Roham

Sziasztok, 

Ez a rövid, háromszázszavas bejegyzés az előző regény címéhez kapcsolódik: az az a "roham"-hoz. Azok, akik több ilyen egyperceset olvastak már az oldalon, tudják jól, hogy szeretem azokat a szavakat, vagy megoldásokat, amiknek több értelmezése is van. Ez pedig pont ilyen.  

A tartalmát tekintve: a pánikrohamokból indultam ki. Sajnos tapasztaltam én is, és sokan mások a környezetemben is, és rettentő egy dolog, főleg megküzdeni vele, és azt akarom ezzel üzenni, hogy a segítséget el kell fogadni, ha tinédzserről van szó, ha felnőtt emberről, illetve bármilyen típusú rohamról. Ne legyünk túl büszkék elfogadni és legyünk vakok felismerni a másikban a jeleket.

 

 



Amelie Ottentorf városából kifelé tartó utolsó járaton ül. Kevesen utaznak vele, ennek ellenére is fülledt, állott szag uralkodik az emeletes buszban. Kifelé bámul a sötétbe, farkas szemet nézve az arcképével. Még mindig piros a pufi, szeplős arca az anyjával való vita óta. Még mindig rágja az alsó ajkát és azóta sem kötötte fel rendesen a szőke haját vagy igazította meg az ananász mintás pulóverét a vállán. Csak elrohant otthonról és felszállt a buszra. Miért nem kérdezik meg soha, én mit akarok? Csak a parancsolgatás és utasítgatás megy.

Idegességében mozgatni kezdi a lábát, de az hevesen bizseregve válaszol. Azonnal kihúzza magát Amelie. Csak most ne. Behunyja a szemét és nagy levegőket vesz. Csak azért is megmutatom, hogy nincs szükségem másra. Még három perc. Les az órájára, aztán kifújja a levegőt. A szomszéd lápája azonban hevesen villódzni kezd, ami megpecsételi az utat. A szemei azonnal nehezedni kezdenek, az agya elsötétülni, a szíve pedig zakatolni a fülében azt súgva: kezdődik. A lány feltoja magát a  kényelmetlen székből. Elindul az ajtó felé, de a szemei előtt elmosódik minden és egybe olvad akár egy kék-szürke festék paca, ami egyre inkább magába akarja szívni. A gombért nyúl, hogy jelezzen, de nem tudja irányítni a kezét. Teljesen megmerevedtek és a lábait sem tudja irányítani. Összecsuklik. Az egész teste megfeszül, aztán irányíthatatlan rángatózásba kezd. Beveri a könyökét és a fejét is, aztán a világ sötétségbe borul.

Elmosódott arcok bukkannak fel körülötte. Nem hallja őket. Ismét elájul. Szirénák visítása keltik fel Ameliet. Mentőben fekszik és egy idős orvos figyeli őt szigorú tekintettel.

-        -  Még a gyógyszered miatt is szólnom kell neked!villan be anyja utolsó mondata, ahogy egy pillanatra lenyugja a szemét a lány.

-        -  Mert azt hiszed, egyedül nem megy - ordítja vissza a lány torkaszakadtából. Ekkor a pulóvere zsebéért nyúl és megmarkolja. A gyógyszere nincs benne.

 

 

Üdv:

 

 

 

Share:

7 megjegyzés:

  1. szuper kis párszavas! egy nagyszerű - és borzasztó - jelenet kiragadása. sajnálom, hogy te magad is tapasztaltad, és a környezetedben is! nehéz dolog ezzel birkózni és megbirkózni sok oldalról. persze, a segítséget el kell fogadni (és tudni kell elfogadni), ami néha, néhány embernek nagyon nehéz (egyáltalán nem nekem, ááá...). neked hogy megy? de szerintem amikor az ember tinédzser, és a családjának még vagy még mindig valamilyen szinten foglalkoznia kell a problémával, az határozottan tud utasítgatásnak vagy babusgatásnak tűnni (attitűdtől függ), ami, mint tudjuk, minden függetlenedésre, szabadságra vágyó, felnövést sürgető tinédzser rémálma. úgyhogy megértem, hogy ebben a helyzetben, és még sok másikban, fokozottan nehéz lehet elfogadni a segítséget. főleg, ha néha nem segítségnek érződik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan fél éve, hogy nem volt pánik rohamom. Rettentő küzdelmes volt az az időszak. Olyan volt mintha az agyam saját magam ellen fordult volna. Tisztában voltam azzal hogy mi történik és hogy ez csak a fejemben zajlik, de képtelen voltam kontrollálni. Sokat segített párom és családja, utána pedig a rengeteg séta a természetben, az állatok és a nagyon sok plusz feladatot vállaltam magamra higy eltereljék a gondolataimat. Úgyhogy ezeket másoknak is bátran ajánlom, ha esetleg olyan helyzet áll elő. Viszont kellemetlen volt segítséget kérni, mert szánalmasnak és sebezhető el éreztem magam. Tudom, ez most végtelenül furán hangzott..., de tudni kell rólam, hogy ha nem muszáj én nem kérek segítséget.

      Törlés
    2. megértem, nagyon nehéz és ijesztő lehet(ett), hogy “ellened van az agyad” és nem tudod irányítani. és még nehezebb néha segítséget kérni! örülök és büszke vagyok rád, hogy fejlődtél és eljutottál a pontra, hogy mertél segítséget kérni és elfogadni.
      a megküzdési technikák szerintem személytől függenek; a nyugalmas tevékenységek, mint séta az erdőben, esetleg meditálás szerintem senkinek nem ártanak (bár el tudom képzelni, hogy valakit pont egy erdő miatt kap el egy pánikroham...), viszont a nagyon sok plusz feladat lehet, hogy ugyanolyan káros tud lenni, mint amennyire segít. ne felejts el néha kikapcsolódni, pihenni, időt adni magadnak!

      Törlés
    3. Lehet, nálam azért működött a túlterhelés, mert alapból mindig csinálok valamit, elfoglalom magam típus vagyok. De egyetértek abban, hogy meg kell találni az egyensúlyt és azért pihenni is kéne. :D

      Törlés
    4. az a lényeg, hogy neked működjön:))

      Törlés
  2. Rövid, de tömör. Engem más oldalról érintett a dolog. Maga mint roham, görcsroham akár, én epilepsziás vagyok, igaz, ott nincsen tudat, eszméletlen az alany, így nem tudom milyen, de mindig elmesélték, hogy kívülről hogy látnak, és most ez valahogy kicsit benne volt a soraidban. Jó volt ez a pár szavas! – Abeth (nem tudom, miért nem jelentkeztet be)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálattal hallom.... 😔 Remélem, hogy a tartalom nem kavart fel! (mindjárt frissítem is a bejegyzést hogy felhívjam a figyelmet rá).
      Magam is voltam szemtanuja egy ilyen esetnek még anno középsuliban. A tanárok szerencsére kézben tartottak mindent, de így is maradandó "élmény" volt. Nehéz lehet ezzel (is) élni. ☹️

      A bejentkezős problémával én is találkoztam a napokban más oldalakon. Meglehet hogy globális probléma?

      Törlés

Az írás számomra:

Az írás számomra:
"Írás közben nincs ítélkezés, se szégyen, csakis szabadság. Amint a toll a papírhoz ér, egy pillanatra szabad vagyok." Jessica Sorensen

Fordító

Chat

Írós és történetes blogok hirdetései