- Ez fáj.... – nyögöm ki zihálva, ahogy nyomni kezdem a
sebet. A fiú azonban tátott szájjal
bámulja a szétszéledő férfiakat és az égből alá hulló nyílvesszőket. Aztán
egyszerűen csak feláll, és meg-megcsúszva a vizes füvön vissza rohan a
kitaposott útra. Megpróbálok felülni, de a csillagok a szemem elől továbbra sem
tűnnek el. Elfordítom a fejem, amit abban a pillanatban meg is bánok. A
látóhatár feketén örvénylik, s mint a tenger hullámai tör előre. Egyenesen felénk...
Hirtelen már nem számítanak sem a csillagok, sem a fájdalom egyből felállok, és
kivonom a kardom. Bár fogalmam sincs mit kéne tennem. Elbújni? A többiekhez
futni? Segítéségért kiabálni? A kard csörömpölése válaszol kimondatlan
kérdéseimre, ahogy reszkető kezeimből kicsúszik. Csillogva elterül a hosszú
fűszálak között majd gond nélkül lecsúszik az útra. Időm sincs utána futni
annyira gyorsan rohamozzák le a völgyet, mint a hullámok ha a sziklás partnak
csapónak. Ordítások és csata kiáltások hasítanak a levegőbe elvegyülve a
fegyverek egymásnak csapódó, éles hangjával.
Engem sem kímélnek. Egy nálam magasabb
fiú vállal előre ront nekem majd lök le a domboldalról. Annyira meglepődöm,
hogy sikítani is elfejeltek. Ez meg honnan jött ide? Keményen ütközünk a
földnek, mélyen belesüppedve a sáros latyakba. Még a koszt sincs időm kiköpni a
számból már egyből a lábaimon ül magas, karcsú termetével és ádáz vigyorral az
arcán lendül is a keze, amitől az arccsontomba hasít a nyilalló fájdalom. Aztán ismét
a magasba lendíti a véres öklét. Ezúttal viszont nem talál el. Felemelt
karommal sikerül ellen tartani neki, hiába a marcangoló fájdalom. Felkiáltok,
ahogy a kíntól megint kezdek csillagokat látni. Abból, ahogy diadalmasan rám
néz és felméri a sebet rájövök, hogy nem kellett volna elárulnom magam.
Máris nyúlna felém csakhogy pánikszerűen hadonászni kezdek a kezemmel, így felszántom az arcát három vastag
csíkban, amiből azonnal vér buggyan elő. Az idegen fiú felszisszen és máris az
övében várakozó tőrhöz nyúl. Nem kell több, hogy rúgkapálódásba és sikoltozásba
kezdjek. A szívem a fülemben sebesen kalapál jelezve, hogy nagyon gyorsan ki
kell találjak valamit. De mit? A kardom vagy két méterre lehet tőlem, a fiú
kardját pedig nem érem el, mert a kezemen térdel. Meglendítem a lábam bízva
abban, hogy elég hajlékony vagyok és elérem a vállát. Még mielőtt lesújtana a karcsú
tőrrel meglendítem a lábam és nyakába
akasztva letaszítom magamról. Felhorkant, ahogy ledől, de nem mozdul azonnal.
Talán a meglepetéstől? Nem fogom kivárni. Megmarkolom a kardját és rávetem
magam, mélyen belenyomva az arcát a sárba. Elszántan tépi a kezemet, közben a fűszálakkal tarkított földet próbálja felém dobálni előbb hevesen majd egyre
lassabban, mígnem egy-egy rángatózás után elernyed a teste.
Valósággal felpattanok a
kellemetlen meglepetéstől. Mit tettem? Megöltem egy fiút. Lenézek a sártól és
sebektől csúnya kezeimre majd a sárban elterülő mozdulatlan testre. Elkap a
hányinger. Hogy fogok ezek után nyűdogtan aludni? Egy szörnyeteg vagyok... Ki
sem mondom megállíthatatlanul törnek elő a könnyeim. Önmarcangolásomból a
vállamat megmarkoló kéz ment meg. Ordítva, és mindenre készen lendítem a
kardot, amit a támadó nyaka elé tartok. Aztán azzal a mozdulattal le is teszem azt.
Az egyik szomszéd fiú elégedetten vigyorogva áll előttem, kesztyűs kezeit pedig
megadóan tarja maga előtt. Sisakja ferdén áll koszos fején, díszes mellvértje
véres és tele horpadásokkal, combján pedig egy hosszú vágás éktelenkedik.
-
Hé-hé. Nyugalom. – teszi barátságosan a vállamra a
kezét. – Mennünk kell. A többiek már tovább indultak a falu felé és az erősítés
is....
-
De mi lesz a halottakkal? – vágok a szavába
hitetlenkedve. – Nem hagyhatjuk csak így itt őket. – mutatok a fáradtságtól
reszkető kézzel a völgyre, ami most inkább egy dögkút, mint kellemes táj, ahol vérbe fagyva,
szétszórtan hevernek az ismerős és kevésbé ismerős testek.
-
Figyelj... – megáll egy pillanatra, mintha csak a
szavakat keresné. – Nem tehetsz értük semmit. Örülj, hogy eddig megúsztad és
nem te vagy ott helyettük. És most menjünk! – hangja a lágyból pillanatok alatt
vált át parancsolóra. Megtaszítja a vállam és elindulunk, ha akarom ha nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése