Sziasztok,
Biztosan voltatok már ti úgy, hogy egy apró dolog elviselhetőbbé tette a rossz napotokat, vagy teljesen feldobta a hangulatot. Mint egy mentőkötél. Naya is ugyan így van most. Telesjen elveszett és kedvetlen. Csakhogy betoppan az életébe egy apró dolog. Egy egészen icipici, ami gyökerestől megváltoztatja az életét.
Naya még egy párnát nyom a fejébe, hogy ne hallja a szomszédságában lévő két luxus hotelből nonstop áradó disco zenét és ricsajt. Nincs sok haszna. Bosszúsan lerúgja magáról a takarót és a párnákat a koszos ablaknak hajítja. Az utcáról beözönlő hologramok neonfényei pedig mintha gúny űznének belőle, olyan hevesen vibrálnak és töltik meg ugrálva a kicsi lakás minden egyes szegletét és az abban halmokba dobált szennyesét és szemetét.
- - Dögölj meg! – Szitkozódik a torkába ültetett protézistől recsegős hangon, aztán becsukja az egyetlen ép szemét, ami állandóan ég a fáradságtól, hátha ezt a napot is át tudja aludni. Így nem kell azzal foglalkoznia, hogy már csak az a pár löncshúsos konzerve maradt, amitől már undorodik, sem azzal, hogy az életének semmi értelme. Sehová nem veszik fel dolgozni, a szülei nem támogadják és barátai sincsenek, akik kisegíthetnék.
Ekkor valami puffan a bejárati ajtóban. Nem, inkább mintha vergődne. Naya kikászálódik az ágyából és kikerülve egy nagyobb sáros foltot a kopott szőnyegén kinyitja a kék fotocellás bejárati ajtaját.
- - Bassza meg... – csúszik ki a száján, ahogy meglátja a küszöbén a sérült görényt. Hiányzik a hátsó mechanikus lába, vérvörösek a szemei a fájdalomtól és kilátszanak a bordái. A lány azonnal felkapja és beviszi a lakásába. Felkapja az ágy háttámlájáról a törölközőt és óvatosan bele csavarja a szenvedő állatot. Az nyüszít fájdalmában, de bele fúrja magát a rojtos anyagba. Naya gondolkodás nélkül megbontja az utolsó konzervét és egy műanyag villával etetni kezdi a görényt. A szerencsétlen állat úgy veti rá magát, hogy az evőeszközt is bekapja. – Mind a tiéd, nyugalom – csitítgatja kedvesen, miközben valami forróság terül szét a lány mellkasában, amit még sosem érzett. Egy bizsergés, egy érzés, hogy neki meg kell mentenie az állatot, életben kell tartania. És ehhez neki is élnie kell.
- - Most akkor ki ment meg kit? – kérdezi a habzsoló kisállattól kissé összezavarodottan.
Üdv:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése