2017. március 13., hétfő

Holnap találkozunk

Tegyük fel, hogy minden nap összeülsz a barátnőddel/barátoddal egy kávéra munka után, hogy meg beszéljétek az aznap történeteket. Tegyük fel, hogy ezúttal kivételesen csak másfél percig tudsz vele beszélni telefonon. Akkor is el tudnád mondani neki, hogy milyen volt a napod?
És ha csak egy SMS-t tudsz neki küldeni? Bele tudnád e sűríteni az összes fontos dolgot?





1)
         - Kaját is rendeltél? - kérdezi Betty aranyszőke frufruja alól kétségbe esetten rám pillantva.
- Igen, miért? - állok fel értetlenül a kerek asztaltól.
- Uf, hát... mert nekem ez nem megy. Szeretlek Ben, mert okos vagy, megbízható, kedélyes, de... csak mint barát. - magyarázza hadarva miközben kerüli a tekintetemet.
- Hogy? - lépek egyet felé.
- Sajnálom Ben, de az lenne a legjobb ha nem randiznánk többet - meg sem várja az ellen érveket, sarkon fordul és sietős léptekkel elsétál. Hosszú percekig bámulom még az élénk piros ruháját és a kecses csípőringását mire felbírok állni az asztaltól. Felkarolom a két gyros tálat és elindulok az ellenkező irányba.
      - Legalább mondta volna meg, miért. - panaszkodom sóhajtozva a járdát lomhán taposó edzőcipőimnek. - A délutáni kávé miatt? A gyorsétterem miatt, ahová jártunk ebédelni? Nem jól korrepetáltam anatómiából? - hirtelen megállok, így nekem jön egy telefonáló, öltönyös férfi. - Nem tegnap osztották ki a zh-kat? - ökölbe szorul a kezem a felismeréstől, hogy csak kihasznált, így a kezemben szorongatott éthordó teteje kissé kinyílik és megcsapja az orrom a gyros fűszeres-csípős illata. - Én marha... - átsietek a zebrán, szlalomozva a rengeteg ember között és célba veszem az első kukát. Már éppen kidobnám a fölösleges kaját, amikor a szemközti padon meglátok egy hajléktalant. A kockás inget, farmert és torna cipőt viselő, kopasz férfi a pulóverét hajtogatja gondosan össze.
- Tessék, haver, - oda nyújtom az éthordót neki egy erőltetett mosoly kíséretében - nekem el ment az étvágyam. - A férfi először meg sem moccan, csak végig mér magának. Aztán ahogy rájön, hogy nem fenyegeti veszély, le esik az álla a döbbenettől és csak mered a kezeimre. Közelebb tolom hozzá, mire a bozontos szemöldök alatt lapuló szürke szemeit elönti a könny.
- Köszönöm... - alig találja a szavakat miközben elveszi tőlem az ételt. - Hogyan hálálhatnám meg,...?
- Ben. Ben vagyok - túrom elő a zsebeimből a műanyag evőeszközöket. - És te?
- Frederik - nyel egy nagyot, de továbbra sem veszi le rólam a meghatottságtól tágra nyílt szemeit.
- Jó étvágyat, Frederik. - lapogatom meg a vállait aztán folytatom az utam haza felé. Miközben sétálok az alig pár saroknyira lévő lakásomig, egyfolytában Fred és az őszinte, már-már gyermekies öröme jár a fejemben. Elmosolyodom, ahogy átjár egy eddig ismeretlen, könnyed érzés, hogy valami nagyot hajtottam végre ma, olyat, ami azonnal felülírja a bánatot és a csalódottságot.
           Másnap iskola helyett egy egész zsák ruhával keresem meg Fredet, akit ugyanabban a parkban találok meg, mint előzőleg is. Az egyik árnyékban lévő padon ücsörög, térdeire könyökölve, kezeibe temetve szakállas arcát.
- Úgy saccoltam, hogy méretben jók lesznek. - adom oda neki lelkesen a kinőtt ruháimat. Fred lomhán felemeli a fejét, s résnyire összehúzott szemekkel néz rám.
- Köszönöm, Ben. - mondja hálálkodva aztán megpróbál mosolyt erőltetni az arcára. Oldalra biccentem a fejem, mire így folytatja. - Holnap eső lesz. Hasogat a fejem.
- Bocs, de nincs nálam gyógyszer. - sajnálkozom, mire egy laza kézlegyintéssel válaszol.
       - Elmúlik, ha esténkén a csillagokat nézem.
- A csillagokat? Sosem néztem még. Nincs időm ilyen apróságokra - döbbenek rá.
- Kinek mi az apróság. - Állapítja meg tényszerűen.
- Elmegyek hozok gyógyszert... - kezdem, de a telefon zörgése félbeszakít.
- Veled leszek párban latin órákon. - üzeni Betti a szokásos tömörségével. Gondterhelten kifújom a levegőt és vissza huppanok a kényelmetlen padra.
- Rossz hír?
- Az. Azzal a lánnyal fogok a következő fél évben együtt dolgozni az egyik közös óránkon, aki pár napja lapátra tett. - elkezdem idegesen forgatni a telefont a kezemben. - Mégis hogy fogok vele együtt dolgozni?
- Tetszik neked az a lány. - jelenti ki egyszerűen, mintha mindenkinek egyértelmű volna.
- Honnan veszed?
- Nem foglalkoznál ezzel annyira ha nem tetszene neked. - dörzsöli meg a ráncos homlokát. - Akkor csak az a tantárgy lenne a fontos.
     - De én nem is... - tiltakoznék, de ekkor a járda túl oldalán megáll egy molett lány, apró pöttyös, nyári tunikában, karkötőktől zsúfolt kézzel integetve felénk. - Ő az. - súgom miközben vissza integetek a lánynak.  Fred miután végig nézett rajta, bátorítóan rám kacsint.
- Holnap találkozunk. - köszönök el mielőtt zakatoló szívvel elindulnék Betty felé.


2)
        - Tessék haver, nekem elment az étvágyam. - nyújtom oda a műanyag éthordót a park egyik padján ülő hajléktalannak. Nem rég rendeltem meg a közeli kajáldában, Bettinek és nekem, de evés helyett a lány szakított velem. Idefelé sétálva arra is rájöttem, miért: korrepetáltam anatómiából. Nos, tegnap osztották ki a zh-kat.
- Köszönöm. - dadogja döbbenten a kopasz, farmert és kockás inget viselő, bozontos szemöldökű férfi. Barátságosan meglapogatom a vállát aztán a mellkasomban terjengő bizsergő, kellemes érzéssel, hogy ma valami nagyot hajtottam végre elindulok haza.
Másnap, hogy elkerüljem Bettit, iskola helyett felkutatom az összes olyan ruhámat, amit kinőttem és elviszem Frednek. Ugyanott találok rá, mint előző nap. Az árnyékban a padon ül, a kezeibe temetve az arcát. Amikor viszont fel néz rám, elgyötört a ráncos arca, és a szemeit is szűk résnyire húzza össze.
- Holnap eső lesz. Hasogat a fejem. - válaszol a kimondatlan kérdésemre.
- Bocs, de nincs gyógyszerem. - legyint egyet - Figyelj, elmegyek a gyógyszertárba, ha gondolod... - ajánlom fel, amikor félbe szakít a telefonom pittyegő csengőhangja.
      - Veled leszek párban latin órákon. - üzeni Betti a szokásos tömörségével. Gondterhelten kifújom a levegőt és vissza huppanok a kényelmetlen padra. Fred rám sandít.
- Azzal a lánnyal fogok a következő fél évben együtt dolgozni az egyik közös óránkon, aki pár napja lapátra tett. - elkezdem idegesen forgatni a telefont a kezemben. - Mégis hogyan fogok vele együtt dolgozni a történtek után?
- Tetszik neked az a lány. - jelenti ki egyszerűen, mintha mindenkinek egyértelmű volna.
- Honnan veszed?
- Ha másképp lenne, akkor csak azzal foglalkoznál, hogy hogyan hozz ki a legtöbbet a tantárgyból. - dörzsöli meg a ráncos homlokát.
      - De én nem is... - tiltakoznék, de ekkor a járda túl oldalán megáll egy molett lány, apró pöttyös, nyári tunikában, karkötőktől zsúfolt kézzel integetve felénk. - Ő az. - súgom miközben idegesen vissza integetek a lánynak.  Fred miután végig nézett rajta, bátorítóan rám kacsint.
- Holnap találkozunk. - köszönök el mielőtt zakatoló szívvel elindulnék Betty felé.

3)
A jó szándék nem csak Téged változtat meg, akin segítek. Hanem engem is. Jobbá, többé tesz.








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése