A legbecsesebb kincsem

 Sziasztok, 

A mai téma a csokoládé. Ki ne szeretné?! Részemről szinte minden formában jöhet, nem mondok nemet rá, viszont a mogyorós csokik a leginkább kedveltek. Nem vagyok édesszájú, de néha azért elfogyasztok filmezés közben egy-két darabot. Utóbbi időben pedig akkor is, amikor rossz napom vagy rossz kedvem volt. És ebből indult ki a mai háromszázas regényke is. Ugyanis ha nekem segít kicsit, akkor másnak is. És ha szavak nélkül is, de oda nyújtom a másiknak a kedvenc csokimat, az sokat elárul.

A tizenkét éves Alva a rózsaszín biciklijét a földön hagyva ücsörög a játszótéri padon, az egyik fa árnyékában. Vörös, kócos haja már rég kiszabadult a fonatból, szürke nyári ruhácskája kissé szokos az egész délelőttös labdázástól, pont ugyanúgy, ahogy a térdei is koszosak és ürött-kopottak. A lábaira néz és gyűlölködve lerúgja a citromsárga tornacipőit. Utálja őket. Mindig lecsúszik a zoknia benne és a nap végére feltöri a sarkát. Hiányzik a csillogós szandálja. Miért kellett elszakadnia reggel? Holnap mivel fog dicsekedni az osztályban? Bánatosan felsóhajt, aztán előveszi a megolvadt, összenyomódott mogyorós csokit a zsebéből és óvatosan kicsomagolja. Hónapok óta kapta ezt a csokit a névnapjára, és úgy őrizgeti, mint egy kincset. Minden csokival ezt csinálja, és csak akkor, de csak is akkor eszik belőle, ha valami bántja. Valahogy mindig jobb kedre derült tőle. Be is kapja az első falatot. Az édesség egyből elolvad a fogszabályzós szájában, Alva pedig a kényelmetlen padnak dől kissé megkönnyebbülve.

Ekkor egy fiú sántikálva és halkan sírva előbújik a magasabbnál-magasabb mászókák közül és a lány melletti padra ül. Reginald az. Eperszőke, göndör haját messziről megismerni. Az alacsony fiú, rövid kezeivel a felhorzsolt, és sebes térdeit és lábszárát kezdi simogatni, miközben hangosan szipog. Alva meg sem mozdul, csak eszik egy újabb értékes falatot. Nem különösen kedveli a fiút, mert tavaly állandóan huzogatta a haját meg a szoknyáját és volt, hogy hazáig kergette. De most valahogy aprónak tűnik a fiú. Piros szemeivel a játszóteret figyeli, miközben poros arcát vastag könnycsíkok áztatják. Senki nem megy oda hozzá. Talán ő is egyedül jött ki ide, mint Alva. Reginald hüppög egyet. Alva felsóhajt, aztán feláll és a fiúhoz sétál. Reginald meglepetten néz fel rá a könnyei közül.

- Ettől jobban leszel. – Nyújtja át neki gyengéden a félig megevett csokit. Reginald egy pillanatig nézi az édességet, aztán letörli a könnyeit és arrébb ül a padon, hogy a lány is elférjen mellette.

 

 

 

 Üdv:

 

 

 

Share: