2017. december 31., vasárnap

Évvégi Beszéd

- Csing - csing. - koccan hangosan a kávéskanál az üvegpohár szélén. Minden tekintet felém fordul, amitől egy pillanatra kiszárad a szám és csomó keletkezik a nyelvemen.

- Helló minden kedves olvasó és blogos ismerős. - vigyorodom el, amitől elmúlik a kezdeti izgalom. - Nem szoktam tósztot mondani, mert szerintem a világ egyik legnehezebb feladata, de azért megpróbálom. - felemelem a pezsgős poharam és bele iszok, hogy megeredjen a nyelvem az erős alkoholtól.  - Nos, egy újabb év telt el, de olyan gyorsan, hogy még csak a napokban tudatosult bennem, ahogy a karácsonyi vacsorához valókat írtam össze, hogy már vége is az évnek. Pedig annyi minden történt: sikerült munkahelyet váltanom, ami hatalmas előre lépés volt, mert hiába nehezebb, de jobb a munka, sikerült befejezni az építkezést és beköltözni, ami máig olyan hihetetlen. Jó értelemben persze, rengeteget dolgoztunk rajta és most végre minden olyan, amilyet másfél éve megálmodtunk. Találtam normális spanyol tanárt és egyre jobban megy az egészséges és változatos étkezés (ami eddig nem volt jellemző sajnos). Óh, és keresztszülők lettünk az uracskámmal :D

- Ami a blog és írás világát illeti: - térek rá a másik fontos dologra, miközben bekapok egy pici falat sütit - Köszönöm, hogy egész évben itt voltatok, meg hogy harmincegy feliratkozóm lett. Számos remek kihívásban vettem részt, több díjat is kaptam, sőt az oldal arculata is megváltozott. (és lesznek még finomítások rajta a közel jövőben) - mutogatok a kanállal a levegőben büszkén - Annak pedig külön örülök, hogy az írás és blogolás újabb remek bloggerekkel hozott össze. - halk igen-ek és bólogatások söpörnek végig az összegyűlteken.

- Jövőre ugyan itt. - kacsintok és magasra emelem a poharat - Sikerekben gazdag, boldog új évek kívánok mindenkinek.



Üdv:
Brukú

Share:

1 megjegyzés:

  1. Néhány pillanatig még nem szólalok meg. Még az elhangzottakon jár az agyam, s csöndesen örülök, hogy Brukúnak ilyen szépen sikerült zárnia az évet, hogy ennyi jó történt vele idén. Arra gondolok, hogy remélem, a következő éve is ilyen lesz, hogy ahogy az építekzés, úgy más erőfeszítései is meghozzák az eredményt, amit aztán boldogan élvezhet. Hogy lesznek körülötte kedves emberek és sikerül előre haladnia a spanyoltanulással.
    A keze mozdulatát követve, még beszéd közben, szemem elidőzik az új homlokzaton, a szerintem elegánsan lekerekített profilképen, az általam olyannyira kedvelt minimalista, giccsmentes kinézeten.
    Aztán észbe kapok, hogy a hangja elhallgatott, és boldog új évet kívánt nekünk. Tapsolni kezdek. Eleinte csak egyedül ütöm össze a tenyerem, de reménykedem, hogy mások is követik majd a példámat. De akár így lesz, akár magam maradok, hamarosan bekiabálom:
    - Boldog Új Évet, Brukú!

    VálaszTörlés