Elmondom az igazat a ködről

Elmondom az igazat a ködről

-                  Ez csak egy sűrű köd, nem ártalmas – szólom el magam, mire a lány felkapja a fejét.

-                  Nem ártalmas? – összevonja a szemöldökét, és kivörösödik az arca - Ezt te csináltad?

-                  Meglehet. – vallom be óvatosan. Glenda felpattan a székről és a fejemhez vágja a kis zsákot. – Jól van. Jól van. Köd Nyúlnak indult, amivel meg akartalak lepni.

- Akkor vissza is tudod csinálni, igaz? – enyhül meg a hangja egy picit, de aztán észbe kap, kihúzza magát és a konyhára mutat. – Légszíves, még mielőtt valakinek baja esik.

- Rendben van. – válaszolom egy sóhajjal miközben felállok és oda megyek a polcokhoz. Végig olvasgatom a címüket, kihúzok egyet-egyet, de semmi haszna. Érzem a lány fürkész tekintetét a hátamon, ezért megerőltetem magam és gondolkodni kezdek.

Köd. Mikor tűnik el a köd reggelente?, ütögetem az állam csúcsát a mutatóujjammal. A szél, jut eszembe és máris oda állok a szekrényhez, ahol a rojtos végű pergament tartjuk. Kihúzom a többi közül, leteszem az asztalra

Kell az a zöld színű edény, fehér madzaggal átkötve. – mutatok az egy másik polcra, miközben szét terítem a pergament és kitámasztom a két végét, hogy ne tekeredjen össze. Glenda sietősen oda adja nekem. Én ki is veszek belőle egy kisebb adagot, és miközben a tenyerembe helyezem a szürkés márványos pépes főzetet, Glenda addig mindent arrébb kotor az asztalról, megtisztítva a terepet előttem, aztán tanácstalanul hátrébb lép. Dúdolni kezdek. A hangom lüktetés szerűen erősödik és halkul el, miközben a másik kezemmel széles, körkörös mozdulatokat teszek meg-megérintve a másik kezemet. Először csak kiráz a hideg, ahogy a hideg főzet szétterül a meleg bőrömön, de ahogy folytatom egyre jobban vacogok. A kezeim reszketni kezdenek, aztán mintha önálló életre kelnének az asztalra tenyerelek és rajzolni kezdek. Egyre bonyolultabb és bonyolultabb mintákat kennek az asztal lapjára. Érzem, hogy elveszítem a testem felett az irányítást. A hátam ívbe hajlik, a térdeim megrogynak és zihálva az asztalnak dőlök.

Hallom, ahogy Glenda élesen beszívja a levegőt és mögém lép, de ekkor a házban végig söpör a szél, feldöntve minden szekrényt, széket, összeborzolva a száradó gyógynövényeket, aztán kivágja az ajtót, hogy az erdőben folytassa tovább. A nap perceken belül átsüt a múló ködön, felfedve a földön kuporgó gyerekeket és nőket.  

Glenda hosszasan kifújja az eddig betartott levegőt, míg én letörlöm a verejtéket a homlokomról.

-        -  Legközelebb óvatosabb legyél! -  fed meg, aztán mérgesen kiviharzik a házból.