Sziasztok,
Óév vége felé járva elérkezett az idő, hogy egy kedves kis történettel summázzam az elmúlt évet és egyben köszönetet is mondjak mindenkinek, aki részt vettek a blog életében. Jó év volt tele újdonságokkal és kihívásokkal, amit mindenképp folytatni akarok a következő évben is. No, de egy szó mint száz, beszéljen a kis regény helyettem:
A jeges járdán csúszva érkezek
meg a buszmegállóba, abban a reményben, hogy a jégvirágtól hófehér üvegek másik
oldalán még várakoznak emberek. Ám ahogy belépek a megállóba, senkit nem
találok.
Morgok egyet, hogy sikerült lekésni
a buszt, aztán tehetetlenül leroskadok az egyik padra, a fekete táskám leejtem
a lábaim közé és felhúzom az okkersárga kabátom gallérját és belefúrom az orrom
a puha bélésébe.
Két perc sem telik el, hogy
felsóhajtsak unalmamban, és elővegyem a telefonomat és megnézzem, hány óra is
van pontosan. Ekkor veszem észre a másik pad és az üveg közé szorult füzetet
körbe pillantok, de továbbra
sincs senki a még zárt üzletek szegélyezte utcán, átnyúlok az ülések fölött és
kezembe veszem a füzetet.
A sötét kék vaskos, kemény fedeles füzet oldala meg van törve a
sok használattól viszont cím nincs ratja
Felvonom a szemöldököm, de azért
kinyitom a könyvet, a kiváncsiságom azonban gyorsan elapad: az összes lap üres.
Átpörgetem mégegyszer, ekkor veszem csak észre, hogy a füzet elejébe bele van
tűzve valami: egy különálló lap az, amin kézzel írott szövet áll, a betűk
soványok és nyugák, a vesszők és ékezetek elnyújtottak mintha csak oda lennének
pingálva.
Visszaülök a helyemre, hogy
kényelmesen el tudjam olvasni, hamár más szöveg nincs a füzetben
Nem sokára magunk mögött hagyjuk 2018-at és egy újabb esztendőbe
lépünk. Az óév hosszú volt és ez idő alatt sajnos többször hosszabb-rövidebb
időre magára hagytam a blogot a magánélet miatt. Ennek ellenére a viszonylag
friss design kiállta a próbát és bele is szeredtem. Egyszerű, letisztult és
átlátható. Apró változtatások voltak csak, illetve rendeszedtem a menüsávot is.
Ami a regényeket illeti, számos TAG és kihívás érkezett, amiket
köszönök szépen. Örömmel vettem a feladatokat és még jobb volt olvasni a Ti
válaszaitokat. Így még jobban megismerhettük egymást és alkalmankét ötleteket
vagy éppen tanácsokat oszthattunk meg a másikkal.
Idén egy új műfaj bukkant fel a blogon: a steampunk. Ez számomra is
újszerű, de meglepően "otthonosan" éreztem magam benne, és biztos
hogy a továbbiakban is lesz ilyen fajta regény, illetve a Ti visszajelzéseitek
is pozitivak voltak, ami szintén lelkesít.
A másik újdonság a Világdarabok című regény sorozat. Erre a
szerepjátékra nem volt példa eddig a blog életében, viszont már csak egy, a
befejező rész van vissza belőle. Egyszerre volt nehéz és élvezetes részt venni
benne, mert egyszerre csak egy kritérium volt megadva, ami alapján haladni
kellett. Mégis, még én is, várom a befejező részét.
Az újdonságok sorát a világhálóval folytatnám, ugyanis tagja lettem a Facebook
egyik írói csoportjának, a Mentsük meg a történetes blogokat. örültem hogy a csoportban
lelkes hobbi írókat ismerhettem meg és annak is, hogy van egy egyfajta
kommentelős rendszere is, ami során egy-egy kiválasztott blogot
véleményezhettünk. Meglepően sok ötlet és tanács született így, és ahogy észre
vettem mind hasznos volt, másnak is, és nekem is.
Egyedül a Talking Blogs maradt el teljesen, amit nagyon sajnálok.
Szeretem csinálni és jobban bele ásni magam egy másik történetes blog
rejtekeibe és megismerni az írót. Jövőre mindenképp vissza akarok hozni
"az életbe".
És hamár a következő évi tervek is szóba jöttek, szeretném befejezni a
már említet Világdarabok soroazatot, teljesen újra írni a Két világ című
regényt, folytatni a Negyvenháronapos kihívást és részt venni olyan
kihívásokban, mint Penna, Ritus vagy a Mini könyv Klub.
És remélem, hogy mindvégig velem maradtok a következő évben is.
Végig olvasva a papírt erős levendula
és citrom illat csapja meg az orrom. ahogy
bele szimatolok a levegőbe, rájövök, hogy a füzetből jön.
-
Illatosított lapok? – szogálnék ismét a kellemes
aromából, de ekkor meglátom a kemény fedél alúl lassan kiszirvágó lilás-sárgás
füst csíkot.
Ijedten távolabb tartom magamtól
a füzetet és már azon vagyok, hogy eldobom, amikor felnyitódik a fedlap és a
lapok pörögni kezdenek egymás után. Az üres lapok azonnal felkavarják a vékony
füstöt, ami riadtan szétszalad a levegőben, aztán hirtelen kisebb- nagyobb füst
csíkokra bomlolva tekeregni-kavarogni kezdenek.
-
Mi a fene...? - motyogom, de nem bírom levenni a
szemem róla, anniyra megigézett a látvány. Ekkor a füst sűrűsödni kezd és
felveszi egy ló és lovasának formáját. A ló kétlábra áll rugdalózva mellső lábaival,
miközben a lovasa hosszú vékony kardját a levegőbe lendíti. Vágtatni kezd a füzet
másik oldala felé, hol egy biciklit toló fiú sétál egy lány társaságában. Elhalad
mellettük, majd berohan a sűrű erdőbe, ahol már szem elől tévesztem.
A fák koronái közül azonban ebben
a pillanatban füst felhő száll fel, ahogy egy testes gőzmozdony bukkan fel és lomhán
zakatolva végig pöfög a sűrű növények között....
-
Te meg mit bújsz ennyire, Kelly? – szakítja meg
a varázst Collin, aki mindig az egyel későbbi bússzal jön, hiába késik vele az
első óráról. Feljebb tolja kötött szürke sapkáját a fején, ami folyton lecsúszik
a magas homlokán. Már épp kihúzza az apró mintás színes kabátja zsebéből
kezeit, hogy felém nyújjon, amikor felocsódok és magamhoz szorítom a füzetet.
-
Könyvet – ripakodok rá hevesen.
-
Jesszusom, megharapni ugye nem fogsz? – húzódik
hátrébb megjátszva magát, aztán kecsesen elindul az éppen megérkező buszra.
-
És még csak hétfő reggel van... – dünnyögi
félhangosan, miközben udvariasan előre enged.
-
Hallottam ám. – kiáltok hátra anélkül, hogy
ránéznék.
Tartságtok meg jószokásotokat és találkozzunk 2019-ben is.
Kellemes ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok.
