2016. július 24., vasárnap

Kísértetiesen szellemes II. rész



- Mit akarsz itt? – vakkantja miközben a szobát pásztázza.
- Betolakodó. – suttogom  fenyegetve rekedt, érdes hangon. A férfi megfordul, én viszont a háta mögé lépek, hogy a fülébe suttogva ismételjem meg újból a szót. Kirázza a hideg, s egy pillanatra a lélegzete is eláll.
- Hagyj békén minket.  – riogat vicsorogva. – Nem hagyom, hogy a családomat bántsd.
Felnevetek. Bátran használja ezeket a nevetséges szavakat. Nem tud olyat mondani, amivel távozásra tudna bírni. Felrúgom a mellettünk lévő baba ágyat, amitől a benne fekvő játékok és a takaró szerte szét gurul, a vékony farácsok pedig eltörnek. Szemvillanás alatt megpördül a tengelye körül, s ugrásra készen bámul a sarokba. Előkap a farzsebéből egy üvegcsét, hogy aztán a parafa dugójától megszabadítva szét fröcskölje a szobában. A hűvös levegőt egyből beszennyezi szentelt víz fanyar bűze.
Hasonló szaga volt annak az átkozott férfinak is...Hisztérikusan felsikoltok mielőtt a férfinak rontanék. Felszisszenni sincs ideje, olyan gyorsan és akkora erővel ütközök neki. Kiáltásra nyitja a száját, ám előbb zúg a földre hangosan puffanva, minthogy egy hang is elhagyná a cserepes száját. Egy pillanatig haver csak a földön, de aztán vérző fejét fogva négykézlábra tornássza magát miközben a lámpát keresi a kezével. A lámpa azonban jóval mögötte hever a földön, zavarosan pislákoló lánggal. A férfi pánikszerűen a zsebébe nyúl, s továbbra is kába fejjel, vakon a levegőbe locsolja a maradék szentelt vizet.
Elhajolok, de még így is eltalál a nagy része. Szinte azonnal éles, maró fájdalom hasít a mellkasomba, a nyakamba és az arcom egyik felébe. Felhörgök az elviselhetetlen fájdalomtól. Kapkodva elkezdem letörölni magamról, de ahogy mellkasomra nézek újabb sikoly hagyja el a számat. A bőröm láthatóvá vált akár egy felhólyagosodott szürke fénykép. Rémültem a faszekrény üvegébe nézek, ami komoran tükrözi vissza a nyakamon körbe szaladó vastag véraláfutást, a felhasadt számat és a monoklis szemem... A férfi most először kiált fel elborzadva, de ahogy felé fordulok, az ismét mogorva arcot magára öltve bámul vissza rám, s aztán valaminek a kántálásába kezd. Zavarodottan bámulom, ahogy megveti a lábait majd előhalássza inge alól a rózsafüzért, nem törődve a halántékából kifolyó vérrel, ami már ellepte a nyakát és a kikeményített gallérját.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése