2016. augusztus 25., csütörtök

Mintha tegnap lett volna

Felhasznált szavak: esernyő, kulcs, kagyló

       Vékony kabátomat és egy jókora mappát szorongatva a hónom alatt sétálok a tantermem felé. A szürke szekrényekkel szegélyezett üres folyosón egyenlőre csak mi tanárok sétálgatunk - már ha ezt a cammogást lehet sétálásnak nevezni - ki ásítozva, ki pedig forró kávét szürcsölve. Menet közben a csendet lépteink halk ritmusa keveri fel, amibe a neon lámpák zúgása keveredik. Eddig erre fel sem figyeltem. - nézek elgondolkodva a plafonra. - Egész jó az üteme.
                Hamar elérem a büfével szemközt ácsorgó piros ajtót, amin a 4 B felirat már messziről virít aranyozott színében. Szemezve vele nyitnám is az ajtót csakhogy a zár nem hogy nem engedelmeskedik, a kulcs még el sem forog. Morgolódva a homlokomat neki támasztom az ajtó félfának. Alig aludtam éjszaka a kipihentségtől erre még az ajtón sem tudok bejutni... A kulcs - jut eszembe - nem kell teljesen belenyomni a zárba, mert görbe. Hangos kattanás jelzi, hogy igazam van. - Hát persze. Hogy is felejthettem el. - forgatom a szemem miközben belépek az üres tanterembe, és lepakolok az asztalomra.
                Hosszan kifújom a levegőt miközben körbe nézek. A székek egytől egyik fel vannak pakolva a zöldes színű asztalokra, két oldalt a polcokon a könyvek katona sorban állnak, a terem hátsó falán a névvel ellátott fogasokon pedig egyenlőre csak a por ül. Egyenlőre. - Milyen ismerős és mégis ismeretlen lett minden a három hónap alatt.- tűnődöm el csípőre tett kézzel.- Mintha újból kellene biciklizni tanulni: tudom hogyan működik, de elfelejtettem már hogyan kell használni.
Le ülök a székemre.
- Te jó ég, ez meg mióta ilyen kényelmetlen? - kérdezem fintorogva.
                Kinyitom az asztal összes fiókját, hogy párnát keressek, és hogy elő vegyem a ceruzákat, a tollakat, a színes krétákat, a naplót és a jegyzeteimet. Miután mindent elrendeztem előhalászom a táskámból a nyaralásról készült képet.  Elégedetten az asztalra könyökölök, összekulcsolom az ujjaimat, és kinézek a bordó függönnyel körbe keretezett tágas ablakon. Az égen szaladgáló szürke gomolyfelhőket eltakarja egy akácfa csúcsa. Biztosan a nyáron nőhetett meg akkorára, hogy felérje a második emeleti ablakot. Apró zöld levelei egyre fakóbbak és bánatosan veszem észre, hogy a csípős szél egyre jobban megkopasztja az ágait.
                Hihetetlen, hogy ismét ősz van. Tegnap jóformán még szaunáztunk a hotel szobában. Istenem, milyen jó volt az a nyugalom és az, hogy kilométerekre voltunk a gondoktól, meg a rohanó mindennapoktól. - nézek ábrándozva ismét a teremre - Amit perceken belül el fog űzni az örökös zsivaj és kiabálás, a nevetgélés, a megnevelés és még sorolhatnám. - A fa keretes képre téved a szemem. A három kockából álló sorozatképen a férjemmel, barátnőmmel és az ő férjével épp a tengerparton vagyunk, kezünkben különböző színű esernyőt tartva a magasba ugrunk. A kék égen fátyolfelhők úsznak, ami mögül a nap forró sugarai fel-fel bukkannak. Ilyen szerencsétlen csoportképet sem csináltunk még. - nyugtázom mosolyogva. Szinte még hallom a víz súgását és a sirályok jellegzetes csiripelését, érzem a meleg levegőt a bőrömön....  
Lábunk alatt a puha homokot a kristálytiszta tengervíz habosan nyaldossa. Mindenkinek csokoládé színű a bőre és valószínűleg a világ legnagyobb mosolyai köszönnek vissza rám. Aztán a következő képen már a férjemmel a lakáskulcsokat keressük, ami az úszónadrágjából esett ki, háttal nekünk pedig barátnőm a homokban fekszik és a lábát fogva sikítozik míg a férje egy kagylót rugdos odébb felesége mellől. Utolsó képként a homok lett közvetlen közelről fényképezve, mivel a kamera állvánnyal együtt feldőlt.
                Ekkor két aprócska kéz hadonászva belóg a képbe.
- Tanárnő! Tanár néni! Hahó, minden rendben? Öt perce már becsengettek.
                Tessa az, az osztály egyik kitűnő tanulója. Copfba fogott szőke haja a vállán ugrál, ahogy kalimpálva próbálja magára vonni a figyelmemet. Monogramos zöld póló és kockás rakott szoknya van rajta. Meglepve nézek vissza rá. A víz súgása és sirályok hangjai egy csettintésre átalakulnak az osztály csicsergéssel vegyes nevetésévé és a földre puffanó táskák zajával.
- Öm... igen, Tessi. - megköszörülöm zavaromban a torkom. - Köszönöm, hogy szóltál. Csüccs a helyedre, és kezdjük is az osztályfőnöki órát.

           - Jesszusom. Remélem el nem aludtam. - rémülten körbe nézek, de szerencsére egy diák sem figyel Tessán kívül. - Jó, hogy vannak még túlbuzgó diákok. - Felállok, és mintha mi sem történt volna bele kezdek az újévi köszöntőmbe.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése