg szeretik egymást, akkor működhet.

8. Ha kivehetnél öt tantárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire? (Pl.: kémia helyett KRESZ-t stb.)

Ének óra helyett lehetne például olyan, ami arra tanít, hogy melyik hivatalos helynél mit és hogyan kell intézni. Gondolok én az adóbevallásra, NAV ügyintézés...stb. Tudom, hogy a középiskolásoknak ez még "korai" lehet, hogy valljuk be, hogy szükségük lesz rá és ilyenekről alig szoktak beszélgetni/tájékoztatást adni.

9. Ha lenne egy Facebook-oldalad, vagy Instagramod, esetleg YouTube-csatornád százezer követővel, akik mind harmincas-negyvenes szülők, mit mondanál nekik?

Fogalmam sincs. Hamár ennyien követnek és ráadásul ugyanabban a korosztályban, akkor valószínüleg a bejegyzéseim érdekesek a számukra, amik magukért beszélnek. Úgyhogy lehet, hogy nem emelnék így ki nagyon semmit.

10. Ha te lennél a Facebook elnöke, mit változtatnál meg rajta?

Semmit nem változtatnék. Elégedett vagyok a felülettel.


A kihívottam most Rigó Eszter. 
A TAG-et emellett bárki, aki még nem érettségizett le, bátran viheti. :)


Üdv:

Share:

Tovább olvasom