A szomszéd lakás lakója - Első évad, Második rész - A szemtanuk

<< előző rész:  A szomszéd lakás lakója - Első évad, Első rész: A füge


Következő reggelen csak tíz órára kell bemennem az  irodába egy megbeszélésre, ezért reggeli helyett egyből neki állok folytatni a pakolást. Az összes bútor, konyhai és fürdőszobai berendezés a helyére került már, bele értve a hosszú csipke függönyöket, a fehér rongyszőnyegeket és a képeket is. Már csak a szekrényeket és a polcokat kell megtölteni. Épphogy kipakolom az első könyvekkel megtömött dobozt a bejárati ajtó mellett ácsorgó polcokra, amikor meghallom a postás csoszogását kintről. Gondolkodás nélkül leszállok a létráról és célba veszem az ajtót, de amint hozzá érek a kilincshez, eszembe jut a tegnap reggeli incidens. Hezitálok. Lehet, hogy rá ér még az a posta, győzködöm magam, de aztán semmilyen zajt nem hallok. Talán ha gyors leszek, folytatom bizakodva, nem futok össze vele. Nagy levegőt veszek, és amilyen gyorsan csak tudom, kinyitom az ajtót, felkarolom a nagy kupac újságot, és már csuknám is be, amikor Mr. Füge megjelenik a küszöbön ugyanabban a kopott köntösben és vastag zokniban, mint huszonnégy órával ezelőtt. Bepánikolva becsukom a szemem, de ezzel bele ütközik a könyököm az ajtó félfába, és elejtem a már megszerzett újságokat. Nem merek felnézni.

      - Francba... - szitkozódom. Vissza hátrálok a lakásba, és épp csak annyira hagyom nyitva az ajtót, hogy a lábam kiférjen rajta. Utolsó próbakánt igyekszem a meztelen lábfejemmel kitapogatni a postát, de bármennyire is nyújtogatom, feszítem és hadonászok, sehol nem találom. - Hová tűnt...? - motyogom duzzogva, amikor csoszogást hallok majd papír recsegést.

- Ezt keresi? - kérdezi Füge az ajtó másik oldaláról. Hogy az a... szitkozódok magamban miközben az öklömbe harapok bosszúsan, ebből hogy jövök ki jól? Egy perc sem telik el, amikor megüti a fülem a posta gumi csattanása, a szétnyitódó papírlapok jellegzetes reccsenése, amit kíváncsi hümmögés követ. Morogva feltépem az ajtót.

- Az az enyém. Kérem! - követelem határozottan. Mivel semmi reakciót nem kapom kinyújtom a kezem felé.

- Hirtelen hogy érdekelni kezdte a postája, Maggi. Pislogok meglepetten. Most komolyan fűszerkockának hívott? Kinyitom a számat, hogy oda pirítsak neki az illetlenségről és pofátlanságról, amikor megjelenik az egyik lakásnál egy fiatalos anyuka és a négy éves fia.        A kicsi, szemüveges fiú egyből az ajtóra tapasztja a fülét, aztán izgatottan el kezd topogni a kicsi tornacipőiben, amikor meghallja a macska nyávogását. Az anyukája elneveti magát, lepakolja a kezéből az élelmiszerekkel megtömött vászonkosarát, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Ekkor vesznek észre. Mivel még találkoztam velük, kényszeredett mosollyal az arcomon oda integetek neki, aztán olyan hirtelen kapom ki Füge kezéből a postámat, hogy jó néhány levél kihullik belőle. A szőke, rövid hajú nő arcáról azonnal lefagy a mosoly. Félre sem kell fordítanom a fejem, hogy lássam, ahogy Füge lassan, megfontoltan lehajol az újságokért.

      - Ne, - kiáltom - majd én! - de elkéstem. Bele markol a hosszú borítékokba aztán komótosan elkezdi egyesével az izületes markába gyűrni. Azonnal elkapom a fejem. Nem úgy mint a szomszéd nő, aki egyből elsápad, szájára tapasztja a kezét és hátrál pár lépést. A gyereke ekkor lép vissza a folyósóra, hogy a karjaiban hangosan doromboló macskát megmutassa. A házi kedvenc azonban a látványtól vadul nyervogni, fújtatni kezd aztán úgy kiugrik a kisfiú kezéből, mintha az élete múlna rajta és vissza rohan a házba.

- Befelé! - dadogja a fiatal anyukája. Meg sem várja a választ, betuszkolja a fújjogó gyerekét a lakásba.

Share: