2016. július 24., vasárnap

Kisértetiesen szellemes III. rész



- Távozz tőlem, bármi is vagy,tisztátalan lélek,minden sátáni hatalom,minden pokoli támadó és minden gonosz légió,szekta,gyülekezet.... Így átkozott sárkány és ti ördögi légiók megparancsolom,hogy hagyjátok abba az emberi lények becsapását és ne ömlesszétek rájuk az örök kárhozat mérgét. Tünj el Sátán,ravaszság és minden csalás mestere,ellensége az emberi üdvözülésnek.Törj meg Isten mindenható keze alatt,remegj és menekülj amikor segítségül hívom e Szent és Rettenetes nevet,amitől még a pokol is megremeg.Az ördög csapdáiból ments meg uram őt,és add hogy békében és szabadságban szolgálhasson téged. Kérünk téged hallgass meg minket. " Exorciziamus- részlet" 
A szavak méregként hagyják el a férfi száját, amiktől olyan bizsergés lepi el a testem, mintha ki akarná szívni belőlem az életet. Hátrébb lépek, de úgy zuhanok a földre, mintha egy darab rongybaba volnék. Nyüszítve megpróbálok újból és újból felállni, de minduntalan összeesek.
- Távozz tőlem, bármi is vagy, tisztátalan lélek... – hadarja előröl, amitől a lábaim ólom súllyal kezdenek a padló kemény, szálkás deszkái közé süllyedni.
- Mi...?– ijedten kapkodom a fejem a lábam és a szoba között. - Ez...ez hogy lehet?
- ...Az ördög csapdáiból ments meg uram őt, és add hogy békében és szabadságban szolgálhasson téged. Kérünk téged hallgass meg minket.– folytatja határozottan.Vicsorogva a keresztet a magasba emelő, egyre lendületesebben kántáló férfira nézek.
- Te kis... - szakít félbe az ablakokat feltépő hideg szél, ami olyan erővel tör be a helyiségbe, hogy a függönyök a magasba lendülnek. - Most már elég legyen ebből. – szegezem a férfira újból a tekintetem, aki hatalmasat nyelve néz az ablakokról vissza rám. Egy kicsit topog egy helyben félelmében, ám ekkor megakad a szemem a mögötte  heverő kiságy széttört rácsain. Mindegyik egy-egy tőrként ácsorog a foglalatában alig pár centire tőle. Elégedetten kifújom a levegőt mielőtt erősen koncentrálva oldalra biccentem a fejem. A faléc lustán megmoccan, de ki nem szabadul.
- A szentségit. – szorítom össze a szemem, és próbálom kizárni az egyre hangosabb imát a fejemből. Erőt veszek magamon, és újból próbálkozom. A léc ezúttal puska golyó gyorsasággal a férfi kulcscsontjába fúródik. A rémülettel vegyes pániktól elakad a szava. Csak megmarkolja a vállát, nyomni kezdi a sebet, s hátrál pár lépést.
A pillanatnyi csendet kihasználva oda botladozom hozzá. A férfi rémültem hátra hőköl tejesen megfeledkezve a mély sebről. Torkon ragadom úgy nyomom a falhoz. Hideg ujjaim szilárd vége szinte átérik a forró, vértől ragacsos nyakát. Elkerekedett szemekkel kap a kezem után, de úgy siklik át az ökle a csuklómon mintha csak sűrű ködbe markolna bele. A félelem szikraként cikázik elkerekedett szemeiben. Most először látszik rajta, hogy halálra rémült. Ahogy egyre jobban tátog fulladozva úgy egyre hevesebben kezd rúgkapálni a levegőben. Felborítja a mellette álló alacsony könyves polcot, szerte szét rúgja a játék kockákat a földön. Aztán széttörik valami a háta mögött. Éppen a másik kezemmel is rászorítanék a nyakára, amikor lángra lobban a virágmintás tapéta.
- Ne... – lököm félre a férfit, aki a földön elterülve görcsös köhögésben tör ki. Riadtan a rongyos hálóruhámért nyúlok, hogy legyezni tudjam valamivel, de semmi hatása. Átrohanok a szobán, és az ajtó felé nyöszörögve kúszó férfin, hogy felmarkoljam a szoba másik sarkában heverő pokrócot, de mire vissza fordulok a szoba majdnem teljes egésze már lángokban áll.
- NE! – sikoltok fel újra meg újra. Csak kapkodom a fejem, és érzem, hogy a szobával együtt én is elpusztulok.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése