Maxim

Sziasztok, 

Ez az egyrészes regény Maximról szól, akinek az élete szőröstülbőröstül megváltozik egyik éjjel, amikor egyik éjszaka ébred fel feldúlt lakásában. És még akkor sem tudja, mi a baja, amikor rátámad a kocsma egyik vendégére.

Maxim leveszi a vastag keretes szemüvegét, hogy megdörzsölje fájó szemeit. Rákönyököl a bárpultra eltakarva arcát a bár sárgás fényei elől majd lassan kifújja a levegőt. Egyetlen reménye ez a whisky és erősen bízik benne, hogy töménysége és fanyar íze elég lesz ahhoz, hogy jobban aludjon. Felhajtja a maradékot, ami forrón égeti a torkát, és azonnal új kört rendel.

Elképzelése sincs, hogy mióta nem aludt normálisan vagy hogy aludt e egyáltalán az elmúlt hetekben. Arról nem is beszélve, hogy a lakását hol felforgatják, hol pedig sáros és véres lábnyomok csúfítják el. Ő biztosan nem ment sehova és, ami még érdekesebb, hogy nem is vittek el semmit.

A kocsmát folyamatosan fürkésző pultos gondosan tele tölti a poharat és ejt bele pár jégkockát is. Széles mackós testén a megszokott piros ingjét a mosogató vize vörös foltokkal csúfítja, vaskos vállán, mint mindig, rongy terül el. Hosszú szakálla és barna haja gondosan nyírt, amihez egyáltalán nem illik sárga, ráncos szeme, amivel most rosszallóan bámul rá.

Biccentéssel megköszöni Maxim, s mohón a pohárért nyúl, de keze most már annyira remeg, hogy inkább ökölbe szorítja és kivár pár percet. A pultos vastag szemöldöke alól lesajnálóan pillant rá mielőtt oda sietne egy másik vendéghez. Maxim kigombolja barna flanel ingje felső két gombját miután letörli nyirkos homlokát. Mégis mióta van itt ilyen meleg? Körbe néz. A lambériázott falakon a tágas ablakok tárva nyitva vannak, ahogyan a vaskos bejárati ajtó is, amiken akadálytalanul árad be a hűvös éjszakai levegő. Abban a pillanatban, hogy leszáll a magas bárszékről, hogy kimenjen friss levegőt szívni, megmordul a gyomra és öklendezni kezd. Még mielőtt bárki is észre venné sarkon fordul és beront a kocsma végében bujkáló mosdóba.

Az egyszerű, fehér csempékkel kirakott szűkös mellékhelyiség teljesen üres, így a jobb oldalon sorakozó barna fülkék közül beront rögtön a legelsőbe. Épphogy csak van ideje az alacsony klór szagú wc fölé hajolnia máris hányni kezd. Kínkeserves percekkel később megtámaszkodik a térdein mielőtt össze rogyna a hirtelen kimerültségtől.

Mi a fene van velem? Volt valami a whiskyben? Megmérgeztek...? - száguldoznak a gondolatai zsibbadó fejében.

            Újból hánynia kell, s ezúttal vért is hány a drága ital mellett, ami elcsúfítja a wc egyre elmosódó alakját. Felszisszen a kellemetlen meglepetéstől, és már nyúlna is a kevéske wc papírért a feje fölé, amikor görcsös roham tör rá. Az egész porcelán tartót leszakítja, a fejét keményen beveri a fülkéket elválasztó kemény fa falakba miközben fenn akadnak a szemei.

            A roham, amilyen gyorsan jött, úgy perceken belül el is múlik. Zihálva ülő helyzetbe küzdi magát és megpróbálja kitörölni a szeméből a verejtéket, de amint vissza ejtené a kezét az ölébe, megfagy benne a vér: keze csak gúnyos karikatúrája eredeti önmagának a megnyúlt, karmokban végződő ujjakkal és kiszőrösödött kézfejével. Megpróbál segítségért kiáltani, de hangok helyett csak nyüszíteni képes.

         Éles nyikorgás zavarja meg, ahogy valaki belép a mellékhelyiségbe. Maxim orrát szinte azonnal megcsapja egy férfi izzadtsággal, olcsó kölnivel és tesztoszteronnal vegyes keserű szaga.  A csábító illat gyorsan átjárja az orrát, amitől megindul a nyál elválasztása és megkondul a gyomra. Riadtan felpattannak a szemei, és amint tudatosul benne az éhség érzete ismét felkiált, hogy elkergesse az idegent, csakhogy morgás szerű hangjától az épphogy felfigyel rá.

- Hahó, van ott valaki? - kérdezi artikulálatlanul miközben bekopog. Maxim szólásra nyitja a száját, de egy hang nem jön ki rajta. És akkor a férfi hirtelen úgy dönt, benyit.

            Egymásra merednek pár másodperc erejéig, ami elég ahhoz, hogy a részeg férfi pufók, borvirágos arca elsápadjon a rémülettől és dadogva hátráljon, és Maximnak, hogy felmérje annak sovány izomzatát, és kiszagolja az adrenalintól és félelemtől édes vére szagát. Gondolkodás nélkül rátámad a férfire.

         Ahogy elrugaszkodik a hideg földtől olyan, mintha kívülről látná magát:  könnyű szerrel a földre teríti a részeg férfit majd egyszerű mozdulattal feltépi a torkát. Elégedetten felmordul, ahogy megérzi a vére zamatos, egyszerre sós és alkoholos ízét. Lassan, kiélvezve az ízt, körbe nyalva szája szélét.

            A mámorból az idegen férfi gurgulázó fuldoklása téríti magához, ahogy nyakából lüktetve spriccel a vér az öreg linóleum padlóra, egyik karja pedig meg-megrándul. Maxim felpattan, és hátrálni kezd a haldokló férfitől. Alig hisz a szemeinek. Ezt biztos nem őt tette. Ő... ő nem ilyen...  

            Léptek határozott zaja üti meg a fülét az ajtó felől, a kilincs másodperceken belül fordul is. Nem találhatnak meg. - forgatja a fejét a helyiségben búvó helyet keresve, de kis mérete miatt még az ajtó mögé sem tud elbújni. Az ablak. - figyel fel az apró téglalap alakú ablakra. Neki rugaszkodik, és ahogy csak bírja kipréseli magát a nála sokkal apróbb nyíláson felhasítva a hátán és mellkasán az egyre szőrösebb és idegenebb bőrt.

- Mi a....? – hallja a rémületet az egyik férfi hangjából.

- Ott, az ablaknál... - kiált egy másik, jóval mérgesebb hang, miközben roham léptekkel megindulnak felé.

            Még érzi, ahogy a felé nyúló kezek elvétik a nadrágja szárát, mielőtt még erőnek erejével kituszkolja a lábait is a kicsi résen. 




Üdv:

Share: