Blogger kollaboráció - Év végére hangolva

Sziasztok,

Ez alkalommal kicsit más jellegű bejegyzést hozok el így az év utolsó előtti napján. Miklóssy Niki keresett fel nem is olyan régen azzal az ötlettel, hogy az ünnepek és szilveszter alkalmából viszontposztoljunk saját regényt. Több, tehetséges bloggerel is összeállt, amit mindenképpen érdemes elolvani ITT.

Niki egyébként egy szívetmelengető novellával készült, ami az év utolsó, várakozással teli perceit festi le.

Várakozás

Vacogott a fogam, miközben vártam rá a hidegben. Takarót hozott nekem, hogy ne fázzak annyira, de már éreztem, ahogy a kabátom alá is befúj a szél és reszketek, annyira vacogok. Nagy hópelyhek landoltak a szemüvegemen és az arcomon, ahol nem takart a sapka és a sál, ami szintén nem segített a helyzetemen. Egyre feszültebb lettem, mert még vissza kellett érnünk a barátainkhoz, hogy együtt nézhessük a tűzijátékot, de ha sokat szöszmötöl, futnunk kell majd a térdig érő hóban.

Láttam az ajtón keresztül, hogy mozgásba került a lift és egy pillanatra felderült az arcom. Szinte már éreztem magamon a meleg, puha takaró ölelését, az öblítő illatot, ami mindig körüllengte őt. A gondolatra ismét kirázott a hideg, emlékeztetve, hogy még mindig fázom és valószínűleg a zoknim is átázhatott. Az ajtó nagyot nyikordult és kilépett rajta a szomszédban élő család, akik szintén a tűzijátékra igyekeztek. A kislány az apukája ölében szüntelenül mosolygott, így hát én is mosolyogva intettem nekik. Az utca másik oldalán petárda durrant, majd felülről úgy hallottam, valahol már a pezsgőt bontják. A telefonom pillantottam, egyre kevesebb időnk maradt éjfélig. Egy csapat, velünk egykorú társaság már vidáman fújta a trombitákat, hiába nem léptünk még át az új évbe. Egyre jobban aggódtam, de nem hívhattam fel, mert a szülei már biztosan alszanak. Már bántam, hogy rábólintottam, mikor felajánlotta, hogy majd hoz nekem egy takarót, hogy ne fázzak és azt is, hogy nem mentem fel vele, hiába kérlelt. Ismertük már egymást egy ideje, de még sosem jártam náluk, nem voltam biztos benne, hogy az a legalkalmasabb időpont. Amúgy is hibásnak éreztem magam, hiszen tudtam, milyen hideg lesz idekinn, mégis a vékony, de csinosabb ruhámat vettem fel.

Eredetileg úgy volt, hogy nem is együtt fogunk ünnepelni. Én a lányokkal egy kocsmában akartam megérni az újévet, míg Dani a srácokkal szabadtéren akart ünnepelni. Fel sem merült egyikünkben sem, hogy talán közösen is eltölthetnénk az estét, így én a barátaimmal már délután elindultam otthonról és elfoglaltuk a helyünket a kedvenc kocsmánkban, kikértük az italunk és beszélgetni kezdtünk. Csak este tíz óra körül érkezett az üzenet tőle, hogy megfagynak odakinn és megkeresnének minket, ha nem bánjuk. Nem bántuk, habár így az amúgy is parányi asztal körül szó szerint össze kellett préselődnünk, főleg, hogy egyre többen tértek be egy kis meleg reményében. Nem sokáig tartott hát a kényelmes helyünk, elindultunk Daniékkal mi is kifelé, szabadtérre.

Végigsétáltunk a városon, hogy visszajussunk a szabadtéri színpadhoz, ahonnan eredetileg elindultak, de a magassarkú cipőben és a finoman szólva sem a hidegben való álldogáláshoz kitalált ruhámban gyorsan remegni kezdtem. Akkor ajánlotta fel, hogy kaphatok egy takarót, ha szeretnék és még pont odaérünk, mire elérkezik az éjfél.

A lift ismét mozgásba lendült és végre biztos voltam benne, hogy már ő az. Nem tarthat olyan sokáig felkapni egy darab anyagot és lejönni vele, még mindig sietni akartam, hiába tudtam, hogy már rég elkéstünk. Megállt a lift és az üvegen keresztül két, tőle alacsonyabb alakot láttam kilépni az ajtón, mire eszembe jutott az is, hogy talán hagyhatnám a fenébe az egészet és visszamehetnék nélküle. Akkor hallottam meg a dobogást, ahogy futott le a lépcsőn és még épp sikerült megfognia maga előtt az ajtót, mielőtt becsukódik előtte.

– Sajnálom, hogy eddig tartott, Blöki megijedt az egyik petárdától és a bejárati ajtó előtt nyüszített egy csomó ideig.

Megráztam a fejem megbocsátóan, aztán elmosolyodtam. Jó érzés volt fürdőzni a pillantásában. Elindult lefelé a lépcsőn, én pedig követtem őt. Csendesen haladtunk egymás mellett, csak mikor már elhagytuk a háztömböt jutott eszembe, hogy elfelejtette ideadni nekem a takarót.

– Tudod, én még mindig fázok. – mondtam.

– Azt hittem, már nincs is rá szükséged.

Boldog új évet - suttogta a fülembe.

Megállt előttem és rám terítette a pokrócot. Egyszerre három helyről kezdték el lőni a tűzijátékot, mire az égre tapadt a szemem. Ezüst és arany színű fényekben pompázott felettünk az égbolt. Mikor visszanéztem rá, ijesztően közel találtam magamhoz. A kezeit a vállamon felejtette, ahogy betakart. Elnyíltak az ajkaim, ahogy vettem egy mély levegőt. Szerettem volna mondani valamit, de ő gyorsabb volt, gyors csókot nyomott a számra.

Zavarba jöttünk mindketten egy pillanatra, a meglepődtem és néhány másodpercre mindkettőnk tekintete csak cikázott mindenfelé, míg vissza nem csókoltam.

– Boldog új évet. - suttogta a fülembe.

– Boldog új évet. - válaszoltam, ahogy a homlokát a homlokomnak döntötte. Közelebb húzott magához aztán, megosztoztunk a takarón és úgy bámultunk az égen felvillanó fényeket.

Szeretettel:
Brukú

Share: