Lexa - A feláldozhatók

Sziasztok, 

Hosszú idő óta újból köszöntelek titeket a Talking Blogs világában. Nem csak azért volt ekkora hallgatás, mert közbe szólt az Élet, hanem azért is, mert megfordult a fejemben, hogy érdemes e ezzel továbbra is foglalkozni. És hogy ezt miért mondom? Mert elég népszerűek lettek az interjúztatások a világhálón mostanában. Igaz, ez a műsor talk show és nem a kérdezz-felelek stílusra gyúr, de már zavaró, hogy „még a csapból is ez folyik/folyott”. Aludtam rá jó párat és arra jutottam, hogy mivel szeretem ezt csinálni és hiányzott a show légköre, akkor adok neki még egy esélyt.

Idei év első vendégünk A feláldozhatók nevű blog írója, Lexa, akinek a története habár komoly Bibliai vonatkozású témát érint, szórakoztató és izgalmas, szerethető szereplőkkel. Ráadásul folyamatosan jönnek az újabb és újabb fejezetek, mert nincs még befejezve a történet.

Szia Lexa, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást és, hogy eljöttél. Meg is kérlek, hogy mutatkozz be nekünk.

− Sziasztok, Lexa vagyok, becsületes nevemen Alexandra Lia Smith, néha csak A.L.Smithnek rövidítem magamat. Tizenhat éves vagyok, lassan négy éve írok és publikálok. Kezdetben egy shipről – Larry – írtam, de már két éve saját karakterekkel dolgozom, bár előfordul nálam egy-két ship novella. Nagyon szeretem a mitológiás/fantasy könyveket – pl PJ könyvek –, de még az enyhébb romantikát is elviselem – pl Ari és Dante története. Hm, elég szarkasztikus vagyok, ami az írásomon is meglátszik, néha szerencsétlenkedek, de alapjáraton nagyon jó vitapartner vagyok, szeretek beszélni és vitatkozni, viszonylag tág látókörű vagyok. Azt hiszem ennyi elég is belőlem…

Hadd tegyem fel azt a kérdést, ami  az első fejezet óta foglalkoztat: honnan ered a témakör vagy maga a regény ötlete? Ez nem egy könnyed témakör.

– Hm. Hasonló történet már két éve bennem lappangott, de még nem volt ilyen komoly, mint A feláldozható. Azt hiszem, jobban a Percy Jackson könyvek és a Lucifer című sorozat ihletett meg, de valahol ott volt Dante pokla is a dologban. Bár megsúgom, Matthew Thomson karaktere már lassan három éve minden történetemben megjelent, de még nem volt teljesen kész a jelleme.

Igen, ezeket én is ismerem, és meg is értem, hogy hatással voltak rád és úgymond általuk megszületett Matthew.

Viszont mivel tág a témakör, az érdekelne, hogy a vonatkozó irodalomnak vagy háttérinfóknak utána néztél e vagy a fantázia irámánya? Fontosnak tartod e az utána nézést amúgy? Miért?

– Utánanéztem rengeteg dolognak, természetesen, de leginkább a saját fantáziámra támaszkodok. Sokkal könnyebben el tudok mélyülni a saját kis világomban. Példának okáért, a fordított Biblia=a Pokol története saját ötlet volt, nem tudom honnan jött. Főként városoknak vagy kultúráknak nézek utána, angyalok és démonok neve után. Én fontosnak tartom az informálódást, bár azt mondom egy fantasy könyvben/történetben nem feltétlen szükséges, elvégre az a te világod. Onnantól rajtad áll, hogy mennyire teszed élethűvé és elfogadhatóvá.

Egyetértek, hogy ajánlott utána nézni a dolgoknak, amikor belefogunk egy témába. Hitelesebbé teszi a történetet, hiába fantasy, fan fic...stb.  Nálam mondjuk, mivel a realitás talaján mozgok inkább 60%-40% az arány a valóság és a fantasy eloszlását nézve.

No de, vegyünk csak górcső alá Mattat. a főhősünket. Ő tulajdonképpen egyik napról a másikra belecsöppen egy olyan világba, amire eddig nem is gondolt. Miért pont Ő? Milyen tulajdonságai miatt került ilyen helyzetbe?

– Nem akartam egy tipic „szende szűz, jó ember” karaktert beledobni a mélyvízbe, így aztán alakítottam egy picit rajta, de ez már spoiler lenne. De főként a hétköznapisága, a befásultsága és a félelmei miatt került ilyen helyzetbe. Hogy bár régen látott érdekes, sőt, egészen para lényeket, de mégsem akarta észrevenni, mert más sem látta. Ez a valóéletre is kivetíthető: mersz-e más lenni, fel mered-e vállalni azt, hogy más vagy? Más a véleményed, máshogy szemléled a dolgokat? Veszélyes másnak lenni? Ez a fordulat megtanítja Mattnek, hogy néha nehéz döntések elé állítja az élet, és néha igenis kell egy kis „fantasy világ” az életünkbe, amit tudnunk kell beépítenünk a saját, igazi, kicsit unalmas életünkbe.

,,A Biblia felé pillantottam. Ez az új világ…új dolgokat hoz. Új jót és új rosszat, de vajon elbírom-e ennek a titoknak a terhét? Louis azt mondta, nem én vagyok az egyetlen Látó, tehát több százan látjuk őket, és akik nem? Élnek, mint hal a vízben? Ez azért nem egészen így van. Ha nem foglalkoznék a Pokollal, akkor is lenne elég bajom, például itt van az egyetem. Fárasztó és nehéz, ráadásul már egyáltanán nem vagyok magamban biztos, hogy ezt akarom-e. Eltelt két és fél év és ahelyett, hogy a pozitívumát érezném a jövőmnek, csak a negatívumát érzem. Monoton az életem, a hétköznapjaim szürkék, unalmasak. Én magam is ez szerencsétlen idióta vagyok.”

Tetszik, hogy példát hoztál a regényből. 😊

Jól sikerült a karakter, egyébként, és számítottam is rá, hogy nyomós okkal lett Ő a kulcsfigura. De tudod, mi foglalkoztat? Hogy milyen érzés lehet rádöbbenni, úgy érezni mintha két világban élnél egyszerre?

– Hááát, nem lehet könnyű, ez egyszer biztos. De izgalmas. A fenti idézet is igazolja.

De ez talán jobban szemlélteti az érzelmeit.

,,Elvesztem azokban a szemekben. Ismét láttam bennük az egész múltam. De most olyan részleteket, amiknek eddig nem tulajdonítottam túl nagy figyelmet; villás nyelvű eladónéni, pikkelyes arcú nők, macskaszemű emberek, kéken füstölgő kezek, lebegő tárgyak, háromfejű kölyökkutyák. Amiket csak én láttam, és mindig úgy tűnt, a szüleimnek vagy az öcsémnek fel sem tűnnek, csak mentek az úton tovább. Így említeni sem mertem, úgy hittem a fantáziám játszik velem, de most valami azt súgta, hogy nem képzelegtem. Nem akartam beismerni magamnak, de így volt. Burokban éltem, a világ ennél jóval tágasabb.

− Wow… − sóhajtottam, miután vége lett a látomásnak.

− Érted már? Zárt a világod, de az én világom nem. Szorosabb kapcsolat van köztünk, mint azt egy ember el tudja képzelni.”

Én biztosan pánikrohamot kaptnék ha ez velem történne meg. Az élet amúgy is rövid és sokszor vagyunk hajlamosak nem élvezni életet, csak rohunk és kapkodunk. Erre meg kiderül, hogy elég aprócska vagy egy hatalmas sakktáblán.

Te hogy reagálnád le a dolgot? Örülnél neki? Elmondanád bárkinek is?

– Megmondom őszintén: nem tudom. Mattben van némi jellem belőlem is, de nem tudom, én tudnék-e olyan bátran szembenézni a dolgokkal, mint Matty drága. Valószínűleg őrültnek hinném magam, és mindenféle rábeszélés nélkül vonulnék be a sárga házba.

És akkor el is érkeztünk egy másik fontos karakterhez Louis-hoz. Már nem azért, mert a sárga házban ő ott a Valaki, hanem azért mert „mókásan” találkozik Mattel. Najó, konkrétan kirabolja a főhősünket. Miért csapott le Mattre? Véletlen volna vagy ez még csak az előszele a terveinek?

– Hehe. Természetesen volt oka arra a rablásra. Louis… érdekes karakter, néha gyerekes, máskor meg egészen bölcs, kicsit talán skizofrénnek, vagy inkább bizonytalannak hat, de ennek a tettének kifejezetten volt oka.

,,(…)– Mikor kizsebeltelek és a szemedbe néztem, láttad a múltad. Azt ellenőriztem, elvett-e valami emléket tőled az a nyanya. Éppen, hogy meg tudta birizgálni az elmédet, semmi nem történt. Innen tudjuk, hogy te vagy a feláldozható. Különleges vagy.

− Nos, jelen helyzetben inkább lennék átlagos.

− Ugyan – legyintett. – Mi értelme az életnek izgalmak nélkül? – Valószínűleg enélkül az izgalom nélkül is boldog életem lett volna. Biztosan meglettem volna a tudat nélkül, hogy egyszer öngyilkos leszek egy csomó démoni lény miatt. – Sajnálom, hogy így alakult az életünk. Illetve nem azt, hogy megismertelek, hanem azt, hogy így ér véget majd mindkettőnknek az élete.”

Ez az utolsó mondat egyébként végig benne csengett a fülemben, miután elhangzott. Elég baljós. Főleg azért, mert Lou mondhatjuk, hogy halhatatlan. Szerencsére útközben Matt is felteszi neki a kérdést, de azért én is megkérdem: milyen szinte halhatatlannak lenni? Kihasználnád és csinálnál olyat, amit amúgy nem? Vagy ugyanúgy élnél tovább, mint előtte?

– Erre Lou is nehezen ad választ, elvégre egyszerre tizenkilenc és százötven éves, van egy lánya, de közben fiatal is maradna. Néha unja az öröklétet, elvégre világ életében egymaga volt, most is csak Matt és a lánya színesíti az életét. De képzeljünk csak bele, ha Louis-nak lehetne gyereke, családja, mi értelme volna családot alapítania, ha mindenki más meghal, csak ő marad életben? Felesleges fájdalom volna, plusz van egy kis bökkenő: a természetfeletti lényeknek csak egy igaz szerelem adatik meg…

„− Milyen érzés ilyen idősnek lenni? – Bár kitágultak a szemei a kérdésemre, nagyon jól tudta, mit értek ez alatt. Az a helyzet, hogy egészen fiatal korom óta imádtam a történelmet és mindig fontosnak tartottam, egy alapnak, amire ez a világ épült. Most már tudom, a három világ összefolyik, de akkor is kíváncsi voltam, miket élt meg. Háborúkat? Szerelmeket? Milyen volt először elveszteni egy szerettét és most visszagondolnia rá?

− Nyomasztó – volt kurta válasza. – Egyszerre érzed azt, hogy mindent tudsz és közben semmit sem. Egyszerre vagyok tizenkilenc és százötven éves. Szörnyű…dolgokon vagyok túl, és tudom, hogy téged ezek érdekelnek. Hogy tudok százötven éve úgy élni, hogy végignézem, ahogy mások meghalnak? Igazából, alig ötven éve követem igazán az emberek világát, addig démonok között éltem, ahol elég kevesen pusztulnak el vagy öregszenek meg. Az első és legfájdalmasabb veszteségem…anyám volt, bár már akkor legalább harminc éve nem láttam, mikor eltemették csak álltam a sírja fölött és sírtam, a bocsánatáért esedeztem. Isaac azt mondta, az első a legnehezebb… A második is ugyanúgy fájt. A harmadik is. Aztán a századik is. Mind-mind szétmart belülről, és mindig kitépett valamit a lelkemből.(…)”

Ez a vallomása egyébként szívhez szóló. Bele sem gondoltam, hogy az örök életnek inkább több a negatív oldala mint a pozitiv.

Ami viszont engem foglalkoztat még ennél is jobban: Matt rémálmai. Ezek azért vannak, mert Lou-val „két test, egy lélek”? Milyen szerepet tölt be a továbbiakban? És ha esetleg az egyik meghal akkor a másik is?

– Igen, így van. Ha az egyik meghal, akkor a másik is vele hal, ami nagyban nehezíti Lou döntéseit. Nos, talán maga Lou is akarja, hogy lásson dolgokat. Bár ez ritka, nem mindig érzékeli, ha Matt látja őt, bár kicsit érdekes a szitu, mert nem Lou szemeivel lát; külsőszemlélő, de érzi Louis érzéseit és hallja a gondolatait – de csak álmában.

Elég nagy szerepe lesz, két ilyen erős jellem közötti kötés elég nagy erőket mozgat meg, ami a főgonoszunknak jól is jön. De ahogy Louis is mondta; ez a kötés nem mindig jó, elég sok veszélyt rejt magában.

,,– A kötődés kettőnk között egy mágia, amit csak egy magas rangú, tapasztalt démon hozhat létre. Vagy egy tündér. Elvetemült kis dögök – sóhajtotta. – Ez a kapcsolat huszonkét éves, valaki a születésed pillanatában összekapcsolt minket.

– De miért? – Szerintem a világ leghülyébb kérdését tettem fel. Szerencsére nem nézett rám úgy, mint egy idiótára, mert egyértelmű volt, hogy az vagyok.

– Nem tudom – vont vállat. – Ez az összekapcsolás sok mindenben előnyt ad, de sok mindenben hátráltat. Előny, hogy lassabban öregszünk és egészségesebbek vagyunk, de hátrány, mert egymás erejéből táplálkozunk. Tehát, ha az egyikünk meghal, vele hal a másik is.(…)”

Örülök, hogy akkor ez egy jó tipp volt. Csavar a történeten egyet szerintem. És az nem gond mondjuk, hogy Matt, mint kiderül útközben meleg? Ennek milyen jelentősége van vagy lesz a történet szemszögéből? Ha van egyáltalán persze. Milyen olyan karakterrel „dolgozni”, aki az azonos neműekhez vonzódik?

– Nem először dolgozom meleg vagy biszex karakterrel, sőt, ha őszinte akarok lenni, jobban kedvelem a meleg történeteket, mint a heteró párosról szólókat, lassan már kimerülnek ilyen téren, nekem nem tudnak újat mutatni, ezért gondoltam, bemutatom egy fiú szemszögéből a dolgokat. Éppen ezért Matt identitásának hatalmas szerepe lesz a továbbiakban; megtapasztalja, mennyivel másabb a világ, mint Lou fiatalkorában; az apjának is fel kell nyitnia a szemét, hogy ne a Mattben rejlő kitűnő orvost lássa, hanem a Mattben rejlő kisfiát, aki mindig az ő pici gyereke lesz, akivel nevetve építettek bunkert; Maxnek is sok erőt ad a másság elfogadásához, bár Max alapjáraton nem meleg és nem is biszex, de vannak/lesznek olyan barátai, akik igen.

,,– Láttam a fájdalmat az arcodon, láttam a könnyeid, ahogy remegve felrohansz az emeletre és a könnyeidtől alig látva botladozol majd magadra zárod az ajtót. És most mégis ápolod a részeg apánkat… Nem…békéltem még meg a dologgal, de nem foglak többé bántani.(…)”

Számomra teljesen új keletű a regények írása terén ez a témakör. Maradi vagyok, vagy inkább klasszikus romantikus, így sem nem olvasok sem nem írok ebben a témában, azért is kíváncsiskodom. :D

Kiváncsi vagyok, hogy mennyire folyásolják majd be Max-et az említett leendő barátai.

És hamár a mellékszereplők is képbe jöttek, a történetben van három karakter is, akik már ugyan felbukkantak, de van olyan sanda gyanúm, hogy ez még csak a kezdet a számukra.

Kezdjük Lolával. Ugye az utóbbi fejezetben bukkan csak fel Matt álmában. Fogunk-e még találkozni vele? Akár az álomban akár személyesen?

– Igen-igen. Ami nem feltétlenül lesz pozitív esemény, sőt, ha őszinte akarok lenni, Lola még elég nagy gondot okoz majd nem csak Lou-nak, de főként Mattnek. 

Már most szimpatikus a lány. És mi a helyzet Isaac-el? Többször esik szó róla, annak ellenére, hogy csak az elején tűnik fel. Ő milyen szerepet tölt be Lou életében – amelett ugye, hogy a szárnyai alá vette Lou-t.

– A bátyja, vagyis csak féltestvérek. Isaac egy érdekes karakter, eddig akárhányszor felbukkant, mindig démont idézett, ez egy rituálé gyakorlás, mindig fejleszti magát, erősebbnél-erősebb démonokat idéz, a végső célja maga Lucifer. De ez nem megy neki egyedül, amikor nem bír el egy-egy démonnal, Lou-t kéri segítségül. Plusz, az utolsó – publikus – fejezetben felajánlja Lolának a segítségét, ami már rosszat sejt.

Veszélyes párost fognak alkotni, ha jól sejtem. És biztos, hogy Matt a fogát fogja szívni miattuk.

Max-ről, a tesójáról, se feledkezzünk azért meg. Neki lesz egyébként szerepe a továbbiakban? Hamár szoros a kötelékük. Vagy azért annyira őt sem avatja be annyira a történtekbe?

– Hojoj. Valamiért mindenki azt hiszi, csak egy egyszerű mellékszereplő, egy plusz Matt életében, holott sokkal nagyobb szerepe lesz a történet végén – talán nagyobb, mint Matté. Ezt az álmai is sejtetik velünk.

,,(…)– Aztán…pár hete rémálmok gyötörnek, azt álmodom, hogy meghalok. Mindig máshogy; megölnek vagy én végzek magammal, csak úgy összeesek az út közepén és meghalok. De te mindig ott vagy és az öledben tartasz, de sosem tudsz megmenteni. Ebből tudom, hogy az én életem hamarosan véget ér, míg a tiéd csak most kezdődik.”

Én azért gondoltam, hogy egyszerű szereplő, mert az eddigi fejezetekből ez jön le. Hiába van szoros testvéri kötelék közöttük és jönnek jobban ki egymással, mint a tulajdon szüleikkel. A kérdés a fent mutatott idézet miatt fogant meg bennem, hogy akkor hoppá, rá is kell majd figyleni.

Hogyan lesz tovább a folytatás? Ugye folyamatosan publikálod az új fejezeteket. Milyen sorsot tervezel főhősünknek?

– Khm, először is az apjával kéne rendbehoznia a dolgokat, közben elkezdődnek a különös „pillangó repkedések a gyomorban”, Max állapota javul, de mégsem. Csak egy dologban tudnak előrébb haladni, de ahhoz késleltetni kell a másikat. A kérdés az; mennyi idejük van még a világvége előtt? És mennyi idejük van rendbehozni a kapcsolatokat? Van egyáltalán még idejük?

Végezetül még hadd kérdezzem meg, milyen terveid vannak még? 

– Írom a sztorit, ha egyszer kész leszek TALÁN még a kiadó is szóba jöhet, ha igen, ha nem, akkor is megírom a trilógiámat, nem hagyom annyiban!  De van még egy fontos sztori az életemben, a Mindenki megérdemel egy esélyt, ami nem fantasy, de hasonló a stílusa. Középpontjában egy árva, tizenhat éves fiú, aki Los Angeles egyik legnagyobb bandavezére. Szembekerül a szeretettel, ami, mint érzés, számára nem létező dolog, de megtapasztalja, és emiatt elrontja az esélyeit. Az a kérdés, ha már neki nincs esélye, másnak tud-e adni?

Emellett az Utcagyerekek „novellakötetem” is elég nagy szerepet kap az életemben, bár az koránt sem olyan fontos, mint a másik kettő.

Ízelítő:

,, Mindenki megérdemel egy esélyt?

Én nem éltem vele, eldobtam magamtól minden lehetőséget.

De vajon én tudok-e adni másnak esélyt?

Az életem nem hétköznapi. Az érzelmeim kuszák. A gondolataim kifürkészhetetlenek. Mindenkit ellöktem magamtól, aztán megjelent Ő az életemben, és arra kényszerített, hogy nyissak a világ felé. De miután hibázott, magára hagytam. Ő is megérdemelt volna egy esélyt, nem?

Talán mindkettőnkön segít majd, ha esélyt adunk egymásnak.”

Lexa, kívánom, hogy elérd a célokat, és ne adj Isten még a kiadóhoz is eljuss. Élveztem a beszélgetést és izgalmas volt a regényedet olvasni.

Akik pedig kedvet kaptak az olvasáshoz, ITT és ITT nézzetek be Lexához.   

Üdv, 

Brukú

Share: