Sziasztok,
Ezt a bejegyzést most kivételesen egy régi, 2000-es években íródott zene inspirálta. Aki régebb óta olvassa a blogot, az tudja, hogy zenére ritkán írok, mert csak eltereli a figyelmemet, ahelyett hogy inspirálna. De ez most a háromszázas címmel kombinálva nagyszerű párost alkot. A témája pedig azt érinti, amikor valaki az arcodba vágja a rút igazságot. Amikor alapból szégyenlős vagy, de végre összeszeded a bátorságot és felveszed azt a ruhát, amivel eddig is szemeztél, vagy megjelensz a régi, oldschool autóddal a többiek előtt...stb, de nem azt a fogadtatást kapod, amire vársz.
A memory kategóriát pedig leginkább azért tettem még pluszba a címkék közé, mert mindig sovány alkat voltam, és szégyeltem -a lábaimat például-, és amikor shortot vettem fel vagy netalántán szoknyát, akkor mindenki bámult és ugyebár voltak olyanok, akik semmi pénzért nem hagyták volna ki a beszólogatást. Én is tudtam, hogy csontosabb vagyok, mégis rosszul esett hallani.
Sophronia a szekrénye előtt áll és tanakodva bámulja a mentazöld, fodros szélű koktél ruhát, amit az anyjától kapott, hogy vegyen végre részt az osztálybulikon. Eddig mindet visszautasította, és a ruháját sem vette fel. Nem olyan egyszerű ez. Bele néz a tükörbe. Kissé molett alakja kitölti a tükör teljes szélességét. Alakformáló fehérneműje alig karcsúsítja a derekát vagy a combját, és a hatalmas loknikba besütött tejfölszőke haja sem takarja annyira a nyakát, a kerek arcát vagy a homlokát, mint amennyire szeretné. Ez a ruha pedig pont azokat a részeket mutogatja, amiket ő ingekkel és farmerral takarkatni szokott.
- – Mindenki kicikizne. – Emlékezteti magát, aztán teljesen elszomorodva lerogy a szőnyegre. Méregesen bámulja a tükörképét. – Nem nekem való ez – mondogatja, de a szemei ennek ellenére is rátéved a ruhára. – Talán jól áll. Talán nem lesz baj belőle. Utána úgy sem látjuk egymást hónapokig, aztán meg érettségizni fogunk. – győzködi magát. Hosszú percekkel később végül feláll és felveszi a ruhát. A ruha minden gond nélkül simul rá, kicsit mutatva csak a vállaiból, dekoltázsából és sípcsontjából. Nem annyira gáz, mondja magának aztán tucatszor elismétli, hogy bátorságot gyűjtsön, majd reszkető lábakkal elindul a partira.
A grill parti már javában tart az egyik osztálytársánál. Az udvaron dübörög a zene, sokan táncolnak, beszélgetnek vagy esznek. Sophronia felbukkanása azonban nem marad észrevétlen. Sokan merednek rá. Túl sokan. A lány megtorpan.
- – Bámulatosan festesz – válik ki a tömegből Alina, a padtársa, aki hatalmas puszit nyom az arcára. Szokásos nagy hangjára a többi barátnője is oda csődül és megdícsérik őt, amitől egy kicsit megnyugszik és elveszi a felé nyújtott bólét.
- – Ne erőlködj, Soph. Nem a ruhákat kell váltogatni, hanem le kell fogyni. – Köpi oda a durva véleményét Larisa, az osztály nagymenője, amint kiszúrja őt.
- – Hogy lehetsz ilyen? – támad rá azonnal Alina.
- – Csak az igazságot mondom – válaszolja lekezelően, mint mindig ha velük beszél.
- – Nem, te paraszt vagy! – Javítja ki a barátnője, de Sophronia sírva el szalad.
Ü Üdv:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése