Duskfalli gyilkosság - Rowland Nell Ruhaboltja

Sziasztok, 

Megkésve bár, de elérkezett a mini krimi sorozat következő része. Megmondom őszintén sokat várattatott magára. Eredetileg januárra szerettem volna leközölni, hogy februárra meglegyen a következő rész, hogy minden hónapra jusson. Nos, egy kicsit felül írodott a dolog. DE sebaj,  ami késik, az nem múlik, úgyhogy nagy büszkén szólok is pár szót erről a részről.

Rowland Nell-t megölik a saját boltjában késő este. Főszereplőink azonban, amint megkezdik a nyomozást, bele csöppennek a divat őrült lázába, és olyan emberek közé, akik kevesebbért is képesek összeverekeni, mint egy darab rongy. De vajon ki lehetett a tettes? Valamelyik konkurens bolt, aki irigy volt Rowlandra?  Vagy a feleség, akinek haszna lehetett a férje halálából?

Kellemes olvasást.

A félhomályba burkolózó, bezárt boltban csend van. Csak a kassza kattanása hallatszik, ahogy egy gombnyomással kinyilík. Rengeteg pénz van benne. Papírkötegek és fémpénzek. Sosem láttam még ennyit egyhelyen... Azonnal pakolni kezdem a zsebeimbe. Nem foglalkozva azzal, hogy összegyűröm, vagy a fémpénzek meg-megcsörrennek a helyükön. Ekkor zajt hallok az egyik hátsó szobából... Azonnal ebukok a pult mögé és a legközelebbi ruhafogasok mögé másszak. Épp csak behúzom a lábaimat magamalá, amikor a szoknyák közötti kis résen megpillantok két férfi lábat.

-        Ki van itt? – érkezik a selymes, vékony férfi hang a pult túloldaláról – Tudom, hogy itt vagy. – Lép a pult elé, ahogy meglátja a kifosztott kasszát megszívja a fogait. – Bújj elő. - Aztán megfordul és elindul felém....  

∞∞∞

A lapos tetős, egyszintes téglaház előtt hatalmas a tömeg. Zúgolódnak, tolakodnak és a nyakukat nyújtogatják egymást faggatva, hogy mi történik. Észre sem veszik, hogy mi is megérkeztünk. Kiszállok a kocsiból hogy aztán olyan erősen bevágjam a fekete szinű, frissen mosott ajtaját, ahogy csak tudom. Az éles csattanásra senki nem figyel fel. Felmordulok, és kerülve Oron csodálkozó pillantását bevetem magam a tömegbe, félre lökve a nézelődőket magam elől. 

Percekbe telik mire átverekedem magam rajtuk és elérem a tömeg túloldalát. Majdnem orra esek, annyira nyomakodnak. Az egyik tizedes kapja el a karom, aki igyekszik a vad tömeget visszatartani a bolttól. Kitépem a karom a fogásából, mire az ifjú, nyurga férfi megszeppen és elkapja a fejét, hogy még véletlen se találkozzon a tekintetünk. Kiegyenesedek, megigazítom a zakóm és leporolom a nadrágom. Ahogy megérkezik Oron is, egy szó nélkül felmegyek a tornácra és belépek a boltba.

Az ajtaja nyitva áll, tisztára törölt üvege be van törve a réz kilincs mellett. Belépve egy pillanatra a bolt valaha kellemes légköre fogad a fényes tapétájával, a rojtos végű, méz sárga lámpáival és a gondosan elrendezett ruhaállványokkal és felöltöztetett próba babákkal. A pillanat azonban azonnal semmivé porlad, amikor meghallunk egy őrjöngve síró női hang, amit egy másik, kissé markánsabb hang igyekszik lenyugtatni.

Oron gyászos képet vágva megcsóválja kopaszodó fejét, majd megkerülve az egyik tartó

oszlopot célba veszi a két nőt. Követem. A borzalmas látvány azonnal lesúlyt, amint kilépek az oszlop takarásából: egy karcsú, fiatalos nő kikelve magából igyekszik a földön heverő, letakart holttesthez jutni, de Ms Linsey, a kórboncnokunk, vasmarokkal fogja vissza, hogy megpróbálja arrébb ráncigálni a tetthelytől, több kevesebb sikerrel. 

A doktornő amikor meglát minket, kissé megkönnyebbül, hogy nem neki kell ezzel foglalkoznia. Oron megfordul és int a bejárat felé, hol szinte azonnal felbukkan egy zömök testű, borostás képű tizedes, és pár lépéssel ott terem a két nő mellett.

-       Kérem, vigye az egyik hátsó részbe, és maradjon is vele – adja ki az utasítást, a tizedes pedig erőnek erejével hátra vonszolja a nőt. Egész addig halljuk a nő jajveszékelését, míg be nem csukják az ajtót mögötte.

-        Ms Linsey – biccent Oron köszönés kép – Mit tud a holttestről?

-    A bolt tulajdonosát Rowland Nell-nek hívják – mutat a földön heverő, vérbe fagyott áldozatra majd zsebre vágja a kezeit. Szögletes, kissé férfias arca most még komorabb mint valaha. Ajkai vékony vonallá vannak préselve, rágóizmai meg-megfeszülnek. Szőke haja mint mindig feszesen össze van kötve, csupán csak egy díszesebb csat csillog benne. Ruhája ezúttal is a megszokott kosztüm nadrág, blézerrel és egy egyszerű blúzzal.  - A férfival a nyaki sérülés végzett, amit egy vállfa okozott. Dulakodásra utaló jelek láthatóak az arcán és a karjain is. – pillant a mellettünk lévő feldöntött ruhaállványokra és a próbababára. - A halál beállta este 10 és éjfél között lehet.

-        Más egyéb? – húzza elő Oron a noteszét és címszavakba levési az információkat.

-        A nő a felesége volt. Dinah Nell. Ő találta meg reggel, miután a férje nem tért haza este. – válaszolja aztán elindul kifelé. – A többit a boncolás után közlöm magukkal, uraim.

Amint magunkra hagy, közelebb lépek a letakart áldozathoz és felemelem a lepelt róla, hogy alá lássunk. A holtest arccal lefelé fekszik a földön, egyik kezével még mindig a nyakát szorongatja, ahonnan egy fém vállfa áll ki, másik keze előre felé nyúl, mintha el akarna kapni valamit. Közelebb hajolva látom a keskeny arcán és a törött szemövege körül lévő véraláfutásokat és lila foltokat, mintha ütés érte volna szemből. Rövidre nyírt szőke haja kusza a beleivódott vértől, ami nem csak a fél arcát áztatja, de a barna mellényét, a világoskék ingét és a test körül lévő, fekete-fehér taposó nagy részét is. Felírom a noteszembe a látottakat és hallottakat, mielőtt visszatakarnám és szétnéznénk a boltban. 

A holttest mellett a ruhák kusza halmokban hevernek, a fogasok szétszórva, a próbababa az oldalára fordulva. A padlón azonban semmi nyomot nem látni, mintha erős szél fújta volna el a berendezést. Célba veszem a kasszát, ami csak két sorral arrébb van. A lakkozott felületű, faragott pulton egy váza friss világ, egy tálca bross és a kassza áll. Megkerülöm és egyenesen a kasszához megyek. Az azonban üres. Megvizsgálom a környékét, de itt sincsenek nyomok. Lapozok a noteszemben, aztán készítek egy elnagyolt vázlatot a boltról. Miután végeztem, intek Oronnak, aki a ruha sorok között vizsgálódik. Bólint, majd elindulunk a hátsó helyiségbe, kikérdezni a feleséget.

A bolt hátuljában lévő szobákban sorakoznak a varrógépek, a szabóbabák és a minta anyagok a plafonig érő polcokon. Kissé sötétebb a hely és zsúfoltabb is, de ugyanolyan kellemes a légköre mint a szalonnak. 

A feleséget az egyik asztalnál találjuk, aki bőgve ölelgeti magához a férje egyik mellényét. Korom fekete haja széthullott a fonatból, fehér csipkés, nyári ruhája véres a térdénél, mint ahogy a kezei is. Feltételezem letérdelt a férjéhez, amikor meglátta a padlón heverni.

-       Fogadja részvétünket – töröm meg a gyászos csendet halk, szinte suttogó hangon, mire a nő alig észre vehetően bólint egyet. - Csupán pár kérdés erejéig tartanánk fel.

-        Dinah remény vesztetten felnéz ránk, így látjuk a sápadt arcát, az elkenődött sminkjét és a sírástól kivörösödött, megdagadt szemeit.

-     Voltak ellenségei a férjének? – veszi át a szót Oron, mellőzve minden formalitást és mellébeszélést.

-        Sosem mondta – válaszol a feleség olyan hosszú csend után, hogy már kezdtem kételkedni abban, hogy hallotta a kérdést. Hangja erőtlen és rekedt a kiabálástól. - Talán azok, akik irigyek voltak rá: más boltok vagy elégedetlen vásárlók...

-        Ekkora konkurencia van a ruhaboltok között? – néz rám meglepődötten Oron, mire én megvonom a vállam.

-       Igen. Divat láz van. – törli meg a szemeit, és ezzel elkeni a szemfestékét egészen a füléig.  - A boltok egymást lesik, ki mit és mikor csinál.

-       Volt esetleg konfliktus is? – teszem fel a kérdést, mire a nő ismét hosszú percekre elnémul. Neki dőlök az ajtó félfának. Adunk időt neki. Az is csoda, hogy ekkora trauma után értelmes mondatokban tud válaszolni.

-    Nem tudok róla – motyogja nehezen – Rowland közvetlen és barátságos volt mindenkivel. Optimista és lelkes volt és imádta csinálni, tudják? - a kezeibe temeti az arcát és ismét kitör belőle a sírás.

-     Miss Nell, köszönjük a közreműködését – függeszti fel a kihallgatást Oron, majd az ajtó előtt ácsorgó tizedeshez fordul, és megkéri, hogy kísérje haza a nőt és küldessenek valamelyik rokonáért.

-       Követve őket mi is elhagyjuk az épületet. A tömeg sajnos továbbra sem oszlott fel, így elég sokáig tart megtalálni Stephen Wellert, aki rendszerint besegít a nyomozásba. A rézvörös hajú és szakállú tizedes a tömeg túl felén ácsorog és igyekszik lerázni egy ismeretlen férfit, aki láthatóan bombázza a kérdéseivel. Füttyentek egyet mire a pocakos, alacsony tizedes sarkon fordul és elindul felénk.

-      Uraim – húzza ki magát. Ma fittebb és fessebb mint valaha. Kerek arca kipihent, szemei tettre készen csillognak, a kék egyenruhája pedig olyan ropogósra van vasalva, mintha sosem hordta volna.

-      Nézzen utána a bolt törzsvásárlóinak és ellenőrizze az alibijüket. – adom ki a parancsot, mire a tizedes bólint és további kérdezősködés nélkül neki lát a munkának, mi pedig elindulunk a konkurens boltokhoz.

-       Nincsenek nyomok – osztom meg Oronnal az észrevételem, amint négyszemközt maradunk – Se lábnyomok, se kéznyomok, semmi.

-        Tudom. – ért egyet – Még a bejárati ajtó is patyolat tiszta.

A közvetlen szomszéddal kezdünk. A ruhabolt letisztult, mellőzi a virágmintás tapétákat és a fekete-fehér taposót is. Mindenhonnan csillárok lógnak, amitől akkora fény van a helyiségben, hogy szinte bántja már a szemünket. A tulajdonos épp a helyiség közepén sorakozó próba babák közül az egyikre ad fel egy khaki színű inget, aminek a hozzá passzoló zakója már a férfi karján lóg.

-       Uram, ha lenne pár perce... – köszörüli meg a torkát Oron, de a férfi erre csak sóhajt egyet, mintha nehezére esne időt szakítani ránk. Megfordul és karba tett kézzel mér végig minket. Arca körvérkés, amit még inkább kihangsúlyoz a katikás bajsza, krumpli orra és a hátra nyalt fekete haja.

-        Mit akarnak?

-        Milyen viszonyban állt Rowland Less-el? – veszi fel a bokor arcot azonnal Oron. Kihúzza magát, kidüllesztve a mellét, jelezve a férfinak, hogy ő itt a domináns.

-   Viccel? – kérdez vissza lesújtó tekintettel a tuljadonos. – Egy ruhaboltot nyitott az én szomszédságomban, ráadásul még nyalizott is mindenkinek. Tenyérbe mászó férfi volt.

-      Volt konfliktus vagy összetűzés maguk között? – folytatja a faggatást Oron figyelmen kívül hagyva a tulajdonos nyávogó hangját.

-        Levegőnek néztük egymást, úgyhogy nem volt - vonja meg a vállát.

-        És maga kicsoda, amúgy? – szólok közbe modortalanul, mire a férfi lekezelően rám néz és cöcög egyet.

-     Lafe Latimer vagyok, ha eddig nem tűnt volna fel. – válaszolja egy pofa vágás kíséretével, miközben a mellére kiaggatott, vékonyka névjegytáblára bök. Már épp nyitnám a szám, hogy beolvassak neki, de Oron közbe vág.

-        Mit csinált tegnap este 10 és éjfél között?

-        A feleségemmel meglátogattuk a húgomat. – válaszol még mindig engem mustrálva.

-        Köszönjük, még jelentkezünk. – biztosítja Oron, aztán kitaszigál a boltból.

-    Na jó, Jaxon, mi ütött beléd? -  szegezi nekem türelmetlenül a kérdést, amint becsukódik mögöttünk az ajtó.

-        Bal lábbal keltem. – zárom rövidre a dolgot, de nem hatja meg a társamat.

-     Én meg nem kopaszodom – válaszolja, annak ellenére, hogy tényleg elkezdett kopaszodni. – Figyelj, bármi is van, hagyd magad mögött míg dolgozunk.

Épp kinyitom a szám, hogy valami csípőssel visszavágjak, amikor a szemem sarkából megpillantok egy alakot, aki feltűnően igyekszik a bolt bejárata felé nyomakodni. Sötét ballonkabát van rajta, aminek a kapucniját a fejébe húzta. Utána eredek, de az illető azonnal észre vesz és menekülőre fogja. A mozgása lágy, keze apró, amivel a kapucnit igyekszik vörös hajkoronáján tartani.

-      Hé! – ordítok rá, miközben megküzdök a tömeggel, de az feltart, mintha egy falnak ütköznék. Képtelenség átjutni. A nőnek pedig máris hűlt helye. Ökölbe szorított kézzel mérgesen a levegőbe csapok. Sarkon fordulok és elindulok a következő bolthoz, el Oron mellett, akinek arckifejezése az én mérgemet tükrözi.

A következő bolt jóval kisebb, mint az előző. Ablakai kisebbek, de így is tele vannak ruhákkal, műanyag virágokkal és lampionokkal. Szegényesebb az már most látszik, de a tulajdonos legalább megpróbálja így is feldobni. Épp csak benyitnánk, egy vékony, alacsony nő bukkan fel az ajtóban. Kezeiben két virágcsokor, amit épp a kirakatba igyekszik kitenni.

-      Tudok segíteni? – teszi fel a kérdést mosolyogva. Fiatal arca piros pozsgás és életvidám, ruhája pedig  élénk piros, mint egy megérett cseresznye.

-        Igen, tud, Miss... – hallgat el Oron mivel nem tudjuk a nő nevét.

-        Ms Corbyn. – mutatkozik be – Rowland Nell-ről van szó?

-       Igen – válaszolom, oda se figyelve. Még mindig azon a leskelődőn bosszankodom. Mi van ha ő volt a tettes és most elszalasztottuk? Még az arcát sem láttam. Csak a magasság alapján nem lehet beazonosítani senkit.

-      Sajnálatos, ami vele történt. Mr Nell kedves ember volt. – teszi bele a vázába a virágcsokrokat majd ízlésesen elrendezi – Engem nem zavart, hogy itt nyitott ruhaboltot. Ő ugyanis a tehetősebbeknek készítette a ruhákat, én pedig a szegényebbeknek. – biccent a fejével a ruháira, amik tényleg mellőzik a csillogást, a fodrokat és a selymes anyagokat. Szintelenek és szinte ugyanúgy néznek ki.  

-        Tudja, hogy ki akart ártani neki? – teszi fel Oron hümmögve a következő kérdést.

-     Talán a szembe lévő boltos nő. – mutat a rövid, tömzsi ujjával a másik épületre – Az a nő állandóan leskelődik és figyeli a többi ruhaboltokat. Mondhatni kémkedik utánunk.

-        Miért tenne ilyet? – kérdezem, pedig az özvegy említette, hogy nagy a verseny a boltok között.

-      Mert nem képes kitalálni új fazont – húzza el a vastagon rúzsozott száját – Sok ötletet tőlünk lopott az utóbbi időben

-        Még egy kérdés, Miss. – csukja össze a noteszét Oron - Mit csinált tegnap este 10 és éjfél között?

-       Megvendégeltem a lányomat és annak a férjét a házamban. – válaszolja büszkén aztán elköszön és indul a dolgára.

Sarkon fordulok, aztán kemény léptekkel a szóban forgó bolthoz vágtatok. Oron alig bír léptést tartani velem.

A tulajdonos nevét, Phoebe Bleeze, hirdető ajtó előtt egy kék-fehér csíkos, nyári ruhát viselő, molett nő áll, aki épp letörli a hirdető tábláját. Lángvörös haja már messziről feltűnik, és azonnal tudom, hogy ki ő.

-        Maga volt. – vádolom meg azonnal, mielőtt elé állok, és megragadom a könyökét - Mit keresett a Mr Nell boltjánál?

-       Nézelődtem, mint mindenki más – válaszolja miközben egy ártatlan mosollyal az arcán néz fel rám. Szeplői erőteljesek, de smaragdzöld szemeinek a csillogása és vérvörös rúzsa mellett szinte eltörpülnek. Közelebb lépek hozzá, jelezve, hogy nem vagyok vevő a mellébeszélésre, de erre a nő csak még inkább elmosolyodik, kihúzza magát, hogy mély dekoltázsa láthatóbb legyen.

-        Csak beakartam nézni a boltba, hogy milyen ruhákat tartott bent a pasas. – folytatja, közben végig méri a borostás arcom és az ing gallér mögül kilátszódó nyakam.

-        Minek? Lopni tőle?– vakkantom, mire a nő kacéran felvonja vékony szemöldökét.

-    Jaj dehogy, Rowlandnak ízléstelen ruhái voltak: csupa csicsa és fodor. Ellenben a szabásuk bámulatos... - válaszolja miközben a mellkasomra teszi a kezét és babrálni kezd a nyakkendőmmel.

-       Ez nem normális dolog és gyanús is egy gyilkosságnál – figyelmeztetem, hiába mondta az előző bolt tulajdonosa, hogy leskelődik Pheobe utánuk.

-      Attól még, hogy megakartam tudni ezt-azt, nem jelenti azt, hogy ölnék is. – világosít fel aztán feljebb csúsztatja a kezét, egészen a nyakamig -  Különben meg kedves férfi volt. Többször is beszélgettem vele az utcán....

-     Mit csinált tegnap 10 és éjfél között, Miss Bleeze? – vág közbe Oron kemény, figyelmeztető hangon. Ez magamhoz térit, és hátrébb lépek a nőtől.

-      Autós moziban voltam a barátaimmal, Nyomozó. – fordul felé villogó szemekkel. - Remek film volt, ha már így kérdezi. Vidám és humoros. Magára is ráférne. – Oron a megjegyzésre összeszorítja a száját és gyilkos arccal bámul a nőre.

-       Köszönöm, Miss, majd ha rám fér, eszembe fog jutni – felvési az infókat, aztán ott hagyja a nőt, én pedig követném a példáját, de Pheobe közbe szól.

-        Névjegykártyát nem kapok? – dönti meg a csípőjét és rám kacsint– ha eszembe jutna valami.

Dühösen a kezébe nyomom a névjegykártyám aztán szó nélkül magára hagyom.

∞∞∞

Az irodába beérve ahelyett, hogy leülnék a székembe, az ablakba állok és megtámaszkodva a párkányon dobolni kezdek az ujjaimmal. Oron kényelmesen leteszi a kabátját aztán önt mindkettőnknek egy adag whiskeyt.

-       Akkor adott ez a Rowland Nell, akinek betörtek a boltjába, hogy ellopják az aznapi bevételt, de a tulajdonos pont rajta kapta a tolvajt. – foglalja össze Oron röviden az eddigieket, miközben átnyújtja a poharat nekem.

-      Vagy amúgy is megakarták ölni, és utána lopták még meg. – kontrázok rossz májúan, mire Oron meglepődötten felvonja a szemöldökét. – Amúgy milyen tolvaj az olyan, aki nem hagy sem szemtanút, sem nyomot. Semmilyent. – hajtom fel az összes piát, aztán kiélvezem ahogy az erős alkohol bizsergetni kezdi a torkom.

-    Valószínűleg profi, Jax. – gondolkodik hangosan Oron – Utána kell nézni, kiket engedtek ki mostanában.

-        A konkurens boltok is ki vannak zárva egyenlőre – folytatom figyelmen kívül hagyva Oront.

-      Attól még az alibijüket ellenőrizni kell. – kontráz rá a társam, aki felhajtva a maradék italát elkezdi listába szedni a további teendőket – Főleg annak a vöröshasú nőnek, Ms Bleeznek.

-       Az a nő nekem sem szimpatikus – értek egyet, mire Oron kételkedve rám pillant, emlékeztetve a nő rámenősségére. – Nyomozott a többi bolt után – válaszolom kihangsúlyozva a szavakat.

-      És mi a helyzet a feleséggel? – folytatja Oron megforgatva a szemeit, jelezve, hogy nem hisz nekem.

-        Őszintének tűnt a viselkedése – vélekedek, majd elindulok egy újabb adag piát tölteni magamnak – De biztosra kell menni, és meg kell nézni, hogy nyerhetett e valamit a férfi halálán.

-      Mindenképp, de nekem nem tűnt érdeklődőnek a bolt iránt – vakarja meg frissen borotvált állát Oron. – Amúgy is beszélni kell még vele, mert alig válaszolt a kérdéseinkre.

-       Később visszamegyünk, hátha akkor jobban lesz – vonom meg a vállam. Fogalmam sincs, hogyan viseli ez a nő a gyászt és a megrázkódtatásokat. Nem ismerem őt, de ártani nem árt, ha most hagyjuk egy kis ideig.

-      Elnézést uraim – kopog be az amúgy nyitott ajtón Stephen, kezében egy nagy adag jegyzettel – Meghoztam a törzsvásárlók listáját és a kihallgatások jegyzeteit. – lép beljebb és Oron kezébe nyomja a papírokat. Biccent aztán elhagyja az irodánkat.

-       Elég sokan jártak hozzá vásárolni. – állapítja meg belelapozva a papírokba. – Mr Nell-ről egész egybehangzó véleményeket mondtak: kedves, segítőkész, él hal a boltjáért....stb.

-        Eddig remek – jegyzem meg szarkasztikusan aztán lerogyok a székembe.

-        Kerítek valami kaját magunknak – jelenti ki Oron, majd kimegy.

Amint kilép az irodából Oron, a telefonért nyúlok. Nem hagyom annyiban a dolgot Harleen és köztem. Tudni akarom, miért nem jött el vacsorázni.

-   Kezelő, kapcsolja a Duskfall utca 23-as számú házát – utasítom a kezelőt, még mielőtt az beleszólna a vonalba. Azonnal kapcsol. A telefont azonban sokára veszi csak fel Harleen.

-       Tessék – szól bele Harleen halk hangon. Nyoma sincs a vidámságnak vagy a dallamos hangjának.

-       Harleen... – kezdem, de a nő azonnal rám csapja a kagylót.

-       A rohadt életbe – csapok hatalmasat ordítva az asztalra. Duzzog... Mégis mi a frász baja van?

-    Ha az emberre így rávágják a telefont, akkor jobb ha pihenteti a dolgot egy kicsit - mutat a telefonra Oron, akinek ezek szerint sikerült végig néznie a jelenetet. Leteszi a kövér szendvicseket azt asztalra, ismét tölt egy kis erőset, aztán leül és jóízűen enni kezd.

Én is kicsomagolom a szendvicset, de képtelen vagyok enni, annyira idegesít és zavar is ez az egész. Felmordulok, felpattanok és kiviharzok az irodából.  Megállok az utcán, és neki dőlök a napsütötte meleg falnak. Egy ideig így ácsorgok még és nézem, ahogy a járdán emberek sétálgatnak, és ahogy egy-egy auto elrobog mellettük. Felsóhajtok, aztán ellököm magam a faltól és elindulok az Irattárba.

Az Irattár ismerős doh szaga ezúttal megnyugtat, mint ahogy a sötét fabútorai keltette félhomály is. Mintha azt ígérné, hogy elrejt a gondjaim elől és eltereli a gondolataim a megsárgult lapú irataival. És ez az ami nekem most a leginkább kell. Elindulok a szokásos helyemre, hogy aztán felkutassam a frissen szabadult tolvajok, pitiáner bűnözők névsorát és a frissen megözvegyült feleség hátterét.

A kisebb kihágásokat elkövetők listája azonban semmi érdekeset nem ígér: néhányan szabadultak csak, de azok is azonnal elköltöztek a városból. Jóval előbb, mint a pár napja történt gyilkosság. Következik a Nell házaspár. Öt éve házasodtak össze egy kicsi fogadóban valahol a város szélén. Dinah harminc éves lesz idén ősszel, Rowland azonban már betöltötte a negyvenet. Nem találok születési anyakönyvi kivonatot, tehát nem születtek gyerekek. A boltot négy éve üzemelteti a férfi, amire nincsen biztosítás kötve. Sőt a férfi életbiztosítást sem kötött. Hátradőlök a kemény székben. Érdekes, hogy nem kötött biztosítást a boltra. Ostobaság, ha már ennyi időt és pénzt ölt bele. Megdörgölöm az orrnyergem. Ez viszont azt jelenti, hogy nem ez volt a fő cél, vagy Oronnak van igaza, és tényleg csak meglopni akarták és véletlenül ölték meg. Megvonom a vállam, aztán mindent lejegyzetelek. Ismét felírom magamnak és be is karikázom a kérdőjelet, ami az indítékot jelöli, aztán húzok belőle két nyilat. Az egyik alá felírom, hogy „lopás és gyilkosság?”, a másik alá, hogy „gyilkosság és lopás?”. Becsukom a noteszem aztán felállok és hazamegyek.

∞∞∞

Másnap korán reggel már a tetthelyre tartunk Oronnal. Cefetül aludtam és még a nyakam is be van állva. Oron azonban kipihentnek látszik.

-       Mi az? – kérdezi kíváncsian. Hát persze, hogy még az sem kerüli el a figyelmét, hogy rá néztem. Látva a jólelkűségét, nagyon szeretném megkérdezni tőle, hogy neki miért boldog és sikeres a házassága. Mi a titka?, de aztán elvetem az ötletet. Biztosan szerencsétlennek nézne, ha elmondanám, hogy valami hiszti miatt nem beszélünk Harleennal.

-      Tegnap semmi eredménye nem lett sem a tolvajoknak, sem annak, hogy a feleség a biztosítás miatt csinálta volna. – mondom inkább helyette és kibámulok a kocsi ablakán.

-        Értem – válaszolja csendesen Oron, mintha másra számított volna.  – A konkurens boltosoknak is igazoltuk az alibijüket.

-        Egyre jobb.... – motyogom és karba teszem a kezem. Ennél nagyobb zsákutcát...

∞∞∞

A bolt előtt most is van tömeg, ám most már kevesebben vannak, csendesebbek és nem kell átvereke3dni magunkat közöttük, amikor a boltba indulunk.

Még akkor sem szólnak egy szót sem, amikor levesszük a bejárati ajtót átlósan lefedő kordonszalagot és belépünk.  A szalonban megfagyott a levegő: hiába jön be fény és csillan meg a ruhákon, a vérfolt akkor is ott éktelenkedik a földön, a nő szívszaggató sikolyai pedig itt csengjen a fülemben. Kissé kiráz a hideg. 

Oron megkerül és célba veszi a kasszát és annak környékét így nekem marad a többi. Megsimogatom a karom, hogy enyhítsek a libabőröm, aztán elkezdem átnézni a holttest helyét, majd áttúrom a földön heverő ruhákat is. Semmit nem találok. Se egy hajszál, se egy cipőről leesett sár darab, semmi. Felállok és átmegyek a mellettem lévő sorba. A fém állványt elég nagy erővel lökhették fel, ha meggörbült a váza és felkaristolta a taposót is, a fogasok nagy része pedig szerteszét szóródott. Leguggolok a tövébe: innen közel van a kassza, és látni a hátsó helyiségek ajtaját is. Ha ebből indulunk ki, akkor előbb történt a lopás, és utána a gyilkosság, erősítem meg az egyik teóriám. Már épp állnék fel, amikor észreveszek egy apró koszfoltot a taposón. Ideje volt... dörmögöm, aztán mintát veszek belőle. Mégsem voltál te annyira zseniális. 

Előveszem a zakóm belső zsebéből a kopottas noteszem, hogy a már korábban elkészített alaprajzra ezt is felrajzoljam, amikor neszt hallok. A tollat megmarkolom, mintha gumibot lenne és védekező állásba állok. Nincs senki a boltban, legalább is a szalon részében, még Oron sem. A nesz újból hallatszik, mintha puffanna valami, a szívem pedig heves kalapálásba kezd.

-      Eh... – hallom Oron nyögését a bolt hátsó részéből. Baszki....kifújom a levegőt, és elteszem a tollat. Amikor hátra sétálok, Oron két kupac irat között kutat, és egy mappa a földön hever.

-    Kosz foltot találtam a földön – tájékoztatom, miközben felmarkolok egy adag levelet, hogy besegítsek – Nem tudom, mi lehet. Krémes állagú, csúszós valami.

-       Az jó.  – válaszolja egy sóhajjal – itt semmi nincs: se adócsalás, se más. Rendesen vezette Mr Nell a boltot, habár elég borsos árakkal dolgozott.

-        Gondolom, ezért törtek be ide. – vonom le a konklúziót, mire Oron hümmögve bólint egyet.

Egy órát töltünk még a papírok átnézésével, de eredménytelenül. Visszateszünk mindent a helyére, aztán elindulunk kifelé. Ahogy kilépek az ajtón felsóhajtok. Nyomasztó lett a légkör, hiába a csillogó és ezek szerint drága ruhák. Épp lelépek a tornácról, amikor valaki megragadja a vállam. Oronra számítok, mivel ő jött mögöttem, de ahogy oldalra pillantok meglepődök.

-      Eltűnt egy ruha. – mondja döbbenten a kézhez tartozó nő, miközben a kirakati ablakra szegezi egyik ujját. – Egy kék és arany színű, csipkével és rojtokkal – a kijelentésére mindenki felénk fordul.

-       Maga ezt honnan tudja? – kérdezem, mire a csontos arcú, viseltes kalapot és ruhát viselő, magas nő elengedi a vállam és kihúzza magát.

-      Azoknak akik nem tudják megvenni ezeket a drága ruhákat– mutat célzásként a saját kopottas ruhájára – azoknak csak a bámészkodás marad. Amúgy meg az a kék ruha volt a kedvencem. – jegyzi meg egy színpadias mosoly kíséretében.

-      Mások is rendszeresen jöttek ide „bámészkodni”? – teszem fel a kérdést óvatosan, de az álmodozni szó hallatán így is grimaszra torzul a nő arca.

-        Igen – válaszolja sértődötten – a tömeg nagy része szeret „álmodozni”, Uram.

-      Mindenki szépen itt marad, és kihallgatjuk magukat – kiáltom el magam, mire a tömeg elnémul aztán mint egy megpiszkált hangyaboly zúgolódni kezd.

-       Hívok néhány tizedest, hogy segítsenek – jelenti ki Oron, aztán ismét leveszi a kordonszalagot az ajtóról, amit épp az előbb ragasztott vissza.

A kihallgatásra a két varrószobát nevezzük ki, egyikbe Oron, másikba én ülök be, míg az a pár tizedes, akit sikerült bevonnunk, az utcán lát neki a feladatnak.

Az első nő, aki benyit hozzám, túlsúlyos, amit még inkább kihangsúlyoz a ráfeszülő, egy számmal kisebb méretű szürke blúza és zöld szoknyája.

-        Milyen gyakorisággal jár a bolthoz? – teszem fel a kérdést azonnal, amint belép.

-       Majdnem mindennap – válaszolja undok arckifejezéssel piros pozsgás, kerek arcán. Becsapja az ajtót, jelezve, hogy még le sem ült.. – Sosem lehet tudni, mikor lesz megint kiárusítás.

-        Kiárusítás? – kérdezek vissza értetlenül.

-       Amikor Mr Nell, kiszanálja a megmaradt nyers ruhaanyagokat. Ami neki kuka, az nekünk kincs. – kegyeskedik kifejteni miközben összeráncolja hegyes orrát.

-        A többi nő is azért jár oda?

-        Maga szerint? - Megszívja a fogait aztán karba teszi a kezeit - Úgyhogy itt senki nem puszi pajtás senkivel.

-    Volt talán konfliktusa is ebből? – vonom le az érthető következtetést miután leírtam néhány kulcsszót.

-      Volt. Egy szőke, malacképű nővel, amikor ki akarta tépni a kezemből a textilt. – válaszolja olyan könnyedén, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

-      Mit csinált két napja, 10 és éjfél között? – kérdezem inkább, hogy leplezzem a döbbenetem Nők verekednek ruhákért? Abszurd.

-        Épp a beteg gyerekemet ápoltam.

-      Köszönjük. Még keresni fogjuk, Miss. – zárom le a kihallgatást, a nő látványosan sóhajt egyet, hangosan bevágva maga mögött az ajtót, amikor távozik.

A következő, aki helyet foglal velem szemben, egy görbe hátú, vékony nő, akinek a hosszú haja úgy is derékig ér, hogy össze van fonva.

-      Milyen sűrűn jár a boltnál? – teszem fel rutinosan a kérdést, bár alig tudom levenni a szemem a hajáról.

-   Mindennap, Nyomozó – válaszolja rekedt hangon – Arra felé megyek amúgy is, úgyhogy megállok.

-        Volt konfliktusa a kiárusítások alatt?

-        Igen. Azzal a fekete hajú nővel, aki mindig valami nagy, ízléstelen díszt tesz a hajába. Úgy nekem rontott mint valami vadmacska – panaszolja, majd felhúzza a blúza buggyos ujját, hogy lássam a karmolásnyomokat rajta. Közelebb hajolok: több napos már a seb, nem friss, de elég mélynek tűnnek. Felvonom a szemöldököm, aztán felírom magamnak ezt is.

-        Mondja mit csinált két napja, 10 és éjfél között? – tudakolom meg bár amilyen girnyó alkatú a nő, nem hiszem, ő lett volna a tettes. Mr Nell, hiába volt magas, így is kétszer akkora mint a velem szemben ülő.

-        Édesanyámat látogattam meg a szomszédos városban és ott is aludtam. – válaszolja, de a hangja ezúttal szomorú. Rám néz, várva hogy kérdezzem meg, miért, de én direkt nem teszem meg. Megköszönöm az együttműködését és az idejét, a nő pedig lebiggyesztett szájjal kimegy.

Épp hangosan kifújom a levegőt és az asztalra dobom a tollam, amikor benyit a következő ember. Egy alacsony nő az, aki egy könnyed mozdulattal bevágja az ajtót maga mögött, aztán úgy ül le a székre mintha menten összeesne. Meglepődöm a karikás a szemein, a gyűrött az arcán és a kosz és ételmaradékos kötött ruháján.

-     Napi szinten jár a boltnál?  - kérdezem óvatosan, bár a foltos ruhájából ítélve egészen kicsi gyermekei lehetnek, ami kizárja, hogy kirakatokban csüngjön.

-      Nem, csak hetente – válaszolja lassan, vontatottan, mintha félálomban volna. Közelebb hajolok hozzá azt várva, hogy most azonnal elnyomja az álom.

-       Az akciókban magam is részt szokott venni gondolom – mondom, mire a nő bólint egyet. – Volt összetűzése bárkivel is?

-        Lássuk csak – kezdi, de ásít egyet aztán lecsukódik a szeme.

-        Hölgyem? – lököm meg a vállát, mire felriad.

-     Egyszer egy nagyon kövér nővel, meg egyszer egy nagyképűvel is, akinek valami gaz volt a hajában. – ásít még egyszer majd elhúzza a kócos haját a nyakáról, hogy lássam a karmolás nyomokat. Ezt a karmolást mutatta a másik nő is, és a virágos hajú nőt okolta.

-        Van alibije a gyilkosság estéjére? – faggatom tovább, bár már is sejtem a választ.

-        A nővérem gyerekeire vigyáztam. Pizsama parti volt. – pislog rám nagyokat.

-      Köszönöm a segítségét. – köszönök el, mire a nő bólint, majd feláll és elindul kifelé. Aztán megtorpan.

-   Tudja, lehet, hogy nem véletlenül tűnt el az a ruha: este Szving parti lesz. – mondja el a véleményét, aztán már csukná be maga mögött az ajtót, de felbukkan Oron

-    Végeztünk – jelenti be Oron, aki csinál pár fej -és váll körzést, jelezve, hogy ő is teljesen lezsibbadt.

-        Jutottál valamire? – kérdezem reménykedve.

-        Mindenki ujjal mutogat a másikra – mondja letörölve azt a pici reményt is, ami eddig volt.

-        Itt is, sőt este szving parti lesz, és mivel eltűnt egy drága ruha...

-      Akkor este táncolni megyünk – szakít félbe lelkesen. El is tűnt az előbbi fáradtság az arcáról, amin megvagyok lepve.

-      Inkább nézzük meg, melyik nőre mutogatnak a legtöbben – válaszolom fintorogva. Fáradt vagyok, és kedvtelen, táncolni ráadásul meg utálok. Felállok, és elindulok kifelé, hogy megkeressem az egyik tizedest, és elkérjem tőle a kihallgatások jegyzeteit.

∞∞∞

Az irodában az ablaka ismét megtelik az eddigi bizonyítékokkal, az asztalon a fényképek és a mai kihallgatások papírjai hevernek két csésze kávé kíséretében. Oron a székében ülve tanulmányozza a jegyzeteket, míg én az asztalnak támaszkodva bámulok egy kisebb kupac kitépett jegyzetlapot.  

-       Akkor, ezek szerint három nő van, akiket legtöbbször megemlítettek – vonom le a következtetést, Oron pedig egy rövid bólintással helyesel.

-      Ezzel már lehet kezdeni valamit – felírja magának a három nevet, majd felpattan a székéből és sietősen elindul kifelé. – Hívjuk is be őket kihallgatni.

Nem mozdulok. Oron buzgóságát nem tudom hová tenni. Amúgy sem szokta a munkát halogatni és nem is keres kifogásokat, de most mintha fel lenne dobva valamiért.

-      Gyerünk, este buliba megyünk – noszogat, aztán indul is, én pedig hangosan kifújom a levegőt. Akkor ezért ilyen buzgómócsing.

∞∞∞

Betsy Mills gügyögve a karon ülő, fürtös hajú kisfiának lép be a kihallgató szobába. A félhomálytól és a barátságtalan helyiségtől a gyerek azonnal megszeppen és máris lekonyul a szája. Miss Mills azonnal előkapja a kék kis cumit a táskájából és a gyerek szájába nyomja.

A nő bocsánatkérőn ránk néz, aztán leül velünk szembe a székre. Az ölébe teszi a gyereket, aki kissé félve bámul vissza ránk.

-        Kérem, meséljen erről a Deryn Kidhamről. Azt mondta, volt vele konfliktusa – kezdem egyből a lényeggel. Ez a gyerek biztos, hogy perceken belül sírva fakad.

-        Igen volt, megkarmolt, mint már mondtam –  jelenti ki félve, mintha ezzel máris gyanússá vált volna – de...de mindenkivel ilyen kis fruska. Úgy kapkod mindenért, amit csak Mr Nell kidobott nekünk, mintha csak őt illetné.

-        Mit tud erről a nőről? – faggatom tovább, mire a nő nagyot nyel.

-      Hát, nagyképű és erőszakos. Fennhordja az orrát, mintha több lenne nálunk pedig aztán ő is ugyanolyan szegény mint mi. – mondja idegesen, aztán megsimogatja a gyerek fejét, akit nem nyugtat meg a kedves gesztus. Rám szegezi a tekintetét és félve lesi minden mozdulatomat. – Ha jól tudom, takarítani jár mások házához, míg a férje keményen dolgozik a gyárban. Lehet, hogy szégyenli, hogy csak takarít és ezeken az akciókon éli ki magát – jegyzi meg mint egy mellékesen.

-      Gondolja, hogy képes lenne ölni is? – kérdezi ezúttal Oron, mire a nő megszeppen a harsány, barátságtalan hangján.

-        Hát, talán, ha képes egy rongyért verekedni...  – válaszolja bátortalanul.

-        És mit tud Rodha Elihuról? – teszem fel a következő kérdést, bízva abban, hogy erről a nőről is tud némi infót.

-      Faarcú nő, tudják az aki búskomor, befásult, mint mindenki aki sóvárogni jár a boltokhoz. – a gyerek ekkor köpi ki a cumiját és kezd pityeregni. Az anyja ismét a szájába teszi a cumit, aztán magához öleli és ringatni kezdi - Sokszor van ott, mert háztartásbeli, a férje meg gyári munkás, ha jól emlékszem, úgyhogy van ideje.

-      Fűződhet valami érdeke ahhoz ha meghal Mr Nell? –  teszem fel a kérdést ismét. A nő erre Oronra néz, aztán ismét rám. Talán sejti, hogy vannak gyanúsítottjaink már, és ez a két nő is az.

-      Azzal saját magának is keresztbe tenne, nem? Akkor ő sem kapna ingyen textileket. – gondolkodik hangosan – Bár, elég durva verekedés volt közöttük...

Van valami abban, amit mond, de nekem az is gyanús, hogy ennyire mutogat a másik kettőre, vakarom meg az állam, aztán Oronra pillantok, aki felvonja a szemöldökét, aztán bekarikázza a másik két nő nevét a noteszében

-        Azt mondta, van alibije a gyilkosság estéjére. Étteremben volt, jól tudom? – kérdezem végül, de direkt hibásan tippelek, hogy másodjára is ugyanazt mondja -e

-        Nem, Uram – néz rám meglepődötten –  pizsama parti volt otthon a három gyerekkel.

Bólintok, mert elsőre is ezt mondta, bár nem értem, milyen három gyerekkel. És ez valószínű látszik is, mert folytatja.

-        A nővérem másik két gyerekére is rendszerint én vigyázok, tudja. – magyarázza, és már mondaná is tovább, de közbe vágok.

-    Köszönjük a kedves segítségét, Miss Mills. – villantok rá egy barátságos mosolyt – Még jelentkezünk.

Betsy bólint, aztán a vállára teszi a táskáját és magához szorítva a még mindig szipogó gyereket távozik.

Deryn Kidham a következő, aki miután leült, keresztbe teszi a lábait és átkulcsolja az ujjaival a térdét, aztán olyan lenéző arccal mered ránk, mintha meglenne sértve, hogy behívattuk.

-       Miért összeveszett Miss Mills-el és Missis Elihu-val? – kérdezi egyből Oron, kemény, ellenséges hangon, hogy éreztesse a nővel, hogy ki itt a főnök.

-      Szóval így hívják őket. – csettint egyet a nyelvével - Igen volt némi gondunk, ugyanis Mr Nell nekem szokta adni a kiárusított darabjait, ezek meg rávetették magukat.

-      Mi az hogy magának szokta adni? Nem úgy működik, hogy aki kapja marja? – teszem fel a kérdést,  mert eddig úgy tudtam, ez így működik.

-        Ezek azt hiszik, mert nekik is kell textil, hogy tudjanak új ruhát varrni maguknak – húzza fintorra az orrát, mintha valami büdös dolgot szagolna - de nekem jár, nem másnak

-        Ezért karmolta meg őket? – teszem fel a kérdést, bár meglep, hogy ezt mondja, míg a többi nő mást, ami hozzá teszem, logikusabbnak is tűnik.

-      Igen – mosolyog gonoszan, pedig ez annyira nem nagy erény. Pláne egy gyilkosságnál... – Ha egyszer a helyzet megkívánta...

-        És mit tud a másik két nőről? – veszi át a szót Oron, aki rákönyököl az asztalra, így nagyobbnak mutatva a vállait. A nő szeme megcsillan, mintha ez felhívás volna keringőre.

-    Semmit, nem a barátnőim. Ők is ott szoktak bámészkodni –  kopogtatja meg az ujjával a kirúzsozott száját, mintha mélyen elgondolkodna. – Bár talán a szőke többször is járt a boltnál. Azt hiszem, neki jött ki egyszer a férje a bolthoz, hogy haza ráncigája azt a nőt.

-        Ezt fejtse ki. – utasítja Oron, mire a nőre felsóhajt, mintha nehezére esne válaszolni.

-    Gondolom egész nap ott bámészkodott, ahelyett hogy a dolgát csinálta volna, a férje meg megelégelte. Szánalmas jelenet volt. – megvonja a vállát aztán hátra dől a székben.

-      Maguknak ennyit számít az a rongy, amit Mr Nell kidobni akart csak? – csúszik ki a számon értetlenül, mire Oron az asztal alatt bokán rúg.

-        Meglátszik, hogy magának telik ruhákra. – fröcsögi Deryn – ha nem így volna, még a kukából is képes volna kiguberálni más szemetét – hangosan kitolja a székét és épp felállna, hogy sértődötten kivonuljon, de Oron megelőzi.

-        Még egy szóra, Missis Kidham. Azt még nem árulta el, mit csinált a gyilkosság éjszakáján.

-      Vacsorázni volt a férjemmel, Nyomozó. Vagy még ezt is sajnálják tőlem? – aztán kiviharzik és bevágja az ajtót maga mögött, hogy az egyik fali lámpa búrája leesik és széttörik.

Rodha Elihu az utolsó a három gyanúsított közül. Egy szó nélkül leül a kényelmetlen székre, aztán rákönyököl az asztalra, összekulcsolva ujjait, lábait szorosan összezárja, és az asztalra szegezi karikás, fénytelen szemeit, lefelé konyuló száját pedig igyekszik vonallá préselni, mintha egyszerre lenne szomorú és kétségbe esett.

-      Meséljen nekünk Deryn Kidham-ről és Betsy Millsről – utasítom határozott hangon miközben karba fonom a kezem.

-      Hogy kikről? – kérdez vissza értetlenül, mintha nem tudná kikről lenne szó. Megköszörülöm a torkom figyelmeztetve, hogy ne játssza meg magát.

-       Betsy az az álomkóros nő, aki mintha állva el akarna aludni. Mint valami holtkóros. – mondja végül, miközben ismét az asztalra szegezi a tekintetét. -  Csak emiatt jegyeztem meg, mert amúgy nem sűrűn jár a bolt felé.

-        Deryn viszont más. Az a fajta, aki erőszakos és mindenkire ráveti magát, aki csak az útjában áll. – folytatja miközben feltűri a sötétzöld blézere ujját, hogy lássuk a karmolás nyomot, majd eltűri a kócos haját, hogy lássuk a tarkójánál azt a foltot, ahol hiányzik a haja egy csomóban.

-        Másoknak is neki esett, nem maga az egyedüli – mondom miközben átlapozom a noteszem, hogy összeszámoljam, hány embernek esett már neki Miss Kidham. Többeknek is, de Rodha sebe a legsúlyosabb. Ebből arra tippelnék, hogy Rodhának ez nyújthatott elég indítékot, hogy megölje a tulajt, bosszút állva ezzel a másik nőn.

-        Mondtam hogy erőszakos. – lebiggyeszti az amúgy is lefelé konyuló ajkát, aztán lehúzza a ruha ujját és ismét felveszi az eredeti pózt. Mint egy kis gyerek, aki fenyítésre vár.

-        Gondolja, van köze Mr Nell meggyilkolásához? – teszem fel a következő kérdést.

-     Azt nem gondolom, mert szerintem szeretők voltak – válaszolja a nő, amivel mindkettőnket meglep.

-        Ezt miből gondolja? – veszi át a szót Oron, aki kíváncsian előrébb hajol a széken.

-       Annyian ott vagyunk szegényebbek, mégis mindig az a nő kapja a kidobott textileket? Nekem ez gyanús. – fejti ki az álláspontját, mire összepillantunk Oronnal. Ez lehet egy új forró nyom. A féltékenység és a bosszúvágy mindig kéz a kézben jár. Lehet, hogy valamelyik nő rájött a viszonyra, ezért ölte meg a férfit, nem is azért, hogy Deryn Kidham ne kapjon többé ingyen gúnyát.

-        Mit is csinált a gyilkosság napján? – kérdezem gyorsan témát váltva, ami egyáltalán nem zavarja össze a nőt.

-        Otthon voltam a férjemmel – válaszolja másodjára is, aztán az ajtóra néz majd ránk. Mi pedig elbocsátjuk

-      Nekem úgy tűnik, hogy Deryn Kidhamre mutogatnak. – dobom le az asztalra a tele írt noteszt hogy aztán fáradtan megdörgöljem az arcom.

-        És gondolod az lehet a nyitja, hogy viszonya lehetett a tulajnak vele? – kérdezi, miközben az ujjai közt pörgeti a tollat. Mostanában egyre többször csinálta ezt, ha agyalni kell valamin.

-       Ha így van, akkor a férfi megölése volt az elsődleges cél, nem a kirablása, és még Miss Kidham-en is bosszút állnak. – gondolkodom hangosan.

-      Szerintem Rodhára kéne koncentrálnunk. Betsy csak egyszer veszett össze vele, és ő alig jár a bolthoz, másfelől Rodhának a legsúlyosabbak a sérülései.

-        De hát mindegyiknek van alibije... – szakít félbe Oron egy hatalmas fújtatással, jelezve, hogy nem ért egyet. Feláll és a tárgyaló előtt ácsorgó Stephenhez lép, hogy megkérje, derítsen ki mindent a két nőről, az alibijéről, és szerezzen házkutatási engedélyt. A tizedes most is teljes lelkesedéssel bólint és fürge léptekkel elindul a dolgára.

∞∞∞

Szving parti egy hatalmas bárban foglal helyet a város szívében, amit fényes faburkolattal és fapadlóval burkoltak be, hogy kissé sötétebb, meghittebb hangulata legyen. A fényekért így a kövér, hosszan lelógó csillárok felelnek, arany sárga színnel beragyogva a helyiséget és azt a rengeteg embert, aki már javában táncol a zenekar ritmusos zenéjére.

-      Mi a bárral kezdjük a megfigyelést – jelenti ki azonnal Oron, mutatva a terem másik felében található szerény bárra. A felesége, Miss Payne, akin a megszokott feszes szoknya és nyakig begombolt, egyszínű blúz, helyett most egy mély kivágású, fekete csillogós estélyi van, hevesen bólogat, majd hátra vetve szőke fürtjeit a csontos válla felet, rám kacsint, aztán elindul a bár felé. Oron megmarkolja a fenekét, mire a nő felvihog. Megdörgölöm a szemem. Te jó ég. Mi ütött ezekbe? Sosem szoktak ilyenek lenni. 

Én a másik irányba fordulok és keresek egy oszlopot, távolabb a táncparkettől, ahonnan a terem nagy részét belátom. Órákkal később sem történik semmi, így már kezdem unni magam: emelkedett a hangulat, az emberek ellazultak, az élő zene felpörgött, de a lopott kék ruha sehol nincs. Ellököm magam a faltól, hogy célba vegyem a bárt, amikor feltűnik Harleen a terem közepén. 

Fekete haja vastag loknikba van sütve, amik a hátát és a csupasz vállait simogatják. A ruhája ezúttal egy fehér alapon fekete pöttyös dressz, aminek a szoknya része dús, habos-babos. Lélegzetelállító benne. Legszívesebben megragadnám a derekát és magamhoz húznám őt, aztán addig csókolnám, míg bele nem fájdulnak az ajkaink. Ám ekkor megfordul és megpillantom a szomorú és kedvtelen profilját, amitől magamhoz térek. Felszívom magam, aztán megindulok felé. Ő azonban gyorsabb. Amint észre vesz sarkon fordul és a hátsó kijárat felé indul. Épp sikerül elkapom a karját.

-        Hagyj békén, Jax – ellenkezik azonnal, de szorosan tartom. Magam felé fordítom és közel húzom magamhoz.

-      Nem, Harleen. Nálam ez nem játssza. Vagy most mondod el, hogy mi ütött beléd vagy addig megyek utánad míg ki nem szedem belőled. – Harleen erre a kijelentésemre meglepődötten az arcomba bámul. Régen sosem beszéltük meg a problémáinkat: ő duzzogott és pedig hagytam hadd múljon el a hiszti.

-      volt képed szó nélkül lelépni. – sziszegi mérgesen, aztán kitépi magát a szorításomból – Talán hiba volt beengedni téged az életembe – felpofoz aztán faképnél hagy. Páran, akik közvetlen mellettünk vannak végig nézik az egész jelentet, de egy szót sem mernek szólni. Felmordulok aztán a másik irányba indulok, ki a szabad levegőre.

Nagyot szippantok a hűvös, tiszta levegőből, pár gombját kigombolom az ingemnek és kilazítom a nyakkendőm. Egy nagyon kicsit segít enyhíteni a dühöm. Ekkor látom meg Stephent a bejárnál.

-        Figyelje a lopott, kék-arany nyári ruhát és jelentse azonnal Oronnak ha van valami. – adom ki az utasításokat neki. A tizedes azonban kérdőn rám néz majd a kigombolt ingemre, de nem szól semmit. Bölcsen csak bólint aztán már ott sincs.

Hazaérve bevágom az ajtót mögöttem, és a hűtőhöz megyek hogy kivegyem az üveg töményet, amit régóta tartogatok és nagyot húzok belőle. Marja a torkom olyan erős és fűszeres, de most az egyszer jól esik. Nekidőlök a konyhapultnak és kibámulok az ablakon. Hosszú percekig csak bámulok miközben kezd hatni az alkohol. Újból meghúzom az üveget aztán kimegyek a tűzlépcsőre, leülök a székemre és felnézek az égre. A csillagok opálosan világítanak, alig tudom kivenni a csillagképeket és a fátyol felhők is egyre inkább gyülekezni látszanak. Újat kortyolok, leteszem az üveget a korlátra, aztán belenézek a távcsőbe. Közelebbről élesebb képet kapok, így az összes csillagképet megkeresem, egyiket a másik után. Közben bele- bele kortyolok az üvegbe. Még mielőtt az utolsó csillagképhez érnék visszateszem a korlátra a félig kiürült üveget. Az alkohol miatt azonban elmérem a távolságot és az üveg leesik a földre. Millió darabra törik a tűzlépcső fémpadlóján. Szitkozódva felpattanok a székből, de megszédülök és a korlátnak esek, fellökve ezzel a távcsövet. Felordítok, beleütök a falba, aztán bemegyek a lakásba, és lerogyok a kanapéra.

∞∞∞

Másnap ugyanabban a pózban kelek, mint ahogy elaludtam. Az öklöm sajog, a ruhám gyűrött és izzadság szagú, a függönyök elhúzva, így a nap erős fénye megvillan a széttört távcsőn, ami kivilágítja az amúgy is égő szemeim. Felállok, kimegyek a fürdőbe zuhanyozni, felveszem a megszokott szürke egyenruhámat, aztán felkapom a távcsövet és elindulok a kapitányságra. Útközben képtelen vagyok kiverni Harleen szavait a fejemből. Talán hiba volt beengedni téged az életembe. Mégis miért mondta ezt? Nem volt jó az éjszaka? Megdörgölöm az arcomat. Oron pont ekkor lép ki a kapitányság ajtaján. Végig néz rajtam, és szinte egyből levonva a maga következtetését megcsóválja a fejét és várakozóan karba teszi a kezét.

-      Tegnap nem volt eredménye a ruhás akciónak? – találgatom, ahelyett hogy elmondanám, mi a bajom.

-       Nem, nem volt, de másnak úgy tűnik volt – jegyzi meg, én azonban nem válaszolok csak elindulok a kocsi felé, hogy beüljek. – Akkor egyáltalán nem pihentetted a dolgot és a másik nyakára jártál válaszokért? – ül be ő is az autóba, aztán indítja a motort.

-    Mert aztán te pihentetnéd az olyan dolgot, aminek az okát nem is tudod? – szegezem neki gúnyosan a kérdést, pedig tudom, hogy nem az ő hibája. Megköszörülöm a torkom, és belesüllyedek az ülésbe. – Kihez megyünk először?

-      Az Elihu házaspárhoz, akik negyedórányira laknak a bolttól. – olvassa el a jegyzeteket, amiket Stephen adott neki. Kövér gázt ad és elindulunk a főúton. – Amiket róluk megtudtunk egyébként helytállóak. Stephen ugyanazokat derítette ki, mint amik elhangzottak. Ahhoz képest, hogy nem barátnők elég sok mindent tudnak egymásról – jegyzi meg viccesnek szánva, de nem vidít fel.

-       Jó... – mondom egy sóhaj kíséretében, aztán kibámulok az ablakon és az elsuhanó házakat kezdem bámulni.

∞∞∞

Az Elihu házaspár háza lepukkant: a veranda ütött-kopott, hiányzik néhány korlátja, a tetőn vastagon állnak a falevelek, amiket a ház mellet ácsorgó fa ágai ide-oda söprögetnek, az udvaron semmi nincs, csak fű.

Bekopogok a megfakult ajtón. Egy ideig nagy a csend, aztán kotorászás hallatszik, majd kinyílik az ajtó.

-     Mi van? – tépi fel az ajtót egy alacsony férfi, akinek a borostás arcáról csak úgy sugárzik a barátságtalanság. Amikor meglát minket karba fonja a kezeit, amik ugyanolyan koszosak mint a farmer inge és a nadrágja is. Összevonja vastag szemöldökét, amik alatt apró, kék szemei ellenségesen összeszűkülnek.

-        Házkutatás! – jelentem ki türelmetlenül és felmutatom az engedélyt.

-        Vendégeink vannak – ordítja el magát, miután alaposan végig néz az engedélyen aztán rajtunk is. Kitárja az ajtót, ami neki vágódik a falnak, mi pedig úgy furakodunk át mellette, hogy bejussunk.

A nappali kissé kopár és rendetlen: hiába a virágmintás tapéta, a vastag sötétítő függönyök és a piros bőrkanapé, a fa dohányzó asztal ferdén áll, mintha ellenne tolva, a kandalló kormos és kitakarítva sincs, a mellette ácsorgó könyves polcokon a könyvek és magazinok rendezetlenek, a porcelán tárgyak pedig fel vannak dőlve, mintha neki esett volna valaki a polcnak.

-       Mégis kik? – lép ki érdeklődve Rodha a fürdőszobából, de amikor meglát minket lassít léptein. – A nyomozók... -  jegyzi meg az orra alatt gúnyosan.

-        Azok, és örülünk hogy a kedves férjét is itthon találjuk – vágok vissza ugyanazzal a gúnnyal.

-      Hogy viszonyul ahhoz, hogy a felesége  Mr Nell boltjánál tölti rendszeresen a szabadidejét? – teszi fel a kérdést Oron kapkodva, hogy elterelje a férj figyelmét rólam, akit szemmel láthatóan irritál a jelenlétem.

-       Azt csinál, amit akar – böfögi a választ egy váll rándítással, de közben nem veszi le a szemét rólam.

-       Akkor miért került sor egyik alkalommal arra, hogy haza ráncigálja a feleségét onnan? – teszi fel a következő kérdést, amivel végre sikerül elérni, hogy Oronra figyeljen.

-      Mert fölöslegesen sóvárog olyan miatt, ami amúgy sem lehet az övé – válaszolja miközben a meglepődéstől, hogy tudunk az esetről, felszalad ráncos homlokára a szemöldöke.

-        Sóvárog? – kérdezem, aztán elindulok a konyha felé, hogy megkezdjem a házkutatást. A konyha viszonylag tágas, amiben a legnagyobb helyet a megkopott zöld bútorok foglalják el. A pulton nincsenek díszek, csak pár használt pohár és tányér, egy vázában fakanalak, mintha egy csokor virág volna. Az étkező asztalon nincsen terítő, így látszik a megkopott felülete, és a székek közül is hiányzik egy.

-   Búslakodik, szomorkodik, lógatja az orrát, mert nincs rá pénz. – hallom a férfi egyre türelmetlenebb hangját a hátam mögül. -  Helyette megfőzhetne vagy kimoshatna...

-       Világos, azért ilyen hülye nem vagyok – motyogom az orrom alatt bosszankodva, mielőtt feltűröm az ingem ujját és nekiállok végig nézni a szekrényeket.

-        Hol volt a gyilkosság napján 10 és éjfél között? – kérdezi Oron kissé hangosabban, mint szokta, hogy ne hallja az amúgy is ingerült férj a megjegyzésemet.

-        A feleségemmel, itthon. – hallom közben Mr Elihu morgó, ellenséges hangját – Egy hosszú nap után jó az asszony kedvességét élvezni.

Oron hümmög egyet, én pedig tudom, hogy azért, mert a nő is ezt állította. Ez részben jó, részben nem, ugyanis falazhatnak is egymásnak. És a nyomozás jelenleg nem tart ott, hogy ez elegendőnek bizonyulna. Letérdelek, hogy az alsó polcokat is átnézzem, de nem találok semmit: csak étkészletet, opálos poharakat, ragasztóval megjavított kilincseket. Az egyik szekrényben konzerveket, müzlit, kenyeret. Következik a kuka. A szekrények mellett bujkál, így alig venni észre. Leveszem a műanyag tetejét és könyékig beletúrok. Elég sok a szemét: üres konzervek, műanyag csomagolások, megmaradt szendvics, újságpapír köteg, összegyűrt nyugták kisebb összegű vásárlásokról, és a kuka legalján egy szivaros doboz.

Felállok és már épp mennék a csaphoz kezet mosni, amikor szemben találom magam Mr Elihuval.

-        Sokáig tart még? – olyan közel áll hozzám, hogy érzem a leheletét és a kölni csípős illatát.

-      Igen, úgyhogy üljön le – vágok vissza, de a férfit ez nem tántorítja el. Karba fonja a kezét és bámulni kezd azt sugallva, hogy tűnjek végre el. Oronra nézek, aki a nappalit kutatja át, miközben Rodha a kanapén ül és onnan figyeli döbbenten az eseményeket.

Bemegyek a hálószobába, nyomomban a férjjel. A helyiség nem nagy, egyik felét egy francia ágy foglalja el, a másikat fésülködő asztal és egy háromajtós szekrény. Benézek az ágy alá, az éjjeliszekrényekbe, aztán a női piperék közé, végül a ruhásszekrénybe. A fogason összevissza lógnak a ruhák, minden rendszert mellőzve. Feltúrva a ruhákat azonban látok néhány kézzel varrt darabot is. Egy-egy blúz és egy zakó. Nem profi munka, de ügyes. Valószínűleg ezeket Mr Nell szanálta ki és abból készültek. Visszateszek mindent a helyére majd visszamegyek a nappaliba. A feleség ugyanabban a pózban ücsörög a kanapén és Oront bámulja, aki a fürdőszobában kutakodik.

Mr Elihu megáll mellettem, mintha őrizni kéne engem, aztán vet egy pillantást Oronra is, aki túlságosan csendben van. Ha nem hümmög vagy zörög, akkor nem talált semmit. És ezt valószínűleg a férj is tudja, mivel elindul a bejárati ajtó felé és szélesre tárja.

-     Még jelentkezni fogunk – jelentem ki, felhívva Oron figyelmét a távozásra, majd kikísérem magam.

Az autónál várakozom Oronra, aki a kezét törölgetve jön utánam.

-        Vélemény? –  kérdezi miközben beszállunk az autóba és elindulunk a másik gyanúsított házához.

-        Nem találtam semmit: sem a ruhát, sem nagyobb összegű nyugtákat, sem pénzt elrejtve. Egy üres szivaros doboz volt csak, ami talán említésre méltó.– foglalom össze a házkutatás eredményét.

-        Az nem sok mindent jelent. – veti el az ötletet azonnal.  – Inkább az, hogy furán viselkedtek.

-        Miért lett volna fura? Valaki elnémul, valaki pánikolni kezd. Embertől függ. – vonom meg a vállam. Oron azonban nem válaszol, ami azt jelenti, hogy nem ért egyet.

A következő ház kívülről takaros, rendezett gyeppel, virágokkal az ablakokban. Becsengetek és pár perc múlva nyílik is az ajtó.

-     Igen? – bukkan fel egy magas, testes férfi az ajtóban, akinek az izmos vállain, mellkasán és combjain csak úgy feszül a ruha. Észre sem veszem, hogy egy olcsó szemüveget visel, ami kissé ferdén áll rajta. Ha ez nem lenne, akkor elég félelmetes látványt nyújtana főleg, hogy a fekete haja a tarkójára van fésülve, mint valami kidobó ember.

-        Házkutatás. – mutatom fel az engedélyt, amit a férfi elvesz és alaposan elolvas.

-      Miért? Úgy tudom, hogy a feleségem elmondott már mindent – vonja fel bozontos szemöldökét zavartan.

-      Kihallgattuk egyszer, igen, de attól még  ez is hozzátartozik a nyomozáshoz.– térek ki a válasz elől, de aztán felbukkan a feleség is, aki a szája elé kapja a kezeit, amikor meglát minket. 
-        Azt hiszik, hogy én voltam. – jelenti ki, aztán zihálni kezd a rátörő pániktól.  
-        Ezt senki nem állítja, Missis.... – kezdem, hogy megnyugtassam, de közbe vág. 
-      Akkor miért vannak itt a házamban? – követeli, miközben a kezével legyezni kezd az arca előtt, mint aki  menten elájul. 
-      Inkább meséljen, mit tud Mr Nell-t? – fordulok inkább a férje felé, célozgatva arra, hátha tud a lehetséges viszonyról a tulaj és a felesége között. 
-    Semmit. Miért kéne tudnom róla bármit? – Bámul ránk a Joel értetlenül, aztán gyanakodva összeszűkül a szeme - De mi közöm nekem ehhez? Tudnak valamit?

-      Ezek csak rutin kérdések, Uram. És most hadd végezzük a dolgukat.– zárom rövidre a faggatózást, mielőtt bemennénk. A ház nem valami nagy, de rend és tisztaság van. Ami leginkább szemet szúr az a virágmintás tapéta, a virágmintás függönyök és a szőnyeg, és a kandalló párkányra kitett hatalmas virágcsokor.

Két ujjammal jelzem, hogy a fürdőszoba és a hálószoba lesz az enyém, aztán feltűrve az ingujjamat munkához látok. A fürdőszoba szűkös, épp elfért benne a kád, a mosdó és a wc. Egy szekrény van csak itt, amiben pipere cuccokon és törölközőkön kívül semmi nincs. Belenézek a wc tartályába, a kád alá, de semmit nem találok.  Átsétálok a szomszédos hálószobába, ami szintén elég szűkös. A franciaágy széles és elfoglalja a helyiség nagy részét, mellette egy kétajtós szekrény és egy komód sorakozik csak. Az egyetlen fényt egy keskeny ablak szolgáltatja a szoba másik sarkában.

A faszekrénnyel kezdek. Szinte egyből találok több minőségibb ruhát is, amiket kézzel varrtak. Tényleg elég sok mindent szerzett meg Mr Nell-től, ismerem el. Nem csodálnám ha valaki bosszút akart volna állni rajta. Becsukom az ajtókat és elindulok átforgatni a komódot. De itt sem találok semmit, se csekkeket, se a lopott ruhát, semmit. Csak ágy és fehérneműket. Bevágom a fiókot és nekidőlök a komódnak.

-    Mégis mit keres a kanapé párnái között? – hallom Missis Kidham sipítozását, amit a férje csitítgatása követ. Megforgatom a szemem. Ez a viselkedés színházba illő, és egyre inkább irritál. Ellököm magam és már épp indulnék ki, amikor megvillan valami az ablakban. Halvány fény, ami gyorsan el is tűnik. Odasietek és eláll a szavam a látványtól: a lopott ruha az, ügyetlenül elrejtve a bokorba. Kinyitom az ablakot és kimászok rajta. Letörök egy ágat, felcsavarom rá a ruhát majd visszamegyek a házba. Mindenki megdermed, amikor meglát.

-        Nem. Nem. Ez nem lehet - Deryn falfehér lesz, és felsikolt, a férje úgy kap utána, hogy ne essen össze.

-      De hát nem is voltunk itt a gyilkosság napján – kel egyből a felesége védelmére, aztán beront a hálóba és hangos zörgésbe kezd. A kezében egy cechhel tér vissza. – Étteremben voltunk, nézze.

-     Akkor hogyan került magukhoz a lopott ruha? – szegezi neki a kérdést kételkedve Oron, mire Deryn heves fejrázásba kezd.

-      De ez abszurd, Nyomozó. – mondja Mr Kidham nyugalmat erőltetve magára, de a pánik így is kihallatszik a hangjából.

-       A cechet 11 órakor fizették ki. Ez pedig benne van a gyilkosság időpontjában. Autóval közlekedve lehetett idejük még megölni a férfit és haza jönni feltűnés nélkül. – jelentem ki, mire a nő felsír.

-        Meg kell kérnünk, hogy jöjjön velünk. – jelenti ki Oron, mire a férfi a nő elé áll védelmezőn.

-        Most letartóztatják? – döbben meg teljesen: elfehéredik, kiveri a veríték és tátva marad a szája.

-        Csak őrizetbe vesszük, míg tisztázzuk az ártatlanságát, uram. – nyugtatja meg Oron, amivel csak még nagyobb pánikor kelt. A nő kiáltozni és rúgkapálni kezd, így alig bírjuk karon fogni és kivezetni őt.

∞∞∞

Az irodában vagyunk ismét. Én eszem a tegnapi szendvics maradékom, Oron pedig fel le járkál gondolkodás közben. Az asztalon már csak a két nő fényképe és a hozzájuk tartozó jegyzeteket és bizonyítékok vannak.

-     Szerinted rá akarják kenni? – teszi a kérdést Oron, ami engem is azóta foglalkoztat, amióta visszatértünk a házkutatásból.

-        Van alibije, de kocsival sajnos simán megjárható az út az étterem, a ruhabolt és a házuk között – foglalom össze az eddigieket – Viszont ha tényleg viszonya volt Mr Nell-el, akkor van másnak indítéka rákenni meg ugye megölni a tulajt.

-        Utóbbi inkább állja meg a helyét szerintem. Több értelme van. – vakarja meg a feje búbját Oron. És akkor ki kenné rá Miss Kidhamre? Miss Elihu?

-        Igen: többször is összevesztek azokon a rongyokon és biztos vagyok benne, hogy utálja a másik nőt. És nem mellesleg közelebb laknak a bolthoz. – fejtem ki az álláspontom, de aztán ismét ellentmondásba kerülök. – Viszont van alibije...

-        Az hogy otthon volt a férjével nem jelenti azt, hogy nem falaz egyik a másiknak. -szögezi le Oron az asztalra támaszkodva. - Miket találtunk akkor náluk?

-     Pár kisebb összegű nyugtát, meg azt az üres szivaros dobozt, amit mondtam is – sorolom miközben a jegyzettömbre bökök az ujjammal, ahová felírtam mindent.

-        Hát ez nem sok... – fújja ki fáradtan a levegőt, amitől a fényképek arrébb repülnek az asztalon. - Szerintem járjunk utána annak a titkos viszonynak.

-     Uram, meghoztam a koszfolt eredményeit – jelenik meg Stephen az ajtóban meglobogtatva a papírokat – és keresik telefonon is.

-       Köszönjük – válaszolom, bár fogalmam sincs, ki lehet az. Ránézek Oronra, aki erre megvonja a vállát, aztán a kabátjáért nyúl és elindul az özvegyhez.

-       Jaxon Price. – szólok bele a telefonba.

-    Felügyelő – trillázik bele a vonalba egy női hang - Phoebe Bleeze vagyok. Szeretném ha a boltomhoz jönne, ugyanis új infóim vannak a számára.

-      Milyen infók? – tudakolom, de csak cöcög egyet és leteszi a telefont. Mégis mi ütött a nőkbe, hogy csak így rám csapkodják a telefont? Túrok bele a hajamba. Felállok, leporolom a morzsákat a zakómról mielőtt beleolvasok a folt eredményeibe: Gépzsír. Ledobom a papírokat. Jelenleg ez nem sokat segít az ügy felgöngyölítésében. Sarkon fordulok és elindulok Miss Bleeze boltjához abban a reményben, hogy normális infókkal fog szolgálni.

∞∞∞

Az üzletben senki nincsen, Miss Bleezet kivéve, aki épp az egyik magasan lévő polcról igyekszik levenni pár ruhadarabot, de nem éri fel. Még ugrál is párat, amivel csak annyit ér el, hogy kivillan egy rész a combjából.

-        Helló. – köszönöm, hogy felhívjam magamra a figyelmét.

-        Egy pillanat – mondja, anélkül, hogy felnézne a kezében tartott levélből.

-     Azt mondta, hogy tud valamit – térek a tárgyra figyelmen kívül hagyva az előbbi kijelentését. Azonnal felnéz, elvigyorodik és miután eltette a levelet, elindul felém enyhén rázva a csípőjét.

-     Mindig ilyen gyors, Felügyelő? – teszi fel a kérdést incselkedve, mire karba fonom a kezem, jelezve, hogy nem fogok belemenni ebbe a játékba. - Csak szólni akartam, hogy a feleség feltűnően tesz a boltra.

-      Ez meg mit jelentsen? – kérdem értetlenkedve, mire megáll előttem, alig egy karnyújtásnyira. Innen érzem az epres parfümje illatát és látom a dekoltázsán megpihenő szeplőket is.

-        Hogy még csak ki sem jön rendbe tenni az üzletet. – folytatja, aztán közelebb lép és lábujjhegyre áll,hogy a fülembe tudjon suttogni, mintha egy titkot készülne megosztani velem. - Ami számomra azt jelenti, hogy hagyja veszni az egészet, ergo utálta, hogy a fèrje ezzel foglalkozott.

-      A feleséget mélyen megrázta a férje halála és nem mellesleg ideg összeroppanása is van. Úgyhogy az normális. Ezek szerint maga nem így csinálná. – fejtem ki a véleményem kissé hátrébb hajolva, bár ezzel csak azt érem el, hogy az orrunk alig pár centire kerül egymástól. Zavartan megköszörülöm a torkom, mire Miss Bleez megnyalja vastag alsó ajkát.

-        Nem, Nyomozó. Én az elejétől fogva besegítettem volna neki mindenbe és nem csak akkor jöttem volna ha főtt kaját hozok vagy kitakarítok. – suttogja aztán elszakítja a tekintetét az arcomról, és a felkaromra teszi a kezét. - De nem vagyunk egyformák.

Erre nem felelek semmit és ez azonnal feltűnik neki.

-        Maga szomorú, Jaxon. – megsimogatja a felkarom, aztán lassan végig siklik a keze a kézfejemen, aztán az övemen és végül megállapodik az ágyékomon. - Ebben viszont én tudok segíteni magának. - gyengéden megmarkol, miközben hosszasan kifújja a levegőt, amitől olyan, mintha dorombolna. Azonnal lefagyok. A közelsége és az érintése zavaróan izgató, és ahogy a szempilláit rezegteti, egyenesen vérforraló. De ő nem Harleen....

-      Erre sem az idő, sem a hely nem alkalmas. - Elkapom a csuklóját és elhúzom magamtól. A nő elmosolyodik kihívásnak vége a kijelentésemet, holott elég egyértelműen fogalmaztam. - Inkább további hasznos infókon járjon az esze. – jelentem ki aztán sarkon fordulok és elindulok a kijárat felé.

-        Gondolkodni fogok, Nyomozó - kuncog kacéran a hátam mögött.

∞∞∞

Sietek visszafelé. Ez a kis kitérő elég sok időt elvett, és a javítóműhely nem tart sokáig nyitva. A biciklivel elég gyorsan megteszem a több utcányi távot, de ahogy belököm a tárolóba, és felrohanok a kapitányság második emeletére, megpillantom az órát: elkéstem. Negyed órával. Felkiáltok és belerúgok az asztalba. A mappák azonnal feldőlnek magukkal rántva a kiteregetett jegyzeteket. Lerogyok Oron székébe, hátra dőlök és a plafont bámulva hosszasan kifújom a levegőt. Ezt az elcseszett napot, meglököm magam és körbe forgok az egyik irányba. Újra meglököm magam. Az újra és újra, míg el nem nyom az álom.

Kora reggel a földszintről érkező zajokra riadok fel, amikor megjönnek a tizedesek a kapitányságra. Egy kis időbe beletelik, hogy teljesen magamhoz térjek és felfogjam, hogy egy székben gubbasztva töltöttem az éjszakát, a szétszórt jegyzetek között. Kitörlöm a szememből a maradék álmot aztán felpattanok, magamhoz véve a törött távcsövet és elsietek a javítóműhelybe.

A pár sarokkal arrébb lévő bolt díszes üvegajtaja már nyitva áll, túlzsúfolt kirakati ablakában sárgás fény pislákol. Bekopogok és egyből belépek. A helyiség erősen doh és fenyősz

agú a polcokon, a szekrényeken és a földön heverő, szerelésre váró dolgokkal: különböző típusú és nagyságú órák, rádiók és gyerekjátékok. 

-     Igen? – bukkan elő az egyik álló ingaóra mögül az alacsony, hordó hasú férfi. Meglepően elegánsan fel van öltözve: a hófehér ingén egy sötétbarna mellény és csokornyakkendőt visel, míg a nadrágja élére vasalt, mintha vadonatúj lenne.

-        Van egy törött távcsövem... - nyújtom felé bizonytalanul, mert nem tudom, hogy ehhez ért e, de a férfi csak felvonja a szemöldökét és megpödri katkiás bajszát.

-        Belenézek – válaszolja miközben elveszi a kezemből és az asztalához sétál, amit eddig észre sem vettem a plafonig érő polctól. A férfi felveszi a koszos kötényét, arrébb tol jó néhány szerszámot és nekilát a munkának. Csak hümmög és motyog a bajsza alatt, megfelejtkezve arról, hogy még mindig ott állok előtte.

-      A nap végén jöjjön vissza érte – adja ki az utamat, miközben úgy nyúl az egyik szerszám után, hogy oda sem néz, ám ezzel felborít egy festékes tégelyt, ami kiömlik az asztalra és a földre. Vicsorít egyet, aztán bosszúsan rám néz.

-      Viszlát. – nyomatékosítja az előbbi kijelentését, aztán a köténye sarkáért nyúl, hogy beletörölje előbb a kezét aztán az asztal felszínét. Megadóan felemelem a kezeimet majd egy szó nélkül magára hagyom. Fura egy fazon, vonom le a következtetést, vagy csak zavarban volt, amiért néztem a munkáját. Mondjuk ezért nem kell kiönteni a festéket... megdermedek: ekkor esik csak le a férfi mozdulata. Sötét ujjak. Maszatos kötény. Foltok. A gépzsír.

Futni kezdek vissza az irodába. Úgy esek be az irodába halálra ijesztve Oront, aki majdnem elejti a kabátját.

-        Ezt meg mire véljem? – kérdezi nagyokat pihegve.

-        Levi Elihu. – hörgöm zihálva. – A gépzsír a földön.

-      Fogalmam sincs, miről beszélsz. – jelenti ki felvont szemöldökkel. – De remélem, hasznos infó lesz, mert a titkos kis viszony tévút volt. Rodha találta ki, hogy félre vezessen....

-      A folt a bolt padlóján gépzsír. – szakítom félbe Oront, aki erre értetlenül pislog párat. – Először nem állt össze a kép, de aztán láttuk Mr Elihut és neki koszos volt a ruhája és a kezei is. – magyarázom, amit Oron meglepő módon tud követni. – És ő gyári munkás. Az összeszerelő résznél.

-        Wellert! – ordítja el magát Oron, aztán a kabátjáért nyúl és kisietünk az kapitányságról.

 Az Elihu ház ajtaja egy rúgással kinyílik, mintha be sem lett volna csukva. Mr Elihu egyből felpattan az asztaltól, feldöntve a székét és lerántva a kopott terítőt és vele együtt a reggeli összes hozzávalóját, amit eddig épp ettek. Rodha felsikolt és kiejti a kezéből az üvegpoharat, ami darabjaira törik a földön.

-       Levi Elihu, gyilkosság és lopás vádjával letartóztatjuk – jelenti ki Oron határozott hangon, mire Stephen mellé lép kezében a bilinccsel.

-         Mégis mi alapon? – fordul felénk a férfi kidüllesztve a mellkasát, jelezve, hogy nem ijesztettük meg ezzel a kijelentéssel.

-       A maga kezéről került a padlóra a koszfolt, amikor a ruhaakasztók mögé rejtőzött a tulaj elől, aki rájött, hogy épp kifosszák a boltját... – foglalom össze röviden.

-        Koszfolt? Mert mástól nem kerülhetett oda – szakít félbe gúnyosan, aztán elkezdi feltűrni az inge ujját.

-      Gépzsír, ha úgy jobban tetszik. És mint tudjuk, maga gyári munkás, az összeszerelő részlegen, ahol elkerülhetetlen hogy gépzsír kerüljön a kezére, bőre, ruhájára... – fejti ki Oron, de Levi erre elmarja a konyhakést az asztalról és megtámadja őt.

A kés egyből a mellkasát célozza, de Oron gyorsan reagál és azonnal kitér előle, megragadva Levi csuklóját. A támadó erre őrjöngve felkiált és térden rúgja Oront, aki azonnal a földre esik a lábát markolva. Képtelen kivédi a következő rúgást, ami a bordáit éri. Felkiált fájdalmában. Összegörnyed így teljesen védtelenné válik. Levire vetem magam. Keményen érünk földet. Bevágom a térdem és oldalba könyököl a férfi, de lenyelem a fájdalmat és megpróbálok lovagló ülésbe ráülni, hogy letudjam fogni. Levi azonban az oldalamba döfi a kést.

-        Stephen! – kiáltom, és ő már ott is van. Legurulok a férfiról ő pedig két lábra rángatja.

-        Eresszenek. -  rángatózik a gyanúsított, de nem tud kiszabadulni Stephen vasmarkából – Úgy sem értenék...

-    Akkor magyarázza el – sziszegem miközben megpróbálom négykézlábra tornázni magam. Többszöri próbálkozásra sikerül csak, annyira fáj a seb. Mintha ólom súlyú lenne az oldalam, ami egyre jobban húz lefelé, miközben szétroppantja a belsőmet.

-       Tudják maguk milyen elcseszett érzés az, amikor a pénz hiánya elkezdi belülről felemészteni az embert? Hogy egyre keserűbb és keserűbb, és szinte semmi másra nem tud gondolni, csak azokra, amik sosem lehetnek a maguké? – nem válaszolok, mert tényleg fogalmam sincs, azonban Oron is mélyen hallgat, aki időközben a falnak vetve a hátát ücsörög a földön és fogja a törött térdét. – Hát persze, hogy nem.  Maguknak van jól menő állásuk. – fröcsögi gyűlölködve – Lefogadom, hogy mindig tele a hűtőjük és élére vasalt még az alsónadrágjuk is. De tudják mit? – kihúzza magát, és a felesége felé fordul, aki még mindig a székben ül és döbbenten néz vissza rá.  – Teljesen megérte. A felségem végre vehet magának rendes ruhákat és ételt. Elmehet fodrászhoz vagy amit csak szeretne. – A nő keserűen elmosolyodik aztán könnyek szöknek a szemébe. Oron viszont csak fújtat egyet. – Maga nem így gondolja, Nyomozó? – fordul azonnal felé vicsorogva, mint egy veszett vad. - Nem tenne meg mindent azért, hogy a szerelmét boldognak lássa? Ha a válasz nem, akkor nem szerelmes eléggé....

-        Vigyék innen! – adja ki az utasítást Oron, félbe szakítva a férfit.

-        Miért rejtették el a lopott ruhát a Miss Kidhamnél? – szólok közbe a fájdalomtól rekedt hangon. A férfi rám szegezi gyűlölködő szemeit.

-        Valakire rá kellett terelni a gyanút... – kezdené, de meglepő módon a felesége átveszi a szót. Most szólal meg először azóta, hogy behatoltunk a házba.

-     Amúgy sem voltam jóban azzal a fruskával, mióta verekedtünk – mondja törölgetve krokodil könnyeit, amik már teljesen elmosták a sminket az arcáról.

-        Akkor maga tudott a férje tettéről – csapok le azonnal rá, mire a nő megriad, hogy elárulta magát.

-        Hogy... hogyne tudtam volna róla? – vallja be legyőzötten hosszú percekkel később. - Véresen jött haza este, egy zsák pénzzel meg véres ruhával a kezében. – odasétál a férjéhez és gyengéden az arcára teszi a remegő kezeit. – Tudom, hogy nem így kellett volna megoldani, de köszönöm, hogy megpróbáltad. – mondja aztán megcsókolja. 

-        Szeretlek – suttogja a férfi, mire a nő ismét sírva fakad.

-        Mindketten jöjjenek velünk! – utasítja Oron a házaspárt, Stephen pedig karon ragadja a nőt is és kivezeti őket a házból.

∞∞∞

Miután kiengedtek a kórházból másnap délután, Oronnal az irodában találkozunk. Ő a mankóira támaszkodva igyekszik összepakolni, de minden kiesik a kezéből, én a székben ülök egy párnával a derekam mögött, hogy ne húzódjon a sebem.

-        Ez... elég durva befejezés volt – mondom még mindig a történtek hatása alatt.

-        Az... – válaszol Oron csendesen, előbb az ő sérülésére aztán az enyére pillantva. – Képes volt a feleségét is börtönbe juttatni...

-        Megpróbált a feleségének jobb életet biztosítani. – javítom ki – Teljesen mindegy, hogyan. Szereti annyira, hogy képes volt a határokon is túl menni. – nehezen felállok fogva az oldalamat. – Ez pedig nekem is felnyitotta a szemem - A kezemet nyújtom a döbbenten engem bámuló Oron felé, aki egy szó nélkül oda adja a kocsi kulcsait nekem.

Harleen munkahelye a város másik oldalán, egy régi épületben van. Ahogy benyitok a tölgyfa ajtón elém tárul a fűzöld, kissé már kopott szőnyeg, ami végig szalad az egész épületen, majd eltűnik a keskeny folyosó végén, ahonnan ezernyi kattogás ver visszhangot a csendes épületben. Elindulok a hang irányába. Senkivel nem találkozok, nincsenek a falakon táblák sem, amik jeleznék, mi hol található. Csak a sötét színű lambéria amin mézszínű falilámpák virítanak. Ahogy befordulok a sarkon az összes kattogás azonnal elnémul és egy tucat női arc fordul felém csodálkozva. Köztük Harleené is. Mindenki egy szerény asztalnál ül, az írógépe és egy hatalmas kupac papír között.

-    Elnézést... – ugrik fel Harleen azonnal és oda siet mellém, majd karon ragad és kivonszol a folyosóra. – Mi a francot keresel itt? – lök meg olyan durván, hogy megtántorodok. Nekiesek az oszlopnak amitől megfeszül az oldalam és belenyilall a fájdalom. Felnyögök.

-       Mi az? – ijed meg és már nyúlna is a zakómért, de felemelem a kezem, megakadályozva ezzel a végig tapogatást.

-       Épp letartóztattunk valakit... mindegy, nem ezért vagyok, majd vacsoránál elmesélem. – kihúzom magam és közelebb lépek hozzá - Most azért vagyok itt, hogy elmondjam, szerintem, hogy jó páros lennénk. Te is, én is sokat változtunk, komolyabbak lettünk és szerintem működne a dolog. Szóval, áruld el kérlek, hogy miért haragszol?

-    Hogy miért? Hát nem is tudom, Jax. – emeli a levegő a kezeit majd leengedi, hogy nagyot puffanjon  a combján – Talán az, hogy egy szó nélkül leléptél. Mégis hogy tehettél ilyet? Hogy lehet az, hogy felbukkansz csak úgy, aztán meg eltűnsz csak úgy...? – fakad ki egyre hangosabban és hangosabban.

-      Hagytam üzenetet, Harleen, hogy vacsorára várlak. – fogom meg a vállait és magam felé fordítom, hogy muszáj legyen a szemembe néznie. A kijelentésemre elkerekedik a szeme.

-      Amikor felkeltem és nem láttalak mellettem, annyira ideges voltam, hogy mindent kidobtam, az újságpapírokat, a takarót, még a fél pár zoknidat is, amit otthagytál. -  vallja be, miközben egyre jobban elpirul. Zavartan lesüti a szemeit, ami teljesen meglep. Sosem láttam még így, de teljesen elbűvöl.

-        A vacsora még áll – suttogom mielőtt gyengéden eltűrnék egy kósza tincset a füle mögé.

-     Ott leszek, – nyom egy gyors puszit az államra aztán visszaindul – de ajánlom, hogy azzal a sztorival kezdj!

  

A mini sorozat hamarosan folytatódik. Addig is az előző részből ITT csemegézhetsz.



Üdv:

Share: