Valamit el kell mondanom...

Sziasztok, 

Ezt a bejegyzést egy idézet ihlette, ami az őszinteségről és az időzítésről szól. Sokszor már azzal bajban vagyunk, ha szerelmet akarunk vallani, vagy csak simán elmondani a másiknak, hogy tetszik. Csakhogy ez a rövidebbik, a kellemesebb, út. Mi van azzal, ha nem pozitív dolgot akarsz mondani neki?  Hogy készíted fel magad erre, hogy mit mondj, hogy viselkedj, hol mondd el neki?

 

"Az őszinte érzelmek és a rossz időzítés a legfájdalmasabb kombinációk."

     Violet épp a sötétkék nyári ruhájának cipzárját igyekszik felhúzni az oldalán, amikor a telefonja csilingelni kezd. Felkapja az ágyáról, és feloldja a billentyűzetet.

- Be kell ugranom a benzinkútra még. Apa nem tankolt délután. De sietek. - üzeni Jenson röviden.

- Akkor már nem gondolom meg magam az öltözködés terén ;) - válaszolja egy hatalmas hangulatjel kíséretében.

- :P - érkezik a válasz kicsivel később aztán a zöld pötty elalszik a neve mellett, jelezve, hogy ki kapcsolta a netet. Violet meglepetten pislog a képernyőre. Jenson nem szokott smile-kat küldeni válaszként, és érteni szokta a poénokat. A lány leteszi a fésülködő asztalra a telefont, aztán ő maga is helyet foglal a kényelmes, apró virág mintás székben. Elő túrja a neszesszeres táskájából a fésűt és a hullámcsatokat, hogy neki álljon a összefonni majd felkontyolni a hosszú, fakó szőke haját. A fonat azonban kétszer is kicsúszik a kezéből és teljesen kibomlik. Türelmetlenül kifújja a levegőt mielőtt rákönyökölne a félig üres asztalra. Az idegességtől kipirult kerek arca és a szemeihez színben illő kék ruha szinte nem is látszik a szoba többi részében hegyekben álló bőröndök, táskák és üres szekrények mellett. A szállítók következő héten jönnek csak, hogy átvigyék az ő cuccait is a Jensonnal közös első lakásba. Jóval korábban neki állt már a pakolásnak és viszonylag gyorsan is haladt, amíg az egyik reggel hányással nem kezdte a napot. Önkénytelenül is megsimogatja a hasát. Pont a legjobb az időzítés, gondolja magában egy féloldalas, halvány mosollyal az élénk piros száján. Csak azt nem tudja, hogyan mondja el Jensonnak. Nagy körítéssel vagy egyből vágjon a közepébe? Esetleg mutassa meg a pozitív tesztet? Kifújja a levegőt, amitől a hosszúra hagyott frufruja fellibben. Sosem volt jó a hírek közlésével, ráadásul most a fiú influenzás is, ami hetek óta nem akar elmúlni, mint ahogy a napok óta tartó rossz érzése sem. Megköszörüli a torkát aztán minden figyelmét a hajára fordítva neki áll a konty készítésének.

Jenson

     Ledobja a telefont az anyósülésre, ami nagyot koppan az orvosi leleteken. Kényszeríti magát, hogy az előtte álló fa kilátóra nézzen és ne azokra az átkozott papírokra. Már százszor átolvasta és mind a százszor ugyan az a szöveg állt rajta. Most sem lenne másként.

- A rohadt életbe! - kiáltja, és már ütne bele a csupasz kormányba, csakhogy a hirtelen mozdulattól rá tör a köhögés. Alig pár percig tart, de Jenson így is lihegve nyitja ki a kocsi ajtaját és indul a kétszintes kicsi kilátó felé, hogy feldíszítse gyertyákkal, mire megjön a barátnője.

Violet

       A karcsú magas fák között ácsorgó, kétszintes kilátót ezernyi apró gyertya fénye világítja be aranyos-narancssárgás fénnyel. Mindegyik lángja szinte egyszerre ringatózik a lágy nyári szélben, hullámokban megvilágítva a vaskos gerendákat és Jenson lomhán alakját.

- Ez bámulatos - csúszik ki a lány száján köszönés helyett, amikor felér a második szintre. Felkarol egy,  a legközelebbi legvastagabb gyertyát és megszagolja. Trópusi gyümölcsös illatot áraszt.

- Tényleg tetszik? - kérdezi bátortalan, mély tónussal a barátja, ami már-már sóvárgónak tűnik. Nem néz azonban a lány szemeibe, helyette inkább az ujjai között szorongatott lila öngyújtót bámulja.  Most, hogy lehajtotta a fejét, látszik, hogy az oldalt felnyírt, feje tetején hosszúra hagyott fekete haja kissé kócos, ami egyáltalán nem emeli ki a szögletes, határozott ívű állát, sem a kissé mandula vágású szemeit. A gyertyák lágy fényétől pedig még inkább feltűnnek a karikák a szemei alatt és a be esett arca.

- Mi az? - veszi egyből észre, hogy van valami, amit nem akar elmondani neki a fiú. Előbb a tömör üzenetek, aztán meg ez a hirtelen vacakolás az öngyújtóval.

- Fáradt vagyok.  Elég hosszú volt ez a nap, Szívem. - böki ki percekkel később a válasz, miközben egyik lábáról a másikra áll.

      - Jól van. - Nyújtja el a választ a lányt, jelezve neki, hogy egyenlőre nem firtatja a témát. - Figyelj, Jenson... - kezdi egy nagy levegővel, miközben a gondolatok őrült tempóban száguldoznak a fejében, hogyan is kezdhetné el: Az úgy volt..? Az van, hogy reggelenként hányok..? Gratulálok, Apamaci? Aztán, ahogy végignéz a gyertyák lágy fényein eszébe is jut:

- Emlékszel még, hogy mikor használtunk utoljára ennyi gyertyát?

- Hogy mikor? Nem tudom, nem mostanában. - hadarja értetlenül.

- Pedig egy szállodában aludtunk, mert lerobbant haza felé a kocsi és hát rengeteg időnk volt mire elkészült a járgány. - hagyja függőben a történetet, hadd Ő mondja ki. A fiú hosszasan gondolkodik, aztán tanácstalanul a lányra néz.

     - Terhes vagyok. - Vigyorog Violet, de Jenson ahelyett, hogy a nyakába ugrana elsápad és eltátja a száját.

- Öm... - dadogja aztán egy kis hezitálás után átöleli őt. - Gratulálok!

Szorosan lapul a lányhoz, neki nyomva a combját, a csípőjét és a mellkasát mintha magába akarná préselni a másikat. Lassú mély levegőt vesz, amit reszelős, nyikorgó hang kísér. Violet mosolya azonnal vicsorrá alakul. Ez a hátborzongató hang és a fiú gyógyszerszagú lehelete rá hozza a frászt, arról nem is beszélve, hogy a fiú inkább szavakkal és ajándékokkal szokta kifejezni az érzelmeit, nem pedig hosszas, már-már fojtogató ölelkezésben.

- Na jó... - kezdi a lány ingerülten, de a fiú közbe vág.

- Hányadik hétben vagy? - halk hangja reszket és elcsuklik.

- 17. Miért? - lép egyet hátra a lány.

- Az március? - kérdezi sürgetőn nem törődve a barátnője csalódott arcával.

- Igen… igen március, - hátat fordít a fiúnak, hogy eltakarja a félelemtől remegő állát - de miért fontos ez most? Nem is örülsz?

- Én… Én nem úgy értettem. - szabadkozik könnyes szemmel, ám mielőtt közelebb lépne a barátnőjéhez köhögni kezd.

- Azt hittem, te is akarod…  - vékonyodik el fokozatosan a hangja a visszatartott sírástól.

- Violet…

- Mindig akkora lelkesedéssel beszéltél a gyerekekről, sőt a már a gyerek szobának is terveztél helyet az új lakásban…

       A fiú öklendezni kezd, majd szörcsögő, vizenyős hangon vért kezd felköhögni.

- Jenson? Jenson! - fordul sarkon riadtan és azelőtt sikerül elkapnia a fiú karját mielőtt az összeesne. Leülteti a földre mielőtt elő túr a szoknya zsebéből egy köteg zsebkendőt. - Ez meg mi? Mi folyik itt? - kérdése inkább követelés.

Jenson

      Súlyos, tétova csend telepszik rájuk, amitől még a sebesen ciripelő tücskök is elnémulnak egy percre. A fiú többször is kinyitja a száját aztán be is csukja. Nehezen bírja rá magát arra, hogy kimondja azt, amit még ő maga sem fogott fel teljesen. Erre itt ül mellette élete szerelme, riadt őzike szemekkel és a magyarázatra vár.

- Válaszolj! - Violet hangja feszült és riadt is egyben, amitől eltűnik a hanglejtése.

- Haldoklom... - nyögi ki végül a fiú a választ, amit enyhébb, de nehézkes köhögés követ.

- Mi? - hüledezik a lány, amitől minden tücsökciripelés végleg elnémul, és a közeli fákban befészkelődött madarakat elriasztja.

       - Ma közölték velem, hogy ez nem egy sima influenza. - sírva fakad, amitől az utolsó szavakat alig lehet érteni.  A lány a szájához kapja a kezét. Meg akarja kérdezni, de tudja, hogy rák. És arra is rá jött, hogy miért kérdezte a márciust. A sarkaira rogy és tagadólag rázni kezdi a fejét.

- Sosem akartalak cserben hagyni. Mindig azt hittem, hogy lesz egy remek, tágas lakásunk, amiben akár három gyerek is elfér, garázs a kocsiknak, egy kisebb varró szoba, hogy itthonról is tudj dolgozni… - kis szünetet tart, hogy levegőt vegyen. A lány könnyei ebben a pillanatban kezdenek sebesen potyogni, egyenesen a fiú véres zsebkendőt markoló kezeire. - Erre a legjobb hír a legrosszabbkor jön. Erőlteti magát, hogy Violetre nézzen: hófehér arcán a szétfolyt sminkje fekete csíkokat festett, jég kék íriszéből az összes ragyogás eltűnt, s helyébe a kétségbeesés és a fájdalom tompa szikrája költözött.  A pupillája teljesen kitágult, így elveszik benne a gyertyalángjának halvány fénye. Hiányozni fog ez az arc, ez az önzetlen és ártatlan természet, a nevetése, a reggeli kávéja és a humoros üzenetei. - Bárcsak ott lehetnék melletted, amikor világra jön a pici.

Violet

     A lánnyal olyan sebesen fordul meg a világ, hogy muszáj bele kapaszkodnia a korlát szálkás, vaskos léceibe. Szorosan behunyja a szemét majd benn tartja a levegőt, ameddig csak tudja. Ez nem lehet igaz...Ez valami rossz álom, bizonygatja kétségbe esetten magának aztán lenyelve a sírás újabb fojtogató görcsét kinyitja a szemeit és a barátjára néz. Jenson is őt nézni, de ezúttal az erős és kitartó fiút, akibe évekkel ezelőtt bele szeretett már nem látja. Eltűnt, és most egy összetört és tanácstalan Jensont lát, aki igyekszik a véres zsebkendőt eltakarni előle. Violet reszkető kézzel eltűri a fiú könnyes arcába lógó haját, hogy aztán homlokon csókolja.

- Pedig rá akartalak venni, hogy te vágd el a köldök zsinórt.  -  súgja, de többször újra kell kezdenie a mondatot, mert elakad a nyelve a sírástól.

- Szeretlek, hallod? - húzza magához a barátnőjét, aki bele fúrja a  vállába az arcát, nem törődve azzal, hogy összemaszatolja a fiú fehér ingét. 
- Majd valamit kitalálnunk - nyöszörgi, de mind a ketten tudják, hogy ez egy olyan ígéret, amit aligha lehet betartani. 



Voltál már úgy hogy azt hitted, valami jót fognak közölni veled, de aztán pont az ellenkezőjét mondják? 

Üdv, 
Brukú

Share: