Az utolsó felderítő út II.

Meddig kell még ezt csinálnunk? Mikor ér véget ez az egész zombis akármi?
 Akaratlanul is a táskáira pillant. A két táska most szinte aranyat ér. Ennyi élelmiszert és ruhát hosszú hónapok óta nem találtak még. Ezért is szakadt el a csoportjától... Tisztában volt a kockázattal, de gyerekek is vannak közöttük.

- Ki kell jutnom innen. - jelenti ki eltökélten. - Egy könyvtárban vagyunk, itt csak van valami, ami segíthet. - gondolkodik körbe pillantva a szobán.
  A poros és pókhálós könyv halmokat, és a plafon egy leszakadt törmelék kupacát megkerülve oda áll a polcokhoz, s aztán végig futja a vastagabbnál vastagabb köteteket, a megbarnult lapú újságokat, meg a moly rágta kéziratokat, abban a reményben, hogy talál alaprajzot vagy térképet a könyvékhez. Romantikus verseket és lexikonokat leszámítva azonban semmit sem talál. Csalódottan neki támaszkodik a bútornak mielőtt  fújtat egyet.

- Gyerünk, gondolkozz! - dörzsöli meg a halántékát.- Mi más van még egy könyvtárban? Semmi.... - néz kétségbe esetten körbe ismét.

- Csak egy ablak... HEURÉKA!- ugrik be neki az ötlet. - Olyan magasan nem vagyok, hogy ne lehessen lemászni. - Kicsit összébb húzva magát oda oson a széles erkély ajtókhoz majd megáll a lyukas, félig leszakadt függöny takarásában.
  Az ajtók üvegei teljesen kitörtek már, így nem csak a meleg szél és a forró napsugarak, de az eső is könnyű szerrel jut be, aminek a kárát a küszöbön elterülő bűzlő, mocskos szőnyeg látja. Óvatosan átlépi majd kidugja a fejét, hogy jobban kilásson. A korhadt, mohás fateraszt az indák vaskos szárai ostromolják a kilátás legnagyobb részét eltakarva. Nem kell nagyon kihajolnia ahhoz, hogy felfigyeljen a ház elburjánzott kertjében mászkáló zombikra. Esetlen, suta mozgásuk túlontúl ismerős már, hogy szem elől tévesszen akár egyet is. Amikor ide jött felderíteni még senki nem járkált erre.

- Franc egye meg. – lép vissza a könyvtárba teljesen letaglózva. Úgy tűnik fogytán van az a kevés szerencséje is.  Kétségbe esve lerogy az előtte heverő könyvre majd átöleli a térdeit. Most mihez kezdjen?

A csendet a szomszéd szobából érkező hatalmas koppanás szakítja meg. Camille felsikolt ijedtében, amit egyből meg is bánik és a szájára tapasztja egyik kezét. A koppanás ismét megüti a falat, amitől egy kisebb adag vakolat pottyan a földre. Pár másodpercig abba marad majd egy méterrel közelebbről zendül fel az erős ütés.

- Ne, kérlek, csak ezt ne. -  fohászkodik miközben villám gyorsan felpattan a földről, bár nem tudja, hogy mit is csináljon igazából. Idegesen fel-le járkál miközben sebesen átfutja újból a menekülési lehetőségeket, de az agya a stressztől, meg a közeli állatias nyüszítésektől folyton leblokkol.

-  Ssssspsssh- hallatszik az erős súgás a lány zsebéből.

    Egyből kezébe kapja az ütött kopott voki- tokit, hogy aztán szerencsétlenül nyomkodni kezdje a gombokat, hogy elhallgasson. Teljesen kiment a fejéből a folytonos menekülés miatt, hogy eltette indulás előtt.

Cam - dörmög bele Zack. - Ott vagy? Vétel. – harsogja túl a háttérzajokat a futástól ziháló hangja. Mindig örül, ha Zack hangját hallja, mert ő ügyel a csoport biztonságára. Most azonban azonnal lebuktatja a lányt... A fal túloldalán lévő zombik csettintésre megvadulnak aztán neki rontanak az eddig biztonságot jelentő falnak...

Share: